cigany_muzsikus.jpgPolitikai vitanapot tartott kedden az Országgyűlés „A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei" címmel. A mai parlamenti nívóhoz képest is kétségbeejtően alacsony színvonalú diskurzus nem azért érdemel szót, mert fontos dolgok hangzottak el, éppen ellenkezőleg...

Már a vitanap kezdeményezőjére, Farkas Flóriánra is érdemes kitérni pár szó erejéig. Emlékszünk, ugye: a Lungo Drom és az Országos Cigány Önkormányzat egykori elnökét 1998-ban Árpi bácsinak kellet köztársasági elnöki kegyelemben részesítenie, hogy ne csukják le hűtlen kezelésért.

Farkas Flórián barátunk 2002 óta erősíti a Fidesz frakcióját. Ő Orbán Viktor díszcigánya. Amikor azt mondom, hogy díszcigány, ezt nem pejoratív értelemben teszem, ő tényleg kirakat roma. Az Országgyűlés honlapja szerint az elmúlt két és fél évben kettő darab felszólalása és ugyanennyi önálló indítványa volt a T. Házban. Ennyire veszi ő komolyan a cigányság érdekképviseletét.

De mi is hangzott el a szóban forgó, öt órás vitában? Csupa „érdekfeszítő" dolog, amiről még sohasem hallhatunk! Például hogy a rendszerváltás legnagyobb vesztese a cigányság volt. Hogy a felemelkedéshez a munkán és tanuláson át vezet az út. Hogy a cigányság problémáját az elmúlt 22 évben a szőnyeg alá söpörték. Hogy a felzárkóztatásra költött milliárdokat a cigányság saját vezetői lopták el. Hogy generációk nőttek fel úgy, hogy nem látták saját szüleiket dolgozni. Hogy a cigányokat vissza kell vezetni a munka világába. Százszorosan elcsépelt, unalomig ismételt, kiüresedett (kiüresített) frázisok, amiket komoly ábrázatú politikusok daráltak le. Ezért a közhelypuffogtatásért kár volt vitanapot szervezni, ezzel még vitatkozni sem lehet.

A Fidesz természetesen védte a mundér becsületét, szerintük a nemzeti együttműködés kormánya rengeteget tett a cigányság felzárkóztatásáért, és a romák munkaerőpiacra való visszajuttatásában hatalmas gazdasági potenciál rejlik. A narancsos ködben úszó idilli cigánytelepeken boldog munkások ássák az árkokat 47 ezer forintért, miközben a kis purdék szorgosan írják a matekleckét, hogy mielőbb felzárkózzanak.

Az MSZP mindehhez érdemben nem sokat tudott hozzátenni, ami nem is csoda, mert náluk pofátlanabbul senki nem használta ki és fel a cigányságot pénzmosásra és szavazatvásárlásra. A szocialistáktól megtudhattuk, hogy Kádár idején minden rendben volt, és most sincs cigánykérdés, csak szegénykérdés. Ahham.

A Jobbik a cigányság helyzetének differenciált kezelésére és a liberális véleménydiktatúrával szemben a valós helyzetfelmérésre szólított fel. Vona Gábor és társai megfontolásra érdemes felvetésekkel álltak elő, de komplex cselekvési programmal ők is adósak maradtak. Mert az odáig színigaz, hogy igenis van cigánybűnözés, vidékre valóban csendőrség kellene, agyonterhelt, frusztrált körzeti meghízottak helyett, s a megélhetési gyermekgyártásnak is útját kellene már állni. Arra viszont mégis csak ki kellene találni valamit, hogy mégis mit fog csinálni nyolcszázezer cigány, ha nem segélyért áll sorba, és nem lop? Mert az világos: érdemi munkára ennek a képzetlen, melót még madártávlatból sem látott népességnek a 90%-a teljesen alkalmatlan.

Az LMP hozta a formáját, és frusztrált érzelmi túlfűtöttséggel védték szegény roma polgártársainkat, akiket a szemét rasszista magyarok nem hagynak felzárkózni.

Mégsem ők voltak a legalja. Hanem a KDNP. A cigánypasztorációs csodavárás még csak megmosolyogtató volt, a kenetteljesen előadott, kioktató álkeresztény álhumanizmus már inkább dühítő. Ha Lukács Tamások vezették volna az őskeresztény ellenállást, nem sok hívő küzdött volna meg a római amfiteátrumok oroszlánjaival. A KDNP (ál)keresztény szeretet és megbocsátás mantrája groteszkül csengett egybe az LMP (ál)liberális tolerancia toposzával. A különbség csupán annyi, hogy míg az előbbi el is hiszi, hogy az önfeladásnak ez az útja járható, az utóbbi pontosan tisztában van vele, hogy kinek milyen megrendelést teljesít.

