Van, amire nincsenek szavak. Csak harag van, tehetetlen düh, ökölbe szorult kéz, és mélységes, iszonyú szégyen. Ha ezt a videót megnézed, ezt fogod érezni. (A megrázó rész 0:48-tól)

 

 

 

Mor Nicodemus Dauud Sharaf moszuli püspök a világ talán legősibb keresztény közösségét vezeti. Az interjúban elmondja, hogy 1500 éve, a történelem minden viharát túlélték. A mongol hódítás, az oszmán uralom, a brit gyarmatosítás, két világégés és az iraki-iráni háború poklában sem szünetelt templomaikban az ima. Most azonban másfél ezer év után az Iszlám Állam barbár pusztítása nyomán azonban a történelem folyamán először nem tudnak hol imádkozni.

Ezen a ponton a tekintélyes egyházi vezető nem tud tovább uralkodni elkeredésén, és elsírja magát. Az ő könnyei a mi szégyenünk. Az egész, magát kereszténynek és civilizáltnak tartó Nyugat gyalázatos bizonyítványa. A világ egyik legősibb kultúráját, a Krisztusnak nem csak a hitét, de az anyanyelvét, az arámit is őrző közösséget  a szemünk láttára, élő egyenes adásban pusztítják el a (nem is olyan régen még az USA által is támogatott) iszlámista vadállatok. És néhány szórványos, javarészt csak a közvélemény lelkiismeretének megnyugtatását célzó bombaszóráson kívül nem teszünk semmit.

Hol vannak most az emberi jogok bajnokai? - teszi fel keserűen a kérdést a püspök? "Végignézték, mi történik a szerencsétlen népemmel, és nem tettek semmit!"

És, ami talán a legmegindítóbb, hogy azzal fejezi be: "Egy dolog boldoggá tesz bennünket: az, hogy a keresztény mártírok utódai lehetünk. Nem fogjuk elhagyni a hitünket, nem fogjuk elhagyni Krisztust, boldogan szenvedünk érte. Azért üldöznek minket, mert keresztények vagyunk. És ez dicsőség számunkra."

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr436918199

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt üzeni Andre Goodfriend a magyaroknak 2014.11.20. 20:13:27

Diplomáciai mentessége mögé bújva mutogatja felfelé tartott középső ujját vigyorogva kifelé az USA budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kapjátok be, csicskák! A törvényeiteket meg feldughatjátok a s*ggetekbe a Bécsi Egyezménnyel együtt! Mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oxygene2 2014.11.20. 12:29:51

Hol vannak most az emberi jogok bajnokai? - teszi fel keserűen......háát ők kreálták az Iszlám államot! Ki nem látja ezt?

pushup 2014.11.20. 19:55:52

a jobbegyenesen provokatív azt kérdezni, hogy mi a véleménye erről az eddig iszlám fundamentalistákkal szimpatizáló "magyar jobboldalnak"?

Krisz11 2014.11.20. 20:05:35

"Most azonban másfél ezer év után az Iszlám Állam barbár pusztítása"

Sorozzuk be a sittes meg segélyes cigányokat, azt küldjük ki az Iszlám Állam ellen. Amerika is ezt csinálja a négerekkel.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.20. 20:22:24

Az Iszlám Állam szervezetet az USA teremtette és pénzeli azzal a céllal, hogy egymás ellen feszítse a közel-keleti népeket, valamint az európai nyugatot szembeállítsa a muszlim világgal.

A bombázások csak a nyugati sajtónak szólnak.

Az egyébként médiaimádó celebpápa hangját nem hallani az ügyben, azon kívül, hogy "nagy aggodalommal követi az iraki helyzetet".

Ugyan miért nem?

Krisz11 2014.11.20. 20:30:27

@pushup:
Nem, butaság. Ha belegondolsz, magadtól is tudod a választ. A jobboldalnak max az volt szimpatikus, amikor az USA bizonyítékok nélkül (vagy bizonyítékot hamisítva) háborút indítottak Irak meg Afganisztán ellen, és azok lényegében honvédőként vették fel a harcot, és kiűzték a világ legnagyobb hadseregét.
Viszont feltűnhetett neked az is, hogy a jobboldal pl: sosem támogatta akár egyetlen iszlám Európába vándorlását sem (az általad vizionált nagy szimpátia ellenére). Mint ahogy az is, hogy az IS nemigazán honvédő háborút folytat.

pushup 2014.11.20. 20:49:02

@Krisz11: gondolok itt elsősorban a jobbik antiszemitizmusából fakadó szimpátiára, amely szerint aki utálja a zsidókat, az mind jó fej ... letlégyen akár iszlám fundamentalista is.

igazából jelen témától függetlenül az a problémám a magyar jobboldallal, hogy ha a szélsőjobbot kivonjuk belőle, ekkor nem marad semmi (a fidesz nem az, ahogy az mszp sem baloldal). nekem ez hiányzik ...

