pray_for_Gaza.jpgMiközben Magyarország könnyekkel küszködve szipog Steiner Kristóf megindító izraeli helyzetjelentésétől,– a nagyvilágban a Viva egykori szöszi celebjénél kissé híresebb figurák is kifejtették a véleményüket a palesztin-izraeli konfliktus újabb véres fejezetéről. És nem egészen azt gondolják róla, mint ő.

Szombaton Rob Schneider amerikai humorista és filmsztár (Tök Alsó, Vizsenyolcas, Apafej, Kegyenc fegyenc) Twitter oldalán így foglalta össze a nap eseményeit: „Ez volt Gáza undorító, embertelen ostromának leghalálosabb napja”.

Az idei legjobb sorozatnak járó Golden Globe-ot elnyerő „Botrány” című sorozat (magyarul az Universal Channelen fut) főszereplője, Kerry Washington múlt szerdán posztolt ki egy képet egy meggyilkolt palesztin fiúról. A színésznő nem bocsátkozott komolyabb politikai elemzésbe, pusztán annyit art a fotó alá: „Szívszorító”.

Izraelnek a gázai el-Wafa kórház lebombázásával sikerült feldühítenie Hulkot is. A „Bosszúállók” hirtelen haragú óriását alakító Mark Ruffalo egy tweetben így fakadt ki: „Eddig azt gondoltam, minden emberi lény egyetért abban, hogy kórházak lebombázása túl van minden határon.”

Az egyik legmeglepőbb kiállás talán a bájos kis hollywoody cicababaként ismert Selena Gomez megnyilatkozása volt. Az egykori Disney sztárból a kamasz fiúk neves álmainak főszereplőjévé előlépett énekesnő az Instagramon osztott meg egy képet „Ez az emberségről szól - imádkozzatok Gázáért!” felirattal.

Izrael egyik legharciasabb kritikusa Mia Farrow. A színésznő több, gázai népirtást elítélő képet osztott meg a Twitteren, többek között egy olyat is, amely arra szólítja fel az Egyesült Államok kormányát, hogy hagyjon fel Izrael katonai támogatásával. Egy pár nappal ezelőtti bejegyzésében pedig egy igen kínos költői kérdést tesz fel: „Izrael azt állítja, hogy célja a Hamász rakétáinak távol tartása – de akkor miért bombázzák emberek otthonait Gázában?”

Azért ne higgyük, hogy Hollywoodban már divat lett kiállni a palesztinok emberi jogaiért. Az elmúlt napokban több olyan sztár is akadt, aki egy őszinte pillanatában, hirtelen felindulásból kiállt Gáza mellett – ám később valamiért visszavonták „meggondolatlan kijelentéseiket”. Így járt Dwight Howard, a Houston Rockets kosaras sztárja, és Rihanna is. Bűnük az volt, hogy kiposztolták Twitterre: #FreePalestine. A tiltakozások hatására később mindketten törölték a bejegyzést.

A System of a Down frontembere, Serj Tankian keményebb csávónak bizonyult náluk. Az örmény származású énekes számainak visszatérő témája saját népének huszadik század eleji tragédiája – ám nem megy el szó nélkül amellett sem, ha máshol gyilkolnak ártatlanokat. Facebook oldalára egész kis politikai elemzést tett ki a közel-keleti helyzetről:

"Itt az ideje, hogy véget vessünk ennek a nyomorúságnak, amit a Nyugati Part (vagyis Ciszjordánia) és Gáza Izrael általi megszállásaként ismerünk. A Harakiri szólóalbumon (2012) egyik dala, az Occupied Tears erről szólt, valamint a hokolauszt borzalmas szörnyűségeit átélt emberek képmutatásáról, akik most megszállókként viselkednek másokkal szemben.

John Kerry és az USA komoly nyomást alkalmazott annak érdekében, hogy a béketárgyalások újrainduljanak. A Hamász és a palesztin hatóság össze is fogott az egységes tárgyalások érdekében. Netanjahu megpróbálta megosztani őket, de nem tudta. Az emberrablások egyfajta politikai kifogásként szolgáltak arra, hogy az Izrael által szabadon engedett palesztin politikai foglyokat újra elkapják. A Hamász erre rakétákkal válaszolt, Izrael pedig kiszabadult a tartós békére törekvés kényszeréből azzal, hogy berontott Gázába. Így a tartós béke helyett most már az átmeneti fegyverszünetről folyik a szó.

Még egy dolog: nem szabad, hogy az antiszemitizmus emlegetése elleplezhesse ezen témák őszinte megvitatását, különösen itt, az USA-ban.”

Az amerikai és nemzetközi bulvársajtó teljes fordulatszámon pörög Gomez, Farrow kiállásán, vagy épp Rihanna „hibás tweetjén”. A hazai bulvár közismerten szigorú minőségi szűrőjén azonban egyik sztori sem jutott át.

Széljegyző

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr816535205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 17:12:04

@Egy Hun Hunniából: Bizonyára mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolatok születnének ebből palesztin testvéreinkkel.

Ha a hülyeség fájna...

@oszt jónapot:
"Izraeli civileket rakétázni, elrabolni, felrobbantani ér?"
AZ arányosságot kell figyelembe venni.
Amikor meghal egy izraeli katona, szólnak a lövésznek rádión, hogy most már kilőheti a terroristát hogy egyenlítsen.

De vigyázni kell mert ha kórházról rakétáznak, olyankor nem ér a nevük, akkor békén kell őket hagyni.

Ha valaki megszegi a szabályt akkor az égből alászáll egy ensz békebíró és sárga lapot ad. Két sárga lap után el kell menni Hágába, ahol kiszabják a büntetést.

Ad Dio 2014.07.23. 17:23:17

@oszt jónapot:

"Izraeli civileket rakétázni, elrabolni, felrobbantani ér?"

Nem, nem ér. Senki nem mondta hogy azt lehet. De egy civilizált jogállam nem reagálhat úgy mint Izrael most. Nem és kész.

Ad Dio 2014.07.23. 17:27:55

@kabelbarat:

"Ez a bombázás nem az a bombázás. Pontosan kettő nagyságrenddel nagyobb volt a halottak száma második világháborús bombázások során."

??? hogy jön ez ide? civileket bombázni mocskos aljas dolog, mellesleg háborús bűntény. Szerinted számít hogy hány DARAB civil hal meg közben, vagy hogy azok a civilek milyen nemzetiségűek, vallásúak, etnikumúak???

"Szerintem majd szólalj fel az automobil használata ellen is, abban is milyen sokan meghalnak. Nincs 0 kockázat, nincs 0 áldozat."

??? Te most komolyan összehasonlítod az autóbaleseteket a terrorbombázásokkal? Ez már mindennek a legalja...

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 17:33:23

@Ad Dio: Nem. Mindennek a legalja élő pajzs mögül mellől civil területeket bombázni. Te most kb. emellett érvelsz. Ha jutalmazod a mocskos taktikát, akkor legközelebb is használni fogják. Ilyen egyszerű.

Nem terrorbombázás amikor kilősz egy veszélyes elemet, hanem indokolt csapás amivel közvetetten életeket mentesz.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 17:44:34

@kabelbarat:
"És Goldstein milyen szervezetnek volt a tagja? Nehogy már egy magányos farkast összehasonlítsunk egy megválasztott szervezettel. "

A Zsidó Védelmi Ligáé, melynek politikai szárnya az izraeli parlament része volt.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 17:46:56

@krain: És a ZsVL mövé állt és támogatta, és utána követeléseket fogalmazott meg, hogy többé ne legyen ilyen?

