EU-korrupcio.jpgPályázatírással foglalkozó vendégszerzőnk előző cikkében bemutatta, mi a kapcsolat az uniós támogatások átmeneti befagyasztása, a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése és a Simicska-Nyerges cégbirodalom felhizlalása között. Mostani írásában egy hazai önkormányzat példáján szemlélteti, hogyan szövi át kis hazánkat a velünk élő szocializmus és a mindennapi korrupció.

Ha feltesszük a kérdést, hogy miért hálózza be korrupció a teljes magyar uniós pályázati rendszert, akkor a következő pofonegyszerű válasz adható: Mert minden szereplőnek ez az érdeke. Ez az érdeke a politikusnak, a cégvezetőnek, a szállítóknak, az unió döntéshozóinak. Csupán egyetlen csoportnak nem érdeke, ezt pedig úgy hívják, hogy adófizető, Magyarország lakosainak 99 százaléka. De nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogyan is működik ez a gyakorlatban.

Én egy önkormányzat polgármestere vagyok. Kijön egy pályázati kiírás, amely szerint bölcsődét lehet építeni 10 százalékos önrésszel. Gyorsan megnézetem a kiírást, helyzet van, lehet pályázni, vagyis pénzt szerezni. Az cseppet se zavarjon, hogy a településemen már 30 éve folyamatosan csökken a lakosságszám (így meredeken a gyermeklétszám), ez nem akadály. Kit érdekel? Megépítem, aztán majd csak lesz valami!

Gyorsan kiválasztok a munkára egy pályázatíró céget, amely összeállítja a pályázatot számomra, tegyünk fel, mondjuk 6 millió forintért. Ez igen szép summa ahhoz képest, hogy a feladat semminemű különleges tudást nem igényel, csak ismerni kell az eljárásrendet, a kiírást, és persze a döntéshozókat. A pályázatíró kérhet sikerdíjat is, ez az összeg pedig sokszor meghaladja az eredeti díjazást is. Hogy mire kell ennyi pénz, gondolom, nem kell bővebben kifejtenem…

2010-ben volt egy emlékezetes tárgyalásom, amikor egy önkormányzati munkatárs magából kikelve kiabálta egy ismert pályázatíró cég ügyvezetőjének, hogy nevetségesek ezek a sikerdíjak, amikor ő is sokkal többet dolgozik a dokumentáció összerakásán, mint maga a pályázatíró. Az Ügyvezető Úr elvesztve lélekjelenlétét, és szintén kiabálva így felelt az ügyintézőnek: „És maga szerint én abból a 21 millióból mennyit látok viszont? Az csak átfolyik rajtam! Egyébként is tud róla, hogy így nyár közepén kb. lehetetlen volt összehívni a hét bíráló tagot?!”

Hát így megy ez. Nem a pályázat megalapozottsága, kidolgozottsága a fő szempont, hanem ez. A pályázók nagy része ráadásul sokszor teljesíthetetlen vállalásokba hajszolja magát csak azért, hogy megnyerje a pályázatot, ami később rettenetesen visszaüthet. Ilyen túlvállalás például, amikor csatornafejlesztési projektek esetén előre beírják, hogy bizony a lakosság 98 százalékát rá fogják kötni az új rendszerre, aminek köze sincs a valósághoz, de hát ez majd évekkel később lesz, hol van az még! Akkor már nem is én leszek a polgármester!

Gratulálunk: Ön nyert!

Tehát a pályázat nyert, örülünk, fogcsikorgatva kifizetjük a pályázatírói sikerdíjat ilyen-olyan jogcímen, vagy nem fizetünk, hanem ígéretet teszünk, hogy a munkát odaadjuk majd az úgynevezett holdudvarnak. Itt természetesen közpénzekről van szó, a városvezetés nem a saját zsebéből osztogat. És itt jön be a képbe a bűvös szó: közbeszerzés.

A bölcsőde felépítésére és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokért kemény pénzeket kell fizetni, amiket a pályázatból (végső soron az Európai Unió adófizetőinek zsebéből) finanszírozunk, tehát közbeszerzés-kötelesek. Itt jön a képbe a holdudvar. A közbeszerzési szakértőnek mindenképp baráti cégnek kell lennie, hiszen ő bonyolítja majd a közbeszerzéseket, neki kell kiügyeskednie, hogy véletlenül se férhessen oda illetéktelen vállalkozó.

