Az EU egyes tagállamai élükön Németországgal, úgy beszélnek a menekültek igazságos elosztását szolgáló kvótarendszerről, mint az egész probléma Szent Gráljáról. Nem működő elképzelése persze bárkinek lehet, még Merkelnek is.

menci.jpgAzt az utópisztikus álmot hajtják, hogy így majd kezelni lehet a problémát, mindenki kap valamennyi migránst a nyakába aztán jó is lesz. De tévednek, semmi nem lesz jó. Először is ott kezdődik, hogy az egész menekültáradat kezelése alapjaiban elhibázott. Nagyjából úgy állnak hozzá, mintha egy csőtörésénél nem a csapot zárnánk el, hanem rongyokkal és egy-két vödörrel porbálnák feltakarítani a megállíthatatlanul ömlő vizet, közben pedig sopánkodnak, hogy ez így nem megy, de azért jó lenne ha szomszédnál is lenne a nappaliban pár liter kiömlött vizecske.

Tehát, amíg nem lesz valamiféle rend a legtöbb menekültet kibocsájtó országban, addig szokjunk hozzá az út mellett bandukoló migránsok tömegeihez.

Na, de kanyarodjunk vissza az eredeti témánkhoz, az igazságos kvótarendszerhez. A migránsok döntő többsége Németországban képzeli el a jövőjét. Nem akar sem Görögországban, sem pedig Magyarországon, sem máshol élni. Ez nyilván nem igazán tetszik a németeknek, de akkor is ez a helyzet. Tehát, ha el is küldenének, bizonyos számú migránst más országokba, azokat senki nem tudná megakadályozni abban, hogy rövid időn belül visszamenjenek, hiszen, ha már elfogadták a menekültkérelmüket, ők is szabadon mozoghatnak az schengeni övezet határain belül. Zárt táborokba pedig nem lehet bedugni őket, hiszen ez sértené a nemzetközi jogot.

A menekültek keresztül mentek számtalan országon, amíg eljutottak az ígéret földjére, a németekhez. Ha nem oda vágytak volna, akkor megálltak volna útközben. De ez eszükbe sem jutott, nem hülyék ők, csak migránsok. Egyértelmű, hogy még a féllábú szírnek sem túl vonzó opció, hogy nálunk legyen közmunkás. Ennél még Damaszkuszban is jobb volt neki. Csak azért jött ide átmenetileg, mert pont útba esünk, nem többért.

A másik rendkívül fontos kérdés, hogy miként döntenék el, ki melyik országba kerül? Erről sajnálatos módon még nem igazán hallottunk semmit. Netán kihúznák tombolán a németországi helyeket? Vagy a képzettek, maradhatnak a németeknél, a többi meg menjen, oda ahova akar? Hogyan kívánják megakadályozni, hogy ne szakítsanak szét családokat? Igazságos és a gyakorlatban is működő rendszert még körvonalaiban sem sikerült felvázolni. Valószínűleg azért, mert nincs is. Orbán akár rá is bólinthatna a kvótarendszerre, úgy sincsen különösebben semmi jelentősége, mert soha nem fog működni, már ha egyáltalán lesz belőle valaha valami.

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr987764828

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szemetek 2015.09.07. 09:35:00

A kormányzati gyűlölet-propagandának felülők és a von hause aus rasszisták legújabb heppje, hogy hát milyen állatok ezek a menekültek, mekkora szemet hagytak maguk után (lásd még: nem tisztelik a kultúránkat). Nos, csak hogy lássák, mennyire nem olyan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2015.09.07. 11:28:21

@tibita: „mert minden papírjukat eltüntették”

Ezt a kommunikációt egyeztessétek, mert három rezsiharcos proli háromféleképpen interpretálja a történetet. Az egyik szerint nincsenek papírjai, a másik szerint hamisított papírjaik vannak, a harmadik szerint mindenki szíriai papírokkal megy.

Szóval nem túl kiforrott a sztori, na... :)

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:29:37

Egyébként érdekes lenne egy magyarázat arra, hogy mi ez a tehetlen düh Mo. kerítése ellen.

nekem 3 tippem is van:

1. Valóban megakadályozza a bevándorlást, ezzel Mo. nem csak kikerül a problémás zónából, de Orbán és a Fidesz nagyon megerősödik.

2. Az osztrákokon fognak átvonulni

3. Érdeke valakiknek az EU feltöltése muszlimokkal.

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 11:29:54

Nézzünk egy kifogástalanul polkorrekt helyről származó diagramot:
de.wikipedia.org/wiki/Russland#/media/File:Natural_Population_Growth_of_Russia.PNG

Ahogy látható, Oroszország 20 év után ismét képes reprodukálni a népességét. Nem niggerek tömeges bevándoroltatásával, hanem a saját erejéből. Egyébként minimum elgondolkodtató, hogy ezzel gyakorlatilag egyedül áll a fehér fajú országok között a világon.

Meg kell kérdezni Putyint, hogy csinálja és le kell másolni. Ha teszem azt, írmagostul ki kell irtani a liberalizmust és tébolyodott társait (feminizmus, buzipropaganda), akkor írmagostul ki lell irtani a liberalizmust és tébolyodott társait (feminizmus, buzipropaganda). Legalábbis az oroszok így csinálják és az eredmények őket igazolják.

Ha a libsik nem szeretnek efféléket hallani, az legyen az ő bajuk és elmehetnek a sunyiba az elmebeteg faszságaikkal.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:31:20

@GNDL: Vitatkozzál már normálisan. Te ennyire ostoba gyurcsánycsicska vagy? Sokkal hatékonyabb vagy, ha higgadtnak látszol és kerülöd a sértő jelzőket. Na meg a nagy arcot, hiszen te nem nem veszed észre, de okosnak sem tűnsz.

Bobby Newmark 2015.09.07. 11:31:52

@Ad Dio: Ja, hát azért dolgozni kell. A menekült az ellátást addig kapja, amíg le nem telepszik.

Nehogy már így rögtön elküldjük szegény, szerencsétlen 25-30 éves menekülteket nyugdíjba, ajókurvaéletbemár!

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:32:08

@Tudományos libsizmus: Ezek az oroszok egyre szimpatikusabbak.

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 11:33:00

@♔bаtyu♔:
4.) Éket akarnak verni a V4-ek közé. Ha Magyarország nem tudja megállítani a nigger hordákat, előbb-utóbb azok megjelenhetnek Pozsonyban és Prágában is. Ez esetben őket is rá lehet uszítani Orbánra.

Ad Dio 2015.09.07. 11:33:03

@A megvalósult amerikai ólom..:

Ez ilyen sajnos. Egy libikóka. Európában mindenhol erősödik a szélsőérték. Ha csepp esze lenne a nyugatnak, ezért sem ugrálna Orbánon. De szemmel láthatóan jelenleg mindenki rajtunk vezeti le a frusztrációját.

Függetlenül ettől azt gondolom, hogy egy rendszer részeként elfogadható kell legyen egy kvótarendszer, annak minden problémájával együtt. Viszont csak egy rendszer részeként. Ha a rendszer nem áll össze, akkor nem.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:36:07

@Tudományos libsizmus: Erre nem is gondoltam, pedig nagyon logikus. A v4 együtt már problémás. Főleg ha egy idő múlva Románia, Szerbia, Szlovéni és Horvátország is csatlakozik.

GNDL 2015.09.07. 11:36:37

@♔bаtyu♔: „én ha Gyurcsány lenne "generalissimótoknak" is ezt mondanám”

Oké, csakhogy én nem a két évtizedes posztkádári acsarkodó lövészárkaitokból jövök, tehát azért mert elutasítom a korrupt fideszes bűnszervezeteiteket, még nem azt jelenti, hogy akkor csak és kizárólag a másik szocialista bűnszervezet ájult rajongója lennék. Lelkiismeret furdalás nélkül tudnám kirúgni a sámlit mindenki alól, aki az elmúlt két évtizedben kormányon volt Magyarországon. :)

„meséld el egy-két mondatban hogyan kellene csinálni?”

Tudja a faszom nem vagyok sem szakpolitikus, sem mondjuk németországi vagy svédországi migránsügyi közalkalmazott. Gondolom te sem vagy az, tehát ha értenék is hozzá, és leírnám mi a teendő, akkor sem értenéd. :)

De ettől függetlenül évtizedek óta létezik bevándorlás Európában, menekültkezelés szintúgy, milliók vándorolnak évről-évre az EU magasabb életszínvonalat biztosító tagállamaiba, mégsem nyílt meg a föld alattuk, nem szakadt rájuk az ég, és több szempontból is de legfőképp gazdasági szempontból ezek a tagállamok továbbra is a világ élvonalába tartoznak. Tehát valamit mintha kicsit jobban tudnának, mint az egymást két évtizede váltó Fidesz-MSZP korrupt söpredék. :) Ráadásul ezek a tagállamok fel is ajánlották, hogy segítenek Magyarországnak a válság kezelésében, pénzzel, tanácsokkal, szakemberrel ha kell, csak kérnünk kell.

Ennek ellenére megy tovább folyamatosan a rasszista gyűlöletkeltés a turbókeresztény elvtársaitok felől...

Ad Dio 2015.09.07. 11:37:49

@Bobby Newmark:

Ez természetesen így van. A baj az, hogy a többség egyelőre úgy tűnik, nem fog tudni dolgozni. A munkaügyi rendszer az állampolgárok munkához jutását preferálja a menekültekkel szemben (ha engem kérdezel, nagyon helyesen). Ráadásul jó részüknek nincs igazolható végzettsége, nem beszél nyelvet, hovatovább esetleg írni-olvasni sem tud. A munkanélküliségi adataink sem olyan fényesek. Szóval nem olyan könnyű őket a munka világába elvezetni.

Bár náci dánok közmunkához kötnék a segélyt. Volt is belőle nagy mérgesnézés pár hete.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:38:43

"Az ARD beszámolója szerint vasárnap a hatóságokat “meglepte” a Magyarországról Ausztrián keresztül érkező, menedéket kereső emberek hulláma. Eredetileg 7 ezer emberre számítottak, de 13 ezren érkeztek egy nap alatt."