Ad Dio 2014.07.23. 17:49:09

@kabelbarat:

"Mindennek a legalja élő pajzs mögül mellől civil területeket bombázni. Te most kb. emellett érvelsz."

Az eszedért nem lopnak el :-/. Senki nem érvel e mellett. Sőt, már többször elmondtam, hogy mélységesen elítélem a dolgot. Aki ilyet tesz, azt a legkeményebben meg kell büntetni. Ha nincs más megoldás, az élete kioltásával is.

Egy másik kérdés az, hogy szabad-e a civilek közé bombát dobni, hogy az a pár féreg meghaljon.

Indokolt csapás? Egy kórházra??? Néhány - vélelmezett - terrorista miatt?!?!?

Tudod a civilizált világ az ilyet mélyen elítéli. Barbárnak és terroristának mondja aki ilyent elkövet vagy helyesel. Én is ezt teszem veled. És elítélem Izrael terrorista módszereit.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 17:54:40

@Ad Dio: Marha egyszerű megmondani mit nem szabad, úgy hogy amikor arra kéne válaszolni, hogy akkor hogyan kéne, megvonod a vállad.

Azt meg nem nehéz felfogni, hogy ha nem lövöd ki a kórház tetejéről meg a gyerek mellől a veszélyes elemet, akkor legközelebb is a kórház tetejéről, meg a gyerek mellől fogja csinálni.

Ad Dio 2014.07.23. 18:09:17

@kabelbarat:

"Azt meg nem nehéz felfogni, hogy ha nem lövöd ki a kórház tetejéről meg a gyerek mellől a veszélyes elemet, akkor legközelebb is a kórház tetejéről, meg a gyerek mellől fogja csinálni."

Kilőheted a gyerek mellől. De nem robbanthatod fel az óvodát! Érted a különbséget nácikám????

"Marha egyszerű megmondani mit nem szabad, úgy hogy amikor arra kéne válaszolni, hogy akkor hogyan kéne, megvonod a vállad."

Ez a te egybites olvasatod. Persze messze nem arról van szó, hogy bárki vonogatná a vállát. Mások hibáit vsizont nem hiszem hogy nekem kellene megoldanom. Óriási hiba volt Izrael Állam újkori kierőszakolása. Lehetetlen szituációt teremtett a közel keleten. Nehogy már nekem kelljen megmondani hogy ebből a lehetetlen helyzetből hogy jöjjenek ki! De ez nem jelenti azt, hogy nem mondhatja meg a világ, hogy hogy NEM viselkedhetnek.

Márpedig nem ölhetnek halomra civileket. Ez barbár terrorizmus.

2014.07.23. 18:36:35

Érthetetlen az egyoldalú, izrael-párti tájékoztatás. Pedig a hazai média kilincsorrú munkásai világszerte híresek a függetlenségükről...

2014.07.23. 18:37:42

@szkepi:

Hazudsz zsidó, unalmasan hazudsz.

bbwd 2014.07.23. 18:52:06

@oszt jónapot: kapják el sz elkövetőket és ítélék el, amint az demokráciákban szokás

állítólag izrael a közel.-kelet egyetlen demokráciája... nem úgy viselkednek

egyébként meg azt már megbosszulták, jó zsidó szokás szerint, gondolom, te is hallottál róla

bbwd 2014.07.23. 18:53:56

@kabelbarat: annyira aranyos, hogy fogalmad nincs a jogról, de belepofázol:)

vagy van jog, vagy nincs

szerinted érvényesül a nemzetközi jog erre az izraeli háborúra? természetesen

akkor be kell tartani a szabályokat még ha az nem is kellemes

ha nem tartják be, mehetnek hágába, mint páran mostanában

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 18:54:07

@Ad Dio: A számok alacsonyak, és ez nem a palesztinokon múlik.

Egyértelműen nem a civilek tömeges mészárlása a cél.

Ha ennyire felzaklat, és szeretnél ellene tenni, hogy gyerekek halnak meg, akkor tudok ajánlani segélyszervezeteket amelyek gyermekek életét mentik meg.
Nekik tudsz pénzt utalni.
Persze elképzelhető, hogy akkor hónap végén nem tudod megvenni amit szerettél volna.

Vagy ez már túl nagy áldozat lenne egy idegen gyerek életéért?

De az izraeli katonáktól elvárod, hogy vigyék vásárra a bőrüket, hogy kompenzálják az ellenség kegyetlenségét, hogy ezzel megmentsék az ellenség gyerekeit, akiket arra nevelnek, hogy majd megöljék őket és a családjukat.

Képmutató, sötét bunkó vagy aki a biztonságos kis lakásában ítélkezik emberekről akik az életüket viszik vásárra a társaikért.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 18:58:33

@bbwd: "vagy van jog, vagy nincs"

Megsúgom. Nincs. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Ahhoz hogy valakit rávegyél valamire, nyomást kell gyakorolnod rá. Így működik a világ.

Ad Dio 2014.07.23. 19:13:47

@kabelbarat:

"A számok alacsonyak, és ez nem a palesztinokon múlik."

Nácikám, jelenleg a civil áldozatok kb 100:1 arányban palesztinok.

"Egyértelműen nem a civilek tömeges mészárlása a cél."

Ja, ez csak amolyan "mellékhatás".

"Ha ennyire felzaklat, és szeretnél ellene tenni, hogy gyerekek halnak meg, akkor tudok ajánlani segélyszervezeteket amelyek gyermekek életét mentik meg.
Nekik tudsz pénzt utalni.

Persze elképzelhető, hogy akkor hónap végén nem tudod megvenni amit szerettél volna.

Vagy ez már túl nagy áldozat lenne egy idegen gyerek életéért?"

Te nagyonhülye... hogy jön ide egy segélyszervezet. arról beszélünk, hogy Izrael civileket öl halomra. Érted-é?!

"De az izraeli katonáktól elvárod, hogy vigyék vásárra a bőrüket, hogy kompenzálják az ellenség kegyetlenségét, hogy ezzel megmentsék az ellenség gyerekeit, akiket arra nevelnek, hogy majd megöljék őket és a családjukat."

Szóval szerinted - a jogállam ateista racionális bajnoka - szerint, vannak jó gyerekek, akikért kár, meg akiket segélyszervezetekkel kell támogatni, meg a gonosz ork porontyok, akik születésüknél fogva rosszak. Azokért nem kár ha néhány belehal egy-egy igazságos izraeli rakétába? Így gondolod?! Ez bizony nem más, mint sötét náci gondolkodás. Fajelmélettel, kollektív bűnösséggel és legális civilgyilkolással. Tróger senkiházi vagy.

"Képmutató, sötét bunkó vagy aki a biztonságos kis lakásában ítélkezik emberekről akik az életüket viszik vásárra a társaikért."

Nem volna baj ha ezt szemtől szemben is megismételnéd.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 19:23:06

@Ad Dio: Olyasmit vársz el mástól amit te nem teszel meg.

Ha bizonyos összegű pénzt utalnál hónap végén a megfelelő helyre akkor megmented egy gyerek életét.

Ha egy terroristát nem légi csapással ölnek meg, hanem oda megy az élő erő és kilövi.(Ami nem csak veszélyes de hosszadalmas) Akkor az élete kockáztatásával megmenti a mellette álló gyerek életét.

Tehát te fizetsz=egy gyerekkel kevesebb hal meg

Ő kockáztatja az életét=egy gyerekkel kevesebb hal meg. Ugyanaz.

Na most kérdezem én. Fizetnél e pénzt egy idegen gyerek életéért?

