A magyar igazságszolgáltatást rengeteg jogos kritikai érte az elmúlt évtizedekben. Se szeri, se száma a bicskanyitogató ítéleteknek. Azt már megszokhattuk, hogy az állami milliárdokat elsikkasztók legtöbbször fütyörészve sétálhattak ki a Markó utcából egy-egy felmentő ítélet után. Persze ezek büntető ügyek, ma pedig éppen a devizahitelesek kontra bankok harcában döntött a Kúria. Sajnos megint nem okoztak csalódást.

kuria.jpgA Kúria kétharmados többséggel a bankok érdekeit szigorúan figyelemben tartva példátlan gyorsasággal meghozta jogegységi döntését. Kimondták, hogy a devizaadós viseli az árfolyamváltozás hatásait, az árfolyamkockázat önmagában nem ütközik jogszabályba. A pénzügyi intézménynek csupán tájékoztatási kötelezettsége van. Indoklásukban felháborító módon úgy fogalmaztak: "a döntés társadalmi súlyának és jelentőségének tudatában" hozták meg. Érvelésükben az is szerepel, hogy megfelelő jogszabályok hiányában nem tudtak utólag igazságos és méltányos döntést hozni. Ebben sajnos igazuk volt, és ezt a „kiskaput” kegyetlenül ki is használták. Vitathatatlan tény, hogy a Kúria csupán jogalkalmazó, jogalkotásra nincsen lehetősége. Annak ellenére, hogy a pénzintézetek eljárása etikátlan, jó erkölcsbe ütközik és a legtöbb esetben vérlázító, még nem jogi kategória.

Akkor tehát kit is terhel valójában sok százezer devizahiteles kirablásáért a felelősség - teszik fel sokan a költői kérdést. A válasz egyszerű, a 2004 óta regnáló kormányokat. Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Orbán mind felelősek, hiszen lehetőségük volt olyan jogszabályokat alkotni, amelyek gátat vethettek volna a bankok nyerészkedésének, de valamiért mégsem tették meg ezt. Azt azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a felelősség nem testvériesen oszlik el a négy miniszterelnök között. A képzeletbeli devizahiteles csoki torta messze legnagyobb, vörös cukormázzal bevont szeletén Gyurcsány Ferenc neve díszeleg. Az Orbán-kormánynak - annak ellenére, hogy elődeiktől örökölték a problémát - felróható, hogy csak egy szűkebb rétegnek kínáltak megoldást a végtörlesztéssel, az árfolyamgát pedig mindössze tüneti kezelés, nem jelent valódi megoldást.

A Kúria mai döntésében az a legfelháborítóbb, hogy a bankok egyoldalú szerződésmódosításairól nem mertek véleményt nyilvánítani, az erről szóló döntést egy laza mozdulattal átrúgták az Európai Bíróság térfelére. Szerintük tehát az eredeti hitelszerződésben meghatározott kamatláb többszörösére történő emelése alapvetően rendben van. Erről nekik nincs véleményük, ebben az esetben bátran éltek a szelektív jogalkalmazás lehetőségével.

Gyáva módon, ahol meg lett volna a jogi lehetőségük fellépni a bankok ellen, ott nem tették meg ezt. Példátlan árulás ez, hiszen a folyamatosan kettős mércét alkalmazó, a multik és a pénzügyi körök érdekeit minden esetben hűen kiszolgáló Európai Bíróság kezébe adták sok százezer magyar család sorsát. Ne legyenek illúzióink, szinte előre borítékolható, hogy kinek fog majd kedvezni a Luxemburgban ülésező bíróság által meghozott ítélet. De mit is várhatnánk tőlük, ha a „magyar” Kúria is, most már nyíltan a bankok oldalán áll.

 

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr445695541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2013.12.17. 13:29:24

@vénkujon: tulképpen mér' is lenne baj, ha a libás visszahozná a 200 ft-os svécit?

Netuddki. 2013.12.17. 13:30:34

Az orbán rezsim ezt is lqrta. Ez vezetett a qria döntéséhez.
Már számtalanszor leírtam a blogokon hogyan kellett volna a témához közelíteni. A bankok még szép, hogy a törvények szerint jártak el. Ha nem így tették volna akkor most a bankárok a börtönben csücsülnének. De attól, hogy minden a törvények szerint van nem biztos, hogy a törvények jók. Ugyanígy bújik ki a megélhetési politikus is a felelősség alól, mert nem csinált ő semmi törvénytelent, közben meg a képedbe röhög...

egyetmondok 2013.12.17. 13:32:51

@grundigg:
Szerintem szűken értelemezed a termék kategóriáját. Vannak,léteznek banki termékek,a hitel is ilyen.

Netuddki. 2013.12.17. 13:33:46

@grundigg: "Gazdasági, banküzemtani értelemben lehet hibás terméknek nevezni egy szerződéstípust, de jogi érvelésben ez kóklerség."

Az orbánék nem valami jogi sulit végeztek? igaz, hogy nem dolgoztak a szakmájukban 1 napot se, de valamit csak tanultak ha átengedték őket a vizsgákon...

Huncutkukac (törölt) 2013.12.17. 13:33:59

@TheElf:

Olvass bazdmeg:
mno.hu/hirtvkulfold/devizahitelek-horvatorszagban-a-bankok-ellen-iteltek-1171012

www.civilkontroll.com/mar-ausztriaban-is-karteritest-fizetnek-a-bankok-a-devizaadosoknak/

"...Ausztriában a legfelsőbb bíróság alkotott véleményt, miszerint kártérítéssel tartoznak a hiteleseiknek azok a kereskedelmi bankok, amelyek nem tájékoztatták megfelelően az ügyfeleiket a devizakölcsön kockázatairól. „Egyértelmű, hogy a bankoknak ügyfeleik figyelmét minden kockázatra fel kell hívniuk...

A bíróság úgy vélekedett, ha ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, akkor mulasztottak, és kárt okoztak a hiteleseknek. Márpedig ilyen esetben kártérítéssel tartoznak ügyfeleiknek”

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 13:38:10

@egyetmondok: Ismét mondom nem azok hazugságainak kell felülni akik spekulációhoz kerestek olcsó forrást, de sok hibájuk után hoppon maradtak.

Az érvelése azért hibás, mert a hitel kapcsán a bank bizony közvetít közted és a befektető mögött, és a devizaalapú hitel mögött deviza forrás volt. Egyszerűen azért, mert forint forrás ára iszonyat magas lett volna.

Így pedig a tőketartozás összege nem változik oda vissza, hanem az devizában (amilyen forrást igénybe veszel) állandó. Azaz a Róna Péter féle érvelés bizonyíthatóan HAZUGSÁG.

A deviza és a deviza alapú hitel között a különbség összesen annyi, hogy valaki egy szerződés keretében kérte a felvett összeg forintra váltását, a forintban fizetett törlesztő devizára váltását vagy sem... De a forrás, a tőketartozás mindegyik helyen devizában van, így a tőketartozás változásáról szóló érvelése az adott embernek hamis.

Ráadásul az általa ismert többezer éves kölcsön fogalom a folyószámlahitelt sem jól közelítené, a hitelkártyát sem, stb. egyszerűen azért, mert jelenleg pl. nem aranypénzben dolgozunk. Ha valaki egyfelől a tőketartozás változásáról hazudik, és nem is a mai helyettel érvel akkor annak az érvelését maximum viccnek lehet tekinteni.

pisda 2013.12.17. 13:39:49

@Huncutkukac:

Azt látom nem jutott el a tudatodig, hogy a cikkben feltételes mód szerepel.

"A bíróság úgy vélekedett, ha ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget, akkor mulasztottak, és kárt okoztak a hiteleseknek"

Horvátországban meg nem lefutott az ügy. Egyébként Mo-n is a PiTEE ügy hasonló volt.

ZX 2013.12.17. 13:42:13

Az ne zavarja az ostoba demagóg poszt tolót, hogyha a Kúria semmisnek nyilvánítja a devizahiteleket, azzal Magyarország halálos ítéletét írták volna alá. Az lett volna az igazi hazaárulás! Olyan gazdasági válság jött volna, hogy a középkorba süllyedt volna vissza az ország. Ennyi! Minden más csak parasztvakítás.

Netuddki. 2013.12.17. 13:42:29

@egyetmondok: Baromság! Ha banki termékről beszélsz, akkor feltételezed, hogy a bankok valami terméket állítanak elő. Lófaszt! Odaadják mások pénzét, amit te többszörösen fizetsz vissza. Semmi másról nem szól a "bankolás". A felételek meg a csűrés-csavarás már csak azért van, hogy a kevésbé agyafúrt kuncsaftot minél jobban megkopasszák. Semmiféle értékteremtő munkát nem végeznek. Vigyáznak a pénzedre. Ja! Odaadják másnak meg elköltik a saját átlagon felüli életszínvonaluk biztosítására. Aztán ha jön a válság és becsődölnek akkor a sok balfasz bankot meg betétest a többiek adójából a kormányok jól "megmentik".
Én mondom, a XX.-XXI. század legnagyobb átverése a bankszektor!

Ja, nincs hitelem, devizahitelem meg főleg nincs...

