sajtos.jpgSajtos Sándor Imre. Jól jegyezzük meg ezt a nevet és ezt az arcot. Ő Tahitótfalu polgármestere, azé a településé, amelynek lakosai napok óta heroikus küzdelmet vívnak a hömpölygő Duna vize ellen. Homokzsákot töltenek, gátat emelnek, próbálják menteni, ami még menthető egy élet munkájából. Sok életéből…

Tahitótfalu nagy bajban van: szombaton a víz egy gátat már áttört, házakat, pajtákat, pincéket árasztott el, eddig 35 embernek kellett elhagynia otthonát. De a nagy bajban nem maradt egyedül: érkeztek katasztrófavédők, honvédek, önkéntes tűzoltók Kárpátaljáról és az Egyesült Államokból (utóbbiért hála a Baptista Szeretetszolgálatnak), számos civil Duna-kanyaron innen és túl. És szombat délután egy 140 fős önkéntes csoport, akiket a Jobbik budapesti tagjaiból verbuvált.

Utóbbi társaság azonban épp csak lapátot ragadott volna, amikor a polgármester közölte velük, hogy őket senki sem hívta, nincs szükség rájuk. Először csak hitetlenkedve néztek, hiszen munka lett volna bőven, majd szépen sorban elsomfordáltak.

140 ember, akik nem csak pár jól beállított fotóért látogattak ki, amit aztán Facebookon lehet posztolni a haveroknak, hanem mert segíteni akartak. Azaz segítettek is, többségük napok óta kint van a gáton, mindenhol örömmel fogadták és megbecsülték őket. Mert még a legkreténebb, baltaarcú téeszelnök-ivadék faluvezetőnek sem jutna eszébe elküldeni dolgos kezeket, még ha azok börtöntöltelékek vagy haszonleső sztárpolitikusok is.

De a mi polgármesterünket, Sajtos Sándor Imrét nem ilyen fából faragták. Ő valószínűleg előre számolt, és eldöntötte, nem szeretne ebből a PÁRT-ban kellemetlenséget, kínos kérdéseket. Hogy emiatt esetleg elsodor egy-két utcát a víz? Az legyen a paraszt dolga, aki túl közel építkezik a folyóhoz!

Évek óta látjuk, és megszoktuk már, ahogy a kereskedelmi média jobbikosokat, gárdistákat és polgárőröket csattogó bakancsokban masírozó félőrült neonáciknak titulál, és már meg sem lepődünk azon, hogy rendre elfelejtenek beszámolni azokról az eseményekről, amikor bebizonyítják, miért is hordanak bakancsot. Amikor„mezőgazdasági tolvajokat” csípnek fülön a mezőn, vagy épp kint vannak a csúszós gátoldalakon, mint most. Mert ezzel ugye nem lehet riogatni, tehát el kell hallgatni. De idáig még egy választott elöljáró sem süllyedt olyan mélyre, hogy saját Jobbik-fóbiája miatt a kinyújtott segítő kezet lökje el – nem saját magától – a választóitól.

Vajon milyen beteg lelkű ember kockáztatja saját települését és a benne élő emberek életét? Milyen sátáni erők munkálkodhatnak benne? Kiknek akar megfelelni, ki iránt érez felelősséget, lojalitást és lelkiismeretet? Egyáltalán: hogyan létezhet ilyen ember?

Sokszor felemlegetjük, hogy a politikusok – és itt általában a kormánytisztviselőkre, országgyűlési képviselőkre gondolunk – mennyire elszakadtak az emberek megélt világától. De vajon milyen bizonyítványt állít ki rólunk az, ha egy ötezer fős kisváros első embere ilyen hiperűrtávolságra katapultált saját környezetétől? És ki ezért a felelős?

Mert könnyű szidni a politikusokat, de lassan fel kéne nekünk is tenni a kérdést, hogy kiknek és miért szavazunk bizalmat! És a „nincs jobb” nem mentség. Mert ha nincs jobb, akkor nekünk kell annak a jobbnak lenni.

Az ár egy idő múlva elvonul, még pár napig itt hagyja a mocskát, de Sajtos Sándor Imre marad. És az ő mocskát semmilyen víz, semmilyen oldószer nem tudja elmosni. Csak mi, magunk.


UPDATE!

A cikk megjelenése óta számos olyan jelzést kaptunk, amely kiegészíti a történteket. Nagyon sok az ellentmondásos állítás, és feltételezés, és jó szokás szerint persze mindenki a TELJES igazság letéteményesének érzi magát. Amit az elmúlt nap utánajárásának eredményeképp tudunk:

1. Tahitótfaluban szombat délután egy ideig szervezési gondok miatt lényegében leálltak a munkálatok. Egyesek szerint a homok fogyott el , mások a zsákok hiányára panaszkodtak.

2. A jobbikos önkéntesek megérkezésük után így is munkához láthattak , ám később valóban elküldték őket. Hogy miért, azt nem tudni biztosan, elképzelhető, hogy újabb szervezési gondok léptek fel. Ám közülük többen, egymástól függetlenül is egyértelműen azt állítják, hogy világosan tudtukra adták: a polgármester döntése, hogy jobbikosok nem vehetnek részt a munkában.

Aki KONKRÉT, és BIZONYÍTHATÓ információval bír a történtekről, ne habozzon, és írjon a Jobbegyenesnek a Facebookon!

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr105351790

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: maillot football americain 2013.06.13. 07:40:16

The next time My companion and i learn a website website, I am hoping which it doesnt disappoint myself like a entire whole lot as this one. I indicate, I recognize it completely was my very own option to comprehend, however I individually considered youd…

Trackback: Összefogni, zsákot vinni, méricskélni, árkot ásni 2013.06.11. 11:51:23

„Lengyelországban is van megosztottság, de az semmi ahhoz képest, amit itt lehet tapasztalni. Az önmagában nem volt meglepő, hogy korábbi barátok ma már ellenfelek. Ilyen előfordul nálunk is. A probléma az, ahogy a hétköznapi emberek egymásról beszél...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.10. 10:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Az Árvízi Összetartozás Napja 2013.06.09. 11:36:54

Az Orbán-Gyurcsány páros összefogott az ár ellen. Páratlan fotók és az utca embere.  A  mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.        

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 13:31:34

@Ellenőrző QR kód: magyarán, jó eséllyel semmi politika nem volt a dologban, pusztán a baromarcú jobbikosok kreáltak belőle politikai ügyet? Ez így még szebb.

kanálwarrior 2013.06.09. 13:33:50

@komplikato: Védelmükre legyen mondva hogy hülye aki nem próbál meg hasznot húzni egy árvízből. Mondjuk gátlástalan aki meg igen...

kifordított nagyanyó 2013.06.09. 13:37:57

@álfirkász: Miért is ne?!
Ehhez is legalább annyira értek,mint a csajokhoz!:))

bgp 2013.06.09. 13:41:06

@Miazmás: Nem volt elég sör, ennyi.

Mohamed 2013.06.09. 13:43:30

@álfirkász:

"Éppen a feltételezhető hátsó szándék miatt elfogadható, hogy el lettetek zavarva a halál faszára"

Egyltalán nem bnztos hogy a jobbiik csinálta a balhét,
tekintve hogy "egész véletlenül" pont a jobbikosokat küldte el a polgi.
te viszont a fenti kommented alapján akkor is tapsikolsz ha valakit nem a tettei és segítőkészsége hanem a vélt politikai hovatartozása miatt küldenek el egy olyan faluból ahol átszakadt a gát, ráadásul nem is a helyiek hanem a polgármester küldte el.

