erettsegi.jpgAz elmúlt másfél hétben történelmének talán legizgalmasabb, legfeszültebb, legnehezebb napjait élte át a Jobbik – és azt hiszem, a legtanulságosabbakat is. A három alelnök és egy alelnök-aspiráns megvétózása nagyjából mindenkit váratlanul ért a hazai közéletben. És ez nem csak arra volt alkalmas, hogy meglepődjünk, megdöbbenjünk, örüljünk, vagy épp bosszankodjunk a döntés miatt. Hanem arra is, hogy elgondolkodjunk a nemzeti radikalizmusról és annak ellenfeleiről – no, meg a politikáról, úgy általában.

Az első nagyon jellemző, és éppen ezért elég jól kiszámítható jelenség órákon belül megérkezett: a liberális és fideszes média féltő aggódása. 2010 óta a japán vasutat meghazudtoló pontossággal, minden, a Jobbik körül felsejlő vélt, vagy valós konfliktus esetén menetrendszerűen érkeznek a párt eredeti értékeinek „feladásáról”, a politikai elitbe való „besimulásról” szóló sajnálkozó, a szegény, cserben hagyott radikálisok sorsa felett sóhajtozó cikkek. Azoktól az újságíróktól, akik egyébként publicisztikák, elemzések, fél-negyed-és nyolcadigazságokkal kibélelt riportok és tudósítások tömkelegében igyekeznek bizonyítani, micsoda veszélyes, szélsőséges, náci szörnyetegek – ugyanazok a radikálisok, akiknek ilyenkor finoman, együtt érzően megveregetik a vállát.

De sajnos nem csak ők kiszámíthatóak – hanem a tűpontosan belőtt célközönség is. Egyetlen indexes anyag sem jött velem szembe annyiszor a Facebook-on, mint a „Vona Gábor szembefordult az eddigi Jobbikkal” című, igényes, finoman zsidózós illusztrációval ellátott tavaly márciusi cikk – mégpedig szinte kizárólag Jobbik-szimpatizánsok üzenő faláról. Akik, amúgy egy átlagos napon az időjárás jelentést se hiszik el az Indexnek. Ám az ilyen, patikamérlegen kimért összeugrasztásokat lelkesen osztogatják, fölé írva az elmaradhatatlan „én megmondtam, hogy ezek is…” kezdetű diszkont bölcsességekkel.

A zseniális társadalomkritikusból agyhalott kádáristává öregedett Moldova György írta egyszer, még szebb napjaiban:

„A magyar ember nagyon szeret hinni. Ennél egy dolgot szeret csak jobban: csalódni”.

Szerintem minden idők egyik legfontosabb mondata a magyar nemzetkarakterről. És ne higgyük, hogy ezzel – akár olvastak Moldovát, akár nem – az Index, az Origo, a HVG, vagy a 24.hu szerkesztőségében nincsenek tisztában. Mint, ahogyan azzal is, hogy a legszenvedélyesebb hitek és legkeservesebb csalódások az elmúlt negyed évszázadban épp a keresztény-nemzeti érzelmű magyaroknak jutottak osztályrészül. Ők, hát a legsérülékenyebbek, a legérzékenyebbek – és a legvédtelenebbek is az ilyen sunyi manipulációval szemben.

Pontosan ez történt az elmúlt napokban is. „Vona leszámol a radikálisokkal!” – harsogták, amikor tavaly októberben az elnök lecserélte párt parlamenti frakcióvezető-helyetteseit. „Volner, Z. Kárpát, és Sneider már túl sok a Jobbiknak, hiába, felpuhulnak ők is” – érkeztek a jól irányzott sugdosások. Aztán most meg az van, hogy a jelenlegi elnökségből éppen ők maradnak a helyükön.

S, akik jönnek, vajon tényleg mérsékeltebbek, mint, akik mennek? S, akik mennek, valóban mind vállalhatatlan szélsőségesek lennének?

Komolyan úgy nézne ki a képlet, hogy a kültelki bunyós Novák Előd helyett a belpesti úrifiú Janiczák Dávid jön? Hogy a vérivó náci Szávay István helyébe az EU-konform, mérsékelt, besimuló Toroczkai László érkezik? Hogy az emberevő fasiszta Apáti Istvánt az Amnesty International ügynöke, Fülöp Erik váltja? 

