buli_nok2.jpgAz Egyenlő Bánásmód Hatóság döntése kiengedte a szellemet a palackból, mert ha ezek után egy férfi beballag a Csak csajok! fitnesz klubba, és ott közlik vele, hogy csak nők válthatnak bérletet, máris rohanhat jogorvoslatért, és a hatóság kénytelen lesz igazat adni neki.

Megszületett az Egyenlő Bánásmód Hatóság nevű viccszervezet határozata a Doboz ügyében: diszkriminációnak számít, hogy egyes szórakozóhelyekre a nők ingyen mehetnek be, míg a férfiaknak fizetniük kell. Ha a VII. kerületi bulihely harminc napon belül nem fordul bírósághoz, akkor egész Magyarországon tilos lesz „nemi hovatartozás” alapján kedvezményes belépőt adni.

A döntést a feljelentő Teczár Szilárdnak lehet megköszönni, aki februárban még Kálmán Olgánál magyarázta, miért fuccsolt be a Hallgatói Hálózat egyetemfoglalása, jelenleg pedig az ELTE bölcsészkarán szövöget nagyratörő terveket.

Teczár egyébként meglepő dupla csavarral védekezett a „nőellenesség” vádja ellen: szerinte ez pont a nők méltóságán esett csorbát köszörüli ki, mivel a férfiak legtöbbször zsákmánynak, passzív nyereménynek tekintik a nőket, akiket ingyenes bulival csábítanak be, majd lecsapnak rájuk. Hogy e durván „férfiellenes” gondolatmenetéért egyszer bocsánatot fog-e kérni a méltóságában megalázott férfitársadalomtól, egyelőre nem tudjuk.

Az egész üggyel kapcsolatban több problémánk van, egy dolog viszont miatt örülünk neki, olyannyira, hogy ezennel Teczár kollégát a hónap hasznos idiótája díjra terjesztjük elő. De menjünk csak szépen, sorban!

teczar_szilard2.jpg

Teczár Szilárd, a hasznos idióta

Az első maga a „probléma” felvetése, már ha ezt problémának lehet-e egyáltalán nevezni. Kit zavart az eddigi rendszer? A hölgyek örültek a kvázi ingyen partinak, az urak pedig annak, hogy nem fog kanbuliba fulladni az éjszaka. Mindenki jól járt, win-win helyzet, sőt, win-win-win, mivel a klubok az ingyenes belépők fejében az ár többszörösét vasalták be az italfogyasztáson (jelentős részét egyébként szintén a férfiak meghívásaiból.)

A második a döntés hozadéka: kinek lesz ettől jobb? A bosszú érzése, hogy most már a szebbik nemnek is mélyebben bele kell nyúlnia a pénztárcájába keserédes, főleg azoknak a pároknak, ahol eddig is a férfi állta a cehhet. Ők most dupla árat fizethetnek – nesze neked egyenlőség!

Harmadszor, lehet, hogy Teczár kollégát ez nem érdekli, de a férfiak 90 százalékának igenis fontos, hol vannak jó nők az éjszakában. Ha ez szexizmus, akkor az erősebbik nem szexista, esetleg nem ártana elgondolkodni azon, hova vezet az állandó izmusokkal dobálózás, és van-e egyáltalán ennek értelme.

Negyedszer: az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntése kiengedte a szellemet a palackból, mert ha ezek után egy férfi beballag a Csak csajok! fitnesszklubba, és ott közlik vele, hogy csak nők válthatnak bérletet, máris rohanhat jogorvoslatért, és a hatóság kénytelen lesz igazat adni neki. Hiába fog azzal védekezni a fitnesz klub, hogy a lányokat zavarja, ha a koedukált edzőteremben a tesztoszteronbojok bámulják a seggüket, máris lesújt a nő(stény)sovinizmus!

Végül, amiért viszont módfelett örülünk Teczár Szilárd feljelentésének az az, hogy végre a napnál világosabban látható, hova vezet a kirekesztés elleni küzdelem jelszava alatt a normális többséget kirekesztő szélsőliberális agymenés. Mert az „egyenlőség” jelszavába burkolt egyformaság követelése mindig és minden helyzetben torz igazságtalanságot és méltánytalanságot szül. Mert a születésből adódó különbözőségek negligálása éppen olyan veszélyes, mint az abszolutizálása. Mert az egyenlő jegyárak után liberálisék következő kérdése az: hogyan tudja a szórakozóhely személyzete „nyilvánvalóan a külső fizikai jellemzőket vizsgálva” eldönteni – például a transzneműek esetében –, hogy ki a nő? Ez nem vicc, a HaHa-s aktivista tavaszi beadványában többek között erre is hivatkozott.