Krisz11 2014.11.20. 20:58:22

@pushup: Bizonyos dolgokban sokan szimpatizálnak pl: Iránnal. Az utóbbi 200 évben háborút nem indított, iszlámnak iszlám, a zsidókat nemnagyon kedvelik, az USrael folyton őket támadja.
Az Iszlám állam más. Azt a szörnyeteget az usa hathatós ténykedése hozta létre.

"az a problémám a magyar jobboldallal.."
Te dolgod, max annyit tehetsz, hogy pártot alapítasz.

pushup 2014.11.20. 21:01:16

"Az Iszlám állam más. Azt a szörnyeteget az usa hathatós ténykedése hozta létre."

nyilván. a PFSZ-t meg az izraeliek?

ez ilyen összeesküvés elméletes dolog?

dr Smittpálelnökúr 2014.11.20. 22:12:44

A magyar jobboldal agyhalott idióták gyülekezete.

Gekko 2014.11.20. 22:46:03

Esetleg Putyint kérjétek már meg arra, hogy ne Ukrajnát b@sztassa, hanem az IS-re csapjon oda. Na? Nem? Senki?

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.21. 00:15:07

@pushup: Az iszlám radikalizmust sem lehet egy kalap alá vanni. A Jobbik pl. Iránnal szimpatizál, amely ellenséges az IS-szel szemben, mivel azok előszeretettel gyilkolnak sítákat is..

sanyix 2014.11.21. 00:18:25

@pushup: hát ezt nem tudom honnan gondoltad, mert ha ránézel a kuruc infora... hát nem éppen támogató hangnemben beszélnek az IÁ-ról... De hát így keletkeznek a legendák.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.21. 00:19:10

@Gekko: Ostoba leegyszerűsítés .Egyrészt nem ezen múlik, mert az orosz hadsereg minimális hányada van jelen Ukrajnában. Másrészt Oroszország nem is határos az IS területével.
Harmadrészt a légicsapások nem sokat érnek, ahogy azt az eddigi nyugati erőfeszítések is mutatják.

sanyix 2014.11.21. 00:19:42

@dr Smittpálelnökúr: ezt honnan tudod? Nincs is magyar jobb oldal. Rákosi matyiék kiirtották.

Bicepsz Elek 2014.11.21. 01:35:20

Azert nem ok az elsok ott, aki ezt csinaltak.
Jack Corn: Keresztényüldözés Jeruzsálemben

A keresztényeket sújtó rendelet szerint, aki kilép a zsidó országból, az csak hosszas procedúra árán térhet vissza.
A Jeruzsálemet is törvénytelenül megszállva tartó zsidó állam újabb és újabb rendeletekkel sújtja és egyre erőszakosabban üldözi el a városban évezredek óta élő keresztényeket. A héten a Laity Committee in the Holy Land nevű keresztény szervezet segélykérő felhívással fordult a világ közvéleményhez.
A fajgyűlölő és rasszista Izraelben már több mint 60 éve folyik a keresztény és a mohamedán vallású lakosság elűzése a saját földjéről. A zsidók etnikai tisztogatása a világ egyetlen országa által sem elismert izraeli "fővárosban" azonban kevés nyilvánosságot kapott, mert a cionista vezetés évtizedeken át gondosan ügyelt arra, hogy a keresztény és a mohamedán vallás legszentebb helyének tartott Jeruzsálemben a megszálló zsidó katonák az "emberi" arcukat mutassák a külföldi zarándokok és turisták előtt.
Etnikai tisztogatás

Így aztán az izraeli hatóságok Jeruzsálemben (arab neve: al-Quds) Názáretben (arab neve: an-Nasira) kivételesen eltekintettek a megszállt arab falvakban alkalmazott "elfoglaljuk - néhány palesztint meggyilkolunk - a többit teherautókon kideportáljuk - utána az arab falut ledózeroljuk és kibucot építünk a helyére" szisztémától. E két városban valamivel kifinomultabb módszerekkel folyik a békeszerető és toleráns zsidók etnikai tisztogatása a számukra még mindig kellemetlenül nagy számban élő más vallású lakosság ellen. A nyolc és tizenkét méter magas, az arabokat a zsidóktól elválasztó hatalmas, sok helyen szögesdróttal díszített falak megépítése után az apartheid közel-keleti hívei főleg adminisztratív rendeletekkel lehetetlenítik el a jeruzsálemi és názáreti őslakosság életét.
Helyben lakási törvény