Moin Moin 2013.12.17. 13:44:49

@Blogger Géza:

Az MSZP jól tette, hogy változtatott a Fidesz által bevezetett kedvezményes, lakáscélú forinthitelezés rendszerén, hiszen e kedvezményes hitelek kamata és a reális piaci kamat közötti különbség a költségvetést agyonterhelte. A költségvetés ui. legnagyobbrészt az adókból „él”, így e kedvezményes hitelek felvevőinek nyereségét a többi állampolgárra és vállalkozásra teríteni minimum nem etikus. (Jól tudott dolog, hogy e kedvezményes hitelek felvevői gyakran éppen nem a a „szűkölködő”, első kislakásukat csak így megvenni tudó emberek voltak, hanem azok, akik az államilag támogatott hitelből befektetési célú lakóingatlant vásároltak. Ez a tipikus Fidesz-„szociálpolitika”: adjunk a jómódúaknak úgy, hogy ennek költségét szétterítjük az egész társadalomra! Ekképpen a kedvezményes lakáskölcsönök az egykulcsos szja és a rezsicsökkentés előfutárai voltak… A „nagy ötlet” belsőkereslet-élénkítő hatásának lehetetlenségéről máshol már írtam, nem ismételném…)

Továbbá: a devizahitelek zömét éppen nem a Fidesz által „holnapra várt-beígért” euróban, hanem CHF-ben vették fel (egy kis részét pedig jenben, amit rövid ideig 3 bank folyósított, köztük az OTP), arról pedig sosem volt szó, hogy a CHF lesz a magyar fizetőeszköz.:-)

zsg? 2013.12.17. 13:46:11

" kit is terhel valójában sok százezer devizahiteles kirablásáért a felelősség"

70%-ban a hitelfelvevőket, akik gondolkozás nélkül aláírtak mindent
20%-ban a töketlen állami szabályozást (PSZÁF, MNB), akik engedélyezték a legdurvább kockázatú termékeket is (lásd jenhitel)
10%-ban a bankok, akik maximálisan kihasználták a lehetőséget

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 13:47:08

@Huncutkukac: A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát. Az általad idézett cikkekben említett ítéletek a tájékoztatási kötelezettségről szólnak, egyik ítélet sem nevezi hibás terméknek a deviza alapú hiteleket.

Azaz hazudsz.

És mivel az árfolyamkockázatra való figyelmeztetések visszakereshetőek könnyen kiderül, hogy ilyen helyzet itt nem volt, így az ottani ügyek nem is hasonlítanak ebben a kérdésben a magyar ügyekről. Azaz a magyarhoz hasonló ügy sem volt. Ebben sem igaz a véleményed.

Igazat mondani, felelősséget vállalni a döntéseidről, becsületesen viselkedni nem tanultál meg, de bazdmegolni igen. Úgy gondolom ez a neveltetésedről, családi hátteredről árulkodik. Csak azért sajnállak, mert a selejtes nevelésért nem kérhetsz a szüleidtől kártérítést.

dadddd 2013.12.17. 13:49:31

Ebből is látszik, hogy Gyurcsány vagy Orbán nem tényező. Nem ők határozzák meg, hogy mi hogy legyen, akármennyire is ezt a látszatot próbálják kelteni. Bábok.

kicscsávók 2013.12.17. 13:53:55

Térgyen csúszva könyörgök!!!
A kamatfelárak és a szar árfolyamok miatt kizárólag a mindenkori kormány a felelős! A dráguló források és az emelkedő árfolyamok mind-mind az adós nyakába teszik a terheket. De ha olcsón hozzájut a bank a forráshoz és alacsonyak a deviza árfolyamok, akkor alacsony a törlesztőrészlet is! Akkor miért nem verte a faszát az adós, amikor a 180-on felvett hitelt 160-as CHF árfolyamon töréesztette? Csak akkor hibás a termék, ha az adós bukik rajta?

vénkujon 2013.12.17. 13:54:55

@I_Isti: gondolom jó lenne. megiscsak adna egy kis tartást a zimperialisták ellen. nem? mondjuk ehhez az is kell, hogy fasztocsy-úr ne szólaljon meg. de úgyis megszólal.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 13:59:19

@zsg?: Tévedés. Nem ezeket terheli a felelősség.

A lakáshitelek kapcsán:

40%ban aki az adott ingatlant nekik eladta. Ugyanis a legtöbb esetben ezen már aznap milliókat buktak és biztos volt a kockázat. Mégis ezek beszélték rá őket a hiteles lakásvásárlásra, sokszor a valós gazdasági szempontokról hazudva.

30%ban az a politikai oldal aki az ilyen lakás eladásokat akarta serkenteni. Részben azért, hogy csökkentse a munkanélküliséget. Részben a saját gazdasági környezete és az építőipari nyersanyageladások (pl. Dolomit) miatt.

15%ban a sajtó akinek a veszélyekre fel kellett volna hívnia a figyelmet. Ugyanis a jó de kockázatos termékek ellen az államnak nincs igazán joga fellépni. A sajtó, a közszolgálati média feladata viszont a tájékoztatás, a leleplező cikkek írása.

10%ban felelősek az ügyért a naív ügyfél hitelfelvevők. És sokuk nem csak felelőtlen volt. Hanem amikor a bank mengmondta szerinte mennyit tudnak biztonsággal fizetni, mennyinél nem szabad több hitelt felvenni...

Akkor még felvettek személyi kölcsönt az önrészre máshol. Autóhitelt, áruhitelt, stb. így a bank által biztonságosnak ítélt limit felett adósodtak el.

És 5%ban az összes többi felelős együttvéve. Beleértve a helyzet jelen kormány általi félrekezelését, a kevés kormányzati figyelmeztetést, a bankok kockázat vállalását, hatóságokat, a barátokat, stb.

Az a baj, hogy a felső 85%kal senki sem törődik.

egyetmondok 2013.12.17. 14:02:00

@TheElf:
Ez így biztosan nem stimmel.
A bank és az ügyfél között nem valami ügynöki,vagy közvetítői jogviszony jön létre,amely valami/valaki befektető és a hitelt felvevő közötti szerződésről szólna.
A bank nem közvetít,ilyet egyetlen hitelszerződésben sem lehet olvasni,s ez nem véletlen. A jogviszony a bank és az ügyfél között jön létre,senki más nincsen ebben.

Azt én nem vitatom,hogy akad nem is kevés különbség pl.egy gépjármű,vagy egy ceruza,mint termék,és egy banki pénzügyi termék között,de olyat nehéz lenne találni,amely azt cáfolná,hogy a banki termék polgári jogi értelemben ne lehetne termék.
S én is azt hiszem, hogy egy kölcsönügyletnek alapvető feltétele,hogy világos legyen a folyósítás fizetőeszközében fennálló tartozás nagysága. Ez pedig a deviza alapú hitelek esetében nem állapítható meg,és ebben a körben nem lehetséges azt mondani,hogy az annyi,amennyi majd holnap az árfolyam szerint lesz,mert ez nem mást jelent,mint hogy nem tudjuk.
Ha azonban nem tudjuk,akkor miféle szerződés jött létre ?

s 2013.12.17. 14:03:42

Ha neked azt mondja orbán, hogy nem kell visszafizetned az adósságodat, akkor ezt azért teszi, mert azt gondolja, hogy neki sem kell visszafizetnie majd neked. Gondolj erre mindig, amikor a "geci jó" pemákból vásárolsz. Tudod, a régi idők devizahiteleseiből lesznek a jövő legjobb állampapír vásárlói. Mert hülyék, mint a faszom, azt nézik, hogy épp mivel járnának a legjobban, képtelenek hosszú távon gondolkozni. Öregem, át lesztek baszva, mint szar a palánkon. Csak most szeretett orbánotok fog kirabolni. Amit ad az egyik kezével, azt a másikkal elveszi. Tetves cigány, ezt a rabló tempót tanulta a falujában.

Torgyán Viktor 2013.12.17. 14:05:47

jobbegyenes??? Ez siralmas...

Ez a Feri (nem a másik Feri, hanem ez, aki ezt a posztot írta) tényleg így látja a világot? A magukat jobboldalinak gondoló zemberek így látják a világot?

Hogy egy bírói itélet "kedvezni" tud valakinek? Hogy egy bíró döntését az befolyásolja, hogy kinek AKAR kedvezni???

Ez a felfogás nem jobboldali, ez a felfogás azoknak a felfogása, akik szerint a proletádiktatúra a menő...

s 2013.12.17. 14:07:51

@egyetmondok: Aláírták, nem? Mit foglalkozol ezzel? Ha nem lett volna jó, akkor nem írják alá, gondolom én. Valószínűleg az egyébként a helyzet, hogy akkor ez jó volt, ezért nem pampogott senki. Most, hogy szar, mindenki ajvékol. Nem így kell csinálni. Ha kockázatos, akkor ne menj bele. Ha belementél, vállaltad a kockázatot. Most már ne ríjál.

s 2013.12.17. 14:09:12

@Torgyán Viktor: Ők csak futball bírót láttak eddig. Abból deriválták ezt le.

egyetmondok 2013.12.17. 14:11:02

@s:
Amikor veszel egy szép új autót,akkor is aláírod,nemde.
Kiderülhet,hogy hibás terméket vettél ? Simán,pedig akkor ,amikor aláírtad,mindenki - eladó is vevő is - a legjobb tudása szerint hitte,hogy minden rendben.
És újra csak: próbáljunk ne moralizálni ebben az ügyben. Nem vezet sehova.

s 2013.12.17. 14:16:31

@TheElf: "15%ban a sajtó akinek a veszélyekre fel kellett volna hívnia a figyelmet."

Ez nem sajtó, meg ilyenek, de akkor felhívnám a figyelmet: Egyre nagyobb arányban finanszírozza a magyar lakosság a magyar állam adósságát. Gondoltam szólok, nehogy baj legyen. Ez egy veszélyforrás. Nem az államnak, annak éppen jó. Neked, bazdmeg. Mert egy legényes húzással ezt hipp-hopp, egyszer csak nem fogják kifizetni. MANYUP. Tudod? Majd lesz ilyen is, a pemák, a "geci jó" pemák hibás termék. Csak te éppen bestokiztál nyolc raklappal belőle. Nem köllött vóna, devizahiteles barátom. Abból a szartartályból is nekem kell majd kihúznom? Mert akkor legkésőbb megbaszom a kishúgodat.

high up! 2013.12.17. 14:18:50

Szia Jurenkó Feri!

Te tényleg ennyire hülye vagy, hogy közhírré teszed, hogy ennyire sötét vagy a mai világhoz?
Legalább két percet járhattál volna jogi meg közgáz egyetemre, mielött parasztfelkelést hirdetsz.