A pályázat alapját szinte minden esetben az úgynevezett építési engedélyes terv képezi, amelyet a pályázat beadásáig el kell készítsünk, természetesen egy arra alkalmas emberrel. Hogy, hogy nem, a tervezők szinte mindig nettó 8 millió forint környékén vállalják el a munkákat, de szigorúan 8 millió forint alatt. Miért is? Mert ezen értékhatár alatt nem kötelező közbeszereztetni Magyarországon. Vagyis annak adom a munkát, akinek én akarom, és punktum!

A pályázat nyert, el kell kezdeni az úgynevezett kiviteli tervek készítését (ezek az építési engedélyes terveknél sokkal részletesebbek, pontosabbak, ez kell a kivitelezési tender megindításához). Természetesen ez akkor buli, ha ugyanaz a haveri tervező csinálja, aki az engedélyest is, hát nem jobb a dupla lóvé, mint a szimpla? Az esetek nagy részében tehát nettó 7 995 000 Ft-ért elviszi ezt a munkát is, vigyázva természetesen arra, hogy legyen mellette még két másik ajánlatot adó cég is, akik az ő haverjai. Sajnálatos módon az egyik 8,5 milliós ajánlatot adott, a harmadik meg 9 milliósat. Mindenki elégedett, minden le van papírozva, mi meghirdettük a versenyt, tehetünk arról, hogy már megint ugyanaz az ember nyert? Természetesen így jártunk el az engedélyes terveknél is, szigorúan meghívásos alapon invitálva a tervező barátait, nehogy valaki belepiszkítson a bizniszbe.

Projektmenedzsment elméletben

Remek, van most már tervünk is, jöhet a projektmenedzseri feladatokat ellátó cég kiválasztása. Ez a cég segíti szakértelmével a projekt megvalósítását – elméletben. A projektmenedzser és a pályázat írója valójában egy személy, hivatalosan persze a pályázat megírása X Kft. ügyvezetőjének a nevén futott, míg ezt a munkát már Y cég ügyvezetője végzi. Apró szépséghibája a dolognak, hogy Y cég ügyvezetője X alkalmazottja is egyben, de hát kicsinyességekkel nem ér rá foglalkozni egy elfoglalt polgármester! Bár nyerhetné valamely regionális cég is a munkát, nekünk bizony ez a cég kell!

Ugyanez a paródia folytatódik a műszaki ellenőr kiválasztásánál is, itt is mindenki tudja előre, ki fog nyerni, senkit nem ér meglepetés. Csak akik nincsenek beavatva, lepődnek meg, hogy a pályázatban 6,5 millió forint volt erre a feladatra, micsoda véletlen: a legjobb ajánlat 6 480 000 Ft, milyen jól belőttük!

A kivitelezés már nehezebb dolog, hiszen a nagy összegek miatt itt már bizony kőkeményen közbeszereztetni kell, mégpedig nyílt eljárásban. Politikusaink azonban minden „problémára” tudják a megoldást. Lássuk, hogyan működik a közbeszerzési gyakorlat Magyarországon a nem kivitelezési munkálatok, tehát szolgáltatás, megrendelés és árubeszerzés esetén!