Amíg ezek itt laktak, a sajtójuk folyamatosan fikázta Mo.-t és még ők akartak vissza küldeni ide még vagy tízenötezret.

Szerencsére az összeset megkapják.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:39:29

@GNDL: Öregem, itt ha valaki acsarkodik az te vagy.

Na szevasz, keress mást.

tibita 2015.09.07. 11:41:15

@A megvalósult amerikai ólom..:

Nem kel ezt nyugati ballib nyafogást mellre szívni, azért van az egész, hogy egy kamuveszélyel és az eltanult zorbánozással igazolják amit a nyugati lakosság sem akar, az észnélküli befogadást!
Biztos a zorbán álruhában gyujtott fel 200!!! tervezett menekült tábort is No-ban.....
Még csak most érkezett oda az előörs, csak most jön a rádöbbenés!

Lesz itt még fordulat!

Lesz itt még szépen, illedelmesen megkérve Mo. hogy legyenszives bármi áron, akár fegyverrel is megvédeni azt a gyönyörű, szép kerítést!
Lesz ott vállvetve német határvadász, osztrák zsandár és magyar katona.

GNDL 2015.09.07. 11:43:07

@♔bаtyu♔: Látom sikerült megértened a lényeget... viccelek. :)

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:44:05

@Ad Dio: nem véletlen akarnak a németek fizetni utánuk 6000 Eurót/kopf. annak aki befogadja őket.

Bobby Newmark 2015.09.07. 11:45:09

@GNDL: A súlyos problémákat az okozza, hogy MINDEN fontosabb ennek a kormánynak, mint az egészségügy. Egyetlen stadion árából gatyába lehetett volna rázni az egészségügyet.

De ez nem cél, fontosabb a GDP a jó pártkatonák zsebébe csatornázása, mint az ország.

És a legdurvább az egészben, hogy az ilyen Geciputtony... izé, Batyu félék még tapsolnak is ehhez.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:46:36

@GNDL: Utálod orbánt és ebből vezetsz le mindent.

Én nem utálom Orbánt, de a saját érdekeimből vezetek le mindent, ez a nagy különbség.

Orbánék pedig elhiheted jól csinálják, itt napi több ezer bevándorlót kezelnek lényegében problémák nélkül. Azaz kaja, ital, fedél.

Az osztrákok már az első nap nem tudták utána csinálni.

szvsz 2015.09.07. 11:48:00

@GNDL: "hogyan szeretné pótolni a már ma is súlyos gondokat okozó képzett munkaerőhiányt az egészségügyben"
Fejezd már abba az istentelen marhaságaidat, bakker! Szerinted ez azon múlik, hogy emberanyagból nincs utánpótlás?! Éhbérért a szír migráns sem fog haldoklókat ápolgatni.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:48:22

@Bobby Newmark: Persze, a magadfajta ostoba gyurcsánycsicska szarzsákoknak pedig nem jut az eszébe, hogy Gyurcsányék építették le az egészségügyet, most nem csak stadion épül, hanem kórház is.

GNDL 2015.09.07. 11:49:07

@Bobby Newmark: Na, végre, vannak itt józan hangok is... :)

rеgress 2015.09.07. 11:49:59

@Bobby Newmark: Hiányzol, már jár a lift az MSZP székházban.

♔bаtyu♔ 2015.09.07. 11:51:01

@Bobby Newmark: haver, úgy látom, jelenésed van. Azért jó, hogy van egy tuti hely, ahol a kuncsaftjaid megtalálnak.

GNDL 2015.09.07. 11:52:55

@♔bаtyu♔: „Utálod orbánt és ebből vezetsz le mindent.”

Nem utálom, mert az már valamiféle kémiát, érzelmet feltételez. Egyszerűen megvetem, hideg vérrel, nem csak őt, szavazóit is. Az olyasféle erkölcstelenségek amelyeket elkövet, és az olyasféle erkölcstelenségeket amelyeket ájulásig hű rajongói elnéznek neki, embertelenségnek tartom.

„Orbánék pedig elhiheted jól csinálják”

Ti azt is bekajáltátok, hogy a radikális adócsökkentés ígérete ellenére az elmúlt években bevezetett közel félszáz válságadót nem ti fizetitek... jól beszoptátok, de még mindig nem veszitek észre. :D Akkor gondolom ebben a témában is hasonlóképpen tudjátok a frankót. :)

tibita 2015.09.07. 11:53:47

@GNDL:

Melyik variáció zárja ki, hogy eltüntették a papírjaikat ?!

Szépen vitatkozzál, mert ha idegeskedsz, hibázol és nem beszélgetni fognak veled, hanem röhögni rajtad......már közel jársz!

GNDL 2015.09.07. 11:54:32

@szvsz: „Fejezd már abba az istentelen marhaságaidat”

Azért mert neked nem tetszik, hogy az ötödik éve ámokfutó posztkommunista kormányzat által okozott károkról beszéljünk, a károk még léteznek... elfordíthatod a fejed, rázhatod az öklödet azok felé akik kimondják az igazságot, de ettől függetlenül a probléma létezik.

GNDL 2015.09.07. 12:01:19

@tibita: „Melyik variáció zárja ki, hogy eltüntették a papírjaikat”

Mondjuk fura, hogy ezt is magyarázni kell valakinek. :) Egyrészt ha vannak papírjaik, akkor már nem tüntethették el. Remélem ez világos. A hamisított szíriai útlevéllel egyetlen probléma van: ha tudod, hogyan készülnek hamisított útlevelek, akkor tisztában kéne lenned azzal is, hogy az ezzel kapcsolatos szíriai közigazgatás „kicsit” akadozik mostanság... tudod, ott egy kisebb polgárháború van éppen. :) Tehát minden bizonnyal lehetnek hamisított okmányaik a menekülteknek, de ez egyáltalán nem egy jellemző dolog. A harmadik pedig, hogy vannak papírjaik, remélem egyértelmű dolog.

Egyébként sajnos vannak olyanok, akik tényleg eltüntetik a papírjaikat: Szíriából több esetben „kimenekülni” kell, mert folyamatosan ellenőrzik a lakosságot a dezertőrök után kutatva. Aki úgy érzi, hogy elfogják, az mihamarabb megsemmisíti papírjait, hogy ne tudják a családjának életével zsarolni. Szomorú történet ez, reménykedjetek hogy sosem kerültök ilyen helyzetbe...

„Szépen vitatkozzál”

Az mit jelent?! Nyaljam Orbán elvtárs seggét? :)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 12:04:57

@GNDL: Próbáld már felfogni, hogy ez NEM MAGYAR SPECIFIKUM, hanem általános kelet-európai jelenség, mert egyszerűen nyugaton 5-10-szeres bérek vannak, mint a posztkommunista országokban.
Ez az EU csatlakozás egyik kártékony mellékjelensége, ami egyre súlyosabban érinti az újonan csatlakozó volt szocialista országokat, és nem ezen országok kormányai tehetnek róla.

Ha ezt nem vagy képes felfogni, akkor egyszerűen gyengeelméjű vagy, nem tudok mást mondani..

Ad Dio 2015.09.07. 12:07:24

@♔bаtyu♔:

Most olvasom, hogy Franciaország befogadna 24000 menekültet. Brávó. 66 millióra 24000, annyi mint 2750 állampolgár/menekült. Ezt Európa összlakosságára rávetítve, azt jelenti, hogy ha mindenki ilyen "nagyvonalú", akkor pikk-pakk megoldottuk 210.000 menekült problémáját. Szuper. Ezt a komplett kérdést egy bátor, ízig-vérig européer kiállással abszolváltuk. Ugyan nem minden szempontból igazságos a rendszer, hiszen a szegény országok ugyanolyan arányban vannak számolva, mint a gazdagok, de sebaj. 3500 menekült jut ránk, a jelenlegi 15000 átutazóhoz képest azt hiszem nem fog gondot jelenteni.

Ezt a kérdést akkor lezártnak is tekinthetjük. Már csak azt a részletet kell kiagyalni, hogy mit is csinálunk a maradék 1.5-1.8millió emberrel... meg persze azokkal akik majd csak eztán jönnek... de erre nyilván van kész forgatókönyve ennek a nagyszerű, melegszívű, humanista Államférfinek (csak azért nem írom csupa nagybetűvel, mert tudom bántaná a szerénységét).

Ez a nagy baj mai napság: Európa puha, konform-elitje tagadja a valóságot. Álmegoldásokat erőltet.

Kedves Hollande úr! Tessék szíves lenni kiállni a francia nemzet elé, és bemondani a valódi számot: 240.000, de ha a pöttyet is arányossá akarjuk tenni a befogadást a gazdasági helyzethez, akkor inkább 400.000-et. Mad ehhez azt is tegye hozzá, hohy "egyelőre", mert a tendenciák fennállása alapján ez ÉVI ennyi lesz. Ha erre az a franciák többségének a válasza, hogy "amen", akkor érdemes vele előállni. Azt hiszem ilyen erkölcsi bázissal senki nem szegezhet szembe komoly érveket... viszont a mai ajánlata ennek fényében egy merő populista lúzung, ha úgy tetszik hazugság.

A németek többször cáfolt 800.000-es száma közelebb áll a valósághoz, mint ez a 24.000...

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 12:08:26

@♔bаtyu♔:
Feymann tegnap tájékoztatja a világ közvéleményét, hogy ő és Merkel megoldották a menekült kérdést.

Utána szalad Tuskhoz, hogy hívna már össze egy rendkívüli EU csúcsot menekült ügyben. Ja, miután megoldotta. Tusk elhajtja, erre bejelentkezik Orbánnál, akit két hete szénné fikáz.

Most jöhet Budapestre égni, mint a Reijsztág. Arról nem beszélve, hogy Tusk nyilván konzultált Merkellel, mielőtt lepattant róla ez a Feymann, tehát úgy tűnik, mintha Merkel sem azt a meccset játszaná, amit ő.

