André Goodfriend már legendássá vált Twitter-fala a mai napra is tartogat nekünk baráti jó tanácsokat. A amerikai ügyvivő ezúttal Szent István intelmeire emlékeztet bennünket a "változatosság előnyeiről". Ezzel nyilván Orbán Viktor vasárnapi, a gazdasági bevándorlás megállítását sürgető szavaira reagált.

goodfriend.jpg

Most abba ne is menjünk bele, hogy az ezer esztendővel ezelőtt élt uralkodó intelmeit (illetve mindig csak és kizárólag ezt az egyet) milyen irgalmatlan unalmas közhely a 21. században idézgetni. Abba se, hogy, ha a szent király minden tanácsát és rendelkezését komolyan vennénk ma is, akkor Jóbarát magyar haverjai rég tömlöcben sínylődnének már felségárulásért, Istentagadásért, és egyéb más súlyos vétségekért. Mert, ami igazán bicskanyitogató ebben a posztban, az az ordító álszentség.

Ha van ugyanis e szép kerek globalizált Földgolyón olyan ország, amelynek a bevándorlás ügyében mélyen kussolnia illene, az bizony az Egyesült Államok. Ők ugyanis történelmi összesítésben minden nehézség ellenére valóban a migráció napos oldalán helyezkednek el, az ő nagyhatalmi státuszuk tényleg elképzelhetetlen volna  a sok millió, náluk új hazára lelt ilyen-olyan betántorgó nélkül - mégis brutálisan korlátozzák a csóró latínók bevándorlását. Mégpedig olyan módszerekkel, amelyektől egy brüsszeli bürokrata, de talán még Lázár János is szívszélhűdést kapna.

Uncle Sam ugyanis már évtizedekkel ezelőtt megelégelte a különböző határrendészeti eljárásokat,a gazdasági bevándorló vs. politikai/vallási/faji menekült kényelmetlen, nehezen szétszálazható kérdéseit. Egyszerűen építettek a déli, Mexikóval közös határszakaszára egy kurva nagy falat. Az 1000 km-es (!) monstrum egy része hatalmas vaskarókból, de egyre nagyobb hányada vasbetonból van. Két oldalán két-két kilométeres senki földjét alakítottak ki, de olyan város is van, amit szinte kettévág a fal. A határt húszezer fegyveres őrzi.

A Mexikói Nemzeti Emberi Jogi Bizottság szerint az elmúlt 15 évben nem kevesebb, mint 5600-an haltak meg illegális határátlépés közben. (45-ször annyian, mint 28 év alatt a berlini fal tövében).

Orbánt fél Európa, a hazai liberális közvélemény, és most már az amerikai ügyvivő is savazza, amiért azt mondta, Európának új véderőművekre van szüksége. Gyönyörködjön ön is a "változatosság előnyeiben" töretlenül hívő USA sokkal fejlettebb véderőművében!

usa_hatar_01.jpg

 

usa_hatar_02.jpg

usa_hatar_03.jpg

 

usa_hatar_04.jpg

 

usa_hatar_05.jpg

 

usa_hatar_06.jpg

 

usa_hatar_07.jpg

 

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr107065349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amerikai zsoldosokkal erősítene a liberális baloldal a tüntetéseken? 2015.01.13. 18:16:37

Három busznyi civil ruhás, fegyveres amerikai katona érkezett december közepén az országba. Ukrán kísérőjük lelőtt két ukrán tisztet a Luzsanka-Beregsurány közúti határátkelőhöz vezető útszakasz egyik ellenőrzőpontján, mert nem akarták engedni a buszok...

Trackback: Öt kereszténygyalázó címlap a Charlie Hebdo-tól, amivel nem dicsekszik a média 2015.01.13. 18:11:03

Mielőtt elkezdenénk összekeverni a szólás szabadságát a nettó, alpári, öncélú mocskolódással, érdemes megnézni a lentebbi gúnyrajzokat. Csak hogy értse az ember, mi bajuk a radikális iszlamistáknak a prófétájukon gúnyolódó firkászokkal. (Szenthároms...

Trackback: Goodfriend, Szent István és az álszentség 2015.01.12. 20:26:01

Ha van e szép kerek globalizált Földgolyón olyan ország, amelynek a bevándorlás ügyében mélyen kussolnia illene, az az Egyesült Államok.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 10:39:36

@déjá vu39:

"Ami az agyelszívást illeti: Ki akadályozza meg Orbán Viktort, hogy Magyarországot agyelszívóvá egye?"

Ne legyél már ilyen hülye!

Magyarországot SOSE engedné olyan pozícióba jutni se az EU, se az USA, hogy bármilyen területen kiemelkedően teljesítsen akár a K+F akár a termelés területén.

Hiszen még a saját fogyasztásunkat kielégíteni képes mezőgazdaságot, állattenyésztést, növénytermesztést, és a ráépülő feldolgozóipart is széttúratták a "rendszerváltás" utáni első ciklusok alatt, hogy szűz piaca legyen a náluk termelt nyugati szemétnek.

Uniós pénzből vágatták ki az almafáinkat, a szőlőinket, vágatták le a szarvasmarhát, számoltatták fel a cukorrépaföldeket, csak hogy a legismertebb balhékat említsem.

Miután a termelőüzemeket már jóval előtte elherdálta az aktuális kormány, és biztos ami biztos, MZUMP-káderekre bízta a vezetést szakemberek helyett, hogy biztosan csődbe vigyék és fillérekért szabaduljanak meg tőlük.

BelAmi 2015.01.14. 10:40:21

@Veridicus76: A Kárpát-medencébe "bevàndorló" magyarok vajon mit műveltek az itt élő őslakosokkal? (Ha már az USA-val és az ottani őslakosokkal példálózol.) A történelemben sokmindenre lehet példát találni pro és kontra! Ilyen alapon szerintem felesleges a múltat felhánytorgatni. Nem kellene a történelmet kizárólag sokszor elfogult, hamis, torz magyar szempontból szemlélni!

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 10:43:03

@beszélő majom:

a "nemzetieskedés" és a "rasszizmus" mintha pont a zsidóktól indult volna el...

(lásd a "kiválasztott nép" toposzt, ill. azt, hogy ez az ószövetségi gondolat milyen szerepet játszott pl. a protestáns népek nemzeti öntudatának a megjelenésében...)

a kozmopolitizmust és a nemzetek felettiséget én inkább a katolikus világképhez kötném

annál is inkább mivel a zsidó __nemzethaláltól__ rettegő cionista mozgalom is mintha pont ezzel szemben jött volna létre...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 10:44:42

@Last Glacial Maximum:

"a kozmopolitizmust és a nemzetek felettiséget én inkább a katolikus világképhez kötném"

Ezt kifejtenéd?

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 10:52:29

@beszélő majom:

mint mondani szokás a tőkének nincs hazája oda megy ahol jobb eredményt tud elérni

pl. Pozsony nagyon jó volt ebben a tekintetben az utóbbi években...

"Pozsony az Európai Unió ötödik leggazdagabb régiója, azaz a szlovák fővárosban az ötödik legmagasabb az egy főre jutó GDP az Európai Unió összes régiója közül - "

Pozsonynál csak négy régió gazdagabb az EU-ban
hvg.hu/gazdasag/20140227_Pozsonynal_csak_negy_regio_gazdagabb_az_E/

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:07:20

@Last Glacial Maximum:

"mint mondani szokás a tőkének nincs hazája oda megy ahol jobb eredményt tud elérni"

Ma az, hogy a tőke hová megy, 100%-ban POLITIKAI kérdés.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 11:13:08

@beszélő majom:

mit kell ezen kifejteni?

mondjál nekem még egy olyan "mozgalmat", ami a nemzetekfelettiség érdekében egy olyan nyelvet emel közvetítőnyelvként piedesztálra, amit már a IV. században is csak a lakosság néhány százaléka értett?!

leginkább a művelt, __városi__ elit...

nem véletlenül hívták a klasszikus latint pl. sermo familiaris-nak, azaz "a jó családok nyelvének" vagy sermo urbanus-nak, azaz "a városiak nyelvének" vagy pl. sermo nobilis-nek, azaz "a nemesek, gazdagok nyelvének"...

kb. ez volt az első keresztény "célcsoport" a vulgáris latint beszélő pórnép csak ezután jött...

az un, klasszikus latint és az erre épülő egyházi latint csak az elit értette meg, a vulgata leginkább nekik szólt...

a modern nemzeti mozgalmak és a standard nemzeti nyelvek pedig csak a bibliafordítással és ahhoz kapcsolódó protestantizmussal indultak meg...

a protestánsok pedig nem véletlenül szerették a __lefordított__ szentírásból az Ószövetségi részeket...

elvégre az egész emberiségnek szóló Újszövetségben meglehetősen nehéz "nemzeti érzelmű" gondolatokat találni...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 11:14:14

@beszélő majom:

mondjuk úgy, hogy gazdaságpolitikai

a recept felettébb egyszerű: jogbiztonság + alacsony adók

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:18:03

@Last Glacial Maximum:

"a kozmopolitizmust és a nemzetek felettiséget én inkább a katolikus világképhez kötném"

Ismered a Bábel tornya történetét? Az volt az emberiség első kozmopolita és nemzetek feletti kezdeményezése.

A Biblia tanításaival ellentétes az, hogy a pénzügyi-gazdasági erőforrások és a politikai hatalom globális szinten egy szűk elit kezében koncentrálódjon.

Ma pedig pont ez történik. És se a pénz, se a politikai befolyás nem a katkók kezében összpontosul.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:24:51

@Last Glacial Maximum:

A latint azok beszélték, akik tudtak írni-olvasni. A latin volt a diplomácia és a törvénykezés hivatalos nyelve. Meg a természettudományoké is.

Az írástudatlanok minek beszélték volna a saját nyelvük mellett még a latint is? Hiszen a saját anyanyelvükön is legfeljebb egy 500 szóból álló szókinccsel tudtak csak kommunikálni.

