orban_video.jpgA Riporterek Határon Nélkül nevű nemzetközi gittegylet év végére egy nagyszerű kis videóval lepte meg a világot, amelyben a sajtó szabadságát korlátozó főgonoszokat szedték össze. Az összeállítás remekül demonstrálja, mennyire szükség volna valóban független sajtóra – és, hogy valójában mennyire nincsen.

A Robert Mugabe, Aszad és Kim Dzsongun fémjelezte elit társaságba a kollégák szigorú ítélete alapján bekerült Orbán Viktor is. Na, most, a kormány által kézivezérelt magyar közmédiában tényleg nagyon sok minden nincsen rendben. De egyenlőségjelet tenni a (valóban vérciki) NER és vérengző diktátorok és tömeggyilkosok rezsimjei közé – nos, ez pont annak az olcsó, primitív propagandának az iskolapéldája, ami ellen a szervezet elvileg küzd. Ez nagyjából az a szint, mint amikor a szovjet vezetők több száz atomrakétával a seggük alatt küzdöttek a világbékéért.

De, ha legalább teljes volna az a lista. Néhány igazi nagypályás médiacenzor azonban hogy-hogy nem kimaradt a videóból. Például Barack Obama, akit Seymour Hersh oknyomozó újságíró vádolt meg azzal, manipulálta a szíriai vegyi fegyverekről szóló értesüléseket, hogy (az összeállításban persze helyet kapott) Aszad rezsimjét vádolhassa meg az ideggáz bevetésével. Az újságíró a Democracy Now! portálnak úgy nyilatkozott a cikkel kapcsolatban, hogy a "sajtó főárama" már eleve elfogadta az Obama-adminisztráció verzióját a szíriai vegyi fegyverekről. Ő maga nem is lepődött meg azon, hogy a The Washington Post - "a főáramot követő napilapként" - nem akarta közölni a sztoriját.

De kimaradt a szórásból David Cameron brit kormányfő is, holott a törvénytelen titkosszolgálati megfigyeléseket leleplező Guardian-újságíró élettárásnak zaklatása, és lényegében kirablása alapján simán ott mosolyoghatna Putyin mellett.  Szintén nem látjuk a videóban az újságírókat gatyára vetkőztetve alázó Bibi Netanjahu izraeli miniszterelnököt sem.

Egyébként, ha már mindenképp magyar is kell a main evil listára, mi inkább a főzőcskéző szemkilövető mestert javasolnánk – bár igazából még vele szemben sem tudnánk annyira gusztustalanul demagógok lenni, hogy egy listára tegyük fekete-afrikai mészárosokkal és komcsi diktátorokkal. Egy határt ugyanis még a határok nélküli újságíróknak is illene tartani: nem hazudunk...

Széljegyző

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr55705513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hoplita 2013.12.23. 14:14:35

"...Nem hazudunk..."

Olyan, mintha azt mondanád egy normális embernek, hogy ne vegyen levegőt.
Ezeknek lételemük a hazudozás.

egysegelem 2013.12.23. 15:47:12

Latom sracok, nagyon faj. Helyes.

Okkoskka 2013.12.23. 15:59:34

Ebben a cikkben nulla érvet láttam, ami megcáfolja, hogy Orbán Vityának nem kéne ott lennie, szóval nem értem a felháborodást...

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.12.23. 16:03:25

Aki állítja, hogy Magyarország diktatúra van, az vagy hazudik, vagy teljesen elmebeteg.

Aki azt állítja, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, az vagy hazudik, vagy teljesen elmebeteg.

Aki szerint tisztességes dolog Orbánt tömeggyilkos diktátorokkal együtt emlegetni, az elmebeteg. Nincs vagy.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.12.23. 16:09:43

@Okkoskka:

Szerinted Orbán összehasonlítható a saját családtagjait agyonlövető és munkatáborba küldő, embereket aknavetővel kivégeztető tömeggyilkos diktátorral, Kim Dzsongunnal?