Visionstar 2013.06.09. 13:46:45

Sajnálattal olvastam, hogy a nagy baj ellenére megint elkezdődött a cigányozás, jobbikozás, stb. pár gyökér jóvoltából. Ez értendő a polgármesterre is akinek azt kellett volna nézni, hogy segítő kezek mentek és más egyebet. Na, csak ennyit akartam mondani.Ilyenkor annyira büszke vagyok, hogy magyar vagyok.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 13:49:33

@kifordított nagyanyó: már a belgáknál is nagyot alakítottál... :DDDD

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 13:51:42

@Mohamed: a baromarcú bandátokból mindent kinézek, egy kivétellel. Ez a kivétel az önzetlen, jószándékú segítőkészség. Ha olvasnál is, akkor láthattad volna, amit Ellenőrző QR kód írt. Csak ehhez eggyel több agysejt kellene, mint amennyi neked valaha volt.

@Visionstar:
gondolom, a nagy-magyarországos pólód épp mosásban, mi? :D

Mercel 2013.06.09. 13:56:12

Hello!

Azért az engem is érdekelne, hogy miből is vágta le a polgármester arról a 140 emberről, hogy jobbikos.

Csak azért merült fel bennem a kérdés, mert ugye a cigányok aránylag messziről felismerhető népcsoport és az index tegnapi híre szerint nem annyira zavarták el őket.
Meg az sem zavart senkit, hogy barna emberek pakolásznak.

Ezzel együtt az eset megítélése szerintem attól függ, hogy mennyire voltak emberhiányban a helyszínen.
Ha semennyire akkor meg tudom érteni a polgármestert.
Ha nagyon, akkor seggfej.

De a posztból ez nem derült ki, csak a szokásos hangulatkeltés jött le.
Az egyetlen dolog amiben a jobbik tényleg jó.

"Frigyes"

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 14:01:27

index.hu/belfold/2013/06/03/otven_eve_nem_tapasztalt_arviz_jon/a_jobbik_a_gatakon/

"Több mint 100 jobbikos vett rész Tahitótfaluban, az egyik legveszélyeztetettebb település védelmi munkálataiban.
A hír és a mellékelt videó a párt Facebook-oldalán látható. Hogy miért érdekes a gátakon dolgozók politikai nézete, arról nem szól a fáma."

- Akkor ez hogyisvolt?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 14:02:51

index.hu/belfold/2013/06/03/otven_eve_nem_tapasztalt_arviz_jon/lezsidoztak_az_atv_stabjat/

"a 11-es úton egy tűzoltó a csatorna stábja láttán odaszólt a társainak, hogy "megjöttek a zsidók", akik ezen "jót derültek". A vicces kedvű tűzoltó ezután azt is bejelentette, hogy könnyít magán, és lehugyozza a zsidókat."

- Ilyen emberek segítségéből egyféleképpen kérek: Legyenek homokzsákok!

Mohamed 2013.06.09. 14:03:32

@álfirkász:

Pedig minden árvíz alkalmával erről testnek tanúbizonyságot.
Másrészt ha árvíz van akkor nem az illető párt állását nézzük nem azt hogy mit keres ott hanem azt hogy ha segíteni jön az illető akkor azt minden körülmények közt szívesen illik venni mert több kéz többet segít.
De te igazi lelki nyomorékhoz méltóan nem azt nézed hogy az illető segíteni jön-e hanem azt hogy melyik párthoz tartozik és ha valamelyik nem olyan világnézettel rendelkezik mint te akkor ellököd a segítő kezet mert neked az sem számít ha az egész falut és az ott lakókat elvíszi az árvíz, neked csak az számít hogy neked jó legyen.

Márpedig normális értelmes 50-esnél nagyobb IQ-val rendelkező emberek pont fordítva gondolkodnak mint te,
és érdekes módon a Duna mentén minden településen jelenlévő jobbikosok segítségét szívesen vették nem volt gond, csak pont itt és pont nem az ottlakók, hanem tőlük külön az ottélők véleményével nem törödve a polgármester külde el.

AbuBakr 2013.06.09. 14:05:21

@Minden Jobbikos Büdös Zsidó Cigány:

izé.. a jereváni rádió munkatársa tetszik lenni?

merthogy nem hírtv-t fasiztázták
hanem az atv-t zsidózták

tudom, nüansznyi a különbség, de az ördög a részletekbe rejlik... :)

Mohamed 2013.06.09. 14:05:47

@álfirkász:

Hülyegyerek, látszik hogy te még sohasem vettél részt árvízi védekezésben.

Azért ahol szakad a gát ott nics olyan hogy vagyunk elegen.
Gátszakadáskor nincs az a mennyiségű szivattyú ami emberi munka nélkül megoldaná ezt a helyzetet, tehát emberekre van szükség,
és gátszakadáskor baromira pörögni kell, tehát az emberek fáradnak, ha fáradnak váltás kell, minnél gyakoribb a váltás - ami csak a lehető legtöbb emberrel oldható meg - annál kevésbé fáradnak el az emberek és annál többször lehet váltani,tehát minnél töb az ember annál gyakoribb a váltás és annál több pihent emberből lehtet megoldani a váltást

azért jó lenne ha lennének saját gondolataid és nem mások érveire telepedve vinnyognál.

azbesztos 2013.06.09. 14:06:18

Gondolo@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Gondolom csak a híres zsidó dalt idézte: "lepisálom a lelkem..."

Mohamed 2013.06.09. 14:08:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A 100 az nem 140,
Gondolom a polgár mester a gáton való munka helyett netezget és erre a blogra tévedt.
Nyílván jól működnek a politikai ösztönei és érzékelte hogy ebből ő még baromi rosszul jöhet ki és a 140-ből vissza hívott kb.100-at

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 14:09:26

@Mohamed:
"az állattá válás egy ujjabb foka."

- Mondja ezt az, aki azon siránkozik, hogy egy tömeggyilkos nem ölte halomra más emberek gyermekeit. Olyan emberekét, akiket nem kedvel.

magyarinfo.blog.hu/2012/08/07/az_elitovoda_a_kormany_magyarorszag_kepe/fullcommentlist/1#c17495087

"Én csak azt sajnálom, hogy a denveri mészáros nem egy ilyen óvodába tévedt be."

Te beszélsz állattá válásról?

Mohamed 2013.06.09. 14:12:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"Ilyen emberek segítségéből egyféleképpen kérek: Legyenek homokzsákok"

Még szerencse hogy te soha életedben nem kerültél felelős pozícióba és nem te döntöd el ,hogy ki és milyen formában segítsen.

A tűzoltó legalább melózott segített, míg az ATV katasztrófatúristásat játsztott a legtöbb csatorna munkatársaihoz híven.
De ha ennyire nem tartassz igényt a segítségükre miért nem te mész helyettük?

Mohamed 2013.06.09. 14:14:16

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Na egy ujabb betonfejű turbóliberális aki nem érti az iróniát.

Viccers hogy egy év multán is amikor kifogysz az érvekből csak ezt tudod nyomatni.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 14:15:07

@Mohamed: mondd te baromarcú nácipalánta! Amikor a hörrtívís elvtársaid rohadnak a Duna partján, azok is turisták? (egyébként a "túrista" még a mélymagyaroknak is rövid Ú te vadbarom! :DDD)

Mohamed 2013.06.09. 14:16:10

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Senki sem vette komolyan hogy a Denveri félhülyét valóban egy óvodába irányítanám csak te, valami nem jött át neked.

