Egészen döbbenetes eset történt kedden Győr belvárosában. Egy fiatalember vásárlás közben rosszul lett, majd összeesett egy üzlet előtt. Ami azonban ezután történt, az ékesen példázza Magyarország minden eddiginél mélyebb erkölcsi válságát.

ember.jpgA haldokló fiatalembert ugyanis volt, aki nemes egyszerűséggel félrelökte, majd kegyetlen közönnyel átlépett rajta, és mintha mi sem történt volna, tovább válogatott a szappanok között. A segítségére siető fiatal pár, miután kihívta a mentőket, búcsúzóul azért még elvette a pénztárcáját. Miközben pedig a mentők az életéért küzdöttek, volt, aki azért őrjöngött, hogy csak aznap 5 százalékkal olcsóbb a pelenka, és neki mindenképpen vásárolni kell. Az, hogy épp egy 24 éves fiatalt próbálnak újraéleszteni az üzlet padlóján, nem különösebben hatotta meg. 



Ami azonban ennél is megdöbbentőbb, hogy nem egyedi esetről van szó. Szinte napra pontosan egy esztendeje vetette magát a mélybe egy fiatal férfi a Rákóczi úton. A járókelők pedig, ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni, jobb esetben csak továbbsétáltak, de akadtak bőven olyanok is, akik telefonjukkal kezdték el fényképezgetni a szerencsétlent. Bizonyára úgy voltak vele, hogy a képek tuti megérnek majd pár lájkot a Facebookon.

A nol.hu pedig tavaly tavasszal tesztelte le: hányan mennek el a parlamenti képviselők közül egy rosszulléttel küzdő ember mellett. Batka Zoltán újságíró öt lépésre a képviselők által is használt járdától játszotta el, hogy haldoklik, de sajnos alig akadt olyan, aki megállt segíteni. Feltehetnénk a költői kérdést: ha az országgyűlési képviselők többsége így viselkedik, mint várhatunk el az átlag emberkétől?

Ezek az esetek sajnos tökéletesen rávilágítanak arra, hogy az elmúlt évtizedekben milyen, eddig sohasem látott mélységű morális válságban került ez az ország. Küzdhetünk itt a devizahitelek, a demográfiai katasztrófa és még számos - egyébként valóban súlyos - probléma ellen, miközben valami elképesztő primitív szinten vegetál a társadalmunk.

Magyarország nem csak pénzügyileg, hanem sajnálatos módon már morálisan is teljesen elszegényedett. Odáig jutottunk, hogyha valaki ne adj' isten elájul az utcán, akkor már annak is örülhet, ha nem fosztják ki. Arról pedig, hogy esetleg valaki a segítségére siet, manapság már nem is nagyon álmodhat.

Arany János egykoron az írta: "Élni fog a nemezt, amely összetart!" A rendszerváltás után 25 évvel azonban nemhogy az összetartás utolsó szikrája, hanem a minimális emberség is kiveszett honfitársaink többségéből. Ilyen országban pedig hosszú távon biztosan nem lesz jó élni. A jövőre nézve pedig gondolkodástól, politikai beállítottságtól függetlenül közös kötelességünk, hogy ezen változtassunk.

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr466937359

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem ott kéne haldokolni, ahol mások shoppingolnak! 2014.11.27. 21:27:00

Volt, aki átlépte, volt, aki kizsebelte a földön fekvő eszméletlen, életéért küzdő fiatalembert a drogériában. Volt, aki csak arrébb ment és elfordult. A kint reked vevők a rendőrt szidták, mert nem vásárolhattak, amíg az újraélesztés tartott. Az üzle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2014.11.27. 16:18:10

Kedves Ferkusz, próbálj már meg nem ennyire provinciális lenni. Az eset ijesztő, de az, hogy ezt megprópálod magyar sajátosságnak beállítani, az hülyeség, ráadásul káros hülyeség.
Amióta újságot, publicisztikát olvasok, visszatérő dolog ez a negatív önreflexió, a "tipikus magyar".
Te magyad is nagyon jól tudod, hogy az amerikai fogyasztási kultusz csúcsünnepén, az ún "Black Friday" alkalmával évről-évre ezrek sebesülnek meg súlyosan, nemegyszer halnak meg sokkal felháborítóbb körülmények közt (már ha ezt lehet súlyozni).
Közhely (ezen a blogon pedig különösen az), hogy a fogyasztásra épülő, individualista társadalom emberiségellenes és ilyeténként önmaga elpusztítására tör. Ezek az esetek ennek a pusztulásnak a tünetei, ez megtörténhet Belgrádban, Mexikóvárosban vagy Dublinban ugyanígy.

Trado 2014.11.27. 17:03:24

Én sehol sem olvastam ebben a cikkben, hogy magyar jellegzetesség lenne ez a fajta erkölcsi zuhanás. Ferkusz azt írja, hogy az ország mély korális válságban van. Ez igaz, Hogy emellett az USA, Nagy-Britannia, Argentína vagy Liechtenstein is ilyen mélyen van, az megállapítható tény (thank you, Captain Obvious :) ), de minket magyarokat ez egyrészt nem vigasztal msárészt a saját hazánk és társadalmunk szétrohadása ellen kellene tenni.

márpedig a fidesznek mennie kell 2014.11.27. 17:13:57

a fidesz orbánisztán mutyisztánban elhalt minden eggyüt érzés.fidesz orbán te tetted ezt

Meglehet ott se vótam 2014.11.27. 17:53:04

Aki segít, azt sok esetben elkezdi vegzálni a rendőrség, vagy agyonveri a segílyes rokonság. Így nem csoda, hogy a segítési hajlandóság meredeken csökken. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ez az általános viselkedés, sokszor látok pozitív példát. A fiatalember balszerencséjére valószínűleg a társadalom néhány legprosztóbb tagja volt körülötte, amikor rosszul lett.

2014.11.27. 17:59:54

Nekem számtalanszor segítettek már, pedig nem is haldokoltam, még csak nem is voltam rosszul, csak úgy tűnt.
Én magam is szedtem már fel részeget az utcáról, hogy meg ne fagyjon.
Nem kell általánosítani.
Az emberek alapjában véve jók, különösen akkor ha nem kerül nekik amúgy semmibe.

Dzsentrisvihák 2014.11.27. 18:05:30

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron):

Mi az, hogy ne legyen provinciális? Miért, attól jobb lesz, hogy a föld túl felén is ugyanez megy? Baszni bele, mert fekete péntek? Ki nem szarja le Amerikát, meg az összes többi országot!?

Ez itt történt, és itt kell változtatni a dolgokon ahhoz, hogy a jövőben talán inkább ne forduljon elő.

Ha másért nem, akkor azért, mert lehetünk mi olyan kozmopoliták, felvilágosultak, meg progresszívak, hogy a régi szadeszosok éjjel-nappal álló fasszal vigyorognak majd a liberális utópiában, a többi országon akkor sem fogunk tudni alakítani. Csak a sajátunkon.

randomuser1 2014.11.27. 20:32:25

tuti a fidesz hibája, az emeszpé eidejében simán újraálesztették volna legalább tizen!

lilly.alien 2014.11.27. 20:32:44

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Ez és a fekete péntek közötti logikai kapcsolatot nem értem. Semmi köze egymáshoz. A magyarok túlnyomó többsége ennyire prosztó, hogy a másikat nagy ívben lesajnálja. Amerikában teljesen más a mentalitás. Buszoztunk a belvárosban (melyik város, most nem érdekes), és az egyik megállóban a bácsika elesett. 5-6 ember azonnal lepattant a buszról, plusz a vezető, hogy segítsen neki, még a járókelők is. Kérdezték tőle, hogy hívjanak-e mentőt, nem kért, de csak hívtak neki. Tudom, hogy ez nem annyira hírértékű dolog, de itthon hányan szaladnának a segítségére pl.?

Dzsentrisvihák 2014.11.27. 20:39:43

@Emmanuel Goldstein:

Mondott valaki ilyet?
Egyébként az ő hibájuk _is_.

randomuser1 2014.11.27. 20:41:35

@Dzsentrisvihák: hát igen, a bevezető második mondata :)
amúgy nem, ez tök normális, simán megtörténik bármijjen másik nagyobbacska városba tőlünk nyugatra is

2014.11.27. 20:53:48

Épp most szedtek el a gyerekvédelemtől 200 millát azért, hogy az SPál féle sportteljesítményeket tudják finanszírozni.
Az rosszabb hír mint ez.

val 2014.11.27. 20:55:10

Jobb helyeken azt, aki hisztizik, mert nem tud kedvezményes pelenkát venni vagy átlép a beteg emberen, esetleg kizsebeli jól el szokták kalapálni.

veresspal 2014.11.27. 21:09:53

Magyarország jobban teljesít. Hiába, a NER óta nagy a magyarok együttműködése.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.27. 21:30:17

A drogériában történt eset részletes leírását itt is elolvashatod:

beszelomajom.blog.hu/2014/11/27/nem_ott_kene_haldokolni_ahol_masok_shoppingolnak

Csak a híradóban látott tények, pár indulatos megjegyzés kíséretében :(

Krisz11 2014.11.27. 21:35:39

Én 1997-ben hallottam egy lelkésztől, hogy ilyenekkel tesztelték a papnövendékeket, hogy pont amikor sietniük kellett vizsgára, valaki nem messze tőlük előadta, hogy rosszul lett. És panaszkodott, hogy csak a harmada-fele állt meg segíteni. Ahhoz képest még jó arány is. Meg legalább ők nem fényképezkedni kezdtek el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.27. 21:54:20

@Dzsentrisvihák:

"Mondott valaki ilyet?"

Mondott hát, mégpedig a posztoló:

"Ami azonban ezután történt, az ékesen példázza Magyarország minden eddiginél mélyebb erkölcsi válságát. "

lifelike 2014.11.27. 21:59:29

nem segítünk egymásnak, ez tény, semmi összetartás nincs, mindenki valami média által belénkbeszélt ellenséget lát a másikban, vagy fideszes köcsög, vagy libsi, vagy komcsi, vagy áfacsaló, vagy rendőr, emiatt alacsony az empátiánk egy idegennel szemben

ez az ország ilyen, el vagyunk vadítva egymástól, ez a jó az elitnek

Krisz11 2014.11.27. 22:00:33

Egyébként biztos megvannak ennek a közönynek a mögöttes okai.
Ha azt látja az ember a munkahelyen, hogy senkit nemérdekli, hogy mi baja, meg is dögölhet, de a munkáját lássa el, a bank ugyan így van vele, csak azt várja, hogy a törlesztőt fizesse be, sokmindenkinek a párja, barátai is ilyenek, hogy addig vannak mellette még megy a szekér, szóval ha valaki ebben él, ne várjuk hogy túl empatikus legyen. Amikor amúgy is ott vannak csőstől a mindennapok gondjai.
A mai világra igaz, hogy: "gazdagodj meg, vagy dögölj bele a próbálkozásba" (get rich or die trying), mert egyébként egy senki vagy.
Ezt erősíti a mindenhonnan folyó individualizmus: "csak te számítasz", "valósítsd meg önmagad", "érj el mindent amit szeretnél".
Az énközpontú (egyébként liberális) világban a közösség, a másik ember nem számít semmit. Az élete sem számít.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.27. 22:02:27

@Krisz11:

Nem feltétlenül gonosz és közömbös az, aki nem áll le segíteni. Pl. akinél nincs telefon, amelyről segítséget hívhatna, és elsősegélyt nyújtani sem tud, az nem biztos, hogy jól teszi, ha megáll.

Ezzel ui. azt érheti el, hogy nem áll meg olyan ember, aki tudna segíteni, mert azt látja, hogy már van segítség.

Persze abban is biztos vagyok, hogy a legtöbb nem segítő nem ilyen meggondolásból megy tovább.

zobod 2014.11.27. 22:05:01

A liberális társadalompolitika gyümölcse csak beérik...

thegabcsi 2014.11.27. 22:14:47

@zobod:
jaj na nemár. 5 éve konzervatív társadalom politika van, de ennek ehhez semmi köze. persze lehet megint egy jót liberálisozni (kösz orbán).

az amerikázásnak is semmi értelme, mert sok szar dolog történik ott is, de alapvetően lényegesen összetartóbb a társadalom, mint itthon.

kedvenc jellemzésem a magyarokról Lothar Matthäus-tól származik, ő ugye szerbiai munkavégzés után jött Magyarországra, és egy újságíró megkérdezte, hogy mi a különbség a szerb és a magyar emberek között, kis gondolkodás után csak annyit mondott: a szerbeknek van lelkük.

