Puzsér.jpgPuzsér Róbert a napokban interjút adott a Demokrata egyik munkatársának. A beszélgetés leközlését Bencsik András, a lap főszerkesztője megtiltotta, ő viszont kitette a Facebook-falára. Szerintünk Puzsérnak jó pár dologban nincs igaza, ugyanakkor ma, 2014-ben azon fájdalmasan kevés ember közé tartozik, akire érdemes odafigyelni Magyarországon. A cenzúrát meg nagyon utáljuk, akkor is, ha jobbosok gyakorolják. Úgyhogy álljon itt az egész interjú. Olvassátok, bólogassatok, vitatkozzatok vele!

Noha mostanában kevesebbet hallani róla, ugyanúgy ezer fokon ég, szenvedélyesen fejti ki véleményét akár a médiáról, akár Hajdú Péterről vagy a fejüket homokba dugó értelmiségiekről. Magát politikailag függetlennek tartja, s ha már a Demokratának ad interjút, nem tud nem hangot adni kormánykritikájának, elmondja, milyen problémákat lát a jobboldalon, és szerinte mi köze mindennek Kádár Jánoshoz.

Demokrata: Az egyik tehetségkutató műsor tett országosan ismertté, te lettél a kemény kritikus, de ezen kívül sokan nem tudják, mivel foglalkoztál azelőtt. Magyar-történelem szakon végeztél, írtál könyveket, több műsorban feltűntél,mégis lépten-nyomon megkapod: „Ki az a Puzsér?"

Puzsér: Ezt a kérdést szinte mindig olyasvalaki teszi fel, aki az adott felületen a saját nevét se írja ki. Hogy én ki vagyok? Nos, egy nicknévnél mindenképpen több. Van nevem, továbbá jótállok minden szavamért. Mondhatom, hogy rádiós vagyok, független értelmiségi vagy kritikus. Volt közéleti műsorom Szélsőközép címmel, a kollégáimmal mi kezdtük el a független politikai újságírást Magyarországon, sajnos nem nagyon léptek a helyünkre mások azóta se. Aztán azzal, hogy egyfolytában kritizáltam és számon kértem - főleg gazdasági és politikai tárgyban - sűrű, sötét gettóba zártam magam. Hogy abból kitörhessek, kellett némi pozitív tartalom. Ebből a célból gyártottam A Hét Mesterlövésze című rádióműsort két és fél éven át a valaha volt legjobb filmekről, nekem ugyanis inkább filmes, mint irodalmi tárgyú a műveltségem. Tartok ma is időről-időre rendezvénysorozatokat, ahol próbálom átadni mindazt, ami valaha inspirált. Számos kifejezetten pozitív projektem van. Úgy gondolom, hogy Puzsérnak lenni nem csak ellenkezést jelent a környező korrupt világgal, de ugyanígy lehet spirituális, filozófiai vagy mélylélektani élmény forrása, ami orgánummá tud változtatni különböző felületeket, ahogy orgánummá tud válni saját maga is.

Demokrata: A tehetségkutató óta leginkább Hajdú Péter kapcsán lehetett veled találkozni a médiában. 2013 elején meghirdetted a Hajdú Péter elleni harc évét. Miért pont ő?

Puzsér: A Hajdú Péter elleni harccal egy értelmiségi limest kívántam megvonni. Ennek egyik oldalán gyülekeznek a barbárok, a másik oldalon pedig ott vannak a betöréstől rettegő civilizált népek. Nem azért ismételgettem egy éven át Hajdú Péter nevét, mert ő olyan érdekes volna, hanem azért, hogy precedenst teremtsek. Az a cél, hogy annak, amit ő tesz, végre következménye legyen. Hajdú Péter rákbeteg embereket meg fejlődési rendellenességgel született gyerekeket mutogat a Frizbi című förtelmes cirkuszában - tudatosan a közönség sötét, állatias részével kommunikál. Egy végletekig elborult, emberalatti barbárságot szabadít fel a nézőiben. Ez ellen fellépni az én szememben értelmiségi minimum, ezért szántam erre az elmúlt évet. Korunk nyilvánosságát sajnos olyan fülsiketítő vásári hangzavar jellemzi, hogy legalább egy éven át kell valamit mantrázni ahhoz, hogy eljusson az emberek tudatáig.

Demokrata: Mindig igyekszel úgy kommunikálni, hogy ne Puzsér Róberttel foglalkozzanak, hanem azzal, amit mond. Amikor viszont a bulvárral foglalkozol, önkéntelenül a bulvár részévé válsz, így sokakban felmerül, hogy te is csak egy celeb vagy, egy bulvárszereplő a sok közül.

Puzsér: Ha én vagyok az anticeleb celeb, akkor azt mondom, hogy rendben. Ha az anticelebség fogalmának megteremtéséhez celeb kell hogy legyek, úgy ez nem hangzik túl nagy árnak. Ha ahhoz, hogy nyilvánosan ki lehessen végre mondani, hogy ők a világ alja, a kultúra mocska, tényleg celebnek kell lennem, akkor az leszek. Az én személyemnél fontosabb dolgokról van ugyanis szó. Jelenleg valóban sokat reflektálok a bulvárra, csakhogy én évtizedes távlatban gondolkodom a saját szerepemről. Azt nézem, hogy mit tudok felépíteni tizenöt-húsz év alatt. Ha az első két-három évben azt mondják rám, hogy celeb, hát mondják! Természetesen sértő, de kibírok ennél többet is.

Demokrata: A magyar értelmiséget egyfajta elzárkózás jellemzi a bulvárral kapcsolatban. Ők nem foglalkoznak ezzel, te viszont épp az ellenkezőjét teszed, nekimész olyan médiaszereplőknek, mint Hajdú Péter, ismered a bulvárt és foglalkozol is vele.

Puzsér: Az elmúlt húsz év során a hazai értelmiség minden kapcsolatát elveszítette az emberekkel, szabályosan kirekesztette magát a társadalomból, a közösségben elfoglalt pozícióit pedig átengedte a bulvár helytartóinak. Visszavonult sakkozni egyelefántcsonttoronyba, ahol két parti közt háromszáz példányban megjelent folyóiratokat olvasgat. Kizárólag önmaga pszeudo-létezésére reflektál, a valósággal nem foglalkozik, a történések tereiről végleg kivonult. Ez is kádári örökség, úgy mondhatnánk, hogy ez az értelmiség velünk élő kádárizmusa.

Demokrata: Úgy látod, ma is ilyen nagy szerepe lenne Kádárnak?

Puzsér: Felbecsülhetetlenül és jóvátehetetlenül nagy. Ez egy mélységesen korrupt ország, le egészen a csontvelőig. A kiegyezés, a kádári alku, Aczél György tette ezt velünk. Mi, magyarok vagyunk azok, akik mindig engedtünk a '48-ból meg az '56-ból. Hajlott gerinccel élünk, már nem tudunk öntudattal, frontálisan nézni, csak lesütött szemmel. A keleti blokkból kétségkívül mi jártunk a legrosszabbul, éppen mert azelőtt mi voltunk a legvidámabb barakk. Velünk sikerült legjobban megszerettetni a szocializmust, olyan sokáig vettünk részt a saját elnyomásunkban, hogy már nem tudunk - és nem is akarunk - leszokni róla. Minket csakis Kádár vezethet. Orbán Viktor 1998-ban azt hitte, hogy legyőzte Kádár János országát, Horn Gyula országát, és ezt sokan mások is elhitték neki. 2002-ben azonban kiderült, hogy az ötven százalékos közalkalmazotti béremelés, a tizenharmadik havi nyugdíj Magyarországát nem lehet legyőzni. Ekkor Orbán Viktor kénytelen volt belátni azt, hogy ha ebben az országban nem lehet Kádárt legyőzni, akkor nincs más, mint integrálni. 2006-ban még lötyögött rajta a kádári gúnya, 2010-re azonban már úgy passzolt, mintha csak ráöntötték volna. Nyilvánvaló, hogy a második Orbán-kormány lényegét tekintve különbözik az elsőtől. A Nemzeti Együttműködésnek már nem a Szent Jobb vagy a Szent Korona képezi az alapját, hanem a nyugdíjemelés meg a rezsicsökkentés. A fiatal generációk ezalatt tömegesen hagyják el az országot, a második legnagyobb magyar város ma már London. Ezt az újkádárizmust pedig a konzervatív írástudók összehangolt ujjongása kíséri. Ahogy a baloldali értelmiség elárult mindent Gyurcsány alatt, úgy árul el lassan a jobboldali értelmiség is mindent Orbán alatt. Kádár János pedig szakadatlanul uralja az elvénülő és elnéptelenedő magyar ugart.