Mohamed 2013.06.09. 14:19:08

@álfirkász:

Látom kezd elszállni a kis agyacsád
ha ennyire frusztrált vagy miért nem vezeted le egykis hoomokzsák töltéssel.
Szarok a rémHírtv-sekre számomra nem releváns hírforrás, szóval rosszajtón kopoktatsz picinyem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 14:21:32

@Mohamed: Komolyan gondoltad.

magyarinfo.blog.hu/2012/08/07/az_elitovoda_a_kormany_magyarorszag_kepe/fullcommentlist/1#c17495212

Hisz utána nem válaszoltál.

"Mit tehet róla a gyerek, hogy az apja egy fasz?

A te gyereked mit tehet róla, hogy aberrált gyomorfogató hozzászólást írtál, melyben sajnálkozol, miért nem lőtt valaki halomra egy fél óvodányi kisgyereket?

A hozzászólásod után a gyereked szerintem ugyanolyan szeretni való. Más kérdés, hogy privát véleményem szerint el kellene venni tőled a gyermekedet, nehogy ilyen állatságokat mondjon (gondoljon (tegyen)) ő is, mikor felnő."

Mohamed 2013.06.09. 14:21:52

@álfirkász:

te már csak tudod, biztos olyan jól ismersz :)

Mohamed 2013.06.09. 14:24:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Aha szóval ha nem válaszoltam akkor komolyan gondoltam :D
Micsoda vaslogika.

Mondom valami nem jött át neked.

Gera 2013.06.09. 14:38:23

@Mohamed: Akármennyire nem tetszik az embernek sokszor a média tevékenysége, szerinted mennyivel kevesebb önkéntes lenne, ha beleszarnának és nem tudósítanának az árvízről? Gyakorlatilag a helyiekre korlátozódna teljesen az önkénteskedés. Tetszik - nem tetszik, ez éppúgy a munka része, mint amit a tűzoltó csinál. Emellett ez nem katasztrófaturistáskodás, mert még véletlenül sem jókedvükben mennek oda, hanem odaküldik őket, mert ugye ez a munkájuk.

Ellenőrző QR kód (törölt) 2013.06.09. 14:41:28

@álfirkász: "magyarán, jó eséllyel semmi politika nem volt a dologban, pusztán a baromarcú jobbikosok kreáltak belőle politikai ügyet? Ez így még szebb."
Nem egészen. A "baromarcú jobbikosok" lapátolnak a gátakon, megint mások meg jól elvannak "a kialegényagáton Orbán" szintű szövegekkel, illetve ha jól látom most éppen azzal, hogy OV. milyen kaját hozott magának ebédre... Megint mások meg ellopták az éppen őrizetlen homokzsákokat...

Jól látható az az óriási színvonalkülönbség.

2013.06.09. 14:44:04

Azért ne felejtsük már el, hogy a hivatásos állomány tagjai, rendőr, tűzoltó, katona pénzért van int, nem szabadidőben, ezért kapnak majd valamit, viszont aki önként megy ki az nem pénzért ,nem kötelességből van ott, hanem mert segíteni akar, az teljesen mindegy milyen okból! Ha a pártok a tagságuk több tízezres tagságának csak a felét mozgósítaná, akkor nem is kellene a hivatásos erőket mozgósítani!

Mohamed 2013.06.09. 14:52:19

@Gera:

Nos a védekezés szervezésében önkéntesek toborzásában 90%-ban a közösségi média facebook, twitter meg hasonlók játszanak szerepet
másrészt egyedül MTV- láttam toborzó reklámot.

Nyílván nem arról van szó, hogy nics szükség tv-sekre csak tegnap amikor mi is dolgoztunk az unokatesómékkal baromira idegesítő volt hogy valami kevésbé ismert csatorna stábtagjai mindíg útba voltak és akadályozták a munkát amikor forgattak, forgatási szünetekben meg pláne idegesítő volt hogy néha leheveredtek vagy sétálgattak fö-alá és jóizűen poénkodtak.

Takács Bálint 2013.06.09. 14:53:25

@Mohamed: Idefigyelj, te baromarcú! Kettő darab kérdést tettem fel, viszonylag egyszerűen, hogy az olyan faék bonyolultságú élőlények is megértsék, mint te.
Nem Jobbikoztam, Fidszeztem, MSZPztem, pusztán érdekeltek a részletek, melyek kimaradtak a bejegyzésből. Ilyen volt pl. az egyenruha, amire a kérdésem vonatkozott és a kérdésem után írta csak meg valaki commentben, így már ezt is tudom.
Arra azonban neked sem sikerült még választ adnod, hogy vajon, milyen pártra is gondolt a post szerzője a független polgármesterrel kapcsolatban?

Ps: Irónikus, hogy még van arcod felhozni a megosztottságot a gyűlölettől fröcsögő hozzászólásaidban. (A biztonság kedvéért: hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia)

2013.06.09. 14:56:31

@Mohamed: a jobbikos/gárdista gyökereknél mint minden, a katasztrófa is csak propagandaeszköz.

Kimegy a gátakra ezerféle ember, azt sem tudják róluk, ki kicsoda, mert nem pártot akarnak képviselni, hanem segíteni.

A jobbikosokról azonnal tudni, hogy jobbikosok, a bohócgárdisák a jelmezükkel már messziről hirdetik, miért is vannak.

Egyvalamiért csinálják: ha segítenek, akkor sokak jó fejnek nézik őket, miközben a sokezer más önkéntes meg egy szürke massza marad, akikre senki nem emlékszik. Ad absurdum, simán lehet, hogy több exkomcsi, lmp-s vagy fideszes van ott, de mivel nem hirdetik, ez nem derül ki.

Ha meg valaki elküldi őket a faszba, akkor elkezdenek picsogni, mint te meg a blogszerző, hogy szegényeket báncsák a csúnyabácsik.

Menjetek pakolni emberként, mögöttes szándék nélkül. Vagyunk egy páran, akiknek így is megy.

Liquid_Night 2013.06.09. 15:10:03

@álfirkász:

Első: emberek be szoktak mutatkozni, ki vagyok, miért vagyok itt, mit csinálok...

Kettő: ez egy nagyon jó kérdés, megválaszolója a Polgármester Úr...de érzem benne a feltételezést, ami utána kiteljesedik. Hadd kérdezzek vissza:

Annyira furcsa lenne mifelénk, hogy egy bizonyos csoport embert azért küldenek el a fenébe, mert egy másiknak nem tetszik, hogy szem előtt vannak, és csinálnak vmit?

Mohamed 2013.06.09. 15:14:18

@gwr:

"Ha meg valaki elküldi őket a faszba, akkor elkezdenek picsogni, mint te meg a blogszerző, hogy szegényeket báncsák a csúnyabácsik"

ó te szerencsétlen fogd már fel hogy nem maguk miatt vannak kiakadva hanem amiatt háborodtak fel, hogy a polgármester a hely lakosok életét és vagyonát tette kockára azzal hogy elküldte őket a gát átszakadása után csak mert a polginak nem szimpi a jobbik.