Végezetül Teczár Szilárdnak boldog feljelentgetést, az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak hasonló idióta döntéseket, az agyonsulykolt „egyenjogúság” jelszavától elbódult olvasóinknak pedig kellemes józanodást kívánunk!

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr495649358

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.26. 13:13:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ma chi è questo Joker? 2013.11.22. 16:12:50

A "fitneszklub", a "viccszervezet" és a "bulihely" is egybeírandó.

2013.11.22. 18:30:41

Ez az első írás ezen a blogon, amivel marhára nem értek egyet. Miért következik az ingyenességből az, hogy ott lesznek a "jó nők" a városban? Az italokat így is ingyen kapják, aki a párjával megy, annak meg úgyis fizeti a férfi ezt is. Meg azt se értem, miért törvényszerű, hogy ha szórakozni akarok menni, akkor nőzni akarok, ráadásul olyan nőket akarok, akik egy rongyos belépőt se hajlandóak fizetni a szórakozásért. Annyira harcolnak az emancipációért, most megkapják ezen a téren is.

CsakMintTe 2013.11.22. 19:29:26

"...olyannyira, (=vessző) hogy ezennel Teczár kollégát a hónap hasznos idiótája díjra terjeSZTJÜK elő."

Na most olvasom tovább, és bízom benne, hogy a továbbiakban nem hozza a poszt a blog szokásos formáját.

AnarchoAteista 2013.11.22. 21:24:05

Általában nem értek egyet a blog íróival, de ez most tényleg nagyot ütött! A liberó ködből néha le kellene szállni a földre, és körülnézni, hátha akad valami hejre nőstény :D

Mort aux cons 2013.11.22. 22:13:34

Elég megnézni ennek a Teczárnak a fejét, rögtön megvan a magyarázat a nőgyűlöletére.

Dzsentrisvihák 2013.11.22. 22:15:24

Hmmm... Némileg eltérő állásponton volnék a kérdésben.

Egyrészt az ingyenesség valóban nem garancia arra, hogy jó nők lesznek, sőt.

Másrészt néha kissé grízes, hogy amíg rólam legombolnak legalább egy ezrest, addig a hivatalosan még alkoholt sem fogyasztható fruskák csapatostól tobzódnak be a helyre, ahol, nyilván épp ezért, horror áron mérik a szeszt.

Persze többnyire nem szokott zavarni a dolog, mert ritkán megyek olyan ojjektumba, ahol ez az állandó tendencia, akkor pedig kibírom, és általában nem ezen pörgök.

Csak hát, pont a női egyenjogúsági himnuszok árnyékában furcsa ez a fajta kivételezős szokásjog... (jó lenyomata annak, hogy is képzelik ezt el valójában a feministák, nem meglepő, hogy nem ők verték ki miatta a balhét)

Egy szó, mint száz, én nem fogom siratni ezt az eljárást, de nem kapok gutaütést, ha ezentúl is lesznek lányoknak kedvező koncepciók, nem akkora kaland.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.22. 23:49:13

ez a nemcsák károly zabigyereke

amúgy a férfiaknak is érdeke hogy legyen sok nő ahol ismerkedni akar, tehát az új szabály árt nekik is, persze a hírekbe nem lehet bekerülni azzal, h minden úgymarad ahogy eddig volt

avatarokat márpedig rakjatok ki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.22. 23:54:05

ez a gyerek amúgy egy kun. nézzétek a szemét! ki se bírja nyitni a szemét rendesen, a kunok meg ne nyomuljanak itthon :)
inkább három néger mint egy kun!

vjo 2013.11.23. 10:34:54

Betyár világot élünk. Már a kun sem idevalósi! Sej-haj Kis,meg Nagy-Kunság!

baggins21 2013.11.23. 13:45:04

Engem spec néha idegesített, hogy a lányok ingyen bemehettek szinte akárhová, a srácoknak meg sorba kellett állni és fizetni. Nem mintha nem telne rá, csak az elv ha már itt a nagy emancipáció korát éljük.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.23. 17:27:22

Nem érzem Teczárt olyan fontos embernek, hogy feltétlenül ki kelljen rakni róla egy ekkora képet.

Persze a gyűlöletnek célpont kell, így érthető. Egy 19 férfigyerek pedig ideális célpont.