Ugye, milyen hülyén hangzik ez így? Mert hülyeség is. A pártelnök nem azokat váltotta le, akiktől ez a párt radikális volt, és nem azokat hozza be, akiktől majd nem lesz az. Mint, ahogyan az is olcsó, és méltatlan magyarázat volna, hogy a távozók és az érkezők között a fő különbség, hogy az előbbiek alkalmatlan, az utóbbiak meg alkalmas vezetők. Mert az előbbiekről azt tudjuk, hogy alelnöki idejük alatt az ország második legerősebb politikai erejévé tették a Jobbikot – az utóbbiakról meg azt, hogy sikeres, népszerű polgármesterek. Ha minden spekulációt és indulatot félreteszünk, és csak ezt nézzük, akkor most, 2016 április végén a távozók sikerét nem lehet kétségbe vonni – az érkezőkében meg nincs miért kételkedni.

S, hogy akkor miről is szólt ez az elmúlt drámai másfél hét? Tessék két kézzel megkapaszkodni a székben:

a hatalomról.

Amelyet úgy megtanultunk gyűlölni az elmúlt évtizedekben, mert soha, nem a nemzet, a közösség érdekét szolgálta. De, amely nélkül nincs semmilyen nemzet, és semmilyen közösség sem.

Nem történt se több, se kevesebb, mint, hogy Vona Gábor élt azzal a valóban komoly hatalmával, ami a párt első embereként eddig is fenn volt tartva számára. Nem, nem visszaélt. Azt tette, amit a párt alapszabálya szerint eddig is bármikor megtehetett volna. Hogy miért, az most másodlagos kérdés. Megtette, mert joga van hozzá. Mert ezt a bizalmat szavazta meg számára a közösség, amelynek élén áll. És, amely most története egyik, ha nem a legnehezebb próbatétele előtt áll.

Képes lesz-e elfogadni az önszántából önmaga fölé emelt vezető döntését az is, aki nem ért vele egyet?

Aki nem érti. Aki méltánytalanak tartja. Aki megalázónak érzi. Mert azért ne feledjük el: bármennyire is politikáról és politikusokról van szó - ennek a történetnek a szereplői mindenekelőtt: emberek. Akik ott voltak a párt születésénél, mint Szávay, akik végig küzdöttek közel másfél évtizedet, mint Novák. Akik együtt vállalták, hogy átkozzák, köpködik, kiröhögik, agyonhallgatják, vagy épp bilincsben hurcolják el őket. Akikkel ennél méltóbb, és emberibb módon is meg lehetett volna beszélni, hogy egy sorral hátrébb kell állniuk.

És emberből vannak azok a tagok, szimpatizánsok is, akik annak idején bizalmat szavaztak a távozó alelnököknek, akik a mai napig bíznak bennük - és most szoronganak, és dühösek, mert egy olyan döntést kell elfogadniuk, amit ők maguktól nem hoztak volna meg. És most iszonyú dilemma elé kerültek: ha elfogadják az elnöki vétót, megtagadják két évvel ezelőtti döntésüket, bizalmukat - ha nem fogadják el, kettészakítják a pártot, és megtagadják, mindazt, amiért eddig küzdöttek.  

Irgalmatlan nehéz vizsga ez. Nagy hiba lenne most kiátkozni, kicsinyesnek, vagy hülyének bélyegezni és kicsapni a suliból azt, aki még görnyed a kérdések felett. De azért az legyen világos: aki megoldja , az a maga közéleti érettségijét teszi le, és bebizonyítja, hogy nem csak vezető, de felelős politikusnak is alkalmas. A feladat piszkosul kemény, de nem teljesíthetetlen, ahogyan azt épp az egyik távozó, Szávay bizonyította a héten.Aki viszont képtelen lesz rá, az – akármilyen becsületes, jó srác, akármennyire is megszerettük a gimiben – megbukik…

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr808670870

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dr. Filó András és a jobbikos kizárása 2016.04.30. 17:15:11

Kizártak, mert nem voltam hajlandó részt venni a korrupcióban?   Filó András, aki civilben igazságügyi szakértő "A Jobbik Etikai és Fegyelmi Bizottsága 2012. március 26-án kelt határozatában kizárt a tagok sorából. Az indoklás szerint azért, mert az...