Drága barátom Csütörtöktől tegnapig Komáromban láttam ép fideszes, mszp-s e2014-pm-es tagokat is úgyhogy ezzel most csúnyán mellé lőttél,
másrészt én csak feltételeztem hogy volt rajtuk jobbikos póló de te úgy csinálsz mint ha biztosan találkoztál a gáton egy gárdustával vagy jobbikossal,
így marad a kérdés: honnan tudod hogy külön jelezték hogy jobbikosok? tudsz erről linkekni valamit?

harmadrészt, ezt minden párt valamilyen szinten igyeszik kihasználni csak mígy egyes poltikusok félóraután lelépnek mások napokóta melóznak.

negyedrészt ha átszakad a gát akkor mindegy hogy kik és milyen pólóban(ha van rajtuk egyáltalán)jön megengedhetetlen az a luxus ilyen vészes esetben hogy elküldjünk valakiket mert nem olyan a világnézetük mint neked.
Ha Budaházy brigádjával együtt tudott melózni gyurcsány akkor ennek az ökör polgármesternek is illene ezt a stílust átvennie meg neked is.

Mohamed 2013.06.09. 15:25:05

@Takács Bálint:

"Arra azonban neked sem sikerült még választ adnod, hogy vajon, milyen pártra is gondolt a post szerzője a független polgármesterrel kapcsolatban?"

Ha már itt tartunk 2010-ben elég sok mszp-s meg fiedszes falusi polgár mester vedlett át függetlenné mert ha az addigi pártjuk színeiben indultak volna akkor nem biztos hogy megválasztották volna.

Nyílván kicsit idegesítő hogy többnapi védekezés után gépe lé ülve ilyen fröcsögő fikázó kommenteket olvas az ember amiben a segítség nyújtás megbecsülése helyett csak a fikázása megy.
Nem tudom ,hogy te hogy vagy vele de engem felháborít az hogy ilyen történelmi rekordot döntő árvíz idején is akadnak olyan tetvek akik képtelenek egy párt és tagjai iránti ellenszenvét félretenni és magasról szarva az ottélők biztonságára tapsikolnak annak hogy egy hozzájuk hasonló polgármester elküld valakiket csak mert nem tetszik neki.

Gabiiiiii 2013.06.09. 15:33:45

@álfirkász: nem utasitom el,de marha nehez ugy lapatolni,hogy kozben fogod a zsebedet,nehogy egy ovatlan pillanatban kizsebeljenek

lavór 2013.06.09. 15:39:10

Hát igen. Egy árvízi védekezést hogyan is kell átitatni politikával, pártpropagandával... Beteg ez a magyar nép, nem kicsit, nagyon.

2013.06.09. 15:45:39

@Mohamed:

1. gárdistával találkoztam, nem nehéz megismerni őket. Egyenruhafétis.

2. Igen, sok politikus megy lefényképeztetni magát (a pöcs Rogánt úgy kellett volna a vízbe pofozni, hogy soha ki ne jöjjön), ez nem új. Itt viszont, ha jól értelmezem, csoportosan, tüntetőleg vonult ki egy párt az aktivistáival.
3. Nem tudom, de ha százvalahány emberről van szó, az nyilvánvaló, hogy nem csak úgy kitalálta ez a polgármester, hogy jobbikosok, hanem szervezetten mehettek oda, és ennek hangot is adhattak.

4. A párt iránti ellenszenvemnek nem adtam soha hangot meló közben. Még egyszer: szívesen dolgozom valakivel, aki elsősorban civil, és segítő szándék vezérli, és nem az, hogy javítsa a fasz pártja imidzsét.

5. Annyira meg nem kell heroizálni ezt az egészet. Vannak települések, ahol megszoktuk az árvizet. Ha ma bekapcsolom a tévét, és látom a sok melodramatikus beszámolót, csak röhögnöm kell.
Ja, és ismerek sok embert, akivel már a 90-es években együtt hordtuk a zsákot. Viszont fingom nincs, hogy kire szavaz. Jó emberek, egytől egyig, erről durván ötévente győződhetem meg, máskor csak ritkán látom őket.

Te azt mondod, az a jó, ha Gyurcsány együtt pakol Budaházy-val. Én meg azt, hogy jobb lenne, ha zacskót ragasztanának együtt Vácott vagy Sopronkőhidán.

Lesz elég ember akkor is, ha a söpredék távol marad.

Takács Bálint 2013.06.09. 15:48:12

@Mohamed: Én két, vagy három nappal ezelőtt megdicsértem mind az MSZP, mind a Jobbik sajtótájékoztatóját azzal kapcsolatban, hogy mindketten (Mesterházy és Volner) is gyakorlatilag azt mondta, hogy amíg nagy a baj, addig kuss van, mindenki menjen segíteni és csinálja azt, amit a szakemberek mondanak.

Kint a gátakon, most ez történik, de a monitorok előtt nem :(

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.06.09. 15:48:14

Ilyen banda a "nemzeti, álszent, sunyi, simlis, műmagyar" csőcselék.

Készülj a kormányváltásra, elég volt!

Mohamed 2013.06.09. 16:22:23

@gwr:

"gárdistával találkoztam, nem nehéz megismerni őket. Egyenruhafétis."

Itt most ebben a konkrét esetben biztosan tudod hogy egyenruhás gárdisták jelentek meg mind a 140-en?Link?
Vagy csak arról van szó a csapat felvezetéssel a megyei vezetővel az élen érkezett őt természetesen ismerik ebben a körben és ez polgármesternek nem tetszett, egyértelműen kijelentette, hogy jobbikosok nem kellenek ahelyett, hogy az ottélők véleményét kérdezte volna meg.

"Igen, sok politikus megy lefényképeztetni magát"
a jobbikos meg melózni megy oda tegnap komáromban nem egyel futottunk össze nem lazsálni jöttek oda nem vol senkinek semmi baja pedig ott volt olyan jobbikos aki pártpólóban melózott.
Így mégegyszer kérdem ha ezt a Duna mentén mindenhol megtudták tenn és félre tudták tenn a pártközi utálatot akkor te és Tahitótfalu polgármestere miért nem?

"Nem tudom, de ha százvalahány emberről van szó, az nyilvánvaló, hogy nem csak úgy kitalálta ez a polgármester, hogy jobbikosok, hanem szervezetten mehettek oda, és ennek hangot is adhattak."
Nyílván ha valahova segíteni megyek akkor köszönök és bemutatkozok ebből is megtudható hogy ki vagyok nem kell ahhoz forma ruha,
továbbá más pártok aktivistáit is láttam egyenpólóban csak a jobbikosok többen voltak, és nem léptek le félóra utánfélora után.

"szívesen dolgozom valakivel, aki elsősorban civil, és segítő szándék vezérli, és nem az, hogy javítsa a fasz pártja imidzsét."
a jobbikosok is ezért mentek oda nyílván egy egy országgyűlési képviselőnek kapóra jönnek majd a fotók ha egyáltalán készülnek, de speciel egy mezei jobbikos vagy gárdista nem profitál ebből semennyit sem,szóval amit írsz marhaság.
másrészt árvíz idején normális ember nem lamentál azon hogy ki milyen párthoz tartozik csak együtt melóznak aztán ha elvonul az ár akkor lehet egymásnak esni de addig semmilyen színalatt nem, kár hogy te nem így gondolkozol.

"Annyira meg nem kell heroizálni ezt az egészet"
Ezt mondd annak a 35 embernek Tahitótfalun akiknek víz alatt van a háza.