Demokrata: A kádári örökség leküzdésének fontosságával kapcsolatban úgy hiszem, egyezünk, de ezen a téren én komoly előrelépéseket látok. Legyen szó akár a demokrácia működéséről, a nemzeti öntudatról vagy az egyenes gerinccel járás képességéről. A közalkalmazotti béremelés vagy a rezsicsökkentés valóban fontos részei a kormány tevékenységének, de a szociális érzékenység, az elesettek támogatása nem feltétlenül szocialista gondolat, éppúgy része a keresztény hagyománynak is. De ezeken kívül is számos pozitív elemet említhetnénk a kormány intézkedései közül, mint például a mezőgazdaság és a gazdák javuló helyzete vagy akár a csökkenő gazdasági függés az IMF-hitel visszafizetése kapcsán, de a külhoni magyarok támogatása sem épp kádári minta követéséről tanúskodik. Eszünkbe juthat az a példátlan összefogás is, amit a tavalyi árvíz idején tapasztaltunk, vagy a közösségi tudat, az önkéntesség erősödése, amit az oktatásban is megfigyelhetünk. Persze számos ponton vannak még hiányosságok, változtatni valók. A fiatalok kivándorlása is ilyen kezelendő probléma, amire megoldásokat kell találni, de ezzel tisztában van a kormányzat is.

Puzsér: 2006-ban a jelenlegi kormányzathoz hasonlóan ünnepeltette magát a szocialista parlamenti többség - például a tizenharmadik havi nyugdíj kapcsán - és három év múlva már csődben volt az ország. A kettős állampolgárság lehetőségének megadásával az Orbán-kormány történelmi tettet hajtott végre, de ha Nyírő József temetését vagy a felvidéki Híd párt negligálását szemlélem, azt látom, hogy míg a baloldal nem törődött a határon túli magyarokkal, addig a Fidesz sokszor belpolitikai célkora használja őket. Hasonlóan siralmas a kép, ha a teljesen elmaradt elszámoltatásra vagy a magánnyugdíjvagyon kollektivizálására tekintek, nem is szólva a kulturális-oktatási közállapotokról, melyeket jól jellemez, hogy míg színházaktól és egyetemektől vonnak el támogatást, addig az állami tévé milliárdokból gyárt olyan tartalmat, ami sokszor még csak nem is különbözik a kereskedelmi médiumokból ránk zúduló mocsoktól. A kormányzatnak ezek a döntései mind a polgárosodás ellenében hatnak, ugyanis újra- meg újratermelik a Kádár-rendszer hétvégi házzal és balatoni nyaralással korrumpált tömegeit.

Demokrata: Politikai szempontból függetlennek gondolod magad?

Puzsér: Annyira, hogy politikus a közelembe nem mer jönni. (Nevet.) A politikai függetlenség valójában nem csak azt jelenti, hogy egyik politikai párt se haverkodik veled vagy utasít téged, hanem az attól való függetlenséget is, hogy a nagyapádat a Dunába lőtték, Auschwitzban elgázosították vagy éppen kitelepítették Recskre, málenkij robotra vitték, vagy lelőtték '56-ban. Mindezeket a tényezőket ki kellene tudni zárni a politikai véleményalkotás során, csakhogy ezektől Magyarországon senki sem független, és büszkén nem független. Mindkét politikai oldal a saját huszadik századi sérelmeit köpi a másik arcába újra meg újra, és mindkét oldalnak maximálisan igaza van, csakhogy ezzel így nem jutunk semmire. Ilyen borzalmas volt a huszadik század, ebből azonban nem következik a világon semmi. Nagyon súlyos a deficit ezen a téren. Ez az oka annak, hogy ilyen ritka Magyarországon a független értelmiségi hadállás. Az egyetlen érvényes kérdés azonban az, hogy vajon van-e erre a pótcselekvésre további huszonöt évünk?

Demokrata: Mi az a motiváció, ami hajt? Amiért írsz, konfrontálódsz. Mi visz előre?

Puzsér: Jó dolog küzdeni olyan célokért, amelyeket progresszívnek tartasz. Jó dolog kigondolni a jövőt, egy olyan világot, ami szabadabb és humánusabb, mint a mai. Úgy gondolom, hogy minden a tudatban rejlik, a tudat szabadságában. Ezért szentelem a 2014-es évet a reklámellenes harcnak.

Demokrata: Mi a baj a reklámokkal?

Puzsér: A reklámokra egy nap úgy gondolunk majd vissza, ahogy ma a rabszolgaságra vagy a gyermekmunkára - sötét barbárságként. A kereskedelmi média látszólag ingyen van, valójában azonban a tudatunkkal fizetünk érte, pontosabban a fogyasztói döntéseinkkel fizetjük meg a kereskedelmi műsorok árát. Nem a reklám szolgálja a műsort, épp ellenkezőleg: a műsor szolgálja a reklámot. A kereskedelmi médiumok a tudatunkkal kereskednek. Vissza kell hódítanunk a tudatunkat, ez a huszonegyedik század nagy küzdelme. Ahogy a múltban megtanultuk, hogy hogyan védjük meg a gyerekeinket, úgy kell felnőnünk a jövő kihívásaihoz, hogy képesek legyünk megvédeni a tudatunkat. Így kell gondolnunk rá: védtelen és kiszolgáltatott, akár egy gyermek. Nem hagyhatjuk, hogy ugyanúgy privatizálják, mint az energiaszektort.

Demokrata: Hogyan kellene védekezni a reklámokkal szemben? Egyáltalán, a reklámok eredendően rosszak? Valamennyi?

Puzsér: A reklám intézményének van egy alapvető hazugsága, és ez minden létező hirdetés sajátja. Ez egy egyszerű képlet: fogyasztás=boldogság. Ez az állítás ma minden bajok forrása, a nyugati ember haláltáncának motorja. Egyébként ebben a világban, ahol a folyamatos megosztásoknak köszönhetően az információ elképesztő gyorsasággal terjed, már nem látom semmiféle hasznát a reklámoknak. A céges világ persze profitál a szervezett marketingtevékenységből, ezzel az eszközzel gyarmatosítják a tudatunkat, így vesznek rá minket olyan fogyasztói szokások gyakorlására, amelyek se nekünk, se a bolygónak nem jók, kizárólag az ő kapzsiságukat szolgálják. Első körben a televíziós reklámot kell betiltani, az ugyanis a legrombolóbb, a legaljasabb, és a jog eszközeivel is könnyen tetten érhető. A tévés reklámhoz kapcsolódik a kereskedelmi televíziózás, amely civilizációnk legkártékonyabb érték-, ízlés- és kultúraromboló intézménye. A más felületekre kihelyezett reklámok tiltását is abszolút helyesnek, csak nehezen végrehajthatónak gondolom. Lassan azonban ezeket is el kell távolítani a hétköznapokból. Az agymosás, az emberi tudattalan baszkurálása nagyon veszélyes játék. Gondoljunk bele, hogy mire lehetne képes a magyar társadalom, ha megszabadulna a "fogyasztás=boldogság" hazugságától! Ha a reklámok okozta pszichés betegségek nem fullasztanának depresszióba, gyógyszerekbe és drogokba százezreket. Ha mindazt, amit az oktatási rendszerben vagy a családban próbálunk átadni a fiatal generációknak, nem rombolnák le a Való Világok meg egyéb szennyes kereskedelmi műsorok. Ez még csak nem is kétharmad kérdése, ehhez elég lenne ötven százalék plusz egy szavazat. Aki ezt meglépi, az lesz a nemzeti kormány, a többi csak duma és marketing.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr145784704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.28. 08:46:53

PUZSÉR

Puzsér a kőkemény,
nem az a gügye Bond.
Chuck Norris-féle lény,
agyba és főbe mond.

Emléke kisovis
Megrágott kefe jel,
S ha néha megóv is,
Többnyire lefejel.

