gyurcsany.jpgA bukott miniszterelnök éhezni fog egy héten át. No, azért nem kell megrémülni, nem történt vele semmi baj, nem vették el tőle a vitatottan megszerzett milliárdjait, Orbánék sem dugták tömlöcbe, hogy aztán ott szárazkenyérhéjon koplaltassák. Maga vállalta, hogy nem vesz magához ételt 168 órán keresztül, így tiltakozva a Kossuth téren három másik DK-s párttársával együtt, elsősorban az előzetes választási regisztráció ellen.

Gyurcsány szokásához híven Facebook-bejegyzésében ad magyarázatot tervére: "Nem akarunk belenyugodni abba, hogy választók milliói csendben tűrik, hogy magányossá vált hazánk, hogy sodródunk a nemzeti és milliók magáncsődje felé, hogy pusztul az ország. Bárhová nézünk, baj van. A kormány mégsem megoldást kínál, hanem saját, egyre jobban morzsolódó hatalmát kívánja bebetonozni. Nincs okunk, hogy szótlanul tűrjük az iskolarendszer, a felsőoktatás feldúlását, az egészségügy tönkretételét, a dolgozók megalázását, a kulturális, művészeti élet kiüresítését, a befektetőkkel való öngyilkos hadakozást, a csökkenő béreket, a növekvő inflációt."

Erről a bejegyzésről nekem néhány éve a Diósgyőr labdarúgócsapatának egyik hazai meccsén kitett transzparens jutott eszembe. Röviden és velősen foglalták össze mondandójukat a DVTK szurkolói: „Szar minden!!!” A levitézlett KISZ pubiban is hasonló gondolatok fogalmazódhattak meg, addig valószínűleg már nem jutott el, hogy neki is oroszlánrésze van az ország lezüllesztésében. De zárjuk rövidre az „elmúltnyolcévezést”, aki olvas és ért, úgyis tudja a "jeles" államférfi unalmasnak cseppet sem mondható közéleti pályáját.

Éhségsztrájkja borítékolhatóan pont akkora hazugság és szélhámosság lesz, mint eddig politikai ténykedése. Kezdve az őszödi beszédtől a sukorói telekcserén át a szakdolgozatáig. A demokráciáért való aggódása pedig nagyjából olyan hiteles, mintha Pol Pot írt volna az emberi jogokról egy míves tanulmányt. Feltételezhető, hogy Gyurcsányék akciója hasonló lesz a tavaly decemberi MTVA előtti éhségsztrájkhoz, ahol időnként egy-egy sonkás szendvics ezért még belefért.

Ferencünk legismertebb Sancho Panzája, Gréczy Zsolt blogjában természetesen rögtön igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy "az egy hetes éhségsztrájk nem halálos, de egy igazi önsanyargatás, rohadtul fáj annak, aki csinálja” azt is megtudhatjuk, hogy négymillió éhező honfitársunkért teszi ezt a volt miniszterelnök. Érdekes, hogy amíg hatalmon volt, nem volt rá ennyire jellemző a humanizmus. Legfeljebb egy-egy dél-amerikai szappanoperába illő ripacskodást láthattunk tőle.

A valóság az, hogy Gyurcsányék pontosan az ellen éhségsztrájkolnak, amit a leginkább szeretnének visszaszerezni. Ez pedig nem más, mint a hatalom. Nem az emberek iránti aggódás, hanem az ország irányítása utáni beteges vágyuk vezérli őket. Kár őket komolyan venni…

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr534766460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nabanya 2012.09.14. 00:14:07

A Bajnait teljesen elfelejtitek, de miért??
Ő hozta egyenesbe az országot amikor a Gyurcsány lemondott.
Az Orbán mikor fog lemondani? Ha akkor ha már semmit nem tud elvenni a szegényebb rétegtől???

szekelyse50 2012.12.11. 10:54:09

Gy..Ferinek éheznie kell amíg él,a magyar nem felejti el mit tett 2004 December 4-én.Most meg volt bátorsága üdvözölni az rmdsz győzelmét,nem semmi egy gerinctelen személy.

szekelyse50 2012.12.11. 10:57:52

Bajnait sem felejti a magyar ,elég sok családot lopott meg a libatenyésztés során.Most meg előbújt az odújából remélve ,hogy arathat újra.