drog.jpgKedden startolt volna hivatalosan az O.Z.O.R.A. fesztivál, hogy aztán hat napon át éjjel-nappal folyamatosan szóljon a pszichedelikus trance és goa.  Minden készen állt, a felhőtlen jókedvhez nélkülözhetetlen tudatmódosító szerek bekészítve és teljes létszámban felsorakoztak már a főleg külföldről érkezett, színes ruhás hippik seregei. A probléma csak annyi, hogy mivel a rendőrség nem volt hajlandó rábólintani a rendezvényre, így a jegyző sem adhatta ki a működési engedélyt. A világ minden tájáról idesereglett Jézus kinézetű, raszta hajú buckalakók úgy néz ki, hoppon maradnak.

Az ozorások az elmúlt bő évtizedben megszokták, hogy a jó magyar törvényeket nem igazán kell a fesztiválon betartani, azokat nem előírásként, hanem inkább valami önkéntes módon betartandó ajánlásként kezelték. Így aztán az évek folyamán szépen lassan minden év augusztusában néhány napra egy állam nőtt ki az államban. Egy állam, ahol mindent lehet, ahol minden belefér. Az utóbbi esztendőkben már oda jutottak, hogy furgonokból nyíltan árulták a különböző drogokat, az árak épp úgy fel voltak tüntetve, mint bármely balatoni hekk sütőnél.

A hazai fősodratú média most egy világhírű fesztivál érthetetlen és megdöbbentő betiltásáról cikkez. A balliberális sajtónak külön kapóra jött, hogy ismét könnyfakasztó jeremiádákat zengjenek a "zorbáni diktatúra" borzalmairól. Annyiban igazuk van, hogy az O.Z.O.R.A. valóban világhírű. No, nem a fellépők, vagy a szervezés miatt. Valójában arról vált nevezetessé Chilétől Japánig, hogy itt aztán mindenfajta kockázat nélkül, bátran lehet árulni és fogyasztani bármit. A lakókocsis „drog bevásárló utcáról” szerte a világban legendákat zengtek.

ozora_arlista.jpg

A hosszú éveken át tartó Csipkerózsika-álom után, ennek az idilli állapotnak vetett véget a rendőrség tavaly, amikor is mintegy ötszáz fővel razziát tartott a rendezvényen. Volt aztán rögtön nagy riadalom, pár balekot el is kaptak, ezek azok közül kerülhettek ki, akik annyira be voltak bélyegezve, hogy nem tűnt fel nekik a nyári melegben meglehetősen szokatlan látványt nyújtó félezer akciócsoportos. A tágabb közvélemény ekkor hallott először a fesztiválról és döbbent meg azon, hogy ez ilyen hosszú időn át zavartalanul működhetett. Néhány főrendőr bele is bukott a kirobbant botrányba.

Sokan felvetik, hogy miért csak a szerencsétlen, jámbor ozorásokat piszkálják, amikor minden fesztiválon kisebb-nagyobb mértékben, de jelen vannak az illegális tudatmódosító szerek. Ez valahol igaz, de az O.Z.O.R.A. fesztiválon már a látszatra sem adtak, nyíltan és provokatív módon tettek magasról a jogszabályokra. Látványosan vették hülyére a hatóságokat, tudatosan helyezték magukat törvényen kívülre. Jól mutatja ezt, hogy idén még a fesztivál kezdete előtt 26 személyt tartóztattak le, különböző kábítószerrel kapcsolatos visszaélések miatt.

Nem véletlen tehát, hogy ennek a nemzetközi hírű drogtanyának a működéséhez nem kíván tovább asszisztálni a rendőrség, jelen állás szerint a party egyszer és mindenkorra véget ért.

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr995446169

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: O.Z.O.R.A.: A party véget ért 2013.08.05. 17:52:01

Nem véletlen, hogy ennek a nemzetközi hírű drogtanyának a működéséhez nem kíván tovább asszisztálni a rendőrség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levi-Jr 2013.08.05. 17:02:43

Balliberális média...bazdmeg, te hol élsz, te fasz?? Istenem,...minek cikkezel, mikor nyíltan vagy olyan hülye, hogy fogalmad sincs sem a média mibenlétéről, és csak a saját szemellenződön keresztül látod, ezt a fostalicska országot?? Húzd le magad a retyón, az egyoldalú vélemélnyeddel együtt oda való vagy, tárgyi tudás nélkül.

kapocs1 2013.08.05. 17:29:05

Ezt az idiótát minek engedik cikket írni?Ferike menj el inkább kapálni,az hasznosabb lenne!

CsárliFirpó 2013.08.05. 17:53:03

Az előttem kommentelőkön némi elvonási tüneteket vélek már most felfedezni:)
Végre egy újabb liberál fertővel lett kevesebb az országban, elég volt!

Sturmabteilungsmann 2013.08.05. 19:31:31

Egyáltalán hogy lehetett idáig ilyen "fesztiválokat"tartani hazánkban??

Tallono 2013.08.05. 20:29:26

Nekem egy barátom fellépett volna a chill sátorban. Egy 34 éves, példás családapáról van szó, aki sose próbált ki még füvet se. Neki nagy lehetőség lett volna, ettől függetlenül nagyon helyes, hogy a kibaszott hippi fesztivált betiltották végre. Tegyük hozzá ez valószínűleg azért történhetett meg, mert nem voltak hajlandóak eleget jattolni a helyi szerveknek...

Budai Andris · http://polgarda.blog.hu 2013.08.05. 21:49:57

Ennyike, lehet menni azokba az országokba menni "utazni" meg hippiskedni, ahol megengedik.

Tessék! :)

Az első pár tahó drogost meg moderáljátok már ki lszi, zavarnak.

köszönni meg én fogok 2013.08.05. 22:13:46

"nagyon helyes, hogy a kibaszott hippi fesztivált betiltották végre"

"meg moderáljátok már ki lszi, zavarnak. "

Ez az, tiltsunk be mindent, ami eltér a ti kis nyamvadt kispolgári, szánalmas világotoktól.

Amúgy meg annyira szomorú, hogy a szerző így tapsol ennek a - sajnos - szokásossá vált fideszes tempónak: egyetlen pillanat alatt tönkrevágnak mindnet, és szadista módon még élvezik is.

Miért is nem lehetett hónapokkal ezelőtt megmondani, ha nem akarták engedélyezni? Erre válaszolhatna a szerző.

köszönni meg én fogok 2013.08.05. 22:16:05

Ja és a balaton sound-on legalább ilyen orcátlanul tolják a kokaint. Ami hússzor veszélyesebb, mint bármilyen fűféle.

Dzsentrisvihák 2013.08.06. 18:16:52

Eddig lehetett örülni, a drogos-liberális lobbi előtt ismét térdre rogyott az állam...: alfahir.hu/megis_lesz_ozora_fesztival
süti beállítások módosítása