DE ha már annyira fújsz a középkor hivatalos nyelvének számító latin ellen, azért feltennék egy kérdést:

Mi a véleményed a mai kor hivatalos ÜZLETI nyelvének számító ANGOL nyelv és a hozzá kapcsolódó züllött és erkölcstelen életstílus propagálásáról és erőltetéséről?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:28:53

@Last Glacial Maximum:

"a recept felettébb egyszerű: jogbiztonság + alacsony adók"

A faék egyszerűségű "receptekről" mindig kiderül, hogy tisztán propagandaeszközök.

Nem gondolhatod komolyan, hogy a mai kor szinte átláthatatlan módon összekuszált problémáit meg lehet oldani pár faék egyszerűségű recepttel?

Netán azoknak dolgozol, akik ezt akarják elhitetni az emberekkel? Fizetnek legalább, hogy az ostoba jelmondataikat terjeszd?

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 11:31:16

@beszélő majom:

a katolikus gyakorlattal azonban nem ellentétes

pl. gondolj a XVI. század elejére amikor egy bankár-csemete (Giulio de’ Medici) ült Szent Péter trónján

(mellesleg jóformán az egész XVI. század az ex-bankár Medici pápákról szólt...)

nem véletlenül vágta ki Luther-nél a biztosítékot az egyház obszcén gazdagsága

különben a kortárs "nemzetközi megabankár", Jakob Fugger, is a pápai udvarnak köszönhette a példátlan karrierjét, akárcsak a Medici család...

a sor hosszan folytatható és logikus alapokon áll

elvégre a pápai udvar rendelkezett akkoriban a legtöbb nemzetközi pénzügyi kapcsolattal...

nem véletlenül gyűlt köré a sok pénzváltó és bankár...

afféle középkori "Wall street" volt az...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:37:10

@Last Glacial Maximum:

"a modern nemzeti mozgalmak és a standard nemzeti nyelvek pedig csak a bibliafordítással és ahhoz kapcsolódó protestantizmussal indultak meg."

Ez butaság.

A nemzeti mozgalmak és a nemzeti nyelvek azért indultak meg, mert kinyílt a világ az egyszerű emberek előtt.

Könnyebb volt utazni, tájékozódni, és az alapfokú oktatásba is egyre többen kapcsolódhattak be. Ráadásul a társadalmi osztályok közötti átjárás, a "felemelkedés" is lehetővé vált ennek következtében.

Nézd meg például a Petrovicsot. Egy vidéki szoba-konyhába született, és huszonévesen hová el tudott jutni: a legelőkelőbb körökbe is.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.14. 11:52:21

@Last Glacial Maximum:

"pl. gondolj a XVI. század elejére amikor egy bankár-csemete (Giulio de’ Medici) ült Szent Péter trónján"

A Medici-család hosszú nemzedékeken át alapozta meg a jövőjét, amíg földművelőkből kereskedőkké letetk, majd amellett pénzváltással is elkezdtek foglalkozni.

A pápává lett gyereknek se pénzen vették a pozíciót, hanem SZÜLETÉSÉTŐL fogva egyházi-politikai pályára szánták. Szegény gyereket nyolcéves korától a papok nevelték, hogy befolyásos politikus legyen belőle.

A reneszánszról meg úgy általában se lehet elmondani, hogy antihumánus rendszer lett volna, ami rabszolgasorban, sőt adósrabszolgaságban tartotta volna az embereket, remélem, ezt nem kell kifejtenem.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:02:28

@beszélő majom:

ez szimplán elemi logika...

minek strapáld magadat akkor ha nem vagy biztos abban, hogy megtarthatod és örökül hagyhatod a munkád gyümölcsét?!

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:05:59

@beszélő majom:

az angol sikerében hatalmas szerepet játszott az, hogy lényegében germán-latin __keveréknyelv__

"Az angol mint kreol?

Egy vitatott elmélet szerint az angol kreol nyelv, illetve legalábbis elődje, a középangol annak tekinthető. ....

Kreol az a nyelv, amely kettő vagy több nyelv keveredéséből jön létre, miközben a nyelvtani szerkezet jelentősen leegyszerűsödik. Az angollal valóban ez történt, az angolszász és az ófrancia keveredett, a nyelvtan pedig sok szempontból egyszerűbb lett: eltűntek a nemek, leépült az ige-és névszóragozás, a nyelvtani esetekre ma már csak a névmások bizonyos alakjai emlékeztetnek. Beiley és Maroldt szerint a középangol tehát egy kreol, ami úgy jött létre, hogy az angolszász nyelvre ráépült az ófrancia, mégpedig a 11.-12. századi "erősebb" és a 13.-14. századi "gyengébb" hatás révén. A teória az angolban fellelhető rengeteg francia jövevényszóra és kevert morfológiai összetételekre épül."

hu.wikipedia.org/wiki/Az_angol_nyelv_t%C3%B6rt%C3%A9nete#Az_angol_mint_kreol.3F

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:07:07

@beszélő majom:

az erkölcstelenséghez pedig nem szükséges az angol nyelv ismerete...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:15:16

@beszélő majom:

a _standard_ nemzeti nyelvek kialakulása leginkább csak a bibliafordításokkal ill. a központosított államhatalom (lásd abszolút monarchiák) térnyerésével indult meg

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:17:37

@beszélő majom:

a valódi nemzetközi karrier innen indult

"Magas pénzügyi körökkel a konstanzi zsinaton (1414–1418) került kapcsolatba, ahol a Medici bankházat képviselte. Ezután már ő intézte a pápaság pénzügyeit. Miután 1462–ben II. Piusz pápa ráruházta a tolfai timsóbányák monopóliumát, jócskán megnövekedett a vagyona. Korának minden bizonnyal leggazdagabb embere volt, nemcsak aranykészletét, hanem bankjának és Európa valamennyi fontos pénzügyi központjában működő fiókjainak kintlevőségeit tekintve is."

hu.wikipedia.org/wiki/Cosimo_de%E2%80%99_Medici#Bank.C3.A1r

Mercel 2015.01.14. 12:33:12

@aki mást mond az hazudik:

Oké, elég sok dologban igazat adok neked, többek között abban is, hogy az idézet nem is pontos idézet.
(Viszont megállja a helyét a mai valóságban.)

Továbbá nem gondolom, hogy Goodfriend a barátunk lenne, vagy az USA a barátunk lenne. Az USA mindig is manipulálta ilyen olyan módon a rövid vagy éppen hosszútávú érdekeinek megfelelően a különböző országok politikáját.
Jelen esetben viszont arról beszélünk, hogy Magyarországon kialakulóban van olyan politikai rezsim ami lépésről lépésre rombolja le a demokrácia kereteit, és amely csak és kizárólag a saját hatalmának a megtartásáért dolgozik, illetve tesz tönkre alapvető dolgokat.
Ebben a helyzetben még egy másodrangú karrierdiplomata is szimpatikus lehet, ha a rezsim ellen dolgozik.

Természetesen nincsenek rózsaszín álmaim az USA szerepvállalásával kapcsolatban, ráadásul tudhatjuk, hogy 56-ban behülyítettek majd magára hagyták az országot. De inkább legyen a szövetségesünk és elfogadott partnerünk az összes hibájával együtt az USA mint putyin oroszországa..

Ráadásul az ország sodródik a szélsőjobb karjaiba (akik lelkes oroszbarátok mintha nem tudnák mit tettek velünk / nálunk..) aminél rosszabb forgatókönyv gyakorlatilag nem létezik.

A bevándorlásról pedig az a véleményem, hogy meghatározott keretek között nincs semmi baj vele, és itt a meghatározott keretek közt-ön van a hangsúly.

A mi kis törpe putyinunk egyszerűen elnyomott egy nemzetieskedésnek álcázott kirekesztő kirohanást.
Ráadásul keresve sem találhatott volna rosszabb időpontot és helyszínt az álszent szavainak.
Az a helyzet, hogy hiába csalt el a fidesz egy választást durván inog a szék alattuk, ezt érzik és a hozzájuk legközelebb álló jobbikos bandától akarnak szavazókat lopni.

Ezt pedig gyűlölködéssel remekül meg lehet valósítani mert a tipikus jobbikos erre ugrik.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 12:38:18

@Mercel:

modern politika = műbalhék tömege

kis hazánk pedig már az EU szerves része

az uniós jog primátusa még az alaptörvényben is le van fektetve

szóval nagyon _erőltetett_ ez a "rezsimezés"...

Mercel 2015.01.14. 12:43:06

@hexa:

Mesélj már mit jelent a liberálbolsevik okoska?:)
Mert azt még nagy nehezen rám lehetne fogni talán, hogy úgy gondolkodom mint egy liberális de már azt is csak hellyel közzel - de, hogy bolsevik?! Hülye e vagy?:D

Aztán mesélj már mit írtam helytelenül?

Tudod te egyáltalán, hogy ténylegesen mit jelent az a kifejezés, hogy bolsevik kik azok mit csináltak, és mit jelent a liberális?

Egyébként leszarom, ha kitiltanak egy éppen csak picit burkolt szélsőjobbos blogról, de gyurmázz a dolgon bátran.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.14. 19:19:54

@Krisz11: Na! Te még megvagy?
Figyú! Elszabadult az infláció.
index.hu/gazdasag/2015/01/14/elszabadult_az_inflacio_oroszorszagban/

Jaj, bocs! Nem a dollár, a rubel. Pedig jóárasították az olajat, felszabadult egy csomó dollár. :-))
Istenem, te mekkorát égtél! :-))
Közgáz Nobel díjad mikor lesz?
Ja és csökkent a dollár inflációja az alacsony olajárra, nem nőtt.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.14. 19:20:46

@hexa: Azt se tudod mi a bolsevik, nem hogy mi a liberális.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 20:00:10

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

2008-ban is vmi hasonló volt, 2009-ben pedig már szárnyaltak az olajárak

sőt jobbat mondok:

az évesített olajár magasabb volt 2010-ben, mint 2008-ban

szóval nem temetném én se az olajat, sem pedig az orosz gazdaságot

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 20:03:05

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

annyi mentsége van, hogy az utóbbi 100 évben totális szemantikai zűrzavar alakult ki az olyan szavak tájékán mint pl. a "liberális"

egy 19. századi liberális egy mai liberális kapcsán minimum szocialistát kiáltana...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.14. 20:06:03

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

de ha olyan penge vagy akkor esetleg megvilágíthatnád nekünk, hogy mi abban a buli az USA számára, hogy masszív veszteséggel termel olajat...