Ha nem utalsz rendszeresen egy segélyszervezetnek, a válasz nem.

Na most a kérdésem a következő: Ezek után miért várod el, hogy valaki kockáztassa az életét egy idegen gyerek életéért?

A célzott rakétatámadások biztonságosak, de magas a járulékos veszteség. Ez van.
Felfogtad nagyágyú?

Ad Dio 2014.07.23. 19:27:45

@kabelbarat:

"Tehát te fizetsz=egy gyerekkel kevesebb hal meg

Ő kockáztatja az életét=egy gyerekkel kevesebb hal meg. Ugyanaz."

Már hogy a rossebbe lenne ugyanaz! Én nem ölök gyerekeket. Másoktól is elvárom hogy így tegyenek. Hogy ki utal segélyszervezetnek és ki nem, az a maga dolga. Érted a különbséget nácikám?! Nem megölni egy gyereket vagy egy civilt nem kegy, hanem kötelesség. Senki sem ölhet meg semmilyen indokkal ártatlanokat. Rettenetes a gondolatmeneted. A leges-legsötétebb náci ideológia van mögötte.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 19:29:27

@Ad Dio: Tehát ha látok egy haldokló gyereket és nem segítek neki, pedig könnyen megtehetném, akkor nem mondanád rám hogy gyilkos vagyok?

Ad Dio 2014.07.23. 19:35:40

@kabelbarat:

Ennek mi köze ahhoz, hogy ha bombát dobsz egy óvodára, akkor gyilkossá válsz?

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 19:40:45

@Ad Dio: Szerintem nem csak azért vagy felelős amit megteszel, hanem azért is amit nem teszel meg de megtehetnél.

Ad Dio 2014.07.23. 19:45:17

@kabelbarat:

Ez már trollkodás.

Részemről ennyi. Sötét egy náci vagy barátom. Nem válsz díszére a népednek...

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 19:50:08

@Ad Dio: Nem tudtam hogy elemi filozófiai kérdéseket feszegetni trollkodás. Köszönöm, hogy felvilágosítottál.

Kifogytál az észérvekből? Ezek szerint bárki aki valaha is háborúzott náci?

Népemnek? Írd már le melyik népnek nem válok díszére!

oszt jónapot 2014.07.23. 20:08:25

@bbwd: Hallottam és az a különbség, hogy a zsidók elfogták a palesztin gyerek gyilkosait, a palesztinok meg hősként ünnepelték a zsidó gyerekek kivégzőit.

oszt jónapot 2014.07.23. 20:11:49

@kabelbarat: Nyilván zsidó vagy, ha nem a palesztinok faszát szopod. És egyben náci is.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 20:13:12

@Ad Dio: "Nácikám, jelenleg a civil áldozatok kb 100:1 arányban palesztinok."

Erre még elfelejtettem reflektálni. Attól hogy valaki rosszul céloz, még nem lesz humánusabb. A Hamas a civil lakosságot célozza a rakétáival. Az nem mentség, hogy van az iron dome, sem az hogy az emberek vigyáznak magukra és levonulnak az óvóhelyre.

szkepi 2014.07.23. 20:19:23

@Ad Dio: a világon ahol konfliktus van, vagy gyilkosság, ott muszlim.
- bosznia háboru
- irak terror+háború
- jemen terror
- szomália kalozkodás+terror
- india mohamedánok. mumbai...
- dél thaiföld - robbanatnak az iszlamisták
- libanon tönkretették a világ legszebb országát
- közép afrika népirtás. keresztények pusztitása
- azérbajdzsán örményekkel... baltás mocsok
- afganisztán - soroljam
- dél marokko - terror.
- egyiptom terror

és ahol nincsenek, ott robbantanak. világ söpredéke. azért védik őket, mert az olaj a kezükben van.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 20:42:57

@szkepi:
az ukrán muszlimokat se felejtsd ki!

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 21:00:47

@kabelbarat:
"Marha egyszerű megmondani mit nem szabad, úgy hogy amikor arra kéne válaszolni, hogy akkor hogyan kéne, megvonod a vállad."

Ha Izraelben szerbek élnének, nem zsidók, már jött volna a NATO kevesebbért is!

Ad Dio 2014.07.23. 21:03:57

@szkepi:

Gyűlnek a trollok szépen...

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 21:05:46

@krain: Nem is tudtam, hogy a palesztinok NATO tagok.

A háborúk nem szimpátia alapján mennek.
Ha így lenne, már rég felszabadítottuk volna az É-Koreai koncentrációs táborokat.

Na ahhoz képest Gaza maga Disneyland.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 21:26:34

@kabelbarat:
"Nem is tudtam, hogy a palesztinok NATO tagok."
Annyira tagok, mint Koszovó volt :)

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 21:44:49

@krain: Szabad a gazda. Nem tudom hogy miért ítélte úgy az USA, hogy veszélyt jelent számára a konfliktus.

Ad Dio 2014.07.23. 23:02:42

index.hu/kulfold/2014/07/23/ensz_haborus_bunt_kovethetett_el_izrael/

29:1(USA) arányban, 17 tartózkodással...

Úgy tűnik mégsem én vagyok helikopter.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 23:18:50

@Ad Dio: ez a sokszázadik ilyen határozatféle, de a demokrácia már csak ilyen, hogy az az 1 szavazat többet ér, mint a 29.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 23:40:20

@Ad Dio: @krain:
Én soha nem mondtam, hogy Izrael nem követ el "háborús bűnöket". Csak annyit mondtam, hogy a háború az háború és a másik fél sokkal piszkosabban játszik.

Értitek, egy ideális világban minden fegyvert becserélnének paintball puskákra, a két fél lejátszaná a meccset és a végén a nyertes megszabná a feltételeket.

Persze ugye ehhez el kéne engedni az "Inkább meghalok, de akkor is rohadj meg" hozzáállást.

A 2. VH. alatt állítólag együtt teáztak a két fél pilótái, miután lőtték egymást a levegőben.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.23. 23:46:11

@kabelbarat:
"a másik fél sokkal piszkosabban játszik."
Ebben igazat adok, a "tűzijáték" rakéták, azzal a tudattal, hogy úgysem érnek célba, valóban nem összehasonlíthatóak, a foszfor bombákkal és a tüskéket rejtő, direkt a minél több ember megölésére tervezett rakétákkal. A kórházak támadásáról, a focizó kisgyerekek támadásáról nem is beszélve.

kabelbarat (törölt) 2014.07.23. 23:59:09

@krain: Jah persze. Azért rohangálnak az óvóhelyre az Izraeliek, mert nem szeretik a "tüzijátékot".

Mondjuk az tényleg elég szemétség volt, hogy olyan betont adtak amiből csak csempészalagutat lehet építeni, óvóhelyet vagy lakóházat nem.

Nagykörúton túli magyar 2014.07.24. 00:42:36

@kabelbarat:
"Jah persze. Azért rohangálnak az óvóhelyre az Izraeliek, mert nem szeretik a "tüzijátékot"

egész komfortos óvóhelyeik vannak:
www.theguardian.com/world/2014/jul/20/israelis-cheer-gaza-bombing

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 01:11:47

@krain: Ebben most mi van? Jah, mivel a Hamas rakéták nem célzottak, ezért nem para amikor az úri közönség kiül nézni az indítást. Ettől függetlenül nem tűzijáték és van hogy betalál valahova.

Én azt mondom nagy jót tesznek ezekkel az emberekkel amikor megszabadítják őket a Hamastól.

