Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók közt titokzatos megállók.
A mély, sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megdermedtek és örökre
szépek.
Nem-élők,
mindent felejtő, mindent porba ejtő
henyélők,
kiknek kezéből a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
(Kosztolányi Dezső: Halottak)
A néhány tonna kipucolt töklámpás bárgyú felszínessége között szinte már eretnekséggel felérő rendszerellenességnek tűnik, ha megálljt parancsolva magunknak megemlékezünk halottainkról.
Mindenszenteket és a halottak napját a mindent egybemosó, műanyaggá globalizáló tömegkultúra művi, popcornosított, töklámpákkal vicceskedő munkaszüneti nappá változtatta, hogy aztán a társadalom tekintélyes része nyakig merüljön az infantilis örömködésben. A lényeg, hogy holnap nem kell korán kelni, este pedig jó film lesz az RTL-en.
Féljük az életet, lassan számoljuk fogyását. Napok, hetek, hónapok és évek váltják egymást napi rutinban, saját életünket sem éljük meg, nem becsüljük meg a kapott örökséget, miért pont halottainkra figyelnénk oda egy kicsit?
De kár lenne elpocsékolni az időt erre. Ma mindenki saját történeteit pörgeti le magában, ha emlékszünk, mindig kicsit magunkra is gondolunk.
Halottak napja mindannyiunk elraktározott emlékének ünnepe. A Szibériából hazavergődött dédpapa, a földhöz kérlelhetetlenül ragaszkodó dédmama, a kisemmizett, de a rendszer szemében apró, mégis kellemetlen szálkaként túlélő apai nagypapa, az egyszerű középparasztként is üldözött közösségépítő anyai nagypapa, a csendesen visszafogott, kezét tördelő, bármit elviselő nagymama ünnepe.
Két eltemetett osztálytársé, kik egy elhagyatott, magányos pillanatukban érezték nehéznek az életet, hogy az általuk hátrahagyottak azóta is csak a válaszokat keressék, évről-évre, de különösen ma.
A gyász elmúlhat, az emlékezés soha. Ahogyan a költő írta, a nem élők, a volt emberek nem tesznek semmit, nem akarnak semmit, mégis hatnak ránk. Ne utasítsuk el, futás közben álljunk meg, és hallgassuk meg a megállókat.
Bazsó Bálint
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CsakMintTe 2013.11.02. 12:24:41
Az kicsit sem zavar, hogy Halloween október 31-én van, mindenszentek napja november 1-jén, a halottak napja pedig november 2-án, és ebből a mindenszentek napja munkaszüneti, a másik kettő nem? Ki mos össze mit? Tán csak nem az a sok félművelt vagy féltájékozott álszent, aki már egy hete folyamatosan ettől sír? Mintha ez lenne a fontos... Mintha nem lehetne akár választani ezen napok közül szívünknek, világképünknek megfelelőbbet, vagy akár egyik este csontvázjelmezben vidáman nyelvet ölteni a halálra, majd másik nap egyszerű feketében fejet hajtani a temetőben a kedves holtaknak.
Szerencsére egyik sem kötelező, szerencsére még mindig eldönthetem, hogy az év mely napján és hogyan emlékszem eltávozott szeretteimre. De ez a folyamatos nyígás a halottak napja védelmében... ez úgy megy, mintha kötelező lenne. És ez sokkal méltatlanabb, mint a Halloween "vicceskedése".
Röviden: kár volt a posztot ezzel a felvezetéssel agyoncsapni.