PresidentialPuppets.jpgAz egész világ lélegzetvisszafojtva figyeli a szupergigamega-keddet, az amerikai elnökválasztás utolsó, mindent eldöntő napját. Amerika szavazhat - de nem dönthet. Gigantikus közhely, de attól még igaz: akár Obama marad a Fehér Házban, akár Romney kerül a helyére, érdemi változás nem várható. Pedig lett volna esély rá.

Lehetett volna olyan kihívója Obamának, aki kivonul Afganisztánból és Irakból, megzabolázza a bankokat, és betiltja az abortuszt. Persze, erről a hazai médiában nem sokat hallottunk - nem véletlenül.

Bár a magyar Átlagbélát lényegesen jobban foglalkoztatja a fűtési szezon első számlája, azért várhatóan nálunk is sokan lesznek, akik az eredményt várva az esti órákban 10 percenként frissítik majd a hírportálokat. Ballibeknél alap az Obama-fanklub tagság, ahogyan az is borítékolható, hogy „polgári" jobbos körökben Romneynak szurkolni a menőbb. Radikális barátainktól pedig a nap folyamán egyre több üzenetet olvashatunk majd a közösségi oldalakon, hogy mennyire mindegy, melyik bohóc nyer.

Sajnos nekik van igazuk, de nem biztos, hogy azért, amiért ők gondolják. Amerikának ugyanis idén igenis volt esélye a változásra. De azt már jó előre, a voksolás előtt eljátszották. Ez a választás ugyanis nem ma dől el. Ezt a meccset már augusztus 30-án lejátszották, a republikánus előválasztás utolsó fordulójának napján. Amikor végleg eldőlt, hogy Obama kihívója Mitt Romney, és nem Ron Paul lesz.

Ez a szókimondó texasi vagány ugyanis valóban nagyon sok mindent másképpen akart csinálni. Nem csak Obamához, de az elmúlt jó pár évtizedhez képest is. Például azonnal – nem „lépésről lépésre", lehetőleg úgy, hogy az utolsó lépés soha ne következzen el – kivonulna volna Afganisztánból is Irakból. Felszámolná a Washington világcsendőri szerepét garantáló, világszerte létesített hétszáz (nem elírás, 700!) amerikai támaszpontot is.

Egy veszélyes ember

Bizony, ilyen veszélyes ember ez a Paul. Nem átall visszanyúlni az amerikai jobboldal régi hagyományához, az izolacionizmushoz, vagyis ahhoz az elvhez, mely szerint Amerika az amerikaiaké – a világ többi része, meg azoké, akik ott élnek. És, ha már így van, bízzuk is rájuk, hogyan szeretnék azt berendezni.

Egy kampány alatt tett nyilatkozatában odáig merészkedett, hogy kétségbe vonta Izrael minden demokratikus, jóérzésű, nemantiszemita ember által evidenciának tekintett igazát. Szerinte ugyanis a zsidó állam teljesen feleslegesen hisztizik Irán nukleáris programja miatt. Sőt, úgy véli, hogy – tessék megkapaszkodni! - tökéletesen megérthető az is, ha a csillagos-sávos katonai bázisokkal alaposan körülvett perzsák akár atomfegyver kifejlesztésére is törekednek. Számoljuk fel ezeket a támaszpontokat, és akkor ez is megoldódik – javasolta. Egy volt munkatársa bosszúból beköpte: négyszemközt még azt is előszeretettel hangoztatja, hogy Izrael „nagyobb probléma annál, mint amennyit az amerikai adófizetőknek megér."

S most kapcsoljuk be csak igazán a biztonsági övet: Ron Paul azt is kerek-perec kijelentette, hogy megszüntetné a FED-et, az USA egyedülálló módon magánkézben levő jegybankját. Korábban már elkövette azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy benyújtotta, sőt keresztül is verte a Képviselőházon az egészen idáig mindenféle kontroll nélkül ga(ráz)zdálkodó szervezet állami felügyelet alá helyezését célzó javaslatot. A kampány során aztán nem átallott rámutatni arra is, hogyan támogatták az adófizetők pénzéből összesen 16 ezermilliárd (ez sem elírás, tizenhatezer milliárd) dollárral a pocsékul vezetett, csődbe vitt bankokat – a FED-en keresztül. S mindemellett még mélyen vallásos baptista is, aki ellenzi az abortuszt, és „liberális mítosznak" tartja az állam és az egyház szétválasztását.

Bukott forradalom

Ezek után Beverly Hillsben és Manhattanben nyomottabb lett a szombat esti vacsorák hangulata. És Amerika sorsa ezeknél az asztaloknál szokott eldőlni. A libamáj és a kaviár között aztán el is döntötték: Ron Pault mihamarabb ki kell golyózni a játékból. Ilyen programmal nem állhat fel elnökjelölt, még csak az kellene, hogy élő tévéadásban vitatkozzanak a hadi kiadásokról, Izraelről, meg a pénzügyi rendszerről!

Revolution_ron_paul.jpgPaul közben szemtelenül népszerű lett a republikánus tagság körében, sokan már egyenesen "Ron Paul revolution-ról" beszéltek. De ez a forradalom még azelőtt elbukott, mielőtt kitörhetett volna. A hagyományos lejárató kampánytól, a kötelező antiszemitázáson át a szó szoros értelmében vett választási csalásig széles volt az eszköztár, amellyel végül sikerült elütni a jelöltségtől. És ezzel sajnos nem csak Amerika vesztett sokat, hanem mi is.

Ha amerikai lennék (és, ha el tudott volna indulni), nem tudom, Ron Paulra szavaztam volna-e. A gondoskodó állam szinte teljes lebontását, a szociális kiadások drasztikus lefaragását, és a piac „önszabályozását" hirdető szlogenjeitől az én keresztényszocialista lelkem sikoltva felriad. Csakhogy a helyzetem ennél sokkal egyszerűbb, mert nem jenki vagyok, hanem magyar. És nagyon, de nagyon kipróbálnám már, milyen az, amikor egy olyan ember ül a Fehér Házban, aki nem akar belepofázni az életembe. Aki a piac szabadságát a mi piacunk szabadságaként, a szólás szabadságát, a mi szólásunk szabadságaként is értelmezi. Aki a hőn óhajtott „világbékéhez" azzal az egyszerű dologgal óhajt hozzájárulni, hogy nem indít háborúkat. Aki e bolygó lakói közül nem csak a Földközi-tenger és a Jordán között élő egy ezrelék létezéséről hajlandó tudomást venni.

Bárki is győz ma, ilyenre biztosan nem számíthatunk. Mert Amerikában az izolacionizmus 1945 óta nem rúghat labdába. Legfeljebb a második fele...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr974893868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.