OPEC Who? US Crude Oil Production Hits Record High
www.zerohedge.com/news/2015-01-14/opec-who-us-crude-oil-production-hits-record-high

xclusiv 2015.01.14. 22:51:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Lehet, hogy zseniális (én azért erősen kétlem), de szerintem mindez nem fér össze a diplomáciai státusával. Diplomataként nem az a dolga, hogy OV-t oltogassa."

Azt a küldő állam dönti el, hogy diplomataként mi a dolga. Illetve a magyar állam is kiutasíthatja, ha úgy gondolja, hogy...

"Az meg külön érdekes, miért tesz úgy, mintha olyan alaposan ismerné István királyunk munkásságát, mikor elég nyilvánvaló, hogy súgtak neki."

Nem tesz úgy :)
És az se biztos hogy súgtak neki, én legalábbis elképzelhetőnek tartom, hogy a saját ötlete volt. De ha nem, akkor sincs semmi. Ült amit mondott.

xclusiv 2015.01.14. 23:02:18

@aki mást mond az hazudik: "a Szent Istvannak tulajdonitott idezet egy olyan korban szuletett, amikor pont a magyar szokasokat, hagyomanyokat akarta a nemet csaszarsag felszamolni, vazallusava tenni a magyar fejedelmet-kiralyt"

És pont ezen átvett szokásokra hivatkozva nem engedi a magyar kormány, hogy vasárnap intézzem a nagybevásárlást...

"az iszlam meg megmaradt eros, agressziv, totalitarius politikai ideologianak, ami mindig is volt
naluk nem volt felvilagosodas es valoszinuleg nem is lesz soha, mert az iszlam sokkal merevebb vallas, aki reformalni akarja, az kiirja magat a muszlimok kozul"

Azért párszáz éve a kereszténység se volt annyira elfogadó mint ma. Sőt, ha rajtuk múlna ma se lennének azok.

"Mohamed igy krealta meg, gondolom latta a zsidok es keresztenyek kulonbozo szektainak partoskodasait, vetelkedeset, ezert egy egyseges, monolitikus, megvaltoztathatatlan, ertelmezesi lehetosegeket nem hagyo vallast hozott letre
sikerrel, ma is pont olyan a Quran, mint ahogy regen ismertek, ellentetben a Bibliaval, amit csak a vallasalapito halala utan evszazadokkal dobtak ossze ilyen-olyan szovegekbol"

Azért ez nem teljesen igaz. A koránt is sokféleképpen értelmezik, és a terroristák értelmezése eléggé kisebbségi. Na nem mintha nem lennének keresztény fundamentalisták is...

xclusiv 2015.01.14. 23:09:17

@aki mást mond az hazudik: "amugy Amerika tenyleg kussoljon bevandorlas teren, tobb millionyi illegalis bevandorlot tartanak rabszolgasorban, megvonjak toluk a jogokat, de az amerikai politikus elvarna, hogy"

Milyen jogokat vontak meg? Illegális bevándorlók, könyörgom, soha nem volt semmilyen joguk.
Amúgy ha akarják akkor simán hazamehetnek, de mégse akarják, mert az a "rabszolgasor" is sokkal jobb nekik, mint ami otthon van...

"a Mexiko hataran levo falepites, szervezett embervadaszat az mar csak hab a tortan"

Ez meg már nettó hazugság. Embervadászat nincs, épp a "rabszolgasor"-ba menekülő illegális bevándorlókat akarják megóvni a "rabszolgasor"-tól, már bocsánat...

"de Europa fogadjon be mindenkit! feltetelek nelkul!"

És ezt meg ki mondja? Ja, hogy senki? Értem...

"Ausztralia, Kanada, USA olyan vizum es bevandorlaspolitikat folytat, amit ha egy europai allam tenne, akkor lekapnak a tiz kormerol es nacifasiszta jelzokkel illetnek"

Mármint hogy megválogatják azt, akit beengednek az országba? Ez tök normális, és nekik van olyan szerencséjül, hogy párezer kilométernyi óceánnal körbevéve ezt könnyen megtehetik.
A nácifaszisztázás meg baromság.

xclusiv 2015.01.14. 23:16:41

@MACISAJT: "Meg lehet nézni, mennyire másképp látja az Index az amerikai nagykövet esetét, ha nem badfriend andréről van szó...
És hogy Svájc meg az ottani sajtó mennyire másként kezeli, na az is megér egy misét....
Szóval, az történt hogy az amcsi hisztis picsa kifogásolta a svájci síliftek (!) lassúságát.
Erre mit ír az Index?:P"

A valóságot, vagyis hogy diplomatához nem illően hisztizett a saját hülyesége miatt...

"Bezzeg mikor badfriend a gyurcsányokkal, hellerekkel, kunczékkal, eörsikkel esküszik össze meg vonulgat, az "más"...
Csak a síliftek, azok a fontosak..."

Azért ezt a vonalat gofri elég hamar rövidre zárta azzal, hogy a békamenetre is kiment.
Márpedig ha azokat nem szégyellte, akkor mi baja lehetne a gyurcsányokkal, hellerekkel, kunczékkal, eörsikkel?

"Egyszer látnám, amint a magyarországi Blikk, Index, hvg.hu és tsai ugyanezt a kérdést felteszik badfriendnek itteni ténykedése alapján..."

Feltehetik, ő meg válaszolni fog rá.
De szerintem felteheti az mno, vagy akár a jobbegyenes blog is.
Bár a síliftek fikázása után valszeg ő se válaszolna, de ilyet egy karrierdiplomata nem tesz :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.14. 23:24:24

@xclusiv:

"Azt a küldő állam dönti el, hogy diplomataként mi a dolga. Illetve a magyar állam is kiutasíthatja, ha úgy gondolja, hogy..."

Nem. Diplomataként csak az lehet a dolga, ami nem ellenkezik a diplomáciai státusával. Az adott ország belügyeibe való beavatkozás (az ország egy politikusának ekézése bizony ilyen beavatkozás) már nem az. Akkor sem, ha a küldő állam utasítására teszi, mert akkor már nem diplomataként, hanem mondjuk ügynökként cselekszik.

Persze Gudfrendet még nem minősíteném ügynöknek, de a diplomáciai kereteken már jóval túllépett.

"én legalábbis elképzelhetőnek tartom, hogy a saját ötlete volt"

Vagyis azt is elképzelhetőnek tartod, hogy betéve ismeri István király intelmeit, sok egyéb uralkodónk munkásságával együtt, majd kiválasztotta ezt az egyet. Túl sok sci-fit olvasol.

"De ha nem, akkor sincs semmi. Ült amit mondott."

Kíváncsi lennék, mi lenne, ha az ottani magyar követ ekézné hasonló módon az USA elnökét. Vagy mondjuk a német követ tenné ezt, mert a magyart nyilván le se szarják.

xclusiv 2015.01.14. 23:24:25

@MACISAJT: "Csak úgy dőzsöl a magyar állam a kínai,vietnámi, orosz, ukrán, izraeli bevándorlók után.
Csupa csupa legális, adófizető vállalkozó.Erről híresek.
Muhaha."

A magyar vállalkozók adófizetői szokásairól is lehetne egy keveset mesélni. Valszeg csalnak el annyi adót, mint a kínaiak...

"Ja és a szíriai, líbiai, iraki stb. áradatot kik is indították meg? Csak nem éppen badfriendék?"

Az említett államok fáintos kis diktatúrák voltak, mielőtt arrafelé a polgárháború lett az államforma. És a háromból csak Irakban volt szerepe az amiknak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.14. 23:28:31

@xclusiv:

"Illegális bevándorlók, könyörgom, soha nem volt semmilyen joguk."

Nem igaz. Az alapvető emberi jogaik elvileg csorbíthatatlanok. Pl. az élethez való joguk, amelyet durván megsértenek az USA hatóságai akkor, amikor megölik őket a határon.

xclusiv 2015.01.14. 23:49:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem. Diplomataként csak az lehet a dolga, ami nem ellenkezik a diplomáciai státusával. Az adott ország belügyeibe való beavatkozás (az ország egy politikusának ekézése bizony ilyen beavatkozás) már nem az."

Mehehe, lol. Az első (államalapító) királyunk intelmeit idézni az ország belügyeibe való avatkozás lenne? Ugyanmár.
Az ország politikusait meg hagyjuk is, száz gofri se lenne képes annyira megalázni őket, mint ők önnön magukat...

"Akkor sem, ha a küldő állam utasítására teszi, mert akkor már nem diplomataként, hanem mondjuk ügynökként cselekszik."

Ba-rom-ság.
Tudom, hogy a putyin-féle külföldi ügynöközés megragadta a fantáziátokat, de sajnos gőzötök sincs arról, amit beszéltek.

"Persze Gudfrendet még nem minősíteném ügynöknek, de a diplomáciai kereteken már jóval túllépett."

Mármint? Közszereplő lett? Nekem tetszik :)

"Vagyis azt is elképzelhetőnek tartod, hogy betéve ismeri István király intelmeit, sok egyéb uralkodónk munkásságával együtt, majd kiválasztotta ezt az egyet. Túl sok sci-fit olvasol."

Ne hazudj kérlek.
Pont a te állításod az, hogy gofri betéve ismerné az összes királyunk minden szarját, de legalábbis úgy tesz.
Pedig szó nincs erről.

Arról van szó, hogy én is tanultam valamikor I. István intelmeiről, valamikor sok éve, és még a memóriám is szar.
A csávó meg itt van kb. 2 éve, és előtte nyilván volt valami gyorstalpaló kiképzés az országról, beleértve a történelmét és a kultúráját is. És nem politikai kinevezett, hanem karrierdiplomata, szóval valszeg esze is van, memóriája is, és valszeg többet tud a magyar történelemről, mint a magyar lakosság 99%-a.
Szóval én nem tartom kizártnak, hogy saját kútfőből jött volna az intelem. Persze nem is állítom hogy nem súgtak neki, de nem tartom kizártnak. Ennyi.

"Kíváncsi lennék, mi lenne, ha az ottani magyar követ ekézné hasonló módon az USA elnökét. Vagy mondjuk a német követ tenné ezt, mert a magyart nyilván le se szarják."

