Kaczinski_baleset.jpgValaki bombát robbantott Lengyelországban...  ...és/vagy Szmolenszkben.

Pedig már olyan nyugodt mederben csordogált a két és fél évvel ezelőtti szmolenszki tragédiát vizsgáló hivatalos szervek működése. Erre a Rzeczpospolita nevű lengyelországi lap tegnapelőtti írott száma nem átallotta azt állítani forrásaira hivatkozva, hogy a 2010 áprilisában az oroszországi Szmolenszkben lezuhant lengyel elnöki különgép roncsán - egész pontosan a gép burkolatán, több tucat ülésen, illetve egyes áldozatok testén - kétféle robbanóanyag (TNT illetve nitroglicerin) maradványait találták meg.

A visszafogottságáról ismert lengyel lap híre valóban akkora bombaként robbant, hogy a miniszterelnöki szóvivő első lányos zavarában azt sem tudta, mit reagáljon, a nemzetközi sajtó - közte a magyar is - a hivatalos reakciót meg sem várva már arról értekezett, hogy az új információkra tekintettel egy évvel meghosszabbították a szmolenszki eset kivizsgálásának határidejét a lengyel nyomozó hatóságok. A tragédiában elhunyt elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski természetesen azonnal gyilkosságnak titulálta az esetet.

A konteó

A szmolenszki katasztrófa Lengyelországra gyakorolt hatásának megértése elképzelhetetlen a lengyel néplélek, a lengyel történelem és az aktuális belpolitika ismerete nélkül. Lengyelország mindig is két (olykor három) nagyhatalom - a német és az orosz, illetve hosszú ideig az osztrák - szorításában küzdött a függetlenségért, nem egyszer véres áldozatokat hozva. Véres áldozatokat, mint a lengyel tartalékos tisztek ezreinek katyni lemészárlása, amit a Szovjetunió évtizedekig próbált a németek számlájára írni, holott a gyilkosságokat szovjetek által megszállt területen követték el. Ennek a mészárlásnak a hetvenedik évfordulójára érkezett volna a lengyel elnök Katynba 90 fős kíséretével - köztük a teljes lengyel vezérkarral, civil és katonai vezetőkkel, politikusokkal - amikor a gépe máig tisztázatlan körülmények között lezuhant a szmolenszki reptértől nem messze. A katasztrófát senki sem élte túl.

A szerencsétlenségnek a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk csak azért nem volt részese, mert kegyeletét már korábban leróva nem utazott egy gépen az egyébként legnagyobb politikai ellenfelének is számító Kaczynski elnökkel.

A lengyel belpolitika legmarkánsabb törésvonala nem a baloldal és a jobboldal között, hanem a jobboldal két pártja - és egyben Lengyelország jelenleg két legerősebb politikai ereje - a mérsékelt-liberális, kormányzó Polgári Platform és a radikális Jog és Igazságosság között helyezkedik el. Ideális állapot, gondolhatnánk, két jobboldali párt verseng a választók többségének kegyeiért - azonban a valóságban ez a versengés korántsem tűnik nemes harcnak. Amíg a radikálisok korruptnak és tutyimutyinak állítják be a mérsékelteket, addig a Platform hívei nettó elmebetegnek látják a másik oldalt - ennek gyakran hangot is adva.

Nem csoda hát, hogy a két oldal a szmolenszki tragédiát is a saját belpolitikai szemüvegén keresztül látja és ítéli meg. Amíg a mérsékeltek túl akarnak lépni az egészen, addig a radikálisok nem nyugszanak, amíg valaki ki nem mondja, hogy ami történt, nem baleset volt.

És hát most valaki kimondta, méghozzá nem is akárki, hanem Lengyelország egyik vezető jobboldali lapja.

A baj az, hogy a kedden reggel berobbant bombateória - a nap előrehaladtával egyre jobban megerősödő légbőlkapottsága ellenére - nagyon is tetszetős gombafelhő alakját öltötte. A legfőbb ügyészség délután egy órakor megtartott sajtótájékoztatója előtt - amelyen bejelentették, hogy semmilyen kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkeznek a bombamerényletről szóló hírek alátámasztására - a kép egyesek számára már riasztó gyorsasággal összeállt.