A belügyminiszterét közben az osztrák aktivisták hajtják el a menekültek környékéről.

Ilyenkor azért örülök, hogy nem efféle kormányunk van nekünk is.

Tudományos libsizmus 2015.09.07. 12:22:02

Magam előtt látom a die Presse főcímét Arial 76-as betűtípussal:

ORBÁN A TESTŐREIVEL TEPERTETI LE A MENEKÜLT GYEREKEKEN SEGÍTŐ CIVIL AKTIVISTÁKAT!

Ja, vagy ezt az osztrák belügyminiszter testőrei hajtották végre Ausztriában. Bocs, akkor nem szóltam.

GNDL 2015.09.07. 12:22:21

@A megvalósult amerikai ólom..: „általános kelet-európai jelenség”

Magyarországon (mert engem most csak ez érdekel) ez egy „probléma”, ráadásul mint látjuk, hogy egyre súlyosabb gondokat okoz nem csak az egészségügyben hanem szinte a gazdaság minden területén (konkrétan képzett munkaerőhiány minden szektorban a nyugati megyékben), ez egy folyamatosan eszkalálódó kurva nagy probléma... jelenleg talán az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb az országban. Ehhez képest a menekülthullám egy vasárnapi piknik a családdal, anyóssal. :)

Szóval kezelhetitek „jelenségként”, ki-ki más megfontolásokból, de nem kis katasztrófával fenyeget, ha nem álltok neki már ma a probléma megoldásán dolgozni. Ha a kormány nem tudja a megoldást, nem is akar megoldást (mint látjuk ötödik éve), legalább a probléma enyhítését, akkor sürgősen más kormány után kellene néznetek, majd megint egy másik után, ha azok sem képesek, és nem hagyni, hogy kitöltsék a ciklusukat közpénzeket rabolva, éveket vesztegetve feleslegesen.

Szóval a két évtizedes Fidesz-MSZP hajtépésetek és lövészárok cirkuszotok után lassan odafigyelhetnétek egyrészt egymásra, mert először is magyar állampolgárok vagytok nem pedig fideszesek vagy szocialisták, másrészt az ország valódi érdekeire is... persze csak abban az esetben, ha az ország, jobbat mondok a SZERETTEITEK jól felfogott érdekeit fontosabbnak tartjátok, mint kedvenc posztkommunista politikai szervezeteitek politikai sikereit és hatalmon maradását. :)

Ad Dio 2015.09.07. 12:25:40

@GNDL:

"Ez a menekülttéma gumicsont,"

Megint itt tartunk? Nincs is semmiféle probléma. Orbán találta ki, egész Európa meg beszopta és rágódik rajta.

Ha sokan jönnek szembe az autópályán, annak egyik lehetséges oka az, hogy mindenki hülye. De van azért egy ennél valószínűbb ok is...

tibita 2015.09.07. 12:29:14

@GNDL:

Aha, szóval a hamis útlevél is jó.....hiszen van.

Nyugodj bele, a többség papírok nélkül jön és bemondásra lesz regisztrálva.
És pont az általad már megint, nevetséges kioktató stilusban prezentált polgárháború miatt nem is lehet ellenőrizni, kössz, hogy ezzel cáfolod a korábbi szösszeneted is!

Szedd már össze magad.....ez így nem fair!

Ad Dio 2015.09.07. 12:30:11

@GNDL:

"Szóval a két évtizedes Fidesz-MSZP hajtépésetek és lövészárok cirkuszotok után lassan odafigyelhetnétek egyrészt egymásra, mert először is magyar állampolgárok vagytok nem pedig fideszesek vagy szocialisták, másrészt az ország valódi érdekeire is... persze csak abban az esetben, ha az ország, jobbat mondok a SZERETTEITEK jól felfogott érdekeit fontosabbnak tartjátok, mint kedvenc posztkommunista politikai szervezeteitek politikai sikereit és hatalmon maradását. :) "

A kérdés merőben nem jobb/bal szekértábor problematika. A hasadás tengelye a balliberális szélsőérték és az összes többi ember közt húzódik. Olvasd a valóságot, ha azzal nem futsz össze, akkor a fórumok hozzászólásait. Elég az arányokra figyelned. Ráadásul ez nem hazai jelenség. Messze nem...

GNDL 2015.09.07. 12:31:48

@Ad Dio: „Megint itt tartunk? Nincs is semmiféle probléma.”

Ha egy mondatnál többet képes lennél a szellemi korlátaid ellenére megérteni, akkor előtted is világos lenne, hogy egy szóval nem említettem, hogy ne lenne probléma.

Ennek ellenére mindösszesen annyit próbálok a magadfajta kommunista rezsiharcosokkal megértetni, hogy ha súlyozzuk Magyarország jelenlegi problémáit, akkor az első tízben többek közt az egészségügy és a gazdaság hitvány helyzete mellett a magyarországi kivándorlás is jóval súlyosabb probléma, mint az ez után, nagyjából az 500-1000. helyen következik a jelenlegi menekültválság. Mégsem a súlyosabb problémákkal vagytok elfoglalva, hanem azzal a szaros gumicsonttal, amit a politikai kalandor elvtársaitok elétek dobtak, csak hogy ne a kormányzásuk teljes sikertelensége legyen közbeszéd tárgya.

Inkább kérdezz, ha valami nem világos. :)

GNDL 2015.09.07. 12:35:58

@tibita: „szóval a hamis útlevél is jó.....hiszen van”

Már megint egy olyan kommunista rezsiharcos, aki képtelen az értő olvasásra... :) Egy szóval nem állítottam ilyet, mindösszesen annyit említettem, hogy „nem ez a jellemző”. Ami, segítek, annyit jelent, hogy bár előfordul, de nem olyan nagy számban, hogy ez alapján általánosítani lehetne.

„polgárháború miatt nem is lehet ellenőrizni”

Ilyet sem állítottam, de elkerülendő a „kioktatást”, ennél a fejezetnél már inkább arra biztatlak, hogy ha nem érted az általam írt véleményeket, akkor mielőtt még ez alapján alakítanád ki a véleményed, előbb inkább kérdezz vissza. :)

GNDL 2015.09.07. 12:39:20

@Ad Dio: „kérdés merőben nem jobb/bal szekértábor problematika”

Magyarországon semmiképp, mert itt évtizedek óta nincs jobboldal.

„hasadás tengelye a balliberális szélsőérték és az összes többi ember közt húzódik”

Mondjuk azért összehasonlíthatnád az európai jobb- és baloldali pártok hozzáállását a magyarországi korrupt posztkommunista pöcsök hozzáállásával ebben a témában. Nekem kellemetlen, de még a magát a sárga földig lejárató hitvány MSZP és gittegyleteik is „európaibb” és „keresztényibb” hozzáállást tanúsítanak, mint Orbán elvtárs és retardált futsalos csapattársai... arról volt szó még 2010 környékén, hogy ez „más” kormányzás lesz. :)

Ad Dio 2015.09.07. 12:41:40

@GNDL:

"Mondjuk azért összehasonlíthatnád az európai jobb- és baloldali pártok hozzáállását a magyarországi korrupt posztkommunista pöcsök hozzáállásával ebben a témában. "

Konkrétan melyikre gondolsz?

Ad Dio 2015.09.07. 12:45:28

@GNDL:

"Nekem kellemetlen, de még a magát a sárga földig lejárató hitvány MSZP és gittegyleteik is „európaibb” és „keresztényibb” hozzáállást tanúsítanak, mint Orbán elvtárs és retardált futsalos csapattársai..."

Nem tartozom Orbán feltétlen hívei közé. Viszont olvasd el azt a hsz-omat a benne taglalt problematikával és aztán térjünk vissza erre a "keresztény" meg "európai" hozzáállásra.

@Ad Dio:

jobbegyenes.blog.hu/2015/09/06/miert_elvetelt_otlet_a_menekultkvota/full_commentlist/1#c28023374

Bobby Newmark 2015.09.07. 12:47:19

@SMS Taurus: Nagyon ügyes vagy, ez perpill a jogi szabályozás, feltaláltad a spanyolviaszt. Annyi a különbség, hogy nálunk IS van "hotspot", mert kurvára nem vagyunk kivételesek semmilyen szempontból, hogy ne legyen, meg hogy direkte ezeket a "hotspot"okat kerülik el a menekültek.

Szal igen fasza pofont adtál a szarnak.

Ad Dio 2015.09.07. 12:49:39

@GNDL:

"ha súlyozzuk Magyarország jelenlegi problémáit, akkor az első tízben többek közt az egészségügy és a gazdaság hitvány helyzete mellett a magyarországi kivándorlás is jóval súlyosabb probléma,"

A kelet európai kivándorlás nem magyar jelenség. Magyarországot a régió átlagánál kevésbé érinti. Ettől a probléma még valós, de nem kezelhetetlen.

Nb.: a személyeskedést megspórolhatod. Csak indulatossá teszed vele magadat és az a kutatások szerint rontja a pillanatnyi kognitív képességet. Részemről mint indifferens információt átugrom.

Bobby Newmark 2015.09.07. 12:49:39

@♔bаtyu♔: Gyurcsányista a kurva anyád, az. Felőlem lengedezhet a szélben mindkettő, szomszédos lámpavason. Faszfej.

Én az elmúlt 1000 év összes ma még élő politikusát a Dunába lőném. Többször elmondtam már neked.

ÉN nem vagyok egy megalkuvó takonygerincű szarzsák, mint te, hogy ha valaki olyan lop, akivel egyetértek (és ez NEM Gyurcsány), annak elnézzem.

Bobby Newmark 2015.09.07. 13:04:03

@Ad Dio: Nem kezelhetetlen, csak kár, hogy senki nem akarja kezelni. Fontosabb az elvtársak zsebét degeszre tömni.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 13:04:57

@GNDL: Én értem, hogy téged "csak ez érdekel", de attól ez még egy általános, nem az adott kormányon múló jelenség, hiába próbáljátok ezt sugallni.
Ha egy adott problémánál nem veszed figyelembe a probléma környezetét, tágabb összefüggéseit, könnyen hozhatsz hamis ítéletet..

