gorog.jpgNincs ma nagyobb külpolitikai slágertéma a görög választásoknál és az annak eredményeképpen felállt furcsa koalíciónál. A politológusoknak évekre elegendő melót ad, hogy az új athéni kormányt belegyömöszöljék jól megszokott ideológiai skatulyáikba. Nem is fog menni. Mert, ami most Hellaszban történik, az egyszerűen nem írható le a több, mint száz éve, (de minimum 1945 óta) használt világnézeti fogalmakkal.

Valami egészen új alakulóban görög földön. Hogy ez a jövő töri tankönyveiben a elkövetkező korszak első fejezete, vagy csupán egy szigorlaton is csak ötösért számon kért lábjegyzet lesz, az a következő hónapokban fog eldőlni. A fiatal új miniszterelnök, Alexisz Ciprasz előtt élete legnehezebb időszaka áll. Ha semmi más dolga nem lenne, csak vállközépig szarban álló országát kihúzni a gazdasági és társadalmi válságból, akkor is iszonyúan kemény munka várna rá. De ennél sokkal magasabb akadályok is tornyosulnak azon az úton, amin most elindul.

Az új görög kormányt pontosan az buktathatja meg, ami hatalomba repítette: a remény. Több okból is. Egyrészt meg kell felelniük saját, megszorításoktól és idegen diktátumoktól megcsömörlött népük várakozásainak. Ha képtelenek lesznek legkésőbb egy-másfél éven belül érezhető életszínvonal-emelkedést elérni, akkor a korábbi politikai elitet elzavaró tömeg haragja könnyen ellenük fordulhat. És ez még csak a kisebbik veszély.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

babel.jpgPár nappal a tragikus párizsi események után újfent csak kapkodom a fejem, hogy milyen széles társadalmi rétegeket érdekel is valójában (?) a körülöttünk zajló események sora és háttere. Kapkodom a fejemet, mert cikkek, politikai nyilatkozatok, kommentek, blogok és magánbeszélgetések egész garmadáját látjuk, halljuk.

 

Megszólalt már mindenki, aki számít, szakértett már minden önjelölt vagy valós szakértő, mondhatjuk, hogy „látjuk” a vélemények sorát, de én a magam részéről napok óta azon gondolkodom, hogy miért ilyen hevesek a viták, miért ilyen óriásiak a véleménybeli különbségek, hiszen papíron egy egyszerűen megítélhető dolog történt: fegyveresek orvul fegyvertelenekre támadtak, kioltották az életüket. És ölni bűn. Bűn a világ vallásaiban, bűn a vallásokat tagadók között, de öncélúan ölni még az állatvilágban is az.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

André Goodfriend már legendássá vált Twitter-fala a mai napra is tartogat nekünk baráti jó tanácsokat. A amerikai ügyvivő ezúttal Szent István intelmeire emlékeztet bennünket a "változatosság előnyeiről". Ezzel nyilván Orbán Viktor vasárnapi, a gazdasági bevándorlás megállítását sürgető szavaira reagált.

goodfriend.jpg

Most abba ne is menjünk bele, hogy az ezer esztendővel ezelőtt élt uralkodó intelmeit (illetve mindig csak és kizárólag ezt az egyet) milyen irgalmatlan unalmas közhely a 21. században idézgetni. Abba se, hogy, ha a szent király minden tanácsát és rendelkezését komolyan vennénk ma is, akkor Jóbarát magyar haverjai rég tömlöcben sínylődnének már felségárulásért, Istentagadásért, és egyéb más súlyos vétségekért. Mert, ami igazán bicskanyitogató ebben a posztban, az az ordító álszentség.

Ha van ugyanis e szép kerek globalizált Földgolyón olyan ország, amelynek a bevándorlás ügyében mélyen kussolnia illene, az bizony az Egyesült Államok. Ők ugyanis történelmi összesítésben minden nehézség ellenére valóban a migráció napos oldalán helyezkednek el, az ő nagyhatalmi státuszuk tényleg elképzelhetetlen volna  a sok millió, náluk új hazára lelt ilyen-olyan betántorgó nélkül - mégis brutálisan korlátozzák a csóró latínók bevándorlását. Mégpedig olyan módszerekkel, amelyektől egy brüsszeli bürokrata, de talán még Lázár János is szívszélhűdést kapna.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

helricfredoun.JPGHelric Fredou múlt hét csütörtök hajnalban vetett véget életének szolgálati fegyverével, miután beszélt az egyik áldozat családjával. A jelentését már nem tudta leadni.

A Charlie Hebdo elleni merénylet a sajtószabadság 9/11-e – olvashatjuk a nyugati médiában. Hogy az ocsmány hecclapnak bármi köze lenne a szólásszabadsághoz, azzal azért vitatkoznánk, mindenesetre ahogy a terrortámadás körüli kérdőjelek napról napra szaporodnak, a 2001. szeptember 11-i hasonlat tényleg egyre helytállóbb lesz. Igaz, egy teljesen más szempontból.

Magára valamit adó sajtótermék – lett légyen az újság, hírportál, vagy blog – csínján bánik a meg nem erősített hírekkel, híresztelésekkel, főleg, ha azokból egy izmos összeesküvés-elmélet kezd összeállni. Ezt szem előtt tartva – bár a gyilkosságok körül eddig is számos gyanús körülmény, furcsaság látott napvilágot  nem írtunk a „vérprofi elkövetők” kocsiban felejtett személyi igazolványáról, Cehrif Kouachiról, akit a rendőrség állítólag 2005 óta terrorizmusgyanú miatt szoros megfigyelés alatt tartott, és azt a magas labdát sem csaptuk le, amikor Benjamin Netanjahu a Moszad francia földön való bevetésére tett nagylelkű ajánlatot.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

charlie_hebdo.jpgA lőporfüst elülte után neki lehet állni elemezgetni - persze az önkéntes mérvadók, mindent tudók és bolondok ezt már akkor elkezdték, amikor a két gyilkos még éppen csak kilépett a kétes színvonalú hecclap szerkesztőségéből, a jól végzett munka tudatával.

Mivel a CH újságírói bizonyos szempontból azért a jogért haltak meg, hogy bármikor bármin lehessen röhögni, én sem fogom szemforgató álszentséggel kikerülni az eset groteszk, helyenként nevetséges vonatkozásait. Ennek az írásnak nem tárgya, hogy mi is történt Párizsban, sokkal inkább az, hogy milyen reakciók születtek az eseményekre.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...