Fogalmam sincs.
Egyrészt az usa elnöke az az usa elnöke, pont nem egy kategória vityával.
Másrészt én nem emlékszem arra, hogy ennyi baromságot mondott volna valaha is egy amerikai elnök, mint legutóbb vitya.
Harmadrészt meg ha valaki erre reflektálva Washingtontól idézne valamit, akkor nem hiszem hogy ne kapna komoly tapsot az usákban....

xclusiv 2015.01.14. 23:51:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az alapvető emberi jogaik elvileg csorbíthatatlanok."

Így van.

"Pl. az élethez való joguk, amelyet durván megsértenek az USA hatóságai akkor, amikor megölik őket a határon."

Na akkor ezt tessen bizonyítani, különben ez hazugság.

xclusiv 2015.01.14. 23:54:10

@beszélő majom: "Mi van, zsidó?"

Ennyit tudsz, majom?

Sajnállak, mert szánalmas lehet egy hozzád hasonló fidesz függőnek egy ilyen alkalom, bár jobban belegondolva szinte csak ilyen van...

xclusiv 2015.01.14. 23:59:00

@Erő e-meló: "Miért, ha valaki az USA magyarországi telephelyének a vezetője, akkor nem kell betartani a magyar törvényeket? És ha nem tartja be, de bíróság előtt sem hajlandó felelni ezért, akkor is el kell fogadni a személyét?"

Első körben mondjuk nem ártana rámutatni arra törvényre úgy paragrafus szinten, amit ő megszegett.
Amúgy meg - gofrihoz hasonlóan - én is csak a bécsi egyezményt tudom figyelmedbe ajánlani :D

"Olyan a mentalitásod, mint egy gyarmati bennszülötté. Tiszteld mindig a fehér uradat, és meglesz a jutalomfalat érte"

Tükörbe néztél? Ja nem, mert akkor láttad volna a nyelved hegyén viktor ánuszrózsájának a lenyomatát...

xclusiv 2015.01.15. 00:10:17

@beszélő majom: "Ne legyél már ilyen hülye!
Magyarországot SOSE engedné olyan pozícióba jutni se az EU, se az USA, hogy bármilyen területen kiemelkedően teljesítsen akár a K+F akár a termelés területén.
Hiszen még a saját fogyasztásunkat kielégíteni képes mezőgazdaságot, állattenyésztést, növénytermesztést, és a ráépülő feldolgozóipart is széttúratták a "rendszerváltás" utáni első ciklusok alatt"

Valójában: a rendszerváltás utáni első magyar, hogy ne mondjam "nemzeti", "jobboldali" kormány baszta ezt szét. Ennek a roncsai ma a fideszben találhatók amúgy.

"Uniós pénzből vágatták ki az almafáinkat, a szőlőinket, vágatták le a szarvasmarhát, számoltatták fel a cukorrépaföldeket, csak hogy a legismertebb balhékat említsem."

Valójában: a magyar gazdák X Ft pénzért kivágatták az almáikat, a szőlőiket, elfogadták hogy nem termelnek cukorrépát (amúgy a répacukor versenyképtelen a nádcukor ellen, de ez részletkérdés)...

"Miután a termelőüzemeket már jóval előtte elherdálta az aktuális kormány, és biztos ami biztos, MZUMP-káderekre bízta a vezetést szakemberek helyett, hogy biztosan csődbe vigyék és fillérekért szabaduljanak meg tőlük."

Egen, mszmp-s káderek, mint idősebb orbán győző és hasonlók.
Halkan mondom: mindez az első mdf-fkgp-kdnp kormány alatt ment végbe, és ezeknek a - teljesítményük miatt méltán szarrá ment - pártoknak a romjait a mai fidesz szívta fel, és - sajnos - részben a felszínre is büfögte. harrach, semjén, ilyenek...

xclusiv 2015.01.15. 00:12:11

@beszélő majom: "Ma az, hogy a tőke hová megy, 100%-ban POLITIKAI kérdés."

már felétek.
amúgy rajtatok kívül ez 100%-ban baromság.

xclusiv 2015.01.15. 00:14:20

@beszélő majom: "DE ha már annyira fújsz a középkor hivatalos nyelvének számító latin ellen, azért feltennék egy kérdést:
Mi a véleményed a mai kor hivatalos ÜZLETI nyelvének számító ANGOL nyelv és a hozzá kapcsolódó züllött és erkölcstelen életstílus propagálásáról és erőltetéséről?"

Az, hogy vagy hazudsz, vagy hülye vagy. Esetleg együt a kettő.
Az angol nyelvhez nem kapcsolódik semmi, pláne semminek a propagálása. Csak bele akarod beszélni...

xclusiv 2015.01.15. 00:16:13

@Last Glacial Maximum:
"a recept felettébb egyszerű: jogbiztonság + alacsony adók"

@beszélő majom: "A faék egyszerűségű "receptekről" mindig kiderül, hogy tisztán propagandaeszközök."

Ejnye, zsidó majom. Dumálás helyett nem ártana némi konkrétumot is tenni a szövegedbe...

"Netán azoknak dolgozol, akik ezt akarják elhitetni az emberekkel? Fizetnek legalább, hogy az ostoba jelmondataikat terjeszd?"

Tükörbe néztél, zsidó majom?

xclusiv 2015.01.15. 00:19:58

@Mercel: minden szavaddal egyetértek

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.15. 00:51:28

@xclusiv:

"Az első (államalapító) királyunk intelmeit idézni az ország belügyeibe való avatkozás lenne? Ugyanmár."

Talán nem lényegtelen a kontextus sem. Mindenesetre kérlek, idézd bármilyen idevágó forrásból, hogy egy nagykövetnek vagy ügyvivőnek diplomáciai feladata a fogadó ország miniszterelnökének ekézése és kioktatása. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor a te stílusodban csak azt mondhatom, hogy "ne hazudj, kérlek".

"Tudom, hogy a putyin-féle külföldi ügynöközés megragadta a fantáziátokat, de sajnos gőzötök sincs arról, amit beszéltek."

Mire föl ez a többes szám 2 személy? Úgy mégis kikkel veszel engem egy kalap alá?

És itt abba is hagyom, mert méltatlannak érzem a vitát olyan emberrel, aki engem olyanokkal vesz egy kalap alá, akikhez nem tartozom.

Azt hittem, vitatkozunk egymással, nem pedig személyeskedsz velem és alaptalanul beskatulyázol valahova. Sajnos tévedtem.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 02:32:29

@Last Glacial Maximum: a honfoglalas tragedia volt
Nem a bevandorlo magyaroknak, hanem a Karpat-medenceben elo szlav, avar stb nepessegnek
A szlavok hatalmas lehetosegtol estek el a magyarok beekelodesevel.
A szlovak, cseh, lengyel es a horvat nepek ma egy nagy, Nemetorszaghoz hasonlo, de szlav birodalomban, orszagban elhetnenek, az egesz Kelet es Kozep-Europa tortenelme maskent alakul, ha nem jonnek a bevandorlo magyarok, vagy ha nem ok olvasztjak be a szlav es avar lakossagot, hanem a szlavok a magyarokat

A bevandorlas tomegesen karos. Felboritja a tarsadalmat, kaoszt es egy elozotol gyokeresen eltero uj rendet hoz. Erre a honfoglalas az ekes pelda. Csak ott mi magyarok voltunk a jottmentek. Ez nem indok arra, hogy most a pozicioinkat feladva beengedjunk mas jottmenteket.
Angliaban is volt par ilyen tomeges bevandorlas altal eloidezett katasztrofa. Keltakat kinyirtak az angolszaszok, danok, azokat kinyirtak a normannok, aztan eszakon mindenkit kinyirtak a norveg vikingek. Aztan jott egy egyensulyi allapot, ertheto, hogy a mai angol nem akat muszlim kalifatusban elni, de az iszlam logikaja is ertheto, hogy ok meg hoditani akarnak, iszlam allamot, sariat akarnak. Csak nem kellene elvitatni a nepek onvedelemhez valo jogat.
En a szlav, avar, gepida oslakosok kiirtasat, beolvasztasat is tragedianak tartom a Karpat-medenceben, de ez mar tortenelem.
Az az orszag az eros, ahol nincsenek gyokeresen eltero kulturak, vallasok. Japan... Kina... Szepen felszamoltak a kisebbsegeiket, legalabbis letszamuk elenyeszove valt.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 02:52:39

@Mercel: sok dologban igazat adok neked,az orosz-jobbik nyomulas, Orban bebetonozasa is nagyon bosszanto, de jelen helyzetben Orban egy olyan tole fuggetlen igazsagot mondott ki, amit mar nyugaton is latnak regen
Hogy ezt miert tette? Nyilvan a jobbikos szavazokra kacsintas volt a celja. De ettol meg egy alapveto igazsag. A bevandorlas es az eltero kulturak surlodasa igenis problema, Europa vedtelen ez ellen, mig pl az USA, Kanada, Ausztralia iszonyu szigoru bevandorlasi politikat folytat, amihez joguk is van. Orban azt is mondhatta volna, hogy a Fold forog a Nap korul... Ez is egy alapveto igazsag, nem kell azert letagadni egy ilyen igazsagot, mert egy Orban nevu zsebdiktator is megallapitotta, hogy igy van. Ha Orban nem szolal meg, a bevandorlas akkor is kurva nagy problema Europaban. Malmo, Parizs, Birmingham, Marseille... Csak par no go zone Europan belul. Orban nyilvan a sajat hatalmat akarja megerositeni ezzel, nem o talalta fel bevandorlas ugyben a spanyolviaszt. Magyarorszag csak egy periferia, nem ott telepszik le a paki, afgan bevandorlo, de mint schengeni hatarorszag, kulonos felelossege is van.