Mert teccik tudni ez a tudatlan levegőbe ordibálás és vádaskodás MINDEN BIZONYÍTÉK NÉKÜL, csak parasztfelkelés. Az 1500-as években ez még lement, de barátom, ma már 2013-at írunk!
A PISA agyhalottak előbb-utóbb mind lúzerek lesznek, inkább ezen gondolkozz el.

s 2013.12.17. 14:19:50

@egyetmondok: "Kiderülhet,hogy hibás terméket vettél ?"

Egy 1200-es lada sosem lesz két másodperc alatt 100-on. Lehet, hogy ezt mondták, de akkor sem. Ezért nem annyi, mint egy BMW. Ettől még nem hibás termék.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 14:20:52

@s: Nem vagyok devizahiteles. Amint látod nem éppen a bankokon múlt a dolog és nem kell szerintem nekik kedvezni. De amit előadsz stílus az nálad otthon lehet divat, de ha előadod akkor senki sem vesz komolyan. Max azt gondolják, hogy egy a testéből élő anyával, egy őt futtató apával vert meg téged a jó sors azért nem tudsz viselkedni.

Kerek négyszög 2013.12.17. 14:22:26

"A képzeletbeli devizahiteles csoki torta messze legnagyobb, vörös cukormázzal bevont szeletén Gyurcsány Ferenc neve díszeleg."

A devizahitel kidolgozása az első orbán kormány hozadéka, ők találták ki. Járai Zsigmond írásbeli figyelmeztetést kapott a svájci jegybanktól, hogy hatalmasak a kockázatok. Tett valamit ez után? A nagy semmit azt tette.

s 2013.12.17. 14:23:47

@TheElf: Mondták nekem: "próbáljunk ne moralizálni ebben az ügyben".

Hát, próbáltam . . . így sikerült.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 14:25:15

@egyetmondok: Attól hogy a bank folyósítja a hitelt, a működésüket sok minden szabályozza. Pl. a kötelező tartalékráta. Ez pedig igencsak meghatározza, hogy a bank nem a saját pénzét helyezi ki, hanem másikét.

A bank közvetítő szerepe pont azért érdekes, mert nem konkrét személy pénzét közvetíti, hanem bizony ő keresi meg a forrást, ő oldja meg a pénz kihelyezését.

A Róna úr által elmondottak ezt nem veszik figyelembe. Frank forrásból a bank nem csinálhat forint hitelt jogszerűen. Pont azért, mert a forrásnak csak adott részét helyezheti ki hitelként (azonos pénznemben).

A bankhitel egy termék, és egy szolgáltatás. Itt valóban csak a bankkal vagy szerződésben. Ellenben feltételezned kell azt is, hogy a bank törvényesen működik.

Ergo minden hitelre van valamivel több forrása. És a forrás megszerzésének költségét részben kamatban, részben más költségben neked kell megfizetned. Ha pedig itt a kockázatot te vállalod akkor az adott.

Az az állítás, hogy a folyósítás fizetőeszközében kell, hogy egyértelmű legyen a tőke nagysága sok helyen nem igaz. Pl. ott ahol bevezetik az Eurot. Szerinted a németek a hitelt nem konvertálták mert a folyósítás pénznemében, DMben tartották nyilván?

Pengő vagy a Forint bevezetése? Azaz azt állítani, hogy a folyósítási pénznem használatának általánossága, mint alapfelvetés bizonyítottan hazugság Róna Péter részéről. És ezt semmivel nem támasztja alá, csak önmagára hivatkozik.

De ilyen kérdés sok esetben a hitelkártya is. A Visa dollárban számol el, te dolláros webshopban dollárban költöd el a pénzt, mégis forintban lesz tartozásod.

Ez alapján sem a történelmi sem a jelenlegi gyakorlat nem támasztja alá Róna Péter állításait. Azok hamisak. Róna Péter hazudik. És a banki termék mögött álló feladatok, jogi és pénzügyi háttér tekintetében sem mond igazat.

Azaz nincs olyan követelmény, hogy folyósítási pénznemben számolj el. Olyan viszont van, hogy az elszámolás módját világosan le kell írni. Ezzel több helyen lehetett gond, de itt nem volt ezzel jellemzően gond.

Más kérdés, hogy az érintett hitelszerződések semmissége nem csak akkor állhat fenn, ha a bank nem mondott igazat valamiben, hanem akkor is, ha a hitelfelvevő tévesztette meg a bankot, például a kockázatviselési hajlandóságával kapcsolatban. Pl. sok trükkös jövedelemigazolás kapcsán.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.12.17. 14:27:41

@s: iszol te rendesen? kicsit zaklatottnak tűnsz. Meg egy kicsit ordenárénak, és mindenttudó nagyképű megmondó faszkalapnak.

Scagnetti 2013.12.17. 14:27:49

Be kellene fejezni a devizahitelesek hülyítését, és el kellene nekik végre magyarázni, hogy senki sem fizeti vissza helyettük a hitelt. Felvették? Fel. Kényszerítette őket rá valaki? Senki. Akkor ennyit erről.

Abban igazuk van a fanyalgóknak, hogy a bankok az árfolyamkockázatot próbálták minél jelentéktelenebbnek feltüntetni és csak az apróbetűs részben volt szó róla. És hogy sok hitelkonstrukció egyszerűen felelőtlenség volt. Ha meg valami "pénzügyi tanácsadón" keresztül intéződött a dolog, még csúnyább vége is lehetett, mert azok aztán tényleg minden szart rásóztak az emberre. És valóban, a kormány részéről sem jött figyelmeztetés, nekik fontosabb volt a dübörgő gazdaság meg a pannonpuma elhitetése. Olvasom Gyurcsány állítólagos levelét, melyet valami közgazdásznak írt. Baszod Feri, nem levelet kellett volna írni, hanem kiállni és azt mondani, hogy ne vedd fel ezt a hitelt pógár, mert megszívod. De nem tette ő sem, lapult mint szar a fűben. Választást nyerni fontosabb volt mindennél. A pénzügyi felügyelet is engedett minden szemétládát hitelt intézni, és minden szemét hitelkonstrukciót bevezetni. Ez mind igaz. A pógár meg persze hogy a devizahitelt vette fel, mikor a forinthitel sokkal többe került (megjegyzem, még a válság kezdete után is sokáig jobban jártak a devizások a forinthiteleseknél). Szerencsejátékot játszott, úgy, hogy ennek talán tudatában sem volt, és bizony élvezte a forinthitelesekhez képest fizetett alacsonyabb törlesztőrészletet. Egy szót sem szólt, hogy ez igazságtalan, és miért jár ő jobban, mint a másik. Csak most zavarja a dolog, hogy megfordult a helyzet. És sajnos sok haszonleső politikus adja alájuk a lovat, elhitetve velük, hogy nem ők a felelősek a saját hibáikért, hanem más. A Fidesznek sem a bankokat kellene basztatni, megszivatva ezzel azokat is, akiknek semmi közük a devizahitelesekhez, hanem a gazdaságot normálisan működtetni, hogy ne 300 fölött legyen az euró. Ezzel segítene igazán a devizahiteleseken. De persze nekik is könnyebb másra mutogatni.

Erről szól ez az egész ország. Mindig másra kenjük a saját hibáinkat.

Igen, lehet azt mondani, hogy kapják be a bankok meg a politikusok, de jogilag az ügy rendben van, és ennek viselni kell a következményeit.

Elegem Van · http://elegemvan.blog.hu 2013.12.17. 14:30:14

Milyen rémesen semmitmondó, populista post.

Kerek négyszög 2013.12.17. 14:30:52

@egyetmondok:
"Amikor veszel egy szép új autót,akkor is aláírod,nemde.
Kiderülhet,hogy hibás terméket vettél ? Simán,pedig akkor ,amikor aláírtad,mindenki - eladó is vevő is - a legjobb tudása szerint hitte,hogy minden rendben."

Ja, csak ez a példa kurvára sántít.

Mert te bementél az autókereskedésbe, és egy kedvezményes árú termékért cserébe aláírtad, hogy lemondasz a garanciális jogaidról, most megnézed, kipróbálod,és ha tetszik, elviszed.

Aztán beszart az autó, és te az asztalt vered, hogy hol van a garancia, csináljuk vissza a szerződést, téged itt átvertek, legyen semmis az egész.

Ja, amikor a kedvező árcédulát nézted, semmi más nem számított.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 14:35:33

@Kerek négyszög: Nem csak itt múlt a dolog Járai-n, hanem a túlértékelt forint, mint az árfolyamkockázatot jelentősen megemelő tényező is az ő jegybankelnöki tevékenysége alatt lett tendencia. Innen pedig vagy túl magas lett volna az infláció vagy ez csak lassan oldódhat meg.

Ez egy probléma.

A túlhitelezésre való kormányzati nyomás és az ingatlanlufi fújása is adott oldalhoz köthető, még akkor is, ha az okok jelentős része érthető is...

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 14:41:32

@egyetmondok: Akkor derül ki, ha az autó mást teljesít mint amit ígért. Itt a hitel azt ígérte te viseled a kockázatokat.

Alick 2013.12.17. 14:43:26

Az egy dolog, hogy a devizahitel hibás termék, de akkor hogyan is lehet a termék igénybevétele előtti állapotot visszaállítani..?

Wagem 2013.12.17. 14:57:24

@Felsmukk:
De.Csak azért a kép kicsit árnyalatabb.
Valóban ők vezették be,de a már meglévő kedvezményes lakásvásárlási kölcsön mellé,mint egy kiegészítő választék bővítés címén.
A gondok akkor kezdődtek,amikor 2002-ben az új maszop-szadesz kormány egy tollvonással megszüntette a régi kedvezményest..
Majd összeült a kilence bandája..simor,király,bajnai,a hibbant,felcsúti..stb...és megalkották azt a gyalázatos banki etikai kódexet,ami lehetővé tette a bankoknak a szabad rablást.
2005-ig ment is minden rendben a maga útján.
A devizások örültek,a forintosok sírtak.
Majd beütött a válság,és elkezdődött a devizások máig is tartó tragédiája.
Orbánék bűne,hogy mint ellenzékiek asszisztáltak mind ehhez.

s 2013.12.17. 15:03:56

@batgirl: Persze, hogy iszom rendesen. Egyébként nem csak faszkalapnak nézek ki, de az is vagyok.

s 2013.12.17. 15:08:14

@Wagem: "Orbánék bűne,hogy mint ellenzékiek asszisztáltak mind ehhez."
Az semmi, baszod alássan. Ők voltak az egyik legnagyobb hitelfelvevők. Úgy vették a kibaszott hibás termék devizahiteles kölcsönt, mint hülyegyerek a vattacukrot.

