04
jún
Üzenet itthonról haza
Címkék: trianon erdély kárpátalja határon túli magyar felvidék délvidék nemzeti összetartozás napja békediktátum
Tweet
Nehéz ma megszólalni. Bármi érvényeset, igazat írni. Hogy ne legyen benne se könnyed fölényeskedés, se száraz közöny, de erőltetett derű, csöpögős nyálasság, görcsös ökölrázás sem. Mert ezektől nem leszünk többek. Pedig valahogy úgy kéne, hogy ezen a napon minden esztendővel egy kicsit többek legyünk. Mert akkor, azon az átkozott 94 évvel ezelőtti délutánon, és az óta is mindig azt akarják, azt várják tőlünk, hogy kevesebbek legyünk. Hát csakazértse!
De pokolian nehéz ennek megfelelni. Tanuljuk még csak az emlékezést. Négy ólomsúlyú évtizeden át két nemzedék is felnőtt úgy, hogy pisszenni sem szabadott Trianonról, s utána is még húsz esztendőn át is csak suttogtunk. S, ha néha hangosabban szóltunk, ledorongoltak, kioktattak, vagy kiröhögtek minket. Négy éve hivatalos, törvénybe iktatott emléknap. Most már nem csak lehet, de végre kötelező, vagy legalább ildomos beszélnünk a gyalázatról. És most mégis – dadogunk. Keressük az ideillő szavakat, a megfelelő hangot, de még nagyon sokszor hamis a dallam.
Papíron a „nemzeti összetartozást” kéne ünnepelnünk. Igen, ünnepelni, így mondta be a közrádió is ma. Néptánc csoportokat hívünk Székelyföldről, iskolások érkeznek a Felvidékről, cserkészek a Délvidékről. Szép, napsütéses idő van, éppen, hogy beköszöntött a nyár, ideális fesztiválszezon nyitó rendezvény. Színpad a főtéren, mellette sörpadok, hot-dog és jó hideg sör is kapható. Erőlködve jópofizunk. De, jó, hogy ennyi helyen élnek magyarok: Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában – és mi, mind együtt, egy nagy boldog család vagyunk. Vicsorgásba fagynak a mosolyok, és a nagy magyarosch kavalkádban – ugyanúgy kussolunk a fájdalmunkról, mint húsz, harminc, vagy ötven éve. Mert arról már alig-alig esik szó, hogy ezek a magyarok nem azért élnek idegen országokban, mert leléptek, mint a szomszéd Béláék Németbe’, hanem azért, mert átment a fejük felett a határ. Hogy rohadtul nem vagyunk boldog család, mert a família egyharmadát nap, mint nap veri és megalázza a férje, akihez amúgy is úgy lett hozzákényszerítve.
Aztán szervezünk, nagy, dúlt keblű ökölrázó szeánszokat is, ahol szigorú tekintetű gyászmagyarok dübörgik az égre a nemnemsohát. Meg, hogy „kitartás, testvérek, jövünk”, és akkor majd az idegen megszállók „bocskorostúl, puliszkástúl” mennek a francba. Hogy addig hogy élnek, hogy maradnak talpon az elszakított magyarok, az legfeljebb részletkérdés, vagy még annyi sem. Csak tartsanak ki „ott a végeken”, és majd, ha a Kárpátokon megfújják a trombitát, megyünk, és rendet csinálunk. Hogy esetleg ők nem akarnak végvári vitézek lenni, és hősiesen elpusztulni, tönkre menni, beleőrülni a Trianonban rájuk szabott sorsba, az nem érdekes. Hogy vannak álmaik, vágyaik, terveik – és ezek közül csak az egyik, hogy meg kell maradni magyarnak. Hogy dolgozni szeretnének, családot alapítani, horribile dictu karriert építeni. Hogy élni akarnak, és nem túlélni - erről már alig beszélünk.
Hogy mi időnként jót akarunk, és hülyeséget csinálunk, hogy egyenként Krisztust kiáltunk, de együtt már Barabbásnak hangzik, az a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy az elszakított részeken ökölbe szorult kézzel figyelik a vidámkodó összetartozás-vurstlit, és keserű mosollyal a szájuk szélén hallgatják az üres ökölrázást. És ettől az egésztől nem fogunk jobban összetartozni – ha ugyan nem kevésbé.
És most jönne az, hogy én megmondom, hogyan kellene. Nem tudom. Én is keresem még a szavakat. Hogy mit is üzenhetnék én ezen a napon „odaátra”, ahol engem, a pesti gyüttment garabonciást mindig, mindenhol olyan nagy szeretettel fogadtatok. Komáromba a selyéseknek, akikkel annyi vidám éjszakán át álmodtuk a jövőt. Gyergyóba, az EMI-seknek, akik nem csak vendégül láttak, de meg is hallgattak. Délvidékre, a temerini, meg szabadkai srácoknak, akiktől egyszerre tanultam a derűt, és a konok kitartást is. Beregszászra a fősulisoknak, akik negyedannyi ösztöndíjjal a zsebükben sem engedtek fizetni egy sztogramm vodkát sem.