J.László 2014.11.27. 22:18:18

20 év liberális agymosása megtette a magáét.

thegabcsi 2014.11.27. 22:26:10

@J.László:

ez hogy is jön ki?
1990 óta 13 év jutott a jobboldali, konzervatív pártoknak, és 12 a "liberális agymosásnak".
nettó hülyeség amit beszélsz, kicsit gondolkodjál még a mai napi bölcsességed kinyilatkoztatása előtt pls.

zobod 2014.11.27. 22:28:42

@thegabcsi: a magyar társadalom belső kohéziós erői a politikai rendszerváltás során eltűntek vagy meggyengültek, a sok elemében hibás szocialista értékrend helyébe semmi értékrend, világkép nem lépett, csak a mindent relativizáló liberalizmus. A véleményformálók a liberálisok lettek, akik attól rettegve hogy a két háború közti világ tér vissza a széthulló szocialista helyébe, inkább gúnyolódtak mindazon, ami közösség és ami tradíció, akik pajzsra emelték az értéktelen silány devianciákat, hát tessék most itt az eredménye. Egy 24 éves fiatal haldoklik, egy kisgyerekes anyának(!!!) meg az a legnagyobb baja hogy akkor most nem tudja megvenni 5%-al olcsóbban a pelenkát. Különösen szomorú, hogy mindez Győrben, egy elvileg polgárvárosban történt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.27. 23:27:15

Sajnos ez is a konzumidióta világ tünetei közé tartozik: "Csakis akkor foglalkozom valakivel, valamivel ha ahhoz anyagi, egzisztenciális érdekem fűződik."

Jorgos Vadefakisz 2014.11.27. 23:37:27

Gratula, Jobberek!
Már megint egyet értünk - majdnem. Csak annyi a különbség, hogy szerintem a nyomorult képviselőink csak a nyomorult társadalmunk leképeződései, és nem fordítva. A véglények minket mintáznak. :(

J.László 2014.11.27. 23:45:01

@thegabcsi:
Jól tudod magad is, hogy 1990 és 2010 között ebben az országban az történt, amit az SZDSZ akart, akárki volt kormányon.

Ezt a "nettó akármi" rizsát honnan vettétek? Az összes libbant ökör ezzel jön. Innen lehet a libsit felismerni (persze többek között).

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.28. 00:01:42

Ez a hírhedt Kitty Genovese-eset, némileg más hangszerelésben, ugyanazon mondanivalóval.

Érdekes jelenségről van szó. Amikor Amerikában ez történt, hónapokig cikkeztek róla.

Ugyanilyen hangvételű cikkek jelentek meg, mint amit Ferkusz írt.

Ha lesz időm/energiám bemásolom. Lehet hogy valahol interneten is elérhető.

annamanna 2014.11.28. 01:31:51

@Nemzetstratégia: www.flagmagazin.hu/nagyvilag/amerikabol_jelentem_cxxxiv_kitty_genovese_es_a_911

"A 'Diffusion of Responsibility' elmélet (a fefelősség megoszlás) pszichológiai hatása szintén közrejátszott Kitty halálában. Bizonyított tény, hogy az ember felelősségérzete csökken, amennyiben többen vesznek részt egy adott feladat elvégzésében."

Biztosan ez is az oka.
De az is, hogy az emberek egyre kevésbé vállalnak felelősséget bármiért - mert egyre több a kötelességük, és a kötelesség helyettesíti a felelősségvállalást.

"vajon napjainkban Kitty életét megmentené-e a közösség. Frederick M. Lussen detektív szerint, aki a Genovese nyomozást vezette, az emberek ma már sokkal tudatosabbak, bátrabban, mint a 60-as években."

Szerintem meg beléjük verték, hogy ez a kötelességük, és a kötelességek listája egy újabb ponttal bővült.
Persze ez nagyon hasznos pont.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.28. 02:25:46

@zobod: " akik attól rettegve hogy a két háború közti világ tér vissza a széthulló szocialista helyébe, inkább gúnyolódtak mindazon, ami közösség és ami tradíció, akik pajzsra emelték az értéktelen silány devianciákat, hát tessék most itt az eredménye"

Ugye nem azt akarod sugallni, hogy a ket vilaghaboru kozotti tarsadalom annyira szuper, tolerans es osszetarto volt?
Az a korszak, amikor sarga csillagot varrattak magyar allampolgarok ruhajara, elvettek mindenuket, masokat meg 2000 kilometerre hajtottak a nemzetes urak kelet fele mindenfele felszereles, elelem, teli ruhazat nelkul meghalni. Kozben Budapesten bokaztak egymasnak a kegyelmes urak es a vezerkar meg az egyhazak vezetoi. A frontra nem jutott ki elelem, ruha, loszer, de a raktarak tomve voltak, aztan az orosz tamadaskor felgyujtottak mindent. Na ennyit "regen minden jobb volt" tevhitekrol.

Az elmult evtizedekben joreszt jobboldali, keresztenydemokrata, nemzetieskedo partok uralkodtak. Meg az SZDSZ karos befolyasanak idejen is lehetett akarki jobber. Ez szemelyes dontes kerdese.
Az erkolcs azonban nem politikai oldal fuggvenye.

Meselhetnek onkologiai osztalyrol, ami elott osszeeso, kemoterapiatol rosszul lett beteget atleptek az eppen "jol megerdemelt" cigiszunetre igyekvo apolo kurvak. Akik egy oraval elotte tartottak a markukat paraszolvenciaert, pedig munkakorukbe tartozo dolgot kellett volna csak vegezniuk.
Ez nem politikai kerdes, ez kultura kerdese. Sokkal inkabb ezt nevezem en kulturanak, mint hogy hany Nobel-dijas vagy hany festo, zeneszerzo szarmazott az orszagbol vagy hany templomot epitettek ide.
A magyar ember mindig is ilyen volt, ciganynep.Voltak mindig ritka kivetelek, de a tobbseg onzo szar volt mindig is.
Mindenki annyit er, amennyit osszeharacsol (lezerjohnny), Rolex ora, kurvazas allami koltsegen, szuleim kemenyen dolgoztak duma, haverok poziciova juttatasa. Ezek a jellemzok az atlagemberre is.
En nem emlekszem olyan tortenelmi korra, amikor a magyarok osszetartoak lettek volna. Mindig hivatkoztak a multra, hogy mennyivel jobb volt regen, de persze ez is csak duma. A magyar kilopja a ket szemedet is, ha tul lassan pislogsz. Ez egy ilyen orszag. Aki nem vagany, azzal itt kibasznak. A szelsojobb altal istenitett muszlim vilagban is ez megy, nepsport a turista, eltevedt ember lehuzasa egy utbaigazitasert. Persze kozben legalabb kedvesseget, segitokeszseget szinlelnek.

En nem egyszer lattam kulfoldit, nyugatit segiteni fetrengo reszeg hajlektalanon Magyarorszagon. A magyar mar immunis az ilyenre.
Persze benne van az is, hogy a rendorseg majd megvadolja valamivel. Aki segit felelosseget vesz magara. Aki nem, az is, de leszarja, elsunnyog, tobbnyire utolerhetetlen.
Vagy ugye a nagy familia agyonveri (Olaszliszka).

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.28. 06:39:30

@J.László: Te hülyegyerek! Neked megint csak annyi jött össze h liberálisozz egyet?

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2014.11.28. 06:44:53

Én a traumatológia előtt eleső bekötött karú ember vittem be egyszer a Országos Traumatológiai Intézetbe. Ott az ápolók közölték, h minden héten ott van valamiért, mert holtrészegen, rendszeresen összetöri magát.
Ha megállítanak, már előre tudom h jön valami mese, aminek az a vége h adjak egy százast.

is 2014.11.28. 07:38:08

@zobod: inkább a gyűlölködőé. sose tudhatja az ember, mikor lesz legközelebb ő a céltábla. mint Rákosiéknál a kulák, meg a feketéző, Orbánnál meg a trafikos, az egyetemista, a tanár, a nyelvtanár, a vasárnapi bolti eladó. nehogymár megtaláljon engem is a Lázár János, ugye.

az emberek azért nem állnak le, mert látják, érzik, hogy ez az az ország jelenleg, ahol ahhoz, hogy véglegesen kicsináljanak, ahhoz semmit sem kell csinálnod. hátha még csinálsz is valamit. úgyhogy bejön a három majom helyzet: nem láttam semmit, nem hallottam semmit, nem mondok semmit. és negyediknek nem is teszek semmit, mert a végén még bajom lesz belőle.

is 2014.11.28. 07:41:10

@J.László: "Jól tudod magad is,"

jól tudod magad is, hogy ez nem igaz.már Horn kicsinálta őket 94-98 között, le van írva ezerszer. további jó bulizást a gyogyóban.

denibá 2014.11.28. 08:24:40

@zobod: Csak tájékoztatásul: annak a bizonyos sok elemében hibás szocialista értékrendnek ez első eleme így szólt: "Társadalmunkban legfőbb érték az ember"
Ha nem tudsz valamit, ne irkálj ostobaságokat. Hallgatni arany.

Lordofearth 2014.11.28. 08:38:06

MIért ne lehetne azt mondani, hogy tipikus magyar történet? Ne legyünk már ennyire vakok.

A poltikai erők 25 éves ámokfutása, a szervezett alvilág összeolvadása a hatalommal bizony ezt "termelte ki".

OV alatt azonban olyan magasra ugrott a szenny és a mocsok gyakorisága, amely ameddig ő el nem takarodik, ki nem fog múlni.

Szerencsétlen fiatalember, nyugodjon békében.

Flúgatlan 2014.11.28. 08:39:31

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): "Kedves Ferkusz, próbálj már meg nem ennyire provinciális lenni. Az eset ijesztő, de az, hogy ezt megprópálod magyar sajátosságnak beállítani, az hülyeség, ráadásul káros hülyeség. "

100%-ik igaz!

Ebből semmi nem következik a magyarságra vagy az országra, úgy általában. Azt a szemét rablót lecsukták. Volt néhány idióta handabandázó. De a bűnös megvan és a közvélemény utálja. Ugyanilyenek sajnos tucatjával történnek máshol is.

Ne dőljünk be a ránk kényszerített "kötelező" ön-gyűlöletnek! Utáljuk a konkrét bűnelkövetőt, a közömbösen átlépőket, stb, ne az egész országot, ha már muszáj utálni valakit.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2014.11.28. 08:48:02

Már máshol is leírtam: A sracot sajnalom. Mindenesetre lehet, hogy ti masik Magyarorszagon eltek (vagy csak az ilyen esetekbe futottatok bele), de en altalaban olyan szituaciokat latok, ahol segitenek az emberek egymason hasonlo helyzetben. Ugyhogy az en Magyarorszagom (es ezaltal a kozerzetem is) jobb! Amugy ez valami uj perverzio, utalni a sajat nemzetedet? Csaladotokkal is igy vagytok? Hányinger... :(

szvsz 2014.11.28. 08:58:42

Sajnos sokszor nem könnyü megállapítani, hogy egy részeg vagy drogos fetreng, vagy valaki tényleg rosszul van.
Legutóbb amikor egy fickót próbáltam rávenni, hogy legalább ne a pocsolyában fetrengjen a hajnali nem kicsit hidegben, csak leugatott.
De volt amikor rám is támadtak (arról meg ne is beszéljünk, hogy mentős cimbi a nemhiábaszületettekhez már ki sem megy addig, amíg a yard ki nem ér elöttük), ezért már magam is megpróbálom előre megítélni, hogy miféle és tényleg segítségre szorul-e.

szvsz 2014.11.28. 09:03:29

Aki meg olyan hülye, hogy egy ilyen cikkből is csak annyit képes levenni, hogy a f i d e s z a l a t t hova jutott az ország, azt simán átlépném ha haldokolna.
Feltételezem már a spenótot is csak ebből a szemszögből képes látni. Narancssárga? Nem, zöld. Megesszük. Sütőtök? Roooohadt fityisz!

2014.11.28. 10:03:27

@Dzsentrisvihák: @szvsz: @J.László:

Bizony! Erről mind a libsibolsik meg az emmúttnyócév tehet!
Na, kedves nemzeti érzületű honfitársak, tessék összekapni magatokat és kitalálni, hogyan lehet ezen segíteni. Nem, nem a másikat kell szidni mindig, az egyszerű. Változtatni tessék! Ja, hogy pont Győrben? Hogy a legkevésbé sem libsibolsi város? Ezt a pechet!

2014.11.28. 10:06:26

@szvsz: "De volt amikor rám is támadtak (arról meg ne is beszéljünk, hogy mentős cimbi a nemhiábaszületettekhez már ki sem megy addig, amíg a yard ki nem ér elöttük), ezért már magam is megpróbálom előre megítélni, hogy miféle és tényleg segítségre szorul-e. "

"Aki meg olyan hülye, hogy egy ilyen cikkből is csak annyit képes levenni, hogy a f i d e s z a l a t t hova jutott az ország, azt simán átlépném ha haldokolna."

De mi a végkövetkeztetés? A helyes magatartás, átlápni, mert lehet, hogy drogos és megtámad, mert ezt jelenti a fidesz éra?
Hisz te is átlépnéd....
Saját árnyékod sikerül-e?

Sanda gyanu 2014.11.28. 10:29:51

Bazd meg Ferkusz, én _mindig_ hívom a mentőket, amikor a földön fekvő embert látok és sajnos az esetek többségében a mentősök basznak le engem, hogy már megint a jól ismert részeghez/drogoshoz/hajléktalanhoz/bolondhoz* ugrasztottam ki őket feleslegesen.