Bobby Newmark 2015.09.07. 13:08:16

@Ad Dio: Azért azt nem ártana felfogni a számháborúsdi elkezdése előtt, hogy az említett úriember MIRE mondta a 24ezret. A jelenleg -fasztudja, elmúlt héten?- bejött 54ezerből 24ezret vállal.
Most, azonnal.

Ez nem a jövőre vonatkozó szumma befogadási felajánlásuk volt, mint aminek te elképzelted.

Bobby Newmark 2015.09.07. 13:10:30

@A megvalósult amerikai ólom..: Szar helyzetben is lehetne úgy kormányozni, hogy előrefelé haladjon az ország, ne pedig még mélyebbre süllyedjen az amúgy sem kis mértékű korrupcióban.

Az nem megoldás, hogy "oh, oké, Kelet-Európa szarban van, akkor gyorsan lopjuk el azt amit még lehet, az ország meg magasról le van szarva".

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 13:11:52

@SMS Taurus:

Bulgáriában a rendszer működik. A bolgár kerítés megépítése óta jelentősen csökkent a beáramlás.

Viszont hiába regisztrálnak BG-ban szinte minden segélyvadászt, a legtöbbjük megy tovább a szerb határ felé, onnan meg a magyar határhoz.

Bulgária annyit tudott elérni: saját magát megvédte az áradattól. A kerítés mellett ezt segítette elő még a rossz ellátás és a kevés segély. Emellett a bolgár határőröknek időnként az a szokásuk, hogy az illegálisokat egyszerűen erőszakkal visszadobják Törökországba, pár pofon keretében. Ez elterjedt, így ez is csökkenti a határsértési szándékot.

GNDL 2015.09.07. 13:11:55

@Ad Dio: „Konkrétan melyikre gondolsz?”

Válassz. Természetesen nem a radikális pártokra gondolok, abból van nekünk is épp elég, Fidesztől Jobbikon át DK-ig. :)

„olvasd el azt a hsz-omat”

Olvastam. Az még a franciák „önkéntes felajánlásáról” szól, holott a franciák egyébként támogatnák Merkel kvótarendszerét is: hvg.hu/vilag/20150903_Kotelezo_kvotak_Merkel_es_Hollande_egyete

„Ettől a probléma még valós, de nem kezelhetetlen.”

Nem kezelhetetlen?! Miért, nem most van szakemberhiány a nyugati megyékben? Nem most dolgoznak, túlóráznak heteket egyhuzamban egészségügyi dolgozók szabadnap nélkül?! Ha nem kezelhetetlen akkor miért nem kezelik? :)

GNDL 2015.09.07. 13:14:11

@A megvalósult amerikai ólom..: „attól ez még egy általános, nem az adott kormányon múló jelenség”

Akkor kin múlik?! A Pókemberen? Húsvéti nyuszin? :) Azt hittem az aktuális kormányzatokon múlik a munkaerő-piaci negatív folyamatok kezelése, a problémák megoldása... de mindig hall újat a zembör. :)

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.09.07. 13:14:21

@♔bаtyu♔:

Orbán ma reggel joghurtot evett reggelire. A Reuters emlékeztetett, hogy Hitler kedvenc étele a joghurt volt.

Kivlov 2015.09.07. 14:02:32

Minek beszélünk arról, hogy osszunk szét valamit, amiről nem is tudjuk hogy mennyi?
Ha 100 emberről lenne szó, szerintem mi is azt mondanánk nagyvonalúan, hogy jöjjön ide a 100%-a. De ha 5 millióról van szó, annak már az 1%-a is sok!
A franciák verik a nyálukat, hogy jöhet hozzájuk 24 ezer! :D
Csak nálunk 160ezren jöttek eddig illegálisan, a többit hova teszed, gazdag, frank barátom???

HaCS 2015.09.07. 14:10:27

@GNDL:

"(konkrétan képzett munkaerőhiány minden szektorban a nyugati megyékben), ez egy folyamatosan eszkalálódó kurva nagy probléma... jelenleg talán az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb az országban."

Mondod ezt te. Mondd jártál már esetleg az ország keleti felében? Ott éppen a munkahelyekből, megélhetésből van hiátus. Nem is biztos, hogy kisebb, mint az általad említett munkaerőhiány. Nézz majd egyszer szét Putnokon, vagy Hajdúhadházon, neadjisten Sarkadon!

Értem én, hogy az a megoldás, hogy betelepíted a képzett munkaerőt, könnyebb, és rövidtávon gyümölcsözőbb, mint a saját polgáraidat oktatni, de addig már nem jutnak el a gondolataid, hogy ezzel hosszútávon egy fél országot hagysz elsüllyedni a mindennapi kilátástalanságba.

Írtam neked már ezekről itt:

@HaCS:

Valami választ majd kicsikarhatnál magadból.

Ad Dio 2015.09.07. 14:15:02

@Bobby Newmark:

Mondjuk nem :-).

Ez az ő vállalása a kvótarendszerből.

Olvass utána.

Ad Dio 2015.09.07. 14:17:18

@GNDL:

"Olvastam. Az még a franciák „önkéntes felajánlásáról” szól, holott a franciák egyébként támogatnák Merkel kvótarendszerét is: hvg.hu/vilag"

Nem. Ez az ő ajánlásuk a készülő kvótarendszer alá. Olvass utána.

Ad Dio 2015.09.07. 14:22:12

@GNDL:

"Nem kezelhetetlen?!"

Nem, nem az. ha majd az lesz, ott van Ukrajna/Kárpátalja. Kb akkora a különbség az ukrán és a magyar jövedelme közt, mint a magyar és az osztrák közt. Vízum és jöhetnek.

Még nem tartunk ott.

Ráadásul egy sereg pozitívuma is van a kivándorlásnak, de erről most nem fogok többet írni, mert ez nem ide tartozó topik. Alma és körte, ahol az alma öklömnyi, a körte meg akkora mint egy busz.

Ad Dio 2015.09.07. 14:24:46

@GNDL:

"Válassz."

Válassz Te bátran. Tied az elsőbbség.

GNDL 2015.09.07. 15:05:06

@HaCS: „Ott éppen a munkahelyekből, megélhetésből van hiátus”

Pontosan, de az egy másik komoly probléma egészen más okokból mint a nyugati megyékben tapasztalható képzett munkaerőhiány, csak az eredőjük közös: a posztkommunista Fidesz-MSZP két évtizedes kormányzásképtelensége és lövészárokharca.

„Nem is biztos, hogy kisebb, mint az általad említett munkaerőhiány”

Mindkettő súlyos, azonnali megoldásért, de legalább radikális enyhítésért kiáltó probléma.

„az a megoldás, hogy betelepíted a képzett munkaerőt, könnyebb”

Egyáltalán nem, csak más megközelítés. De valami, a jelenlegi semmi helyett.

„ezzel hosszútávon egy fél országot hagysz elsüllyedni a mindennapi kilátástalanságba”

Nem én, ismétlem: Fidesz-MSZP... és szavazóik. :)

GNDL 2015.09.07. 15:12:13

@Ad Dio: „Ez az ő ajánlásuk a készülő kvótarendszer alá.”

A kvótarendszer adatai naponta változnak, egy-két hete 40 ezerről szólt, ma már 120 ezerről. :) A lényege az, hogy _elfogadja_ a kvótát a francia kormány. Nem pedig közpénzekből kampányolnak ellene...

„Még nem tartunk ott.”

Tehát nem kezelhetetlen a probléma, azért dolgoznak látástól vakulásig az egészségügyi dolgozók szabadnap nélkül, sokan már nem is külföldi álláslehetőség miatt hagyják el a pályát, hanem egyszerűen a körülmények miatt. Azért ennek kicsit olvass utána, elég nagy a sajtója az elmúlt hónapokban, hogy milyen állapotok vannak az egészségügyi dolgozók körében... ennek az ellenkezőjét hirdetni nem túl szerencsés. :)

„egy sereg pozitívuma is van a kivándorlásnak”

Mondjuk a nyugati megyékben, igaz?! Aki teheti át sem költözik Ausztriába, egyszerűen csak átjár dolgozni, de a magyarországi infrastruktúrát használja, a magyarországi egészségügyi rendszert, mindezt úgy, hogy nem ide adózik. Na most örüljünk ennek is egy kicsit... :)

Elképesztően félvállról veszitek, nem csoda, hogy ennek az országnak legfőképp a _lakossága_ miatt nincs helye Európában. A Balkánon annál inkább...

GNDL 2015.09.07. 15:13:25

@Ad Dio: „Válassz Te bátran. Tied az elsőbbség.”

Akkor ebben a kérdésben vizsgáld meg az Európai Néppárt politikai szervezeteinek a hozzáállását, tudod, elméletileg ehhez a politikai családhoz tartozik a Fidesz is.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 15:17:32

@GNDL: Abból is látszik, hogy nem a kelet-európai kormányokon múlik, hogy számos ország küszködik ezzel a problémávan. Mindenki nem lehet hülye.
Ha két drasztikusan eltérő fejlettségű, és bérviszonyú korábban egymástól zárt régió között egyszerre korlátlan átjárást biztosítasz, teljesen logikus, hogy a nyugaton hiányszakmának számító foglalkozások művelői elindulnak a nagyobb jövedelmek felé.
Ebben a tekintetben a nyugatnak kellett volna önmérsékletet tanusítania.