Nem üzenek nektek sem erőltetett mosolyt, sem lángoló szózatot. Csak két szót: veletek vagyunk. Ma, és az év minden napján, minden év minden napján.
Ölel benneteket barátotok:
Balogh Gábor/Gabi/Baloghúr/Balrog/Dzsí
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
clegane 2014.06.04. 16:59:34
soha nem fogom megérteni, hogy hogy nem örvend az EUnak, akinek fáj trianon.
Sörfi 2014.06.05. 10:03:20
Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.06.11. 12:59:54
Bármely megoldásra csakis logikus következtetéssel lehet jutni.
A másik az emlékezetpolitika, vagyis hogy mire emlékezzünk illetve mit is lehet trianonon ünnepelni. A válasz: semmit se. Mi ünnepelni - mosolyogni való van azon hogy elvesztettünk országunk 72%-át? Szembemegy a józan ésszel.
Magyarországon ma senki sem érvel, mindenki görcsbe van rándulva valami fölött vagy miatt. A felcsúti cigány meg a tartói kiépítették Horthy-rendszer tökéletes uralomtechnkai mását, ahol van a "kormánypárt" meg van az "ellenzék". A kormánypárt komoly, felelősségteljes, az ellenzék meg komolytalan hülyegyerekek gyülekezete. A csicskamédia gondoskodik róla hogy a csapból is ez folyjék. Viktor fölköltözik a Várba, a kör bezárult.
Természetesen többszázmlliárdos mutyikról meg az EUs pénzek lenyúlásáról egye szó sem esik, csak zavarná az alattvalók lelkiállapotát. Helyette megy az ikszfaktor meg a többi baromság, ___ingyen___, kábelen fogható adásban. Mondjon nekem valaki egyetlen más európai államot, ahol ingyen mérgezik a népet a szarral.
Valahol olvastam hogy minden második egyetemista külföldön képzeli el az életét. Ezt érte el, hogy a cigányokat és zsidókat engedjük eldönteni, hogy mi legyen velünk, magyarokkal.
Az orbán-kormány egyszerűen az időhúzásra játszik. Jól tudják, hogy aki egyszer már kivándorolt, az 99% biztosan nem szavaz többé semmilyen pártra. A legutóbbi választás ennek ékes példája.
Aki egyszer kivándorolt, az szarik bele az egészbe, és a mai politikai helyzet ismeretében okkal teszi meg. Igaz hogy ott van a választékban a Jobbik, de az egyszeri választó, sokak meggyőződésével szemben NEM hülye: tudja hogy a Jobbiknak mennyi esélye van a jelenlegi médiaellenszélben kormányra kerülni.
Kezd egy kétpártrendszer kialakulni, ahol van a Kormánypárt, meg van a Jobbik, A jobbikra van osztva a felelőtlen hőzöngő infantil hülyegyerekek képe, a fideszben meg az új naccságosurak méltóságteljes, egészképernyős pofázmánya uralkodik. A fidesz folyamatosan lopja a Jobbiktól az ötleteket, így tartva fenn a polgári-körösztyén-konzerv látszatot.
Egy ilyen fölállásban, a még meglévő demokráciamaradványok keretei közt, nagyon nehéz bármit is tenni, hogy a Nemzeti Álláspont foglalja el méltó helyét az Országházban.
Magyarországon a "rendszerváltás" óta a kommunista elit hatalomátmentése zajlik, különböző frakciókban. A folyamat közben szétvertek egy országot (ipar, mezőgazdaság, kultúra).
A demokrácia illúzióival le kell számolni végre, mert különben az ezernyi trükkel (csak hogy emlékezzünk: megcinkelt választási rendszer, gerrymanderelt kerületek, totális fideszmédia-kontroll, fidesz-csatanyuggerek százezrei, a nemzetinek hazudott liberális retorika) még 2040-ben is a béka segge alatt leszünk, miközben az új urak kimulatnak minket az utolsó fillérünkből is.
2015.08.24. 04:42:46
Kinek a szülőföld idegen ország,
Annak önlelkét naponta megtapossák.
Kinek a nemzete másfajta nemzet:
Az lélegezni is másképp lélegezhet.
Kinek a személye nem kívánt elem
A hétköznap is keserű történelem.
Kinek a szava, másfajta beszéd,
Elég ok arra, hogy ezért üldözzék.
Kinek a léte, állami letagadás,
Annak sorsa üldözés, beolvasztás.
Kinek a hazához megvan minden joga,
Idegen polgárság: megalázás sora.
Járok hazám földjén, idegen országban.
Szenved, ki nem tud nyugodni sorsában.
A bánat határát körbe -körbe járva
Fájdalmas elvesztett gazdagsága.
Voltunk Európának oltalmazó bástya,
Pusztultunk, elfogyunk, hála,
Uraink önző ostobaságának,
Kivetettjei Ázsia pusztájának.