Szent Istvan meg nyilvan az akkori telepesekre, nyugati egyhazra, nemet lovagokra hallgatva, akik legitimaltak a tronjat, nagyon tamogatta a bevandorlokat. Feleseget is nyugati politikai szovetseg remenyeben hozattak neki a bajoroktol. Istvan intelmei pont ugy politikai celu bofogesek, mint Orban intelmei.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 02:59:44

@xclusiv: a Qurant egyfelekeppen lehet ertelmezni, ahogy Mohamed rendelte, a Quran nem peldabeszedek gyujtemenye, mint a Biblia, hanem tobbnyire konkret utasitasokat tartalmaz, nem mint a bibliai tortenetek, amik zart veguek, csak az adott kontextusban, sztoriban ertelmezhetok

Olvas el a Qurant, de ugy, ahogy muszlimkent kell, nagyon nem enged tobbfele ertelmezest. A muszlim iranyzatok jellemzoen nem is a Quran ertelmezesen vitatkoztak ossze, hanem pl a shia es sunni muszlim Mohamed utodlasan. A keresztenyek a Biblia ertelmezesen is tudnak vitatkozni, mert Jezus eletet, tetteit sokfelekeppen lehet interpretalni. Mohamed okosabb volt, vilagos utmutatast adott arra, hogy hogyan ertelmezzek a tanitasait.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 03:15:56

@xclusiv: pl a guantanamoi es egyeb titkos CIA bortonokben kinzott, evekig rabsagban tartott, soha meg se vadolt, el nem itelt foglyokat se az USA-ban telepitettek le, hanem benyomtak Europai csatlosaikhoz

Vicc az egesz.
Europai orszag (kiveve UK) nem engedhet meg maganak olyan menekultugyi es idegenrendszeti gyakorlatot, mint Ausztralia, Kanada es az USA. Egyebkent nekik van igazuk, egy allam valogassa meg, hogy kiket enged be. Csak a kettos merce nem helyes dolog.

Eltem az USA-ban, legalisan. Komoly gond az illegalisok helyzete. De a gazdasagnak az a jo, ha rabszolgakent foglalkoztathatjak oket, konnyen eldobhato meloskent,ezert vicces, hogy pl a szelsojobbos republikanusok harcolnanak akar a hadsereg bevetesevel is a deli hataron a bevandorlok ellen, mig azok, akik pont az ilyen arcokra szavaznak, a vallalkozok orommel foglalkoztattak az illegalist, mert olcso volt a mexikoi, guatemalai szerencsetlen, ha megserult munka kozben, akkor se kellett semmit fizetni nekik.

Tehat a munkajukra szuksege van az amerikai gazdasagnak (epitoipar, vendeglatas, mezogazdasag, gyarak) de alapveto jogokat, biztositast, zoldkartyat azt basznak adni az amerikaiak.Neha belebegteti az elnok, hogy rendezi a statuszukat, de inkabb tartjak oket bizonytalansagban.
Ellenben ismerek Kanadaban es az USA-ban elo kinaiakat, akik penzen, befektetesen keresztul legalisan elhetnek ott. A befektetesi kotvenyhez elegge hasonlo modszer. Az angolszasz orszagok is csak a gazdag bevandorlot latjak szivesen, adnak neki jogokat. A gazdasagi menekultet, de meg a dolgozni akarot is szopatjak. Ez rendben is lenne, csak pont ezert nem kellene Europatol se mast elvarni.
Az amerikai kioktatas kicsit kettos mercesre sikerult.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.15. 06:25:38

@xclusiv: Csak tájékoztatlak hogy @beszélő majom: a régi polivinil, csak azt a nickjét már mindenki ismeri és utálja, ezért váltott a narancsbarom.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.15. 06:27:59

@Last Glacial Maximum: Bocsi, de a lenyomott olajárral máris megelőzött egy komoly nemzetközi konfliktust. Sokkal kevesebbe kerül így mint a fegyverkezés.
Az arabokat és az oroszokat egyszerre lehetetlenítette el.

Furusina 2015.01.15. 06:36:38

@maxval bircaman szerkesztő: Rendben, értelek, de a különbség, mindössze annyi, hogy az ottani Orbánok nem nyitották ki a jó nagy pofájukat, és nem harsogják, hogy helytelen, miközben csinálják.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.15. 06:51:45

@Furusina:

Mi a gond 1-2 ezer gazdag ember letelepedésével? S ez hogyan kapcsolódik a milliós számú, kontrol nélküli bevándorláshoz?

Szerintem te is tudod a választ.

Furusina 2015.01.15. 07:57:27

@maxval bircaman szerkesztő: Nagyon elszánt vagy, és szerintem nem is civil kommentelő. A probléma pont ott van, hogy az általad milliósnak nagyságrendünek nevezett bevándorlók éppen, hogy nagyon is alapos ellenőrzésen mennek keresztül, szemben azokkal akiknek, csak fizetniük kell, offshore cégeknek, akik egyéb gyanús mocsokkal is üzletelnek a Kajmán- szigetek környékén. És hogy mi a baj ezekkel bevándorlókkal? Az ami Orbán úrnak a bevádorlókkal. ( de személy szerint nekem, a kontroll nélküliség). Bocsáss meg, de evvel lezárom a vég nélkülinek ígérkező szóváltást. Érvekkel nem nagyon lehet embereket meggyőzni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.15. 08:30:23

@Furusina:

Én abszolút civil vagyok, szemben a legtöbb "civillel". Egyetlen helyről kapok pénzt: a Google-től.

A milliós bevándorlók nem mennek keresztül semmilyen ellenőrzésen.

A pár ezres gazdag bevándorló sehol a világon nem okoz gondot. Ez bevett gyakorlat egyébként sok országban. S persze őket ellenőrzik.

A Kajmán-szigetekre bevándorolni gyakorlatilag képtelenség. Ott banszámlát lehet nyitni és cégeket bejegyezni, ehhez nem kell letelepedés. Azaz kevered az összes nem illő dolgokat.

Erő e-meló 2015.01.15. 10:37:52

@xclusiv:
Lehet hogy neked újdonság, de rágalmazás miatt eljárás folyik Badfriend ellen. Keresd ki az idevágó paragrafust ha érdekel, ne ugráltass már engem

A bécsi egyezményre hivatkozva persze hogy kibújhat a felelősségvállalás alól, csak utána nemkívánatos személynek minősül Magyarországon

Ha így lesz, akkor legalább tudni fogjuk a pontos okát, szemben például a NAV elnökének USA-ból való kitiltásával

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.15. 10:52:54

@aki mást mond az hazudik:

"Istvan intelmei pont ugy politikai celu bofogesek, mint Orban intelmei."

Bár csúnyán fogalmaztad meg, semmi okunk feltételezni, hogy István királyt kevésbé mozgatták aktuálpolitikai célok. Mondjuk annyiban mindenképp különbözik az elmúlt huszonvalahány év politikusaitól, hogy ő országot épített, míg emezek országot rombolnak.

Erő e-meló 2015.01.15. 11:01:50

@aki mást mond az hazudik:
István király intelmei valóban csak az adott politikai kontextusban értelmezhetők. Nyilván arról lehetett szó, hogy le akarta nyeletni a hazai előkelőségekkel a jövevény nyugati elit térfogalását

Szent István szavainak a kiforgatása ha úgy interpretálják, mintha a szerb határon éjjelente átslisszoló jövevényekre gondolt volna. A leírtak egész konkrétan a királyi udvarban nyüzsgő ritterekre, papokra, csepűrágókra vonatkoznak, csak szigorú kritikával általánosíthatók

Persze nyilván felvetődtek kérdések annak idején, de ezek más problémák voltak, mint a bozótnéger tömeges európai megjelenése

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.15. 11:04:33

@maxval bircaman szerkesztő:

a Kajmán szigetekre relatíve könnyű bevándorolni

a Kajmán szigetek lakossága 67 év alatt a 8-szorosára nőtt
en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_the_Cayman_Islands

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.15. 11:07:20

@Furusina:

anno az USA is kontroll nélküli bevándorlókkal lett naggyá...

persze akkoriban még nem volt az az ország egy ovodásokkal telezsúfolt szoclib homokozó

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 11:21:30

@Kovacs Nocraft Jozsefne: igen, kisse nyers voltam, de a bevandorlok akkor, Istvan koraban az akkori magyaroknak nem eppen kedvesek voltak
Nemet lovagok, papok, akik birtokot kaptak, jobbaggya tettek a magyar szabadokat, lefejezett torzsfok, elnemitott taltosok
Es mindezt egy politikai cel erdekeben, hogy Vajkocskanak legyen egy orszaga, hiszen akkor az orszag a kiraly szemelyes birtoka volt, amibol osztogatott, nem volt meg rendiseg
Az idegen, jottment egyhaz adomanyokert es az uj allamba betagozodva legitimalta Pistiket.
Szuksegszeru volt ez, de nem kellene misztifikalni a dolgot, Istvan pont ugy jart el, ahogy erdekei kivantak, ezert tamogatta a bevandorlokat (a kiralyi udvarban)

@Erő e-meló: igen, Istvan vagy Bizancnak vagy Romanak be kellett, hogy hajoljon, praktikus politikus volt, nyugati betagozodas nelkul valoszinuleg egy kereszteshadjarat celpontja lett volna az orszag
Igy is tamadtak, de a bajor szovetseg szuksegszeru volt.
Na most ezt arra rahuzni, hogy beengedjenek Europaba mindenfele jottmenteket manapsag, eleg nagy ordas csusztatas. Istvan is azokat latta szivesen, akik a hatalmat tamogattak. Ha jonnek akkor szaracenok szetszedni az allamat (arabok, muszlimok, nigeriai drogkereskedok), azokat valoszinuleg elpicsazta volna. Kioszt ket pofont es hazazavarja oket...

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.15. 11:27:48

@Last Glacial Maximum: az ugynevezett indianok biztos nagyon orultek neki, hogy ozonlottek a bevandorlo feherek...
Alapvetoen minden kultura onvedelemre torekszik es egyben terjeszkedni akar. Ezalol a tortenelemben keves kivetel van.Ma a feher, szekularis Europa egy ilyen kivetel: feltett kezekkel hagyja, turi, hogy bevandorlok leromboljak, sot meg orommel is nezi az iszlamizaciot, mert az mekkora trendi, cool dolog, maga a multikulti. Csak eppen az iszlam maga nem a multikultirol szol, az iszlam totalitaris, kirekeszto, cseppet sem liberalis, kiirt minden mast maga korul.
Ongyilkos dolog ezt turni. Es mi lesz az elso aldozat? A liberalizmus. Akar az illiberalis iszlam, akar egy iszlamellenes europai szelsojobbos mozgalom, de valami sajnos el fogja torolni a liberalis allamot. Sajnos...