  • 8 millió forintig nem kell közbeszereztetni, annak adom a munkát, akinek akarom, csak legyen mellette két drágább ajánlat.
  • 25 millió forintig is tudok még machinálni, hiszen itt van arra lehetőség, hogy úgynevezett hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytassak le, vagyis azokat hívom meg, akiket én akarok. Ez lényegében ugyanaz, mint a 8 millió alatti eljárás, a nem meghívott cégek csak utólag értesülnek majd a dolgokról. Itt viszont már figyelnem kell a részletekre, sokkal többet kell papírozni, adminisztrálni, de ügyesben meg tudom itt is csinálni a dolgokat.
  • Ha 25 millió fölé megyek, akkor nincs mese, ki kell írjam a nyílt eljárást, nem tudom fű alatt elintézni. Okosba’ viszont így is sok minden megoldható. A tervezésnél embertelenül rövid határidőt szabok a kiviteli tervek elkészítésére, amit csak azt tud teljesíteni, aki ismeri az engedélyes terveket. (Sajnos pár éve nem tudom jogvédetté tenni az engedélyes tervet, mert ezt a kiskaput bezárták. Pedig mennyivel egyszerűbb volt, amikor az önkormányzat széttárhatta a kezét mondván: „Hogy is adhatnám ki a terveket másnak, hiszen az eredeti tervező azonnal beperelhet! Mi meg ugye jogkövető emberek vagyunk…)
  • Ha minden kötél szakad, tudok még játszani a követelményekkel, vagyis olyan feltételeket szabok, amelyet tudom, hogy nyilvánvalóan alig pár cég tud majd teljesíteni (pl. speciális szakértő megléte, 100 millió forintnál nagyobb árbevétel az elmúlt évben, stb.), maximum azon imádkozok, hogy ne támadja meg senki az eredményt. Ha még rosszabb a helyzet, még mindig vannak lehetőségek az eljárás manipulálására, de ez terjedelmi korlátok miatt a következő írás témája lesz.

Sorozatunk harmadik részében vendégszerzőnk kitér az építkezés/kivitelezés tárgykörére, ahol az igazán nagy bizniszek születnek.

TéeL

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr865604685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

indapass90210 2013.10.29. 15:01:01

Ezt a sok korrupt szarházik mind fejbe kellene lődözni.

sanyix 2013.10.29. 15:05:44

mert ha már az egész állam korrupt miért ne legyen ez is az? :D
Amíg annyira segghülyék az emberek hogy szavazni mennek, vagy otthon duzzognak, ahelyett hogy több százezres tömeg törne rá az elvtársakra, addig így is fog maradni.

zsg? 2013.10.29. 15:12:12

Igazi - és részben valótlan - sztereotípiákat tartalmaz az írás. Ha bárki elhiszi, hogy a korrupciós pénzeket maguk a bírálók teszik el, akkor nagyon távol áll a valóságtól. Azokon a pályázatokon, ahol valóban listázás megy, ott a bíráló csak egy biorobot, akinek egy dolga van: határidőre leadni egy bírálatot. Ami lehet, hogy egyből a kukában landol, és az EMIR-be már az NFÜ által "minőségbiztosított" bírálat kerül be.

Amúgy, a tények kedvéért: Kbt. 122/A szerint az építési beruházás esetén 25 MFt felett sem kell meghirdetni az eljárást, egészen 150 MFt-ig. A szerző egy kis pályázatíró cég egyik embere, akinek tele van a hócipője a sok tolvajjal (jogosan), de a valós történéseket nem látja.

PomberMaci 2013.10.29. 15:52:32

Az EU nagykutyái (pl. Németország) meg röhög az egészen, mert a potenciális magyar konkurrenciát nem nekik kell kinyírniuk, végez azzal a magyar politikai elit.
Ők az igazi haszonélvezői az egésznek, nem a kormányzati slepp.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.29. 15:53:32

Bölcsődék és óvodák: annyira jó, hogy folyamatosan a kihalófélben lévő vidéki falvakban építkeznek, mert az hátrányos helyzetű és arra van pénz. Ahol meg van gyerek, az a régió túl fejlett, ott csak tizedannyi pénzt adnak...

aVs 2013.10.29. 16:13:22

Kell ezt még tovább ragozni?

A kerítés ára:
Egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat meg egy magyar múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.

Az amerikai megméri centivel a kerítést, felír néhány adatot, hosszan számolgat, majd kiböki:

- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére, és 10.000 lesz az én hasznom.

A német, szintén méricskél, számolgat, aztán:

- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok, és 10.000 nekem.

A magyar odanéz zsebre tett kézzel, és méregetés nélkül foghegyről odaveti:

- 270.000 forint.

A múzeumigazgató teljesen elhűlve:

- Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!!!

- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem, és a munkával megbízzuk a németet.

- OK, tiéd a meló.

lüke 2013.10.29. 16:47:38

gondolod csak MO-n van?
érdeklödd meg ,Ausztriában a F1-s Red Bull tulajdonos miként kap EU-s támogatást

kvadrillio 2013.10.29. 16:53:38

mert a rencerváltozáskor nekünk a korrupciót is át kellett venni a nyugattól...

..már csak a magas béreket kéne átvenni tőlük, de ebben még impotenst jáccunk......