Ebben a konspirációs teóriában pedig a radikális szavazóknak nem esett nehezükre hinni.

Cui prodest?

Induljunk ki mindjárt abból, hogy kinek állhatott eltenni a botrányhős Kaczynskit láb alól? Őt önmagában talán senkinek, vághatnánk rá.  Csakhogy a gépen nem is volt egyedül...nagyon nem! A valóság sokkal komplexebb annál, hogy egyedül Kaczynskiről szóljon. Az elnök könnyelműségében hatalmas kockázatot vállalt, amikor visszautasíthatatlan ajánlatot tett a politikai-katonai vezető elit egy jelentős részének arra, hogy vele egyazon repülőgépen utazva tekintsék meg a katyni megemlékezést. Az elnök biztonsági kockázatokat tökéletesen semmibe vevő, hatalmi arroganciát tükröző magatartásától nem lehet elvonatkoztatni.

Amíg ugyanis az úgynevezett fejlett Nyugat-Európában, a szalondiplomaták, szalonhírszerzések világában már régóta nem szokás egymás politikai ellenfeleit merénylettel kiiktatni - kivéve persze, ha a választási kampányunkat finanszírozó, ám a klubhoz nem tartozó észak-afrikai diktátorról van szó - addig Oroszországban ez módszer még nagyon is élő gyakorlat. A szmolenszki katasztrófa idején pedig Vlagyimir Putyinnak hívták az orosz miniszterelnököt, aki elődeinél sokkal ügyesebben használt(j)a a titkosszolgálati eszközöket, hiszen saját maga is KGB vezető volt. (De egyébként is a volt szovjet titkosszolgálat egykori szentpétervári vezetőivel vette/veszi körül magát.)

Nyilván több tucat katonai s politikai vezető egyazon repülőgépen jó alkalom lehet bárkinek, de különösen zsíros falat Lengyelország ellenségeinek. A Kaczynski-érában pedig a lengyel vezetés sokat tett az Oroszországgal fennálló amúgy sem felhőtlen kapcsolat elmérgesítéséért. Egyrészt gyors ütemben modernizálni kezdte közel 200.000 fős hadseregét, természetesen amerikai fegyverekkel. Amerikai fregattokat, vadászgépeket, dzsipeket vásároltak, lengyel földre engedték az amerikai hadiipari cégeket, vagy épp a CIA titkos börtöneit. Megpróbáltak az amerikai rakétavédelmi pajzs védőernyője alá behúzódni, amelynek érdekében elfogórakétákat telepítetek volna lengyel területre, akár azon az áron is, ha ezáltal az ország az orosz stratégiai csapásmérő erők célkeresztjébe kerül. Mindeközben pedig lengyel katonák ezrei masíroztak Afganisztánban, a kelet európai államok közül talán a legegyértelműbben támogatva egy olyan "terrorizmus elleni háborút", amelynek a lengyelek hazai földön sohasem voltak az elszenvedői.

Bár Varsó sosem fenyegetőzött nyíltan a területén átvezető orosz gázvezetékek blokádjával, az azért árulkodó jel volt, amikor Németország és Oroszország évekkel ezelőtt közös tengeri gázvezeték építésébe fogott - Lengyelország megkerülésével.

Visszatérve a katonai következményekre: minden olyan katonai vezető meghalt (talán orosz logika szerint "megbűnhődött") a tragédiában, akiknek Lengyelország a mai katonai képességeit köszönheti, mint ahogyan azok is, akik konfrontatív politikát folytattak Oroszországgal. Mellékhatásként vezetési vákuum keletkezett a fegyveres erők, a titkosszolgálatok legfelsőbb szintjein, a kialakult káosz és zűrzavar pedig soha vissza nem térő alkalmat adhatott egy határozott (ellen)félnek az érdekérvényesítésre.

Érdekes véletlen, hogy sem az Oroszországgal szemben lényegesen mérsékeltebb hangot megütő, ezért a Kreml számára sokkal elfogadottabb, fentebb már említett Donald Tusk kormányfő, sem a törvényhozás akkori elnöke, a szintén mérsékelt későbbi lengyel elnök Borislaw Komorowski nem utazott a repülőgépen. Az ő másfajta politikai stílusuknak is köszönhető, hogy a Kaczynski-korszak vége óta olvadásnak indultak a lengyel-orosz kapcsolatok.