Ha te TÉNYLEG ezt gondolod, akkor egy ritka nagy gazember lehetsz, és megérdemelnéd, hogy Észak-Koreába száműzzenek.

egysegelem 2013.12.23. 17:24:45

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Orbannak erre egyelore nincs meg a lehetosege Europa kozepen, az EU tagjakent. De a cikk nem ezt allitja, hanem arrol ir, hogy bizonyos vezetok erdekesen kezelik a sajtot. Marpedig ki ne tudna, hogy az ellenzeki sajto megregulazasara kulon torveny szuletett, hogy a teljes kozszolgalati tv, radio parcsatornakent uzemel (ennek Mon van hagyomanya, nem vitas, de az MSZP idoket megszegyenito modon tortenik, mert ez a merteku szervilizmus azert nem volt talan mar a kesoi Kadar rendszerben sem). Nem kell tulertekelni amit a video allit.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.12.23. 17:43:31

@egysegelem:

Magyarországon teljes sajtószabadság van. A 30 éven aluliak már nem olvasnak nyomtatott sajtót, szinte kizárólag az internetről tájékozódnak. A magyar net hemzseg a balliberális blogoktól, az ellenzéki fórumoktól és csoportoktól. A két legnagyobb, naponta milliós oldalletöltést elkönyvelő hírportál, az Origó és az Index azt ír, amit akar. A HVG (egy ellenzéki lap) megbuktatta a köztársasági elnököt. Magyarország legnézettebb csatornája, az RTL Klub külföldi tulajdonban van, és nagyon kemény kormányellenes híradót csinál.

Szóval miért van veszélyben a sajtó Magyarországon?

2013.12.23. 18:05:38

ha szemkilövető akkor csukjátok le, ha nem csukjátok le akkor meg nem szemkilövető

házelnök 2013.12.23. 18:20:27

Még az a jó, hogy csak élő politikusokkal társítják.
Hány ember lehetett öngyilkos az utóbbi három évben?

egysegelem 2013.12.23. 19:13:55

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Amihez Orban eddig hozzafert, ott csak a propaganda megy 24/7, az nem valasz erre, hogy meg van amihez nem fert hozza. Igen, az internetet egyelore meg nem szurik Mon. De meg 1-2 ciklus a NERbol, es meg fogsz lepodni.

Okkoskka 2013.12.23. 19:53:45

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Én csak rámutattam, hogy nincsenek a cikkben érvek. Sőt arra vannak érvek, hogy Obama és Cameron is felkerüljön. Miért ők hasonlíthatóak a többiekhez?

hoplita 2013.12.23. 22:06:49

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.:

"....Aki azt állítja, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, az vagy hazudik, vagy teljesen elmebeteg...."

Mikor néztél utoljára egy estét....agy nagybetűs estét óbersovszkival?

Vagy egy emegyes tévéhíradót?

Nincs kedved leszopni....nekem szimpatikus vagy?:)

turbocat 2013.12.23. 22:13:12

@hoplita: most neki akarsz örömet okozni, vagy magadnak ?

elektrodinamika 2013.12.25. 09:01:37

"Ez nagyjából az a szint, mint amikor a szovjet vezetők több száz atomrakétával a seggük alatt küzdöttek a világbékéért."
Mégis mit vártunk??
Azt hiszitek azóta kevesebb idióta született?? Hány olyan "újságíró" lehet, aki képtelen az önálló érdemi gondolkodásra, összefüggések felismerésére!!? Ezek azok a firkálógépek akik napról napra lefirkálnak valamit aminek se füle , se farka csak arra jó, hogy felvegyék a fizetésüket! Miért nincsen valaki aki felvilágosítja őket : Menj lapátolni, mert kretén vagy!

elektrodinamika 2013.12.25. 09:20:15

"A Riporterek Agyatlansága Határok Nélkül "
Ezek közül nagyon sokan innen Magyarországról kaptak "ötletet", hogy mit kellene kiöklendezniük!!
Ilyet maguktól képtelenek lennének kitalálni, annyi rálátásuk nincs a dolgokra! Én Orbán helyében feljelentést tennék és akkora kártérítésre köteleztetném őket, hogy belekéküljenek!
Idiótákra csak így lehet hatni!

Humgor 2013.12.27. 19:51:06

Ma Magyarországon fel tudod írni a facebookra, a neveddel, a fotóddal, és az összes kapcsolatoddal, hogy diktatúra van...De frakon csinàlhatsz 1 tonna weblapot, blogot, újságot, de még pártot is, és ott is elmondhatod , hogy diktatúra van...Zászlókkal, transzparensekkel felvonulhatsz akár minden nap a héten, és ott is elmondhatod , hogy duktatúra van. Bohocnak nevezhetsz bármulyen közszereplőt, sírhat egész nap a szád, hogy mekkora diktaúra van. Oda költözöl, ahova akarsz, oda jelentkezel melóra, ahova akarsz, és azt csinálod otthon , amit akarsz. A faszt van itt diktatura.

homoródkarácsonyfalváért 2013.12.29. 20:13:44

@Humgor: A nagy óbégatás pediglen azért vagyon, mert nincs ballib-diktatura.
süti beállítások módosítása