*Nem kívánt törlendő.

Amikor a sokadik ilyen pofont kapja az ember, akkor leszokik arról, hogy telefonáljon.

De akkor most mi van?!? Ha telefonálok, akkor a mentős basz le, ha nem telefonálok, akkor meg érzéketlennek vagyok titulálva? Döntsük már el, hogy mi legyen, mert ez a jól ismert van rajta sapka, nincs rajta sapka vicc!

aeidennis 2014.11.28. 10:34:49

Engem egyszer egy öregasszony ordított le azért, mert kissé határozottan rántottam ki a villamos elől, máskor meg visszanézve azt láttam, hogy a hajléktalan éppen dobja ki a kukába a frissen kapott kakaóscsigát (biztos paleós volt a hobó...). Ettől nem kell elkeserdeni, mert a mi segítőkészségünk nem mások viselkedésétől kell, hogy függjön, csak tőlünk.

2014.11.28. 11:00:51

Ahogy többen említették fentebb kitty genovese-t, ez a "bystander effect".

A világon semmi köze ahhoz, "hogy az elmúlt évtizedekben milyen, eddig sohasem látott mélységű morális válságban került ez az ország".

Az egyetlen dolog, amit tehetünk ellene, hogy majd ha mi ilyen helyzetbe kerülünk, segítünk.

De még egyszer: _semmi_ köze ahhoz, hogy "elképesztő primitív szinten vegetál-e a társadalmunk", vagy nem.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.28. 11:24:24

@Nemzetstratégia:

1. Az eset rekonstruálása során kiderült, hogy egyetlen tanú sem látta a teljes eseménysort, illetve magát a gyilkosságot (egy tömbház körül, illetve a közlekedőfolyosón zajlott).

2. Nem kell Amerikáig szaladni ilyen esetért, van hazai is:
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/wcbe_esett_csecsemo_cser

thegabcsi 2014.11.28. 11:29:07

@J.László:

az agyatlan jobboldali droidot meg onnan, hogy egy tök egyszerű tényre, miszerint jobboldali pártok többet voltak kormányon, mint a baloldaliak az elmúlt 25 évben, előmer hozakodni egy ilyen "érvvel": "jól tudod te is, hogy az szdsz irányított mindent, bárki is volt hatalmon".

Bizonyíték semmi, felelősség vállalás semmi, csak mutogatás, hogy minden szarért ami itt van, egy már nem is létező párt okolható.
Az a probléma a magadfajtával, hogy a vélelmeidet, hogy te mit gondolsz egy adott dologról, állítod szembe a tényekkel. A tények azok tények, a te kijelentéseid, gondolataid az általad képzelt valóságról viszont nem tények.

Bobby Newmark 2014.11.28. 11:48:06

@J.László: Az idiótát meg arról, hogy általánosít, főleg ha hibásan.

átlátó 2014.11.28. 12:24:13

Az általánosításnak lehetnek olyan veszélyei, hogy általában a cigányokat elkerülöm...nem a kivételeket, hanem általában. A tapasztalati úton kialakult tapasztalatok okán, melyek nem sztereotípiákon nyugszanak.
Szóval itt általában a magyarokról írtál, pedig ez az eset eléggé kivételesnek tűnik innen.

mathe.aron 2014.11.28. 12:33:58

Ez nem Magyarország sajátja, ajánlom Aronson: A társas lény c. könyvét :(

...de semmiképpen sem szívderítő a szitu ezen a fronton.

Bobby Newmark 2014.11.28. 12:53:54

Na és mi van akkor, ha a pelenkás nő fejében is csak ennyi fordult meg, hogy "24 éves, biztosan liberális és még buzi is, dögöljön meg az ilyen a picsába"?

Enyhén álszent empátiáról papolni két gyűlölködés közt.

Bobby Newmark 2014.11.28. 12:57:58

@szvsz: Kb ugyanekkora számban vannak faszfejek, akik szerint meg a libsibolsi uralom beérését láthatjuk.

Ha valaki droid, akkor droid, tökmindegy, melyik segget nyalja.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.11.28. 13:00:11

Gyurcsánahibás... vagy a Zorba.

bontottcsirke 2014.11.28. 16:34:26

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Igen, csak itt hatványozottan. Ennyire rossz morál még a kétezres évek elején sem volt.

Dzsentrisvihák 2014.11.28. 16:43:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Aha, és ebben a mondatban hol van leírva az, hogy ez kizárólag a Fidesz hibája?
Egyébiránt ők sem tettek semmit a romló helyzet javításáért, szóval nem meglepő, hogy rosszabb az ország morális állapota, mint akárhány éve. Amiért _MINDKÉT_ (teccikérteni!?, mindkettő!4! négy!!) oldal, meg nagy párt felelős volt, és ma is az. Pont.

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Milyen kurva jól csinálhatok valamit, hogy egyazon poszt alatt vagyok komcsinak, meg fideszesnek kikiáltva :D
A fenti sorok neked is szólnak, jóbarát, többet nem kívánok hozzád fűzni.

Krisz11 2014.11.28. 18:38:49

@jobbdemokrata:

"Amugy ez valami uj perverzio, utalni a sajat nemzetedet? "

Nem a saját nemzetét utálja ő sem, hanem a magyart. (ha erre a megjegyzésre gondolsz: "A magyar ember mindig is ilyen volt, ciganynep.")

Egyébként ez tipikus zsidó módszer a magyarok alázására, hogy: "Mi magyarok így meg úgy.." és aztán a sárga földig lehúznak mindenkit. Hány ilyen volt pl: a Heti Hetesben is. Olyat hallottál valamelyiktől is, hogy "Mi zsidók ... gyűlöljük a keresztényeket, irtjuk a palesztinokat .., stb?
Na ugye.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.28. 18:46:13

@Dzsentrisvihák:

"Aha, és ebben a mondatban hol van leírva az, hogy ez kizárólag a Fidesz hibája?"

Sehol. :) De nem is erre utaltam, hanem arra, hogy a posztoló szerint ez a viselkedés jellemző Magyarországra:

"Ami azonban ezután történt, az ékesen példázza Magyarország minden eddiginél mélyebb erkölcsi válságát. "

Lehet, hogy nem jó kommentre válaszoltam.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.28. 21:24:09

A könnyebb érthetőség kedvéért igyekszem minél többet bemásolni, meglátom meddig jutok.

A történet önmagában is nagyon tanulságos, látom vannak róla magyar nyelvű összefoglalók is, de teljességben az igazi.

Volt egy Rosenthal (<-zsidó)nevű new-yorki újságíró, aki egy más ügyben leült a helyi rendőrfőnökkel beszélgetni, aki tévedésből ezt adta elő neki. A fickó jó sztorit szimatolt, utánament és megírta cikkben. Idézem:

"Egy héten belül a Times hosszú, első oldalas cikket közölt, ami hatalmas vitát kavart és találgatásokra adott okot. Az első néhány bekezdés magadja kibontakozó történet hangnemét és lényegét:

"Queensben több mint fél óráig figyelte harmincnyolc tiszteltre méltó, törvénytisztelő polgár, ahogy gyilkos Kew Gardensben három külön támadásban becserkészte, majd ledöfte az asszonyt.

Kiáltozásuk és a hirtelen felkapcsolt hálószobalámpák fénye megzavarta és elijesztette a gyilkost. Ám mindannyiszor visszatért, megkereste áldozatát, és újból belédöfött. A támadás ideje alatt senki sem telefonált a rendőrségnek, egy tanú is csak akkor hívta őket, amikor az asszony már halott volt.

Ez akkor két héttel korábban történt. Frederick M. Lussen helyettes főfelügyelő azonban, a kerület nyomozóinak főnöke, aki huszonöt évet töltött gyilkossági ügyek földerítésével, a történet nyilvánosságra kerülésekor még mindig sokkban volt.
Lussen számos gyilkosságról tud teljes tárgyilagossággal beszélni, de a Kew Gardensben történt eset zavarba ejti. Nem azért mert gyilkosságról vn szó, hanem mert a "jó emberek" nem hívták ki a rendőrséget."

Éppúgy mint Lussen helyettes főfelügyelő, mindenki aki meghallgatta a történet részleteit, rémülettel és zavarral reagált. Először a rémület hatott, majd a döbbenet lett úrrá a rendőrségen, az újságírókon és az olvasókon. Hogyan lehetséges, hogy ilyen körülmények között harmincnyolc "jó ember" nem tett semmit? Ezt senki sem értette. Még a gyilkosság szemtanúi is zavarban voltak. "Nem tudom.", "Egyáltalán nem értem." -válaszolták. Néhányan sovány magyarázatot adtak hogy miért nem cselekedtek. Ketten vagy hárman például azt magyarázták, hogy "féltek", vagy nem akartak belekeveredni. De ezen érvek - ha alapos vizsgálatnak vetjük alá őket -nem állják meg a helyüket. Egy egyszerű, névtelen telefonhívás megmenthette volna Catherine Genovese életét anélkül, hogy a tanú későbbi biztonságát és szabadidejét veszélyeztette volna. Nem a megfigyelők félelme vagy vonakodása (az életüket féltették vagy bonyodalmaktól tartottak) volt a magyarázata annak, hogy nem cselekedtek; valami olyasmi történt, amibe még ők sem láttak bele.

A zavar azonban nem emeli az újság példányszámát. Ezért a sajtó és a többi média is, számos újság, televízióállomás, képes újságok folyamatosan írtak a fejleményekről, és hangsúlyozták az egyetlen akkori magyarázatot. A tanúk nem különböznek tőlünk, nem akartak belekeveredni. Önző, érzéketlen emberek társadalmává kezdünk válni. A modern élet kegyetlensége, különösen a városi életé, érzéketlenné tesz bennünket. "Rideg társadalommá" válunk, érzéketlenek, közönyösek vagyunk polgártársaink nehézségeivel szemben.

A magyarázat igazolására új történetek jelentek meg, amelyek az emberek különbözőféle közönyösségét taglalták. A Times a Genovese eset utáni felismerések miatt hosszabb távra "közönyösség őrjáratot" alakított ki. Számos szalon-társadalomkutató is ezt a magyarázatot fogadta el, akik mint egy külön faj, soha be nem ismernék, legalábbis akkor nem, ha asajtóval van dolguk, hogy valami zavarja őket. Azonban a Genovese-esetnek ők is hosszú távú társadalmi jelentőséget tulajdonítottak. Mindannyian az "apátia" szót használták, amiről érdemes megjegyezni, hogy már a Times első lapján megjelent cikk főcímében is szerepelt, bár ők mást értettek alatta. egyikük a televíziós erőszak hatásának tulajdonította,, egy másik az elfojtott agressziónak, de legtöbben a városi élet "elszemélytelenedéseben" és a vele járó "nagyvárosias társadalomban" valamint annak a "csoporttól való elidegenítő hatásában" vélték fölfedezni az okokat. Még Rosenthal is, aki először ismertette a történetet, és könyvet írt belőle, aláírta a város okozta apátiaelméletet.

/(...) itt egy rövid cikk jön amiben kifejti ezt, de sztem mindenki érti, úgyhogy lapozzunk/

Ahogy a Genovese-történet egyre dagadt, Rosenthal könyvén kívül számos újság, képes újság, televíziós dokumentumfilm és egy Broadwayn kívüli előadás érdeklődési körébe is bekerült, majd fölhívta két pszichológiaprofesszor, Bibb Latané és John Farley szakértői figyelmét is. Megvizsgálták a Genovese-eset jelentéseit és szociálpszichológiai tudásuk segítségével a leghihetetlenebb magyarázatra csaptak le: hogy harmincnyolc szemtanúja volt az esetnek. A korábbi beszámolók egyöntetűen hangsúlyozták.hogy semmit sem tettek, _annak_ellenére_, hogy harmincnyolcan látták a történetet. Latané és Darley azt feltételezték, hogy pontosan azért nem segített senki, mert olyan sok szemtanú volt."

(Folyt köv)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.28. 22:48:40

"A pszichológusok azt gondolták hogy legalább két oka is lehet annak, ha egy balesetnél a bámészkodó valószínűleg nem segít, ha más is jelen van. Az első ok eléggé érthető. Ha több lehetséges segítő van, az egyes személy felelőssége csökken. "Talán valaki más telefonál és segítséget hív, esetleg már meg is tette valaki". Tehát, mert mindenki azt hiszi hogy más fog segíteni, vagy már segített is, végül senki sem segít.