Wagem 2013.12.17. 15:10:32

@Mitzimackó:
Tényleg vannak ilyen szemellenzős barmok mint te??
Az önkormányzatokat,mivel jobbára ellenzéki önkik volta,a maszp-szadesz bagázs megvonta ezektől az állami támogatást.
Belekényszerítve őket az akkor jónak tűnő deviza hitel konstrukcióba.
Az Orbán kormány most menti ki,az önhibájukon kívül eladósodott önkormányzatokat.

s 2013.12.17. 15:11:27

lézer "mindenki annyit ér, amennyije van" jani egy egész város önkormányzatát adósította el devizában. Pedig az hibás termék állítólag.

janika a kurva anyádat, akkor nem volt az? Hogy basznád anyád büdös pofáját repedtre te cigány suttyó faszkalap.

s 2013.12.17. 15:12:37

@Wagem: Azt a kurva kibaszott mindenit. Tudtam, hogy kidumálod. Rohadjatok el mind, bazdmeg!

s 2013.12.17. 15:13:30

Senki helyett nem fogok fizetni. Menjetek anyátok picsájába.

s 2013.12.17. 15:16:50

Te, és kósa magán devizahitele az lófasz? Az a tenyészmalac 10 misi felett vett fel (nem akarok hazudni, de több is lehetett), baszod. Ő volt az első szerintem, aki kedvezményesen törlesztett, mert hát neki volt is miből.

s 2013.12.17. 15:20:01

A kurva anyját az egész fidesz kormánynak. Majd ha leáll a pénznyomda az USA-ban, lesz itt akkora hacacáré, hogy az ember csak nézi, merre fusson el. Az lesz a nektek való. Hibás termék. Tudod mi az, hülyegyerek? matolcsy üvegszeme. Hát nem egy Hubble-űrteleszkóp, az kurva lófasz. Nem is lát vele az orránál tovább.

s 2013.12.17. 15:20:50

Szopjatok le mind. (Bár ezt talán már mondtam.)

egyetmondok 2013.12.17. 15:53:34

@s:
Ez biztosan nem a hibás termék probléma,nem is hasonlít arra.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 15:55:51

@Wagem: Érdekes történet, mert támogatást azokban az években is kaptak, nem is keveset. Sőt voltak helyi adók, helyi bevételek. Csak éppen a többi önkormányzathoz képest haveri alapon kapott többlet hiányzott, így végre a valós eredményekből kellett volna eredményt felmutatni. Ehelyett sikerült eladósodni, és belebukni a nagy spekulációkba.

Mindezt úgy, hogy Járai úr, akit a FIDESZ jelölt ki, az ő politikusok volt, megoldotta azt, hogy az árfolyamkockázat brutálisan magas legyen.

egyetmondok 2013.12.17. 15:57:32

@TheElf:
A bank pénzügyi közvetítő szerepe közgazdasági kategória,és nagyon is igaz,valós ez a szerep,ennek azonban semmi köze ahhoz,hogy polgári jogi értelemben a bank nem más nevében,képviseletében lép a hitelszerződésbe,hanem mindig a saját maga nevében.
A bank nem ügynöke a betétesnek,amikor hitelt ad.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 16:00:17

@egyetmondok: Senki sem mondta, hogy ügynöke.

De azt igen, hogy itt jogilag is egyértelmű, CHF forrásból csak CHF hitelt adhatott a bank, EUR forrásból meg csak EUR hitelt.

Azaz az ilyenben való elszámolás nem csak jogszerű, de szinte kötelező is volt...

egyetmondok 2013.12.17. 16:01:13

@Kerek négyszög:
Hibás termék lehet egy nem kedvezményes,nem akciós, vadonatúj autó is. (Meg is történik igen gyakran,hogy autógyárak tömegesen hívnak vissza igen fiatal,és vadiújonnan eladott autókat,mert utólag kiderül valami komoly bibi.)

A devizaalapú hitelek hibás termék mivoltának semmi köze pl.a forint hitelek kondícióihoz,de még ahhoz se,hogy a devizalapú hitelnek mekkora a kamata.

egyetmondok 2013.12.17. 16:02:11

@TheElf:
" Akkor derül ki, ha az autó mást teljesít mint amit ígért. Itt a hitel azt ígérte te viseled a kockázatokat. " ---

nem ettől hibás termék ez a pénzügyi termék.

egyetmondok 2013.12.17. 16:10:23

@TheElf:
" De azt igen, hogy itt jogilag is egyértelmű, CHF forrásból csak CHF hitelt adhatott a bank, EUR forrásból meg csak EUR hitelt. Azaz az ilyenben való elszámolás nem csak jogszerű, de szinte kötelező is volt... " ---

Amit írsz,annak semmi köze a létrejött hitelszerződések alapján folyósított kölcsönhöz,az ugyanis forintban történt,s ahhoz a világon semmi köze nem volt,nincsen is a hitelt felvevőnek,hogy ennek a fedezetét,forrásoldalát a bank hogyan és miként oldotta meg. Jelentősége sincsen ennek a szerződés alapján létrejött állapotnak,amely olyan, hogy képtelenség megmondani a követelés összegét,s ha ezt nem lehetséges megmondani,márpedig ezt ma senki sem tudja megmondani,akkor mi is a létrejött polgári jogi szerződés tartalma ?
Az ugyanis - legalábbis szerintem a Ptk. alapján - nem lehet egy feltétel,az nem lehet egy "ha".

Wagem 2013.12.17. 16:14:04

@TheElf:
Járai,Simor,Király.J!!tartották magasan az alapkamatot.
Évekig,mesterségesen.
Király odáig merészkedett,hogy a 7-8% alapkamatot még emelni is akart.
Valszeg ez volt a feladatuk,és innen is adódhatott a devizások tragédiája.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 16:15:32

@egyetmondok: Nézd öreg. Teljesen feleslege úgy vitatkozni, hogy nem vagy hajlandó gondolkodni... Az érvelésed a "forintban kell számolni a tőketartozást mert egy hazug ember azt mondta hogy forintban kell számolni a tőketartozást azzal alátámasztva, hogy ő maga ezt mondta, ezt az állítását ugyanígy alátámasztva" c. történet szintjén ragadt le.

Ugyan közben ugye előkerült a pénznemek váltása, ami egyértelműen cáfolja a folyosítási pénznemben való tőke elszámolás általános voltát.

Előkerült a kártyahitel példája. Nyugodj meg, ennek is voltak előzményei. A korábbi váltók és egyéb kötelezettség vállalások kapcsán sem volt folyósítási pénznem.

Azaz Róna Péter olyat hazudik általános elvárásnak ami nem az, és aminek bizonyos hitelek esetén való alkalmazása törvénybe ütköző is lett volna.

Attól, hogy egy érdekből hazudozó ember véleményét szajkózod gondolkodás nélkül, az még nem lesz igaz.

Nem lesz igaz azért sem, mert a deviza alapú hitelezés jogi hátterét nyújtó jogszabály kapcsán lőn csoda mindenki tudja, hogy a FIDESZ kormány hozta. Márpedig a hitelnek, nem a Róna "nagyhazug" Péter elképzelt ókori hitelgyakorlatának kell megfelelnie, hanem pont annak a törvénynek ami az ilyen elszámolás jogi htterét teremtette meg.

De ne akadj fenn olyan apróságon sem, hogy egyetlen szerződésen az ember jogosult több különálló szolgáltatást megvenni. Javaslom neked, hogy a boltba is minden zsemléért külön menj be, mert szerinted ha az ember több terméket vesz igénybe (hitel és pénzváltás) egy szerződés keretén belül az hamis. Mert Róna hazug Péter faszságai miatt ezt biztos nem leehet felfogni, több termék nem lehet a szerződés alapja.

Vagy kezdd el felfogni azt, hogy valamit VÁLLALTÁL, amihez adott feltételek tartoztak. És ezt BECSÜLETBELI ügy teljesíteni. Te elolvastad, hogy ezt a hitelt FRANKBAN számolják el, FRANKban finanszírozzák. A bank nem kockáztathat, a befektető pedig FRANKot ad oda, FRANKot akar visszakapni.

ÉS vagy teljesítesz, vagy ha egy hazug ember becstelenül előadott hazugságait mindennel szemben szajkózod akkor csak a saját becsületedet játszod el.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 16:16:59

@egyetmondok: Nézd: Amit csinálsz az folyamatos hazugság. Egy darabig elnéztem, de immár folyamatosan hazudsz.

A szerződésben benne van, hogy te miben veszel fel hitelt. Az, hogy a bankkal te a pénzváltásra is szerződést kötsz ezen semmit sem változtat.

Sajnos te egy hazug és becstelen ember vagy.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 16:22:56

@egyetmondok: Elfogadtad a tőke tartozásod X CHF? Adott, általad elfogadott módon megállapítva. Igen.

Akkor a tőke tartozásod X CHF.

Ha ebből törlesztesz Y CHF-et (bármely pénznemről is vált a bank) akkor X-Y CHF.

Azaz azt állítani, hogy nem lehet megállapítani a tőketartozásodat HAZUGSÁG.

Attól, hogy a hitel ügylethez a pénz átváltását is kapcsolod mint kényelmedet célzó szolgáltatást a hitel összege kapcsán nem HUF-ban, hanem CHF-ben egyeztél meg, így pont az a követelmény, hogy CHFben mindig lehessen tudni.