GNDL 2015.09.07. 16:06:01

@A megvalósult amerikai ólom..: „számos ország küszködik ezzel a problémávan”

Nem fog elmúlni nyomtalanul több évtizednyi szocializmus, itt a keleti blokkban sem, ez azért valahol axióma. Na de míg a velünk csatlakozott uniós tagállamok képesek jelentős részeredményeket felmutatni „felzárkózás” témakörben, addig Magyarország már a régiós versenytársaitól is igen látványosan szakad lefelé. Ráadásul annak ellenére, hogy anno a csatlakozáskor, bár már akkor is nyilvánvalóak voltak Magyarország strukturális problémái, de még a régió éllovasai voltunk. Lásd EUR bevezetése, 2002 magasságában minden hazai és nemzetközi elemző biztosra vett egy 2006-2008-as bevezetést, ma már céldátumunk sincs, sőt, a közbeszédből is kikopott mert annyira hitvány a teljesítményünk, hogy csak legyinteni lehet a feltételek teljesítésére. :)

Kiegészítésként: nem az EUR mint valuta bevezetése a fontos, hanem legalább a bevezetés feltételeinek teljesítése, mert az nem túl jelentéktelen indikátora annak, hogy voltaképpen megálljuk-e gazdasági szempontból a helyünket Európában vagy sem. :)

„a nyugaton hiányszakmának számító foglalkozások művelői elindulnak a nagyobb jövedelmek felé”

Mindenki megy, és mindenkinek van lehetősége is. Persze nem elhanyagolható a képzettség szintje, idegen nyelv ismerete, a rátermettség, de inkább nem jellemző, hogy a fodrászoknak van jobb esélyük vagy a hegesztőknek. Mindenkinek van esélye, ebben különbözik a nyugati kapitalizmus a hazai balkáni posztszocializmustól... :)

Ad Dio 2015.09.07. 16:08:28

@GNDL:

"A kvótarendszer adatai naponta változnak, egy-két hete 40 ezerről szólt, ma már 120 ezerről. :)"

A valóságban pedig 1.5-2 millióról van szó MA. De a szám dinamikusan nő...

"A lényege az, hogy _elfogadja_ a kvótát a francia kormány."

Szerinted az valóban belátáson alapuló "elfogadás", hogy hazudok egy számot, aminek semmik köze a valósághoz (konkrétan töredéke a valóságnak), majd ezt borzasztó humánusan "elfogadom"? Mert szerintem nem az. Ez csupán arra jó, hogy ideig-óráig fenntartsa a kormány jófejségének látszatát - nettó populizmus, illetve a választók megvezetése. Mellesleg közpénzen.

"Nem pedig közpénzekből kampányolnak ellene..."

Abban persze egyetértünk hogy közpénzen ellene kampányolni sem szép dolog. Ezt akkor is mondtam, amikor épp történt.

Bobby Newmark 2015.09.07. 16:14:28

@Ad Dio: A kvótarendszernek pont az a lényege, hogy ne vállalgatni kelljen, hanem fixen, arány szerint legyen szétosztva, kvázi automatikusan. ÉS még kibaszott messze van attól, hogy mindenki elfogadja, és működjön a rendszer. (EUt ismerve még egy bő másfél évtizedet el fogunk tárgyalgatni arról, hogy melyik országhoz pontosan mennyi százalékot rendeljünk)

Szóval akkor mégis mi a picsáról beszélsz, kérlek?

Ad Dio 2015.09.07. 16:16:06

@GNDL:

Konkrétan melyikét?

Bobby Newmark 2015.09.07. 16:19:05

@Ad Dio: Látom nem fogod fel.

Perpill tűzoltás folyik, befogadnak hasraütött mértékű számokat, ABBÓL, AKIK MÁR IDEÉRTEK.
Te annak örülnél, ha senki nem fogadna be egyet sem, és itt dekkolnának nálunk míg az EU megszül valami döntést, vagy mi a fasz?

A kvótarendszer meg SZÁZALÉKRÓL fog szólni, hogy mondjuk FR 20%, D 25%, GBR 20%, HU 1%, stb.

Tudod, elemi matek, mindegy a konkrét szám, szétosztják.

Ad Dio 2015.09.07. 16:22:09

@Bobby Newmark:

Arról szépöcsém, hogy a lehető legmesszebb menőkig álságos 24000 ember befogadásáról beszélni akkor, amikor Európában legszerényebb számítások szerint is 1.5-2 millió új bevándorló van. Reális számokkal kellene számolni, mert az állampolgárok így közpénzen csak hazugságokat és illúziókat kapnak.

Lehet ez meglep, de én kvóta-párti vagyok. Viszont leginkább is józan ész párti, így ragaszkodom hozzá, hogy REÁLIS számokkal dolgozzunk és nézzünk szembe a VALÓSÁGGAL. Nem mellesleg azt is elvárom, hogy a kvóta rendszer mellé társítsunk egy komplex stratégiát, amiben a határok kérdésétől a bevándorlók mozgatásán át a származási országok kérdéséig minden benne van.

GNDL 2015.09.07. 16:25:56

@Ad Dio: „valóságban pedig 1.5-2 millióról van szó MA”

Több millió szíriai menekült van jelenleg is az egykori Szíria környéki arab államok menekülttáboraiban. Nem tudja mindenki vállalni a hosszú és veszélyes utat Európába, jelenleg is csak pár százezer menekültről van szó akik már megérkeztek vagy ide tartanak, ráadásul az ősz-tél beálltával a számuk minden bizonnyal csökkenni fog... legfeljebb megvárják a tavaszt, addig kapnak az unió politikusai is egy kis szusszanásnyi időt. :)

De ha akár 5 millióról lenne szó (persze ez egy óriási túlzás): az unió lakosságának ez még mindig csak 1%-a lenne, csak úgy viszonyításképp. Európa minden bizonnyal meg fog birkózni a problémával.

„hazudok egy számot, aminek semmik köze a valósághoz”

Egyelőre a közös kvóta elfogadását szeretnék elfogadtatni, úgy tűnik sikerrel, ezért ezek a politikai nyilatkozatok. De megint megemlítem, ez még mindig pozitívabb hozzáállás, mint amit a magyar kormányzat művel...

„Konkrétan melyikét?”

Mindegy: hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_N%C3%A9pp%C3%A1rt

Bár mondjuk a ciprusiakról és máltaiakról semmit nem tudok, de például spanyolok, svédek és németek reakcióiról már olvashattunk nem keveset. :)

Ad Dio 2015.09.07. 16:28:39

@Bobby Newmark:

Értem én ezt, csak nem úgy ahogy Te. Nem "tűzoltás" folyik, hanem populista belpolitikai helyezkedés. Mivel látjuk hogy az emberek szeretnék magukat "jónak" érezni (van kis lelkiismeret furdalásuk a gazdagságuk miatt), bemondunk egy abszolút fals kis számot, majd teszünk egy "bátor" vállalást. Erre mindenki megnyugszik, úgy tűnik mintha kezelnénk a helyzetet, nő a népszerűségünk, minden nagyon szipiszuper. A tetejében még van egy hülye ország, akiből ellenséget lehet kreálni és ugyebár az ellenségkép az mindig jól jön...

A valóság meg ott dübörög az ajtóknál. Minden perc amit nem az érdemi problémakezeléssel töltünk, elvesztegetett idő.

GNDL 2015.09.07. 16:29:46

@Bobby Newmark: „kvótarendszer meg SZÁZALÉKRÓL fog szólni”

A tervek szerint az ország lakosságát, gazdasági teljesítményét és munkanélküliségi adatait fogják legfőképp figyelembe venni.

Ami szerintem korrekt, bár Orbánék ezen a ponton is komoly bajba fognak kerülni, mert ugye az ország gazdasági teljesítményének és a munkanélküliségnek az adatait trükkök százaival hamisítják (a GDP növekedést az uniós forrásokkal, a munkanélküliséget a közmunkásokkal). :)

Szóval nem véletlen, hogy Orbán elvtársék mereven elzárkóznak a kötelező kvótától is (bár ma már Orbán elvtárs engedékenyebb hangot is megengedett magának, úgy tűnik jó hatással volt rá a Merkellel folytatott megbeszélés:).

Bobby Newmark 2015.09.07. 16:31:53

@Ad Dio: Ja, csak nem itt. Ez a 24ezer a MAGYARORSZÁGON, éppen MOST menekülttáborban dekkoló 54ezer emberről szólt. Nem arról, akik átértek már Németországba, vagy éppen úton vannak.

Én meg egyébként liberálisnak (szó eredeti értelme szerint) tartom magam, hogy mindenki joga odáig terjed, amíg nem sérti másét, de nekem EZ már nem fér bele. Ez már sérti ha a jogainkat talán nem is, de a saját érdekeinket mindenképp.

Nem érzem Európa feladatának ezeknek az embereknek a befogadását és letelepítését, nem tartom menekülésnek az utazást onnantól kezdve, hogy átlépték Szíria határát.
Azt látom, hogy ez egy jogi kényszerhelyzet, hogy menekültnek kell tekinteni akkor is, ha a fél világot átutazta, csak és kizárólag azért, mert nem lehet a saját országába visszatoloncolni, ami egyéb ilyen beengedést megtagadó esetben történne.

Ad Dio 2015.09.07. 16:39:15

@GNDL:

"Több millió szíriai menekült van jelenleg is az egykori Szíria környéki arab államok menekülttáboraiban. Nem tudja mindenki vállalni a hosszú és veszélyes utat Európába, jelenleg is csak pár százezer menekültről van szó akik már megérkeztek vagy ide tartanak"

Add össze azt a "pár százezret". Kíváncsi vagyok hogy mennyi jön ki Neked.

"De ha akár 5 millióról lenne szó (persze ez egy óriási túlzás): az unió lakosságának ez még mindig csak 1%-a lenne, csak úgy viszonyításképp."

A mennyiség csak egy tényező. 15-20 év alatt 5 millió nem okozna problémát. 2-3 év alatt viszont nagyon is. Ráadásul sajnos az az 5 millió messze nem túlzó szám. A világon százmilliók élnek a létminimum alatt és milliárdok élnek szegényebben mint Európa. Ha számukra megoldássá válik az hogy idejöjjenek, akkor az hatalmas számokat eredményez. Ezek a rendszerek hihetetlenül nagy tehetetlenségűek. Ha egyszer bemozdulnak, leállítani nemigen lehet őket.