Tűzokád orrlika,
Száll ő, mint bele bekk.
Csoda, ha félik a
cölibek, celebek?!

Celeben úgy zúz át,
Hogy közben védi a-
-z ocsútól a búzát.
Reszkessél média!

„Végre valaki megmondja ennek a nagyfejű Puzsérnek, vagy Puzsérnak, hogy ő egy, ő egy, ő egy olyan izé... na... Mit csináljak, nem vagyok a szavak embere... Érdekes, hogy akkor hogyan lett belőlem tévés hogyishívják? Ja igen, a kapcsolataim! Mindegy, abcúg Puzsér!” /Hajdú Péter, médiaceleb/

„A Hajdú maradjon a harangöntésnél! Bár ahhoz sem ért, de azt legalább még felolvashatja neki valaki. A vers témáját tekintve természetesen hiánypótló a mű és ezúttal Frady Endre kőbután silány stílusa se tud rontani rajtam, hiszen természetes bájam átfénylik az ő sötétjén és bearanyozza még ezt a gagyiját is. Hja, a világnak szüksége van rám és még anyám szerint is kinőttem a gyerekkori celofánszaggató, lekvárköpő önmagamat. Ezennel fintorogva ugyan, de kezet nyújtok Frady Endrének, majd elkérem anyámtól az utolsó darab féltve őrzött békebeli jugoszláv csodaszappanát.” /Puzsér Róbert, kritikus és címszereplő/

„Who is Mr. Puzser?! Doesn't matter! Vodka-Martini, shaken not stirred, please!” /Bond, James Bond/

„Én-féle lény?! Miért, ő is két féltekére tudja rúgni a Földet az Egyenlítő mentén és marslakókat beletöltve képes McAlien menüt csinálni nagyobb krumplival és kólával?! Ha igen, akkor hűha!” /Chuck Norris/

„Robikának az oviban tényleg a rágott kefe volt a jele és amikor ezt szívecskére akartuk cserélni, úgy leordította a hajamat, hogy azóta is csontgolyófejűnek hívnak a kollégáim. Ha tőle magától eltekintünk, akkor akár aranyos gyereknek is nevezhetnénk.” /Skalp Lajosné Séró Lujza, nyugdíjas óvónéni/

„A versből nyilvánvaló, hogy ez az ország nemcsak gazdaságilag, de irodalmilag is lenullázódott. Egy megoldás van, beolvadás az Osztrák-Magyar Monarchiába. A Habsburger King szellemében felélesztett birodalom az utódállamok megszűnése és az onnan összeharácsolt futballisták egy csapatba terelése nyomán esélyt kap arra, hogy harminc év múltán talán végre újra kijuthasson egy labdarúgó világbajnokságra. Minden nagyon szép lesz, minden nagyon jó lesz, mindennel meg leszünk elégedve! A Monarchia jobban teljesít! Ellenvélemény?” /Habsburg György, trónörökös/

„Nincs! Hia, hia, Monarchia!” /a magyar lakosság 77,7%-a/

„Jaj, ne már!” /Kossuth Lajos/

„Lajosom, ezt benézted! Mégiscsak én vagyok a haza bölcse!” /Deák Feró/

„Ha már itt az őszinteség pillanata: Moszkva, bocsánatot kérek tőled! Te százszor különb vagy nálam!” /Széll Kálmán/

„Ajaj! Nem gondoltam volna, hogy ennyi debil szellemet szabadítok ki a palackból...” /Frady Endre/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/06/puzser.html

Mérges 1234 2014.01.28. 08:48:10

@senkiember:

"Ma az egyetlen reális útnak tűnik veszni hagyni a kulturális és politikai zombikat a saját mocsarukban, aminek hatékony módszere fizikailag itthagyni ezt a halálra ítélt fertőt - amíg lehet."

Ennyi, nap mint nap ez a gondolat gyötör engem is, maradhat az ember, ha van jó munkája, de jövője ilyen politikai sötétségben nem lesz. És a ploitikai sötétség nem oldal függő, vannak minden oldalon zombik.

Nagyon gáz.

Arról nem beszélve, hogy ha esetleg a baloldal kerülne hatalomra a kádárizmus és a zombiasítás tovább folytatódna.

A szembenézés nagyon mesze van még, sőt igény sincs még....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.01.28. 09:03:32

A politikai véleménye kiváló, a média és reklám vonatkozású eszmefuttatása viszont érzelmi alapú baromság.

Hannibal ante portas 2014.01.28. 09:11:27

Nagyon sok igazság van ebben a riportban, szerintem minden szava vállalható. A Demokrata sose volt a szívem közepe, Bencsik se, egy neofiza hőbörgő figura, mostantól még kevésbé, a viszonyom hozzá kb. mint a hajdan nagyon jó ÉS - hez, meg a Népszabadság-Népszava újságnak látszó sajtótermékekhez. Ebben a riportban mégcsak nem is a kormányt, hanem a kormány - és a mindenkori kormányok - mögött-mellett-alatt álló, seggnyaló és a létéért reszkető "értelmiséget" kritizálja. Sok időnek kell ahhoz még elmúlnia, hogy a kádári idők gerincpuhító hatása elmúljon. 24 évvel ezelőtt bizony másként láttam, ma már annak is örülnék, ha az unokáim életében beköszönhetne ez a korszak.

ob.szerver 2014.01.28. 09:15:43

"2002-ben azonban kiderült, hogy az ötven százalékos közalkalmazotti béremelés, a tizenharmadik havi nyugdíj Magyarországát nem lehet legyőzni."

Puzsér úgy tűnik végigaludta az első orbánrezsim utolsó másfél évét, az unortodoxia első rohamát, az egyensúlyi növekedés útjáról való letérést, az anticiklikus gazdaságpolitika által mesterségesen felpörgetett belső fogyasztás időszakát. Ami 2002-től következett, az csak ennek a folytatása, ill. az erre adott reakció volt. Ami nem mentség csak magyarázat.

2014.01.28. 09:25:26

Amit Puzsér mond, az mind teljesen rendben van, ami nem oké, hogy ezeket a gondolatokat ritkának és radikálisnak gondoljuk, pedig ezt kéne vallania a többségnek. Szóval nem Puzsér okos, hanem a többség hülye.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.01.28. 09:26:14

@rdos: "Elképzelni nem tudom, miért kellett ezt az interjút betiltani. Szerintem még finoman is fogalmaz közállapotainkról. :-("

A demokratában azt írni, hogy 2006-ban még lötyögött, de 2010-ben már úgy passzolt Orbánra a kádárgúnya, mintha rá szabták volna?

Én azt nem tudtam volna elképzelni, hogy leközlik.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.01.28. 09:33:23

Egyébként a Kádárgúnyát először ő vette fel. Megjegyezném, hogy 94-98 Horn kormánya a Bokros csomag kormánya volt. 98-2002 Orbán kormány második felében Puzsér kómában lehetett, ha nem jött le, hogy feltalálták a neokádárizmust.

NekemNemEzKell 2014.01.28. 09:38:06

Jómagam, vagy 7-8 éve hallottam először,rendszeresen egy kisebbnek számító rádióadóban rendszeresen megszólalni.Feltűnt a vehemenciája s az elkötelezettsége.Nem mindig, nem mindenben értettem vele egyet, de a szándékát nagyon értettem, s vele egyetértettem! Politikai elemzéseit ( nem egy párt célját vitatta, hanem a módszert, amivel el akarta érni) nagy örömmel hallgattam, olyan összefüggésekre mutatott rá,amelyeket akkor olykor nem vettem észre, vagy nem figyeltem fel rá, illetve, az elhangzáskor nem tulajdonítottam neki fontosságot.Szóval, nem tegnap kezdte.

Egyallampolgar 2014.01.28. 09:43:25

Érthető, hogy nem közölték le a cikket. A "Demokrata" Orbán egyik kedvenc harsonája. Az interúban Puzsér olyan megállapításokat tesz (reklámokról) amelyekről nincs ellenvélemény a párt propagandájában. Ezért adott esetben egyet fog érteni az olvasó Puzsérral. Csak aztán ott vannak a NER-kádárizmus párhuzamok, s a végén még néhány olvasó elgondolkodik. Jó döntés volt letiltani.