A poszttal egyébként egyetértek. Teljesen fölösleges, és hosszútávon veszélyes is a beavatkozás. A feljelentő problémáit is irigyelem.

(A példa viszont rossz. A csak csajok fittnesszklubba csak csajok mehetnek, nem pasik dupla áron.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.23. 17:39:08

@vjo: ó a kunoknál nincs ádázabb ellenfele a világnak. ha ismernél kunokat tudnád hogy miről beszélek.
ezeknél alattomosabb népség a világon nincsen, az emberiség szemetei

Sturmabteilungsmann 2013.11.23. 18:31:48

Nocsak,álliberálisék végre egyszer valóban komolyan is gondolják a liberalizmust egy kérdésben,és máris ez is baj lett??

Most kivételesen nem az álliberalizmustól kell tartani,hanem az "álkonzervativizmustól".

Sturmabteilungsmann 2013.11.23. 18:33:23

@nagy1: Egyetértek! Annyi kiegészitéssel,hogy számomra ezmár a második cikk itt,amivel marhára nem értek egyet.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.11.23. 19:47:44

Most ez egy olyan bejegyzés lett, amivel nem teljesen értek egyet.

1. Ha a nők oly vehemensen küzdenek azért, hogy pl. a parlament soraiban is meghatározott számú helyük legyen, és hogy ne kezeljék őket holmi nyereményként, akkor igen is fizessenek a belépőért.

Legyen a belépő mindenkinek ugyanannyi, pl. ha eddig 1000-et fizettek az urak, a nők pedig ingyen juthattak be, akkor felezzük a férfiak díját. Aki eddig udvariasságból fizette a barátnője színházjegyét, a taxiját, az italfogyasztását, az valószínűleg a belépő árát is téríteni fogja.

Üdvözlöm a tényt, hogy végre a cápázó ribancok egy kis százaléka (!) kívül fog maradni. Egyébként éppen ezek a nők szoktak azok lenni, akik saját zsebből semmit nem fizetnek, meghívatják magukat a férfiakkal, és amikor lepattintják a gavallér úriembert, aki ezért esetleg berág rá, még a srácot teszik ki a buliból.

Kedves Havas Jon, ne legyél álszent! Biztos vagyok benne, hogy nincs részesedésed egyetlen szórakozóhely bevételéből sem, másrészt abban is biztos vagyok, hogy te is mindent fizettél a barátnődnek/élettársadnak/feleségednek. Hidd el, továbbra is fizethetsz neki. :)

Dzsentrisvihák 2013.11.23. 21:49:08

@Imre Laci:

Nana, azért a kvótásdit nem kéne en bloc a nők számlájára írni! Az egy feminista agyrém, amit szóbeszéd szintjén sikeresen elhintettek az európai politikai kultúrában.
Vehemensen legfeljebb egy-két barom küzd érte, a többség világosan látja, hogy blődség az egész.

Mort aux cons 2013.11.23. 22:14:34

A törvényalkotóink meg észrevehetnék már, hogy itt majd 25 éve kapitalizmus van!

Elvileg mindenki azt enged be a saját szórakozóhelyére akit akar, és annyiért amennyiért neki tetszik. Az állam meg csak ne pofázzon bele. Ha a Teczár gyereknek nem tetszik, majd nyit egy saját klubbot, és a piac eldönti, ki az életképes.

vjo 2013.11.23. 23:29:26

@tesz-vesz: Sok tavasz elmúlt már, de igaz barátom csak egy volt, akinek bármikor hátat fordíthattam. Ő egy igazi Kun!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.23. 23:59:24

@vjo: a kunoknak sose fordíts hátat, meg azon nyomban megtámadnak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.24. 00:00:26

találtam egy jó kommentet egy nőtől:

" cikk tartalmával egyetértek, a címválasztást felháborítónak tartom - és az eszmefuttatás tükrében egyszerűen érthetetlen, hogy egy ennyire a nőket degradáló - sajnos a köznyelvbe is átszivárgott - kifejezés mit keres egy, a nők egyenjogúságát elősegíteni hivatott gondolatoktól hemzsegő cikk tetején.."

kivagyi ficsúr, egy tetves kis komcsi majom

Veridicus76 2013.11.24. 19:43:02

Ezt a kis faszt nyilván folyton lepattintják a lányok, és most megvan élete első sikerélménye.

zriff 2013.11.24. 21:58:52

Elég szánalmasak ezek a kunozós, meg nőgyűlölő marhaságok. Bárkit lehet diszkriminálni még a férfiakat is.

bigmac 2013.11.25. 21:16:50

A tagnak ütni való feje van...ez tény...
Viszont az se volt normális dolog hogy a sok habiszti picsmics ingyé sorbanállás nélkül mehet be egy csomó helyre...kell valami szürő...komolyabb bulikon nem véletlenül nincs ilyen igyenes bohóckodás..