Ha a Berlini bombázások idején a nácik kiküldik a zsidókat a tetőre, akkor most azon lennénk fennakadva, hogy az angolok milyen szemetek voltak amiért lebombázták őket?

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.24. 02:20:54

A zsidókat irtották a 2. vh alatt, utána kaptak egy országot a győztesektől, ahol betolakodók, a zsidók terrorcsoportjaik kegyetlenül gyilkolták a briteket, arabokat már a 2. vh előtt is.

a 2. vh után kialakult az a téves felfogás, hogy a zsidók előtt mindenkinek hason kell csúszni, mert egyszer szenvedtek egy nagyot és onnantól ők ab ovo áldozatnak tekintendők, képtelenek a kegyetlen gyilkolásra, a náciskodásra, elnyomásra

a világ nyugati fele ebben a tévhitben él, máig folyik a holokauszttal korbácsolása a nyugati embereknek

olyan megkérdőjelezhetetlen tézise lett ez a nyugati kultúrának, hogy még olyan országokban is folyik a holo agymosás, ahol végképp semmi közük hozzá

én a Távol-Keleten élek, itt sokkal szörnyűbb népirtások történetek a történelem folyamán, mint a holokauszt
de ezekről a nyugati átlagember nem tud semmit
egy kínainak a japánok által elkövetett népirtás a tragédia (meg a kommunisták által elkövetett népirtás), neki a holokauszthoz semmi köze, megvonja a vállát rá
az ázsiai népeknek joguk van arra, hogy leszarják a zsidók propagandáját és a saját tragédiáikkal foglalkozzanak

a nyugatiakra meg rálőcsölték, hogy a saját halottaikat ne gyászolják, helyette vadidegen embereket sirassanak, fizessenek utánuk kárpótlást, a világ végezetéig

itt nincs naponta holo téma a médiában, ez pedig felszabadító érzés

amúgy a zsidók teljesen jól megvannak a saját fajelméletükkel, a nem-zsidókat értéktelennek tartják
igazi kirekesztő, vallási-faji alapon megkülönböztető elméletük van

egyedül a keresztény agymosásban felnőtt nyugati ember viselkedik áldozatként és még élvezi is

egyszer és mindenkorra nemet kell

a Qassam rakéták kőkorszaki fegyverek az izraeli-amerikai csúcstechnikához képest

gyakorlatilag több izraeli hal meg közlekedési balesetekben, mint Qassam rakétáktól

érdemes megnézni pár dokumentumfilmet a youtube-on, hogy miként viszonyulnak a zsidók mások szenvedéséhez
totálisan ignorálnak mindenki mást
megvonják a vállukat és leszarják, hogy hány palesztin, magyar, perzsa, kínai vagy német hal meg
van belőlük elég, egy zsidó pedig ezerszer többet ér, mint egy gój... ennyi a véleményük az emberekről, akik nem zsidók

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.24. 03:17:53

@maxval, a gondolkodó birca: látod, ezzel van a probléma
igen, az izraeli állampolgár araboknak jobb a soruk
a többséget azonban elüldözték az otthonából, izraeli állampolgárságot sem kaptak, menekültként élnek generációk óta
gyorsabban szaporodnak, mint a zsidók, de ez azzal is jár, hogy beszorítva egy kis területre, ott koncentrációs táborhoz hasonló állapotok közt kell élniük

az nem igaz, hogy ma nincsenek elüldözések
ma is folyik a telepesek betelepítése és ők arabokat űznek el a földjükről, házaikból
mint ebben a videóban is:

www.youtube.com/watch?v=doqHacmNJxg

a zsidók közt még azok is a zsidó fajelmélet hívei, akik szekuálisnak vallják magukat
tehát ez nem a vallásról szól, hanem a fajtisztaságról

www.youtube.com/watch?v=Qd2lZosBrig

ez is érdekes:
www.youtube.com/watch?v=pajvvFujDt4

a zsidók pont olyan fajgyűlölők, mint a nácik voltak
és még ma is áldozatnak állítják be magukat, a világ meg beszopja

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.24. 05:47:11

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:

A zsidók között pont ugyannyi a szélsőségesek, rasszisták, idegengyűlölők aránya, mint más népeknél.

Ad Dio 2014.07.24. 07:40:01

@kabelbarat:

Fincsi kis gumivéleményed van. Praktikus :-).

Hun Magyar 2014.07.24. 07:51:39

MINDEN JÓÉRZÉSŰ MAGYAR EMBERNEK!!!!!!
TE IS TEHETSZ GÁZÁÉRT!!!! AZ ÁRTATLAN PALESZTINOKÉRT!!!
AZ IZRAELI NAGYKÖVET ÉS NAGYKÖVETSÉG KITILTÁSA MAGYARORSZÁGRÓL!
Kérlek írjátok alá és osszátok meg minél többen!!!

www.peticiok.com/az_izraeli_nagykovet_es_nagykovetseg_azonnali_kitiltasa

Hun Magyar 2014.07.24. 07:53:30

Az izraeli nagykövet és nagykövetség azonnali kitiltása

Követeljük, hogy a magyar kormány azonnali hatállyal tiltsa ki az országunkból az izraeli nagykövetet és az izraeli nagykövetséget, továbbá követeljük, hogy véglegesen szüntessék meg Izrael pénztámogatását is! A megállíthatatlan gázai mészárlások és gyerekgyilkosságok miatt !

Izrael ismét bebizonyította, hogy egy agresszív és embertelen állam, amely a terrorizmus ellen szónokol minden nap, miközben ő maga a terrorizmus legsötétebb képviselője. Egy háború mindig szörnyű, de amikor folyamatosan és tömegével érkeznek a civil áldozatokról szóló beszámolók, képek és híradások, akkor az egész világnak egyszerre kellene kiállnia és azt mondania: „Elég volt, Izrael!”

Minden jóérzésű magyar ember nevében mondhatom, hogy az országunk mélyen elítéli ezt a barbár és kegyetlen gaztettet, amit a megállíthatatlan izrael művel! Amit megtehetünk mi magyarok, nagyon kevés eszköz áll rendelkezésünkre, hogy megállítsuk a Palesztin nép ellen elkövetett öldöklést és ne csak felháborodott szavainknak adjunk hangot, hanem hitelesített formában nyújtsuk be a tiltakozásunkat!

„Elég volt, Izrael!”

Elég volt! Gyilkosokat nem támogatunk!!

Kérlek írd alá te is, és adjátok tovább, hogy mielőbb valóban tehessünk lépéseket a Palesztin nép megmentéséért!

www.peticiok.com/az_izraeli_nagykovet_es_nagykovetseg_azonnali_kitiltasa

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 08:32:12

@Ad Dio: Ha elkezdesz valakire lőni, az nem ment fel, hogy golyóálló mellény van rajta, sem az, hogy nem tudsz célozni.

Ad Dio 2014.07.24. 09:11:59

@kabelbarat:

Lassan mondom hogy értsd náci: Izrael a világ értelmes többsége szerint háborús bűnöket követ el jelenleg. Ez ellen tiltakoztunk mi is tegnap. Kivéve téged meg pár agyhalottat, akiknek elfogadhatóak Izrael módszerei, "belefér" pár száz civil és gyerek halála (főleg ha azok az "ellenség gyermekei"). Mára hogy az ENSZ szavazását láttad, szépen megváltozott a véleményed. Derék...

