Azt mondja a Fodor Gábor a Facebookon, hogyaszonyga, hogy “Nagyon szomorú látni, hogy Schiffer András az LMP-elnöke és Török Zsolt volt MSZP- szóvivő kedélyesen mondja fel a szalon és kevésbé szalon antiszemita szlogeneket a Facebookon.
Erre nincs mentség!”

Mármost azt én nem tudom, hogy Török Zsolt mit mond fel kedélyesen, mert nem olvasom, hiszen egyrészt nyilván tök unalmas, másrészt pedig különben is.

Schiffert viszont szoktam olvasni (jómagam is szoktam olvasni egyébként), ő kifejezetten vicces tud lenni.

Fodor Gáborral pedig csak néha szoktam összefutni a közösségi hálóban (mármint nem az övében), de akkor aztán nagyon, és akkor is ilyenekkel olt.

 fodor_gabor_fb.jpg

 Engemet persze nem érdekel, hogy ki mit posztolgat a Facebookra, ameddig azt a négy fal között csinálja, de már a Láposi-éra alatt sem értettem, hogy mi a bánatért kell telematricázni a fiúvécét szadeszes jelképekkel (hozzáteszem, hogy akkor legalább volt házi feladat, pedig nem vagyok kommunista), mikor filcet is lehetett lopni a tanári asztalról. Azokkal legalább fel lehetett írni olyan örökbecsűeket, minthogy “Run DMC”, vagy “pina”, esetleg üzenni a másiknak, hogy szálljon le a Horváth Katiról.

De mondom, felőlem bárki írhat bármit. Akár még azt is, hogy a város legjobb pho levesét a Dang Mouiban lehet kapni, engem bizony nem érdekel! De az ilyen atavisztikus, avétos, obsoletus és legkevésbé sem menő szövegkontentek mindig kihoznak a sodromból. Most komolyan! Már a romkocsmák is lecsengtek, hipszternek lenni sem menő, és senki nem használ már olyan szavakat sem, hogy “Instagram”, meg “szpottolok”. Nemhogy belpesti szadeszes dumákkal terrorizálja valaki a gyanútlan internetezőket! A legtöbbje nem is érti, hogy miről van szó! Ennyi erővel írhatta volna ómagyarul is a Fodor, hogy “Nagyonogymuk szomorúgyem látnivogymuk, hogy Schifferus András…” satöbbi.

Komolyan mondom, szívesebben olvasnám egy gúvadt szemű, tárkonyos anyadisznó csöcsealját, mint egy ilyen légiesen könnyű, langyos finomkodást. Legalább nácizott volna egy izmosat, vagy vádolta volna be Schiffert, hogy valójában nem is ügyvéd az eredeti szakmája, hanem obersturmbannführer, a célja pedig egyértelműen Budapest ostroma.

Minden esetre nagyon szomorú látni, hogy Fodor Gábor, volt SZDSZ-elnök rinyálva mondja fel a legproletárabb szadeszes szlogeneket a Facebookon. Az egyetlen dolog pedig ebben a kérdésben, amire nincs semmiféle mentség, hogy 2014-től Fodor Gábor megint bent ül a parlamentben. :’(((((((((

Ágoston Dániel

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr456044033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.16. 19:54:22

"De az ilyen atavisztikus, avétos, obsoletus"

hopp-hopp itt elszaladt a ló, csöppet tautológia lett, de nem baj, legalább látjuk, hogy okos vagy :)
obsoletus latin szó, jelentése: elavult, ósdi. ua mint az atavisztikusnak. nem terjedt el a magyarban, használata indokolatlan is.

...

"Kedves András, lehet engem humortalansággal vádolni, és bár pont tőled ez igazán furcsa kritika lenne, én mégis azt gondolom, hogy kultúrember - különösen, ha politikus - nem zsidózik."

mondja fodor, válasza erre a zsidó (! tehát zsidók által kitalált, mondott!) viccre:

Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! . - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn:
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

"azért megvan annak a diszkrét bája, amikor egy liberális gój felszólít egy zsidó embert, hogy ne merészeljen zsidó vicceket mondani" ahogy egy kommentelő mondja facebookon.

teljesen ostoba ez a fodor gábor, életében semmit nem csinált, ki lehet az apja? melyik kommunista?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.16. 20:06:19

most dacból, találjunk jó zsidó vicceket! :)

Rabelében – kérdezi Kohnné -, van-e biztos szer az ellen, hogy ne legyek terhes?
- Van. Egy pohár forrásvizet kell inni.
- Előtte vagy utána?
- Helyette.

---

Pályázatot hirdetnek Leningrádban az újra megnyitott zsinagóga főrabbijának állására. Három pályázat érkezik be.

Az első pályázónak rabbi-iskolai végzettsége van, de pártiskolát nem végzett. A második pályázónak pártiskolai végzettsége van, de nem járt rabbiképzőbe. A harmadik pályázónak mindkét végzettsége megvan, de nem zsidó.

--

Hangosbemondó a moszkvai főpályaudvaron:
Figyelem, figyelem! Közlemény az izraeli kivándorlásra jelentkezett zsidó elvtársak részére. A verhojanszki vonat a 7. vágányról indul.

--
- Miért van nagy orra a zsidónak?
- Mert a levegő ingyen van.
---

- Apám, megházasodom! - mondja a zsidó fiú otthon.
- Na végre, édes fiam. Már épp ideje volt. Na és kit veszel el?
- A Bélát!
- Dehát az nem is zsidó!

---

- Pista bácsi, árulja már el, hogy tett szert ekkora vagyonra?
- Hát, fiam, zsidókat bújtatok a pincémben, ők meg fizetnek érte.
- De hiszen a háború már hatvan éve véget ért!
- Tudom én, de ők szerencsére nem tudják!

--

de nekem az örök kedvencem akkoris a Hova mész cigány?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.16. 20:18:15

ez az utolsó :)

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem? - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Érdekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe...

líder máximo 2014.04.17. 01:10:00

Fúúú te ágosoton most biztosan nagyon menőnek hiszed magad, mert pho levest eszel és már az instagramot használod a romkocsmákban, _és_ közben egy ordas náci vagy.

Egy mai náci ugyanis menőnek tartja már a pinát és a run dmc-t is, és közben beszól egy olyan politikusnak, aki az antiszemita jelenségre hívja fel a figyelmet.

ágoston, ehetsz te pho-t, rajzolhatsz run dmc-t, attól még egy ordas kis csapnivaló náci pöcsfej maradsz! Seggfej!

IP gyűjtögető 2014.04.17. 08:43:22

@líder máximo: csak az IQ-d 70-90 közötti értékének pontosabb meghatározása végett ugyan, írd már ide, hogy a ti nyelveteken mit jelent a 'náci' szó, majd ugyanennek a szónak a magyar jelentését, végül pedig azt, hogy miért értelmetlen ezt a szót ma használni...

LisztFerihegy 2014.04.17. 10:03:30

@líder máximo: ennyi telik egy ex-Pázmányostól? Ott is a nácizás-seggfejezés megy? Ne ábrándíts már ki!

Tákolmányi (törölt) 2014.04.17. 10:24:15

@líder máximo: Csak a statisztika értékek súlyozása miatt jegyzem meg, hogy szerintem is seggfej vagy.
Azonban támogatom a hozzád hasonlók antikommunikációját, mert vérfideszes vagyok és szeretném, ha még 12 évig a jobboldal kormányozna, e küldetés támogatásához kíván neked erőt, egészséget és hasinló kommenteket!
süti beállítások módosítása