Sturmabteilungsmann 2013.11.26. 03:02:01

@Mort aux cons: ..majd a piac eldonti..huu de ismeros szoveg.És baromi unalmas,demagóg.Fuss neki mégegyszer.

Mort aux cons 2013.11.26. 10:17:51

@Sturmabteilungsmann:

Ja, ismerős. A libsik is ezt harsogták, amikor tönkretették a magyar bányászatot vagy élelmiszeripart.

Viszont mikor arról van szó, hogy nem akarják beengedni a cigányt a diszkóba, vagy felvenni a buzit dolgozni, ők visítanak legjobban az elveik ellen. Akkor már valahogy nem szent a piac.

Én elhiszem, hogy a Teczár-féle ratyiknak bejön, ha csak férfiak veszik körbe őket, de egy egészséges férfi szórakozásához nők is kellenek.

szellemkor 2013.11.26. 14:02:37

Mindenkinek teljesen elment az esze? Mégis mi a francnak nyit valaki szórakozóhelyet ha nem azért hogy fiúk a lányokkal lányok a fiúkkal ismerkedhessenek, és eközben nyereségesen üzemeltesse a helyet???
A vendéglátós nem hülye, rájött hogy csak akkor megy a hely ha nem csak férfiak bámulják egymást az italuk mellett, ezért a lányok olcsóbban vagy ingyen mennek be.

Ilyen alapon elő lehetne írni kötelező kvótát az óvónők, pultosok, hosztessz szakma számára is. Szomorú hogy oda jutottunk hogy el kell magyarázni, a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma.

Ha van egy kis esze a vendéglősnek, akkor kiírja hogy a belépő mindenkinek 1000 ft, de hétfőn és kedden a férfiak, péntek szombat a lányok 999Ft kedvezményt kapnak a belépőből. Na erre vajon mit mondana a T. Bíróság???

szellemkor 2013.11.26. 14:06:07

Egyébként nem szoktam feleslegesen személyeskedni, de Teczár Szilárd ránézésre a tipikus frusztrált, irigy, komplexusos kekeckedő alaptípusa, aki ha már fiatalon ilyen gáz, öregkorára méltán gyűlölt tagja lesz szűkebb és tágabb közösségének. Cáfoljon rá ha nincs így.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.11.27. 02:52:11

@Havas Jon:

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság már határozatba adta azt is, hogy "a közerkölcs védelmének nem a közerkölcs védelme a célja, hanem a kisebbség jogainak védelme a többség értékítéletével (a közerkölcsökkel) szemben". Úgyhogy, a továbbiakban nemigen kell meglepődnünk semmin!:-(

Itt az EBH-határozat linkje a posztban: bbjnick.blog.hu/2013/06/05/hasta_la_vista_baby_a_vagy_the_end_of_the_road

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.11.27. 07:16:18

@szellemkor: Már most olyan mint a nagyszülei. Koravén kek kis fasz, ápordott, nem áraszt frisseséget. Gebedő beltenyészet.

Janos Mohacsi 2013.11.28. 22:20:03

Ha egy kis k..nak nincs 1000 forintja belepore, akkor menjen c.gobalba. Ott kap majd Gin(a)tonikot oszt meg is tomik :-)
Szanalmas ez a p.nanyalo banda!!! A noknek nem kis paksimogyorok (akik kozel jutnak a p..hoz, de sohasem jutnak be) kellenek, akik fizetik a piajukat, hanem FERFI, akit szolgalhatnak!!

Janos Mohacsi 2013.11.28. 22:24:05

Ezt bekopizom!!!!

Woody 2013.11.27. 09:40:43

Vizsgáljuk meg a problémát más szemszögből is, mert ez nagyon egysíkú.

Tegyük fel, van csajod, akivel elmész bulizni. Neki ingyen van, te fizetsz. A belépő ára változó. 1.000-3.000 Ft között, az 5.000 Ft-os helyeket most nem is számolom.

A csajod, mivel neki ingyen van, mondjuk egy péntek este meg akar látogatni 4-5 helyet, mert itt szar a buli, nézzünk át oda is, aztán lépjünk innen is, mert most írt xy hogy ott partiznak. Persze ha szerencséd van megelégszik 1-2 hellyel egy este.