Most például az izraeli belügyminisztérium új helyben lakási törvénnyel (Jerusalem Residency Rights) örvendeztette meg a Jeruzsálemben élő nem zsidókat. Ennek értelmében sok száz olyan keresztény vallású lakos veszíti el a lakhatási jogát, aki vagy kettős állampolgár, vagy csak egyszerűen rendelkezik egy másik országban való letelepedési és/vagy munkavállalási engedéllyel. Az új zsidó kormányrendelet azokat a keresztény szerzeteseket, és olyan, a Szentföldön szolgáló vagy dolgozó európai, észak- és dél-amerikai állampolgárokat, és zömmel jordán és egyiptomi kapcsolatokkal rendelkező arabokat, palesztinokat veszi célba azért, hogy ilyen módon is még tovább redukálja a Jeruzsálemben élő nem zsidók létszámát.
Egyszer kilépők

A rendelet hatálya alá tartozó személyek közül az, aki egyszer kilépett az örök béke, szeretet, demokrácia, emberi jogok, vallási türelem és a társadalmi nyugalom országának tekintett Izraelből, az a továbbiakban már nem tekinthető jeruzsálemi lakosnak. Nem számít, hogy hány évet élt a zsidó iga alá hajtott történelmi városban, hogy hány családtagja maradt otthon, hogy milyen szervezetnek vagy egyháznak a tagja, nem számít, hogy egy napra, egy hétre vagy egy hónapra utazott külföldre, nem számít, hogy az izraeli megszállás előtt vagy után született Jeruzsálemben: oda már csak egy új izraeli procedúra és az azt követő új lakhatási engedély birtokában térhet vissza - ha a megszálló izraeli hatóságok megadják. A rendelet érvényes a Vatikánba vagy Görögországba haza- ill. ideiglenesen visszatérő egyházi tisztségviselőkre, és a vonatkozó személyek esetében példátlan módon megszünteti a világ legtöbb országában tiszteletben tartott családegyesítési jogot is.
Lakhatási jog elvesztése

Kelet-Jeruzsálem 1967-es megszállása után a zsidó kormány hozott egy olyan rendeletet, ami szerint azok a jeruzsálemi lakosok, akik folyamatosan hét évet voltak távol a várostól, azok a nyolcadik év elején elvesztették a helyi lakhatási jogukat. Ezt a rendeletet reformálta most meg a volt jeruzsálemi főpolgármester, a korrupciós vádak tucatjában fuldokló Ehud Olmert jelenlegi miniszterelnök és békekereső kormánya.
Az egyenlőbbek

A zsidókra természetesen ebben az esetben is más szabályok vonatkoznak: a Law of Return (a visszatérés törvénye) nevű zsidó törvény értelmében a világ bármelyik országából, az állampolgársága megtartása mellett bármilyen zsidó származású, vagy a zsidó hitre tért külföldi személy Izraelbe, vagy külön engedély nélkül akár Jeruzsálembe is költözhet.

Hajdú Peter 2014.11.21. 02:20:18

Tamogatni kell mindenkit, aki az egyesult allamok ellen harcol.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.11.21. 03:46:39

Ja, Krisztusnak, aki kb. annyira volt valós személy, mint Hófehérke.

Igazából nem tetszik, amit az IS csinál, de ha az összes keresztényt kipusztítanák, az azért nagy áldás lenne a világnak.
Utána már csak a többi vallás agymosottjait kellene kipuszítani valakinek, és egészen jó hely lehetne ez a Föld.