Trackback: vona gábor szalámija 2016.04.30. 15:18:24

 milyen nehéz manipulálni egy pártot, ha sok embert kell lefizetni, megvesztegetni és zsarolni. és milyen könnyű, ha csak egyet! Van egy nagyszerű stratégiai játék, a Forged Alliance, Hamisított  vagy Kovácsolt Szövetség. ennek az online változata a F...

Trackback: Balogh Gábor: Érettségi előtt - amiről szól a jobbikos alelnökváltás, és amiről nem 2016.04.28. 19:00:01

Akik jönnek, vajon tényleg mérsékeltebbek, mint, akik mennek? S, akik mennek, valóban mind vállalhatatlan szélsőségesek lennének?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.04.28. 18:19:51

A szerb testvérpártja teljesítményét akarja utánozni a Jobbik, de a szerbiai helyzet egész más volt.

annamanna 2016.04.29. 01:21:02

"miről is szólt ez az elmúlt drámai másfél hét? Tessék két kézzel megkapaszkodni a székben:
a hatalomról."
"Nem történt se több, se kevesebb, mint, hogy Vona Gábor élt azzal a valóban komoly hatalmával, ami a párt első embereként eddig is fenn volt tartva számára. Nem, nem visszaélt. Azt tette, amit a párt alapszabálya szerint eddig is bármikor megtehetett volna. Hogy miért, az most másodlagos kérdés. Megtette, mert joga van hozzá."

Oké, akkor vegyük a következő példát: Dobó István felakasztatta Hegedűst.
Miért? Mert joga volt hozzá?
Nem azért, hanem azért, mert Hegedűs áruló volt.
Mi lett volna, ha Dobó István a döntő ütközet előtt a vár kipróbált vezetőségének felét kicseréli, másokat hozat a helyükre, ha elzavarja a vezetőket, netán börtönbe veti vagy felakasztatja őket, azzal az indoklással, hogy JOGA VAN HOZZÁ?

Szerintem az történt volna, hogy a várbeli védősereg rárohant volna Dobóra és kihajították volna a várfalon.
Miért is? Mert joguk lett volna hozzá?
Nyilván nem, hanem azért, mert azt gondolták volna, hogy Dobó vagy
- meghibbant, és annyi hasznát veszik, mint egy buggyantott tojásnak;
- esetleg megszállta az ördög;
- vagy netán ő maga áruló, és a várbeliek vesztét akarja.

Akármit is gondoltak volna, mindenképpen úgy találták volna, hogy Dobó azzal, hogy szétveri a sereg vezetését, azzal szétveri a sereg RENDJÉT, KÁOSZT ÉS ZŰRZAVART KELT, veszélybe (konkrétan életveszélybe) sodorja a védőket és ezzel mindazt a területet is, amit a vár véd, tehát az Eger fölötti Felvidék egész lakosságát; méltatlanná vált a vár vezetésére, mert ÖNKÉNYESEN VISSZAÉL A HATALMÁVAL, ezért meg kell szabadulniuk tőle.
Tehát lehajították volna a várárokba, és a vár kapitányává kinevezték volna Bornemissza Gergőt. Ezt tették volna, ha győzni akarnak a török ellen, vagy egyáltalán túl akarják élni a török támadását.

Mi történt a szovjet hadsereggel, miután az ütődött Sztálin kivégeztette a vezetőket?
Mi történik Észak-Korában, miután a tébolyult Kim Jong Un bárkit kivégeztet, csak azért, mert JOGA VAN HOZZÁ?

Hát emberek! Figyeljünk már oda! Mi folyik itt Gyöngyösön?

István Tamasi 2016.04.29. 13:52:00

Emberek vigyázat! Az egész személycsere a cukiságkampánnyal együtt nem más mint pávatánc! Valójában a jobbik marad az ami mindig is volt: neonáci-újnyilas párt. Zazrivecz-vona ha komolyan gondolná az irányváltást akkor nem szervezné titokban a farkasok álnevű katonai rohamcsapatát.

vizipipa 2016.04.29. 18:20:05

Kedves Bi Dzsi!

