eross.jpgNem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert. Hivatalosan is eltűntnek nyilvánították őket, ami azt jelenti, hogy már biztosan nincsenek életben. Itt hagyott minket a legsikeresebb magyar alpinista, aki úgy halt meg, ahogyan élt és ott alussza valahol örök álmát, ahol a leginkább szeretett lenni.

Az erdélyi születésű Erőss számtalan 8000 méter feletti csúcsot hódított meg, többek között a Föld legmagasabb pontját, a Mount Everestet is. Szenvedélye és élete volt a hegymászás. Még az sem szegte kedvét, és törte derékba karrierjét, hogy egy, a Tátrában bekövetkezett súlyos baleset után amputálták törött lábát. Ezután protézissel folytatta a mászást, kitartását és eltökéltségét jellemzi, hogy 2011-ben lábprotézissel mászta meg a világ ötödik legmagasabb pontját. 

Legutolsó útja a Kancsendzöngára vezetett. Itt azonban elhagyta a szerencséje, bár a csúcsot társával Kiss Péterrel elérték, leereszkedés közben valahol a csúcs és a négyes tábor között nyomuk veszett. Valószínűleg sosem tudjuk meg mi történt velük pontosan. A hegyek irtózatos magasságukban jól őrzik titkaikat, az itt eltűnt hegymászók földi maradványai legtöbbször sosem kerülnek elő, de ha megtalálnák, sem lenne lehetőség lehozni onnan.

Egy tapasztalt hegymászó barátom tegnap még azt mondta: ilyen körülmények között ember élve le nem jöhet arról a hegyről – de azért Zsoltnak adok 10% sanszot, mégis csak székely gyerek. Mára ez a kevéske esély is elfogyott. A második fuldokló, jéghideg éjszakát nem lehet túlélni odafenn.

Erőss Zsolt a Kancsendzönga egyik lejtőjén valahol nyolcezer méter magasságban alussza örök álmát. Zsebében ott lapul a székely zászló, amivel még néhány napja oly büszkén fotózkodtak.

Tisztában volt azzal, hogy az életét kockáztatja minden egyes mászással. Talán úgy volt vele - akárcsak a valódi katonák - hogy az jelenti az igazi tisztességet, ha csatában esik el.  Erőss a hegyek harcosa volt, a Hópárduc, aki sokáig legyőzhetetlennek tűnt, most azonban alul maradt az elemekkel vívott csatában.

Isten nyugosztaljon Erőss Zsolt! Aludd örök álmodat békében, ott fent a Csillagösvényen. Ahol nincs más csak a kristálytiszta kék ég, a Nap, és a Hold. Úgy, mint a lobogón, amellyel oly sok csúcsot meghódítottál.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr375314428

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Érdem-e túlélni a halálzónát? 2013.05.23. 18:42:38

Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban eltűnt, írta az index/SportGéza. Ami személyes tragédia mindkét hegymászó számára. Csak teljesen felesleges. A 8000 méter feletti magass...

Trackback: Örökre csillagösvényen 2013.05.23. 16:52:01

Erőss a hegyek harcosa volt, a Hópárduc, aki sokáig legyőzhetetlennek tűnt, most azonban alul maradt az elemekkel vívott csatában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:12:37

Lehet "szentségtörés", de napok óta ezen gondolkozom, hogy lehet megélni a hegymászásból???

Kitől jön a pénz? Fizetés vagy hogy??

Bí Dzsí 2013.05.23. 15:17:36

@doggfather: Sztem a másik 12 millió magyar azon gondolokdott az elmúlt napokban, hogy hazajut-e a két srác. Neked se lehet könnyű...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:21:12

@Bí Dzsí: Ha azt írom, hogy nyugodjék békében mind a kettő akkor kapok, hogy nem hiszek a csodában.

Ha azt írom, hogy ne temessük még őket akkor meg hiszékeny vagyok.

melyiket válasszam? mert amelyik jobb azt írom ide.

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.05.23. 15:26:36

@doggfather: Akiket korán temetnek, sokáig élnek. Írjuk, hogy nyugodjanak békében, s történjen csoda. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:28:08

@Bí Dzsí: egyébként meg sajnálok mindenkit aki meghal, de igen álszent dolog ez, hogy mindenki e két mászót sajnálja, meg várja 2 napja, mikor a szomszéd mari néni meg éhen hal...

Komolyan úgy gondolod, hogy a megfelelő magatartás ha mindenki megtépi az ingét, meg hamut szór a fejére???