Spacecake 2014.01.28. 09:54:26

basszus en tenyleg nem tudom ki o,de a nevet mar hallottam.milyen tehetsegkutatot nyert?

TGabi 2014.01.28. 10:10:55

Nem 1 buta férfi ő-a gond csak az, hogy annyi ostoba ember van, aki brilliánsnak tart olyan gondolatokat, ami amúgy 1 józan értelmiségi számára amúgy is magától értetődik.

Arról már nem is beszélve, hogy a könnyű drogozást + az eutanáziát fennszóval támogatni - mert máskor azt is nagyon hangsúlyozza PR - minimum ön,-és közveszélyes húzás.

Őt úgy érdemes meghallgatni, hogy amiben frappáns véleményt alkot - pl. média, reklám, film, szórakoztatóipar - abban érdemes meghallgatni a véleményét. A többi, köpedelmes téma meg sitt + kuka :))))) Bocs, Puzsér...

Porropo 2014.01.28. 10:16:31

örülök, hogy Puzsér úr is követi értékrendemet, hasznosak az ilyen megnyilvánulások.

Csak azt nem értem, hogy miért egy műsorkészítőt, producert, vagy politikai pártot kell káromolni azért, hogy a népi tömegeknek mire van igénye. Erre van, amit pl. ez a seggfej Hajdú gyerek is tesz. Értük teszi, hogy boldogok lehessenek. Persze nem szamaritánus jóságból, hanem azért, mert jól tudja, az alantas tömegigények kiszolgálásával lehet nagyot kaszálni odakünn a réten.

A pártok tehetnek arról, hogy a Hajdú gyerek műsorának, meg a gyeőzike sónak,VV 789.-nek van tömege nézettsége ?

A pártok olyanok, amilyeneknek a választók, a kisemberek tömegei formálják őket.

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:24:30

@liebend:
" De a felkonfban cenzúrát emlegetni? Egy főszerkesztő azt jelentet meg a lapjában, amit akar, ehhez neki nem kell magyarázkodni. "

Kreténke,...FELKÉRTÉK INTERJÚRA !
Gondolom, ha fényezte volna a Fideszt,...akkor megjelenik !
Ez bizony cenzúra !

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:26:06

@Porropo:
" A pártok tehetnek arról, hogy a Hajdú gyerek műsorának, meg a gyeőzike sónak,VV 789.-nek van tömege nézettsége ? "

Bizony sokan vannak...ez a fidesz szavazótabora...

dr kíváncsivagyok 2014.01.28. 10:28:33

@TGabi:
"Őt úgy érdemes meghallgatni, hogy amiben frappáns véleményt alkot - pl. média, reklám, film, szórakoztatóipar - abban érdemes meghallgatni a véleményét. A többi, köpedelmes téma meg sitt + kuka :))))) Bocs, Puzsér..."

Kérlek világíts nekunk a sotétben...és mondd meg mit hallgassunk meg és mit nem...

Cartman (ex Cartman) 2014.01.28. 10:41:34

Tök jó, hogy betiltották! Ki a franc olvasta volna el ezt a jó kis interjút abban a szutyok demokratában?

Riporteri "kérdés":
"...A közalkalmazotti béremelés vagy a rezsicsökkentés valóban fontos részei a kormány tevékenységének, de a szociális érzékenység, az elesettek támogatása nem feltétlenül szocialista gondolat, éppúgy része a keresztény hagyománynak is. De ezeken kívül is számos pozitív elemet említhetnénk a kormány intézkedései közül, mint például a mezőgazdaság és a gazdák javuló helyzete vagy akár a csökkenő gazdasági függés az IMF-hitel visszafizetése kapcsán..."
Hogy néz ez az alak tükörbe?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2014.01.28. 10:49:29

Szerencsére egyre több ember érzi, hogy valami nem kerek, s talán elkezd recsegni-ropogni a "gépezet" :).Puzsérban a legnagyobb pozitívum, hogy mer nagyban és nagyobb időtávban gondolkodni (15-20 év), s nem rejti véka alá véleményét.

TGabi 2014.01.28. 11:30:14

@dr kíváncsivagyok:

Már bocs, de hívő emberként rendelkezem annyi értékítélettel, hogy tudjam súlyozni 1-1 ember megnyilvánulásai alapján, hogy mi elfogadható belőle és mi az, ami meg teljesen értékelhetetlen.

Komoly civilizációs normákból indulok ki, nem magamat képzelem marhára okosnak.

2014.01.28. 11:35:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ne égesd magad.
Klasszikus, eredeti értelmében az.
A cenzúra valaminek az ellenőrzése.
Modern értelmében a hatóság közbelépése. Kérdés, azonosíthatjuk-e Bencsiket, mint főszerkesztőt a hatósággal, ebben az esetben? Ha azonosítjuk, ha nem, ez nem kérdőjelezi meg a cenzúra jelentéstartalmát.
Ellenőrzés után letiltva.

arsenal71 2014.01.28. 11:52:17

Azért Puzsér úr elég egyszerűen látja a megoldást. Nekem inkább a paci másik oldalának tűnik. A betiltást pedig én sem értem.
Nem tudok magyar tv adást nézni, de egy ember (Hajdú) kipécézésével nem lehet az embereket nevelni. Így inkább egyéni ellenszenvnek tűnik. A reklám betiltása pedig teljesen értelmetlen gondolat. Egy márkát be kell vezetni. A minőségét és a stílusát kellene megreformálni. De azt se könnyű. Azzal sem tudok egyet érteni, hogy nem baj ha celebnek nézik. Miért hallgassak egy Győzike vagy Kiszel Tünde celebtársára? Sokkal bonyolultabb ez, mint ahogy Puzsér úr sugallja.

sanyix 2014.01.28. 11:52:21

Hmm értelmes, tényleg független gondolatok. Nem is hittem volna hogy látok ilyet még a sok "hurrámindenszépésjó", és a "hurrámindenszarbezzegferijobbvolt" fos között.

Feketeistván 2014.01.28. 11:52:54

Bencsik elvtárs hű önmagához. Gerinctelen puhatestű bolsi.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 11:54:19

@Mojzes Pál:
A Puzsér azért tud 10-20 évben gondolkodni, mert nem politikus és nem valamelyik horda sleppje.
Egy Polgár nemzedékekben kell, hogy gondolkozzon, mert vannak gyermekeink akiknek az életéért felelünk, nem csak anyagilag, de erkölcsileg is. Nem lehetünk olyan kicsinyesek, hogy egy politikai csorda agymosott konca legyünk.

sanyix 2014.01.28. 11:54:25

@dr kíváncsivagyok: + a maszop+bajnai+feri szavazótábora

Miért kell ezt mindig kifelejteni? :)

Szociknak vége 2014.01.28. 11:55:59

Puzsér jól beszél, persze sarkít erősen. Alapvetően igaza van még akkor is ha csak egy bohóc kibicnek meg nyilván semmi se drága.

makkospacal 2014.01.28. 11:56:36

Tökre egyetértek Puzsérral, ami a politikai vonalat illeti.
A reklám részével nem nagyon.
Lehet, hogy őt zavarja, de elég lenne csak ésszerű keretek közé szorítani a reklámok mennyiségét és hazugság tartalmát.
Közben pedig be kellene látnia, hogy az egész nemzetgazdaság élete függ a fogyasztástól. Ez olyan egyszerű, mint az 1x1. Abból élnek milliók, hogy más valakinek adnak el valamit, amit reklámozni kell.
Mégis mit csináljanak az emberek, egyenek fényt?

Szociknak vége 2014.01.28. 11:57:46

@arsenal71: 'Nem tudok magyar tv adást nézni, de egy ember (Hajdú) kipécézésével nem lehet az embereket nevelni. Így inkább egyéni ellenszenvnek tűnik.'