Ez miért nem az Alfahíren jelent meg?

Egyébként a Jobbiknak az a problémája, hogy most is ugyan úgy 20% körül van mint 2 éve.
A 2014-es választás után azt mondtam: nem lesz a Jobbik kormányzó párt amíg Budapesten csak 8-15%-ot kap.

Látszik valami elmozdulás? Én nem látom. Ebben a kiebrudaltak éppen úgy benne vannak mint a másik 3 alelnök, Vona és Szabó Gábor.

Nem látom, hogy a személycserék érdemi módon befolyásolnák ezt az állapotot. Akkor pedig mindegy, hogy a tagság hogy dönt. Mindegy lesz-e pártszakadás.

A helyzet marad változatlan, a Fidesztől jobbra továbbra is 20% lesz. Az országnak meg nem döntő, hogy ez kétszer 10 vagy egyszer 20.

Krisz11 2016.04.29. 22:24:29

Kedves Gábor!

Előre mind aki média munkás! Menni kell tovább a Habonyi úton. Végül is erről szól a néppártosodás, meg a Fidesz 2.0.

Az meg ne is zavarjon, hogy Vona Gábor az egész ország előtt szándékosan megalázta az alelnököket, hogy megszabaduljon tőlük. Nem négyszemközt mondta el nekik mit szeretne, hanem a sajtóból kellett megtudniuk. Aztán beindult a "kommunikáció", hogy a "sértődött alelnökök" a médiához rohangálnak, és szegény jobbik meg szegény vona...

Nem számolnak le a radikális politikával? Az utóbbi 2 évben csak erről szólt a jobbik: cukisodás, néppártosodás, benetton pólós Jobbik IT videók, meg a vadhajtások lenyesése.
Nem lett a Jobbik EU ellenes pártból eu kritikus, majd eu szkeptikus?

Janiczak meg Fülöp bólogatni kell (volt valaha is önálló akciójuk, ötletük?). Toroczkai meg megírta FB-n, hogy csak pénzért vállalta, mert így majd Ásotthalom bizonyos előnyöket élvez. Ő csak a kirakatba kellett parasztvakításnak, de Ásotthalmon túl, sok dolgot csinálni nem fog.

Sajnos mostanra már minden jobbikhoz köthető embernek bevételi forrás lett a párt, úgyhogy nem merik felvállalni a kockázatos nemzeti radikalizmust. Be kell simulni az elmúlt 25 évbe, a lényeg, hogy csak rosszabb ne legyen.

Krisz11 2016.04.29. 22:41:13

Annak a néhány eredeti jobbik szimpatizánsnak mondom aki még hisz az ámitatnak, hogy a néppártosodás nem állhat meg itt. Hidat kell építeni a hetero és homo közösségek között is, úgyhogy jövő nyáron már lehet, hogy együtt kell vonulnotok. Idén meg már nemcsak a karácsonyt fogjátok ünnepelni, úgyhogy lehet tanulni hanuka gyertyát gyújtani.

bontottcsirke 2016.04.30. 08:48:33

@vizipipa: Kedves vizipipa a közvéleménykutatásoknak ne higgy, olyanokat én is tudok hamisítani.

bontottcsirke 2016.04.30. 08:50:00

@Krisz11: kár túlzásba esni, mindossze technikai újítás történt. Olyan embereket tesznek oda, akik meg tudnak oldani dolgokat, nem pedig hülyéket mint a novák.

bontottcsirke 2016.04.30. 08:51:00

@Krisz11: Szerintem vedd fel a bobered, még lehetnek játszópajtások a turuk kocsmában.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 15:21:24

ó már vártam ezt a posztot itt! micsoda kárrier, miért is vártam volna mást itt mint szolgalelkűséget?

már a múltkor se engedtétek le a vona-kritizáló írásomat:
kkbk.blog.hu/2014/07/23/az_igazi_szelsojobb

na mindjárt elolvasom ezt is

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 17:23:24

"és azt hiszem, a legtanulságosabbakat is. "

ó, a kis okoska. megoldódott a probléma! ha!