Erő e-meló 2015.01.15. 12:59:03

@aki mást mond az hazudik:
"valami sajnos el fogja torolni a liberalis allamot. Sajnos..."

Az életképtelennek el kell tűnnie az "evolúciós" süllyesztőben, akár sajnos akár nem

A liberális állam pozitív és respektálható alapelvekre épül, de ugyanaz a hibája mint bármelyik szélsőségnek: nem a maga kontextusában behatárolva alkalmazza az elveket, hanem nyakló nélkül mindenre és (majdnem) mindenkire

A másik alapvető probléma főleg a hazai libsizmussal, hogy egy törzsi jellegű szerveződés, ami ilyenformán becsapásra gyanús (finoman fogalmazva)

igazi Ténytár 2015.01.15. 15:34:36

@Mercel: Hagyjuk mar! Mivel hülyítettek be?

Hogy ne hagytak volna magunkra amikor éppen a Szuezi válságkor gondoltuk, hogy na akkor ellenforradalmazunk (cc Pozsgay Imre) egyet?

Az csak Moricka gondolhatja komolyan, hogy de jo is lett volna nekunk , ha itt atomháborút folytatnak értünk a SZU-val.

igazi Ténytár 2015.01.15. 15:49:21

@xclusiv: "Mehehe, lol. Az első (államalapító) királyunk intelmeit idézni az ország belügyeibe való avatkozás lenne? Ugyanmár."

A legszebb majd az lesz AMIKOR AZ AMERIKAIAKNAK ELMONDOTT magyar LAKOSSÁG 20-30%-t kitevő BETELEPÍTÉSI ÁLMAIT FOGJA BELINKELNI! ;-)))

___
____
2001. június 8.
Világgazdaság

Az elkövetkező években Magyarországnak a gazdasági növekedés fenntartása érdekében TÖBB MILLIÓ KÜLFÖLDIT KELL BEFOGADNIA a szomszédos országokból, és lényeges, hogy az országot a legvonzóbbá tegyük a régióban -- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti ebédjén csütörtökön. Át kell gondolni a bevándorlási szabályokat -- tette még hozzá egy kérdésre válaszolva a miniszterelnök.

A fogyatkozó munkaerő külföldről történő pótlásának kormányzati felvetése NEM ÚJDONSÁG, bár Orbán Viktor az április 9-i gazdasági tanácsülésen még EGYMILLIÓ munkavállaló "importálásának" SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL beszélt.
____

___

empoftla 2015.01.15. 17:16:04

@maxval bircaman szerkesztő: Csendesebben! Nagyot csalódnék ha kiderülne, hogy te is amerikából kapod as instrukciókat és nem vagy független! (A google az amerikai titkosszolgálatok kezében van és úgy változtatják a keresőtalálatokat meg minden mást az interneten ahogy az nekik tetszik. A többi manipulációról most nem írok, azt biztos te is tudod)

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.01.15. 17:48:50

@beszélő majom: Mi van polivinil? Túl sok gyököt tettek beléd? :-))
elrohadt a nikked? :-))

xclusiv 2015.01.15. 22:33:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Talán nem lényegtelen a kontextus sem."

Igazából teljesen lényegtelen. Annyiból nem lényegtelen, hogy így baromi szórakoztató lett.

"Mindenesetre kérlek, idézd bármilyen idevágó forrásból, hogy egy nagykövetnek vagy ügyvivőnek diplomáciai feladata a fogadó ország miniszterelnökének ekézése és kioktatása. Ha ezt nem tudod megtenni, akkor a te stílusodban csak azt mondhatom, hogy "ne hazudj, kérlek"."

Nix, te állítod azt, hogy ez túlmegy a diplomácia keretein, szóval neked kellene itt bizonyítani.
Én továbbra is csak annyit állítok, hogy egy diplomata fő feladata a küldő állam érdekeinek képviselete a fogadó államban. Ezt is cáfolhatod amúgy ha akarod.
Értem én, hogy neked az fáj, hogy szent viktor orrát belenyomták a saját mocskába, de ez a te problémád. Ha gyurcsány orrát nyomták volna bele, akkor tapsolnál gofrinak. Az a különbség köztünk, hogy én akkor is elröhögcsélnék ezen kellemesen...

"Mire föl ez a többes szám 2 személy? Úgy mégis kikkel veszel engem egy kalap alá?"

Azokkal, akik hozzád hasonló véleményt képviselnek. Pontosan tudod, hogy kikről beszélek.

"És itt abba is hagyom, mert méltatlannak érzem a vitát olyan emberrel, aki engem olyanokkal vesz egy kalap alá, akikhez nem tartozom."

Megjátszani a sértődöttet kétségkívül egyszerűbb mint érvelni, főleg valótlan állítások mellett...

xclusiv 2015.01.15. 22:49:16

@aki mást mond az hazudik: "Az az orszag az eros, ahol nincsenek gyokeresen eltero kulturak, vallasok. Japan... Kina... Szepen felszamoltak a kisebbsegeiket, legalabbis letszamuk elenyeszove valt."

Japán annyira erős, hogy 20 éve próbál kimászni a stagnálásból, deflációból. Kultúrálisan is elég nagy szórás van, vallásilag pedig abszolút megosztottak.

Kína pedig leginkább csak erősnek látszik. Hatalmas társadalmi feszültségek vannak amik csak nőni fognak, a gazdasági növekedés is erősen lassul (igaz van honnan), katonailag kb. sehol sincsenek. Hamarosan fel kell számolniuk a jelenlegi kettősséget, miszerint a szavakban hatalmas kommunisták, a valóságban pedig a színtiszta kapitalizmushoz van a legközelebb a gazdaságuk. Hamarosan elkezdődik a lakosság csökkenése és elöregedése, valamint hamarosan felnőtté válik pártízmillió olyan fiú, akinek egész egyszerűen nem jut nő (a szüléseknél felborultak a nemi arányok).

xclusiv 2015.01.15. 23:06:34

@aki mást mond az hazudik: "a Qurant egyfelekeppen lehet ertelmezni, ahogy Mohamed rendelte, a Quran nem peldabeszedek gyujtemenye, mint a Biblia, hanem tobbnyire konkret utasitasokat tartalmaz, nem mint a bibliai tortenetek, amik zart veguek, csak az adott kontextusban, sztoriban ertelmezhetok"

Nem olvastam a koránt, nem is tervezem rövid távon, de nem is maga a korán a lényeg, hanem amit levezetnek belőle.
Mert vannak akik úgy értelmezik, hogy szent dolog másokat felrobbantani, mások pedig a szeretet és befogadás vallásának.
Vannak akik úgy értelmezik, hogy egy nő nem is vezethet autót, mások szerint nem is annyira fontos a csador.

És vannak még hasonló értelmezési különbségek, mondok is erre egy jó példát. Van ugye a ramadan, ami ugye 30 napos bőjt. És van egy Amir Khan nevű brit bokszoló, aki pakisztáni és muszlim. Amikor felmerült, hogy neki bunyóznia kellene X időpontban úgy, hogy a ramadan a felkészülési időszak legfontosabb részére esett, akkor két értelmezés volt. Az egyik szerint ramadan alatt böjtölni kell, ezért nem tud felkészülni és nem bunyózik. A másik értelmezés szerint csatában harcolók felmentést kapnak a böjt alól, a box pedig harc, szóval akkor mégiscsak felkészülhet a meccsre rendesen, böjt nélkül.

Szóval érdekes ez az egyértelmű korán :)

xclusiv 2015.01.15. 23:31:54

@aki mást mond az hazudik: "pl a guantanamoi es egyeb titkos CIA bortonokben kinzott, evekig rabsagban tartott, soha meg se vadolt, el nem itelt foglyokat se az USA-ban telepitettek le, hanem benyomtak Europai csatlosaikhoz"

Ez egy elég népszerű ferdítés, de ezzel nem is vitatkoztam. Gondolom beakadt a lemez és le kellett írni megint :)

"Europai orszag (kiveve UK) nem engedhet meg maganak olyan menekultugyi es idegenrendszeti gyakorlatot, mint Ausztralia, Kanada es az USA. Egyebkent nekik van igazuk, egy allam valogassa meg, hogy kiket enged be. Csak a kettos merce nem helyes dolog."

Hát igen, én is egyetértek a bevándorlási szabályaikkal, csakhogy UK nagyon mellé ment. Londonban szinte nem tudsz úgy eldobni egy almát, hogy ne indiait vagy pakit találjon el.

És nincs semmilyen kettős mérce, egyszerűen arról szól a dolog, hogy ezek az országok szigetek vagy komplett kontinensek. Sokszáz kilométernyi óceánnal körbevéve könnyű szigorú bevándorlási politikát folytatni. A britek meg közel vannak ugyan a kontinenshez, de a tenger másik oldalán nagyrészt hozzájuk hasonló jóléti államok vannak.

Az meg egy másik dolog, hogy pl. a tengeren egy lélekvesztőn hányódó menekültekkel mit csinálsz, nyilván nem dobhatod a tengerbe, és nem is küldheted haza, ha náluk pl. polgárháború van. Csak ugye ez is az EU felé gyakori, és nem amerikai vagy ausztrál probléma.

"Komoly gond az illegalisok helyzete. De a gazdasagnak az a jo, ha rabszolgakent foglalkoztathatjak oket, konnyen eldobhato meloskent,ezert vicces, hogy pl a szelsojobbos republikanusok harcolnanak akar a hadsereg bevetesevel is a deli hataron a bevandorlok ellen, mig azok, akik pont az ilyen arcokra szavaznak, a vallalkozok orommel foglalkoztattak az illegalist, mert olcso volt a mexikoi, guatemalai szerencsetlen, ha megserult munka kozben, akkor se kellett semmit fizetni nekik."

Hát nem, mert illegálisan foglalkoztatták. Mint ahogy mindenhol vannak illegális migráns munkavállalók, csak a magyarok jellemzően az osztrákoknál vagy németeknél, nálunk meg a keleti részen rengeteg az illegális "román" idénymunkás. Meg úgy általában a fekete foglalkoztatással kapcsolatban mi magyarok aztán főleg hallgassunk...