- hát nemtom mennyire egyéni, aki Hajdútól nem dobja ki a taccsot annak nem fordítanék hátat..:)

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 12:01:28

Sokszor hallom, hogy senki nem szeret reklámokat nézni, mert szörnyű teher az ember agyán. Teljesen egyet értek. Én szeretek tévézni. Persze igyekszem tematizálni amit megnézek. A reklámokat a mai technika mellett egyszerűen elkerülöm. Rászánok havi 1000ft-ot egy felvevős tv-boxra és minden műsort felveszek ami érdekel, majd áttekerem a reklámokat. Egyszerű és rendkívüli elégtételt érzek minden egyes alkalommal. Mellesleg érdekes tendencia amit a Ustream-esek mesélnek, mégpedig az, hogy amikor megcsinálták a "kis" start up-jukat azt hitték a reklámbevételekből lesznek gazdagok. És lám, a felhasználók azért fizetnek dollár tízezreket nekik, hogy NE lássanak reklámokat az oldalon. Repes a szívem!

Szociknak vége 2014.01.28. 12:04:45

@makkospacal: Igen, de a politika is csak reklám...

Puzsér értelmiségi, akit azért fizetnek mert meghökkentőeket mond, amivel lehet nézettséget csinálni. Megmondásból meg nem lesz és soha nem volt semmi, nem az értelmiség vezeti a világot mert akkor mindenki éhen halna, Puzsér elsőnek.

Mindenkinek egyéni dolga hogy mennyire tud immunis lenni a propagadára. Megvédeni a zembereket a propagandától csak propagandával lehet, és aki megvédi őket az mindig ki is használja őket.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 12:15:48

@arsenal71: Celebség nélkül nincs erő a szavakban. Mellesleg celeb és celeb közt lehet ég és föld a különbség.
Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila is egy fajta celeb, mégsem hiszem, hogy győzikéhez vagy kiszel tündéhez kell őket hasonlítani.

öreg zsidó blogger 2014.01.28. 12:17:46

Ha nem lenne pénzed kifizetni a számláidat, és nem látnál esélyt arra, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott közegben nevelhesd a gyerekeidet, akkor Te is gyáva és megalkuvó lennél. Csak azért, hogy megtarthasd azt a kis nyomorult jövedelmed, ami még van, vagy amit remélsz.
NE LEGYEN NAGY A POFÁD!

Ha nekem nem meséltek volna, majd nem adtak volna könyvet a kezembe, akkor nem lettem volna "jótanuló".
Ezért, ha azt látom, hogy mások nyomorultak, tehetetlenek, nincsen nagy pofám. NEKED SE LEGYEN!

Szociknak vége 2014.01.28. 12:20:29

@öreg zsidó blogger: A jótanulóságnak meg a könyves okosságnak mi köze van a boldoguláshoz?

arsenal71 2014.01.28. 12:20:41

@sparhert: Alföldi Róbert egy művész akiből celebet akarnak csinálni.
Vidnyánszky Attila egy karrierista aki mindent beáldoz a karrierért. Szerintem ez nagy különbség.

Szociknak vége 2014.01.28. 12:23:40

@arsenal71: Alföldi müvész aki celeb akar lenni.

Vidnyánszky müvész aki nem akar celeb lenni.

Mortanius 2014.01.28. 12:24:42

Nem tudok olyan emberről a környezetemben aki követné a reklámokat. Vagy átkapcsol, vagy lehalkítja a tv-t, vagy egyszerűen megy a reklám de egyik egyik fülén be, a másikon ki.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 12:27:02

@TGabi: Persze, igazad van. Nincs is olyan hogy drogozás. Fujj fujj! A struccoknál nem léteznek problémák. Nem bántani akarlak de a hozzád hasonlók esetében szokott előfordulni hogy nem veszik észre a gyerekeiken hogy függők. Sajnos a kor elhaladt a hozzáállásod felett. A drog teljesen hétköznapi mint az alkohol. Aki ezzel nem hajlandó szembesülni az csúnyán átveri magát. Mellesleg jómagam sosem drogozom. Szerencsére lemaradtam erről a trendről, de látom magam körül a dolgok alakulását. Járj nyitott szemmel és mérd a gondolataidat a látottakhoz.

arsenal71 2014.01.28. 12:27:40

@Brúsz Pringstein: Nem Hajdút védtem. Nem is tudom és nem is célom. Még egy műsorát sem láttam (kivéve egy egyperces bevágást mikor Markos leöntötte). Igaz Puzsérét sem. De nem hiszem, hogy egyedül képviseli a mocskot (Hajdú). Így viszont fent tartom az egyéni ellenszenv gyanúját. Még akkor is ha esetleg jogos.
De ezek szerint sajnos sokan nem kapnak hányingert. Ha így lenne nem beszélgethetnénk róla mert már nem tudnánk ki ő.

Michel Djerzinski 2014.01.28. 12:29:12

@Mortanius: mert a marketing nem így működik. A sok reklám elárasztásos technikával addig-addig sulykolja a szlogeneket, addig támadja az elméd, amíg öntudatlan biorobotként az áruház polca előtt a reklámnak megfelelő termékért nyúlsz. A felszínen magad sem tudod, miért, de a tudatalatti nagy úr, és ilyenkor a legtöbbször Ő dönt! Ezt jelenti a tudat manipulációja, gyarmatosítása.

arsenal71 2014.01.28. 12:29:46

@Brúsz Pringstein: Te sem tudod mi a művészet. Itt abba is hagyhatjuk a beszélgetést. Többet megtudtam rólad mint akartam. De színházba tuti nem jársz. Szép napot!

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 12:33:13

@arsenal71: A celeb a 21. század első évtizedében divatossá vált, főleg a médiában használatos szó, amely a celebritás (angolul: celebrity - jelentése: híresség, hírnév, híres ember, ismert személyiség.) rövidüléséből származik. Elsődleges jelentése: felkapott, „ünnepelt” híresség. A kifejezés mellékjelentésként azt a tartalmat is hordozza, hogy az ismertség alapja nem (vagy nem szükségszerűen) az illető tudása, ill. egyéb autonóm képessége, hanem egy, a média által róla mesterségesen kialakított kép, amely beépült a fogyasztók (olvasók, nézők) gondolatvilágába. E mellékjelentés nem tagadja, hogy az egyébként celebnek kikiáltott személyek társadalmilag valóban értékes teljesítményt produkálhatnak, csupán arra utal, hogy e produktum nem szükségszerű.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2014.01.28. 12:34:51

@arsenal71: Hajdú a TV2 legbefolyásosabb megmondóembere producere. Bizony-bizony az egyik legnagyobb felelős.

Michel Djerzinski 2014.01.28. 12:40:49

@Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől: ő csak a jéghegy egyik bűzlő csúcsa. Egy pusztító jelenségnek, a kórszellemnek egyik pregnáns képviselője, ezért egy eltaposni való féreg. Lehetne persze számtalan más hasonló célpontot is találni. legalja...

Szociknak vége 2014.01.28. 12:53:13

@arsenal71: Ez nem így van. Amikor Puzsér aszongy hogy Hajdú müsorai a legaljasabb emberi ösztönökre építenek akkor szerintem arra is gondol, hogy...

Hajdút AZÉRT nézik mert gyülölik! A VV-t azért nézik mert utálják a retardáltakat, és ezért nézték Mónikát, Győzit meg a többit is.

Szociknak vége 2014.01.28. 12:58:09

@arsenal71: Hát azt tényleg nem hinném hogy csak Alföldi képviseli a müvészetet.

arsenal71 2014.01.28. 13:00:30

@Brúsz Pringstein: Háááát lehet. De nem tudom elképzelni, hogy azért nézzek valamit mert gyűlölöm. A felsoroltaktól irtózom és örülök ha nem látom őket. Elég tudni, hogy van ilyen. Minek minden nap megbizonyosodni róla?

Szociknak vége 2014.01.28. 13:02:06

@arsenal71: Ezzel én is így vagyok egyszerüen időpazarlásnak tartom, a TV-t úgy általában. De sokan a környezetemben, értelmes emberek, megnéznek minden szart, merő unalomból.

arsenal71 2014.01.28. 13:03:55

@Brúsz Pringstein: Nem csak Alföldi. Van Schiff Andrásunk és Fischer testvérek stb.
Vidnyánszky eladta magát a politikának. Abban a pillanatban megszűnt művész lenni. Egy művész nem lehet kormányfüggő. Onnan már csak mentében mászkáló szakmunkás.

Michel Djerzinski 2014.01.28. 13:05:22

@Brúsz Pringstein: egy lószart... több millió mazochista élne Magyarországon?! Ezt te sem gondolhatod komolyan. Ha én utálok valakit, akkor messzire elkerülöm, ahogyan a kutyaszart szokás.