Bár több párt is kifogásolta, hogy a cigány-magyar együttélésről nem ilyen formában, nem ilyen szűk időkeretben kellett volna beszélni, azt kell mondjam, a kormány mégis csak jól tette, hogy nem emelte magasabb szintre az ügyet. Tőlük ugyanis e téren nem várhatunk semmilyen változást a szocialista elődökhöz képest.

Pedig a kormánypárti képviselők között is van, aki forradalmi módon oldaná meg a cigányok munkanélküliségét, a KDNP-s Varga László például a cigány alkathoz jobban illő muzsikálást ajánlaná a szalag melletti robotolás helyett. Hiszen emlékszik még, hogy húzta a „Sanyicigány" az ablaka alatt. Varga Laci bácsi ezen a szinten ragadt le. Nem tudunk haragudni rá. Ő legalább őszinte...

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr634917509

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki fogja felzárkóztatni Sanyicigányt? 2012.11.22. 13:54:02

A kenetteljesen előadott, kioktató álkeresztény álhumanizmus már inkább dühítő.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2012.11.21. 06:02:30

Közmondás: "Hiába fogom a kutya fejét az asztalhoz húzni, nem fog az onnan enni!"
Az utolsó hiánycikk

Amióta a piacgazdaság álruhájában a kapitalizmus visszalopakodik, fogynak a hiánycikkek, el kell ismerni. Sok a bóvli, de minden kapható, sőt megkapható. Megvehető a nő, a politikus, szabott vagy alku áron.
Egyetlen hiánycikk, még mindig van, sőt makacsul őrzi pozícióját, a józan, sőt a „józan paraszti ész”. Az utcán, a párt (és mindenféle) irodában, minisztériumban, parlamentben. Sehol fel nem lelhető! Igaz paraszt sincs már! Átképezték TSZ tagnak, az önálló gondolkodás tilalmával. Mert a pesti elvtársak, azt is jobban tudták, a pártiskolán megtanulták, hogy nekeresden, a hazugság dűlőben, hogyan vesd a bukfencet! Szegény TSZ tag, végül azt se tudta, ha nem mondták, fiú e vagy lány? Ha hím tag lett belőle az még a jobbik eset. Mert a nagy hímtag, az ugye dörzsölt, és eligazodik a világ dolgában. A kicsi meg élhetetlen, arra kár a szót vesztegetni.
Mostanság meg farmerségre biztatják a parasztot. Igen, mert csak a far mer. A segg fej bátor. A józanész, elbátortalanodott. Kétszer meggondolja az épeszű ember, hogy vállalkozásba fogjon. Mezőgazdasági vállalkozást, meg négyszer. Ha még maradt józan esze is a híúba, (padláson) akkor meg nemhogy ekébe fogja a lovat, hanem felül rá, és elüget jó messzire, mint Álmos apánk Etelközből!
1992. 10. hó

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.22. 16:36:51

Sziasztok!

Szeretném ha hozzászólásotokkal megtisztelnétek ezt a cikket. Vagy legalább azzal, hogy elolvassátok.

menekulttabor.blog.hu/2012/11/21/a_hatalom_szava_a_szo_hatalma

Úgy gondolom, sikerült egy olyan tartalmi magot adnom, ami alapján minden nemzetben ill. jobboldalban található ember elindulhat. Az én verziómat direkt nem fejtettem ki, mivel először arra vagyok kíváncsi, hogy az én verziómon kívül létezik e pozitív értelmű nemzeti mondanivaló.

pozitív = valami mellett, nem valami ellen tehát az "elegünk van az ilyen-olyan bűnözésből" meg a "rohadt ilyenek meg olyanok" c. történetek eleve kiesnek.

Szerintem egyébként az én verziómon kívül _nem_létezik_ ebben az országban részletesen összefüggő pozitív nemzeti tartalom, (illetve ennek megfogalmazásának az igénye sem, max. mélyen elbújva a szívekben). könnyebb búsuló betyárként kocsmában az asztalt csapkodni, gondolom.

Erre kéne valami csattanós cáfolatot adni, különben kénytelen leszek azt érezni, hogy mindenki hülye, csak én vagyok a helikopter. És cáfolat híján 100%-ban igazam is lesz.Akit az előző részek érdekelnek (a legelsőt már belinkeltem egy korábbi bejegyzésben):

menekulttabor.blog.hu/2012/11/12/egyutt_2014_ii_resz_a_3_feju_sarkany

menekulttabor.blog.hu/2012/11/13/egyutt_2014_iii_resz

Na, csak ennyi.
Shalom:)
süti beállítások módosítása