A másik ok inkább pszichológiai szempontból érdekes: a társadalmi bizonyosság elvén alapszik, és magába foglalja a pluralista tudatlanság effektusát. Nagyon gyakori, hogy egy vészhelyzet valójában nem is vészhelyzet.A sikátorban lévő embernek vajon szívrohama volt, vagy csak részeg, és elaludt a mámortól? az utcáról jövő hangos zaj, puskalövés vagy egy teherautó kipufogója durrant nagyokat? A szomszédból áthallatszó hangos zűrzavar vajon bántalmazás-e, ami rendőri beavatkozást igényel, vagy csak egy különösen hangos családi veszekedés, amelybe nem szabad beavatkozni, és nem is volna bölcs dolog? Mi történik? Ilyen bizonytalanság esetében az a természetes, ha megnézzük, mások mit csinálnak. Megtudhatjuk a többi szemtanú reagálásából, hogy az esemény vészhelyzet-e vagy sem.

Azt azonban könnyű elfelejteni,hogy a többiek is, akik az eseményt figyelik, a társadalmi bizonyosságot keresik. Mivel mindannyian leginkább nyugodtnak és higgadtnak szeretünk látszani, a társadalmi bizonyosságot, nyugalmat színlelve keressük, és közben titokban figyeljük a körülöttünk lévőket. Ezért valószínűleg mindenki higgadtnak látja a többieket, és azt észleli, hogy nem tesznek semmit. Ennek eredményeként a társadalmi bizonyosság alapján az eseményt egyszerűen nem tekintik vészhelyzetnek. Ez Latané és Darley szerint a pluralista tudatlanság esete, "amelyben minden egyes személy -látva hogy senki sem aggodalmaskodik-, úgy dönt hogy nics semmi baj. eközben a veszély elérheti azt a pontot, amikor valaki, akit nem befolyásol a látszólag nyugodt többség, már AKCIÓBA LÉPNE".

Latané és Darley elemzésenek izgalmas következménye, hogy a vészhelyzet áldozatára nézve a "biztonság a számokban rejlik" gondolkodás legtöbbször nem helytálló. elképzelhető, hogyha valakinek sürgős segítségre van szüksége, nagyobb az esélye az életbenmaradásra, ha egyetlen bámészkodó van jelen, mint egy egész tömeg. Azért hogy e szokatlan tételt megvizsgálják, Darley, Latané, tanítványaik és kollegáik szisztematikus és tetszetős kutatási programot hajtottak végre, amely világosan érthető eredményeket hozott. Alapvető eljárásuk az volt, hogy vészhelyzeteket rendeztek meg, amelyeket vagy egyetlen személy látott, vagy egy csoport. Majd följegyezték hogy az áldozat az adott körülmények között hány esetben kapott segítséget. első kísérletükben amelyben egy New York-i főiskolás, aki úgy tűnt hogy epilepsziás rohamot kapott, az esetek 85%-ában kapott segítséget ha egyetlen járókelő volt jelen, de csak 31%-ban ha öt járókelő volt ott. Ha majdnem minden egyes egyedül lévő járókelő segített, akkor nehéz azt állítani, hogy "rideg táradalom" a miénk, amelyben senki sem törődik mások szenvedéseivel. Nyilvánvaló hogy a járókelők jelenlétében okozta valami a segítségnyújtás csökkenésének szégyenteljes szintjét.

Más tanulmányok is vizsgálták a társadalmi bizonyosság jelentőségét a széles körű közömbösségben, amit a szemtanúknál tapasztaltak. Ezt úgy vizsgálták, hogy egy lehetséges vészhelyzet szemtanúinak csoportjába olyan embereket helyzetek, akiket betanítottak, hogy tegyenek úgy, mintha nem lenne vészhelyzet. Például egy másik New York-i kísérletben az egyedül lévő egyének 75%-a jelentette, ha egy ajtó alól gomolygó füstöt észlelt, ha azonban három emberből álló csoportok észleltek hasonló füstöt, csak 38%-ban tették ugyanezt. A legkevesebb járókelő akkor lépett akcióba, ha a hármas csoportokban két olyan személy volt, akit a kutatók betanítottak, hogy ne vegye figyelembe a füstöt. Ilyen körülmények között csak 10%-ban jelentették az esetet. Egy Torontóban végzett hasonló kísérletben egyedül lévő járókelők az esetek 90%-ban nyújtottak segítséget, míg ilyen segítségnyújtás csak 10%-ban fordult elő, ha még két másik személy is jelen volt, de azok passzívan viselkedtek.

Több mint 10 évnyi kutatás után a társadalomtudósok ma már jól tudják, mikor fog a járókelő gyors segítséget nyújtani.Először is azon nézettel szemben, amely szerint érzéketlen, közönyös emberek társadalmává váltunk, a szemtanúk, ha meggyőződnek róla hogy sürgős esetről van szó, nagy valószínűséggel segítséget nyújtanak. Ilyen körülmények között azoknak a járókelőknek a száma, akik maguk közbelépnek vagy segítséget hívnak, egészen megnyugtató. Floridában például négy különböző kísérletben olyan balesetet szimuláltak, amelyben egy karbantartó volt az áldozat. amikor kiderült hogy az ember megsebesül és segítségre volt szüksége, két kísérletben 100%-ban kapott segítséget."

(folyt köv)

Dzsentrisvihák 2014.11.28. 22:49:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Több mint valószínű.

Egyébiránt, ha már itt tartunk, a közöny tényleg jellemző ránk. A társadalmunkból egyre inkább kivesznek a "hátköznapi hősök". Az, hogy ez máshol is jellemző, cseppet sem szabad, hogy bárkit is megnyugtasson, mert az már az apatikus hülyeség netovábbja...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.28. 23:46:18

"A másik két kísérletben, amikor a segítségnyújtásnál esetleg veszélyes elektromos vezetékhez is hozzá kellett volna nyúlni, az áldozat még így is 90%-ban kapott segítséget. Ráadásul ezek az igen magas segítségnyújtási arányok függetlenek voltak attól, hogy a tanúk egyedül vagy csoportban észlelték a balesetet.

A helyzet nagyon különbözik ettől ha (sok esetben előfordul) a járókelők nem lehetnek biztosak, hogy valóban vészhelyzet szemtanúi-e. Ilyenkor az áldozat inkább az egyedül lévő járókelőktől kap segítséget, mint a csoportban lévőktől, különösen akkor, ha a csoport tagjai nem ismerik egymást. Úgy tűnik a pluralista tudatlanság hatása az ismeretlenek között a legerősebb,, mivel a nyilvánosság előtt higgadtnak és nyugodtnak akarunk látszani, és mert nem tudjuk, hogyan reagálnak azok akiket nem ismerünk, valószínűleg nem mutatjuk ki saját aggodalmunkat, vagy tévesen értelmezzük másokét. Ezért egy esetleges vészhelyzetet nem tekintünk annak, és ennek az áldozat látja a kárát.

Ha alaposan megvizsgáljuk a e kutatási eredményeket, biztató jelenségek tárulnak fel. Minden olyan feltétel, ami csökkenti egy vészhelyzet áldozataink esélyét, hogy járókelőktől segítséget kapjon, városookban természetüktől fogva s nem tudatosan van jelen.

1) A vidékkel összehasonlítva a városok zajosabbak, nyugtalanabbak, és az állandóan változásban lévő helyek miatt nem lehetünk biztosak abban, milyen események történnek körülöttünk.

2) A városi környezet természeténél fogva zsúfoltabb, ezért nagyobb a valószínűsége annak, hogy többen lesznek a helyszínen, ahol a lehetséges vészhelyzet előfordul.

3) A városlakók sokkal kevesebb embert ismernek a környékükön, mit a kisvárosokban élők, ezért a városlakók nagyobb valószínűséggel találják magukat idegenekkel egy csoportban, amikor baleset szemtanúi lesznek.

a városi környezet e három jellemzője, a zűrzavar, a zsúfoltság és az ismertség alacsony szintje nagyon is összhangban van azokkal a tényekkel, amelyeket a kutatás a csökkenő segítségnyújtással kapcsolatban kimutatott. Tehát anélkül hogy csak említést tennénk olyan vészjósló elgondolásokról, mint a "városi elszemélytelenedés", és a "nagyvárosi elidegenedés", meg tudjuk magyarázni, hogy miért fordul elő olyan sok eset a nagyvárosokban, hogy járókelők nem tesznek semmit."

Robert Cialdini, A befolyásolás lélektana, A Hét Szabad Művészet könyvtára, Corvinus 1999, 159-165.old.

a könyv arra is eligazítást ad, mit együnk HA MI MAGUNK kerülünk ilyen helyzetbe: Mutassunk rá egy konkrét fickóra a tömegből és mondjunk valami ilyesmit: "Uram, Ön a piros nyakkendővel! Segítsen rosszul vagyok!"

Ezáltal az arctalan tömeg tagjából konkrét személlyé tettük őt, és innentől már nála pattog a labda, hogy vajon segíteni fog-e. Nyilván döntő eséllyel igen.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.29. 00:05:03

@annamanna: "Szerintem meg beléjük verték, hogy ez a kötelességük, és a kötelességek listája egy újabb ponttal bővült.
Persze ez nagyon hasznos pont. "

Persze, de itt arról is volt szó hogy egy valamiféle társadalmi párbeszéd bontakozott ki egy konkrét és megdöbbentő ügy kapcsán.

Annak fényében amit most már tudunk az alapján amit idéztem, vizsgáljuk meg a Ferkusz által említett három esetet, mégpedig a végéről kezdve.

A Nol-os kutatás: végülis odamentek segíteni rajta, külön öröm hogy Jobbikosok. Pontos százalékok nem derültek ki, de élek a gyanúval hogy az amerikaihoz hasonló eredményt kapnánk ha megnéznénk.

Ami az öngyilkost illeti, a Kitty-Genovese eset alapján tudjuk mi történt: mindenki azt hitte majd más hívja vagy már hívta is a mentőket.

A fiatalember aki összeesett: szinte azonnal segítettek neki, ilymódon az életveszélytől megmenekült, a pénztárca ellopása aljasság, bár az egyre rohamosabban szegényedő országot látva nem meglepő ez sem.

A főbb problémákat én konkrétan másban látom: a szegénységben, az alkoholizusban és a dohányzásban.

Senki sem hívja az orbánt tömeggyilkosnak azért, mert embereket szegényít el és éheztet a megszorító csomagjaival halálra. Pedig pontosan ezt csinálja.

Fogalmam sincs a jobbos sajtó miért nem foglalkozik ezzel. Pedig magyar emberekről van szó, akik egy félcigány pszichopata szélhámos gazember miatt vagy éhenhalni, megnyomorodni, vagy pedig kivándorolni kényszerülnek.

annamanna 2014.11.29. 03:27:30

@Nemzetstratégia: egy félcigány pszichopata szélhámos gazember"

Ahh, csak nem róla van szó?
"47.) Orbán Viktor B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ"
www.sokkaljobb.hu/content/s%C3%A1t%C3%A1n-szolg%C3%A1i

A félreértések elkerülése végett:
www.bnaibrith.hu/

"Fogalmam sincs a jobbos sajtó miért nem foglalkozik ezzel."
Gondolkodj el az erőviszonyokon.
gyerekversek.blogspot.hu/2009/09/tamko-sirato-karoly-szembeszel.html

Nem ajánlom senkinek, hogy megpróbálja lenyomni, mert nem fog sikerülni. Nem szeretném magamat Palesztinában találni, kődobálók között.
Persze mindig van megoldás, csak meg kell keresni. Amelyik út biztosan nem járható, arra nem kell elindulni.

Szerintem ez a hozzáállás sikeres:

„Az itteni lakosság egyáltalán nem hajlik a radikalizmusra – erősítette meg az Ukrajinszkij Tizsdenynek Szerhij Fedaka ugyancsak kárpátaljai történész és politológus. – Ez nem Galícia. Fontos nüánsz ezenkívül, hogy a szovjet idők óta úgy elterjedt nálunk a komaság, mint sehol máshol Ukrajnában. És a hatalmat itt szinte mindig helyiek képviselik. Ezért kerülte el Kárpátalja a nagy üzleti háborúkat, amelyek Ukrajna más régióiban folytak és folynak."

„Kárpátalja sajátja a különállóság érzete, melynek legfényesebb bizonyítéka az a tény, hogy a magyarok évszázadokig tartó agresszív politikai gyarmatosítása ellenére a kárpátaljaiak mégsem veszítették el nemzeti-vallási identitásukat. Jobbára a tiltakozás békés formáit választották, s megtanulták a túlélést egy nagy birodalomban egyrészt a kivárás, a központ kényelmetlen kezdeményezéseinek elfektetése, a környező agresszív világtól való elzárkózás stb., másrészt pedig a bölcs gyakorlatiasság, a gyarmati adminisztrációval való együttműködés révén mindenben, ami nem érinti a személyes érdekeket és a belső méltóságot. A más nyelvű és kultúrájú gyarmatosítókkal való együttélés hosszú történelme miatt a kárpátaljaiak megtanultak hallgatni, tűrni, még szolgálni is, miközben fügét mutattak a zsebre vágott kezükkel. A kárpátaljai sohasem megy el gyűlésre, viszont otthon az ellenkezőjét teszi annak, amit a hatalom követel – persze elsősorban akkor, ha ez ütközik az érdekeivel. »Kárpátalja őslakosai nagyon gyakorlatiasak, egészen az utilitarizmusig, ezért nem az ideológia, hanem kizárólag a nyereség szempontjából szavaznak» – mondja Viktor Pascsenko politológus".
www.karpatalja.ma/karpatalja/nezopont/a-lojalis-pragmatikusok-csak-elni-akarnak/
(Ez konkrétan a deáki passzív rezisztencia megvalósítása)
Bohdan Butkevics, akivel a cikkíró vitatkozik, ez a fickó: www.youtube.com/watch?v=CfniVZhs3Lk

Teljesen fölösleges az ilyenekkel hadakozni, bármilyen módon is megpróbálni őket lenyomni.
Ilyen helyzetben sokkal sikeresebb taktika a közöny, szóval szerintem ne hibáztasd ezért a jobbosokat.