Ha pedig hazugsággal fröcsögsz időtlen idők óta akkor csak az derül ki, hogy te becstelen ember vagy.

És idézted a csalás tényállását. Elárulok valamit öreg: TE a banknak azt mondtad CHFben akarsz elszámolni de HUFot akarnál valójában. Azaz a bankot TE tévesztetted meg. Méghozzá az alacsonyabb kamat, stb. miatt haszonszerzés végett hazudtál. A csalást te követted el. Ennek kapcsán te tettél valótlan nyilatkozatot a szerződés kapcsán TE követted el a magánokirat hamisítást.

Nem a termék a hibás, hanem TE vagy a bűnöző.

És kurva egyszerű lett volna elérni, hogy a törlesztési kockázatok miatt ne szálljon el a kamat, ne legyen a becsületes hiteles törlesztője is magasabb. A hozzád hasonló hazug csalókat le kellett volna csukni.

Ha az első pár ülne, akkor a többi inkább elfogadná, hogy bukott a nyerészkedésen és fizetne.

egyetmondok 2013.12.17. 16:35:54

@TheElf:
" Vagy kezdd el felfogni azt, hogy valamit VÁLLALTÁL, amihez adott feltételek tartoztak. És ezt BECSÜLETBELI ügy teljesíteni. Te elolvastad, hogy ezt a hitelt FRANKBAN számolják el, FRANKban finanszírozzák. A bank nem kockáztathat, a befektető pedig FRANKot ad oda, FRANKot akar visszakapni." --

már miért ne kockáztathatna a bank ? Minden kölcsönszerződésben kockáztat,a bank is csak éppen olyan vállalkozás,mint bármely más.

És azt én értem,amikor azt mondod,hogy "valamit vállaltál". Azt nem értem,hogy mit nem lehet azon nem érteni,hogy ezt viszont senki devizalapú forinthiteles sem tudja, és a bank sem tudja,hogy ugyanis mit vállalt. Mit vállalt ? Ezt ugyanis nem lehet tudni, nincsen senki,aki tudja,s ha ezt nem lehet tudni,akkor nem jött létre a kölcsönügylet.

(Lehet,hogy valami más jogügylet nagyon is létrejött,pl. valami határidős devizakereskedelmi tranzakció,ez bizony igen könnyen megeshet,és ennek is lehetnek a felekre nézvést komoly következményei.De nem kölcsön,az így nem jöhetett létre.)

egyetmondok 2013.12.17. 16:39:37

@TheElf:
Ejnye már. Én nem hülyézlek le,csak mert nem értesz velem egyet.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 16:40:42

@egyetmondok: Amit írsz még mindig hazugság. Ugyanis a szerződésből pontosan lehet tudni, hogy hány CHF törlesztését vállalod.

Onnantól, hogy te CHFben kéred az elszámolást mert azt olcsóbban adnak kölcsön, neked nem HUF-ot, hanem CHFet kell visszaadnod.

Innen pedig a biztos pont az bizony az, hogy hány CHFfel tartozol.

Miért? Mert a kölcsön szerződés kapcsán a CHFben egyeztetek meg.

És ez független attól, hogy te kéred azt, hogy neked azonnal forintban adják oda. Hogy te forintban akarsz törleszteni.

Te abban egyeztél meg, hogy bármit, bárhova váltanak neked CHF forrásból, CHFet adhatnak kölcsön.

A bank pedig azért nem kockáztathat, mert a gazdálkodásukat iszonyú sok szabály korlátozza. Pont azért, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy a bankrendszer kockáztat.

Ha te CHFet mondtál, de HUFot gondoltál a hitel kapcsán, annak ellenére, hogy a bak, a szerződés szövege világosan tisztázta, hogy te CHFben adósodsz el, akkor maximum TE téveszthetted meg a bankot.

Igen. Ez is lehet semmisségi ok, de erre hivatkozva a helyedben nem perelnék...

Blogger Géza 2013.12.17. 16:49:40

@Moin Moin: Nem kellett volna olyan idióta gazdaságpolitikát folytatni, mint az MSZP, és korántsem lett volna akkora az a kamatkülönbözet. Lásd ma, 3% az alapkamat. Ennyi.

CHF: Igen, pont ezért kellett volna a pénzügyi rendszernek nagyon erős figyelmeztetéseket adnia a potenciális hitelfelvevők felé, hogy itt aztán soha nem szűnik meg ez a rizikó, akár 25 éven át ki lesz téve a (bizony nem csekély) árfolyamkockázatnak a kedves ügyfél.

s 2013.12.17. 17:13:19

@Wagem: Innen max. a forintosok tragédiája jön. Egyébként nagyjából annyi forintos van hátralékban, mint devizás. Csak erről nem beszél az a fasza kormány, mert azt mégsem mondhatja, hogy hát az állás elvesztése is a geci bankok bűne. Azt még te sem hinnéd el, pedig neked rekord mennyiségű faszságot be lehet mesélni. Szerintem pemákkal is ki vagy bélelve, amekkora ökör te lehetsz.

Moin Moin 2013.12.17. 17:14:13

@Blogger Géza:

Nem kellett volna Járai Zsigmond MNB-elnöknek minden gazdasági érv ellenére magasan tartania a magyar kereskedelmi banki kamatokat meghatározó MNB-alapkamatot.

Az MNB kamatpolitikájára abban az időben a kormánynak semmiféle ráhatása nem volt, így az MSZP-SZDSZ koalíció valóban idióta gazdaságpolitikájának rövidebb távon nem volt hatása az alapkamatra. (A rossz gazdaságpolitika mindenek előtt a nemzetközi pénzpiacokon az illető ország által elárhető hitelkamatokra szokott hatással lenni.)

Ennyi:-)

egyetmondok 2013.12.17. 17:18:12

@TheElf:
Ezek alapos érvek,s szerintem nem is buta érvek.
Én csak annyit mondok,hogy ha valaki előveszi a Ptk.-et,és megnézi abban,hogy mi a fene is egy hitelszerződés,akkor ezek a szerződések annak nem felelnek meg.

S félreértés ne legyen közöttünk,az egész,amin vitázunk nagy valószínűséggel veszett fejsze nyele,mert a Fidesz ebben mindent elrontott,amit csak lehetett.
Én nem is csodálom, hogy a Kúria nem mert végigmenni alaposan a polgári jogi megfontolásokon ebben az ügyben: ha végig megy, be is dönti az államháztartást, hála pártunknak és kormányunknak...

s 2013.12.17. 17:19:35

@Blogger Géza: "Lásd ma, 3% az alapkamat."

Vicces vagy gézagyrek. Meg tudnád ezt nekem ígérni mondjuk 25 évre. (Persze, rossz a kérdés, hiszen meg tudnád. Csak ez pont olyan, amikor a deviza árfolyamot megígérik 25 évre. Úgy mondják, hogy lófasz és esti fények. Nem az a kérdés, hogy most mennyi, hanem hogy mennyi LESZ. Teccikérteni?)

s 2013.12.17. 17:22:07

@egyetmondok: ",akkor ezek a szerződések annak nem felelnek meg."

Faszért írtátok akkor alá? Mert bár szar, de most épp jó? Idióta faszszopó bagázs. Ahhoz is hülyék vagytok, hogy fingjatok, bazdmeg.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 18:05:45

@egyetmondok: Az a baj, hogy egy szerződésben sok termék van benne.

Van egy hitel. CHFben. Ez tiszta sor, mert ez tisztán CHFben van. A hitel az biztos, hogy korrekt. És ennek kapcsán fel is hívták a figyelmet arra, hogy a hitel kapcsán a hosszútávú árfolyam változás jelentős kockázattal jár.

Van egy deviza átváltási ügylet (forintra) a folyósításkor. Maximálisan korrekt.

És van egy deviza átváltási ügylet (devizára) a törlesztéskor. Ez az ügylet viszont azért érdekes, mert ugye a deviza árfolyam akár napon belül is sokat változhat, hónapon belül pedig még inkább.

Ráadásul ezek az ügyletek nem csakhogy határidős deviza vásárlást jelentenek, hanem mindig fix napon jelenik meg az adott devizára az igény... Ez pedig növeli a kockázatot. Itt lehetővé kellene tenni a devizában való törlesztést...

$pi$ 2013.12.17. 18:12:44

@TheElf: "És ennek kapcsán fel is hívták a figyelmet arra, hogy a hitel kapcsán a hosszútávú árfolyam változás jelentős kockázattal jár."

Azért azt mondjuk erősen kétlem, hogy a "jelentős kockázat" elhangzott volna egyetlen esetben is vagy beleírták volna a szerződésbe. :)

Nekem egészen konrétan a forint hitel kockázatairól meg hátrányairól beszéltek ezerrel, komolyan győzködtek arról, hogy mekkora őrültség lenne nem sváji frankban felvenni a hitelt.

Majd 20 éve voltam ugyanannál a banknál, megbíztam bennük. Na ez volt a nagy hiba, nem a frankhitel, hanem az, hogy elhittem amit mondtak!

Blogger Géza 2013.12.17. 18:13:26

@Melee: Nem, te kevered a dolgokat, a KSH (és nem a kormány) közli a munkanélküliségi rátát, és nem azzal foglalkozik, ki hol van regisztrálva, az az ászf. De mind a KSH-nél, mind az áfsz-nél erősen csökkent a munkanélküliség.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 18:25:58

@$pi$: A forint hitel is legalább ennyire kockázatos volt. A kockázat mértékét lehetett sok szempontból tudni. De az árfolyamkockázat volt a kisebbik gond. Többnyire azt mondták ki, hogy az eleve drágább forint hitel felára helyett van árfolyam kockázat. Ez korrekt és az árfolyamkockázat mértékét elmondja (mivel van egyensúlyban).

És nem is az árfolyamkockázat volt a durva, a törlesztőrészleten sokkal nagyobbat emelt a szintén ismert kamat kockázat.

A szerződés korrektül jelezte azt, hogy ez egy annuitásos hitel.

