parli.jpgEbben a ciklusban ma tartotta utolsó ülését az Országgyűlés. Mi pedig abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy búcsúzóul beletekinthettünk néhány derék honatya személyes naplójába. Igyekeztünk néhány színes részletet elcsenni belőlük az utolsó napról, és az azt megelőző esztendőkből is.

Kedves naplóm! #1

Ma volt a ciklus utolsó ülésnapja, ezért kigondoltuk a képviselőtársakkal, hogy egy játékos performansszal hívjuk fel a választópolgárok figyelmét az Orbán-maffia vérlázító mutyiügyeire.

Kifundáltuk, hogy erre a legalkalmasabb néhány lufi lesz, amire rákötözzük Orbánék ígéreteit, ezeket aztán eleresztve a plafonon jól fognak mutatni. Ez azért volt jó ötlet, mert a lufikat nem tudják onnan levakarni, így kénytelenek szembesülni a hazugságaikkal!!

Most persze pánikolnak, meg is értjük. A lufi egy jelkép. Mert kipukkad! Úgy mint az orbáni-maffia-mutyi-rendszer is kipukkad. A választók pedig látják, hogy tettre készek (ez jó szó, használjuk majd a jövőben is) vagyunk, felkészültek és szakértők.

Készülünk a kampányra. Az elmúlt négy évben számtalan performansszal mutattuk már meg az ülésteremben, mi komolyan gondoljuk a politikát, hol lufit eregetünk, hol szénát lapátolunk, hol molinókat hurcibálunk körbe. Sikeres négy évünk volt, tartalmasan telt a munka, az Összefogás megmutatta mire képes.

Kedves naplóm! #2

Délelőtt volt a ciklus utolsó napja, én magam már nem fogom folytatni a magyar nemzet templomában a munkám, a kötelesség, a hazámért érzett felelősségem és szűnni nem akaró kitartásomat máshol fogom kamatoztatni. Utolsó napomat azonban nem akartam pusztán unalmas szócsépléssel, a kormánypárti képviselők felháborító provokációinak üres konstatálásával tölteni, éreztem, ez a nap más. Más, ennél jóval többet kíván a nemzet, mintsem a kényelmes székben terpeszkedjek, mint a többi.

A folyosón Balázs állított meg. Szeretem Balázst. Jó ember, útkereső, mint én, néha célt téveszt, de mindig tudja mit kíván tőle a nemzet. Összenéztünk. Igen, tudtuk mi a teendőnk.

Hazánk kirablóinak, gyarmati státuszba kényszerítőinek gyalázatos lobogója ma megszentségteleníti nemzetünk templomát. Jelképes, hogy itt lehet, ezért jelképes annak kihajítása is. Nem mondom, hogy nem tettük meg, mert megtettük.

Tudjuk, merjük, tesszük. Nem ez nem jó kifejezés, mi cselekszünk, míg más a száját tépi.

Ma az unió és az őket kiszolgáló korrupt és romlott elit megijedt. Megijedtek az elszántságtól,
a tűztől, ami hajtott minket Balázzsal. Az elnök ordít, látszik, hogy fél.

Felhívtuk a társadalom figyelmét arra a felháborító piszokságra, ami uniós tagságunkat jellemzi. És megmutattuk saját tagságunknak is, nem félünk tettekkel bizonyítani, nem csak beszélünk, cselekszünk is, ha hazánk védelméről van szó.

A gyalázatos csillagos lobogót hiába dobtuk ki az ablakon. Azokat a gyarmatbirodalom hű kiszolgálói visszatették a helyükre. Engem azonban ez nem tántorított el. A napirend utáni félszólalásomat követően ismét elragadtam a diktatúra zászlaját. Most azonban inkább az egyik Wc-ben rejtettem el. Mindent a helyére! Itt remélem csak később találják majd meg.

Kedves naplóm! #3

Az utolsó szűk esztendőre sajnos ki kellett üljek a szeretett frakciómból, mert a feleségem véletlenül átesett a vak komondorunkon a sötétben, valami barom meg kitalálta, hogy megvertem. Magam részéről mindig is elítéltem a nők elleni erőszakot! Persze, ha szemtelenkednek vagy visszaszólnak, akkor le kell nyomni nekik egyet-egyet.

Kedves naplóm! #4

Ma sajnos már nem tudtam ott lenni az utolsó napon. Valami kis nyikhaj firkász kikutatta, hogy elfelejtettem feltüntetni az adóbevallásomba szaros 240 milliót. Emiatt le kellett mondanom a számomra oly kedves mandátumomról.  Most meg mindenki ezen a bagatell összegen hisztizik, ma már alig tudtam lerázni a pióca sajtósokat. Egyébként meg nem értem, hogy miért nem hihető, hogy a havi egymilliós fizetésemből minden hónapban félre tudtam tenni ötmilliót!