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.10.29. 17:23:53

úúúú zsíros lógós eu-s és állami melók, sok sok magyar értelmissségi álma

hardenberg 2013.10.29. 17:30:51

szociális jellegű pályázatoknál (TÁMOP) kb. 1,5 évvel ezelőttig nem láttam korrupciót, de azóta...

Makkasz 2013.10.29. 17:37:45

Néhány apró tévedés a posztban:

- nem csak magyar, hane EU adófizetők is kárvallotjai a korrupciónak,
- általában jobb képességű, nagy kivitelező cégek vezénylik a projekteket, nem helyi tervezők, polgármesterek (persze lehet olyan kicsi projekt amit igen),
- pont emiatt a kivitelezési eljárás közbeszerzése a legegyértelműbb eredményű.

@kvadrillio: @lüke: Sehol nincs akkor és olyan nyilt korrupció nyugaton mint Magyarországon. A béreket nem átvenni lehet, beruházás, vállalkozás, növekvő gazdaság, munkahelyek kellenek a bérek növekedéséhez.

A korrupció Moon nem az állam óriásira hízottságának mellékterméke, hanem a politika alapja és célja. A választási csetepaté az oligarchabirodalmak súlyainak újraelosztásáról, EU és magyarok pénzének ellopásáról szól. 2010 -től a törvényhozás is alárendelődött a szent lopásnak. Ilyen másutt nincs csak néhány banánköztársaságban.

vitalis06 2013.10.29. 18:58:09

Nem akarlak elkeseríteni, de Németországban kb ugyanígy zajlik a dolog. A különbség, ott felfelé nyomják a meló árát, ha pl 60% támogatás van, és 600.000 euróból meg lehet csinálni, akkor a pályázatba 1.000.000 kerül. Azaz az eu finanszírozza az egészet, az osztogatásra pedig marad az önrész.

monddazigazatmar 2013.10.29. 18:58:33

Úgy szar ez a pályázatos rendszer ahogy van, egyértelmű, hogy mindig is lesz korrupció. Talán akkor lehetne csökkenteni, ha itt bírálnák el a portugál pályázatokat, a magyarokat meg portugáliában.
Amúgy meg elmennek a picsába a kiírók is, a pályázatok felének a címét se lehet érteni.

Orván Biktor 2013.10.29. 19:33:19

Rossz a kérdés. Így helyes: Miért hálózza be a korrupció az egész országot?

Szúnyog 2013.10.29. 19:34:45

Az is érdekes, hogy ehhez a poszthoz 13-an szóltak eddig hozzá, Orbán Ráchel facebokk bejegyzését vitató poszthoz meg eddig 344-en.
Talán emiatt a hozzáállás miatt is lehet ekkora a korrupció.

gnme 2013.10.29. 19:45:03

olyan cégen amelyik nem korrupt és termelő, ők nem tudnak segíteni

ahhoz HÜLYÉK

mint minden máshoz, amihez szakértelem kell

ennyi

www.youtube.com/watch?v=XUq281yMomA

Orván Biktor 2013.10.29. 19:47:27

A legjobb példa talán arra, hogy mennyire korrupt kicsiny hazánk az, hogy az amerikai Hoover hidat kevesebb pénzből építették!, mint amennyiből a Margit Hidat felújították. És akkor el lehet képzelni, hogy mennyi pénz foly(t)ik a maffiózók zsebébe olyan nagy beruházásoknál mint a 4es metró vagy az M6os.

_most_ 2013.10.29. 19:52:47

kíváncsi vagyok hogy állna az ország, ha visszaszorítanák a korrupciót, talán tényleg jobban teljesítene Magyarország.

gnme 2013.10.29. 19:57:55

@Orván Biktor: tudjuk

...hozzám is jöttek . ó, jaj, istenem (ma reggel volt székletem, stb. stb.)

..xyz szaréhúgyé csináld már meg ezt meg azt, há mer kell bamme, há itt vannak gépeid.. hát csináÁ'ld má meg

én? (aki ismer, az tudja, milyen vagyok...)

elhajtottam a 3,14-csába

valami hangyafasznyit elvállaltam, jól megköpdöstem, lehuggyoztam.. hogy ne szidják az anyámat.. egyébként nem vállaljuk, hisz eu-s = csalás.

www.youtube.com/watch?v=DAQHjuck-uE

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.10.29. 20:20:52

Így csinálja nemzeti, magyar, sunyi fideszes banda!