@A megvalósult amerikai ólom..:
Ja, baszd meg, síta...
Még leírni sem tudod, te szerencsétlen.

midnight coder 2014.11.21. 06:43:30

@Gekko: Inkább az amcsikat kellene rávenni, hogy ne az oroszokat basztassák hanem az iszlamistákat. Mert hogy ugye hogyan is indult az ukrán válság ? Úgy, hogy amcsi és ejróper támogatással (szervezéssel ?) a helyi neonácik megdöntötték az ukránok demokratikusan választott oroszbarát kormányát, jó demokratikusan ahogy aztat mi itt ejrópában szeressük. Mellesleg az ukrán neonácikat mi sem szerettük annyira, régebben már párszor jól beszopatták a magyarokat is az oroszok ellen szánt nyelvtörvényekkel és hasonlókkal. Csak az oroszoknak - velünk ellentétben - voltak hathatós eszközeik is a fellépésre. Ami aztán az usákokat és az ejrópereket kurvára felháborította, nem mintha nem ezt akarták volna, csak mert így van jogalapjuk fellépni Putyin ellen, elvégre milyen dolog már, hogy nem egy Jelcin féle alkesz van az oroszok élén aki hagyja szétlopni az országot ?

midnight coder 2014.11.21. 06:46:28

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ja. Mert Allah mennyivel valóságosabb mint Jézus. Csak mondjuk Jézus nevében mostanság nemigen kövez halálra senkit a vallási rendőrség, nem kényszerítik a nőket csadorban járni, és általában véve a keresztény egyház és vallás maga a megtestesült liberalizmus és materializmus az iszlamistákhoz képest.

midnight coder 2014.11.21. 06:48:30

@Hajdú Peter: Nem. Vannak az usákoknál rosszabbak is. Ilyenek Pl. az iszlamisták.

Attól nem kell tartani, hogy 300 év múlva ejrópa nagyobb városai felett usák zászló fog lengedezni. A félholddal kapcsolatban már nem lennék ennyire biztos.

tapolcai evolucionista 2014.11.21. 06:58:34

@oxygene2: "háát ők kreálták az Iszlám államot"
- Pontosan. Már sokan leírták. Az Iszlám állam és a muszlim fundamentalista terrorizmus a nyugati nagyhatalmak érdeke, mert különben az arabok fejlődnének a seggük alatt lévő olaj segítségével és a nyugatnak kevesebb jutna, drágábban. Vak aki ezt nem látja.

tapolcai evolucionista 2014.11.21. 07:00:39

@Krisz11: "Sorozzuk be a sittes meg segélyes cigányokat, azt küldjük ki az Iszlám Állam ellen. Amerika is ezt csinálja a négerekkel. "
Na ez körülbelül annyira intelligens volt, mint a közgazdasági eszmefuttatásaid szoktak lenni.
De hát nem is az eszedért szeretünk téged.
Oppá! Nem is szeretünk téged. :-((

tapolcai evolucionista 2014.11.21. 07:02:52

@A megvalósult amerikai ólom..: Általában a légicsapások nem sokat érnek partizán módszerekkel harcoló terroristák ellen.

tobias2 2014.11.21. 07:05:36

Az iszlámot szeressük, mert naponta ötször kell hosszasan imádkozni, addig sem kell dolgozni.

tapolcai evolucionista 2014.11.21. 07:05:49

@midnight coder: " Úgy, hogy amcsi és ejróper támogatással (szervezéssel ?) a helyi neonácik megdöntötték az ukránok demokratikusan választott oroszbarát kormányát,"
- Ja, persze. Meg az internet adóval is CIA ügynökök vitték az erdőbe Vargát, hogy a magyar balliberális terroristákat kivigyék az utcára. :-))
Ilyen király anyagot szívtál kora reggel?

Gazz 2014.11.21. 07:27:00

@polyvinyl: Esetleg tán mert nincs hadserege?

Muad\\\'Dib 2014.11.21. 08:52:06

@Mr. Közbiztonság Szilárd:
A nagy áldás az lenne a világnak, ha olyanok döglenének meg maguktól szép csendben, akik bárkit is ki akarnak irta(t)ni vallási/nemi/etnikai hovatartozása miatt. Valószínűleg a fajvédőkkel együtt te is mennél a levesbe ez esetben...

alfacharlybravo 2014.11.21. 09:02:35

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ez igaz a felsoroltakat kiirtanánk kellemes hely lenne a föld, csak magányos lennél nem gondolod?

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.21. 09:16:07

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ha tényleg így gondolkodnának, akkor kezdhetsz félni a kettes pont miatt.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.21. 09:17:33

@tapolcai evolucionista: Igazad van. Az Usa mindkettő dologtól feltűnően távol tartotta magát. És érdeke sem fűződött hozzá.

hidroponi 2014.11.21. 10:32:35

@Muad\\\'Dib: mucika! csak veletlenul hagytad ki a politikai nezeteket a csunya kiirtasi okok kozul?

hidroponi 2014.11.21. 10:35:27

kibaszott vicces, amikor a jobbik pofazik a keresztenyseg megmentesero, amikor egyreszt a komcsi-orosz-pravoszlav seggebol log ki a nyelve, masreszt meg az irani iszlam allam seggebol. jellemzoen mindket iranyzat ott uti es irtja a keresztenyseget ahol tudja..

s 2014.11.21. 10:48:51

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ez nem volt szép. Húzz a retkes faszba a magánvéleményeddel, csökkent értelmű barom.

s 2014.11.21. 10:50:15

@tobias2: De inni sem lehet, pont emiatt. Akkor szeressük?