Az így felszabaduló energiát érdemesebb egymás segítésére fordítani, mert a rászorulókkal természetesen ne legyünk közömbösek.

Az egymás iránti közömbösség olyan idős, mint az emberiség:
"És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?"
Ha pedig a közöny ilyen ősi, akkor legalább hadd válogassam meg én azt, hogy kivel vagyok közömbös, és hadd döntsem el én azt, hogy kire nem figyelek, kivel nem törődök.
Ha valakire nem figyelek, akkor felszabadul az erőm, hogy másra figyelhessek.
Ha az Orbánnal nem törődök, akkor lesz energiám, hogy egy elesett embert felsegítsek.

Amúgy meg, ha a fiatalember részeg lett volna, akkor nem kellett volna neki segíteni? Egy részeget nem kell felemelni? Én már segítettem tökrészeg, behugyozott hajléktalannak felkelni a földről (éjfélkor). Ő is ugyanúgy ember, és ő se fázhat át a földön fekve. Ha az alkoholtól megmenteni nem is tudom, de a kihűléstől igen. (Mellesleg nálunk van hajléktalanszálló, minden hajléktalan ott lakik, a városban soha nem lehet látni egyetlen kéregetőt vagy utcán alvót sem. Az illető is oda igyekezett, amikor elterült a földön).
Szóval az például nem kifogás, hogy valaki azt hiszi, aki a földön fekszik, az részeg. És ha részeg, akkor mi van?

2014.11.29. 05:16:05

@annamanna: Unalmas szar vagy a litániáddal együtt.

annamanna 2014.11.29. 10:52:15

@Diorella Queen: Ó drágám, ha nem érdekelnélnek, ezt nem írtad volna le nekem.
Téged én érdekellek, mert rólam írtál.
Téged csak a cikk megadott témája nem érdekel, miszerint Győrben átlépek egy haldokló fiatal feje felett, mert senkit nem érdekelt.
Arról nincs véleményed.
Nem a cikkről írtál, hanem rólam, tehát az én személyem jobban érdekel, mint a haldokló iránti közömbösség.
Mellesleg a szavaid tökéletesen illenek a cikkhez, mintegy a cikkben bemutatott embertípus mellékelt példánya lettél. Mindenki jó valamire.
Egyszerűen tökéletes a hozzászólásod, ennél kifejezőbb már nem is lehetnél.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.29. 11:51:24

@annamanna: A passzív ellenállás akkor működik, ha van otthon 4-5 gyerek családonként. Akkor aztán mondhat vagy tehet akármit a hatalom, az idő a passzív ellenállónak dolgozik és idővel leszaporodja az őt elnyomót, amely lehet a saját népéből mondjuk az uralkodó osztály, de lehet egy idegen elnyomó nép is.

Egy példa amely nagyjából kifejezi amiről beszélek: Ma Írországban 3 millió ír él. Ugyanakkor Amerikában 30 millió ember vallja ír származásúnak magát. Mert elüldözték az írt a szülőföldjéről, de 8-10 gyereket csinált családonként. Az amerikai írek nélkül az ír függetlenség és az északír autonómia sem sikerült volna.

A XX. sz. elején még a magyar is ilyen volt.
Ma Magyarországon a gyerekszám a fehér magyar családoknál 0,83. A cigány gyerekszámmal együtt jön fel 1,30-ra. Egyébként az orbán-kormány a legnagyobb cigánytenyésztő, Balog miniszter maga is cigány, Orbánról már beszéltem.

Amikor egy nép, nemzet kipusztul (míg a cigók sáskaként szaporodnak), ott értelmetlen a passzív ellenállás.

Ami Orbán szabadkőműves voltát illeti: még ha igaz is: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Ez a helyes hozzáállás.
Amit ez jelent: sosem szabad abbahagyni kimutatni, megmutatni és fölfedni a gonosz mesterkedéseit.

Hogy mi a baj a részege(skedő)kkel? Hogy önpusztító életmódot folytatnak.

Magyarországon egymillió alkoholista van. Az alkoholista mindent szétver, szétrombol maga körül.

Amerikában ha közterületen alkoholt találnak nálad, mész a dutyiba. Vannak ún. "száraz megyék", ahol még hétköznap sem lehet alkoholt kapni. Ha egy ilyen megyén áthajtasz kocsival, amiben alkohol van, büntethető leszel. 21 éves korodig nem vehetsz alkoholt. És így tovább.

Az alkohol a társadalom megrontója. az alkoholista az egészséges társadalom ellensége. Magyarország tele van szenvedélybetegekkel. 1 millió alkoholista, 3 millió dohányos, kóros elhízás stb.

Ehhez kapcsolódva, egy kicsit általánosabban, szeretnék egy kérdést föltenni. Szerinted a "vesztesek" miért vannak? Akik megbuktak, akiknek semmi sem sikerül? Mi az ő életük értelme?

Kandeláber 2014.11.29. 14:19:07

Idén nyáron a Hunyadi téren - pár lépésre az Oktogontól - elesett egy idős férfi, és beverte a fejét a járdába, majd eszméletét vesztette. Többen azonnal odamentek hozzá, és egy srác hívta a mentőket. Budapest szívében FÉL ÓRA múlva jött - na nem mentőkocsi, hanem egy motoros "felcser", aki természetesen semmit sem csinált. A barátaimmal a közeli sörözőből végig figyelemmel kísértük a történéseket. A mentő végül is EGY ÓRA múlva ért ki, akkor vitték el a szerencsétlent.
Nem kell általánosítani. Lehet, hogy van aki átlépi a bajba került embertársát, az általam ismertetett esetben nem ez történt, mindvégig volt mellette valaki.
@Nemzetstratégia: Ha az alkohol a társadalom megrontója, akkor a kábítószer mi?

2014.11.29. 16:38:10

@annamanna: Ki a kurva anyja olvasgatja a te nagymonomógjaidat bazzeg?
Hülye vagy tán?
Szónokolni nem itt kellene a blogban, itt a témához kéne hozzászólnod és nem telefloodolni egy halom marhasággal, amit soha senki nem fog elolvasni.
Én sem!

2014.11.29. 16:38:48

jav; nagy monológ
De mindegy is, úgy sem érti.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.29. 21:05:14

@Kandeláber: az alkohol is kábítószer, mivel elkábít. Ez a meghatározása.

Magyarországon az alkohol társadalmilag elfogadott drog. Ha valaki halálra issza magát akkor sajnálkozunk egyet max, de ha valaki túllövi magát akkor mocskos drogos.

Józan ésszel, előítélettől mentesen megvizsgálva mindekettő ugyanúgy káros és elítélendő.

@Diorella Queen: ki vagy te hogy megmondjad, más mit csináljon?

Mindenki úgy szól hozzá a cikkhez ahogy akar.

annamanna 2014.11.30. 04:55:56

@Nemzetstratégia:
Szerintem a passzív ellenállás lényege a mentális erő. Azt nem helyettesíti pusztán a népszaporulat, mert az emberi lényeket sajnos könnyű kiirtani, bármilyen sokan lennének is.
A mentális, szellemi erővel nehezebb elbánni. Nem számszerűen kell sokan lenni. A Biblia olyan csatát is leír, ahol egyenesen hazaküldték a népet, és csak egy maroknyi ember maradt, akik szembenéztek az ellenséggel, és győztek, mert szellemi fölényben voltak velük szemben. www.biblia.hu/biblia_k/k_7_7.htm

"Egyébként az orbán-kormány a legnagyobb cigánytenyésztő, Balog miniszter maga is cigány, Orbánról már beszéltem."
Miből gondolod, hogy cigányok?
Soha nem jó az ellenfelet lenézni. Balogot nem azért állították a legnagyobb minisztérium élére, mert könnyű lenne félreállítani vagy elbánni vele.

A cigányok szaporodását azzal lehetne megfékezni (plusz a viselkedésüket normalizálni), ha a cigány nők dolgozni kezdenének.
Amelyik cigány családban a nő dolgozik, az a család beilleszkedik, betartja a normákat és nem szaporodik sáskaként.
A roma kérdés megoldásának kulcsa a cigány nők munkavégzése.
Aki eléri, hogy a roma nők dolgozzanak, az eléri, hogy megszűnjön a kínzó feszültség a romák és a többségi társadalom között.
A feszültség egészen addig fog fennállni, amíg a roma nők nem dolgoznak, otthon se látják el a családot, max. kurválkodnak.

"Ami Orbán szabadkőműves voltát illeti: még ha igaz is: "Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?" Ez a helyes hozzáállás."
Veled van Isten? Biztosan?
Én újra csak azt mondom - nem jó az ellenfél lenézése. Okosabb, ha tartasz tőle és tiszteletben tartod. Ahogy lehet, kerüld ki, foglald el magad mással, ne pörögj túl sokat se Orbánon, se másokon.

"Az alkohol a társadalom megrontója."
Sajnos már az ivás is csak tünet, a gyökere mélyebben van, az eleve gyönge pszichében, az ellenállni képtelen, függőségre hajlamos mentalitásban.

"Szerinted a "vesztesek" miért vannak? Akik megbuktak, akiknek semmi sem sikerül? Mi az ő életük értelme?"
A "vesztesek" olyanok, mint a Mátrix foglyai. Függnek a Mátrixtól, ami kiszívja az erejüket, ők mégis azt szolgálják, mert tőle remélik az elismerést és minden szükségük betöltését, és nem veszik észre, hogy amitől erőt remélnek, pont az fosztja ki őket, nyomja el és teszi szerencsétlenné.
A film választ ad arra, hogy mi is a Mátrix, ami képes fogollyá (és vesztessé) tenni az embereket.
A Mátrix uralom - mondja Morpheus.
Az tartozik a Mátrixhoz, ami képes uralmat gyakorolni az ember élete fölött.
Egyrészt az állam (nem egy konkrét állam, konkrét politikai garnitúra, hanem általában). Az államban élő emberek mindegyike az államnak adja az életereje jelentős részét. Az állam leszívja az "energiát", és azt ígéri, hogy olyat ad cserébe, ami nagyon fontos - de általában soha nem teljesíti azt, amit ígért, és egészen biztos, hogy ha ad is valamit, az töredéke lesz annak, amit az ember elveszít azzal, hogy odaadja az államnak.
Örkény ezt a Tótékban ábrázolta - az Őrnagy az állam, akiben Tóték nagyon komolyan reménykednek, a saját erejüket teljesen az őrnagy rendelkezésére bocsátják, de amit visszakapnak belőle, az gyakorlatilag a nagy büdös semmi.
Ha az emberiség életben akar maradni (hosszú távon), akkor valamikor meg kell szüntetni az államot, mint társadalomszervező erőt.

A Mátrixnak van egy másik értelme is - szó szerint anyaméhet jelent. Az elmúlt évtizedekben oda jutottunk el, hogy egyre több ember ragad bele az "anyaméhbe", szóval egyre kevésbé lehetséges a nemzedékeket szétválasztani egymástól, egyre kevesebb ember képes az autonóm életre. Nagyon sokat számít az, hogy ha egy elvileg felnőtt ember legfőbb, legfontosabb kapcsolata még mindig a szülő, akkor az valamilyen módon pont úgy fog működni, mint az állam - a felnőtt gyermek folyamatosan "adózik" a szülőnek, a saját életereje egy részét (amivel önmagát kéne építenie, menedzselnie) a szülőnek adja vissza (mert "tartozik" neki). És folyton kevés lesz az az energia, ami a rendelkezésére áll, és folyton vesztes marad.
Sajnos egyáltalán nem véletlen, hogy ez a 28 éves fiú utoljára még az anyját hívta: www.borsonline.hu/20141127_magyar_ferfi_holttestet_talaltak_meg_angliaban
Felnőttként még mindig "gyerek" volt, akinek legfontosabb kapcsolata az anya.
És nem volt elég ereje ahhoz, hogy kikerülje a csicskáztatókat. Kiszolgáltatottként élt, önmagához méltatlanul - és úgy is halt meg. Ő volt az: www.facebook.com/fejes.viktor
És hát... dühítő összehasonlítani azzal, aki miatt meghalt... :(

Én egyetlen kivezető utat tudok - a Jézus megváltásába vetett hitet, a megtérést és újjászületést. Még ez is lassú felemelkedést hoz a lúzerségből, de más utat nem ismerek. Isten pedig mindenki életének ad értelmet. Nem azt, amire vágyik, hanem ami a legjobb neki.

annamanna 2014.11.30. 05:17:00

@Diorella Queen: Nem ismerem a gyermekeidet, tehát nem tudom, kiknek vagy a kurva anyja. Mivel te olvasod a szövegeimet, így csak magadról beszélhetsz. Legalább a foglalkozásodat már tudom. Ha még továbbra is irkálsz, nyilván több dolog is kiderül rólad, már alig várom. Kíváncsi vagyok, kiből váltottam ki ilyen heves reakciót és miért. Ugyan miért írtál ide? A győri fiú halálával nem foglalkoztál (én igen) - csak velem, csak én érdekeltelek. Vajon miért? Igazán kíváncsi vagyok rá.
Gondolom, nem vagy a Jobbegyenes törzskommentelője sem, ilyen nickkel. Mit keres itt egy Diorella Queen? Erről a nickről Priscilla, a Sivatag Királynője jut eszembe. Meg a Queen. Tehát lehetsz akár férfi is, ilyen stílussal. Ha mégis nő vagy, úgy gratulálok.
Igen rejtélyes, miért rovod fel a hosszú szövegeimet - erről csak akkor tudhatsz, ha már eddig is figyeltél rám. Szóval folytasd kérlek, szeretném megérteni, mit eszel rajtam.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.30. 08:53:02

@annamanna: "A roma kérdés megoldásának kulcsa a cigány nők munkavégzése. "

No de hát nem a nők munkába állása minden rossznak a gyökere az európai civilizációban?