"Egyelőre a közös kvóta elfogadását szeretnék elfogadtatni, úgy tűnik sikerrel, ezért ezek a politikai nyilatkozatok."

Hazugságra alapozva...

"De megint megemlítem, ez még mindig pozitívabb hozzáállás, mint amit a magyar kormányzat művel..."

... semmivel sem pozitívabb.

Európa nézzen szembe a VALÓSÁGGAL. Ne áltassa magát. Lehet "jófejkedni", de vessünk számot a következményekkel. Ha úgy is vállaljuk, akkor az összes kalapomat leveszem és csendben beállok a sorba.

GNDL 2015.09.07. 16:49:51

@Ad Dio: „Add össze azt a "pár százezret".”

Nem mindegy?! Akkor legyen 2 millió, a hangsúly azon van, hogy Európa meg fogja oldani, mert ahogy fent említettem, az elmúlt években is már milliós nagyságrendű bevándorlás zajlott le évente Európában, az öbölháborúk óta számottevően nőttek a menekültkérelmek is, nem említve az „arab tavaszt”, tehát európai szemmel nem Orbán menekültellenes plakátkampányával kezdődött a dolog, még ha ez a magyarok egy részének, akik nem követték a külpolitikai történéseket az utóbbi években, ez hihetetlenül is hangzik. :)

„világon százmilliók élnek a létminimum alatt és milliárdok élnek szegényebben mint Európa”

Hát ez nem mától van így, de nem is tegnaptól. :) Európát mégsem borították be a sötét fellegek. :)

„Hazugságra alapozva”

Nem hazugságokra, hanem egyelőre politikai nyilatkozatokra. Az, hogy az egyik 24 ezret mond, majd lesz belőle 50 ezer, mondjuk csak „alábecsülés”. A lényege az, megint említem, hogy elfogadja, hogy lehet ez akár 50 ezer is a kötelező kvóta szerint.

„semmivel sem pozitívabb”

Tehát nem pozitívabb a konstruktív hozzáállás, mint a dühödt ökölrázás?! Hm... elég érdekes hozzáállás. :)

„Európa nézzen szembe a VALÓSÁGGAL”

Üzened nekik innen a posztkommunista balkáni Magyarországról? :)

Ad Dio 2015.09.07. 16:50:33

@Bobby Newmark:

"Ja, csak nem itt. Ez a 24ezer a MAGYARORSZÁGON, éppen MOST menekülttáborban dekkoló 54ezer emberről szólt. Nem arról, akik átértek már Németországba, vagy éppen úton vannak."

Olvasd el milyen szövegkörnyezetben jött le a nyilatkozat. Ez a 24000 a kvótarendszerhez tett felajánlás. Merthogy a Franciák is próbálnak kitérni a százalékos leosztás alól, mert tudják, hogy az ennek a 10-20x-osa.

"Azt látom, hogy ez egy jogi kényszerhelyzet, hogy menekültnek kell tekinteni akkor is, ha a fél világot átutazta, csak és kizárólag azért, mert nem lehet a saját országába visszatoloncolni, ami egyéb ilyen beengedést megtagadó esetben történne. "

Ebben tökéletesen egyetértünk. Aki megérkezett az EU-ba, azt megnyertük. Ekkora tömegeket nem lehet európai módszerekkel hazatoloncolni. Főleg hogy nincs olyan mód sem pedig ország ahová lehetne.

Épp ezért tartanám elemi szükségletnek, hogy Európa nézzen szembe ezzel a kérdéssel a maga TELJES valójában. A kvótarendszer nem ördögtől való, de csak egy rendszer részeként áll meg. Ennek a rendszernek rész kell legyen az, hogy Európa minden erővel azon kell dolgozzon, hogy a bevándorlást megakadályozza/lassítsa.

Ezért veszélyes önámítás, amikor kis számokat hazudunk, hogy bódog legyen a kis joviális pógár , hogy ő milyen kis cuki rendi ari... nem mellesleg lássa, hogy milyen trendi kis kormánya van neki... közben a bevándorlók majd posztolják, hogy "minden rendben, lehet jönni"... majd szembesül a pógár azzal, hogy az a 24.000 az valójában pillanatok alatt 240.000, majd 2.400.000.. csak ha beindul ez a gőzhenger, a tehetetlensége akkora, hogy akkor már nem lehet semmit tenni.

Ad Dio 2015.09.07. 17:02:20

@GNDL:

"a hangsúly azon van, hogy Európa meg fogja oldani, mert ahogy fent említettem, az elmúlt években is már milliós nagyságrendű bevándorlás zajlott le évente Európában,"

Nézz szét magad körül. TÉNYLEG az a benyomásod hogy Európa épp megold valamit?... mert én hazugságokat, illúziókat, gyűlölködést és kapkodást látok csak.

Ez a bevándorlás NEM hasonlítható semmihez amit az újkori Európa átélt. Az elmúlt években NEM zajlott milliós külső bevándorlás, hanem normális Eu-s migráció volt (valóban milliós tömegben). Munkaerő allokáció. Kereslet-kínálat alapon. Még így is megterhelte bizonyos országok szociális rendszereit.

"Hát ez nem mától van így, de nem is tegnaptól. :) Európát mégsem borították be a sötét fellegek. :)"

Globalizáció? Mond valamit a szó? Minden robbanási ponthoz egy kritikus tömeg és egy kritikus pillanat kell. Senk nem tudja megmondani pontosan hogy miért PONT akkor és miért PONT ott történik.

Én sem tudom. Abban sem vagyok biztos, hogy most valóban végzetesen gyorsul-e a folyamat, vagy csupán egy-két tényező kedvezőtlen összjátéka nyomán erősödött fel a mozgás...

Viszont abban tökéletesen egyetértek Nógrádi Györggyel, hogy ha a szegény világokban meggyökerezik az a vélekedés, hogy "megoldás" elmenni Európába, akkor nem "párszázezer" bevándorlónk lesz, hanem pártízmillió. És ezt a folyamatot nem lehet menet közben megállítani. EZÉRT gondolom, hogy még akkor is reagálni kell, ha most túlreagálásnak látszik. Egyértelművé kell tenni, hogy NEM MEGOLDÁS Európába jönni.

"Üzened nekik innen a posztkommunista balkáni Magyarországról? :)"

Én egy európai polgár vagyok. Mint ilyen fogalmazok eg véleményt ;-).

Ad Dio 2015.09.07. 17:04:30

@GNDL:

"„Hazugságra alapozva”

Nem hazugságokra, hanem egyelőre politikai nyilatkozatokra. Az, hogy az egyik 24 ezret mond, majd lesz belőle 50 ezer, mondjuk csak „alábecsülés”. A lényege az, megint említem, hogy elfogadja, hogy lehet ez akár 50 ezer is a kötelező kvóta szerint."

:-)

Na akkor fussunk neki mg 1x: ezt nevezik hazugságnak. "politikai nyilatkozat"... lol...

Ad Dio 2015.09.07. 17:16:43

A britek már csak 20.000-et vállalnak, azt is 2020-ig.

Szipiszuper. Akkor már csak 1.965.000-nek kell perpillanat helyet találni, meg persze a jövőben érkezőknek. Prímán haladunk...

index.hu/belfold/2015/08/31/menekultek_bevandorlok_krizis_percrol_percre/a_britek_ot_ev_alatt_20_ezer_szirt_fogadnanak_be/

GNDL 2015.09.07. 17:23:36

@Ad Dio: „TÉNYLEG az a benyomásod hogy Európa épp megold valamit?”

Van összehasonlítási alapom, mert ismerem a magyar és egyes nyugati uniós tagállamok helyzetét is, és hát a nyugati uniós tagállamok ha néha bénáznak is, de megbirkóznak a problémákkal, évtizedek óta... na ha ezt a „megbirkóznak a problémákkal” nevezetű dolgot magyar szemmel nézem, akkor Európa elképesztően remekül teljesít. :)

„hazugságokat, illúziókat, gyűlölködést és kapkodást látok”

Én ezt is látom, de sok mást is. Nem tudom, honnan szerzed információidat, de akkor vagy szerezz be új forrásokat, vagy hagyj el régebbieket, hogy maradjon megfelelő kapacitásod a hasznosabb információk feldolgozására. Nagyjából arra gondolok, hogy ha a „nemzeti” hírtévéd az elsődleges információforrásod, akkor ez szerintem mehet abba a kategóriába, amit elhagysz, a hasznos információk hiánya miatt. :)

„Ez a bevándorlás NEM hasonlítható semmihez amit az újkori Európa átélt.”

Pedig azért volt itt egy „kisebb” gazdasági válság is pár éve, több százezer fős tüntetésekkel, gyújtogatásokkal, randalírozásokkal, igen erős recesszióval... még ma is érezteti hatását, de túl vagyunk rajta. Vagyis Európa túl van a nehezén, Magyarországon ami 2010-ben problémát jelentett az ma is probléma, ha nem nagyobb mint volt, de ez más kérdés. :)

„csupán egy-két tényező kedvezőtlen összjátéka nyomán erősödött fel a mozgás”

Mármint?! Az szerinted egy „kedvezőtlen összjáték”, hogy az egykor stabilabb Közel-keleti államok nagy része szétesett az utóbbi években, és totális anarchia van arrafelé, diktátorok, vallási fanatikusok, forradalmi szabadcsapatok és hadurak lövik egymást, nem kímélve a civil lakosságot sem?! Ugyanis a menekülthullám nagyjából erre vezethető vissza, és nincs abban semmi meglepő, hogy ide is elért a negatív következmény...

„ha a szegény világokban meggyökerezik az a vélekedés, hogy "megoldás" elmenni Európába”

De nem fog, mert a menekültkérdés teljesen más mint a bevándorlás.

„Én egy európai polgár vagyok.”