Muad\\\'Dib 2014.11.21. 10:52:27

@hidroponi:
Mea culpa:
...vagy politikai nézetei miatt...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.11.21. 10:54:26

@hidroponi: De ugye azt tudod, hogy Irán az ISIS egyik ellensége. Meg, hogy a pravoszláv egy keresztény felekezet, így nem gondolnám, hogy ütnék a keresztényeket.

s 2014.11.21. 10:54:30

@midnight coder: Amit a vallás nevében tesznek, azt is csak emberek teszik. Nem szeretem az ilyen érvelést a vallás ellen. A vallásokkal kevesebb baj van, mint az emberekkel. Ebből is látszik, hogy hol van a hiba.

A hiba ott van, hogy állatok vagyunk. Ki vallással, ki vallás nélkül.

Muad\\\'Dib 2014.11.21. 10:56:01

@hidroponi:
WTF
Nem akarom megzavarni a magasröptű kinyilatkoztatásodat, de az oroszokról sok mindent el lehet mondani, de, hogy a kereszténységet ütnék? Az ortodox kereszténység él és virul az országukban, sőt egyre nagyobb befolyása van a politikára.

sanyix 2014.11.21. 11:12:46

@hidroponi: te nagyon eltévedtél...

xenuka 2014.11.21. 16:59:55

II. András király - a Hősök terén látható - meg sír, mert ő még megkapta a Jeruzsálem hercege címet a Keresztes háborúban való részvételéért.

Krisz11 2014.11.21. 17:57:51

@tapolcai evolucionista:

"Oppá! Nem is szeretünk téged. :-(( "
Nem vágyok túlságosan a tapolcai cigányok szeretetére.

Krisz11 2014.11.21. 17:59:49

@pushup:
"ez ilyen összeesküvés elméletes dolog?"
Nem, az amerikai háborúk utáni anarchia szörnyszülötte az IS. Ez evidens.

Ötperces Nickregisztráció 2014.11.21. 19:14:53

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Én egyszer a pártodat fogtam Sixx-szel szemben, meg nem értettem miért lett belőled tananyag azon a konferencián, de most már látom. :((( Te vagy ennyire troll vagy, vagy egy elborult náci, de azt azért megnézém mit mondanál szemtől szemben egy kereszténynek vagy egy zsidónak akinek kiirtották a családját csak mert abba a hitbe született, ahova. Vagy még inkább, az iszlámfasiszta haverjaid kezére adnálak, akik ugyanúgy megölnének téged is, hiába bizonygatnád mennyire utálod a keresztényeket.

Vicces ahogy a tolerancia meg a fejlődés nevében millókat küldenél halálba, remélem azért fegyvered nincs mint a körtéren lődöző állatnak volt vagy az amcsi baromnak aki óvodásokat ölt halomra. Bár, ha jól értem, te ahhoz túl gerinctelen vagy hogy magad ölj meg valakit, inkább arra vered hogy mások teszik meg. Hát akkor kellemes orgazmust:

www.youtube.com/watch?v=hAclQLHNjmc

shariaunveiled.wordpress.com/2013/09/28/muslims-in-pakistan-attack-christian-children-for-protesting-against-violence-a-pastor-and-many-children-abducted/

Anyázni nem fogok, ő remélhetőleg közvetlenül nem tehet arról hogy egy ilyen visszataszító, szubhumán szörnyeteg lett belőled.

lehel kürtje 2014.11.21. 20:16:55

@Mr. Közbiztonság Szilárd:
Az a te dolgod hogy miben hiszel.
De undorító dolog tőled, hogy több százmillió keresztény halálát kívánod.
A világnak az lenne áldás, ha nem lennének olyanok akik így gondolkodnak mint te!

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.23. 04:02:05

A vallas kurva nagy hulyeseg. Mindegyik. Amelyik gyilkol, gyulolkodik, politikai hatalomra tor, azt meg ki kell irtani a Fold szinerol. Az iszlamnak el kell tunnie, ahogy az osszes totalitarous ideologianak.
süti beállítások módosítása