Kedves Orbán Ráhel! Maga már felnőtt nő, így azt hiszem joggal lehet feltenni Önnek ezeket a kérdéseket:

Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy honnan volt pénze arra a több száz millió budai villára, amiben felnőtt? (súgok: Gripen) Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy honnan volt pénze arra a lakásra, amit vett Önnek? Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy az apjának van-e köze ahhoz, hogy valahányszor az apja van hatalmon, az apja barátai viszik el a közbeszerzések nagy többségét? Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy kap-e vissza pénzt a barátaitól miután azok elnyerik a közbeszerzéseket? Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy mégis volt-e köze ahhoz, hogy az apja régi barátjának, Simicska Lajos cégénél kapott jól fizető munkát a férje, Tiborcz? Megkérdezte-e valaha az apjától, hogy vajon véletlen-e, hogy az Ön férjének családja annyi földet és trafikokat "nyert"? A kérdések sorát folytatni lehetne bármeddig. A szülők bűnei nem szállnak a gyerekere, ebben biztos vagyok. Élnek becsületes emberek, akik maffiózó családba születtek, de képesek voltak más életet élni. A rendszerváltás előtt voltak közismert emberek, akik szembefordultak apjukkal azok politikája miatt (pl. Hobo). Az, hogy Ön hogy kezeli az apjának messziről bűzlő, mocskos, védhetetlen ügyeit, az, hogy Ön szembe néz-e egyáltalán azzal milyen családba született, van-e erre morális ereje, akarata, az ma már, felnőtt nő létére, az Ön személyes felelőssége. Nem könnyű szembenézni ezekkel, ezt elismerem, de nem lehet megúszni. A döntése Önt fogja minősíteni. Ön hatalmas anyagi biztonságban, jólétben nőtt fel, és ma is kivételezett élete van, még az utat is lebetonozzák maga előtt. Mindennek azonban oka és ára volt-van. Ha van Önben morál, szembenéz azzal mi volt az ára az Ön jólétének, a férje és családja gazdagodásának, az Ön és rokonai kivételezett helyzetének."

neoteny · http://word.blog.hu 2013.10.29. 20:37:25

@Makkasz:

"Sehol nincs akkor[a] és olyan nyilt korrupció nyugaton mint Magyarországon."

Azért Kwame Kilpatrick odatette magát. Ő egyike a látványosan bebukottaknak; de akadnak bőven olyanok akikből nem lesz országos hír -- és még többen akik nem buknak be.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.10.29. 20:52:11

@Csak itthon adózó szavazhasson, papírmagyar ne!:

Szerencsétlen Gyurcsány csicska...

Gyurcsány gyereke olyan hülye, hogy az adócsaló apja, csak pénzért tudott neki érettségit veeni.
Úgyhogy foglalkozz inkább a selejtes komcsi ivadékokkal majom.

Makkasz 2013.10.29. 20:59:02

@neoteny: Folytasd csak az idézetet:
"Sehol nincs akkor[a] és olyan nyilt korrupció nyugaton mint Magyarországon."

"A korrupció Moon nem az állam óriásira hízottságának mellékterméke, hanem a politika alapja és célja. A választási csetepaté az oligarchabirodalmak súlyainak újraelosztásáról, EU és magyarok pénzének ellopásáról szól. 2010 -től a törvényhozás is alárendelődött a szent lopásnak. Ilyen másutt nincs csak néhány banánköztársaságban."

neoteny · http://word.blog.hu 2013.10.29. 21:10:21

@Makkasz:

"A korrupció Moon nem az állam óriásira hízottságának mellékterméke, hanem a politika alapja és célja."

Murray Rothbard szerint az állam egyetlen célja a "korrupció", ti. a magántulajdonok erőszakkal történő kisajátítása.