Mielőtt megpróbálnál terelni: senki nem menti fel a palesztinok aljas terrorista tetteit. Egy konfliktusban ha elítéled egyik oldal egyes tetteit, nem jelenti hogy másik oldal viselt dolgait felmented.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 09:37:24

@Ad Dio: Attól hogy lassan gépelsz, én még gyorsan olvasok.
Remélem lóbáltatok véres babát, meg volt "Húzzatok vissza ausviccba".

Nagyon derék tőled ez a kiállás. Gondolom a szíriai gáztámadások, vagy az Isis kegyetlen mészárlása ellen is voltál tüntetni, és naponta gondolsz a É-Korea politikai foglyaira.

Szerintem még annyi sincs benned, hogy majd egy kis pénzt küldj valamilyen humanitárius szervezeten keresztül Gázába. Csak ülsz, pofázol és szagolod a saját fingod arról elmélkedve, hogy te mennyire jó ember is vagy, hiszen elítéled a gyerekek bombázását, sőt még fel is vonultál ellene.

Legalább magadnak ismerd be, hogy szeretnél csak zsidózni egy kövéret, és itt az alkalom!

Tudod aki azzal jön, hogy "Nem válsz díszére a népednek...", az magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.
Látszik hogy magadból indulsz ki és mindenki másról is elfogultságot feltételezel.

Persze egy olyan szimpla kérdésre, hogy "Ha a nácik a berlini tetőkre kivezényelték volna a zsidókat, akkor az angolokat ítélnéd-e el amiért bombázták Berlint?" már nem válaszolsz.

Ad Dio 2014.07.24. 10:04:04

@kabelbarat:

"Legalább magadnak ismerd be, hogy szeretnél csak zsidózni egy kövéret, és itt az alkalom!"

Tipikus fasiszta hozzáállás az, amikor valaki képtelen elképzelni, hogy bárki származástól függetlenül ítéljen meg/el tetteket. Attól hogy te személyes érintettséged folytán vak fanatikusként képes vagy az embereket alsóbb és felsőbbrendűként kezelni, értékes és értéktelen hullaékként kategorizálni, ez a gondolkozás korántsem normális. A világ normális része ezt mélységesen elítéli. Az embereket ember mivoltuknál fogva tartjuk értékesnek. Nem a származásuk vagy a szüleik alapján.

Ismét lassan mondom, hogy értsd: a világon bárhol történik háborús bűn, azt épp úgy elítélem. Nem érdekel hogy az orosz a koreai, az amerikai az izraeli vagy épp a magyar hadsereg követi el. Képes vagy felfogni náci?

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 10:06:50

@Ad Dio: Képes vagy válaszolni egy egyszerű kérdésre?

Ha a nácik a berlini tetőkre kivezényelték volna a zsidókat, akkor az angolokat ítélnéd-e el amiért bombázták Berlint?

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 11:01:38

@Ad Dio: "Tipikus fasiszta hozzáállás az, amikor valaki képtelen elképzelni, hogy bárki származástól függetlenül ítéljen meg/el tetteket. Attól hogy te személyes érintettséged folytán vak fanatikusként képes vagy az embereket alsóbb és felsőbbrendűként kezelni..."

Tekintve hogy nincs személyes érintettségem, ebből a két mondatból egyértelműen következik valami rád nézve. Na kitalálod mi?

Ad Dio 2014.07.24. 12:49:14

@kabelbarat:

A kérdés nem az, hogy zsidó van-e a tetőn, hanem hogy a célpont katonai vagy civil.

Ha katonai, akkor a háborús bűntényt a németek követik el. Ha civil az épület akkor az angolok.

Ad Dio 2014.07.24. 12:51:11

@kabelbarat:

"Tekintve hogy nincs személyes érintettségem,"

Ha ez valóban így van, akkor nagyobb a fejedben a baj mint gondoltam. A személyes érintettséget mentségként találtam arra a komplett kognitív katasztrófára amit előadtál.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 12:51:52

@Ad Dio: Ennyi. Onnantól meg egy célpont katonai, hogy rakétákat tárolnak benne, vagy lőnek mellőle.

Szerintem a felelősség azé aki katonaivá tesz egy civil célpontot.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 12:56:28

@Ad Dio: "Tipikus fasiszta hozzáállás az, amikor valaki képtelen elképzelni, hogy bárki származástól függetlenül ítéljen meg/el tetteket."

Ízlelgesd még egy kicsit ezt a mondatot amit leírtál! :D

Ad Dio 2014.07.24. 12:59:40

@kabelbarat:

Ez csak a te zavart fejedben van így. Attól mert valakik fegyvert visznek egy kórházba, nem válik katonai célpottá.

Ez jog kérdése, nem pedig vélekedésé.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 13:04:11

@Ad Dio: Olyan elegánsan elsiklasz a technikai korlátok fölött.

Tehát akkor kórház tetejéről szabadon lehet civil célpontokra lőni, mert ott "nem ér a nevem" van.

Meg ugye bűnösök közt cinkos aki néma.

Ad Dio 2014.07.24. 13:04:28

@kabelbarat:

"...az ellenség gyerekeit, akiket arra nevelnek, hogy majd megöljék őket és a családjukat."

Mondat jelentése: az ellenség gyermekeiért nem kár. Neked "belefér" párszáz civil áldozat, akkor is ha a másik olalon csak 5-6 van. Neked belefér az hogy bombát dobjanak egy civilekket tali kórházra, ha abban lehet hogy van (!) terrorista és vagy fegyver.

És csodálkozol hogy nácizlak/fasisztázlak? Azért teszem, mert az vagy.

Ad Dio 2014.07.24. 13:07:17

@kabelbarat:

Francokat. Bűnöző az, aki rakétával nyomul egy kórház tetejéről. de épp így bűnöző az is, aki erre a kórházra bombát dob.

Gondolj már bele te nagyonhülye: ha egy terrorista berohan a tömegbe megoldás az hogy lekaszáljuk az egész tömeget gépfegyverrel, vagy napalmot dobunk rájuk???

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 13:07:41

@Ad Dio: Akkor az USA is náci, mert ledobott két atombombombát Japánra. Ott nem egy kórház ment füstbe.
Nem vagy tisztában a szó jelentésével.

Ad Dio 2014.07.24. 13:11:26

@kabelbarat:

Mellékzönge: a blog linkjét átküldtem egy rabbinövendék barátomnak. Szerinte te egy szélsőjobbos provokátor vagy :-). Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve, de belegondolva a dologba ez tényleg lehet...

Ad Dio 2014.07.24. 13:12:02

@kabelbarat:

Az atombombák ledobása szintén háborús bűncselekmény volt.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 13:21:26

@Ad Dio: Netanjahu egy jobboldali vezető. Csak elmondom milyen logika mentén halad.

"Az atombombák ledobása szintén háborús bűncselekmény volt." A háború továbbra sem focimeccs.

Nem vagyok provokátor, csak egy picit rá tudok fixálni dolgokra. Mondjuk tényleg egy kicsit sok időt elbaszok ezzel a vitával, de szeretek vitázni, amíg nem fordul át személyeskedésbe. Ezt a sok ökörséget már úgysem olvassa más rajtunk kívül.

Ad Dio 2014.07.24. 14:27:26

@kabelbarat:

Behúzhatsz a neved mellé egy strigulát. Gyakorlatilag még sosem dühített fel komentelő úgy mint te. De egyszerűen az a fasisztoid gőg ahogy azokról a szerencsétlen ártatlan áldozatokról nyilatkozol (semmibe véve mindenféle nemzetközi és hadijogot) bizony kihúzta a gyufát.

Csak remélni tudom hogy a véleményedet a vita miatt sarkítottad ki ennyire és nem vagy ekkora embertelen barom mint ami a véleményedből lejött. Bár ki tuja? A világ sajnos tele van elmebetegekkel...

