Bejárta a világhálót azoknak a görög újságíróknak az esete, akik ellen azért indítottak eljárást, mert nem a kormány álláspontját képviselték a vasárnapi népszavazáson. A szenzációhajhász cím után az apróbetűs részből kiderül, hogy igazából nem is újságírókról, hanem hírigazgatókról és téves bemondókról van szó, és nem is azért vizsgálódnak ellenük, mert a kormány ellen kampányoltak, hanem mert semmibe vették a kiegyensúlyozott tájékoztatás elvét. Ha pedig még mélyebbre ásunk, kiderül, hogy az érintett újságírók nem elszenvedői, hanem inkább elkövetői a sajtószabadság elleni merényletnek Hellászban.

A magyar cikkek a Sydney Morning Heraldra hivatkoznak, amely szerint az ügyészség, az állami médiahatóság és az athéni újságíró szakszervezet, az ESIEA indított eljárást a magántulajdonban lévő tévécsatornák ellen a vasárnapi népszavazás kapcsán, mivel az érintett médiumok törvényt sértettek, amikor nem biztosítottak egyenlő (!) műsoridőt mindkét oldal érveinek bemutatására. Vagyis nem arról van szó, hogy egy újságírót azért hurcolnának meg, mert a cikkeiben elküldi a kormányt a jó édes anyjába, hanem arról, hogy az állam nem huny szemet egy törvénysértés felett. Bizonyos pártok, nézetek elhallgatására a kereskedelmi televíziózásban egyébként magyarországi példát is találunk, mondjuk nálunk még eddig senkinek nem jutott eszébe, hogy ha emiatt megérkezik a sárga csekk, akkor hangos jajveszékelésbe kezdjen, és a független újságírást temesse.

pressgr.jpg

Az idézett cikkből egyébként az is kiderül, hogy összesen kilenc bemondót és hírigazgatót kérettek be etikai vizsgálatra, és hogy az ESIEA már korábban is kifogásolta bizonyos névtelen újságírók etikátlan, propagandaszerű, IGEN-re buzdító tudósításait. Ezzel szemben a szakszervezet pénztárosa, Dimitris Kotaridis azt állítja, az ESIEA kormánypárti befolyás alá került, és tudomása szerint hamarosan mintegy 300 újságíró ellen indul eljárás, miközben a kormánypárti adók felett szemet hunynak. Az érintett ellenzéki újságírók politikailag motivált támadásoktól és sztálini korszak beköszöntétől tartanak.

Hogy félelmeik mennyire megalapozottak, nem tudjuk, mindenesetre a görög médiamunkások és tulajdonosaik viszonyáról sokat elmond Costas Efimeros újságíró ma közzétett összegzése, amely megdöbbentő tényeket sorol fel, hogy tömegtájékoztatás címszó alatt mi folyik a demokrácia egykori mintaországában. Angolul értő olvasóinknak ajánljuk minden bekezdését végigböngészni, a lényeget röviden összefoglaltuk:

Az elmúlt héten két hasonló nagyságrendű tüntetés volt a görög parlament előtt, az egyik az IGEN-ek, a másik a NEM-ek mellett. Mindként demonstrációt élőben közvetítette a hat országos tv-csatorna, az IGEN-es tüntetésre 47 percnyi műsoridő jutott, a NEM-ekre összesen 8 perc.

A bankautomaták előtt kígyózó sorokról tudósító MEGA (nevéhez mérten a legnagyobb görög tv-csatorna) illusztrációnak évekkel korábban Dél-Afrikában készült képeket használt fel.

A görög kereskedelmi média több szállal kötődik a külföldről feltőkésített bankrendszerhez, az utóbbi áttételesen finanszírozza is az előbbit. Egyes médiamunkások gyanús kötődését az Egyesült Államokhoz és az IMF-hez nemrég egy parlamenti vizsgálóbizottság is kutatta.

A trojka által Görögországra erőltetett megszorítások közül egyedül a televíziós társaságokra kivetett 20 százalékos adó elhalasztását hagyta jóvá a Nyugat, és ezt öt éve minden év végén egy újabb esztendővel meghosszabbítják.

A nyomtatott lapokat és a televíziós piacot pár oligarcha család birtokolja. A válság óta mintegy háromezer újságíró vesztette el a munkáját, a szakmát a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság uralja, de nem az államtól, hanem a kenyéradó gazdáktól, akik a fentebb említett körhöz vannak bekötve.

Hogy a hellén médiamaffiozókhoz képest Habony Árpád vagy Simicska Lajos miért számít kispályásnak, azt akkor értjük meg, ha rájövünk, hogy a félsziget televíziói 1989 óta (!) engedély nélkül (pontosabban próba licensszel) működnek és az állami számvevőszék adatai szerint adót sem fizetnek.