"Vannak települések, ahol megszoktuk az árvizet"
nyílván te a fotelből igen de akinek elviszi a víz a féléleteét az nem így látja, azt nem lehet megszokni.
Te megszokod az árvizet a jobbikos meg mindenki mással karöltve védekezik ellene.

Budaházy semmit sem csinált amit rá tudtak volna bizonyítani ráadásul politikusi pálya futásának hiánya okán nincsenek ügyészi igazságügyi és bírói kapcsolatai amivel befolyást gyakorolhatna az ellene folyó vizsgálatra, eljárásra.

"Lesz elég ember akkor is, ha a söpredék távol marad."
Ha dolgoztál árvíz elleni védekezésben akkor tudhatnád hogy nincs olyan hogy elég ember pláne nem ha átszakad a gát.

Mohamed 2013.06.09. 16:25:08

@Takács Bálint:

"Kint a gátakon, most ez történik, de a monitorok előtt nem :("

Ezen háborodtam fel én is.
Ma reggel haza érkezek Komáromból és erre az ilyen álfirkász félék ocsmányságaikkal okádják tele a blogszférát.

Tomycat 2013.06.09. 16:30:24

Egy tahitótfalusi sem szolalt meg. Valoszinuleg dolguk van most. Majd ha raernek, el fogjak mondani mi is volt, ha volt. Szoval ez a cikk allit valamit, amibol ugy tunik sok igazsag nem nincs benne, vagy legalabb is nem ugy, ahogyan le lett irva.
Csak megjegyeznem itt, ha a munkaspart aktivistai megjelennenek voros csillagos poloban, Sztalin kepekkel lapatolni akkor vajon hol, mit es meddig lapatolhatnanak.
Vegul is mindegy, nem szamit. Lenyeg, hogy jonnek. Meg akkor is, ha ezt partpropaganda celbol is teszik.

RaveAcE 2013.06.09. 16:34:32

Egyenruha nélkül nem tudtnak lapátolni?

BKV reszelő 2013.06.09. 16:38:23

A szomszédos Kisorosziból kiegészíteném a történetet: Az átszakadt gát friss és ideiglenes védmű volt. Tudta minden józanul gondolkodó ember, hogy meg fog reccsenni, időt akartak nyerni, mert aki időt nyer, az életet nyer. Láttam hétfőn, hogy mi készül ott...tegye fel a kezét az, akinek ez nem az első árvize és hitt abban, hogy az a kupac ott megáll végig!

BKV reszelő 2013.06.09. 16:39:18

Mielőtt valaki szemre hányna: Most értem be a mi gátunkról, ahol reggel nyolc óta és hatodik napja dolgozom. Köszönöm.

2013.06.09. 16:42:02

@Mohamed: "Itt most ebben a konkrét esetben biztosan tudod hogy egyenruhás gárdisták jelentek meg mind a 140-en?"

én arra válaszoltam, hogy láttam-e gárdistát. Ne moss össze dolgokat.

"Nyílván ha valahova segíteni megyek akkor köszönök és bemutatkozok ebből is megtudható hogy ki vagyok"

ja, és te ezek szerint a párttagságidat is lobogtatod, amikor bemutatkozol? Ez nekem més sosem jutott eszembe, igaz sosem voltam egy pártnak sem a tagja.

"nyílván te a fotelből igen de akinek elviszi a víz a féléleteét az nem így látja, azt nem lehet megszokni."

itt pedig elegánsan átsiklottál azon rész felett, melyben elmondom, hogy már akkor hordtam a zsákokat, amikor még net sem volt. Olyan helyen, ahol víz alá szokott kerülni pár ház.

De nyilván te jobban tudod, mert többször csináltad.

A gátszakadós demagógiától meg kímélj.
A kábítószer sem jó dolog, de ettől még nem támogatom a szcientológus dorgmentes maratont. Erre mondhatod, hogy akkor bisztos a kábítószer pártján állok, de ugyanolyan szar hazugság lesz, mint amikor arra célozgatsz, hogy én a fotelből néztem az egészet.

Közbiztonság Szilárd 2013.06.09. 16:50:38

"jobbikosokat, gárdistákat és polgárőröket csattogó bakancsokban masírozó félőrült neonáciknak titulál"

Tegyük hozzá: teljes joggal.
Merthogy azok. Félőrült neonáci barmok.
Mind.

És igen, jogos, hogy ilyenektől a segítség sem kell.
Ki kell őket rekeszteni mindenhonnan.

Ha kicsit is tökös lenne bármelyik kormány, a Jobbikot mint pártot is betiltaná.

A hozzájuk hasonló agyatlan, mindenkit gyűlölő faszkalapok miatt vesztettük el az ország 2/3-át Trianonban.

Dzsentrisvihák 2013.06.09. 17:16:28

Még ennyi retardált, antifa pöcshuszárt... Komolyan honnét fújja ide ezt a sok aljadékot a szél?
Az ilyen mocskolódó szellemi furunkulusokat kellene a gátakba döngölni, máris érezhetően megnőne az átlag IQ.

Grigorij Pantyelejevics 2013.06.09. 17:20:15

a polgármester nagyon helyesen cselekedett. náci nem kell sehova. ennyi.

Mohamed 2013.06.09. 17:23:35

@gwr:

"én arra válaszoltam, hogy láttam-e gárdistát."
Ezaz hogy nem válaszoltál, hanem most is kitérsz a válasz adás elől.
Szóval,Tahitófalun láttál e gárdistát?

"ja, és te ezek szerint a párttagságidat is lobogtatod, amikor bemutatkozol?"
Semmilyen pártnak sem vagyok a tagj úgyhogy ezzel csúnyán mellé lőttél picinyem.
De mint már írtam a megyei vezető értesítette a polgármestert hogy jönnének segíteni mert a közösségi médián kersztül a megérkezésükig kértek segítséget folyamatosan az átszakadó gátra hivatkozva, a jobbikos megyei vezetőt meg ismerik ilyen körökben nyílván innen tudta a polgármester hogy kinek a segítségét fogadja el ,nem kellett ehhez pártkönyv csak kicit furcsa volt hogy amikor megérkeztek a helyiek véleménye nélkül mégsem fogadta a segítséget.

"itt pedig elegánsan átsiklottál azon rész felett, melyben elmondom, hogy már akkor hordtam a zsákokat, amikor még net sem volt"
nem siklottam át csak olyan képtelen ökörségeket írogatsz amely arra vall hogy vagy hazudsz vagy vagy nagyon rossz az emlékezeted.

"De nyilván te jobban tudod, mert többször csináltad."

Nem dicsekszem vele úgy mint te ,de megfordultam már pár helyen önkéntesként.

"A gátszakadós demagógiától meg kímélj"
Aha itt meg már a bizonyítás az érvelés sem megy.
Köszi hogy igazolsz engem.

"A kábítószer sem jó dolog, de ettől még nem támogatom a szcientológus dorgmentes maratont."
Egyrészt rossz az analógia, hogy jön az árvízhez a drog?
Másrészt nem kell támogatnod a jobbik segítségét elég hogy ha elfogadod ha nyújtják feléd a kezüket.Ha ehelyett bele köpsz azt hívják nettó parasztságnak.
Harmadrészt az hogy egy falu elfogadja a jobbik segítégét az a helyiek döntésén a többi ember döntésén de legfőképp az árvízi helyzeten kell hogy múljon nem pedig a te világnézeteden vagy egy dilettáns polgármesteren.
Az a baj hogy nem így gondolkozol de szerencse hogy te nem kerülhetsz felelős pozícióba, elég egy dilettáns polgár mester is ide,
Milyen érdekes hogy a Duna mentén mindenhol örültek a jobbiknak nem a ruhájukat firtatták.