Linkeltem egy postot. Abban gyönyörűen benne van az, hogy a brutális átverést nem a bankok követték el, hanem sokszor az ingatlanos cég. Ugyanis sokszor, millió és egy alkalommal hallottam magam is azt, ahogy győzködtek mindenkit, hogy a lakbér kidobott pénz, vegyen inkább hitelre lakást.

Az esetek többségében a hitel konstrukciójától függetlenül ez azonnal hatalmas bukó volt. 3-4 okból, de többnyire nem csak erről hazudtak azok akik a lakást eladták, így számos dologban folyamatosan derültek ki a bajok.

A legjobb hitel is életveszélyes, ha túl sokat veszünk fel belőle, és olyan dologba fektetjük amin azonnal hatalmasat bukunk. Márpedig senki sem számolt azzal, hogy az így való lakásvásárlás megtérül vagy csak számolatlanul viszi a pénzt.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 18:28:43

@Blogger Géza: Az a baj, hogy annak idején Kádár ideje alatt 0% volt az aki a statisztikában munkanélküli volt, de volt egy magas kapun belüli munkanélküliség.

Én úgy gondolom, hogy a gazdaságilag inaktívak ÉS a csak szociális okból (dolgozzanak, keressenek) valós gazdasági háttér nélkül foglalkoztatottak ÉS a statisztikában munkanélküliként szereplők együttes aránya az itthon (és nem pl. Angliában) adózó keresőkhöz képest a gond.

egyetmondok 2013.12.17. 18:31:03

@TheElf:
Sok termék van benne...,hát ez az például.
Miközben egyetlen egy kéne legyen csak,nemde.
És az nagyon nem jogi csűrés-csavarás, ha azt mondom,hogy a hitelt felvevők akarata,szándéka (de tán a banké is) egyetlen termékre szólt mindössze, egy "mezei" kölcsönre,hogy legyen végre lakás, s nem határidős kavaradosszikra,amelyek egyéb banki termékek lehetnek azoknak,akik ilyeneket keresnek.
Szóval,lehetne itt bőven,nagyon is bőven polgári jogi érveket találni...,de ez mintha menne a levesbe,amin jogászként lehet keseregni,a hazai gazdaságpolitikát figyelve viszont csodálkozni,na azt nem nagyon lehet.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 18:34:33

@egyetmondok: Egy szerződésben több termék lehet. Az pedig, hogy te eredetileg csak hitelt akartál nem szempont akkor, ha meggyőztek, hogy a 3 termék együtt olcsóbb, és a szerződésben mind a 3 termék benne van.

Belinkeltem egy postot, abban elég szépen benne van az is, hogy ki és hol verte át az adósok döntő többségét. Elolvastad? Figyeltél az ott megjelölt pontokra? Kiszámoltad azt, hogy te vajon az ott megjelölt szempontok alapján mennyit buktál?

Hogy aki azt mondta ilyen feltételekkel, hitelre megéri lakást venni az vajon mennyire vert át?

egyetmondok 2013.12.17. 18:49:40

@TheElf:
Legyen benne több termék,oké,de minimum ott kéne legyen benne maga a hitel termék is,ami szerintem nincsen ott.

S engem a legkevésbé sem érdekel,hogy ki kit vert át,annál is inkább,mert komolyan úgy vélem,hogy senki nem akart ezzel senkit átverni. A bankok se.

A devizalapú hitelezésből a politika (főként a jobboldal)kizárólag morális kérdést csinált,miközben ez nem az.A közbeszéd,a Tiéd is,enyém is ha szóba állunk erről, pont ettől képtelen szinte. Mire lehet így jutnunk egymással ? Semmire.

Abból már nem lehet jogi értelemben értelmesen kijönni (csak bennem volt egy halovány remény,hogy ezzel Darák Péterék megpróbálkoznak),hogy a miniszterelnök is hibás terméknek tekinti,aztán az ő államtitkára,Cséfalvay azt mondja,amit idéztem fentebb, majd végül Rogán közli,hogy a bíróság a bankok oldalára állt.
Mindezt egy párttól hallhatjuk,amelyik éppen kormányozna...na,világos,hogy ez így mitől ne lenne egy darab büdös nagy kupleráj ?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 18:53:11

@egyetmondok: Ettől még a hitel benne van. Sima CHF hitel. Az, hogyy ezt forintra váltod nem lényeg. Olyan a hitel amit frankban kötnél.

A hibás termék, megtévesztően reklámozva az a lakás volt.

Blogger Géza 2013.12.17. 20:00:11

@Moin Moin: Járai lépései szükségesek volt (nem véletlenül választották az év jegybankárának), ha komolyan vette a deklarált célokat (EUR-csatlakozás, inflációs célkitűzések). Ha hallgattak volna rá akkor, most sokkal jobb helyzetben lennénk...

egyetmondok 2013.12.17. 20:48:34

@TheElf:
" Ettől még a hitel benne van. Sima CHF hitel. Az, hogyy ezt forintra váltod nem lényeg. Olyan a hitel amit frankban kötnél." ---

ebben valószínű nem fogunk tudni megegyezni,mert szerintem pont az nem felel meg a hatályos Ptk-nak, amit le is írsz:"Olyan a hitel,amit frankban kötnél."

(Ha ugyanis a nagyikám villamos lett volna,szépen csilingelhetett volna a remizben...az a hitel nem jött létre,amit csak "kötnél",ahogyan írod,s amilyen valóban ez az egész.)

De nincsenek illúzióim: a fidesznek az volt a fontos,hogy a főnökök,és bárki,akinek volt erre pénze,gyorsan megszabaduljanak az egésztől (érdekes módon a végtörlesztési törvény pont ellentmond a kúriai álláspontnak:-))),plusz,és ez is nagyon-nagyon fontos, permanensen lehessen rabolni a bankszektort (amibe egyszerűen már nem férne bele a hibás termék történet).

Mindkettő megvalósult,és megvalósul.Ennyi.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 21:04:14

@egyetmondok: Nézd attól, hogy egy hitel mellé kötsz más deviza ügyletet nem lesz más maga a hitel. Frankban pedig lehet bőven hitelt kötni.

Hogy neked a forintra váltás is kellett, forintban számolod ki, mennyi kell a lakásra, stb. az már egyéni szociális probléma.

Amúgy amit említesz szempont, hogy mindent lehessen tudni, az okozott sokaknak bajt. Mivel a hitelt, attól függetlenül, hogy te azonos szerződésen belül mire váltod, frankban nyújtják, frankban is kamatozik, stb. ezért a THMnek is frankban kell, hogy fix értéke legyen. Nem függhet az az árfolyam ingadozásoktól. Így pedig a költségeket és díjakat is frankban kellett megadni, pont azért, mert a kiszámítható THMnek pont frankban kellett megfelelni.

Azaz pont az általad említett követelmény drágított végül szépen a frankhiteleken.

Ha megnézed akkor a szomszédokban is a kockázattal kapcsolatos tájékoztatás hiánya esetén lehet bírság, azt a tényt, hogy a frank hitel is hitel sehol sem vitatják...

Te azt írtad alá, hogy felveszel X CHF hitelt ami után X+Y CHFet adsz vissza. Ez hitel. Az X CHF kiszámítására megadhattál egy módot. Majd kéred ezt forintra váltani, és kéred az általad forintban fizetett törlesztő részletet adott feltételek szerint frankra váltani. Ez viszont már csak plusz ügylet, hab a tortán.

Ahol keverték a különböző péznemekben elszámolt költségeket, a kockázatok jelentős részét máshogy mondták el, ott több dolgot kell korrigálni.

egyetmondok 2013.12.17. 21:17:33

@TheElf:
"Hogy neked a forintra váltás is kellett, forintban számolod ki, mennyi kell a lakásra, stb. az már egyéni szociális probléma.",írod,s ez akkor lehetne érvényes felvetés,ha létezett volna ilyen opció,hogy tehát vált az ügyfél avagy nem.

De ilyen opció nem volt,nem is lehetett,lévén,hogy ez devizalapú (ám csak és kizárólag nemzeti fizetőeszközben folyósított) hitelterméknek lett kitalálva, megalkotva,nem pedig az adott devizában nyújtott hitelnek.

Moin Moin 2013.12.17. 21:18:55

@Blogger Géza:

Azt azért levezethetnéd, hogy a magas jegybanki alapkamatból – és az abból szükségszerűen következő magas kereskedelmi banki kamatokból - miképpen lesz alacsony infláció? Lehet, hogy van egy párhuzamos Univerzum (az ún. Járai-Matolcsy-féle unortodox téridő-kontinuum), ahol egészen más közgazdasági törvényszerűségek működnek – és te ebben élsz?:-)

Járai egyébként azért kapta 2007 elején az év jegybankára minősítést, mert 2006-ban (vagyis 3-4 évvel a CHF-devizahitelezéssel kiváltott kamattámogatott lakáshitelek UTÁN) a túlköltekező magyar államháztartás miatti nehezebben fenntartható forintstabilitást sikerült átmenetileg helyreállítania a kamatemeléssel, így téve rövid távon keresettebbé a nemzetközi pénzpiacon a magyar fizetőeszközt. Ám ennek – mint minden, a kamatemelésen alapuló stratégiának – az ára a későbbi években emelkedő kamatteher, ami miatt romlik az államháztartás egyensúlya és persze jönnek az adóemelések és azzal a gazdaság befékeződése… Magyarul: azért lenne Járai fasza csávó, mert pár évvel előre tolta az időben a problémát, de ezzel meg is növelte azt. Kétes dicsőség! (Járai 2007-es díjazásának indoklása itt: www.origo.hu/gazdasag/hirek/20070126azev.html#)

Járai lépései helyett lettek volna jobb eszközök is – ám a 2006 után kialakult/kialakított belpolitikai helyzetben a kormány képtelennek bizonyult ezek alkalmazására. Járai szerepe 2002 tavaszától nem volt más ebben a játékban, mint a szocialista-liberális kormányok dolgának nehezítése, „Kerül, amibe kerül!”-alapon. A Fidesznek ui. 2002, de különösen 2006 után mindent megért az ismételt hatalomba kerülés - de ezt te is jól tudod!