Na jó, de az kicsit furcsa, hogy miközben a magyar kormányok évtizedes saját problémákat nem tudnak megoldani, addig te itt magyarként oktatni próbálod az 500 milliós uniót. Vágod, mi nem stimmel nekem?! :)

„ezt nevezik hazugságnak”

Nem, a hazugság az lenne, hogy kijelenti „nem fogadok be 24 ezret” és a végén mégis befogad. :) Ha azt állítja hogy „24 ezret befogadok” majd 50 lesz belőle, az mondjuk a „nem bontotta ki az igazság minden részletét” kategória... :)

Exploiter 2015.09.07. 17:25:55

@Ad Dio:

Ne legyél ilyen cinikus. Orbán is bevállal úgyis vagy 100 darabot, 100 év alatt, a lényeg, hogy meg van oldva minden.
Az osztrákok lehet, hogy újabb száz évig nem lesznek barátságosak velünk, de majd megenyhülnek egyszer.

Ad Dio 2015.09.07. 17:27:07

@GNDL:

"Nem, a hazugság az lenne, hogy kijelenti „nem fogadok be 24 ezret” és a végén mégis befogad. :) Ha azt állítja hogy „24 ezret befogadok” majd 50 lesz belőle, az mondjuk a „nem bontotta ki az igazság minden részletét” kategória... :)"

Nem nekünk hazudik, hanem a saját állampolgárainak. Azoknak akiknek a megbízásából tevékenykedik, akik a cehet állják... miközben tudja hogy nagyságrendet lódít, beadja az adagot.

Én nagyra tartom Európát. Azt is gondolom, hogy humánusnak kell lennünk. De azt nagyon fontosnak tartom, hogy ezt demokratikusan (többség támogatásával) és a következmények ismeretében tegyük.

Exploiter 2015.09.07. 17:29:53

@GNDL:

Tényleg, milyen kurva jól megoldották az ukrajnai balhét, meg a görög ügyet is.
Végül is alig pár ország van most is, ahol 20% felett van a munkanélküliség.

Európa utoljára 45 környékén oldott meg bármilyen banán görbületszabályozásnál fontosabb kérdést.

Ad Dio 2015.09.07. 17:30:05

@GNDL:

"Van összehasonlítási alapom, mert ismerem a magyar és egyes nyugati uniós tagállamok helyzetét is, és hát a nyugati uniós tagállamok ha néha bénáznak is, de megbirkóznak a problémákkal, évtizedek óta... na ha ezt a „megbirkóznak a problémákkal” nevezetű dolgot magyar szemmel nézem, akkor Európa elképesztően remekül teljesít. :)"

Békeidőben. Ez így is van. Válságokban viszont teljes a káosz: ld Ukrajna, Görögország, bevándorlás...

Az mai nyugateurópai politikus egy végletekig specializált finom célszerszám. Ennek minden előnyével és hátrányával...

Ad Dio 2015.09.07. 17:36:26

@GNDL:

"Én ezt is látom, de sok mást is. Nem tudom, honnan szerzed információidat, de akkor vagy szerezz be új forrásokat, vagy hagyj el régebbieket, hogy maradjon megfelelő kapacitásod a hasznosabb információk feldolgozására. Nagyjából arra gondolok, hogy ha a „nemzeti” hírtévéd az elsődleges információforrásod, akkor ez szerintem mehet abba a kategóriába, amit elhagysz, a hasznos információk hiánya miatt. :)"

Nincs TV-nk. Netről szerzem be az információt és minimum 15-20 forrásból. A szélsőségeket eleve kizárom.

"Na jó, de az kicsit furcsa, hogy miközben a magyar kormányok évtizedes saját problémákat nem tudnak megoldani, addig te itt magyarként oktatni próbálod az 500 milliós uniót. Vágod, mi nem stimmel nekem?! :)"

NA még egyszer: európai polgár vagyok. Nem oktatok, hanem mint egy az 500 millióból ELVÁROM hogy a politikusaink a valóságot prezentálják számunkra és ne hazug illúziókat. Nem vagyok viszont magyar kormány, így nem tudom milyen alapon kéred rajtam számon a sikertelenségüket. Tetszik érteni?

Ad Dio 2015.09.07. 17:39:19

@Exploiter:

Én nem örülök neki hogy egymásra haragszanak az európai nemzetek. Főleg nem örülök, hogy ránk haragszanak. Így a cinizmus sem esik jól. Csak most ez van...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 17:40:44

@GNDL: "Na de míg a velünk csatlakozott uniós tagállamok képesek jelentős részeredményeket felmutatni „felzárkózás” témakörben,"

Tegyük hozzá szerinted. Semmi konkrétumot nem írsz, csak így van és kész. A kivándorlásban-amiről eredetileg szó volt- pl. semmi különbség nincs a posztkommunista országok között.
Én egyébként nagyon örülök hogy nem léptünk be az eurozónába. A szlovákok is szoptak vele jó nagyot, amikor be kellett szállniuk a görög mentőcsomagokba. (Radicsova bele is bukott..) Legalább azon elgondolkodhattak volna Pozsonyban, hogy a náluk fejlettebb csehek vajon miért nem akarták az eurót..

"2002 magasságában minden hazai és nemzetközi elemző biztosra vett egy 2006-2008-as bevezetést" No és vajon ki volt hatalmon 2002 és 2010 között? Hát nem a Zorbán. Amit írsz abból egyébként látszik, hogy az első Orbán kormány végén még jól állt a magyar gazdaság..

"Mindenkinek van esélye, ebben különbözik a nyugati kapitalizmus a hazai balkáni posztszocializmustól."

Igenám, csak mi lesz azzal a társadalommal, amelyet itt hagynak az orvosai, holott ennek a társadalomnak az adóforintjaiból képezték őket az orvosi egyetemeken évekig.
Miért a magyar lakosság finanszrozza azoknak az orvosoknak, egészségügyiseknek a képzését, akik a nyugati társadalmakat gyógyítják majd?

GNDL 2015.09.07. 17:41:44

@Ad Dio: „ezt demokratikusan (többség támogatásával) és a következmények ismeretében tegyük”

A „demokrácia” egy vékony jég, a többség adót sem fizetne szívesen, de mégis... a jogállamiság és legfőképp a humánus hozzáállás többet nyom a latban. Nálam. :)

Ad Dio 2015.09.07. 17:49:38

@GNDL:

"A „demokrácia” egy vékony jég, a többség adót sem fizetne szívesen, de mégis... a jogállamiság és legfőképp a humánus hozzáállás többet nyom a latban. Nálam. :)"

Azt hiszem félreértesz. Nem ideológiai alapon kérem számon a demokratikus működést, hanem mert de facto Európa demokratikusan van felépítve. Ha hazudsz az embereknek és megbuksz vele, a következő választáson repülsz. Minél nagyobbat zakózol, annál messzebb kerül tőled a kormány. Láttunk ilyet már. Én azt gondolom, hogy egy okos, felelős Európa, ha nekifekszik emberesen, meg tudja oldani ezt a krízist. Okos, felelős Európai vezetés pedig számomra csak a mérsékelt erők által alakítva képzelhető el. Ha viszont ezek a mérsékelt erők kigolyózzák magukat a hülye rövid hatótávú populista baromságaikkal a hatalomból, akkor Európa radikalizálódik majd. Ott meg nincs se okos se felelős. Vagy legalábbis én még nem találkoztam vele...

Ad Dio 2015.09.07. 17:51:33

@GNDL:

"a többség adót sem fizetne szívesen,"

nb azt feltételezni, hogy egy szavazáson leszavaznánk az adózást, tévedés. Elég csak a svájciak minimálbéres népszavazására gondolni.

GNDL 2015.09.07. 17:59:41

@A megvalósult amerikai ólom..: „Semmi konkrétumot nem írsz”

Mert most nekiállhatnék akár linkek tucatjait is beidézni, hogyan alakult mondjuk az egy főre eső GDP Magyarországon és a velünk csatlakozott államokban az uniós csatlakozásunk óta eltelt egy évtizedben, hogyan alakult a bérek felzárkóztatása, a gazdaság versenyképességének megteremtése ugyanezen államok közt (lásd nem feltétlenül magyar mezőgazdasági termékekkel vannak tömve a szlovák vagy lengyel piacok, hanem fordítva), de feltételezem, hogy ezzel te is tisztában vagy.

„kivándorlásban-amiről eredetileg szó volt- pl. semmi különbség nincs a posztkommunista országok között”

A legfőbb különbség, hogy _dolgoznak rajta_. Valamint abban sem vagyok most biztos, hogy a szlovákoknál vagy lengyeleknél már például a daganatos betegek ellátását veszélyeztetné a kórházak eladósodottsága és a szakképzett egészségügyi dolgozók hiánya.

„szlovákok is szoptak vele jó nagyot, amikor be kellett szállniuk a görög mentőcsomagokba”

Pfff... :D Mert volt ezer egységnyi pozitív hatása az EUR bevezetésének, és abból egyszer 10 egységnyi negatívum érte őket, az már katasztrófa... :D

„ki volt hatalmon 2002 és 2010 között ... az első Orbán kormány végén még jól állt a magyar gazdaság”

A negatív folyamatok már a 80-as évek közepén indultak, a 90-es évek utáni egymás közti szocialista osztogatások (privatizációk) sem adtak túl jó alapokat a továbbiakhoz (egy Matolcsy nevezetű privatizációs államtitkár vezetésével), egyáltalán nem lehet azt kijelenteni, hogy a 90 utáni kormányainkat tekintve egyik jobban kormányzott volna a másiknál. A leszakadásunk tartós, és több mint két évtizede kezdődött. 2002-ben még azért lehetett szó EUR bevezetés feltételeinek teljesítéséről, mert készültünk a csatlakozásra, és akkor még olyan állapotban volt az ország, ahogy említettem is: „már akkor is nyilvánvalóak voltak Magyarország strukturális problémái”. Az, hogy 2002-ben még jobban álltunk mint 2010-ben távolról sem az első Orbán-kormány érdeme, ezzel kapcsolatban legfeljebb annyit lehet biztosan kijelenteni, hogy annyira nem kurták el, mint utánuk az MSZP-SZDSZ... de az ilyesféle elkúrást 2010-től alaposan bemutatták a fideszes elvtársak is, szóval nagyon nincs értelme egymáshoz méricskélni a két posztkomcsi bűnszervezeteket. :)

„mi lesz azzal a társadalommal, amelyet itt hagynak az orvosai”

Pontosan erről van szó. :) Ezen kéne dolgozni.