@mokevar: történjen, sőt elmegyek egy előadásukra, csak jöjjenek vissza.

aktatáskarádió 2013.05.23. 15:29:40

@doggfather:

tudod ha csöndbe maradtál volna...
A családoknak sok erőt kívánok, a gyász mellett a büszkeségnek is helye van, tiszteletreméltó emberek, emberfeletti teljesítmények.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.23. 15:32:27

@doggfather: Hát úgy, hogy nem a hegymászásból él meg közvetlenül.

Ipari alpinizmus, túravezetés, a legeslegjobbaknak kevéske szponzorálás, esetleg könyvek, filmek, szakképzések.

De a hegy megmászása maga a pénzt viszi, nem hozza.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.23. 15:35:40

@Counter: köszi, közben a túravezetést írták máshol is, és olyan kézenfekvő, hogy nem is értem miért nem jutott eszembe.

Deloris Hunter (törölt) 2013.05.23. 15:37:40

Állítólag 8000 méter felett minden hetedik mászó ott marad. Ha valamibe 14%-os valószínűséggel belehal az ember, akkor abból a tizediknek is nekiugrani... ráadásul családos emberként... minimum hülyeség. Semilyen szempontból nem hősiesség. Ez egy ostoba Darwin díjas halál.
Hősök a katonág, tűzoltók, rendőrök, orvosok, ápolók, akik mások javára vállalják a kockázatot. Ne koptassuk el a hős szót olyan hobbistákra, akik nem tudják felmérni a saját képességeiket és belepusztulnak a hobortjukba.

Sikamlós Jim DiGriz 2013.05.23. 15:44:18

@Deloris Hunter: kábé. Ha az ember két gyereket vállal, akkor ne olyan legyen a hobbija, amiben 14% az esély, hogy belehal.

Jasperek 2013.05.23. 16:03:51

Minden tiszteletem az Ővék ,nyugodjanak békében..,de egyetértek veled:
"Ha az ember két gyereket vállal, akkor ne olyan legyen a hobbija, amiben 14% az esély, hogy belehal." Ez szerintem minimum önzőség,felelőtlenség.....

lesek 2013.05.23. 16:32:31

Erőss Zsoltnál lévő zászlón nincsen "nap", csak csillag. A "napot", felelőtlen személyek évekkel ezelőtt megváltoztatták.

Tündike Portik 2013.05.23. 16:52:21

Ezt nem értem, és nem tudom, miért!
Mindenhol azt olvashatjuk, hogy lemondtak a kereséséről, de várnak még egy csodát, hogy hátha az otthona ajtaján kpog majd a két hegymászó. Azt viszont egy ember sem írja, hogy legalább egy csapat lenne olyan, akik azt mondják, hogy nem adjuk fel, nem nyílvánítattjuk halottaknak őket,sem eltűntetnek, és megyünk, megkeressük őket, mert ennyi tisztelet kijár nekik, ha már annyira azt hajszolja mindenki, hogy tisztelik őket, akkor legalább valamilyen módon megkeressük őt.
Várhatjuk a csodát, nézhetünk a levegőbe, hogy vajon hol jönnek majd ők haza, de nézzünk már a dolgok mögé és kerüljön végre egy olyan egység, akik megakarják találni, még akkor is ha sajnos nem úgy, ahogyan azt mindannyian szeretnénk, de ha ez az élet rendje, legalább valamilyen szinten adjunk nekik végtisztességet.

Bízom benne, hogy hamarosan előkerülnek!

Sikamlós Jim DiGriz 2013.05.23. 17:28:45

@Tündike Portik: az ott nem egy olyan világ. Arrafelé időnként hagynak meghalni embereket karnyújtásnyira, mert nem lehet megrizikózni a mentést. Azért nem lehet oda mentőosztagot küldeni, mert a legkeményebbek is csak örülhetnek, ha magukat tudják menteni.

layo 2013.05.23. 17:33:39

Azért 8000 felett keresgélni sem lyányálom, könnyen ott maradhatnak végleg a serpák is.Még a végén ők lesznek a hibásak, hogy nem találták meg a 2 magyart.Maradjunk a realitás talaján...

Krutzifix 2013.05.23. 17:55:30

@Tündike Portik: Maga Erőss is megmondta, hogy ott fent magát menti a mászó...