Hát miért akarsz rosszat a cigányoknak?

"Ha az emberiség életben akar maradni (hosszú távon), akkor valamikor meg kell szüntetni az államot, mint társadalomszervező erőt. "

Szóval már megint az állam elhalása a végcél. Ismerős, de honnan is...?

"Felnőttként még mindig "gyerek" volt, akinek legfontosabb kapcsolata az anya."

Ismerős az "őt is anya szülte" fordulat, illetve annak köztudomású elismerése, hogy az anyák még a rablógyilkos, a teljes társadalom feltétlen megvetését kivívó gyermeküket is szeretik? Amióta az emberiségnek emlékei vannak, mindig is ismeretes volt, hogy az anya az, aki minden körülmények között hajlandó a lehető legtöbb segítségre; logikus tehát, hogy nagy bajban őt hívják az emberek.
A sebesültek, haldoklók is az anyjukat szólongatják a harctéren. Nem hinném, hogy ez a több ezer éve tartó általános éretlenség jele volna.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.30. 09:14:29

Volt mar melyen az orszag erkolcsileg meg lesz is. Mindig van lejjebb.

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 10:07:16

@annamanna:

Passzív ellenállás, az basszus... Hihetetlen, hogy a többség még mindig ebbe az agyahagyott, de kurva jól hangzó tévképzetbe kapaszkodik.

Marha kényelmes megoldás, mit ne mondjak, hátradőlni, vakarni a hasad, és teli pofával büszkének lenni magadra, hogy te most passzívan ellenállsz :P

Milyen fura, hogy lassan mindenki ezzel az áfiummal nyugtatgatja/mentegeti magát, mert ez kívánja a lehető legkevesebb energiabefektetést az ember részéről, de mégis verheti a mellét, hogy ő csinál valamit, sőt, ellenáll.

Közben meg baszik elmenni tüntetni, vagy szavazni, esetleg bármi értelmes dolgot csinálni. Mert ő most aztán nagyon, de nagyon állja az ellent!

Sőt, már úgy megfáradt a nagy harcban, hogy igazán elnézhető neki, ha fölteszi a lábát a puffra, majd belövi a tévét, és néz egy kis Barátok Közt-öt. Mert a passzív szabadságharc roppant megerőltető ám...

Azt külön el tudom képzelni, mekkora mentális erő kellhet az ilyen semmittevéshez, meg bullshiteléshez.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.30. 11:30:51

@annamanna: Írásod visszatérő része hogy én "lenézek" bárkit is. amikor azt írom orbánról vagy balogról hogy (részben) cigány származásúak, nem nézem le őket, mivel amit csinálnak, abban elég sikeresek.

Balogról látszik hogy cigány, orbán apján meg lányán egyértelmű.

"A roma kérdés megoldásának kulcsa a cigány nők munkavégzése. "

Mivel a főbb tulajdonságaink és sajátosságaink genetikailag öröklődnek, ezért ez tévedés.

A cigányokra semmi szükség nincsen Magyarországon. Szükség = amit a magyar nem tudna (vagy akár nem akarna) munkában elvégezni.

Ami a bibliai csodákat illeti: nem lehet úgy élni, hogy várunk a csodára, ami vagy eljön, vagy sem. Visszanézve a magyar történelemre, nem sok csodát látok. Nem pont az elbizakodottság ismérve, amikor arra vár az ember ami nem fog bekövetkezni?

Mégegyszer: 0,83-as gyerekszámnál ( a minimális fennmaradáshoz 2,1 kell) teljesen értelmetlen a passzív ellenállás, mert az idő ellenünk dolgozik. Addig passzívellenállunk, amíg kihalunk. a cigányok meg teleszülik az országot.

A vesztesek azért vannak, hogy tanuljunk a példájukból/hibájukból. Ez az egyedüli értelme az életüknek.

A vallásos megtérés valóban lehet kivezető út a lúzerségből. De ez csak az út kezdete.

@Counter: "No de hát nem a nők munkába állása minden rossznak a gyökere az európai civilizációban?"

Szándékosan össze akarod zavarni akihez beszélsz. Hogyan viselkedsz, te barom?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.30. 11:34:14

@Nemzetstratégia: Nem attól zavaros a mondandója, hogy szóvá teszem. Te barom.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.30. 12:14:44

@Counter: A szándékodról beszéltem, direkt össze akartad zavarni. Hogyan viselkedsz?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.30. 12:24:17

@Nemzetstratégia: Dehogy akartam. Észleltem, hogy össze van zavarodva, és úgy gondoltam, hogy esetleg nem tud róla.

Ha azért szólnék, hogy eloldódott a cipőfűzője, kösse be, mielőtt hasraesik, akkor úgy látnád, hogy én akarom fellökni?

(Persze az is lehet, hogy tudja, hogy zavaros dolgokat beszél, de mégis mondja, hátha mást is össze tud zavarni vele.)

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.30. 13:57:48

@Counter: Eleve töltött kérdéssel kezdtél, kifigurázva amit szerinted egyes jobboldaliak gondolnak. Zsidókról, zsidó téveszmékről (volt, van elég belőlük) vagy balosokról sosem gúnyolódsz így.

A kérdésed maga is hazugság VAGY súlyosan ostoba tévedés. Te ennyire nem vagy primitív, vagyis kizárásos alapon szándékosan vezetted föl hamisan, vagyis össze akartad zavarni.

HoMagdi 2014.11.30. 17:46:38

@jobbdemokrata:

Köszönöm! Igen, lehet, hogy olyan emberek is vannak, akik nem segítenek, akik átlépik a rászorulót, de én is sok segítő Emberrel találkoztam, akiken tudtam - akiken tudok - segítek! Szerintem igen is, hogy az sokkal jobban jellemző ránk! :)
Azt pedig nehezen tudom elképzelni a segítő párról, hogy kifosztották a fiatalembert - ezt (felháborító) írói túlzásnak tartom!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2014.11.30. 17:49:12

@Nemzetstratégia: Ez mind-mind spekuláció. Az az álláspont viszont, hogy a nők munkába állása minden, a modern nyugati életformára jellemző baj gyökere, nem spekuláció, hanem egy létező és népszerű álláspont.

Mindösszesen kíváncsi voltam, hogyan vélekedik erről annamanna, hogyan határozza meg ahhoz képest saját álláspontját. (De csak tőled kaptam eddig választ.)

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 18:00:24

@HoMagdi:

Írói túlzás? Ez tény, benne van a publicisztika alapját képező hírben. Attól, hogy te a rózsaszín szemüveg mögül nem akarod meglátni, még így történt.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.11.30. 18:50:35

@Counter: Lószart spekuláció, te is csak kapj el ha tudsz-ot játszogatod, kurvára ügyes vagy...

annamanna 2014.12.01. 03:57:29

@Counter: "No de hát nem a nők munkába állása minden rossznak a gyökere az európai civilizációban?"
Miért lenne az? A nők mindig dolgoztak.

"Hát miért akarsz rosszat a cigányoknak?"
Szerinted dolgozni rossz?

"az anyák még a rablógyilkos, a teljes társadalom feltétlen megvetését kivívó gyermeküket is szeretik?"
Honnan veszed, hogy szeretik?
Ha már romák - azok a roma nők, akik nem dolgoznak, mit csinálnak? Élősködnek. Aki másokon élősködik, szerinted szereti azt, akin élősködik? Ha rátehénkedik a férjére, folyamatos lesz az agyarkodás. Ez leszívja az energiát, a gyerekre már nem marad.
Hogy szeretné a roma nő a gyerekét, ha a purdéja mocskos, tetves, rongyos, agresszív? Ha a gyereke nem jár rendesen iskolába? Ha otthon minden ragad a szutyoktól? Ha nem keres meg annyi pénzt se, hogy enni tudjon adni neki? Az ilyen nők hogy szeretnék a gyerekeiket, vagy bárkit?
Ha a roma csávó ilyen mama mellett nő fel és rablógyilkos lesz, akkor nem az anyai szeretet vezérelte rossz útra.

Viszont, ha a roma nő dolgozik, akkor mások meg fogják becsülni, és megbecsüli saját magát is. Ha megbecsüli magát, akkor szeretni is fogja magát. Ha magát szereti, akkor fogja szeretni a családtagjait is, a párját és a gyerekeit. És akkor nem élősködik rajtuk, nem használja ki őket.
Ha szereti őket, akkor igyekszik gondoskodni róluk. Akkor nem lefelé húzza őket, hanem fölfelé.

A folyamat az önszeretettől indul el. Az pedig az önbecsüléstől. Aki nem dolgozik, és semmi hasznosat se csinál, nem tudja megbecsülni magát. Aki nem becsüli meg magát, az nem becsüli meg a környezetét sem, a családtagjait sem, a párját vagy a gyerekeit.
A cigányok mentalitása azért olyan agresszív, azért vannak tele dühvel, mert nem becsülik meg egymást, és nem becsülik meg magukat sem. Mert nem csinálnak semmi értelmeset és hasznosat. Aki tudja, hogy van értelme az életének, az megbecsüli magát. És az tudja, hogy értelmesen él, aki látja, hogy miatta jobb lett a világ és nem rosszabb. Például, ha kimossa a ruhát, az tiszta lesz. Ha megvarrja a szakadást, akkor nem jár rongyokban. Ha felmossa a padlót, akkor nem ragad bele a mocsokba stb. Aki tudja, hogy jót tesz, annak van önbecsülése. Akinek van önbecsülése, az megbecsül másokat is.
Ezt biztosan ismered: "És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta."
Tehát, ha jól cselekszel, lesz önbecsülésed. Mindennek ez az alapja.
A szeretet nem elvont fogalom, a tettekből látszik meg.
Ha egy anya azt mondja, szereti a gyerekeit, de a gyerekek mocskosak, rühösek, tetvesek, ruhátlanok, éheznek, otthon minden szutykos, az az anya NEM szereti sem a gyerekeit, sem saját magát.
Viszont komolyan kiteszi őket a bűn csábításának, amint azt már Káinnak megmondta Isten.
Azóta semmi sem változott.
Aki nem cselekszik jót, az a rosszat fogja cselekedni, és nem azért teszi ezt, mert annyira átéli a szeretetet, hanem azért, mert nem éli át.