A second basic reason for the oligarchic rule of the State is its parasitic nature — the fact that it lives coercively off the production of the citizenry. To be successful to its practitioners, the fruits of parasitic exploitation must be confined to a relative minority, otherwise a meaningless plunder of all by all would result in no gains for anyone. Nowhere has the coercive and parasitic nature of the State been more clearly limned than by the great late nineteenth-century German sociologist, Franz Oppenheimer. Oppenheimer pointed out that there are two and only two mutually exclusive means for man to obtain wealth. One, the method of production and voluntary exchange, the method of the free market, Oppenheimer termed the “economic means”; the other, the method of robbery by the use of violence, he called the “political means.” The political means is clearly parasitic, for it requires previous production for the exploiters to confiscate, and it subtracts from instead of adding to the total production in society. Oppenheimer then proceeded to define the State as the
“organization of the political means” —
the systematization of the predatory process over a given territorial area.

na4 2013.10.29. 21:20:54

A mindenható, korrupt, burjánzó improduktív, bürokratikus államaparátus teljesen szétveri az országok gazdaságait.

ob.szerver 2013.10.29. 21:21:23

hvg.hu/vilag/20131029_Budapesten_is_mukodott_amerikai_lehallgat

Budapesten is van NSA központ. Remélem az amerikaiak közzétesznek néhány Orbán-Simicska telefonbeszélgetést.

gnme 2013.10.29. 21:30:50

"sok helyen játszottunk és sok városban jártunk, de számot csak egy városról írtunk"

= sok helyen benn ülünk és sok rosszindulatú embert beszopatunk

ennyi

www.youtube.com/watch?v=VoV2A_30FSA

eu-s pénz = lopott pénz

monddazigazatmar 2013.10.29. 21:35:28

@ob.szerver: Jaj, nem te örömködtél minden blogon, hogy mennyire átütő erejű bizonyíték a bajai videó? Teli szájjal durrogtál ugye? Azt hittem volna, hogy egy darabig legalább kussolsz

ob.szerver 2013.10.29. 21:48:05

@monddazigazatmar:

Átütő erejű bizonyítéknak nem tartottam, de az tény, hogy a gyanús jelek ellenére megbíztam a HVG alaposságában. Ezúttal tévesen.

Ez mennyiben befolyásolja azt, hogy papírotok van arról, hogy választási csalók vagytok?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.10.29. 21:57:06

ENGEM CSAK A MAJOM ÉRDEKEL!!!

A bajai kamuvideóról akarok olvasni!

jogalany 2013.10.29. 21:58:39

@_most_:
Ha nem lenne korrupció.....
A GDP 13,2 % -át teszi ki. Ha ez a pénz nem zsebekbe, szoknyákhoz kerülne, hanem fejlesztésekre menne, nem korrupt áron, olyan lépésekkel haladnánk, hogy az USA ide küldené a közgazdászait tanulmány útra. A Horvátok hegyek közt viaduktokkal tartkítva, alagútakkal füszerezve tiszta sziklába vájt autópályát építenek 1,7 - 1,9 milliárdból, addig az M6 -ot Gyurcsányék homokba 3 - 3,5 milliárdért tették.
De jó a blog, mert mint írja, mindenkinek aki valahol beleszólhatna, a korrupció az érdeke.
Még a lottónál is ez látszik, mert a nagy nyereményeknél Horn, Medgyesi, Smittelő, és Rachel neveket emleget a közvélemény. Amíg az adatbázis nem nyílt, ez így is marad.

jogalany 2013.10.29. 22:10:13

@ob.szerver:
Ne szívjál miatta, sokan bedőltek neki, mert nem voltak kellően körültekintőek.
Elgondolkodtam rajta, ez a láthatóan naivan megcsinált, több ponton antikonspíratív maszlag szerű videó vajon kinek az érdeke?
anno, és talán most is, okos helyeken tudtak ilyen jó beugratós bizonyítékot kitalálni. De az is meglepett engem, hogy az MSzP-nek kell hogy legyen erre okos csapata (saját titkosszolgálata), és ha van, akkor biztosan azokkal csináltatják meg, de ha kívülről kapnak ilyent legalább nekik megmutatják, mert Ők biztosan rögtön kimondják, : gyerekek, ez beugratás, csapda.
Az MSzP helyében ott vizsgálódnék, kik etették be a pártjuk vezetőit, ki is vitte be a székházba?
A dolog lényegéről, a hely hiánya miatt nem tok sokat írni.