...Az ország meg azóta fizeti ennek a két cikluson át tartó játéknak az árát!:-(

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 21:42:14

@egyetmondok: Ugyanezek a bankok folyósítottak tiszta devizahitelt is. Csak az átlag embert az egyszerűbb megoldás miatt erre a kombinált termékre beszélték rá.

A környezetemben is akad olyan aki jelezte, neki jobb a tisztán devizában való elszámolás, és ő ugye olyan, "kényelmetlenebb" hitelt is kapott :)

Fura módon sok mentőövből akik így döntöttek pl. kimaradnak. Igaz, furcsa lenne azokat megmenteni akik az Euro hitelt, Euroban törlesztik, egy Euro számláról, amire a jövedelmük amikor érkezik ott is EUR van pénznemként feltüntetve.

Blogger Géza 2013.12.17. 21:42:33

@Moin Moin: Ez pedig alap: a jegybank egyedül a kamatláb emelésével tud védekezni az infláció ellen. Olvass el egy alapfokú közgáz tankönyvet a témában.

És persze nem ártana más témákban is inkább olvasnod, és nem írnod, ugyanis a CHF alapú hitelezés egyáltalán nem 2002-ben futott fel, ahogy sugallod, hanem később.

Lásd első grafikon: (lényegében 2005 és 2009 között keletkezett a lakossági devizahitelek döntő többsége)

www.ingatlantajolo.hu/ingatlan_hirek/0,0,1194/Devizahitelek_ujratoltve:_ezuttal_mukodhet.html

Moin Moin 2013.12.17. 22:45:14

@Blogger Géza:

:-)

...Szóval:

A jegybanki alapkamat-növelés inflációfékező hatása a gazdaság és a fogyasztás befagyasztása révén és ennek árán működhet – rövid távon és súlyos problémák árán. Ráadásul ha leáll a gazdaság, azaz elmaradnak a beruházások és az innováció, akkor a későbbiekben, amikor (általában az ilyen „elcseszett” gazdaságok esetében külső konjunkturális tényezők hatására) mégis beindul a konjunktúra „fogyasztási oldala”, akkor az a fogyasztásicikk-importot kezdi el felfűteni, súlyos inflációs hatást generálva.:-)

…”Okos megoldás” a Járaié, valóban! Ha nem csak az alapfokú közgázt vágnátok, talán egyszer ti is belátnátok ezt…:-) Ha használsz egy eszközt, akkor tisztában kell lenned annak összes hatásával. De nyilvánvaló, hogy amikor Járai elkezdte emelgetni az alapkamatot, akkor saját politikai galerije hatalmi érdekeit követte mindenek előtt – hiszen anyagilag és „egyéb téren” is e galeri leköltekezettje-függvénye volt csupán. (Avagy: gondolj csak a későbbi „lex Járai”-ra!)

…Ja a belinkelt táblázataid: ezekben nem csak azt kell nézni, hogy mikorra lett „sok” devizahitel, hanem mindenek előtt azt, hogy mikortól lineáris e hiteltípus emelkedése – az meg (láss csodát!) éppen 2004 elejétől, amikortól elkezdett a hitelpiacon hatni a 2003-as kormánydöntés a kedvezményes forint-lakáshitelek megszüntetéséről. (Az ingatlanpiaci szezonalitás miatt minden év utolsó negyedévétől a következő év tavaszáig nemigen mozdul a piac – és így a változások hatásai sem jelentkeznek a grafikonokon. Bocsesz – de 6 évig vezettem vezérigazgatóként egy osztrák bank ingatlanfejlesztő vállalatát…) Szóval: a trend 2004 tavaszán indult be és TELJESEN EGYENLETES ÜTEMBEN (lineárisan, minden változás nélkül) folyt egészen addig – 2009 tavasz elejéig – amíg nem tudatosult és nem jelentkezett a magyar jövedelmi kilátásokban a 2008-as válság hatása.

Igen: az adatok értelmezése és stratégiai elemzése, az azokban rejlő dinamika és folyamatok értékelése olyan dolog, amelyhez nem elengedő – sőt: kifejezetten káros - a pártszimpátia!:-)

Moin Moin 2013.12.17. 22:52:19

@Blogger Géza:

Még valami: ha megnézed a saját magad által belinkelt forrásban a Hitelállományok alakulása devizanemek szerint c. diagramot, abban láthatod, hogy a hitelállomány-növekedés dinamikája 2001- 2002 fordulója óta egészen 2009 tavaszáig egyenletes volt. Ez pedig azt igazolja, hogy a lakosság hitelfelvételi készségét egyáltalán nem befolyásolták sem racionális, sem pedig a hitel devizanemével, de még csak a bankok "manipulációjával" kapcsolatos hatások sem: az egyetlen hitelfelvételt indukáló tényező a (fedezetlen) jövedelem-kiáramlás volt, amely 2001-ben indult be.

Blogger Géza 2013.12.17. 22:55:45

@Moin Moin: Én már annak is örülnék, ha értelmezni tudnál egy grafikont... Ha nálad az ábra azt mutatja, hogy mondjuk 2004 március és 2005 januárja között akkora volt az állománynövekedés, mint mondjuk 2007 júliusa és 2008 májusa között, akkor nálad nagyon nagy mentális problémák vannak.

"az azokban rejlő dinamika és folyamatok értékelése olyan dolog, amelyhez nem elengedő – sőt: kifejezetten káros - a pártszimpátia!:-) "

Ez egy bölcs meglátás, kár, hogy nem sikerül alkalmaznod...

egyetmondok 2013.12.17. 23:04:32

@TheElf:
Kissé nehéz nekem úgy folytatni a diskurzust Veled,hogy örökké a kit mentsen meg kicsoda, vagy hogy kényelmes vagy nem kényelmes egy banki termékre vonatkozó megállapodás.
Ez ugyanis engem nem érdekel,mert ebből nem lehet jogi érveket csinálni abban a témában,amiről ez a poszt is szól.
Ezeknek a persze érdekes felvetéseknek semmi köze ahhoz,hogy hibás vagy nem hibás termék a devizalapú forinthitel,azt persze nem vitatom,hogy elsősorban a kormányzati kommunikáció (de olykor az ellenzéki is)sokat tett azért,hogy csak ezekről lehessen beszélni,és ne másról,ne a lényegről ebben az ügyben.
Isszuk is ennek a levét,lásd ezt a friss kúriai döntést.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.17. 23:24:53

@egyetmondok: Nézd, a hiba a te készülékedben van. Ugyanis egy hazug embert idézel folyton. ÉS azóta is több a valótlan érved mint a valós.

Ugyan számos ismert hitel típus, számos történelmi példa, stb. bebizonyította, hogy a folyósítás, elszámolás pénzneme akár változhat is időben. Így az alap állítás hamis.

Egy valamelyest korrekt ember a helyedben az elsőre azt mondta volna: Hopp akire hivatkoztam hazudott, azóta jogegységi döntés, nem csak érdekeltek szakvéleménye, stb. mondta ki, hogy a devizahitel nem hibás termék. A hazug ember által is hivatkozott esetek sem erről szólnak. Tévedtél amikor ezt biztosnak hitted.

Azóta annyit nem vagy hajlandó elismerni, hogy a több történelmi és jelenlegi példa bizonyítja, hogy a folyosítás pénznem nem feltétlenül volt döntő soha sem.

Azaz az érvelésed EGYETLEN alapja hamis.

Itt már rég visszavonulót kellett volna fújnod, ha másért nem hát korrektségből.

De nem tetted.

Ezek után közölted szerinted nem lehetett választani devizában folyósítást, devizában törlesztést. Hamar kiderül: Volt tisztán devizahitel is, azaz az állításod miszerint nem lehet választani HAMIS és vagy tájékozatlanságról vagy hazugságról árulkodik.

Miután nincs releváns érved jön a mellébeszéd és a másik személyének támadása. Miszerint meg merte jegyezni, hogy a kombinált terméket miért ajánlották.

Ügyes mellébeszéd ez, csak kicsit személyeskedő, és ha hasonló választ kapsz akkor "én nem minősítelek mert nem értünk egyet"-tel ütöd el a kritikát majd újabb hazugságos, és újabb személyeskedésed következik.

Érdekes kis ciklus ez nem gondolod?

Csak immár nem csak arról nem veszel tudomást, hogy:

1. A hitel kapcsán a tőketartozás az állításoddal szemben valójában meghatározható MÉGHOZZÁ a szerződő felek által rögzített pénznemben. Innen pedig szerződési szabadság van.

2. A PTK nem beszél "hibás termékről", az hibás teljesítésről beszél, így a PTKra való hivatkozásod a részedről egy hamis érv. Az autóra való hivatkozással szemben jeleztem, hogy itt szerződésszerű teljesítés történik. Talán előbb el kellene olvasnod a PTKt mielőtt légből kapott marhaságokkal érvelsz.

3. Még mindig a te saját állításaid kapcsán: Sok kérdésben elhangzott a devizahitel és a deviza alapú hitel különbsége jelezve, hogy volt tiszta devizahitel is. Így nem igaz a nem lehetett az oda vissza váltogatást elkerülni c. érved. Választhattál csak hitelt, vagy több szolgáltatást nyújtó csomag között. Itt egy újabb érved hamis.

4. Az általad hivatkozott forrás valótlan történelmi példával, történelmi helyzettel érvel, azaz hazudik. Kártyahitel, új pénznem bevezetése, stb. cáfolta.

5. Az osztrák és a horvát példával ellentétben itt az árfolyamkockázatról való tájékoztatás kérdése nem merült fel, az ottani hiba itt nem releváns. Az arra való hivatkozással az általad idézett forrás bizony hiteltelen.

Ehhez képest olyan érved ami igaz még nem volt...