Éppen ezért és egyébként is talán egy röpke részvét mondatot megérdemelt volna Kiss Péter, aki - ha igazak a hírek - visszament Erősshöz, hogy masszírozza a végtagjait, valószínűleg a fagyástól óvandó. De a blogolónak erre már nem volt érkezése, szerinte csak Erőss Zsoltot nyugosztalja az Isten! Én pedig úgy gondolom, hogy a fiatal, még tán többre hivatott hegymászó is megérdemli, hogy annyit mondjunk neki legalább: R.I.P!
Igen, Erőssnek a legutolsó útja vezetett ide, Kissnek pedig a nyolcezresek közül a legelső - és egyben a legutolsó is...27 évesen. Már soha többé nem mászik, nem adhatja át tudását az utána jövő nemzedéknek, nem járhat elől jó példával a fiatalabbak előtt... lehet, ő lett volna az első magyar, aki mind a 14 nyolcezrest megmássza. Már sosem tudjuk meg, mert erőn felül kellett teljesítenie neki is... és a hegy nem tűrte, hogy így győzzék le.

harym 2013.05.23. 18:24:42

Nyugodjon békében, de sajnos ez a trgédia egyáltalán nem meglepetés, csak idő kérdése volt ! ha megnézzük az elmúlt időszakot, láthatjuk, hogy hány halálos áldozata volt eddig azoknak az expedícióknak, amiket ő fémjelzett ! Nem véletlenül tartották mászókörökben, hogy komplett életveszély vele egy csapatban lenni. Tragédia a halála, de az még nagyobb, hogy fiatal embert is magával vitt a sírba.

Krutzifix 2013.05.23. 19:20:30

@harym: Ezért jöttem újra, mert nagyon dolgozik bennem ez a düh, hogy mindenki csak Erőssel foglalkozik, amikor volt ott egy fiatal, egy tehetséges fiatalember is vele!
És megtörtént, amit József Attila írt...
Hiszen eddig Erőss mellett öten veszítették életüket, Kiss Péter volt a hatodik, és "A hetedik Te magad légy!"
Jó lenne a tanulságokat leszűrni ebből, nyilván azoknak, akik otthon vannak ebben a gyönyörű sportban... Érdemes elolvasni a 74 éves spanyol mászó nyilatkozatát... lehet, hogy mim messze vagyunk ettől? Nálam már az is kiverte a biztosítékot, amikor a nyolcezres honlapon Kollár 05. 21-i jelentésében leírta, hogy a mentésre serpákat toboroztak, majd zárójelbe odaírta: "tetemes összegért"... No comment.
Sok titok van itt a háttérben, és marad is. Csak ők nem lesznek már köztünk soha :(

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2013.05.23. 20:38:43

@doggfather:
Miért lenne szentségtörés. Egy teljesen racionális, érdeklődő komment.

Ha jól tudom, a Magyarok a világ nyolcezresein mögött a Brokernet áll.

Catella 2013.05.23. 20:40:11

Zsolton nem lehet számonkérni a társak életét, a hegyen mindenki a maga ura, senkit sem köteleznek a mászsásra. A korábbi szerencsétlenségeket végig kell nézni, több lavina, kicsúszás volt. Bárkivel másznak, ezt nem lehet kivédeni, ez nem a mászótárson múlik. Remélem, ha hazatérnek Lajosék, többet is megtududunk, mert pl. a kötél ki(nem)helyezésről elég ellentétes infók vannak most. Ha tényleg fizettek érte, és mégsem volt, az magyarázná, miért tartott tovább az út a csúcsig. (Persze, visszafordulhattak volna) De itthonról könnyen okoskodunk...
Többen felvetik, hogy a gyerekeivel szemben felelőtlen volt. Saját eszemmel én is így érezném, de figyelembe kell venni, hogy felesége is hegymászó, és közösen vállalták a gyerekeket, valószínűleg Ők másként élték ezt meg. És a kívülállónak ezt tiszteletben kell tartani.
Nyugodjanak Mindketten békében a hegyen...

Urmanczy 2013.05.23. 21:07:04

A ma esti híradóban egy szó sem hangzott el Zsoltékról. Ha Uniós zászlót vitt volna fel akkor minden hírben ők szerepelnének. Egyszerűen leírták őket, mert nemzetiek voltak.

Catella 2013.05.23. 21:18:40

Ma délutánig minden rádió és tv híradásban hallottam, úgyhogy ez (bocs) hülyeség.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2013.05.23. 21:38:22

@Catella: @Urmanczy: A közrádióban hol volt róluk hír, hol nem; én inkább arra gyanakodnék, hogy az állami híradásokba egyszerűen nem fér bele, hogy kudarcról adjanak hírt a "mieink"/"övéik" köréből.

Nehéz beleilleszteni a modelledbe, hogy az általában nem túl nemzetinek tartott index/cink/444 több, tisztességes és méltató hangvételű cikkben, címlapon hozta.