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 14:46:09

@Ad Dio: Sajnálom! Most ezen elkeseredtem.
Elnézést kérek, hogy megbántottalak!
Felhúz, ha lenáciznak. Azért mentem bele a személyeskedésbe.

Nem ilyen elvek mentén élem az életem, nem köpök senkire és inkább elvonulnék a világ sarkába minthogy háborúzzak.

Szigorúan a technikai dolgoknál maradva:

Azért nem jó taktika tartani az arányosságot, mert akkor a saját áldozataid száma nő.

Tehát ha két ember elkezdi egymást ütni nem túl nagy ütésekkel. A végén a győztes is össze lesz verve.
Ha egy ütéssel kiteríted a másikat, akkor veszteség nélkül nyersz.

Plusz van egy üzenetértéke a számoknak.

Csak érzelemmentesen lehet jó döntéseket hozni, és ezt így névtelenül be merem neked vallani:
Ha a fiam menne háborúba, akkor én beáldoznék akárhány embert a másik oldalról, hogy hazajöjjön élve.

Ha ettől náci vagyok, akkor náci vagyok.

Ad Dio 2014.07.24. 15:19:19

@kabelbarat:

"Azért nem jó taktika tartani az arányosságot, mert akkor a saját áldozataid száma nő."

Tudod ezzel a véleményeddel a világ nem ért egyet. Szerencsére. Ha megtámad valaki, te csak a támadás erejének megfelelő erővel üthetsz vissza. Az arányosság elve a modern hadviselésben is kulcsfontosságú. Itt ugyanis olyan tömegpusztító fegyverek vannak a táblán, amik kontroll nélkül használva pillanatok alatt az egész emberiséget fenyegetik. Nagy a hadviselő felek felelőssége. Sokkal nagyobb mint valaha.

Az hatalmat persze alapból nem nagyon érdekli a törvény. Egészen addig amíg a nemzetközi közvélemény vagy épp nemzetszövetségek nyomás alá nem helyezik őket. Ez ilyen játék.

Izrael relatíve erős pozícióban van, de nagyban ráutalt az USA-ra. Így az ilyen és ehhez hasonló aljas lépésekkel azt kockáztatja, hogy romlik a megítélése az amerikai társadalom előtt. Így gyengülhet az érdekérvényesítő képessége is.

Amellett hogy háborús bűnöket követ el, ez a kockázat számára is jelentős.

"Csak érzelemmentesen lehet jó döntéseket hozni, és ezt így névtelenül be merem neked vallani:
Ha a fiam menne háborúba, akkor én beáldoznék akárhány embert a másik oldalról, hogy hazajöjjön élve."

Mondjuk ez pont nem érzelemmentes döntés volna. Érzelemmentesen azt lehet csak mondani, hogy egy élet=egy élet.

Ráadásul nem mindegy hogy katonákat vagy civileket áldoznál-e be. A katonákkal semmi baj. A civilek "beáldozása" viszont tömeggyilkossá tesz. Ha az apám ártatlanok vére árán "mentene ki" nem volna többé az apám sem az élet amin megvett nem volna többé élet. Azt gondolom a fiam sem rosszabb nálam, így szerintem ő sem fogadna e ilyet tőlem.

kabelbarat (törölt) 2014.07.24. 16:57:38

@Ad Dio:
"Ha az apám ártatlanok vére árán "mentene ki" nem volna többé az apám sem az élet amin megvett nem volna többé élet."

Más hozza a döntést, nem a te lelkedet terheli.

Én azt mondom, hogy a szabadság és a biztonság olyan mint a hurka. Ha szereted, akkor ne nézd meg hogyan készül!

"Itt ugyanis olyan tömegpusztító fegyverek vannak a táblán, amik kontroll nélkül használva pillanatok alatt az egész emberiséget fenyegetik."

Épeszű vezetők mellett ezek a fegyverek megteremtik a békét.

Ott a két atombomba amit az usa ledobott.
Sokan azt mondják, hogy egy hagyományos háború Japánnal nagyobb áldozatokkal járt volna.

Aztán ugye a két nagyhatalom valszeg a hidegháború miatt nem feszült egymásnak.

Én így azt az embert nem értem, aki leáll rakétákat lőni és tudja hogy jön az ellencsapás, és tudja hogy miatta emberek halnak meg, de csak lő.
Azt magyarázd már meg!

Volt már a történelem során olyan háború amit korrekt módon vívtak? Vagy volt már olyan, hogy egy erősebb ország engedett egy gyengébbnek?

feri846 2014.07.25. 10:27:56

@kabelbarat: Nah a cionisták-filoszemiták szokott kérdése, hogy az általuk antiszemitának tartottak, miért Izraellel foglalkoznak és miért nem más háborúkkal.

Röviden azért, mert itt kimutatja talmudi fagafehérjét a cionista zsidóság jórésze. Gojok között ők elítélnek midenféle etnocentralista-nacionalista akár rasszista gondolkodásmódot, de mint látható csak azért teszik, hogy saját vad talmudi rasszizmusok érvényesülni tudjon. Legjobb példa volt osztálytársnőm itthon, mindig a maszopra szavazott aliyah után meg a likudra vagy még a likudtól is jobbra állókra.

De, te kedves cionista barátom válaszolj nekem, hogy egy képzeletbeli helyzetre, hogyan reagálná.Tehát:
A cigányok egy borsodi faluban éppen "öregeznek" aminek keretében elvágják 3 magyar kisöreg-nyugdíjas torkát 1000 forintért, erre megjelennek a magyar biztonsági-különleges egységek gettóba zárják egész borsodban cigókat és biztonsági akció keretében megölnek 8-9 cigót plussz a magyar gárda is elkap egy cigányt random és élve elégeti bosszúakció keretében. A ezután cigók fellázadnak és a magyar hadsereg megöl közöttük még 1000-et. Ugye te hangosan a magyar hadsereg pártján állnál? Várom válaszod!!! :D ui: a képzeletbeli példa még mindig cigánypártibb ugyanis a cigányok magyarországon nem bennszülöttek ellenben a palesztin(iai) arabok igen.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 10:35:16

@feri846: A magyar cigányok magyar állampolgárok. A palesztinok sosem voltak izraeli állampolgárok. Rengeteg arab él Izraelben.

Amiről te beszélsz az bűnözés, ez pedig háborús helyzet.

feri846 2014.07.25. 10:45:02

@kabelbarat: Aham tehát jó hasbarásként nem vagy hajlandó válaszolni a konkrét kérdésre. :D Nem vártam mást.

ui:a palesztinok jórésze is izraeli állampolgár. azt meg, hogy mi a háborús helyzet vagy mi nem az az nézőpont kérdése.
utóirata: veletek ellentétben én hajlandó vagyok konkrét adekvát választ adni.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 10:48:56

@feri846: "Ugye te hangosan a magyar hadsereg pártján állnál?"
Nem.

Azért nem válaszoltam, mert úgy gondoltam egyértelmű.

Ha viszont fegyveres cigányok szervezett csapatokban, tömegével gyilkolnák a magyar civileket, akkor már mindjárt más lenne a helyzet.

feri846 2014.07.25. 10:59:40

Hát például az ároktői banda esetében bőven áll a tényállás amit felvetettél. De az ároktői bandát behelyettesíthettem volna a Tanyi-Száva-Dányi-Enyingi-Koszi klánnal illetve a "fekete sereggel"!