Mohamed 2013.06.09. 17:26:02

@Grigorij Pantyelejevics:

"a polgármester nagyon helyesen cselekedett. náci nem kell sehova."

Inkább vigye a víz az embereket és a házat?
Gratula még szerencse hogy az ilyen patkányszarok mint te soha életükben nem kerülhetnek döntéshozó pozícióba.

Reggie 2013.06.09. 17:28:17

Mar a fejen is latszik, hogy egy ven szar komcsi.

Visionstar 2013.06.09. 17:28:28

@álfirkász: nagyon mellé trafáltál:))

De miért is vagyok nagymagyarországospólóshülyegyerek, mert nem szeretem a ha az emberek a faji hovatartozásuk miatt ölik egymást?

Tomycat 2013.06.09. 17:37:39

@Grigorij Pantyelejevics: @Mohamed: @gwr: ahogyan a kommentelok, ugy a politikusok sem birnak elszakadni a politikatol. Lasd alabb:
nol.hu/belfold/az__allam_emberei__es_az_esztegomi_polgarmester_
a polgar nem szamit.
De a lenyeg megis az, hogy a tobbseg a gaton van es dolgozik.

Mohamed 2013.06.09. 17:38:09

@Közbiztonság Szilárd:

Tévedsz.
Trianont a dilettáns Károlyi Mihálnyak öszönhetjük aki a határok védelmére nem adott utasítást és leszereltette a hadsereget amikor a kisantant csapatai elindultak a magyarlrkta területek felé.
Érdekesmódon a törökök az első világháború után is ugyan úgy mintha háború lenne eddzésben tartották a hadsereget ahelyett hogy leszerelték volna és meg is tarthatták azon kisázsiai területeiket amelyeket párizsban a görögöknek adtak volna.
Valamint az olyan inkompetens tutyimutyi szervilis agyatlan delegációknak akik ellkent mondani nem mertek ,lementek kutyába csak hogy ne kelljen konfrontálódiniuk egy olyan tárgyaláson amely azért volt hogy érvek és álláspontok ütköztetése eredményeként húzzák meg a határokat.

miky44 2013.06.09. 17:46:43

A jó kurva édes anyját azoknak az itt kommentelőknek akik most is politikai kérdést csinálnak ebből a szörnyű szerencsétlenségből és szívből kívánom nekik,hogy kerüljenek ilyen helyzetbe amibe most az a rengeteg ember van a Duna parton!

Mohamed 2013.06.09. 17:56:58

@miky44:

Tudod egyeseknek sajnos nem az számít hogy valaki segít hanem az hogy ki az illető.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 18:05:47

@Mohamed: van akinek számít, hogy egy magadfajta, undorító náci ne tapossa a földjét.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.06.09. 18:07:48

@Visionstar: faji? Ez nekem új. A nácit nem tartom fajnak, még ha szoktam is emlegetni a fajtájukat. :D

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 18:10:24

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=652217&referer_id=toplist#null

Az Országos Műszaki Irányító Törzs az MTI-nek küldött közleményében azt írta, Tahitótfalu önkormányzata korábban úgy döntött, kettős biztonsági rendszert alakít ki az árvíz ellen, mert így újabb területeket akart megvédeni a 2002. és 2006. évi árvizekhez képest.

Mint írták, várható volt, hogy az első, helyi anyagból megépített ideiglenes védvonal nem bírja majd a terhelést a rekordmagasságú árvíz ellen. Jelezték: a területen 50 lakóingatlant öntött el a víz.

Tájékoztatásuk szerint ugyanakkor az ideiglenes gát lehetővé tette a második, a korábbi nyomvonalon lefektetett ideiglenes védmű fejlesztését, megerősítését.

Közölték, a kirendelt műszaki szakértők "a korábbi gyakorlatnak megfelelően" a második védvonalat tekintik véglegesnek és ennek biztonságos megerősítéséről gondoskodnak.

Mohamed 2013.06.09. 18:31:30

@álfirkász:

Egypár helyen már voltam az évek folyamán önkéntesként és eddig mindenhol örültek a segítségemnek.
Fogadd el, az emberek értelmesebben gondolkoznak mint a te fajtád.

Mohamed 2013.06.09. 18:34:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Hát ezaz ha az önormányzati hatáskörből a katasztrófavédelem hatáskörébe került volna a munkálatok irányítása Tahitótfalun akkor gyanítom hogy az az 50 ház most megmenekült vona.

==T== 2013.06.09. 18:49:41

@azbesztos: Milyen nemzeti oldalról beszélsz? Ja, hogy a Fideszt te annak tartod? lol

==T== 2013.06.09. 19:00:50

@Közbiztonság Szilárd: Trianont kizárólag azoknak a kizárólag a profitszerzésre koncentráló földesuraknak köszönhetjük, akik a török népirtás után román meg szerb parasztokat telepítettek a magyarok helyébe, meg annak a nyugatnak (Habsburgok) akik ezt a folyamatot még erősítették is, és a nemzetiségeket évszázadokon át a magyarok ellen uszították.

Kirekeszteni pedig a magyarellenes tetveket kell.

Visionstar 2013.06.09. 19:13:53

@álfirkász: ki beszélt itt a nácikról?

Szabó Ferenc 2013.06.09. 19:18:34

Remélem lesz aki beveri a képét.

kanálwarrior 2013.06.09. 19:25:22

@miky44: Politikai kérdést az csinált belőle aki egyenruhában ment "segíteni".

2013.06.09. 19:35:28

@Mohamed:
Olvasd már el legalább az első nekem írt hsz-edet – hol van abban szó Tahitótfaluról? Az, hogy rugalmasan változtatgatod a kérdésedet, az nem azt jelenti, hogy én vagyok következetlen. Nyilván nem T.falunan láttam, amikor a túlsó parton voltam.

A hazugság vádjáról meg annyit: itt a neten bárki bármit pofázhat, hogy ő mekkora fasza gyerek. Szerinted én dicsekszem, miközben te délelőtt óta itt kommentelsz, és az első hsz-edben máris megemlékezel magadról, hogy ott voltál a gáton.

Én is elmondhatom, hogy életem nagy részét két fokozottan árvízveszélyes helyen éltem/élem le, neked nem kell elhinned.

Csak hát érdemes a neten is csak olyat írni, amit volna gerinced szemtől-szemben is előadni. Szívesen elhívlak a következő ár idején a Dunakanyar másik oldalára, pakolhatjuk a zsákokat, és körbekérdezhetsz, hogy láttak-e már arrafelé az utóbbi 20 évben.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.06.09. 19:54:57

Orban sokkal jobban fogja a tavcsovet mint KimDzsonUn - a mi diktatorunk jobb!! :D:D:D

magyar, jobbikos, cigany, fideszes, maszp os, pirez - nem mindegy ki rakja a homokzsakot?

Kulonben is, 2/3-al az arvizet is meg lehet fekezni, nyugalom.

Mohamed 2013.06.09. 20:02:51

@gwr:

Dobj egy számot és megbeszélhetjük a közös homokzsákpakolást.