"Tehat a munkajukra szuksege van az amerikai gazdasagnak (epitoipar, vendeglatas, mezogazdasag, gyarak) de alapveto jogokat, biztositast, zoldkartyat azt basznak adni az amerikaiak."

Nono.
A zöldkártyát ésszel adják ki, olyan pozícióra amiből hiány van. Pl. egy jó programozó kap zöldkártyát, legyen akár mexikói, magyar vagy svéd. De amíg amerikaiak milliói munkanélküliek, addig nem fognak zöldkártyát adni a képzetlen, angolul nem beszélő mexikóinak, főleg ha 3 gyerekkel érkezne.

A biztosítás meg kurvára nem "alapvető jog", ha tényleg éltél az usában akkor ezt nem kell magyarázni...

"Ellenben ismerek Kanadaban es az USA-ban elo kinaiakat, akik penzen, befektetesen keresztul legalisan elhetnek ott. A befektetesi kotvenyhez elegge hasonlo modszer."

Egen, csak nálunk most az etnobiznisz olcsóbb...

"Az angolszasz orszagok is csak a gazdag bevandorlot latjak szivesen, adnak neki jogokat. A gazdasagi menekultet, de meg a dolgozni akarot is szopatjak."

Ez se igaz. A gazdagot mindenki szívesen látja, mert költ. A képzettet is szívesen látja, pláne hiányszakmában, mert előre viszi a gazdaságot és az országot.
Viszont a képzetlen, nyelvet nem beszélő, maximum segédmunkára alkalmas milliókat senki se látja szívesen.

"Ez rendben is lenne, csak pont ezert nem kellene Europatol se mast elvarni.
Az amerikai kioktatas kicsit kettos mercesre sikerult."

Ezt már annyiszor leírtad, hogy lassan alá is támaszthatnád valamivel...

xclusiv 2015.01.15. 23:33:11

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Csak tájékoztatlak hogy @beszélő majom: a régi polivinil, csak azt a nickjét már mindenki ismeri és utálja, ezért váltott a narancsbarom."

nem ez a majon volt korábban (sokkal korábban) poliverzum néven errefelé?

xclusiv 2015.01.15. 23:34:50

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: "Bocsi, de a lenyomott olajárral máris megelőzött egy komoly nemzetközi konfliktust. Sokkal kevesebbe kerül így mint a fegyverkezés.
Az arabokat és az oroszokat egyszerre lehetetlenítette el."

Én úgy látom, hogy mostanában pont az arabok (szaúdiak) nyomják le az olajárat, és putyinon kívül az amerikai palaolajat is a szarba nyomták ezzel.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.15. 23:45:32

@xclusiv:

azért az vhol felettébb szórakoztató a "jóléti" állam által generált szigorú bevándorlási szabályokban, hogy így a __munkahelyek__ vándorolnak a gazdag nyugatról az alul-képzett, fillérekért munkára fogható harmadik világbeli munkavállalók felé...

komplett iparágak mentek el a fejlett világból a fejlődő országok felé...

szigorú bevándorláspolitika = "munkahely-export"

és szép lassú gazdasági leértékelődés...

afféle világgazdasági átrendeződés...

és persze ennek is vannak nyertesei...

www.youtube.com/watch?v=g_xYQQXHv9M

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:00:10

@xclusiv:

különben a bevándorlás ott szokott akut problémaként jelentkezni, ahol kiüresedik a magántulajdon fogalma

anno az USÁ-ban nem voltak un. "jóléti" rendszerek és a tulajdonos - összhangban a magántulajdon szentségének elvével - nyugodtan kiélhette a __diszkriminációs__ hajlamait...

pl. kitilthatta a neki nem tetsző elemeket a saját boltjából, kocsmájából, étterméből, stb...

olyan városrészbe költözhetett, amely az "alapító okiratában" ("deed restriction") meghatározta hogy milyen embereket akar ott látni

persze ezek meglehetősen költséges úri "hóbortok" voltak

hisz ki akar lemondani a potenciális kuncsaftokról?

mégis:

ez hozzátartozott a __szabadsághoz__

ez hozzátartozott a __magántulajdon szentségéhez__

ma ilyenre nincs törvényes lehetőség

hát ezért lett akut probléma a bevándorlás kérdése

elvégre a "legalizált" bevándorló mindenféle segélyre jogosult és jóformán sehonnan sem lehet törvényesen kirekeszteni...

xclusiv 2015.01.16. 00:00:51

@Erő e-meló: "Lehet hogy neked újdonság, de rágalmazás miatt eljárás folyik Badfriend ellen. Keresd ki az idevágó paragrafust ha érdekel, ne ugráltass már engem"

Jaj, csak nem beszoptad a fideszes propagandát?

A történet így néz ki:
- az USA (nem gofri, hanem az usa kormánya) kitiltott néhány magyar orbánbeosztottat
- erről az amerikai követség (gondolom gofri) értesítte az érintetteket, és csak őket, diszkréten
- majd (később) a fideszben valamelyik észlény kitalálta, hogy ezt valami ordenáré fasságnak hazudva írassuk meg a pártsajtóval
- aztán gofri elismerte, hogy az usa valóban kitiltott néhány embert, mert szerintük korruptak
- aztán jött fidesz részről, hogy "adjatok bizonyítékot"
- erre mondta gofri, hogy "a kezetekben van"
- aztán valahogy gyanúba keveredett vidaildi, ez a ránézésre is megbízható véletlenül se pártkáder
- aztán elutazott nyaralni, közben nem nyilatkozott
- aztán valahogy kiderült (beismerte?), hogy ő mégis
- aztán tolmácsot kért
- aztán jött a hazugságcunami, hogy vargamiska nem tudja, de ő elmondta vargamiskának, de az mégse tudta, vagy mégis, vagy ki tudja
- aztán jött a megfejtés, hogy biztos a postán keveredett el a levele
- aztán orbán mondta, hogy ha nem pereli be gofrit akkor kibassza
- aztán vida állítólag csak beperelte, a következő mondat miatt: "Konkrét személyekről nem beszélek, de az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapoztuk, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek. Az, ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek"

És kb. itt tartunk most. Ebből eljárás, pláne ítélet nem lesz belátható időn belül.

"A bécsi egyezményre hivatkozva persze hogy kibújhat a felelősségvállalás alól, csak utána nemkívánatos személynek minősül Magyarországon"

Jaj, ez a mániátok hogy nemkívánatos lesz. Lófaszt lesz az.
Amúgy gofri akkor dobná a legnagyobbat, ha beleállna a buliba, és lemondana a mentességről ebben az ügyben (nem tudom megteheti-e).
Aztán ildikó bizonyíthatná, hogy az ő "jó hírnevét" megsértette gofri.
Az meg pláne vicces lenne, ha eltolnák a szekeret Stasbourgig, de még izgibb lenne ha ildikó cselekedeteiről némi információt megosztanának a közvéleménnyel.
Na az lenne csak a shitstorm...

"Ha így lesz, akkor legalább tudni fogjuk a pontos okát, szemben például a NAV elnökének USA-ból való kitiltásával"

Ó igen, arra mindannyian kiváncsiak lennénk, kivéve a fideszt és vidát természetesen...

xclusiv 2015.01.16. 00:05:23

@Last Glacial Maximum: "azért az vhol felettébb szórakoztató a "jóléti" állam által generált szigorú bevándorlási szabályokban, hogy így a __munkahelyek__ vándorolnak a gazdag nyugatról az alul-képzett, fillérekért munkára fogható harmadik világbeli munkavállalók felé..."

Igen, és ezt kellene vámokkal megfogni, de komolyabban. Bár ennek Magyarország is nyertese, sajnos messze nem annyira mint lehetne.

De már Kína is kezd túl drága lenni, egyre inkább viszik onnan is a munkahelyeket a környező, szegényebb országokba...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:05:30

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:

a európai és az euró-atlanti integráció elmélyítéséhez azonban konfliktus és külső fenyegetés kell

szóval szerintem lesz itt még konfliktus bőven

egyébként szerintem a Putyin-Obama galeri a főbb kérdések tekintetében egy csónakban evez

a nagy halak először a kishalakat eszik meg...

a XXI. század a jelek szerint a transznacionális mega-birodalmakról fog szólni...

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:09:36

@xclusiv:

és egyre inkább Afrikába...

The Battle For Africa: Chinese Investments Vs US Military
www.zerohedge.com/news/2014-05-22/battle-africa-chinese-investments-vs-us-military

Manufacturing in Africa
An awakening giant
www.economist.com/news/middle-east-and-africa/21595949-if-africas-economies-are-take-africans-will-have-start-making-lot

az utóbbi 7 évben Afrika fejlődött a leggyorsabban a világon

és ez szerintem még csak a szerény kezdet

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:11:35

@xclusiv:

ezt nem nagyon lehet vámokkal megfogni

az olcsó importcuccok nélkül pillanatok alatt szembesülni kéne a nagy jegybankok által folytatott felelőtlen monetáris politika következményeivel

veszélyes dolog nyakló nélkül inflálni a pénzkínálatot

xclusiv 2015.01.16. 00:12:24

@Last Glacial Maximum: "különben a bevándorlás ott szokott akut problémaként jelentkezni, ahol kiüresedik a magántulajdon fogalma"

Nem, ott szokott problémaként jelentkezni, ahol nagy számban jelentkezik.

"anno az USÁ-ban nem voltak un. "jóléti" rendszerek és a tulajdonos - összhangban a magántulajdon szentségének elvével - nyugodtan kiélhette a __diszkriminációs__ hajlamait... "

Ezek nem jóléti rendszerek voltak....

"mégis:
ez hozzátartozott a __szabadsághoz__
ez hozzátartozott a __magántulajdon szentségéhez__
ma ilyenre nincs törvényes lehetőség"

Ez baromság, ennek köze nincs a magántulajdon szentségéhez és a szabadsághoz. A saját házadban gyakorolhatod a diszkriminációt, azt engedsz be akit akarsz. Az utcádban, a boltodban, a kocsmádban pedig nem.
Persze csinálhatsz zártkörű klubbot pl. havi 1000 dolláros havidíjjal, ezzel nyilván meg tudod szűrni a közönséget. De bőrszín, vallás, vagy egyéb diszkriminatív módon nem.