A Kasszám-brigádok mikor gyilkolták tömegével a civileket? Illetve nálad a tömeg szó is relatív, ha gojokról vagy a választottakról van szó ? :D Gondolom mostani palesztin közel 1000-fős áldozati szám az smafu a kasszám-brigádok által 90-es években megölt néhány tucat izraeli az maga az apokalipszis. :D

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 11:20:18

@feri846: Bűnöző csoportokat hasonlítasz fegyveres csapatokhoz.

A mexikói drogháborút lehetne felhozni.
Abban összesen 111000 ember halt meg.

2013-ban 11000. Mégsem jött senki népirtással, meg büdös fasitszta mexikóiakkal.

feri846 2014.07.25. 11:36:37

@kabelbarat: A bűnöző csoportok és fegyveres csoportok között elhatárolás is meglehetősen relatív általában azt mondjuk hogy ha van valamilyen politikai-ideológiai cél akkor fegyveres csoport ha nincs akkor bűnöző. Jelzem, a drogkartelleknek is vannak politikai céljaik akkor ők innen micsodák vagy amikor a cosa nostra megkezdte harcát az olasz államigazgatás ellen (felrobbantják falcone bírót és feleségét) onnantól minek minősül.És a cigánybandáknak is van, ugyanis az áldozataik szinte soha nem a sajátjaik közül kerülnek ki igenis megvan az etnikai indíték náluk, tehát inenn nyugodtan hívhatjuk őket terrorista csoportnak.

feri846 2014.07.25. 11:39:38

@feri846: Jut eszembe Escobarral szemben is terrorizmus volt a vád, ugyanis halála előtt ő is harcot hirdetett a jenkiseggnyaló állam ellen. Vagy fordítva a Farc az micsoda? Szóval láthatod azt, hogy egy fegyveres csoportot minek könyvelünk el az igen önkényes.

feri846 2014.07.25. 11:49:31

Tehát, ha tegyük fel egyszer likud akarom írni jobbik :D kormányunk lesz és gettósítja a cigányokat majd neki áll köztük rendet tenni foszforbombákkal stb akkor gondolom elsősorban fogsz küzdeni, mert ugy véletlenül sem akarnál a kettősmérce inmoralitásába besétálni. :D

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 11:49:55

@feri846: Én nem így látom. Gyakorlatiasan kell megközelíteni.

Ha már a rendőrség nem tudja kezelni, akkor háborús konfliktus.

Az emberek felsorakoznak közös érdekek mentén és egymásnak esnek.

A mi érdekeink egyértelműen Izraellel közösek.

feri846 2014.07.25. 11:50:50

@feri846: mármint a likud bocsánat jobbik kormány haderejébe.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 11:53:30

@feri846: Pont ezért nem szavazok a Jobbikra. Ennyit tudok tenni az ügyért.

Nem szoktam képmutató módon kiállni ügyek mellet, hogy demonstráljam milyen jó ember vagyok.

feri846 2014.07.25. 11:54:43

@kabelbarat: Ezzel magad cáfoltad, ugyanis a mexikói-kolumbiai és az egyéb "azték" drogkartellek már régen túlnőttek a helyi rendőrség erején-akaratán? már régen a hadsereg harcolgat ellenük.Sőt már a saját hadseregén Escobart például egy amerikai delta mesterlövész küldte át az örök kokamezőkre.
ui: CIA meg üzletelget velük nah mindegy

feri846 2014.07.25. 11:56:51

@kabelbarat: Pedig ezt teszi mindkét oldal igen a jobbik is.De az ősbűn a filoszemita-cionista oldalé.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 11:57:21

@feri846: "Ezzel magad cáfoltad"

Nem éppen. Az is háborús konfliktus, csak sokkal több áldozattal.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 11:59:21

@feri846: "az ősbűn a filoszemita-cionista oldalé."
Tudod pont azért vannak ilyen értelmetlen konfliktusok a világban mert ilyen hozzád hasonló hígagyúak "ősbűn"-ről ugatnak.

Mondd az USA-nak, hogy adja vissza a földet az indiánoknak!

feri846 2014.07.25. 12:12:59

@kabelbarat: Miért is, amikor hellistvánok sereslacikák vásárhelyiamarcsikák (a példákat lehetne írni napestig) már akkor is magyar-goj lakosság rasszizmusával hazudják teli a sajtójukat ha a magyar szülők kiveszik a gyereküket (ahogy ők is) a cigányosodott iskolából, ha meg kivándorolnak az "őshazába" akkor tapsolnak az arab bennszülőttek gettósításának napi rendszerű zaklatásának a kollektív bűnösség elve alapján lévő fellépésnek.

ui: takonykám mennyit fizet neked az izraeli propaganda minisztérium,hamár személyeskedünk?

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 12:25:51

@feri846: Semennyit.
Skatulyákban gondolkozol.

Ha Mo. lakosságának a fele cigány lenne, és rendszeresek lennének az etnikai alapú gyilkosságok, robbantások, összecsapások, akkor hasonló helyzet alakulna ki mint ott.

feri846 2014.07.25. 12:49:35

@kabelbarat: Az etnikai alapú gyilkosságok itt is rendszeresek a cigó elkövetők részéről magyar részről nem EGYELŐRE....és ez a fele-fele dolog is el fog jönni.

feri846 2014.07.25. 12:58:52

@kabelbarat: Milyen skatulyákban? Szimplán nem szeretem a kettősmércét annak semmilyen fajtáját a talmudit sem.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 12:59:55

@feri846: Nem véletlen sújtja a törvény szigorúbban az ilyen bűncselekményeket. Szerintem a felzárkóztatás, és a társadalmi különbségek enyhítése a civilizált megoldás. Gondolom szerinted más.

Ezeket a rendszeres etnikai alapú gyilkosságokat szerintem csak a kuruc fújja fel.
Majd ha a lakosság jelentős részének napi problémái lesznek miatta, akkor fog bárki extrém megoldásokhoz nyúlni.

feri846 2014.07.25. 13:18:37

@kabelbarat: Ezeket a rendszeres palesztin rakétázásokat a cionista média fújja fel. Szerintem a felzárkózás és a társadalmi különbségek enyhítése a civilizált megoldás Gázában. :D

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 13:27:07

@feri846: Demokrácia van. Ha szerinted ez akkora probléma, és épeszű megoldás rá a gettósítás, akkor szavazz a jobbikra!

Csak ne csodálkozz ha akkor hirtelen megtízszereződik a konfliktusok száma, és a maradék értelmiség jelentős része elhúz külföldre!
Illetve azon se lepődj meg ha szankciók lépnek életbe az országgal szemben!

Utána majd el lehet gondolkozni, hogy mennyire volt ez jó ötlet.

Izraelt alapból támadták a környező országok. Pont leszarták milyen a megítélésük.

feri846 2014.07.25. 13:36:02

@kabelbarat: Akkor a tényszerűség kedvéért, (bár tudom, hogy a jó cionistát-talmudistát a tények nem zavarják) 1956-ban és 1967-ben a " győzedelmes 6 napban) izrael támadott és a 80-as években is a cahal vonult be libanonba és nem fordítva. Milyen szankciók, izraelt milyen szankciók érik ciszjordánia és gáza befalazásáért magyarország csak a cionista modellt másolná. :D Vagy azt akarod ezzel mondani, hogy a szankcionálók másképp állnak izraelhez? :D Ezt az értelmiséges mondatodat nem tudom értelmezni illetve tudom de az más téma lenne.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 13:43:01

@feri846: Amíg az USA nem hátrál ki Izrael mögül, addig nem fogják szankciók érni.
Persze, elég retardált ötlet volt beköltözni arra a környékre ahol zsigerből gyűlölik őket, de hát a szent könyvben ez van. Ezen már elég késő rágódni.

feri846 2014.07.25. 14:12:01

@kabelbarat: Arabok nem gyűlölték őket zsigerből hiszen egyrészt unokatesóik másrészt a zsidó mint vallás teológiailag jóval közelebb áll az iszlámhoz, mint mindkettő a kereszténységhez. Ugyanis ezt a Jézus az Istenfia dolgot egyik sem tudja megemészteni. Az arabok a palesztinai betelepülésük óta nem szeretik őket.

kabelbarat (törölt) 2014.07.25. 14:36:19

@feri846: De nem is ismerték el. Persze mindhárom könyvből azt olvasol ki ami épp jólesik.