Szociknak vége 2014.01.28. 13:11:24

@arsenal71:

1. A Nemzeti vezetése mindig politikai ügy, most is és Alföldi idején is, nincs semmmi különbség.

2. Nem gondolom hogy kormányfüggetlenül kizárólag belterjes fővárosi zsidó páholy, akiket megemlítettél való a magyar kultúra élére, mint ők mondják...:)

arsenal71 2014.01.28. 13:13:24

@Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől: Köszönöm. Már csak azért is tudom mit jelent a "celeb" mert angol nyelvterületen élek. De Magyarországon mint annyi másnak ennek is megváltoztatták a jelentését ("magyarosították"). Egyértelműen rossz értelemben vett híresség a jelentése. Ezek abból élnek, hogy "vannak". Puzsér nem ilyen akar lenni. Celebként küzdeni a celebség ellen? Érdekes.
A szó szerinti értelmezésben Beethoven celeb volt. Na neeeeee! Mozartra már inkább ráillene, de hát ott is kirívó a hatalmas agytevékenység. Te is tudod, hogy ez sem egyszerű dolog. Nem lehet egy értelmező szótárral elintézni.

Cogito.t 2014.01.28. 13:20:14

Puzsérnak sok igazsága vagyon.
De a mostani "nagy megmondó" szerepben való létezése egy paradoxonon alapul.
Mégpedig azon, hogy őt (is) a kereskedelmi média tette "naggyá", ismertté széles körben.
Ha jól tudom a Csillag Születik zsűrijében volt az RTL-en!? Egy kereskedelmi csatornán, ami a reklámokból él.
Egyetértek vele, szörnyűek a reklámok, de ezek nélkül nem lenne ilyen műsor, ahol őt megismerték/felkapták!
Előtte kevesen ismerték, bőven nem volt "celeb", így "anticeleb" sem lehetett belőle.

arsenal71 2014.01.28. 13:20:30

@Brúsz Pringstein: Nem óhajtok zsidózó párbeszédbe belemenni. Nem érdekel a származásuk. A világ nagyjai és nem óhajtom lecserélni Őket második vagy harmadik vonalra csak azért mert azok mentében és díszmagyarban járnak. A művésznek egy értéke van és az a művészet.
Megjegyezném, hogy ezek a "fővárosiak" világpolgárok. Úgy mint szerencsére szerénységem is. Csak Ők még MŰVÉSZEK is.
A Nemzeti egy színház. Az csinált belőle politikát akit nem a művészet érdekel hanem a dekoráció.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.28. 13:22:43

és ezt miért tiltották le?!

Nincs benne semmi durva dolog.

Szociknak vége 2014.01.28. 13:24:50

@arsenal71: Az hogy te szerinted okos vagy más meg hülye tipikus zsidó müsor.

Nem mindenkit érdekel...:)

arsenal71 2014.01.28. 13:27:11

@Brúsz Pringstein: Én nem tartom a TV-t rossz dolognak. Nem elvből nincs, csak ki kéne hívni a műholdast. Már másfél éve húzódik lustaság miatt. Nekem hiányoznak műsorok. A Mezzo és a tudományos műsorok. Néhány sportműsor sem lenne rossz néha. Megvagyok nélküle, de bosszantott mikor megyénk megnyerte a bajnokságot ír fociban és nem láthattam csak felvételről. A műsorválasztás a lényeg nem a TV kiirtása.

mathe.aron 2014.01.28. 13:27:19

Itt egy alapvető félreértés van. Az nem cenzúra, ha egy szerkesztő nem enged egy írást megjelenni. Ennyi erővel Vona Gábor is reklamálhatna, hogy miért nem engedik a Népszabiban naponta publikálni. Még akkor sem cenzúra, ha a lap kérte az interjút. Egy szerkesztő azt jelentet meg, amit akar. Azért szerkesztő, hogy eldöntse, mi jelenik meg a lap hasábjain. Puzsér pedig ha nem egotripben utazna és nem atomcsapásszerű sértésként élte volna meg, hogy nem hozták le az interjút, akkor sokkal szimpatikusabb lenne, még akkor is, ha nem értek egyet sok mindenben vele.

Szociknak vége 2014.01.28. 13:30:21

@arsenal71: Ez így van de ma már nem kell ehhez TV, a net alkalmazkodik, a TVhez meg alkalmazkodni kell.

arsenal71 2014.01.28. 13:30:36

@Brúsz Pringstein: A világgal vitatkozol szívem. Ők a világ szerint (is) nagyon nagyok. Sehol nem írtam, hogy okos vagyok. Ezt Te szűrted le. Lehülyézni sem hülyéztem le senkit. Kivel tévesztesz?

Szociknak vége 2014.01.28. 13:33:59

@arsenal71: Mivan? Kik nagyok a világ szerint? Akkor miért Magyarországon szeretnének színházigazgatók lenni örökkön örökké?...:)

arsenal71 2014.01.28. 13:34:48

@Brúsz Pringstein: Ráérek. Nekem minden nap vasárnap. Ráadásul csodás helyen lakom, így lakhelyemen csak "légből" kapott internet van. Sok mindenre nem alkalmas.

Szociknak vége 2014.01.28. 13:35:49

@arsenal71: Melyik világ szerint nagyok?

Ennek ellenére nagyon szeretnének magyar színházigazgatók lenni, nem is értem miért, hisz mindenhol őket akarják....:)

senkiember 2014.01.28. 13:46:45

@arsenal71: "A műsorválasztás a lényeg nem a TV kiirtása."

- Ez egy abszolút elvi lehetőség amit a gyakorlatban nagyon kevesen képesek betartani, és az ezrelék töredékére saccolnám - ez így tulajdonképpen az alkoholista hamis dilemmája, hogy ha akar akkor iszik, ha nem akar akkor nem iszik ... és ő akar.

A tévézés (fórumozás, blogolás ...) során nem a műsortartalmat, hanem magát a tévéző magatartást/életmódot tanuljuk meg és szokjuk meg, ezáltal kiszolgáltatottá válunk a mentális támadásoknak. A mentális támadások módszere nagyon komoly tudomány, ami ellen az átlagember védtelen. Tulajdonképpen egyetlen momentum szükséges az elindulásához, meghallgatni /elolvasni a médiát - a szakemberek által kialakított információk máris bemennek az elménkbe és megteszik hatásukat. Első és egyik legfontosabb hatásuk, hogy újra és újra nézni és olvasni akarjuk őket, remélve, hogy valamilyen mentális értelemben vett haszonhoz jutunk belőle, például jóltájékozottság, szellemi felüdülés, netán maga az "igazság".

arsenal71 2014.01.28. 13:56:17

@Brúsz Pringstein: Eltértünk Puzsértól. Schiff András éppen az USA területén vezényel 40 koncertet A brit Akadémia választott tagja. Fischer Iván a világ egyik legjobb zenekarát vezeti és közben Berlinben művészeti igazgató. Fischer Ádám Az Osztrák - Magyar Haydn Zenekar alapítója és karmestere Eisenstadtban. A világ a legnagyobb Haydn karmesterek között tartja számon. Hanglemezeik százai kaphatók amik a világ nagy részében vettek fel a világ nagy zenekaraival. Két hete vettem éppen 7 Schiff lemezt a Decca kiadásában.
Egyik sem akar színházigazgató lenni Pesten. Egyedül az Alföldi, akit olyanok váltottak le akik soha nem járnak színházba. Akik ugyan nem látták az előadásokat, de a szomszédja mesélte, hogy hallotta a villamoson valakitől aki majdnem kapott egy jegyet. Mondjuk erről nem beszélnek az X-Faktorban és a Nóta tv-ben.

Beru 2014.01.28. 13:56:20

Rendkívül örülök, hogy bár Puzsér Róbert is reklámokon nőtt fel - csak akkor még az egyetlen televízióban nyomták - és mégsem butult el. Így viszont sajnos azt kell mondjam, nincs igaza - mégsem hülyít el a reklám. Vagy igen, ezek szerint Puzsér is hülyeséget beszél?
Arról nem is beszélve, hogy a mai televíziózással a legnagyobb baj az, hogy a közszolgálati média teljesen kiszolgáltatott az államnak. Erről egy szó sem esik. Franciaországban pár éve tüntettek az emberek, mert a közszolgálatitól el akarták venni a reklámokat és csak a közpénz maradt volna - és igen, ott kimentek ezért tüntetni az utcára. Mert tudták, hogy így elveszítené a függetlenségét. Érthetetlen, Puzsér erre miért nem tér ki. Lehet, hogy mégis átmosták az agyát a reklámok annak idején a Szombat esti filmkoktél előtt?