2013.06.09. 20:03:07

@mildi: Napok óta gárdista szerelésben kint vannak ezrek a gátakon. Egy galéria sem hozta le az indexen és az origo-n, ehhez független hírportált kell megtekinteni.
Jobbikos, Gárdista és cigány vállvetve küzd a katasztrófa ellen, de a megannyi eszement vadliberális hőzöngése csak mélyíti az emberekben az idiotizmus szakadékát, a lényeg, hogy lehessen fröcsögni a nemzetiekre.

kanálwarrior 2013.06.09. 20:13:34

@HUN_Sector: De kineknagyobbafasza veresenyt furcsa mód csak a gárdisták csinálnak belőle. Ahogy fentebb írták, vannak kint kommunisták is biztos, meg kitudja miféle emberek még, mégsem látod a híradóban hogy "nézd má mennyi komcsi pakolja a zsákokat". Sőt, internetes blogokban sem megy a rinya hogy "bezzeg a kommunistákat nem mutatják a hírekben". Megint csak a gárdisták szeretnének külön eljárást. Vagy pozitív diszkriminációt, ha úgy tetszik.

Visionstar 2013.06.09. 20:29:15

Ennyi faszt egyrakáson, csak ámulok-bámulok.

2013.06.09. 20:35:26

@kanálwarrior: Sehol nem hozták a hírportálok ,egyik sem ugrált hogy nyilatkozzon. Kimentek segíteni és egyetlen céljuk az én meglátásom szerint, hogy a róluk a média által kialakult negatív összképet árnyalják, ehhez pedig kiváló alap, ha látják őket egyenruhában. Többek között egyébként erre is felesküdtek és ezt nem volt hajlandó elhinni senki, hogy ha baj lesz, ők ott lesznek a gáton. Tessék, ott vannak. Eléggé úgy érzem, ez egy van sapkája az a baj, nincs sapkája az a baj felállás.

kanálwarrior 2013.06.09. 20:45:38

@HUN_Sector: Feltételezem Gyurcsány Ferencről is ugyanezt gondolod. Ő is azért pakolta a zsákokat hogy "árnyalja a róla kialakult képet". Szerintem ez szánalmas, ha szerinted nem, persze el tudom fogadni, de egyetértenem hadd ne kelljen.

tundrazuzmo (törölt) 2013.06.09. 20:54:53

Árvíz idején nincs jobbikos, hanem állampolgár van. A Jobbik pont nem arról híres, hogy a kamerának bohóckodni megy ki a gátra.

Egyébként meg nem tudom, hogy mer valaki 140 dolgos embert elutasítani veszélyhelyzet idején. Át is szakadt náluk a gát, talán nem véletlen.

dbeata 2013.06.09. 20:55:14

Rettenet. Meg az is, hogy egy se volt az önkéntesek közül, aki kiállt volna ez ellen.

A fő NER-majom meg már egy hete fényezi magát a gátakon.

antikosz 2013.06.09. 21:19:20

A polgármester mindenkit elküldött akire nem volt szükség... (nem a Jobbikra volt kihegyezve a sztori szerintem) Ott voltam, láttam, hallottam.. Tényleg sokan voltunk. Amikor a "közvetlen" veszély elmúlt a szigeti oldalon, nem igazán volt mit csinálni annyi embernek. Meló azért akadt még bőven Visegrádtól Szentendréig... Gagyik voltak a Jobbikos szervezők...

Mr. Fáradtság 2013.06.09. 21:31:06

Én itt lakom Tahiban. Mielőtt még egy anyázás lesz a gátszakadás miatt, elmondom mégegyszer, hogy itt egy ideiglenes gát szakadt át, amit kissé megemeltek, és megtámasztottak, hogy beljebb, a főgát külső szakaszához eső ingatlanokban legyen idő zsákfalat emelni. A gátakon dolgozók telibe leszarják, hogy ki milyen cikkeket dobál a nem itt lakóknak csontként, itt ment a munka, én a leányfalui lezárás miatt láttam az X darab jobbikos autót. A cikk erősen túloz. Egyszerűen nem kellett ide több ember, mert nappal kb 1000 ember tett-vett, mi jelentkeztünk volna szintén pakolni, de Szentendrére küldtek minket, onnan meg haza. Később jelentkeztünk megint benn a szigeten, de hangsúlyozom, mindig volt itt elég ember.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.06.09. 21:57:07

@Mohamed: Ha 2002-ben és 2006-ban sem lehetett azt a vonalat védeni, ...................?

Mohamed 2013.06.09. 22:44:11

@Mr. Fáradtság:

Kár hogy az index is lehozott erről egy pár képet.
A kép alá a tudósító azt írta, hogy a főgát szakadt át.

cso zsi 2013.06.09. 23:27:17

@Mr. Fáradtság: Akkor ők vajon hová mennek, és miért?:
www.origo.hu/itthon/percrolpercre/20130609-arviz-junius-9en.html#3

22.52 |
Kormányzati konvoj Tahitótfalun

30-40 kormányzati és/vagy rendőrségi autó - zömmel fekete Skoda és Mercedes -, és a Terrorelhárítási Központ (TEK) két Ikarus-busznyi rendőre haladt át a tahitótfalui hídon a település irányába - jelentette a helyszínről tudósítónk. A mentésben részt vevők közben igen látványosan, fáklyákkal világítják a gátat. Munkatársunk kérdésére azonban sem ők, sem a közelben dolgozó mentőegység tagja nem tudta megmondani, hogy hová tart és milyen céllal a népes delegáció.

BORtaBOR 2013.06.10. 00:01:39

Ott voltam. Lapátoltam, zsákoltam. ..és -bár nem szimpatizálok a Jobbikkal- mindezt tettem velük együtt. Nem volt nehéz tudni, kik ők, mik ők, mert látványos neonszín mellényt viseltek, a hátán nagy JOBBIK felirattal.. ennek ellenére azok, akik ott voltak, akár jobbról, akár balról, együtt tették a dolgukat. Én tartottam a zsákot, egy mellényes pasas lapátolta bele a homokot, egy másik fickó dobálta fel a gátra és kurvára nem érdekelt senkit, ki honnan jött, a mentés volt a fontos. Egy hülye kérdés, egy hülye beszólás el nem hangzott ott senkitől! Addig, amíg el nem küldtek MINDENKIT, mert ott már civilként nem volt mit tenni.. az nagyon szimpatikus, hogy segítettek, az azonban, hogy valami megmondóemberük most itt kamuzik, ezzel telibe szarva a sajátjai munkáját is, igen visszataszító! Azoknak, akik ott voltak és lapátoltak, köszönet, az uszítókat meg jó lenne , ha mihamarabb kilöknék maguk közül, akár oda,a zsákok mellé is!

tiItsál ki te gyökér 2013.06.10. 03:27:12

@BORtaBOR: @Mohamed: @antikosz: @Mr. Fáradtság: @Nem fenyegetőzésképpen mondom:
A barom mohamed gennyedző agyáról ne feledkezzünk meg!

magyarinfo.blog.hu/2012/08/07/az_elitovoda_a_kormany_magyarorszag_kepe/fullcommentlist/1#c17495087

"Én csak azt sajnálom, hogy a denveri mészáros nem egy ilyen óvodába tévedt be.
Csak gonoljunk bele ilyen elit helyen nevelgetik az én pénzemből is lárvákat a majdani országnyomorító szerepére. "

tiItsál ki te gyökér 2013.06.10. 03:28:47

@Mohamed: Kár hogy téged nem taposott szét rögtön a szülész, amikor anyád megkölkezett! :-((

Mr. Fáradtság 2013.06.10. 05:06:43

@Mohamed: Itt nyári gátként emlegették márpedig. Ha itt a főgát szakadna át, tudni kell, hogy Tahitótfalutól egészen Surányig kb 1 méteres víz borítana házat, termőföldet, mindent a szigeten. Nagyanyám szerint itt a 70-es évek gátépítései előtt a Dunák a szigeten volt, hogy összeértek (Kis-Nagy). Az egész Szentendrei-sziget olyan, mint egy nagy medence, erős gátakkal, körbe gátrendszer van. Mivel csak egyetlen egy úton lehet ki, illetve bemenni (tahitótfalui híd), ha itt komoly vészhelyzet lett volna, durván 30000 embert kellett volna evakuálni az egész szigetről. Ezt egy itteni volt vízműves mondta tegnap a gáton, aki részt vett a védmű kiépítésében anno.