"elvégre a "legalizált" bevándorló mindenféle segélyre jogosult..."

Fejezd már be a hazudozást légyszi.
Nincs semmiféle alanyi jogon járó segély, pláne az usákban.

xclusiv 2015.01.16. 00:13:56

@Last Glacial Maximum: "az utóbbi 7 évben Afrika fejlődött a leggyorsabban a világon
és ez szerintem még csak a szerény kezdet"

Azt is tegyük már hozzá, hogy van is honnan...

xclusiv 2015.01.16. 00:19:48

@Last Glacial Maximum: "ezt nem nagyon lehet vámokkal megfogni"

Csak azzal lehet megfogni a munkahelyek külföldre vándorlását...

"az olcsó importcuccok nélkül pillanatok alatt szembesülni kéne a nagy jegybankok által folytatott felelőtlen monetáris politika következményeivel"

Baromság. Ha ma elkezdődne egy hidegháború az usa és kína között, akkor először szopó lenne az usának. Pl. nem tudnák lecserélni a 3 éves tévét egy újra, a 2 éves iphone-t egy újra, stb.
Ennek lennének vesztesei, pl. a bolti eladók szopóágra kerülnének. Viszont 1 éven belül lenne gyártás az usában, és mexikóban, nálunk, stb. Drágább lenne nyilván, az apple is kisebb hasznot realizálna, de a dolgok elkezdenének működni.

Kína meg vakargathatná a köldökét, és próbálhatná kitalálni, hogy ezzel a pártízmillió új munkanélkülivel mit is csináljon.

"veszélyes dolog nyakló nélkül inflálni a pénzkínálatot"

persze, csakhogy erről szó nincs...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.01.16. 00:23:16

@xclusiv:

Nem becsüllek én téged annyira, hogy bármit is bizonygassak neked. Annyira meg végképp nem, hogy törődjek azzal, erre föl mivel vádaskodsz.

xclusiv 2015.01.16. 00:24:11

@beszélő majom:
"@xclusiv:
Leszophatsz."

Szeretnéd, te kis ribanc?
Ha fogazok úgy is mehet, te kis ratyi?

xD

xclusiv 2015.01.16. 00:25:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Nem becsüllek én téged annyira, hogy bármit is bizonygassak neked. Annyira meg végképp nem, hogy törődjek azzal, erre föl mivel vádaskodsz."

cöcö. bullshit.

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:28:09

@xclusiv:

"Nem, ott szokott problémaként jelentkezni, ahol nagy számban jelentkezik."

egy kissé elmélyülhetnél az USA 1914 előtti történelmében...

"Ezek nem jóléti rendszerek voltak...."

az USÁ-ban a new deal előtt semmilyen állami "jóléti" rendszer sem volt...

persze önkéntes alapon rengeteg jótékonysági szervezet volt... de az egy más műfaj...

" Az utcádban, a boltodban, a kocsmádban pedig nem."

anno az USÁ-ban pedig ez volt a helyzet...

és furcsamód sohasem volt __annyira nyitott__ az az ország mint akkoriban...

érdekes "ellentmondás"

mit tudsz ezzel kezdeni?

"Persze csinálhatsz zártkörű klubbot pl. havi 1000 dolláros havidíjjal,"

bingo!!!

"felvilágosult", "szociálisan érzékeny" modern társadalmunk pontosan így működik:)

pl. területrendezési eszközökkel tartják távol a szegényeket a gazdagok "szociálisan érzékeny" világától a szoclib tündérmesében...

az un. "inklúzív", "jóléti" állam a gyakorlatot tekintve általában durván __kirekesztő__ és __szegény ellenes__

no erre varrj gombot!:)

xclusiv 2015.01.16. 00:28:59

@empoftla:
"@maxval bircaman szerkesztő: Csendesebben! Nagyot csalódnék ha kiderülne, hogy te is amerikából kapod as instrukciókat és nem vagy független!"

Nem, szimplán csak hülye, pont mint te.
Bár az valószínűbb. hogy a lendvai utcában írt kottából zenél ez a troll...

"(A google az amerikai titkosszolgálatok kezében van és úgy változtatják a keresőtalálatokat meg minden mást az interneten ahogy az nekik tetszik. A többi manipulációról most nem írok, azt biztos te is tudod)"

Aha, persze. Chemtrail, haarp, valami más nincs még a tarsolyban? xD

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:33:01

@xclusiv:

ez lenne a dobogóesélyes az "inklúzív" város kategóriában...

www.youtube.com/watch?v=zSjhrjKFg-I

Last Glacial Maximum (törölt) 2015.01.16. 00:34:55

@xclusiv:

mondjál még egy olyan várost ami ennyi ágrólszakadt embert fogadott be egyszerre...

(lásd fenti videó)

xclusiv 2015.01.16. 00:39:44

@Last Glacial Maximum: "egy kissé elmélyülhetnél az USA 1914 előtti történelmében..."

A mai időkről beszéltem. Az USA-ban szinte mindenki a bevándorlók leszármazottja, az Ausztráliában pedig a börtönőröké :)

"az USÁ-ban a new deal előtt semmilyen állami "jóléti" rendszer sem volt..."

Nyilván, viszont annak írtad, még ha idézőjelben is. Akkor egyetértünk abban, hogy ez fasság...

"anno az USÁ-ban pedig ez volt a helyzet..."

Itt meg párszáz éve boszorkányokat égettek. Ennyi...

"és furcsamód sohasem volt __annyira nyitott__ az az ország mint akkoriban..."

Nem csak nyitott volt, hanem szabályozatlan is. Nagy különbség.

"
"felvilágosult", "szociálisan érzékeny" modern társadalmunk pontosan így működik:)
pl. területrendezési eszközökkel tartják távol a szegényeket a gazdagok "szociálisan érzékeny" világától a szoclib tündérmesében...
"

Valami példa erre?

"az un. "inklúzív", "jóléti" állam a gyakorlatot tekintve általában durván __kirekesztő__ és __szegény ellenes__
no erre varrj gombot!:)"

Nem varrok. Viszont ezt alá is kellene támasztani.
Igazából a "jólétiségnek", a szociális hálónak kellene legyen egy olyan mértéke, ahol nagyon belekapaszkodni nem lehet, de akit tényleg kell azt megfogjon.
Az USA az egyik véglet, itt az EU-ban meg sokszor átesünk a túloldalára....

Erő e-meló 2015.01.16. 08:46:01

@xclusiv:
"még izgibb lenne ha ildikó cselekedeteiről némi információt "

Baszki erre vár már XX ideje mindenki!

Meddig lehet még hülyíteni a népet félinformációkkal, sejtetésekkel mit gondolsz?

A többi amit írtál szintén csak fecsegés-locsogás, mindenki által ismert információ néhány apró csúsztatással

igazi Ténytár 2015.01.16. 10:25:08

@ "A Mexikói Nemzeti Emberi Jogi Bizottság szerint az elmúlt 15 évben nem kevesebb, mint 5600-an haltak meg illegális határátlépés közben. (45-ször annyian, mint 28 év alatt a berlini fal tövében)."

Jobbegyenes és a többi usa bashingozo kontra a tények!

na ki akkor az álszent?!
_____

Úton EUROPABA HAL MEG A LEGTÖBB MIGRÁNS

kep.cdn.index.hu/1/0/689/6893/68937/6893735_5bcdbf29392a0b88ed80a9b82198568c_wm.jpg

index.hu/gazdasag/2015/01/13/orban_bevandorlok_menekultek/
____

igazi Ténytár 2015.01.16. 10:26:56

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: "A zsidók szívesen hazudják, hogy nekik köszönhetjük a fejlődést és a polgárosodást, ezzel szemben a valóság az, hogy a zsidóbolsevizmus, majd a zsidókommunista terror évtizedekkel vetette hátra Magyarországot. "

Rendbe de akkor mostantól pofádat befogod a magyarok Nobel-dijairol!

Ugyanis van nélkülük összesen ... ize... hány is?

empoftla 2015.01.16. 16:56:19

@xclusiv:
“Nem, szimplán csak hülye, pont mint te.”

Nem. Én is meg @maxval bircaman szerkesztő: is csak az igazat írja le (ahogy azt a bölcs Putyin megmondta/megmondja).

xclusiv 2015.01.17. 22:16:13

@xclusiv: "még izgibb lenne ha ildikó cselekedeteiről némi információt "

@Erő e-meló: "
Baszki erre vár már XX ideje mindenki!
Meddig lehet még hülyíteni a népet félinformációkkal, sejtetésekkel mit gondolsz?"

Mit gondolok?
Azt gondolom, hogy az egész fidesz (és ildikó is) azt találgathatja, hogy mit tudnak róluk az amik. Vagyis hogy mennyit.

Itthon a kormány már bebizonyította, hogy kétségkívül rendszerszintű a korrupció. Pl. amikor előállt egy ember hogy itt bizony hatósági hátszéllel megy az áfacsalás, akkor ő lett a gyanúsított.
Az index is megírta már egy éve, hogy hogyan működik az áfacsalás cukor ügyben ( index.hu/gazdasag/2014/01/02/sovereign/ ), vagyis elvégezték a nyomozást a nav helyett, aztán mégse történt semmi.

Szóval nem kell itt a kormánypropagandát tolni, hogy az amik tegyék ki az asztalra amit tudnak, mert mi is tudjuk, hogy mi történik. És ez nem mehetne így, ha nem lenne nagyon magas állami (fidesz) szintről van jóváhagyva...

"A többi amit írtál szintén csak fecsegés-locsogás, mindenki által ismert információ néhány apró csúsztatással"

Hazudj még, kiscsillag :)

xclusiv 2015.01.17. 22:18:01

@empoftla: "Nem. Én is meg @maxval bircaman szerkesztő: is csak az igazat írja le (ahogy azt a bölcs Putyin megmondta/megmondja)."

Így van, ahogy putyin (vagy orbán) kívánja úgy beszéltek. Ha meg igazán betegek vagytok el is hiszitek, hogy ez igaz....
süti beállítások módosítása