 

Kedves naplóm! #5

Ma véget ért a 2010-14 ciklus. Jó volt itt,  jó emberekkel ismerkedtem össze, még Orbán Viktor is visszajelölt a Facebook-on. Többször szólaltam fel az országgyűlésben, egyszer még interpellálhattam is a kormányt (a frakcióülésen maga Lázár barátom kért meg rá), amire a Rétvári államtitkár úr igen szívélyesen válaszolt is, soha nem felejtem el ezt az élményt.

Úgy érzem, hasznosan telt a négy év, a választókerületemért végzett munka kézzelfogható eredményeket hozott. Két játszótér, új viacolor a főtéren, és az ígéretek szerint a Kossuth utca hamarosan új járdát kap.

Elégedett vagyok. Az ellenzék gyenge és infantilis, tuti a helyem a következő ciklusban is. Megyek is ebédelni egy jót, a Rogán Tóni mondott egy új éttermet a belvárosban, azt ígérte, hogy megmutatja, igen exkluzív - mondta.

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr235813169

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Irodalmi ajánló kampánykezdethez: Eper, Puncs, Háború, Csokoládé 2014.02.14. 14:01:16

Bár a legutóbbi ajánlóm is passzolna a hivatalosan csak holnap kezdődő kampányhoz, most mégis a mindig, mindenkor aktuális Örkényt veszem elő (már nem először a blog történetében), mivel  ő már évtizedekkel ezelőtt megírta a bármelyik pártelnök által e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.15. 00:07:19

Ez egy kifejezetten hülye, ostoba cikk. Nem értem minek a Jobbikot a szadesszel társítani. Még viccből sem értem, mert értelmetlen.

Már a megelőző hasonlóan 'humoros' cikkek is erőltetettek, készervigyorgósak voltak, a tisztelt szerzőt sürgősen parkolópályára kéne már tenni. Töltődjön föl valami értelmessel, pihenje ki magát.

Egy filozófus mondta hogyha valamiről nem tud valaki beszélni, arról hallgatnia kell. Érdemes tanácsnak tűnik, minél többször olvassa az ember eme irományt, annál inkább.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 19:24:35

@komodói uránusz:

Van gyereked? Igen? Óvodás? Igen? Felújították az óvodáját? Igen? Nézd meg kinek a pénzéből!

Tudod Pest megye budai oldalán az óvodák majd 100%-át EU-s pénzből újították fel. És csak egy tétel.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.17. 23:44:16

@komodói uránusz:

"jelentős a magyar tagsági díj évente."
- Nettó kedvezményezettek vagyunk, és leszünk is még jó darabig.

" Beszéljünk az unió miatt odaveszett vámbevételekről."
- Nem tudom, van-e fogalmad az Unió előtti időszak vámbevételeiről. Amikor elköteleztük magunkat a csatlakozás mellett, onnantól az EU tagokból jövő termékekre a vám 3-8% lett. Persze voltak kivételek, lásd személygépkocsik, ahol roppant kreatívan a regisztrációs adó lépett a vám helyére. Beszéljünk arról is, hogy az elmaradt vámbevételek miatt olcsóbban jutsz hozzá a számítógépedhez is, amivel jelenleg netezel. Ha az 'átkos' vámtarifák lennének még érvényben, lehet nem jutna gépre pénzed.
Beszéljünk arról is, hogy a magyar termékek is vámmentesen jutnak az Unió piacára. Nem az Unió hibája, hogy nálunk az egyik legmagasabb az élőmunka költsége, valamint az sem az Unió hibája, hogy nem vagyunk képesek hatékonyan termelni.

" Az unión belüli szabadverseny miatt elveszett belső piacokról, a verseny miatt bezárt magyar nagyvállalatok százairól."
- Lásd hatékony termelés. Én voltam már gyárban 'nyugaton', hidd el, ég és föld. Egy nyugati gyárban (retorikai túlzással élve) még a dolgozók szarából is komposztot gyártanak.

" A külföldi cégek által külföldre utalt évi százmilliárd forintokról."
- Én egy olyan cégnél dolgozom, mely euro milliókat utal Magyarországra. A lehetőség nyitva áll.