Moin Moin 2013.12.18. 00:30:11

@Blogger Géza:

Hát bizony: akár a "Devizahitelek állományának alakulása (Milliárd Ft)" c, akár a
"Hitelállományok alakulása devizanemek szerint" c, diagramokat nézzük, mindkettőnél tökéletes liearitás tapasztalható... Persze tudom: a te feladatod nem az, hogy elismed a tényeketr, hanem az, hogy védd életre-halálra a Fidesz seggét - akár a nyilvánvaló matematikai igazság ellenében is...

Megjegyzem: elég szégyenletes feladat!

egyetmondok 2013.12.18. 01:04:19

@TheElf:
" Ezek után közölted szerinted nem lehetett választani devizában folyósítást, devizában törlesztést. Hamar kiderül: Volt tisztán devizahitel is, azaz az állításod miszerint nem lehet választani HAMIS és vagy tájékozatlanságról vagy hazugságról árulkodik." ---

erről tényleg nem érdemes vitázni.

A devizalapú forinthitel esetében semmiféle opció nem volt a folyósítás pénznemét illetően. Nonszensz is lett volna, márpedig a nagy ügy ez,a devizalapú forinthitel.
Hogy ezen a konstrukción kívül volt,van,lesz devizahitel, vagy akármi más hitel,az pont irreleváns ennek a konkrét banki terméknek a polgári jogi vizsgálatakor.
Mert nem az a kérdés,hogy választhatott vagy sem a hitelt felvevő a sokféle hitel közül,hanem az,és egyedül az, hogy amikor ezt választotta,az erre vonatkozó, létrejött szerződés megfelel vagy sem annak, amit a kölcsönről a Ptk rögzít. A kérdésre nem adható szerintem más válasz,mint hogy nem,nem felel meg.

(Azt persze elismerem,korábban jeleztem is,hogy ennek a belátása és a Kúria által való kimondása brutális államháztartási következményekkel járt volna,de ehhez az elismeréshez nincsen szükségem a Te meséidre sem sokféle igen szép, ettől az ügytől egyébként tökre független hitelügyletről.)

Blogger Géza 2013.12.18. 09:13:38

@Moin Moin: Tényleg csak egy optikust tudok javasolni, ha a többszörös különbözet sem tűnik fel.

GonoszMostoha 2013.12.18. 09:44:54

@$pi$:
Attól, hogy az adós nem értette meg a szerződést még korántsem biztos, hogy a bank jogszerűen járt el és a szerződés érvényes.

Ha nem értek meg egy szerződés-szöveget, akkor nem írom alá. Vagy értelmeztetem egy olyannal, aki érti. Pisztollyal fenyegettek valakit, hogy írja alá a szerződést? Erre nem érkezett panasz, eddig.

GonoszMostoha 2013.12.18. 09:55:11

@Huncutkukac:

Tévedsz. Semmi közöm a bankszektorhoz, magam is hitelfelvevő voltam, forintos. Veled ellentétben előrelátó, gondolkodó ember, aki nem volt biztos benne, hogy ennek az országnak olyan jól megy, hogy elbírjon egy árfolyamingadozásból eredő kockázatot. És eddig is tele volt hazugsággal ez az ország, miért gondolom azt, hogy itt felelősen kormányoznának, hibátlan, kiskapuk nélküli jogalkotás menne?
Elég volt szétnézni a PSZÁF-nél, ha kicsit is olvasol, utánanézel, már látod, hogy egykori kereskedelmi banki vezetők mentek oda dolgozni, ahhoz a szervezethez, amelynek az egyik kiemelt feladata a pénzügyi szektor - így a bankok is - felügyelete, a "fogyasztók", ha úgy tetszik hitelfelvevők érdekeinek képviselete.
Ha körültekintő vagy, már itt láttad volna, hogy senki, de senki nem fogja képviselni az érdekeidet megfelelő szinten, tehát elgondolkodsz azon, beleugrasz-e egy bizonytalan kimenetelű hitelszerződésbe?
vagy csak nézted volna meg, mennyiszer tolták el az EWuro bevezetésének idejét. Azt hiszed, kényelmességből? Eszedbe jutott-e, hogy talán azért, mert nincs megfelelő gazdasági háttere, létjogosultsága ennek?
Megnézted-e az elmúlt évek árfolyam- ingadozásának grafikonját? Azt láttad, hogy stagnált ez a grafikon? Vagy kisebb-nagyobb mértékben, de emelkedett?

Más országokkal ezt az országot nem hasonlítanám össze, mert nincs összehasonlítási alap. Ez olyan, mintha azt mondanád, máshol miért kapnak háromszor több fizetést az emberek, a fogyasztói árak pedig nagyjából nálunk is ugyanannyik. A választ te is tudod.
Tehát nem lehet összehasonlítani egy gazdaságilag fejlettebb, jogilag rendezettebb államot a mi kis hazánkkal.

I_Isti 2013.12.18. 10:07:05

@Blogger Géza: Persze tudom: a te feladatod nem az, hogy elismerd a tényeket, hanem az, hogy védd életre-halálra a Fidesz seggét - akár a nyilvánvaló matematikai igazság ellenében is...

egyetmondok 2013.12.18. 10:14:47

@TheElf:
" Kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. " -,

mondja a Ptk. Nézzük tehát most meg, hogy a devizalapú forintkölcsön megfelel-e ennek.

Nem, ugyanis ember nincsen,se banknál,se adósnál,se sehol, aki meg tudná mondani, hogy mi a "meghatározott pénzösszeg", az ti. nem lehet az, olyan, hogy "majd ami árfolyam holnapután esetleg lesz", hiszen világos, hogy így az pont nincsen meghatározva.

A törvény szerint továbbá a meghatározott és rendelkezésre is bocsátott pénzösszeget kell visszafizetni. A devizaalapú forinthitel esetében mi a rendelkezésre bocsátott kölcsön összeg szerinted ? Vajon nem a folyósításkor az adósnak odaadott forint összeg ? Szerintem de, igen, az.

Az idézett törvényszöveg végénél lévő, " a kölcsön összegét szerződés szerint visszafizetni " nem jelenti azt, hogy a kölcsönösszeg bármi lehet; a "szerződés szerint" fordulat világos, hogy pl. a kamatra, a futamidőre, és egyéb kondíciókra nézvést helyes , fontos és érvényes.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.12.18. 17:35:27

@egyetmondok: Több dologban is hazudsz. A választási lehetőség a kölcsön kapcsán az eltérő konstrukciók közötti választás lehetőségével megoldott volt. A kölcsön összegét pedig a szerződés pontosan rögzítette. CHFben.

egyetmondok 2013.12.18. 19:01:05

@TheElf:
Ezt jól mondod,ez történt,attól eltekintve,hogy nem hazudok.

Az a helyzet ugyanis,hogy nem olvastad,nem merted,vagy olvastad,merted,de nem tudtad értelmezni a Ptk. idézett szabályát,amely szerint a kölcsön összegét rendelkezésre is kell bocsátani ahhoz,hogy a törvény szerinti jogügylet létrejöjjön.

CHF-ot bocsátott a bank rendelkezésre ?
Én nem mondom,hogy hazudsz,csak éppen tévedsz,mert nem azt bocsátott a kölcsönt felvevő rendelkezésére pénzintézet,pedig a törvény egyértelmű.

De akkor miért írod ezt "
" A kölcsön összegét pedig a szerződés pontosan rögzítette. CHFben."

Ki tudja,miért írod,talán te magad se.

Tamás Mágel 2013.12.19. 13:23:17

Számomra az egész devizahitel történetben inkább a szintén jelentős kamat(felár) kockázat viselése illetve a referenciakamatláb/kamatfelár meghatározás gyakorlata vet fel rengeteg kérdőjelet. A lakossági szerződésekben sok esetben nem explicit módon rögzîtették a kamatláb meghatározásának módját mint pl. egy konkrét referenciakamat + felár legyen mondjuk pl. a 3 havi chf libor + 3% megadásával (mint ahogyan ez viszont a vállalati hitelezés során nagyon is bevett gyakorlat). A bankok sokkal inkább csak valami általános változásra hivatkozva hagyták nyitva a kamatláb változtatásának lehetőségét (csak felfelé természetesen). Itt sajnos idevonatkozó konkrét jogszabály hiányában a bankok szabadon alakîthatták ki a szerződési gyakorlatukat kihasználva azt, hogy az átlag lakossági ügyfélnek fogalma sincs a bankközi referenciakamatokról. (ha tud valaki ilyen konkrét jogszabályt abból az időszakból, kérem hivatkozza azt) Hiába is keressük a bankok honplapján a megfelelő referencia adatsorokat.

Tehát lényegében ez törvényhozói/hatósági mulasztás eredménye amit természetesen a bankok kőkeményen kihasználtak.

Nagy kérdőjel számomra illetve utólagos jogi értelmezés kérdése hogy a fenti általános változásra való hivatkozás elegendő e mind a referenciakamat mind a kamatfelár tekintetében.

A kamatfelár tekintetében azon az elvi állásponton vagyok, hogy annak növekedése a forrásoldalon a bank üzleti kockázata is egyben, hiszen a bankok jellemzően rövid futamidőre (3 és 6 hó) görgetve refinanszîrozták (5-10-15 év) a hosszú lejáratú hitelkihelyezésüket és az ebből adódó futamidőtranszformációból normális kamatfelárgörbét feltételezve igenis profitáltak a likviditási rizikóért cserébe. A profitot a futamidőtranszformációbol zsebre tenni de kockázatot továbbterhelni az ügyfélre úgy érzem nem épp etikus.

Tamás Mágel 2013.12.20. 12:12:31

@TheElf: változó kamatozású hitelnek tényleg van elterjedt gyakorlata az eu-ban a lakossági hitelezésben is de nem a változtatható kamatozású hitelnek. Nagy különbség hogy míg előbbiben előre leírt szabályok szerint változhat a kamatláb, utóbbit kénye kedve szerint változtathatja a bank általános körülményekre hivatkozva.
süti beállítások módosítása