Bobby Newmark 2015.09.07. 17:59:56

@A megvalósult amerikai ólom..: "Miért a magyar lakosság finanszrozza azoknak az orvosoknak, egészségügyiseknek a képzését, akik a nyugati társadalmakat gyógyítják majd?"

Hát, tudod, ezt úgy lehetne megakadályozni, hogy FIZETÜNK az orvosoknak annyit, hogy itt AKARJANAK maradni.

Érdekes módon azt a nyugati demokráciákban elterjedt nézetet nagyon hamar felfogta a magyar politika, hogy "fizessünk eleget a politikusnak, hogy nehezen lehessen korrumpálni", ugyanezt az elvet az orvosra nem igazán sikerült alkalmazni.
Őket megpróbálják erővel itthon tartani, és lófasz alamizsnáért alkalmazni.

Közben persze hátsó kertbe stadion az nagyon muszáj.

Faszom lenne orvos itthon, amikor az látszik, hogy a saját országod vezetése olyan magasról szarik rád, hogy csak úgy taccsan.
Nem mintha egyébként Orbánisztán egyéb alattvalói nagyobb megbecsültségnek örvendenének, fejőstehénnek meg rabszolgának kellünk csak, egyébként meg kussoljunk.

Én már azt várom, hogy mikor lesz ebből forradalom, olyan igaz, lámpavasra húzós, lövöldözős, rendőrséget, katonaságot átállítós, túlélő politikus Dél-Amerikába menekülős...

Bobby Newmark 2015.09.07. 18:04:47

@GNDL: Ez nem igaz, hogy nem fizetne a többség adót.

ÍGY, hogy a szemünk láttára ellopják a picsába, totál pofátlanul, na így tényleg senki nem akar fizetni.

Egészen biztos vagyok benne, ha kitakarítanánk a picsába az államot a korrupciótól és leépítenénk a vízfejet, akkor egy olyan bő 30%os adócsökkentést végre lehetne hajtani, és utána mindenki BOLDOGAN befizetné az adóját.

tibita 2015.09.07. 18:45:37

Ajaj....

Tante Merkel már bejelentette, hogy sokan mehetnek haza a migránsok közül, mert esélytelenek.....

Mi történt, kinézett az ablakon? Hú ezek sokan vannak.
Vagy az újabb, ma felgyujtott befogadóhely zavarta össze az önbizalmát ??

Erre megint el fog tünni útközben pár (százezer) okmány, útlevél, személyi!

Már csak azért is, mert ők tudják, amit sok okoskodó széplélek a mérhetetlen eszével és arroganciájával nem, vagy tud, csak megint sunnyog....

A Dublin III. Szerződésben az áll, ha a menekült, így-úgy bejut az Unióba, ha nem hordoz fertőző betegséget, ha nem büntetett előéletű, akkor egy év után automatikusan !!!! maradhat.
Mindegy, hogy írni-olvasni sem tud, nemhogy bármi végzettsége lenne.
Ez kell a schultzoknak.......hát most már ott vannak és már tolat is a Tante !

Ki fog ennyi embert egy év alatt lecsekkolni, a háborús országokban, a további érkezőkről nem is beszélve, akik most indulnak, látva mekkora "verebek" várják itt őket?

A ballib agytröszt azért csinált "feketeseggüt" Mo-ból, hogy a kamuborzalmas helyzettel bepalizzák a nyugati közvéleményt és felgyorsítsák a nyugat lerohanását.

Na ezért tünnek el ipari méretekben az azonosító okmányok, bármivel mentegetik is őket a széplelkek!

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 23:10:13

@Bobby Newmark: De nem tudunk fizetni neki annyit. Se mi se a lengyelek se a szlovákok se a románok, hogy itt maradjon.
Gondolj bele a számokba. Emeljük csak éves szinten átlagosan csak 1 millióval az egészségügyisek bérét. Ami még nem sok. Ez havi szinten átlagosan csak olyan 60 ezer forintos nettó béremelkedést jelentene.
Az 1 milliót felszorozva a százezer egészségügyissel, az éves szinten 100 milliárdos többletkiadást jelentene, és akkor még csak minimálisan emelkedtek a bérek, meg se közelítve a nyugatiakat..Ezt nem bírná el egyik posztkommunista ország költségvetése sem..

"fizessünk eleget a politikusnak, hogy nehezen lehessen korrumpálni"" Jóval kevesebb politikus van min e.ü. alkalmazott..

"Én már azt várom, hogy mikor lesz ebből forradalom, olyan igaz, lámpavasra húzós, lövöldözős, rendőrséget, katonaságot átállítós, túlélő politikus Dél-Amerikába menekülős.."

Azon elgondolkodtál már hogy mi lenne az álmod beteljesülése után..?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.07. 23:29:55

@GNDL: "A legfőbb különbség, hogy _dolgoznak rajta_. " Konkrétum változatlanul semmi. Higgyem el neked bemondásra, mert te olyan nagyon tisztában vagy, hogy Romániában vagy Szlovákiában "dolgoznak rajta". Ne haragudj, de ez nevetséges..
Már eleve az gyanús, hogy egy kalap alá veszed az összes volt szocialista országot, mintha nem lenne millió és egy különbség köztük is..

"Mert volt ezer egységnyi pozitív hatása az EUR bevezetésének, és abból egyszer 10 egységnyi negatívum érte őket, az már katasztrófa."

Egyre inkább látszanak az eurozóna betegségei. Elsősorbana déli országoknál. A belépéskor ugyanis jegybankjaik elvesztették a saját valuta leértékelésének lehetőségét. Ez is vastagon közrejátszott a görög válság kialakulásában..

GNDL 2015.09.07. 23:58:20

@A megvalósult amerikai ólom..: „Konkrétum változatlanul semmi.”

Megint egy axióma-gyanús dologról van szó, egy kulturált vitában az egyik vitapartner azért azt minimálisan feltételezi, hogy másik vitapartnere a legalapvetőbb információk birtokában van azzal kapcsolatban, amiről tulajdonképpen vitáznak. :) Mert most nekiállhatnék akár linkek tucatjait is beidézni... ugye fent is ezzel nyitottam. Nézz rá az adatokra, a V3-mak nyilvánvalóan tartanak valamerre, mi pedig nyilvánvalóan nem.

„egy kalap alá veszed az összes volt szocialista országot, mintha nem lenne millió és egy különbség köztük is”

Ebben a dologban elég nyilvánvaló, hogyan lettünk éllovasból sereghajtó.

„Egyre inkább látszanak az eurozóna betegségei”

Semmi nem látszik... a görögök elkúrták, mert trükkök százaival vezették be, évekig meghamisítva gazdasági adataikat, majd szarva magasról a problémákra. Nem az eurozóna betegsége ez, hanem hitvány politikai kalandoroké, és az érintett tagállamok tájékozatlan szavazóié. Az EUR köszöni szépen, elég jól elvan... én is abban tartom a befektetéseim, mert a Forint még a vécé aljára helyezve sem ér túl sokat, hogy ne ragadjon le... :)

Krisz11 2015.09.08. 00:01:44

@GNDL:
"„minimum, hogy cserébe egy kis pénz ide is eljut”

Igazi cigány hozzáállás... :)

Cigány a tetves anyukád.

"A „piacaink” ugyan azok jelenleg is mint voltak a tagságunk előtt, .. Csak éppen nem tudunk élni a szabad uniós piac adta lehetőségekkel"

Ha segg hülye vagy közgazdaságtanhoz inkább ne írogass. Alaptétel, hogy a kialakulóban levő ipart és a piacot védeni kell. Elsőben tanítják. Nálunk meg esély nem volt azonos színvonalon gyártani/szolgáltatni, mikor megnyitottuk a magyar piacot a nyugat előtt. Úgyhogy ne hazudozz!

A lényeg: k volt az anyád.

GNDL 2015.09.08. 00:11:32

@Krisz11: „Cigány a tetves anyukád.”

Pedig te mutattál erősen fajtajelleg jegyeket: jogaim vannak, pénz kell azonnal, de kötelezettségek az smafu. :)

„esély nem volt azonos színvonalon gyártani/szolgáltatni”

Érdekes, hogy ez a velünk csatlakozott államoknak nem esett túl nehezükre.

„mikor megnyitottuk a magyar piacot a nyugat előtt”

Ezek _már létező_ piacaink voltak, annyi történt csupán, hogy megszűntek a határok, és mondjuk nem volt többé vám. Az uniós csatlakozással nem az történt, hogy kilőttek minket az űrbe, majd egy teljesen új földrészre estünk vissza... :)

Okostojás...

Krisz11 2015.09.08. 21:17:38

@GNDL:
"Érdekes, hogy ez a velünk csatlakozott államoknak nem esett túl nehezükre."

Ne hazudozz, ők sem tudtak.

"Pedig te mutattál erősen fajtajelleg jegyeket"
Anyád mutatott, azért utasítottam vissza.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.09.09. 00:56:32

@GNDL: Talán egy ilyen vaskos általános állítást illenék alátámasztani legalább valami konkrétabb állítással.
Akkor én konretizálnám: az egy főre jutó GDP tekintetében 2014-ben a harmadik helyen álltunk a volt szocialista orzságok között, kicsivel megelőzve a lengyeleket, jelentősen lehagyva a románkat és a bolgárokat.

Ebből is látható,hogy nem "lettünk sereghajtók". Ez egy ellenzéki mítosz.
Az eurozóna nincs jól, többek között a gigászi német külkereskedelmi többlet miatt, ami ugyan nekik jó, de az eurozóna tag periféria országok eléggé megszívják, nem lévén jegybanki önállóságuk.
A görögöket egyelőre sikerült benntartani, de ezzel csak időben eltolták a probléma valódi megoldását.
süti beállítások módosítása