" A kivándorolt 0,5 millió magyarról, akik itt nem kapnak munkát vagy gyalázatos bért kaphatnának csak, mert tönkretette az uniós tagság a magyar gazdaságot."
- Szerintem a magyar gazdaságot a jelenlegi kormány tette tönkre, valamint az eszement magyar társadalom, melynek tagjai (és itt már az előző kormány(ok)ról is beszélek) nem képesek megegyezni egy minimumban. Nonszensz, hogy pusztán azért négyévente megváltoztatjuk a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, és ráadásul nem egyszer jogutód nélkül viszont a feladatok teljes átörökítésével gründolunk egy hivatal helyett egy másikat, pusztán azért, hogy végkielégítés nélkül ki lehessen rúgni az előző kormány baráti kinevezettjeit.
Ha ma Ausztriában alapítok egy céget, akkor fél évre előre tudom napra pontosan, milyen adót kell fizetnem, és ezt mire vetik ki, a kivetett adónak mi az alapja. Ezt ma elmondhatjuk-e Hazánkról? Ahol két nap alatt egy teljes iparág alól kihúzták a talajt például.

.

Ha az odaveszett vámbevételeket pariba állítom az EU-tól felmarkolható pénzekkel, szerintem utóbbi több, bár most nem kerestem rá forrást.
Az viszont, hogy mi idióták folyton térkövezésre akarunk költeni (Nehogy elhidd a dumát, hogy Brüsszelben eldöntik, Magyarországon le kell rakni 23456 nm térkövet) és szeretünk belőle lopni, nem az EU hibája, hanem a mienk.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.20. 23:59:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A téma lényegi részéhez hozzá sem szóltál, kiragadott részletek és önkényes értelmezések mentén próbáltál valamit magyarázgatni.

www.scribd.com/doc/19214355/Lorant-Karoly-A-Magyarorszag-eladosodasaval-kapcsolatos-legfontosabb-tudnivalok

Olvasgass, rád fér.

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 13:40:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

azoknak az EU-s pénzeknek azonban a jogalkotási szabadság jelentős csökkentése volt az ára

pedig egy relatíve szegény ország pont effélével lehetne versenyképes:

adó- és szabályozási versennyel….

Szóval nem sztárolnám annyira az EU-t…

www.iea.org.uk/policy-areas/european-union

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.21. 13:57:19

@calabria007:

Azért marhaság amit állítasz, mivel a csatlakozási folyamat során tudtuk már, hogy a jogalkotási szabadságunk csökken. Cserébe kaptuk a rengeteg támogatást.

Sokat emlegettek a csatlakozás folyamán valami jogharmonizáció nevű kifejezést.

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 14:51:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

ha vmi valóban informatív anyagot akarsz olvasni erről a jeles klubról, akkor az alábbit ajánlom...

The European Institutions as an Interest Group
Roland Vaubel 2 Jun 2009
A groundbreaking analysis of EU centralisation

www.iea.org.uk/publications/research/the-european-institutions-as-an-interest-group

Érdemes belenézni… érdekes lesz…

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 15:01:42

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Segílyből különben még soha senki sem zárkózott fel sehová…

kb. az olasz mezzogiorno szerepét kaptuk meg ebben a rendszerben

Az ottani elit is nagyon lelkesen részt vesz, az un. „felzárkóztató programokban” már vagy 100 éve

És mit ad isten 100 év alatt csak __nőtt__ az észak és dél között fennálló relatív távolság…

it.wikipedia.org/wiki/Questione_meridionale#Studi_economici_quantitativi

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.02.21. 17:24:02

@calabria007:

Olaszország az egyesítés óta gondban van, mert a Dél nem értékelheti le a valutáját, hogy megérje levinni oda a termelést, mivel egységet képez az Északkal. - röviden.

Nekünk megvan még a leértékelhető valutánk, értékelik is lefele szorgalmasan.
Csak a segílyeket nem arra használták, hogy hatékonyabbak legyünk, hanem ellopták-elkövezték-eltanulmányozták-elközbeszerezték.
Arról, hogy hülyék vagyunk, nem az EU tehet.

calabria007 (törölt) 2014.02.21. 19:14:29

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

szkeptikus vagyok az EU-projekttel kapcsolatban

ez kb. a "gúzsba kötve" táncolunk történet

a legversenyképesebb transznacionális cégek megírják Brüsszelben a saját elképzeléseik szerint a jogszabályokat, oszt lehet velük "versenyezni"...

THE BRUSSELS BUSINESS DOCUMENTARY
www.youtube.com/watch?v=0Kngj1K2a_c

PS.: persze abban igazad van, hogy euróval valószínűleg még neccesebb lenne a történet
süti beállítások módosítása