A tekeseket én nem láttam, úgy tudom Kisoroszi felé mentek először, később Szigetmonostorra vonultak.

Ufo 2013.06.10. 09:43:10

Én ott voltam. Délelőtt a Lupa szigetnél dolgoztunk, ahol kb. 300 mozgás és szellemi sérült lakhelyéül szolgáló telepet segítettünk megvédeni. Amikor ott végeztünk a munkával, kaptuk a hírt, hogy nagy a baj Tahitótfalunál. Azonnal indultunk, még az ebédet sem fogyasztottuk el, amivel megkínáltak bennünket. Szentendrétől kb. másfél óra alatt jutottunk el rendőri felvezetéssel Tahitótfaluba, ahol már tényleg nagy volt a baj. A híd melletti tér félig vízben állt, sokan voltak, zsákolták a homokot, amit a kamionok folyamatosan hoztak. Amikor megérkeztünk lapát is volt, homok is volt, zsák is volt. Nekiálltunk a munkának. 2-3 teherautónyi homokot be is zsákoltunk, amikor egyszer csak az a hír jött, hogy elfogyott a zsák. A polgármester valóban szó szerint elküldött minket. Azt mondta, vagyunk elegen, és magukat nem hívta senki. Vártunk kicsit a zsákokra, de az volt az infó, hogy talán órákig nem lesz utánpótlás. Viszont fél óra múlva valószínűleg lezárják az utat, és ha addig nem megyünk el, itt ragadhatunk szerdáig.
Az előző szíveslátás miatt és mert nem lehetett tudni, mikor tudunk újra zsákot ragadni, elindultunk hazafelé.
Közben már erősen dörgött az ég és tudtuk, hatalmas eső várható. A homokot mielőbb zsákokba kellett volna tenni....

Út közben meglepődve láttuk, hogy a településtől néhány kilométerre az út szélén több hatalmas bálában állt a homokzsák...

Nem akarok senkit megvádolni, de ott és akkor arra gondoltam, szándékosan tartották vissza a zsákokat.

Csak remélni tudom, hogy a következő választáson - ami nem lesz már olyan soká - az emberek emlékezni fognak erre.

kaes 2013.06.10. 11:01:28

@Ufo: hihető amit írsz, a politika jól
megvédte Tahitótfalut.

Hajnal Anna 2013.06.10. 13:02:08

Kedves, "Volt tüzér 2013.06.09. 12:20:31
@Minden Jobbikos Büdös Zsidó Cigány"
Szégyelld, magad, hogy így beszélsz, azokról az emberekről, akik munkájukat, családjukat ott hagyva, futottak, szó nélkül, kihúzni a szarból Tahi és azt az oldalt, hogy ne fulladjanak bele az emberek a vízbe. Szégyen és gyalázat, hogy azok akik a katasztrófa turizmusban élnek, nem megemelve egy homokzsákot és tátott szájjal, bámulják, hogy mások, megfeszített erőkkel, nem megállva, hordják a homokot, és emelik a gátat, ha úgy tartja szükség, mindezt barátok, ismerősök, saját költségéből, hogy TI, ne fulladjatok meg. Megkérnélek, hogy legközelebb válogasd meg a szavaid, mert idézem, egy fideszes mondta, mi a fasznak pakoljon zsákot nem ő van bajban, majd a sok hülye elvégzi. Ha az a sok hülye nem lenne, akkor ti most egytől egyig, a víz alatt lennétek. Megkérném tisztelni az önkénteseket, tökmindegy milyen párt alatt futnak, a lényeg, hogy valamit csinálnak veled ellentétbe, amíg te itt fröcsögő nyállal mutogatsz rájuk. Tessék megfogni magad és ugyanúgy mint én meg a többiek, kimenni és segíteni a szegény bajba jutott embereknek. Ilyenkor, ennek kéne a szemed előtt lenni te vérparaszt, mert mások nagy bajban vannak.

Kitartást, az árvíz sújtottaknak, holnap ismét megyünk pakolni a homokot.

lesly &jerry 2013.06.10. 16:12:03

@xDDx: Miért az atv. szidhatja a MEGVÁLASZTOTT kormányt? Kettős mérce!

Reggie 2013.06.10. 16:41:47

@lesly &jerry: Az atv meg az idojaras jelentesben is hazudik. Nem kell komolyan venni.

Közbiztonság Szilárd 2013.06.11. 16:46:06

@==T==:
A faszt.
Trianont a hozzátok hasonló faszkalapoknak köszönhetjük, akik mindenkit a magyarok ellen fordítottak.

A leginkább magyarellenes tetvek pedig ti, jobbikosok vagytok, mert a magyarok ellenségévé tesztek mindent a faszkalap hozzállásotokkal.

Majd egyszer esetleg el kéne kezdeni gondolkodnotok, mert eddig láthatóan még egyikőtök sem próbálta. Hátha mégse fáj.

Dzsentrisvihák 2013.06.11. 17:46:59

@Közbiztonság Szilárd:

Jaja, azért is a nácifasisztanyilasrasszistaantiszemita Jobbik volt a hibás, bizony... :D Messzire gurult a gyógyszer, selejtkém, nagyon messzire.

Közbiztonság Szilárd 2013.06.12. 14:27:40

@Dzsentrisvihák:
Nem a Jobbik, hanem a mai jobbikosokkal azonos módon gondolkodó, akkor élő gyűlölködő seggfejek, mint pl. te.

Ha elgurult a gyógyszerek, akkor keresd meg és vedd be.
Sajnos, az eszmetársaidnál mindnél elgurult. És kár, hogy bezárt a Lipót, titeket meg kiengedtek az utcára, pedig ott, a zárt osztályon voltatok jó helyen.

Dzsentrisvihák 2013.06.12. 16:18:36

@Közbiztonság Szilárd:

Hát, pedig a mellékelt ábra (gyk.: te) szerint nem nekem vannak a valóságtól elrugaszkodott tévképzeteim, te ganajagyú svábbogár :D Nem tudsz te semmit, és még villogsz is vele, gratulálok!

Közbiztonság Szilárd 2013.06.12. 16:55:41

@Dzsentrisvihák:
Mi van, náci tetű, idegesít az igazság?

Dzsentrisvihák 2013.06.12. 20:29:05

@Közbiztonság Szilárd:

Az igazság nem (pláne, hogy részedről szó se volt semmiféle igazságról), sőt, még a te habzásod sem, bármennyire is szeretnéd :)
Kifejezetten mulattatsz :D
süti beállítások módosítása