prolitikusok.jpgNémeth Szilárd rezsicsökkentésről tartott tegnapi sajtótájékoztatója kordokumentum. A büszkén vállalt proletár középszerűség visszataszító látványpéksége, ami akár szórakoztató is lehetne, ha nem lenne végtelenül szomorú.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsiháborúért felelős országgyűlési képviselője csütörtökön egy újpalotai panellakásban tartott sajtótájékoztatót arról, mennyit nyertek az emberek a víz, gáz és villany árának hatósági csökkentésén. Ennek illusztrálására elő is rángattak egy idős bácsit, aki felmondta a kötelezőt a több tízezer forintos megtakarításról, nem kifelejtve, hogy Újpalota épül és szépül, elég megnézni a térkövezést! A szerencsétlen nyugdíjas annyira megilletődött a kamerák kereszttüzében, hogy a szemei könnybe lábadtak, és arról kezdett beszélni, milyen kár, hogy ezt elhunyt felesége nem élhette meg.

A választás közeledtével az ember immúnisabb lesz a különböző politikai aljasságokra. Úgy vagyunk vele, mint amikor felugrik TeCsőn a hirdetés, türelmesen várunk egy kicsit, hogy átugorhassuk az idegesítő részt, aztán kattintunk is tovább. Abban, hogy a Fidesz kampánycélokra használja a (vélhetően forgatókönyv szerint levezényelt) több lépcsős rezsicsökkentést, semmi újdonság nincs, ahogy közeledik április hatodika, az üzenetek minden pártnál egyre rövidebbek és demagógabbak lesznek. Átlag Béla mikrofon elé állítása bár formabontó, önmagában ezzel sincs semmi gond, ha valaki önként jelentkezik a bohócsipkáért, lelke rajta.

A videóban felhasznált bácsi nevetségessé tétele azonban mind sajtóetikai, mind alapvető emberiességi szempontból túllövés a célon. Mert ezt a szerencsétlen proller nyugdíjast gátlástalan módon felhasználták, ehhez kétség sem fér. Az egész rendezés, a díszletek, a tapéta, a zoknira húzott szandál – minden egyes részletében üvölt a posztkádári „kisember” intellektuális középszerűsége, anyagi kiszolgáltatottsága.

„Matyi bácsi, van itthon kinyúlt póló? El ne pakolja azt a művirágot, jó helyen van az ott! Mit akar azzal az esküvői gúnyával? Mars vissza, és térdnadrág nélkül meg ne lássam!”  Egy jóérzésű ember a videó láttán legfeljebb első felindulásában nevet jóízűen, amíg az érzés rögtön át nem adja a helyét a csendes szánalomnak. A gond ugyanis nem azzal van, hogy Matyi bácsi kinyúlt cuccokban flangál otthon (e sorok írója, olvasója, sőt, maga Németh Szilárd is így tesz vasárnap délutánonként), hanem hogy így kellett kamerák elé állnia, kényszerítve ennek a képnek a visszaigazolására. Mert hát egy proli hogy nézne már ki zakóban?

Egy groteszk valóság show ez, amely mögött ott húzódik a cinkos összekacsintás: a mi szemünkben ti ezek vagytok – és ezek is maradtok.

Egyetlen magát értelmiséginek gondoló fiatal és idős sem hunyhat szemet afelett, hogy ezeket az embereket így lehessen büntetlenül megalázni. Ezt diktálja a szolidaritás, jöjjön az szocialista vagy keresztényi indíttatásból.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr415825745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

objekt678 2014.02.21. 19:50:27

Kedvvel olvasom ezt az oldalt.
Valószínűleg a Ti korosztályotok fogja kihúzni a posványból ezt az országot.
Nagy munka lesz!
De a Tieteké a Jövő.

Albu 2014.02.25. 12:18:47

Szegény ember, mit kap majd a többiektől a fröccs mellé?

Szúrófény 2014.02.28. 04:02:14

Veres Péter jut az eszembe: „hogy elvégre állatok vagyunk, és ne várjunk sokat magunktól. Mert láttam, hogyha az állatoknak is vannak hibáik, ha falánkak, irigyek és kegyetlenek is, de legalább nem részegesek, nem hazudozók, nem aljasok. Ravaszok vagy kegyetlenek, vérengzők vagy lusták, de mindezt természetükből eredően teszik. Az ember azonban természete ellenére teszi, s ha mégis romlott: életrendje miatt romlott”.

Szúrófény 2014.02.28. 04:12:07

Megkérdeztem a szakembert: Máli Gerőt, mai színészi alakításokról:
--- hát minden ripacs politikust akar alakítani! De se jellem, se karakterről fogalmuk sincs! Eszközeik, gesztusaik úgy szintén! Hitler, Rákosi lejáratták a szakmát! Példát is csak rosszat ismernek! Azt meg utánozni se merik! Így példátlanok! Ami ügyetlenségüket, rossz alakításukat illeti! Beképzeltségük van, elképzelésük sincs, hogyan kéne kinézni! Főszerepet akar, de statisztát se, alakít egyik se! Úgy ágáll, azt hiszem nincs magánál! Elképzelése sincs a szerepről, csak az alakítás vágya! Mert ez a legjobban fizetett alakítás máma! Még az elvarázsolt híveiknek tán tetszik, de az elfogulatlan néző rögtön felfedezi „alakításuk” gyenge, hiteltelen voltát! Azt hiszik, a nagyotmondás elég! Közmondások igazsága, bölcsessége! Saját eszük, bölcsességük, világlátásuk helyett! Még a moziban se nézték meg, hogyan viselkedett, egy király, Kossuth, vagy Horthy! Mind magát alakítaná! Azt is rosszul, hiteltelenül! Csak a leplezetlen önérdeket „domborítja” azt rögtön sikerül!
--- Úgy látod Gerő bátyám?
--- Mér? Te nem látod? Mi a fenének nézet a tevét, vagy tévé nevű hamisképet, ha ennyi, nem ragadt rád? A kosz ragad csak, ami belűle árad!
--- Mondasz valamit Gerő bátyám!
--- Az én koromba, még volt igényesség! Az alakításnak hitelesnek kellett lenni! Persze a közönség is megkövetelte! Az inas, legyen inas, a komornyik, komornyik! De azt se látott, nemhogy politikust! Csak ilyen párt kegyelmébűl lett, új urakat! Oszt azt akarná utánozni! Az a példaképp, amit a jobb érzésű ember alapból utál! Elhajtja, mint bába a gyereket!
A színész óriással találkozott: göre gábor

2015.08.20. 05:27:57

Csökkentik a rezsidet!

Csökkentik a rezsidet
Szeresd a rezsimet!
Emelik az adódat,
Mindened nékik add!
Orrod lóg, orr mány,
Ez a legjobb kormány!
Ablakából, hülyének néznek,
Ez jó neked, élvezd!
„ártunk, és ormányunk” örököse
Szent István kardjával vert népe!
Szenvedd a szerencselovagokat!
Te nem érsz, szemükbe sokat!
Hazugság harsona,
Egyre csak harsogja!
Milyen jó ez neked!
Ezért, őket szeresd!

A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azon kívül csapás nem éri, sokáig nem tartathatja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876. sorszámú gondolat.

"Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud, és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik." Hamvas Béla
süti beállítások módosítása