" Jobbik körül felsejlő vélt, vagy valós konfliktus esetén menetrendszerűen érkeznek a párt eredeti értékeinek „feladásáról”, a politikai elitbe való „besimulásról” szóló sajnálkozó, a szegény, cserben hagyott radikálisok sorsa felett sóhajtozó cikkek."

ja, végülis simicska egy "szerethető, és emberi" tulajdonságokkal rendelkező egyén, (ugye így mondta vona? ugye szószerint idézem?) akit nem kell elszámoltatni. legalábbis ez sajnos nem került szóba mikor sokadszorra összefutottak egy vacsoránál.

www.youtube.com/watch?v=YGY3T_jfcBw

nem.

"De sajnos nem csak ők kiszámíthatóak – hanem a tűpontosan belőtt célközönség is. "

A Párttal kéremszépen semmi probléma! csak a médiával és a közönséggel! nincs mese, le kell cserélni a népet. az hogy a fizetés is onnan jön, hát ezvan. attól még írhatnék pártkritikát, csak nincs kedvem!

"„Volner, Z. Kárpát, és Sneider már túl sok a Jobbiknak"

kárpát tényleg tőzsdézik vonával nagy összegben? ők nem utálják annyira a bankokat, mint a szavazóik?

"Vona Gábor élt azzal a valóban komoly hatalmával, ami a párt első embereként eddig is fenn volt tartva számára. Nem, nem visszaélt. Azt tette, amit a párt alapszabálya szerint eddig is bármikor megtehetett volna. Hogy miért, az most másodlagos kérdés. Megtette, mert joga van hozzá. Mert ezt a bizalmat szavazta meg számára a közösség, amelynek élén áll. "

úristen, micsoda szervilis írás, az új bajer zsolt. az új obersovszki, csak szorgosan a nyelvcsapásokkal elvtárs.

vona azt mondja, nem az ő javaslatára tették be a kiegészítést. nem hát, csak ugyanaz volt a gazdája a javaslat betevőjének, mint aki vonának is. ne nézzen már ennyire hülyének minket. miért nem mondja el, ki rakta be a javaslatot, talán megkérdezhetnénk őt, hogy miért akarta berakni, ha nem is ő volt a pártelnök....
már itt hazudik vona, mint a mestere, orbán. összevissza beszél.

vona, aki orbán viktor polgári körös kisinasaként kezdte, és állandóan vele mosolyog a parlament folyosóján, már 2001-ben koordinációs elnök volt, 2003-ig fidesz-tag, 2004-ben elkezdett dolgozni egy nemzetközi nyelviskolánál mint oktatásszervező.

Az egyetemi tanulmányai alatt részt vett az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnökségének munkájában, elnöke volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyetemi alapszervezetének, 2002 után pedig Orbán Viktor meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért Polgári Körnek, amelyből 2003-ban saját elhatározásából kilépett, legalábbis ezt állítja. Közéleti tevékenysége legmeghatározóbb pillanata az volt, amikor részt vett a Jobboldali Ifjúsági Közösség 1999-es megalapításában. Az ifjúsági szervezetből párttá alakult Jobbik alakuló kongresszusán, 2003 őszén a párt egyik alelnökévé, a 2006. novemberi tisztújításon pedig elnökké választották.

milyen szép kárriert fut be vona, ő mindenhol elnök, mindig, akármilyen gittegyletben is van, elmozdítani se lehet, csak ha az "istenek" úgy akarják.
emellett török gábor megválasztását támogatta volna, aki csányitól és hernáditól (!) kapja a fizetését, és ezt egy egész pártelit ne tudná?

ezekszerint soha nem lesz lusztráció, azok csak szavak a birkáknak:

Egy informátorunk szerint Vona Gábor top 10-es magyar üzletemberekkel találkozott a választásokat megelőző hónapokban különböző éttermekben, és több forrásból is úgy értesültünk, a Jobbik vezetése valóban a hazai gazdasági élet meghatározó szereplőivel, köztük a Mol és az OTP képviselőivel is tárgyalt. Találkoztak már „Fidesz-közelinek” tartott üzletemberekkel is, és ahogy egy pártközeli forrás fogalmazott, „a gazdasági vezetők részéről enyhén szólva nem volt cordon sanitaire a Jobbik felé". Úgy tudjuk, van olyan Magyarországon is működő multinacionális cég, melynek vezetése már tanácsadót is megbízott azzal, hogy dolgozza ki, hosszabb távon milyen viszonyban érdemes lenni a radikálisokkal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 17:25:49

miért akarta megosztani ennyire vona a pártot? olyan buta, hogy nem tudja mit csinál, csak vagdalkozik mint a hülyegyerek a kádban? mert toroczkai és a többi nem jó választás.

csak ártott a pártnak, kb a jobbik fele most utálja vonát, és nem fog rá szavazni.

mennyire más lett volna, ha lassan, előre megbeszéli az alelnökökkel nem? nem kell nagy ész hozzá, dehát nagyon látszik, hogy egy parancsot teljesít teljesen bután ez a vona. nagyon átlátszó.
mindenesetre a népszerűsége nagyot esett. ezt magától biztos nem vállalta volna be.

Vona "legfőbb bizalmasa", Szabó Gábor pártelnök is csak néhány napja tudta meg, mire készül már hosszú ideje a pártelnök.

egyedül érleli magában a döntést, kiforrja magát a "bölcs vezér, a zseniális stratéga, a józan diktátor". még a bizalmi jobbikos vezetőkkel se beszéli meg, igazi személyi kultusz. isteni sugallatra dönt minden fontos kérdésben, miért ne? hisz a posztkomcsik korábban keresztény gittegylet elnökének is betették!
vona kapott egy parancsot fentről.

mert egy diktatúrát se egy ember irányított, hanem mindig egy csoport... kivéve a jobbiknál. Vona még a jobbikosok elitkörével se beszéli meg, teljesen egyértelmű, hogy utasításba kapta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 17:33:30

@annamanna: "„Már januárban, amikor a 'Mi jobbikosok' kampányunkkal elindultunk, megüzenték nekünk a Fideszből: ha sokáig csináljátok ezt, és 25 százalék köré tendál a támogatottságotok, keményen le lesztek verve.” „Jöhet a Jobbik ’befelé a centrumba’, jöhet még egy darabig, de egyszer csak belénk fog ütközni, mert ott mi vagyunk, és az nem lesz nekik jó.” A két kijelentés közül az első egy befolyásos jobbikos, a második egy befolyásos fideszes politikustól származik, utóbbi még az áprilisi parlamenti választások előttről."

a gazda leszólt, vona engedelmeskedik.
kkbk.blog.hu/2016/04/23/vona_gabor_szalamija

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 17:35:03

@István Tamasi: az is tele van spiclikkel, ahogy vona is spicli, a gumicsontokkal ne foglalkozzunk, az egész árpádsávos dolog is gumicsont.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 17:39:31

@bontottcsirke: ja mer a rendőrspicli tutsek illetve toroczkai aztán nagy koponya:

www.youtube.com/watch?v=1iwTEF4H6Qc

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 18:03:29

bídzsíí, neked mos akkor a közvetlen főnököd vona, pörzse, vona felesége, vagy forrai richárd? :D

Istenem, de szánalmas a magyar közélet. sírni van inkább az embernek kedve

kkbk.blog.hu/2016/04/30/dr_filo_andras_es_a_jobbikos_kizarasa

Krisz11 2016.04.30. 21:11:30

@bontottcsirke:
Azt bombernek hívják.
2 féle jobbik szavazó van:
Az egyik a korábbi radikális, aki azt hiszi, hogy most jófiúnak kell látszani a ballib sajtó szemében és kukázni a nemzeti radikalizmust, de ha hatalomra kerülünk, akkor majd hopp visszaváltozunk.
A másik meg a langyos jobb vagy balliberális szavazó aki most bizonytalan, és belőlük akar a jobbik néppártot építeni. De, ahogy mondják, sárból nem lehet várat építeni.