Ebbe az enyhülő klímába jeges fuvallatként érkeznének a merényletről szóló hivatalos hírek, így a konspirációs teória megerősítése egyik hivatalos oldalnak sem érdeke.

Végül mind a lengyel legfőbb ügyészség, mind a miniszterelnök tagadta a délutáni órákban, hogy bármilyen merényletre utaló nyomot találtak volna az elnöki gép roncsán, sőt még maga a hírt világgá röpítő újság is visszakozott.

Kő az állvízben

A lengyel társadalmat az elmúlt két évben végletesen megosztó történetben akkora a homály, hogy az egyszeri újságolvasó át sem látja, hol tartanak épp az események - sokakat pedig már egyáltalán nem is érdekel a katasztrófa. Az ügyet annyira elcsépelték, hogy már csak ilyen, bombasztikusnak ható (ál)hírek viszik át az átlagember ingerküszöbét. Nem úgy a drukkerekét, akik mindenre érzékenyen reagálnak. Amíg a radikális ellenzék híveinek szinte bármiről Szmolenszk jut az eszébe, addig a kormánypárt támogatói - közömbösség helyett - határozottan utálják a témát.

Ebbe az egyre langyosodó, valós érdemi eredményeket nem produkáló vizsgálatokkal terhelt, mindig valamilyen kisebb-nagyobb maszatot partra vető állóvízbe dobott méretes követ a Rzeczpospolita (amely egyébként az Orbán Viktor mellett kiálló Békemenetet is támogatta anno) a sokak számára kézenfekvő merénylet megpendítésével. Függetlenül azonban attól, hogy utólag igaznak bizonyulnak-e az újság hírei vagy nem, az alábbi néhány körülményt érdemes még megemlíteni:

A lengyel elnöki különgép lezuhanása előtt egy másik gép sikeresen landolt Szmolenszkben. Ennek pilótája a katasztrófa vizsgálata során azt állította, hogy nem voltak olyan rossz időjárási viszonyok a reptér környékén, amelyek lehetetlenné tették volna a leszállást. Ez a pilóta utóbb rejtélyes körülmények között öngyilkos lett - állítólag felakasztotta magát a háza pincéjében.

A lezuhanó gép orosz területre esett, a helyszínt hermetikusan lezáró helyi hatóságoknak pedig végtelen idő állt rendelkezésére kitakarítani a baleset helyét - feltéve, de nem megengedve, hogy ilyen ötletük támadt.

Az elmúlt hónapokban olyan, állítólagos korábbi orosz titkosszolgáktól származó (dez)információk jelentek meg a nyugati sajtóban, amely szerint az oroszok meg akarták ugyan akadályozni Kaczynskit abban, hogy időben odaérjen a megemlékezésre, de megölni nem akarták.

Nem eszik olyan forrón...

A bombamerényletre utaló hír hitelességét ugyanakkor csökkenti, hogy a lengyel lap "három, egymástól független forrásra" hivatkozik minden további konkrétum nélkül, a hivatalos szervek pedig nem késlekedtek határozottan cáfolni a bombateóriát.

A lengyel elnöki gép ráadásul egy robbanóeszközökkel erősen szennyezett területen ért földet, így a lengyel sajtó jelentős része már a hivatalos cáfolatok előtt abból indult ki, hogy az esetleges robbanóanyag-maradványok a becsapódás helyén kerülhettek a gépre, vagy a korábban szintén ezen a repülőn utazó lengyel katonák felszereléséről kerülhettek át (az elnöki gép lengyel katonákat is szállított pl. Afganisztánba) az ülésekre.

A Rzeczpospolita főszerkesztője azóta már be is ismerte, hogy lapja "tévedett", saját sorsát pedig a "tulajdonosok kezébe tette". Az orosz-lengyel viszonyt tovább mérgező dezinformáció megszellőztetése után tehát nem érezte szükségesnek, hogy lemondjon - úgy látszik, itt Közép-Európában nem hazánk az egyetlen következmények nélküli ország.

Nemfogfájni

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr394884406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.