Ilyen körülmények között működik jelenleg a görög sajtó, amely az elmúlt hetekben már a törvényesség látszatára sem ügyelve riogatott, fenyegetett és manipulált, hogy a görögök saját reformcsomagjuk helyett az IMF újabb megszorításait vegyék a nyakukba.

Nem kell tehát csodálkozni, ha a megszorításokkal sakkban tartott, médiamogulok kiskirályságaként működő szerkesztőségek kritika nélkül átveszik a nyugat-európai hitelintézetek érdekeinek aktuálisan megfelelő propagandát. Aki nem szeretné másnap az utcán találni magát, nem is nagyon tehet mást. Lehet és kell is sajnálni őket, de a „sztálini médiaterrort” a konkrét kormányzati intézkedésekig kezeljük fenntartással. És ha már mindenképpen a sajtószabadságért akarunk küzdeni, fordítsuk billentyűzetünk Brüsszel és Washington felé.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr407613352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2015.07.09. 17:51:15

Cukker sztori.
Nekem erről - mutatis mutandis - az EU-népszavazás jutott eszembe, amikor a csapból is folyt az eljövendő Kánaán ígérete, a NEM mellett pedig - az abszolút pártatlan tájékoztatás jegyében - kizárólag flepnis idiótákat mutattak, ilyen Thürmer-féléket.

Krisz11 2015.07.10. 19:27:36

"Ilyen körülmények között működik jelenleg a görög sajtó,"

Az egész nyugati sajtó cionista elnyomás alatt van.

"És ha már mindenképpen a sajtószabadságért akarunk küzdeni, fordítsuk billentyűzetünk Brüsszel és Washington felé."

Nagyon igaz! Tőlük kell megvédeni a sajtószabadságot, nem Kínától, vagy az oroszoktól.

2015.08.20. 05:08:49

A módszer kipróbált, bevált!
Remete levele (a kőtsönről) Kedves komám, Gábor!

Tudod, írtam már sokat olvasok, mindenféle ócska könyveket. No, el nem hiszed, mit leltem! 1875. november havában, arra kérte az Egyiptomi (Kedive, miniszterelnök féle, a marha,) az angol kormányt, küldjön pénzügyi szakértőt nékije!
Disraeli, angol miniszterelnök, hogy kihasználja a kedive nehéz pénzügyi helyzetét, A pénzügyi kölcsön fejében, rákényszeríti Anglia ellenőrzését, és protekorátusát. A misszióját, Cave főkincstárnok vezette! A kedive megengedte,, hogy megvizsgálja Egyiptom pénzügyeit. De a kölcsön tekintetében, nem tudtak megegyezni! Az államcsőd arra kényszerítette a kedivét, hogy siettesse a bankárokkal a megegyezést! Majd a hitelezők, és a kedive megegyeztek, hogy nemzetközi pénzügyi ellenőrzést, úgynevezett államadóssági pénztárt szervezzenek, és az államkölcsönöket konszolidálják!
A pénzügyi ellenőrzés nem jelentett egyebet, mint Egyiptom bevételeinek teljes kifacsarását! 9,5 millió Font bevételből 7,5 öt fizetett külföldi hitelezőinek! Kihasználták Egyiptom nehéz helyzetét, hogy még nehezebb helyzetbe hozzák az országot. Több minisztérium élére külföldieket neveztek ki! A sajtó azt állította, hogy az ország összes bajai, a kedive önkényéből erednek! Ez a liberális frazeológia, csak a valóságot leplezte! A valóságban a kormány, csak a külföldi bankoknak volt felelős! A parlament, üres fikció volt!
Nubár pasa, aki a hitelezők kielégítésére, több pénzt akart megtakarítani, csökkentette a hadsereg létszámát! Az elbocsátott tisztek lázadása elzavarta! Határtalan volt a bankárok, és a külföldi sajtó felháborodása!
A külföldi ellenőrzés visszaállítása Egyiptom további elszegényedéséhez vezetett! Figyelsz haver! 1882 Alexandriában felkelés tört ki, 50 külföldit megöltek! Válasz: Alexandria bombázása, Anglia Egész Egyiptomot megszállta! Ez lesz a mi jövőnk is? Mit gondolsz errűl? A föd is csak egy tengejen forog, és nincs új a nap alatt! Csak buta rövideszű népség! Kőccsőn kell? Megkapjátok, a cumit meg bekapjátok! Ja a könyv, elolvashatod, Az újkori diplomácia története!
56-ban Ggye Szuez? Kereste a tatár a Duna parton, mert tudomása szerint oda küldték!
süti beállítások módosítása