Te az első kategóriába tartozhatsz, de árulj el egy dolgot: Ha nem jön be az a hopp, visszaváltozás, se a hatalomra kerüléskor vagy még egy újraválasztáskor sem, akkor mikor fogod belátni, hogy a jobbikból véglegesen egy jobb liberális párt lett, egy fidesz 2.0? (Pontosan úgy, ahogy a jobbik politikai tanácsadója, Török Gábor már korábban megmondta, javasolta)

bontottcsirke 2016.04.30. 22:02:58

@Krisz11: Mindenki elkurvul valamilyen szinten, de szaros bakanccsal nem lehet sokáig uralkodni. Nagyjából ezt lehet csinálni, mert sajnos csak öltönyben lehet belépni oda, ahol a klubvezetőt ki kell nyírni. Oda bomberben nem fognak beengedni. Ez a titka.

bontottcsirke 2016.04.30. 22:03:54

@tesz-vesz: Megoldás a következő: alapítasz pártot és várod a hasonszőrűeket. Addig sajnos marad a durrogás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 22:22:18

@Krisz11: és van a 3.: az exjobbikos szavazó, akinek gerince van, és nem szereti ha a politikusai összevissza beszélnek, mint egy mosakodó kislány.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 22:23:52

@bontottcsirke: és adsz rá milliárdokat hogy fizethessem a reklámokat a tv-ben?

de még így se garantált, hogy leadják. 200 párt van magyarországon, mindig csak 7-8-ról hallunk max, és ebbe benne van a félhülye béndek is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.04.30. 22:28:43

@bontottcsirke: kiállni a magyar érdekekért csak bomberben lehet?

már nincs is cigánykérdés a jobbikban ugye? vona nem mondana ki ilyen csúnya szót hogy cigány.

pedig hogy harsogta, hogy ki kell lépni az unióból, aztán már már ez-kritikusság lett belőle.

még a kis spicli tutseket is megteszi alelnöknek, aki először még sohase lesz pártelnök kiálltással haudozott, de már már elfogadta a kis patkány.

De ha már itt tartunk:

"zazrivec már Csanád rabbi barátja érdekében sem habozott arculköpni a jobbikosokat. Máig emlékszik rá sok sok borsodi jobbikos. Zazrivec egyet se fogadott vissza rabbi barátja lebukása után, egyiktől se kért bocsánatot.

Most se teszi.

A gárdisták, borsodiak után újabb jobbikosok mennek a sunyi alkuk levesébe.
Ahol a pénz, a hatalom megjelenik, ott a küldött gazemberek is jönnek, mint cigány az aluminiumszóróra.

Zazrivec csak azt hozza, amit mindig is hozott: árulást, meghasonlást.
A jobbiknak vége, mára a napnál is világosabb azoknak is, akik eddig még reménykedtek abba, hogy lehet más a rabbi üzlettársa, barátja.
Nem lehet.
Ugyanazok fizetik."

a szegedi csanádos botrány kirobbanása után vonának még nagyon sokáig volt közös cége csanáddal....

Krisz11 2016.04.30. 23:06:48

@bontottcsirke:
Szerintem fokozatosan lehet a társadalom gondolkodását formálni és magunk mellé állítani. De ahhoz olyanok kellenek, akik felvállalják a nemzeti dolgokat és a konfliktust és nem bedugulnak.
Jó példa másik oldalról a homokosok ügye. A rendszerváltáskor még nem hallottál homokos bárokról, tv műsorokról, művészekről, pride-ról, stb. De fokozatosan jöttek mérföldkövek, szetey coming outja, a barátok közt meg a VV homokosai, a pride, kulka, stb és az évek alatt egyre elfogadottabbá vált. Külföldön már gyereket is örökbe fogadhatnak. Nálunk a házasság előtt sikerült megfékezni őket és ez talán a nemzeti oldal és a korábbi Jobbik ellenállásának az eredménye.