kártékony 2013.10.29. 22:36:18

Képzeljétek el, hogy 2010 óta minden 100 forintból kb 15-20 Ft a Fidesz pártkasszában landolt. Így vagy úgy, cégeken, "alapítványokon", kamu hirdetéseken, kamu tanulmányokon és pályázatokon keresztül, de ott landolt.
Ez a hatalmas mennyiségű pénz most a rajtvonalnál arra vár, hogy a "fijjug" 2014-ben újra nyerjenek, ezzel garantálva, hogy a lopás továbbra is olajozottan működhessen.
Nem nagyon vannak kétségeim, hogy ki fog nyerni 2014-ben.

monddazigazatmar 2013.10.29. 22:45:32

@ob.szerver: Hát, nekem nincs papírom arról, hogy csaló lennék, nem én vagyok a fidesz.
Én az vagyok - veled ellentétben-, aki megvárja a tényeket, meg a másik oldal véleményét, mielőtt véres seggel teleszarja a netet az ostobaságaival.
Egyébként idézzelek, hogy miket írtál?

monddazigazatmar 2013.10.29. 22:52:23

@kártékony: ezt meg nyilván a fidesz személyesen mondta neked.

MEDVE1978 2013.10.30. 13:48:34

Néhány megjegyzés a cikkhez:
1. A bölcsődés példa valószínűleg mostantól kezdve megoldódik, mert a bölcsődék 90%-a átkerült a KLIK-hez. Innentől kezdve nincs semmi értelme pályáztatni. Valószínűleg kiemelt projekt lesz, azt slussz.
2. A bölcsődés, de a legtöbb pályázatos példánál maradva: eddig az önkormányzatoknak pályáznia kellett a támogatásokra. Ez egyfajta lehetőség, a másik, hogy egy nagy központi szervezet mondja meg közvetlenül, hogy ki kap és ki nem. Mivel az önkormányzat kvázi az állam része, az EU-t itt rohadtul nem érdekli, hogy a magyar kormány az állam melyik részének adja a pénzt. (Persze néhány szempont érdekli: inkább a hátrányos helyzetűnek adja, illetve ne a fejlett Közép-Magyar régióba adjon mindent). Mindkét megoldásnak megvolt a pro és kontrája: a pályázatosdi mellett az szólt, hogy így az okosabb jobb pályázóképességű önkormányzatok nyerhettek. Az ellenérv meg az volt, hogy így a jobb érdekérvényesítő, gazdag önkormányzatok minden fejlesztést lenyúltak. A központosítással ez elkerülhető, ugyanakkor itt meg bejön a veszély, hogy teljesen pártérdekek alá rendelik a rendszert.
3. A magyar közbeszerzés egy túlszabályozott vicc. A korábbiakban semmi törekvés nem volt az egyszerűsítésre és ez a fő probléma. A posztoló itt hisztizik arról, hogy 25 millió alatt elbizniszelik a közbeszerzéseket, könnyedén átjátsszák a preferált beszállítónak. Ez a 25 mo Ft, amikor megállapították pont 100 ezer euró volt, uniós léptékkel aprópénz. Le kellene tenni arról, hogy ezeket a pénzeket megfogják és a 25 mo felettire kellene koncentrálni. Egyszerűen azért, mert ez aprópénz és így is mindenki kijátssza a rendszert. Sőt a 25 millió alatti, valamint a 8 millió alatti három árajánlat alkalmazása paradox módon még meg is drágítja a rendszert. Hogy miért? Sok esetben a korrupciós felár mellett még azt is meg kell fizetni, hogy a szállító hozzon magával 2 másik ajánlatot.

____törült____ (törölt) 2015.04.17. 14:11:49

Pont így működött 20 éve is, csak akkor nem pályázatból volt pénze az önkormányzatoknak, hanem privatizációból, és nem sikerdíjon keresztül ment a megvesztegetés, hanem étteremben asztal alatt csúsztatott borítékban.

Az összes eddigi kormány alatt így ment.

Az egyetlen kivétel, hogy 1994 előtt az MDF esetében azt hiszem, hogy a vezetőség nem volt benne. Egyedül Antall József (és körei) nem voltak korruptak. De őket megvezették, akik igen.

Két nagyon tisztességtelen szakma van, az építőipar meg a vendéglátós. Az egyik az államot bassza át, a másik a vendéget.
süti beállítások módosítása