TGabi 2014.01.28. 14:11:11

@Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől:

Nem folytatok struccpolitikát. Csak van nem 1, nem 2 olyan ismerősöm, aki anno az"aztcsinálokamitakarokmerdecsakazéris" szellemiség jegyében kis híján belehalt a drogozásba.

Ja, ők is ilyen "partydrog, LSD, marihuána az nem árt, csak a keményebb szerek" típusú önáltatással magyarázták a bizonyítványt.

Nem azt mondom, hogy ez nem 1 reális társadalmi probléma. Apropó: miért gondolod, hogy én nem járok nyitott szemmel?

(Ha nem járnék, hozzá se tudnék szólni ehhez az oldalhoz, mert azt se tudnám, ki ez a csávó. Egyébként is, ami alapján mondom, hogy miben érdemes hallgatni rá + miben nem, az pont nem azt bizonyítja.

Az már a Te bajod, ha nem tudsz elviselni olyan gondolkodó embereket, akik a Te szűklátókörűségeden kívül esnek, nem kockásíthatóak és nem férnek bele az általad képzelt keretbe. Nem is ismersz, mit dumálsz rólam összevissza? :)) )

arsenal71 2014.01.28. 14:13:04

@senkiember: Sokban igazad van. Erre kellene a gyerekek jó taníttatása. A TV fantasztikus információ tenger. Meg kell tanítani a gyerekeket halászni. És arra is, hogy semmit ne fogadjanak el kritika nélkül. Nem minden ehető amit megfogunk. De ne kérdezd, hogy kell mert nem tudom. De alkoholista sem lettem és műsort is tudok választani. A reklámnak sem hiszem el, hogy az a legjobb. Tudomást szerzek a termék létezéséről és utána nézek. De ha nem tudok róla? Puzsér ideológiája nagyon egyenirányító. Kiveszi az ember kezéből a döntést.

d2net 2014.01.28. 14:40:04

Egyet kéne megérteni:a televíziózás egyre inkább lemegy pocsolyadisznó szintre,a legtudatlanabbak,legműveletlenebbek egybitesek szintjére.De nem véletlenül,hanem,mert millók hagyják ott az internet,és egyébb időtöltések miatt.Ezért a maradék népség szintjéhez kell igazítani a bizniszt.Az a38-on játszhatsz free jazzt,de a falunapon nem...A tv2-n is új műsorok indulnak.Direkt ezekre fókuszálva.
tetszik érteni?

d2net 2014.01.28. 14:49:36

Régen a televízió az egyetlen vizuális kitekintés volt a nagyvilágra,ma az egyre szűkűlő világba a betekintés oda ahova nem akarsz tartozni.
Illetve nem feltétlenül,de magyar kertévénél igen.

Tyreo 2014.01.28. 15:44:31

@Buday András: Önmagában a munka sem értékteremtés. (Sziszüphosz megvan?)
Igazából nem is könnyű eldönteni mi az érték.

B3NZiN 2014.01.28. 16:03:16

@Buday András: milyen értéket teremtett hajdú péter vagy bencsik ? nem rémlik ilyesmi.

ninimimi 2014.01.28. 16:17:52

Kedves Puzsér Úr!
Írását olvasva fogalmazódott meg bennem egy "bölcselet", amit lehet, hogy már más is kitalált, de én még nem hallottam:

Az igazán elszomorító nem az, amikor a hülyék hülyeséget beszélnek, hiszen az így van rendjén. A komolyabb baj akkor kezdődik, amikor az okosak is elkezdenek hülyeségeket beszélni...

Lehet ugyanis szidni a FOGYASZTÓI társadalmakat, valóban sok a hibájuk. Csakhogy már azt is régóta tudjuk, még nem találtak ki hatékonyabb rendszert. Szóljon, ha tud ilyet! Minden eddigi "másik út", kísérletezés a népekkel, tömegtragédiákba torkollt. Amikor a szomszédban egy nép ma éppen azért folytat véres harcot, mert a "vergődő", valóvilágos Európához akar tartozni, amikor a Közel-keleten a második világháborúhoz fogható népirtás zajlik, amikor számos gyilkos diktatúra üzemel még ma is sok helyen ezen a szerencsétlen bolygón, akkor önnek ez a legnagyobb gondja?!

Belegondolt, hogy a foglalkoztatottságra hogyan hatna egy, akár csak 10 %-os fogyasztás-visszaesés a fejlett világban?

Szánalmas! Szánalmas, hogy nálunk még az okosabbak is ilyeneket beszélnek.

Yogi 2014.01.28. 16:19:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Tudva, hogy a politika finanszírozza az én béke menetemet úgy szerkesztek, hogy az aktuális politikának és kormánynak megfeleljek (értsd: benyaljak) az mi?

wowerman 2014.01.28. 16:22:12

@Frady Endre: hagyd már ezeket a szarokat, senkit sem érdekel

Rigghead 2014.01.28. 16:31:08

Robesz, kérlek indulj miniszterelnök jelöltnek! Megválasztunk!

a nép

troni 2014.01.28. 16:32:50

Le a kalappal Puzsér előtt!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2014.01.28. 16:40:10

Puzsérnak igaza van. Nem tudom, miért gondolta bárki is a Demokrata (???) újságban, hogy ez az öntörvényű ember a lap nevétől hanyatt esve hirtelen elkezd félénk ministránsfiú mentalitással mellébeszélgetni? Úgy látszik, az igazmondásával most átkerült a tűrtből a tiltott kategóriába. Nem hiszem, hogy ettől a kardjába dőlne.
Hajrá Don Robertó! :)

2014.01.28. 18:52:39

Azért van abban valami báj, ahogy Puzsér a facen elhordja mindennek Bencsiket, de ha ennyire rühelli, akkor miért nyilatkozik egy ilyen "szenny" lapnak?

Valaki hazudik!
Puzsér oldaláról:

"Bencsik András az alábbi úgynevezett szerkesztőségi közleményben hazudozik szemérmetlenül, és próbálja kétségbeesetten kivakarni magát a komcsi cenzor kínos szerepéből:

"Közlemény

A Demokrata nem kért és nem is rendelt interjút Puzsér Róberttel, és ezt a jövőben sem tervezi. Egy külsős munkatárs ajánlott fel a lap szerkesztőségének közlésre egy ilyen cikket, de mivel a Magyar Demokrata sem most sem a későbbiekben nem kíván a bulvármédia szereplőivel foglalkozni, a felkínált interjút visszautasította."

Ómacicka Bábó 2014.01.28. 19:08:56

@TGabi: Ó akkor rajtad keresztül egyenest az úr szóla. Mindig csipáztam a hívőkben hogy még a bölcsek köve is az övék..;)

Ómacicka Bábó 2014.01.28. 19:14:09

@Svábhegy: A felesége mellét! A Bencsik is összehozott már valamit biztos ingyé csak nem .......... ! DDDDDDD

kvadrillio 2014.01.28. 19:34:12

"Hajdú Péter rákbeteg embereket meg fejlődési rendellenességgel született gyerekeket mutogat a Frizbi című förtelmes cirkuszában - tudatosan a közönség sötét, állatias részével kommunikál."

MAGYARORSZÁGON NAGYON SOK A RÁKBETEG (EGÉSZ SOROK VONULNAK NÉHA RÓZSASZÍNŰ KARSZALAGGAL ÉRTÜK...), FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGGEL SZÜLETETTEK SZÜÖLEI PEDIG TALÁN SOKKAL JOBBAN SZERETIKL GYERMEKEIKET,. MINT AZ EGHÉSZSÉGESEKÉ.....