A korábbi Jobbiknak köszönhetően a nemzeti oldal is hatalmasat tudott előrelépni néhány dologban, pl: mióta ki lehet mondani, hogy van cigánybűnözés és előtérbe került a közbiztonság. Csak kellett valaki aki felvállalja a konfliktust.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.05.01. 06:58:06

@Krisz11: vona nem akarja felvállalni a konfliktusokat, ez nála a néppártosodás, még talán jobbik-kamiont is visznek a pride-ra 15 év múlva, ha a közvéleménykutatások szerint ez szavazatokat hozna.

a gerinctelenek mindenben követni fogják.

bontottcsirke 2016.05.01. 08:50:41

@tesz-vesz: ha eléred az 1%-ot jár. Olvasgatni kéne a választási törvényrt.

bontottcsirke 2016.05.01. 08:52:39

@tesz-vesz: MOst akkor visszakérdezek; mi kell kocsmai szintem megrekedt asztalbaszkodás vagy valami komolyabb? Tudod a náci új fegyvere az öltöny és a nyelvtudás. CSak utána jön a pisztoly és egyenruha.

bontottcsirke 2016.05.01. 08:56:49

@Krisz11: Utolsó válaszomban amit tesz-vesznek írtam nagyjából benne van. Egy idő után úgy vagy hatékony ha waffen ss álcaháló helyett öltöny van rajtad, aztán ha eltüntetted a hülyéket vissza lehet térni hozzá, mert kényelmesebb is meg hatékonyabb is., SZerintem amit gabi csinált ahhoz nagy merészség kellett, mert vagy bejön a trükk és olyanok is szavaznak rá, akik eddig nem vagy meghasonlik a párt és megy a lecsóba. De az élet ilyen, ha nem kockáztat az ember nincs siker.

István Tamasi 2016.05.01. 09:19:51

@tesz-vesz:
Szerintem nem lehet ilyen könnyedén elintézni azt, hogy egy szélsőjobboldaliújnyilas-neonáci párt fegyveres rohamcsapatot szervez magának.

István Tamasi 2016.05.01. 09:21:30

@bontottcsirke:
Nem lehet ilyen könnyedén elintézni azt, hogy egy szélsőjobboldali neonáci-újnyilas párt fegyveres és ideológiai kiképzéssel épít magának rohamcsapatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.05.01. 16:19:03

@bontottcsirke: és ki beszél erről?

ki beszél nácikról egyáltalán, te nagyon hülye

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.05.01. 16:26:23

@István Tamasi: egy az hogy nem szélsőjobboldaliújnyilas-neonáci párt, mert vona a fidesz embere, azok pedig posztkommunisták, akik nem akarnak lusztrációt. se elsezámoltatást, csak hazudnak róla, hogy népszerűek legyenek.

kettő: mind a jobbikot, mind a kurucinfót, és az ilyen fegyveresnek szánt alakulatokat is nagyrészt a titkosszolgálatok hozzák létre, ők inspirálják a létrejöttét, részben, hogy a magadfajtákat hiszterizálják, de nagyrészt a veszélyes elemek megfigyelése és irányítása céljából.

teljesen egyértelmű, akinek van bármi halvány fogalma a világ működéséről.
szerinted matolcsi miért ad "ellenzéki" sajtónak milliárdokat?
mert egy brancs az egész.

István Tamasi 2016.05.01. 17:55:44

@tesz-vesz:
Melyik titkosszolgálatra gondolsz az iránira vagy az oroszra? Merthogy azokból a relációkból kapott a neonáci-újnyilas párt jelentősebb összegeket.
Egyébként pedig a rasszista, fajgyűlölő, kirekesztő jobbik iggenis neonáci-újnyilas a zazrivecz-vona pedig egy ótvaros esküszegő.

István Tamasi 2016.05.01. 17:56:54

@bontottcsirke:
Nyilván a zazrivecz-vona hátsójóában van mélyen bent a nyelved és azért tudsz csak annyit mondani, hogy "ühüm".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.05.01. 20:31:15

@István Tamasi: édes Istenem, a magyarra. egyetlen feladata van, a belső ellenség megfigyelése.

már miért lenne újnyilas? közösséget vállal szálasival? hol? érpataki orosz mihályon kívül senki
és ha az? akkor mi van? kit érdekel?

István Tamasi 2016.05.02. 10:27:08

@tesz-vesz:
Amíg nem zárja ki sorai közül a zsidózó, cigányozó,stbiző tagjait hanem még a parlamentben is ezt művelik addig bizony neonáci-újnyilas banda a jobbik. Zazrivecz-vona pedig egy ótvaros esküszegő.
süti beállítások módosítása