"A sebesültek, haldoklók is az anyjukat szólongatják a harctéren."
Radnótinak eszébe sem jutott az anyja, neki csak Fanni járt az eszében.
Ha egy felnőtt ember számára a párkapcsolata nem fontosabb, mint a szülője, az anyja, akkor az az ember éretlen. És azért ilyen, mert az anyja is éretlen, nem engedte el, kapaszkodik a felnőtt gyerekébe. Az első nő, aki a gyerekébe kapaszkodott, Éva volt ("Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, a ki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól." - az Éva számára kirendelt férfit úgy hívták, hogy Ádám, és nem úgy, hogy Káin. Éva a férje elé helyezte a fiát, és ezzel tragikus pályára állította az életét, és a minta azóta is öröklődik, nemzedékről nemzedékre, évezredek óta. Ez bizony az emberiség ősrégi éretlensége).
www.youtube.com/watch?v=S9CQJQOaoZk ez a jelenet egy olyan házasságot mutat be, ami közismerten a feleség és az anyós háborúja miatt bukott meg. A férj soha nem tudott átkötődni a feleségéhez, mindig az anyja irányítása alatt maradt, a feleségével nem tudott olyan meghittségben élni, mint Radnóti és Fanni.
Az éretlen embert az jellemzi, hogy nem tudja egészen komolyan venni a párkapcsolatát, ezért váltogatja - bizony, ezt csinálta Ferencjóska barátunk is: www.youtube.com/watch?v=vKCrW7owwOk (első jelenet, 3:25-ig)
(Előzménye a darab szerint egyenesen a mama konspirációja www.youtube.com/watch?v=q2r0xiEK42o#t=05m48s -tól)
Az ilyen ember a bajban nyilván azt fogja hívni, akihez a legjobban kötődik: www.youtube.com/watch?v=rqGkbjs_h-w

Amúgy nem zavartál össze, teljesen jókat kérdeztél, inkább kösz, hogy én is átgondolhattam.

annamanna 2014.12.01. 04:27:41

@Dzsentrisvihák: Mást értünk passzív ellenálláson. www.youtube.com/watch?v=tZmaPaXK_7I
Ez a passzív ellenállás. Nem keveredik bele a balhéba, de nem azért, mert közben tévét néz. Hanem mert erősebb, mint aki kavarja a szart. És itt most elsősorban mentális erőre gondolok, nem fizikaira.
Biztosan előfordult már veled, hogy nyugodt voltál, de jött valaki, aki kiborított, feldühített, és magad sem tudtad, miért, rettenetesen ideges lettél. Talán az is előfordult már veled, hogy ideges voltál, de valaki miatt megnyugodtál, ellazultál, és hirtelen kevésbé tűnt fontosnak az a probléma, ami miatt korábban annyit aggódtál.
Ha ilyen előfordult veled, akkor ez azt jelenti, hogy belekerültél valakinek a mentális erőterébe, és a hatására megváltozott a te állapotod is.
Talán az is előfordult már veled, hogy valakinek a te hatásodra változott meg az aktuális lelkiállapota, te ragasztottad át másra a te rossz- vagy jókedvedet. Ebben az esetben más került a te hatásod alá, a te mentális erőteredbe.
Az emberi kommunikáció során gyakran történik hasonló: az egyik ember gerjed, a másik gerjeszt.
Namost, ha nem szeretnél valakire rágerjedni, azt csak úgy érheted el, ha mentálisan erősebb vagy nála. Akkor bárhogyan próbálkozik, a lelkiállapota nem ragad át rád, és nem fogsz a jelenlétében kizökkenni a nyugalmadból - ahogyan a mellékelt jelenetben is láttad. Tehát ekkor "passzívan ellenállsz".
Ha politikai fenyegetésről van szó, az is ugyanezen múlik. Ha nincs elég lelkierőd, akkor beleugrasz, arra mész, amerre a hergelők vezetnek. Ha van erőd, akkor nyugodt maradsz és kimaradsz a balhéból. Ha kimaradsz, akkor marad az erőd arra, hogy a saját dolgodat végezhesd. Ha felgerjedsz, akkor az erődet azoknak adod, akik azt a saját pecsenyéjük sütögetésére használják. Szolgálsz nekik azzal, hogy tüntetsz, randalírozol stb. Nem neked lesz belőle hasznod, hanem azoknak, akik begerjesztettek.
A passzív ellenállásra egy módon tudsz felkészülni - ha a saját dolgodra koncentrálsz. Legyen rá példa az Ötödik pecsét c. film, ahol az elfogott asztaltársaság tagjait megpróbálta begerjeszteni a náci tiszt. Mindegyikük be is gerjedt, kiesett a nyugalmából, kivéve az órást, aki végig higgadt maradt. Miért? Mert ő eléggé lefoglalta magát a saját dolgával. Olyan saját célja volt, olyan autonóm felelősséget vállalt, amivel teljesen szembement az aktuális politikai helyzettel, és ez a számára fontosabb volt annál, mintsem az, hogy a külvilág mit vár tőle. A motivációja az volt, hogy a vállalt feladatát el tudja végezni, ezért a lehető legkisebb konfliktust kereste a külvilággal. Nem volt hajlandó konfrontálódni, mert azzal veszélybe került volna a saját dolga. Csak azt nézte, hogyan tudna a lehető legkönnyebben megszabadulni, és meg is szabadult.
A többieknek nem volt olyan feladatuk, amiért felelősséget vállaltak, és ami előbbre való lett volna a hatalommal való összeütközésnél. A többiek beleragadtak a lázadó szerepébe, az aktív ellenállásba.
Csakhogy az igazi ellenálló az órás volt, de ő ennek a passzív formáját kereste és gyakorolta. A felszínen nem ütközött, a mélyben viszont szembement a háborúval.
Remélem, így már érthetőbb, mire gondolok.

annamanna 2014.12.01. 05:17:44

@Nemzetstratégia: "Balogról látszik hogy cigány, orbán apján meg lányán egyértelmű."
Én nem látom rajtuk.

"Mivel a főbb tulajdonságaink és sajátosságaink genetikailag öröklődnek, ezért ez tévedés"
Figyeld meg - vannak olyan romák, akik beilleszkedtek a társadalomba. Ezek a romák mind DOLGOZNAK, a nőket is beleértve.
És leginkább a nő, az anya szorgalmán, munkavégzésén múlik, hogy a gyerekét mire tanítja - ha dolgos, a gyerekét is arra neveli, ha lusta, mihaszna, élősködő, akkor a gyerekét is arra tanítja.
Ennek nincs köze a genetikához. Minden cigány képes beilleszkedni, ha dolgozik, és nem fog beilleszkedni, ha nem dolgozik. Azért tűnik genetikus eltérésnek, mert rájuk általánosan jellemző, hogy a nőiket "megkímélik" a munkától. Nem is csinálnak semmit, a gyerekeiket se látják el, otthon nem takarítanak, büdösek, tetvesek stb - ezek mind olyan cigány jellemzők, amik alapvetően női feladatok lennének, a nő dolga a gyerek tisztán tartása, a ruháiról, az egészségéről való gondoskodás, a lakóhely tisztán tartása stb. A cigány igénytelenség elsősorban a cigány nők igénytelenségét mutatja, azt, hogy a saját családjukról sem gondoskodnak.
Ennek oka az a családmodell, ami a nőknek ilyen kiváltságos szerepet biztosít.
Nézz bele ebbe a videóba, jól látszik, mekkora a különbség a dolgozó és a nem dolgozó cigány nő között: www.youtube.com/watch?v=ATX7YOk2MYM
Ez nem genetikai eltérés, hanem szocializációs eltérés. Az egyik nő munkából él, a másik nem.
Nem csupán a cigányokra jellemző, hanem minden olyan kultúrára, ami a nőket "megkíméli" a munkától. Az olaszoknál máris egymillió kelet-európai bevándorló nő dolgozik házicselédként ("badante"), és még jó néhány millióra volna szükség. Az olasz nő nem képes ellátni a háztartást? A német nők miért nem tartanak igényt több millió kelet-európai cselédre? Láttam török és etióp nő lakását is - hát.... nem végzik el a házimunkát, mert ők is patriarchális családmodellben nőttek fel.
Ahol a "patriarchális" modell honosodik meg, a férfiak is sokkal agresszívebbek, hajlamosak a bűnözésre vagy semmittevésre. Ld. muzulmán világ. Érdekes, hogy a nők elzárása a "munka világától" együtt jár a szörnyű elnyomásukkal is. A cigány nők is ki vannak téve a CSBE-nak, a muszlimokról nem is beszélve.
A távol-keleti országokban, ahol a nők is keményen dolgoznak, egyrészt nem korlátozzák a nőket, másrészt a férfiak is keményen dolgoznak.
Azt is meg lehet figyelni, hogy a társadalom általános civilizációs állapota is rosszabb ott, ahol patriarchális modellben élnek az emberek. És sokkal vadabbak az egymás közti viszonyok.
A nők munkavégzése tehát az egész társadalomra döntő hatással van. A patriarchális rendszer nyomorúságos és pusztító. Mindenhol.
Ennek semmi köze a genetikához, ez egyszerűen társadalmi modell, és fel kell számolni, ha békében szeretnél élni. A nőket nem szabad sem elzárni a külvilágtól, sem kikímélni a munkától. A világ jövője ezen múlik.
Ha nem hiszed el, olvasd el Karinthy Capillária c. regényét, elég ütős. Az elején azt írja, a nemek háborúja a világ legfontosabb konfliktusa, fontosabb bármilyen háborús fenyegetésnél, és ebben igaza van.
Ha a férfi és a nő egyenrangú, a világ békében él. Ha bármelyik a másik fölé kerekedik és kihasználja a másikat, a világ elpusztul. A patriarchális rendszer elpusztítja a világot. Hitler is elzárta a világtól Braun Évát és kikímélte a munkától.

"Ami a bibliai csodákat illeti: nem lehet úgy élni, hogy várunk a csodára"
Orbán kapcsán azt írtad, ha Isten velünk, ki ellenünk - most meg már nem akarsz csodára (azaz Istenre) várni. Nem látom a rendszert. Mi ebben a logika?

"Visszanézve a magyar történelemre, nem sok csodát látok."
Akkor mondok egyet - Kőszeg ostroma.
Jurisichnak volt 28 huszárja, 10 nehézlovasa és 8 gyalogosa. Ennyi volt a serege, meg 700 paraszt, akik a várba menekültek. A vár olyan pici és gyönge, hogy nem védhető jobban, mint a város. A város tele szalmatetős házakkal, a padlások tele frissen aratott, csépeletlen gabonával, tehát iszonyú gyúlékonyak. Ennyi volt az egész, így néztek szembe Szulejmán 80-120 ezerre tehető seregével, amivel Bécset akarta elfoglalni, tehát Bécs ostromára elegendő fegyvere volt.
Szulejmán három hétig ostromolta Kőszeget, nem tudta elfoglalni, végül feladta, kiegyezett a vár védőivel és eltakarodott haza.
Jurisich írt egy levelet Ferdinándnak az ostrom után, amiben azt írta, hogy tudja, hogy nem ők, hanem Krisztus védte meg a várat. Emberileg teljes képtelenség lett volna.
Miért nem védte meg az összes várat Krisztus? Mert csak Jurisich bízott benne.... Krisztus nem változik, csak az emberek különböznek egymástól.
"Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában. Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit. És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén."

annamanna 2014.12.01. 06:02:22

@Nemzetstratégia: "Addig passzívellenállunk, amíg kihalunk. a cigányok meg teleszülik az országot."
Ezt a verset ajánlom figyelmedbe: kapcsolat.hu/blog/kultura/10270-nem-sokasag-hanem-lelek
Fontos igazság van benne. Nem sokaság tesz csudadolgokat, hanem a lélek. Azt írja Berzsenyi, hogy "Nem félek." Nyugodtan bízhatsz benne, hogy bölcsebb volt azoknál, akik téged riogatnak. Berzsenyi nem félt, neked se kell félni.

"A vallásos megtérés valóban lehet kivezető út a lúzerségből. De ez csak az út kezdete."
"Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam."
Ez is nagyobb bölcsesség annál, mint amit írtál. Latinul is könnyű megjegyezni: Ego sum via, veritas et vita.

"Szándékosan össze akarod zavarni akihez beszélsz."
Nem láttam benne szándékos rosszindulatot, nem zavart össze, jókat kérdezett. És nem barom.

@Counter: "Az az álláspont viszont, hogy a nők munkába állása minden, a modern nyugati életformára jellemző baj gyökere, nem spekuláció, hanem egy létező és népszerű álláspont.

Mindösszesen kíváncsi voltam, hogyan vélekedik erről annamanna, hogyan határozza meg ahhoz képest saját álláspontját. (De csak tőled kaptam eddig választ.)"
Valóban népszerű vélemény, és tényleg igaz, hogy a nő alapvető feladata a család ellátása. Elvileg igaz, hogy ha otthon van, akkor ezt a feladatot jobban el tudja látni, mintha dolgozni jár, mert a munkahely elveszi az erejét attól, hogy a családjára figyeljen.
Ez valóban igaz. Elvileg.
A gyakorlatban két megfigyelés mond neki ellent: az egyik a cigány nők viselkedése, akik közül az fog jobban gondoskodni a gyerekeiről és az egész családról, aki dolgozik, mert az alárendeli magát a társadalmi elvárásoknak; aki nem dolgozik, az nem látja el a családot, szembemegy a társadalommal, és a gyerekeit is arra neveli, hogy ellenségesen viselkedjenek a többségi társadalommal.
Tehát ez az egyik megfigyelés, ami ellentmond az egyébként alapvetően helyes és igaz gondolatnak.