..KIK IS A SÖTÉTEK ÉS ÁLLATIASAK EZEKKEL KAPCSOLATBAN ???(TE BAROM PUZSÉR ???)

kvadrillio 2014.01.28. 19:41:35

" A kormányzatnak ezek a döntései mind a polgárosodás ellenében hatnak, ugyanis újra- meg újratermelik a Kádár-rendszer hétvégi házzal és balatoni nyaralással korrumpált tömegeit."

BÁR AZ ÁLLAMI TÉVÉK MILLIÁRDOKKAL FOLYTATÓLAGOS TÁMOGATÁSÁT ABLAKON KIHÁNYT PÉNZNEK TARTOM, "a Kádár-rendszer hétvégi házzal és balatoni nyaralással korrumpált tömegeit" a jelenlegi rendszerben, MINT AZ ELFUSERÁLT RENDSZERVÁLTÁS KB 5-6 MILLIÓS RONCS-TÁRSADALOM TAGJAIKÉNT LEHET VISZONTLÁTNI !!!!!

ezek után csak azt nem érteni fenti szösszenetből, MIÉRT IS SIRÁNKOZIK EGY PUZSÉR NÉV ALATT TEVÉKENYKEDŐ JÓL MENŐ VÁLLALKOZÓ ?????????????

grande milan (törölt) 2014.01.28. 20:13:09

Úgy látom Puzsér az egyike a kevés, valóban önálló, mindenféle pártmantrától mentes véleményformálónak. Sajnálom, hogy idióta témákban (hajdú, legrosszabb magyar zenék stb.) fecsérli nem kevés energiáját és tehetségét.
Gründölhatna egy pártot, ha találna magához méltó szellemi partnereket, akkor simán rá szavaznék.

csedársajt 2014.01.28. 20:27:46

Tícsuk be a mobilt, a zinternetet, a kereskedeeemi tévét, a reklámot...

Lehet erről álmodozni, de egy világrendszer egyetlen eleme ugysem eltávolitható, olyan mintha rómában nem építettek volna utakat, vagy egyiptomban piramisokat.
A rendszer minden eleme annak összetartó köve-habarcsa-szimbolikus felmutatása, szakrális megtestesülése, rengeteg elsődleges és másodlagos funkcióval.

csedársajt 2014.01.28. 20:41:07

@kvadrillio: a hétvégi házas korrumpálás egy példa...metafora...igérnek-nyujtanak valamit és mintegy cserébe kussolsz..sőt..nem csak kussolsz.....magadévá teszed az egész kis világukat, a gondolatrendszerüket, részt veszel, eggyé válsz velük, a játékukkal.
Mindegy miről szól éppen, ki az ellenség, ki a barát..

Kapsz fentről egy célt, egy kis célt, egy számodra ideális buta kis életet, amit még épp el tudsz képzelni, pontosabban vigyáznak rá ne is képzelj soha többet...sem magadról sem összességében..

És ezért megmondunk és megszabunk mindent, megfigyelünk, előírunk, zsinóron mozgatunk...mint egy bábot.

Ez egy rossz, beteg társdalom receptje, egy rabszolgabarakk víziója, a szellemi nihil és az elbutulás elefántcsonttornya, ahol egy kikupált pálinkásparaszt lesz a mindekori nagyhatalmú államvezető, mert őt akarja a tömeg(plebs), a -megvett- igyugy foltokban létező egymással történelmi lövészárokharcot folytató értelmiség pedig a játékai-állásai-harcálláspontjai "megtartásával" foglalkozik, nem avval, hogy a közösségnek tényleges útmutatója, itányító szellemi műhelye, felelős -felelősséget érző-felelősséget vállaló- önképző agya-lelke-szive-irányító motoja legyen

Puzsér vállakozó síránkozik?

tessék, egy mondatban kibukott belőled kádár, a híres hokedlin, kanalazza a kommunizmus moslékát

ott él a fejedben, koponyája mélyen beépül a homloklebeny mögött...neked is, de ne háborodj fel, hatalmas csoport tagja vagy, az egész országban minden fejben ott van ez a csontváz kisebb vagy nagyobb dózisban

Ebben a narratívában, őskomcsi gondolatrendszerben a vállakozó szitokszó, szinte bűnöző szinonímája, a jól menő, a kereső, a prosperáló az valami elitélendő dolog, a kritika, vélemény, éles hangú kirívóan szokatlan megnyilatkozás pedig mindíg "síránkozás".

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.01.28. 21:22:11

Robi most úgyis pár hétre külföldre utazott, másképp nem maradt volna ki a kampányból. De tény, hogy az ismert pártok kerülik.

tcom 2014.01.28. 21:23:32

Bencsik persze, hogy beszart. A Kedves Vezetőről ilyeneket egy független újságban nem lehet mondani.
A demokrata Orbán segget nyalja, Bencsik meg egy seggnyaló volt kommunista.
Szarházi vagy Bencsik.
Hajrá Puzsér.

Házmester 2014.01.28. 22:14:40

@vladimir964: A kommentnek lényegében az összes részével egyet kell értenem. Jól megmondtad, helyettem is.

GERI87 2014.01.29. 00:37:12

Tény hogy a reklám a tudatalattira hat, idegesítő, a fogyasztás=boldogság pedig tökéletesen a kétbites gyökereknél működik...
De nem gondolom hogy a reklámot mint módszert a javak értékesítésére tiltani kéne, vagy akár magát a kereskedelmi csatornát!

Bőven elég elég lenne korlátozni, nem hagyni lesüllyedni a gödör aljára szintvonalban, értékrendben.

Az ostoba válasz hogy "erre van igény": valóban, az emberek többsége hülye és egyszerű mint a faék, van az olcsó gagyi szarra elég hajlam...de akiknek befolyása van erre, azoknak kéne visszafogni és helyes szinten tartani a dolgokat, nem ráfogni mindent a prolira hogy hát "neki tetszik"...a szülő sem engedni szarral összekenni a falat pedig Benőkének biztos tetszene...

Yogi 2014.01.29. 07:13:49

E@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: a szervilizmust és a kormánypártisagot nem keverném össze. Kormánypárti és civil egyben, és a szovjet-magyar barátság élharcosa.. Aham

öreg zsidó blogger 2014.01.29. 15:22:08

@Brúsz Pringstein:
A "jótanulóságnak" és a "könyves okosságnak" nagyon is sok köze van a boldoguláshoz:
ha van terep (amint írtam, ITT nincs), akkor önmagában elegendő egy tartalmas élethez. Ha a fene fenét eszik, akkor is. Ha nyomorék, ha beteg, akkor is van kitörési pontja, ahol kiteljesedhet az élete: Kölcsey...

A hülyék nem születtek hülyének. Csak megálltak egy szánalmasan alacsony szinten. Azért próbálnak luxussal, vagyonnal kompenzálni, mert ÉRZIK, hogy semmirekellőek.

No, persze, ha tér nincs, akkor a tehetségesek (= jól felkészültek) se dicsekedhetnek.

Boldogulás nem = vagyon, pozíció stb.
A felszínem lebegő "politikusok" nagy többsége = sírnivaló marha...

Balassa Zoltán 2014.01.30. 18:45:00

Megdöbbent, hogy Puzsér hibának tartja a nemzetáruló Híd-Most párt negligálását! Bugár maga jelentette ki, hogy pártja nem magyar és ha a nyilatkozó tudná, kik állnak a párt mögött, akkor ilyen vállalhatatlan követelésekkel nem állna elő!
Részletesebben: www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=18272&Itemid=58;http://www.felvidek.ma/felvidek/cikk/18272

hely_hely 2014.02.03. 11:15:38

@Zka:
A média és reklám eszmefuttatását is helytállónak tartom, annál is inkább mert a politika és kampány, média és reklám kéz a kézben járnak, egymásnak ágyaznak folyamatosan, a mindennapok valódisága helyett szűrőkkel nyakon öntött tartalmakkal bombáznak. Vajon a cenzúra reklám? Lehet-e az interneten szamizdat kiadványokról beszélni?
Viktor Pelevin kortárs orosz író ideillő eszmefuttatása az orális és anális impulzusokról, a pénz szerzés és a pénzköltés reklámok által manipulált anyagcseréjéről olvashattok a Generation "P" című könyvében. Ez itt a REKLÁM helye.

Albu 2014.02.04. 10:51:35

Kitűnő gondolatok, kevés kivétellel.
süti beállítások módosítása