Takacs Nandor 2013.05.24. 02:14:42

Emberek ,gondoljatok bele ,egy lab nelkul hegyet maszni 8500 meter magasba ,annyi akarat ero legyen benned hogy meg megcsinald ezt! Mennyit kuzdod ez az ember hogy egy labbal megcsinalta azt ami az o elete! Szerintem sokan kozulunk nem maszna meg 1 meter magas ''hegyet'' sem, ha meg lenne fazva sem ! Becsuljuk meg ezt az embert! Nyugodjon bekeben , tiszteletem , minden szempontbol !!!! TISZTELETRE MELTO ,AKARKI AKARMIT IS MOND !!!!

Urmanczy 2013.05.24. 07:58:04

Kedves Catella!

Én az esti híradóról beszéltem, amit a legtöbben néznek.A reggeli krónikában a Kossuthon tisztességgel beszéltek róla, de a székely zászlót ők sem említették meg!
Zsolt azért vitte fel a székely zászlót, hogy az autonómia ügyét segítse, ezért kell beszélni róla minél többet!
Sport teljesítménynek pedig óriási.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.24. 10:09:06

@Mdavid89: az első reakciók alapján szentségtörés volt.

Morrancs 2013.05.24. 12:41:33

@doggfather: A hegymászás egy költséges hobbi. Több millió megy el egy ilyen expedícióra, szóval ebből senki nem él meg.

gazell16 2013.05.24. 15:32:00

Csak a tiszteletet érzem és az eggyüttérzést.Büszke vagyok rájuk
Zsolt azzal hogy székely zászlót vitt magával a hegyre, mindennél többet elmond önmagáról, életéről, múltjáról, kitartásáról és gerincességéről.
Péter új gyerek volt, rettenetes sajnálom őt. Tehetséges mászó volt. Mindkettő úgy halt meg ahogyan álmaikban szerettek volna. Ezt csak az értheti meg, aki ordított már rideg, kopár hegycsúcson örömében.
Részvétem a családjuknak

régi_vendég 2013.05.24. 18:54:44

@Deloris Hunter: én ezt nem értem. minden blogon, egy valag kommentelő e.zs családja miatt, a gyerekei miatt sajnálkozik, majd még ugyanabban a mondatban el is veszik még az édesapjuk tisztességes emlékeket is az oly nagyon sajnált gyerekektől, mert az édesapjukat hülyézitek, szapuljátok. miért? mi szükség van erre? nem értitek meg őket? oké! ééés? akkor mi van? ha valaki más, más értékrenddel, más világnézettel, másként akar és tud is élni, és ehhez társat, társakat is talál az miért ilyen pária a szemetekben? nem kérte senki, hogy értsd, meg, hogy fogadd el, hogy utánozd, de azért tiszteljük meg őt/őket és a társaikat azzal, hogy legalább holtukban nem mondunk rájuk rosszat, pont a családjuk miatt, mert ők hogyan védekezhetnének ennyi rosszindulattal szemben. a nagyon sajnált feleséget/gyerekeket ne azzal "segítsétek", hogy a frissen elveszített élete párját/édesapjukat bántjátok. több tiszteletet már az Istenért!

elnézést mindenkitől, de már kicsit kiakatam erre.

Vak Bottyán 2013.05.26. 06:28:01

Nagv felelőtlenség volt, két kisgyereket hagyott apa nélkül felnőni. A gyerekeknek mit mondunk, a hegy fontosabb volt mint te? A gyerekeink soha nem kérik,hogy megszülessenek azt mi akarjuk, utána már nem a mienk az életünk.

nemhívő 2013.05.26. 09:50:30

@Urmanczy:
..."Zsolt azért vitte fel a székely zászlót, hogy az autonómia ügyét segítse,"..

Ha ez TÉNYLEG így van, akkor ez azért nagy baj, mert így a cél elérésének a vágya túl mutat az egyéni felelősség vállaláson.

Nem én mondom, hanem tapasztalt hegymászók,...hogy 7 ezer méter felett az ember EGYEDÜL van (vagy kéne legyen!)...és itt a túlélés érdekében Pl: sem a kollektivitásnak, sem a politikának nincsen helye, ...mert ha mással foglalkozol, akkor meghalhatsz.

...vagy fogjuk talán a politikára a két ember halálát is?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.26. 14:30:09

@Morrancs: pedig a neten több helyen is olvastam, hogy Erőss ebből élt. Azért kérdeztem, mert én is úgy gondoltam eddig, hogy ez csak amolyan hobbi.

Furore Carcosa 2013.05.28. 00:24:43

@Vak Bottyán: Ez esetben légy szíves ugyanígy elmarasztalni minden apát, aki történetesen bevetési állományban lévő katona, vagy ötven év fölött szánja el magát a gyermekvállalásra.
süti beállítások módosítása