Mindháromban kódolva van egy felsőbbrendűségtudat, meg az alsóbbrendűek leigázása, kiegészítve egy funkcionális belső morállal.

Elvileg egyik sem összeegyeztethető a békés együttéléssel, gyakorlatilag mindhárom.

A gyakorlatban azt látni, hogy a muszlimok mennek neki a zsidóknak, de persze nem jó ezeken nagyon rugózni, mert csak negatív indulatokat gerjesztenek.

Azt veszem észre, hogy a szekuláris nyugatinak az iszlám a legidegenebb, de úgy gondolom, hogy alapvetően ha jólét van szólásszabadság és szabad információáramlás akkor az emberek békésen elélnek egymás mellett.

Gázáról/ból csak tömény propaganda jön, mindkét oldalról.

Krisz11 2014.07.25. 18:06:34

Tombol a bosszú népe

kabelbarat (törölt) 2014.08.03. 16:27:38

@Ad Dio: Szóval sokat gondolkoztam ezen a beszélgetésen, mert igazából éreztem, hogy morálisan nincs igazam.
Nem fasiszta hozzáállás a részemről, hanem militarista.
Azt hiszem, hogy a militarista hozzáállás, és a militarista vezetés tekeri bele a két felet ebbe az abszurd helyzetbe.
És bár kezelni tudja az adott szituációt, megoldani nem.

Ad Dio 2014.08.03. 20:27:26

@kabelbarat:

Nagy dolog ilyet beismerni. Respekt.

Nem vitatom, hogy az erőszak képes bizonyos helyzeteket kezelni, néha még meg is oldani. De ebben a konfliktusban aligha hiszem hogy képes lenne tartós egyensúlyt teremteni az erőszak. Annak a rengeteg civil áldozatnak a vére a terroristák televényét öntözi. Akinek a házastársát, apját, anyját, gyermekét, testvérét stb most megölik az izraeli katonák, vajon mit fog érezni? Gyűlöletet. Lesz vesztenivalója ha mindent elvesznek tőle? Nem lesz. Gyűlölet+elkeseredettség=???

Hosszú távon ha Izrael élhetetlenné válik+esetleg elveszíti az USA feltétlen támogatását, akkor megindulhat egy fordított alija. És az beláthatatlan következményekkel járhat akár magára Izrael államra nézve is.

annamanna 2014.08.05. 01:48:11

"Mark Ruffalo egy tweetben így fakadt ki: „Eddig azt gondoltam, minden emberi lény egyetért abban, hogy kórházak lebombázása túl van minden határon.”"

"A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház se fogadta be."
hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s

"A szőnyegbombázás egy harci repülőgépek által végrehajtott demoralizáló, megtorló vagy elrettentő terrorakció. A második világháborút lezáró nürnbergi per és kísérő perei óta nemcsak a közvélemény megoszló a szőnyegbombázás megítélésében, hanem alkalmazásában a bombázó légierővel rendelkező államok is. (...)
Jellemzői
Általában nincs egy konkrét kiválasztott (katonai, infrastrukturális, gazdasági) célpont.
A kötelékben érkező repülőgépek egyszerre, vagy közel egyszerre oldják ki bombaterhüket.
Célja az adott terület teljes megsemmisítése, illetve a megfélemlítés és demoralizálás a civil lakosság és azok anyagi javainak pusztításával. (...)
Stanley Baldwin brit miniszterelnök már 1932-ben ezt mondta az alsóházban: „Az egyetlen védekezés a támadás, és ez azt jelenti, hogy több nőt és gyereket kell gyorsabban megölni, mint az ellenség, hogy megmentsük magunkat.” (...)
a második világháború teljes tartama alatt a brit hadvezetés a háborús siker zálogát a megfélemlítésben és demoralizálásban látta.
Az is igaz azonban, hogy a háború kezdetén a különbségtétel nélküli terrorháborúra létrehozott RAF bombázó állomány pragmatikus szempontokból felülírta saját elvi szempontjait, és a szőnyegbombázások helyett ipari és katonai célpontokat keresett, mert nem akarták a brit városokra vonni Hitler megtorló csapásait. A bombázások pontatlansága azonban előbb-utóbb azt a látszatot keltette a németekben, hogy szándékosság állt fenn, ami válaszcsapást generált, az meg újabbat. Jellegzetes különbség látszik a ledobott bombák típusa alapján is. A német bombázóknál alig 7,7% volt a gyújtóbombák aránya, és ezt főleg célmegjelölésre használták. A RAF bombázói 60% fölött használtak gyújtóbombát, hogy a polgári célpontokat felgyújtsák. A bombaháború kezdetéről pedig James Molony Spaight, aki 1940-ben a Légügyi Minisztérium államtitkára volt ezt nyilatkozta: „Az előtt kezdtünk el célpontokat bombázni a német szárazföldön, mielőtt a németek elkezdtek volna célpontokat bombázni a brit szárazföldön.” A közhiedelemmel ellentétben a bombaháborút nem Németország kezdte. 1940. júliusától a brit Bombázó Parancsnokság nagyarányú bombaháborúban gondolkodott (...)
A szövetségesek négymotoros repülőgépei a háború előrehaladtával egyre nagyobb mértékben hajtottak végre szőnyegbombázásokat a tengelyhatalmak városai ellen. Legismertebb akcióik Hamburg, Drezda és Tokió bombázása voltak, amelyek során több százezer ember halt meg vagy vesztette el otthonát. (...)
Az USA hosszas tárgyalások után vállalta csak, hogy beszáll a britek szőnyegbombázási gyakorlatába. Eleinte vadászvédelem nélküli, zárt alakzatú precíziós támadásokat hajtottak végre, de ahol a célzókészülék nem volt elég hatékony vagy más ok miatt nem volt lehetséges a pontos célzás, szőnyeget is terítettek. 1943. október 13-án végezték az első tervezett terrorbombázást Münster ellen. Egyre többet repültek vadászvédelemmel és a német légierőt is gyakorlatilag kikapcsolták, mégsem tértek vissza ezután a precíziós bombázáshoz.
1945. tavaszától Japán ellen is kizárólag terrorbombázásokat hajtottak végre, amelyek közül egyedül a március 10-i Tokió elleni 80 000 halálos áldozattal járt. A szőnyegbombázások között kell számon tartani az USA két emberiségellenes bűntettét, Hirosima és Nagaszaki lerombolását. Ezek egyetlen repülővel és egyetlen bombával elkövetett „terrorbombázások” voltak, a szőnyegbombázás minden fontos jellemzőjével (katonai célpont hiánya, a civil lakosság elleni akció, elrettentés és demoralizálás céljával hajtották végre, nagy területet érintett egy időben)."
hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91nyegbomb%C3%A1z%C3%A1s
süti beállítások módosítása