Egy átlagos péntek este így belépőkre kicsengethetsz jó esetben 2.000 - 5.000 Ft-ot rosszabb esetben 6.000-15.000 Ft-ot. És akkor a fogyasztásról még nem is beszéltünk, ami szintén belefáj pár ezerbe, + a taxi hazafelé, már ha lovagias vagy, meg domináns alfahím, meg ilyenek.

És akkor ezt szorozd meg kettővel, mert mondjuk szombaton is el akartok menni partizni.

Egy hétvégén 20-30 ezer vagy több úgy elröppenhet, hogy észre se veszed, és van 4 hétvége egy hónapban. Van ahol egy család él ennyi pénzből egy hónapban.

Na most, ha diák vagy, akkor igazolvány felmutatásával kaphatsz kedvezményt belépőkre, italra, de ezt mindenki megkapja, férfi nő.

Ha dolgozol, és a csajod is, akkor meg ő is meg tudja venni magának a jegyet, ugyan úgy, ahogy megveszi 30.000 - 50.000 Ft-ért a Voltra, Soundra, Szigetre.

Mivel a blogíró gondolom kurva jól keres, így számára nyilván nem lehet gond, hogy lovagias legyen, és a jövőben kifizesse a nőjének a belépőt. Ezt szerencsére semmi nem tiltja.

A B verzió, hogy a blogírónak nincs csaja, és most attól parázik, hogy a belépő miatt kevesebb csaj lesz a szórakozóhelyeken.

Végülis mindegy is, én azt gondolom, hogy blogíró buzi.

További adalék, hogy így legalább lesz egy kis verseny a helyek között. Rá lesznek kényszerítve arra, hogy minőségi partikat hozzanak létre, mert eddig nagyjából elég volt annyi, hogy csajoknak ingyenes a csávókat meg lehúzzuk. Na, ez nem lesz a jövőben, mert aki pénzért is csak szart fog nyújtani, az hamar ki fog pusztulni, mivel ha már fizetni kell, a csajok nem fognak szar helyre járni.

Tehát ezzel mindenki nyer, hiszen jobbak lesznek a bulik. Örülünk Vincent?

Dzsentrisvihák 2013.11.29. 08:01:14

@Janos Mohacsi:

Alapból életszerűtlen a koncepció, hiába hangzik elsőre kurva okosnak.

Nincs az az értelmes pár, ahol ne értené meg a leányzó, hogy egy ilyen helyszínváltás max. kétszer fér bele, és ne elégedne meg belépőmentes hellyel, ha a belépősben nem az igazi a hangulat. Amennyiben igen, az nem lesz egy tartós párkapcsolat, vagy a férfinak van pénze ilyesmire, ergo nem tétel a dolog.

Olyat pedig csak extrém esetben hallottam, hogy valaki lovagiasságból fesztiváljegyet perkál a barátnőjének (max. szülinapra, vagy ilyesféle alkalomra, ráadásul még ez sem összevethető a bulis belépővel, mert egy évben általában egyszer fordul elő, amire nem kunszt összekaparni a zsetont, ha az ember dolgozik, plusz ott nincs olyan, hogy a lányoknak ingyenes).
Nem szokás. Akiknél igen, ott pedig megint az a helyzet, hogy belefér, szóval nem tétel.

alfax 2013.12.09. 13:51:49

engem zavart a "nőknek ingyen" és szerintem kibaszott nagy k-európai taplóság volt.

persze én dizsibe se járok, ahol ez bevett, és ahol dücdücre lehet ismerkedni.

na meg a dobozba se, ami szar hely.

alfax 2013.12.09. 13:58:18

@Mort aux cons:
vegyél vissza az arcodból!

lehet, hogy te csak úgy tudsz csajokkal ismerkedni, hogy kevesebb férfi van körülötted, mert a többiek nem tudják/akarják kifizetni a belépőt.

de ha a pénzeddel akarsz nőket szerezni egyszerűbb szétnézni az interneten, van ilyen szolgáltatás.

Mort aux cons 2013.12.09. 20:58:10

@alfax:

Savanyú a szőlő?

Megnyugtatlak, nem azért nincs nőd, mert nincs pénzed. Egyébként se lenne.

De most jól bosszút álltak rajtuk az eddigi sérelmeidért, élvezkedj csak!

Meluzina 2014.12.02. 22:29:27

@alfax: Mi Közép Európa vagyunk :-)
süti beállítások módosítása