A másik pedig az, hogy az időben visszafelé haladva azt lehet látni, hogy a szülők és gyerekek elég nagy távolságot tartottak egymástól. Ami együtt járt azzal is, hogy nem fordítottak annyi energiát a gyerek "érzelmi tankjának megtöltésére", mint ahogy azt az utóbbi évtizedekben a pszichológia sulykolja. A nemzedékek közti viszonyok kimértebbek, szertartásosabbak voltak, inkább a tisztelet jellemezte. Ez közismert, mégis leírok két példát: az egyik Luther Márton és Katherina von Bora esete, akik 16 (!) gyereket neveltek fel (ebből 6 saját, 10 elhalt családtagoktól "örökölt" gyerek, bár csak 13 nőtt fel, 3 meghalt). Mindeközben Katherina szekerezett, panziót vezetett, sört főzött, zöldségeskertet művelt stb, szóval egymaga volt a "német gazdasági csoda" (Bibliát soha nem olvasott, csak amikor Luther kínjában pénzt fizetett neki érte. Teljesen fölösleges időtöltésnek tartotta). Ha a gyerekekre koncentrált volna, akkor mindezt a tevékenységet nem tudta volna megcsinálni. Már egyetlen gyerek is lefoglalhatja az anya energiájának 100%-át, nemhogy 16. Nyilván csak úgy tudott ilyen "nőstényördögként" pörögni, hogy a gyerekek úgy nőttek fel, mint a bolondgomba, eszébe se jutott, hogy az "érzelmi tankjaikat" feltöltse (és nyilván Luthernek se).
A másik példa Jesus lost in Jerusalem. Amikor 12 éves korában elveszett, a hazatérő szülők 3 nap után vették csak észre, hogy nincs meg a gyerek, addig nem is keresték!
De egyik esetben sem lehet azt mondani, hogy Luther és Katherina vagy József és Mária gondatlan szülők lettek volna. A kor szokásai szerint nevelték a gyerekeiket.
Az ilyen távolságtartó nevelésnek természetesen az a következménye, hogy a gyerek számára nyilvánvaló, hogy 15-20 éves kora körül le kell válnia, saját családot kell alapítania, és a továbbiakban ahhoz kötődnie. A szülők nem kapaszkodnak a felnőtt gyerekükbe, hiszen gyerekként sem terhelték túl magukat a nevelésével, nem áldozták fel magukat a gyerek oltárán, nincs mit visszakövetelniük, a gyereket nem terheli a lelkiismeret, hogy szegény szüleim... mi lesz velük nélkülem. Így képes arra koncentrálni, hogy belekötődjön a saját párkapcsolatába.
A '60-as évek "lázadó" forradalma viszont épp az ellenkezőjét eredményezte az elvileg kitűzött célnak - a szülők és gyerekek nem váltak le egymásról, hanem egymásba gyógyultak, és attól kezdve a párkapcsolat totálisan bizonytalanná, kicserélhetővé vált, a szülő-gyerek viszony jelenti a biztos pontot, kapaszkodót az életben, nem a párkapcsolat. Ez pedig visszamenőlegesen is megakadályozza a stabil párkapcsolatok kialakítását, tehát egy önerősítő folyamat, ahogy a szülő-gyerek közti távolságtartó viszony is egy önerősítő folyamat volt.
Az utóbbi modell mindig is jelen volt a történelem során, csak nem olyan egyértelműen, mint ma (ld. Éva-Káin, vagy Hitler és az anyja viszonyát, amiről az ismerősök megjegyezték, hogy ilyen erős anya-fiú kötődést még nem láttak. Persze nem lesz mindenki Hitler, de mag a folyamat hibás).

annamanna 2014.12.01. 06:23:38

@Counter: Még ehhez írok egy kicsit.
www.youtube.com/watch?v=SNrOyJMMUlQ
"Hidd el, nem segíthet senki,
és senki nem vezet!
Mégis férfivá kell érned"
A szülőkről való leválás különösen a fiúk számára nehéz, mert ők jobban tudatában vannak annak, hogy ha elengedik a szülők segítő kezét, akkor onnantól kezdve csakis magukra vannak utalva.
A nők-lányok könnyebben veszik ezt az egészet, mert biztosak abban, hogy majd találnak egy "erős férfit", aki "gondoskodik" róluk (ez persze nem igaz, de mindenki így indul neki az életnek).
A nők könnyebben leválnak a szülőkről (felmérések szerint jóval több huszonéves lány él a szüleitől távol, mint amennyi fiú; ők tovább otthon maradnak). És könnyebben indulnak neki a nagyvilágnak is - jóval több nő vándorolt ki az utóbbi években nyugatra, mint amennyi férfi. A nők nem szoronganak attól, hogy nem kapnak segítséget, és maguknak kell magukról gondoskodni. Persze az esetek legnagyobb részében mégis így alakul, és jön a jajveszékelés a felelőtlen, mihaszna férfiakról, akikre nem lehet számítani meg a nők jogairól és elnyomottságáról - de eleinte a nők nagy része úgy gondolja, hogy természetesen rá fog találni a maga fehér lovas hercegére, akire csak elég rátehénkednie, és onnantól kezdve "örök szerelemben" élnek.
A fiúknak a leválás halálugrás, és ha gyermekként nem kaptak elég felkészítést (mert az iskolarendszer is elveszi az önbizalmukat, mert az is a lányoknak kedvez stb), akkor talán soha nem jön el az az idő, amikor képessé válnak egy stabil párkapcsolat kialakítására.
Ez utóbbit olyan sok tényező akadályozza, hogy isteni csoda, ha néha mégis sikerül. Egyre ritkábban.
Ennek pedig lesz egy olyan természetes következménye, hogy mindenki az "anyaöl" biztonságába vágyik vissza. Tehát olyan családmodellt preferál, ahol a nő a leginkább anyáskodó. Ez látszik a legkevésbé megterhelőnek, a legstabilabbnak, a legkevésbé stresszesnek, a leginkább természetesnek.
De csak azért látszik így, mert az életünk annyira stresszessé vált, hogy egyszerűen túl kimerültek vagyunk több bizonytalanságot bevállalni. Tehát nem merjük elhagyni a "mátrixot".
Ahhoz, hogy több kockázatot merjünk vállalni, először is nyugalom kell. A nyugalomhoz pedig az kell, hogy ne küldjünk elérhetetlen célokért, és ne kelljen folyamatosan küzdeni a kapcsolatainkban sem. Ez a cikk megdöbbentően jó ebből a szempontból: krisztamami.wordpress.com/2014/03/05/fejlodes-forrasa-belso-nyugalom/

Dzsentrisvihák 2014.12.01. 10:49:18

@annamanna:

"Ez a passzív ellenállás." - Már bocs, de ez a vegytiszta közöny, nem passzív ellenállás. Csak gratulálni tudok hozzá.

Mondom, nagyon kényelmes (félre)magyarázat ez arra, hogy az embernek a lehető legkevesebb energiát kelljen befektetnie ahhoz, hogy valamiféle morális/erkölcsi magaslaton érezhesse magát. Tényleges haszna semmi, ahogy a csehót is vígan szétverik a videóban, mentális erőtér ide, vagy oda.

Ha úgy tetszik, az ország túlnyomó többsége már most passzív ellenálló, mert keresztbe-hosszába leszarja, hogy mi történik körülötte a világban, csak neki jó legyen, mindenki másnak pedig rosszabb, ha lehet.
Valahogy mégsem érzem, hogy ezzel kint lennénk a bajból.
De biztos az én gerjedelmeimmel van a probléma...

Az ötödik pecsétre kitérve, az órás karaktere egy egész más dilemmával kerül szembe a történet végére. Az önfeláldozás két formája közül választhat: az erkölcsi, vagy a fizikai között.

Csak azért nem a fizikait választja, mint a többiek, mert azzal az általa bújtatottakat is veszélyeztetné, olyanokat, akiknek még a dilemmáról sincs tudomásuk, így helyettük is döntenie kell.

Az a helyzet az erkölcs, az elvek, és az élet szentségének/védelmének kérdésköréről szól (ha nem lenne egy rajta kívülálló tényező, az órás is vállalná a fizikai megsemmisülést a többiekkel együtt). Tehát nem jó párhuzam a jelen kérdéskörre vonatkozóan.

Maga, a tényleges, passzív ellenállás csak idegen elnyomó hatalommal szemben alkalmazható, amikor van egy világos választóvonal mi, és ők között.

Nem tanulod meg a hódítók nyelvét, nem fizeted nekik az adót, ott akadályozod a bürokráciájukat, ahol tudod, szabotálod azt a munkát, ami az ő érdeküket szolgálja, nem veszel részt az általuk irányított közéletben (ezzel párhuzamosan az ellenük irányulóban viszont igen!)... stb.
A passzív ellenállás nem attól passzív, hogy tököt se csinálsz, és nem veszel tudomást a körülötted folyó dolgokról, de még csak attól sem, hogy nem "gerjedsz be".
Nem fegyverrel állsz ellen valaminek. Ennyi a terminológia lényege.

Viszont a saját országod politikai elitjével szemben nem alkalmazható, hiszen az adómegtagadással pl. saját magadnak is ártasz, ha gáncsolod az államot, idővel a saját életfeltételeidet is ellehetetleníted. Egyetlen hatékony eszköz a sztrájk lenne, de miután nincsenek független szakszervezetek, és mindenki baszik rá, hogy létrehozzon akár egyet is, így ez az út épp szintén járhatatlan.

Jelenleg igenis erőt kellene mutatni a hatalommal szemben. Bár ez az érdektelen, vagy félrevezetett, befolyásolható tömegek mérete miatt ugyan kétséges kimenetelű, de korántsem lehetetlen.

Egy ilyen közegben pedig pont kontraproduktív a passzív ellenállás propagálása, ahol, pl. a választásokon való kellő számú részvétellel nagyon is le lehetne váltani az uralkodó elitet. Mert a többség - tévesen - úgy gondolja, hogy ő már most is passzív ellenállást folytat, és majd attól dől meg a rendszer, ha ő a lábát lógatja. Szóval az ilyen okfejtések még meg is erősítik a hülyeségben.

annamanna 2014.12.01. 14:39:44

@Dzsentrisvihák: rendben, te így gondolod. A te dolgod, a te gondod. Nem az enyém, engem nem érdekel. Állj ellen, szervezkedj, döntsd meg a hatalmat, ragadd magadhoz, "Döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden szilánkhoz".
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/egygondo.htm
"Mi fog vissza hát?
Hatalom kell neked!
Ragadd meg hát!
Tedd önvédelemből!"
www.youtube.com/watch?v=Moi_i9MV7Bc
Sok sikert!

hobbi-fotos 2014.12.01. 17:52:43

Hány bligíró, újságíró menne el egy olyan ember mellett, aki tetei, hogy rosszul van?

hobbi-fotos 2014.12.01. 17:53:22

Blogíró akart lenni. Bocs.

kallai68 · http://www.international-webwork.com/gin/ginbevezetokallai.php 2014.12.02. 00:31:10

Kíváncsi lennék akkor mennyi hozzászólás jött volna ha mondjuk a cikk arról szól , hogy éppen sikeresen újraélesztettek valakit a mentők mert időben többen is kihívták a mentőket és miközben a mentőre vártak valaki elkezdte az újraélesztést mert egyszer olvasta a facebokkon , hogy ezt is lehet :). "Nem veszitek észre , hogy azzá lesztek amire a leggyakrabban gondoltok " Csak tegyen mindenki egy próbát aki mást hibáztat, miközben egy úja másra mutat vizsgálja meg a másik három kire mutat? :)

Meluzina 2014.12.02. 21:57:49

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Szívemből szóltál! Mennyire igaz ez! Ez engem is felháborít, amikor minden negatív kortünetet jelleg magyar sajátosságnak állítanak be. Ez sajnos a XXI.-ik századra jellemző, és Amerikában jelent meg először. Édesapám mondta, hogy az ő gyerek és fiatalkorában szégyen volt, ha valaki nem segít a bajban lévőn.

Meluzina 2014.12.02. 22:00:10

@annamanna: Nem beszélve a Pozsonyi csatáról, Nándorfehérvárról, és arról, hogy megmaradtunk a Kárpát-medencében, ahol rajtunk és a rómaiakon kívül senki sem tudott megmaradni...

annamanna 2014.12.03. 01:30:05

@Meluzina: elég nehéz megmondani, hogy ki az a "mi", mert olyan összetett népesség talán sehol sem él Európában, mint a Kárpát-medencében.
http://grooveshark.com/#!/s/J+Szerencs+t/3ArmIQ?src=5
www.youtube.com/watch?v=OqEbKIPa8gA

Amúgy a francia videó nagyon meghökkentő és szomorú. Csak a nagyváros elidegenítő, érzéketlenné tevő hatásával tudom magyarázni. Báááár..... volt mostanában egy másik felháborodás, rendőrségi videók miatt "ribisétát" rendeztek a feministák. Nekem eszembe jutott egy kisfilm videa.hu/videok/film-animacio/valami-kek-null-eiYA747dYLXWQozy?start=0
Rákérdeztem három feminista oldalon, de senkinek sem volt róla véleménye. Ami miatt most ide is idézem, az a kisfilmben megjelenő közöny és érzéketlenség. Gyakorlatilag minden egyes szereplő közönyös, érzéketlen, részvétlen, senki sem segít a másiknak. És nem egy nagyvárosban, hanem egy tanyán játszódik. Rendkívül életszagú, valószínűleg tényleg megtörtént a valóságban, legalábbis valami ehhez hasonló.
süti beállítások módosítása