werber.jpgAz egész nemzeti oldal, no, meg az ország 60-asnál nagyobb IQ-val bíró része felváltva háborog és röhög Szanyi Tibor legújabb agymenésén. Sokan azzal vádolják a kapitány elvtársat, hogy talán egy pár felesel több békési szilvóriumot töltött magába, s ez hozta ki belőle a veretes baromságokat a „román anyanyelvű" erdélyi magyarokról. Csakhogy az MSZP alfa-prolija ugyanezt bővebben kifejtve előadta az ATV stúdiójában is, ahol sikerült a szektacsatorna sokat próbált műsorvezetőjét is kiakasztania. No, most két dolog lehetséges: az egyik, hogy emberünk a felvétel előtt is gerelyre itta magát, a másik, hogy a határon túli magyarok elleni uszítást mégsem Mr. Alkohol súgta neki – hanem Mr. Werber.

A szocik izraeli gyűlöletrabbija nem ma érkezett a 6:20-sal. Hanem még 2002-ben. És ne feledjük: a veterán kampányfőnök egy szinte tuti bukó választást már megnyert a szociknak. Mégpedig azért, mert a vesénkbe lát. Ismeri az elmúlt évtizedekben anyagilag és morálisan is padlóra küldött magyar roncstársadalmat. Tudja, hogy a hazai közvéleménynek ezt a reménytelen mocsarát csak két dolog mozgatja meg: az ígéret és a gyűlölet. Az előbbit a külvárosi nyugdíjasklubokon kívül már sehol sem hiszik el, így, hát marad az utóbbi. Csak a céltáblát kell kiválasztani, amelyre a – javarészt éppen általuk – kisemmizett szerencsétlenek ráokádhatják a torkukban felgyűlt epét.

Kit gyűlöljünk?

A kettős állampolgárságot a legtöbb politikai elemző a Fidesz kormányon maradásának legfőbb zálogaként emlegeti. Ez addig rendben is van, hogy az elszakított részeken élők a 2010 előtt nyolc éves rémálom után még Orbánék alig valamivel combosabb diplomáciáját is valóságos nemzetpolitikai forradalomként élik meg. Azoknak pedig, akik a szimbolikus politizálás mellett szívesen látnának néha egy emberesebb asztalra csapást, ott van alternatívaként a határon túl szépen izmosodó Jobbik.

A komcsik két éven át szűköltek is emiatt – míg nem megérkezett Werber mester, aki meglátta a történet színe mellett a fonákját is. Ha a külhoni magyarok közt népszerű a jobboldal, akkor az anyaországiakkal gyűlöltessük meg...Nem, nem a jobboldalt – a külhoni magyarokat! Az izraeli kampányguru a nagy koncepció részleteire is odafigyel. Nem elég, ha kitaláljuk, mit akarunk mondani, és miről – a legfontosabb: a célközönség. És Werber igazi politikai orvvadászként nem kockáztat: a sérült vadra céloz.

Ki gyűlöljön?

Az elmúlt hónap két emlékezetes nemzetellenes felböffenése Miskolcon, illetve most Gyulán volt. Borsod és Békés – az ország két legszegényebb megyéje. Ahol a legmélyebb az elkeseredés, a legnyomorultabb a nyomor, a legtöbb az ökölbe szorult kéz és lélek. Ahol az emberek jogos dühükben felelősért kiáltanak: ki tehet arról, hogy ide jutottunk?! És a komcsi boszorkánkonyhából tálcán érkezik a friss, ropogós bűnbak: a román! Aki persze akkor is román, ha magyar. Hiszen idegen, hiszen odaátról jön. Ne jöjjön ide, ne vegye el a munkát, maradjon „románba'"! De, ha ott marad, akkor meg miért szavazhat?! Csupa szép fröccsöntött műanyag álkérdés, akciós Tesco-gazdaságos válaszokkal.

Az MSZP természetesen a Fideszt akarja legyőzni. Ám Werber taktikája nem a narancsosokra jelenti a legnagyobb veszélyt. Hanem a Jobbikra. Hogy a politikai palettán a radikálisok és a szocik programja és világnézete áll a legmesszebbre egymástól, az nyilván mindeki számára vitathatatlan. (Kivéve Bayer Zsoltot, akinek sajátos, pszichedelikus politikai valóságában ez a kettő kézen fogva jár, mint a betépett hippik flash-eiben az oroszlánok és az őzek – de Bayer világáról majd máskor.) A szavazóikról azonban ez már nem mondható el ennyire egyértelműen.

Az Iránytű Intézet legutóbbi felmérése szerint minden tizedik Jobbik-szavazó húzná az ikszet valamelyik ballibsi formációra, ha nem találná a szavazólapon a kettős keresztet. Ők a lepukkant lakótelepek lakói, a becsődölt nehézipar hajótöröttjei, a tönkre ment TSZ-ek romjain haldokló, bűnözési hullámban fuldokló falvak tanácstalanjai. A legmegnyomorítottabbak, a legelkeseredettebbek – és a legdühösebbek. Ők a liberális megmondó emberek által rajzolt "minta-jobbikos" megtestesítői. Ők tényleg csak bűnbakra várnak.

A Jobbik történelmi teljesítménye az volt, hogy az ő jogos haragjukat végre nagyjából tényleg azok felé fordította, akik valóban felelősek a szerencsétlenségükért: a kizsákmányoló multik, a privatizáció rablólovagjai, az '89 utáni gazdasági gyarmatosítás helytartói felé. (A cigánykérdés e tekintetben irreleváns: aki nap, mint nap retteg a szomszéd utcában lakó 40 fős Kolompár családtól, az semmi mást nem akar, csak rendet, bármi áron. És arra szavaz, akitől ezt remélheti.) Csakhogy ugyanezeknek az embereknek az ellenszenvét pár hónap alatt bármilyen más célcsoportra át lehet programozni. Mondjuk a határon túli magyarokéra. Csak egy ügyes tudat-hacker kell hozzá. Mondjuk Ron Werber.

A Werber Művek termékskálája igen széles. Képes előállítani indulatokat, irigységet, félelmet és dühöt. Megannyi veszélyes lelki drogot. Egy dolgot viszont biztosan nem: reményt. Pedig kereslet volna rá, nagyobb, mint valaha. Különösen ott a keleti végeken, ahol most a szocik a legvadabbul uszítanak. A kínálatot a Jobbiknak kell megteremtenie. De gyorsan – mert a gyűlölet dílerei már javában terítik az anyagot...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr435067953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.02.08. 10:24:16

Kiváló írás, kalap emel!
Annyival egészíteném ki, hogy nem véletlenül pont a keleti megyékben keverték (és keverik a mai napig) a kovászt a küldött emberek. Remélem baromi gyorsan tényleg rendet vág ott a párt, és még jobban megerősíti a pozícióit, mert ha nem, nagyon könnyen bukó lehet a történetből.

Bobellino 2013.02.08. 12:05:38

Ki a tipikus radikális szavazó?
Aki lecsúszott,
Aki lefog csúszni,
Aki attól retteg, hogy lecsúszik.

Dzsentrisvihák 2013.02.08. 13:52:52

@Bobellino:

És ez így normális. Elhiszem, hogy a Rózsadombról egyeseknek igen csak frankó az ország helyzete, de nem ők a többség. Teljesen természetes, hogy az nyúlna keményebb eszközökhöz, aki nagyobb bajban van. Majd ha a felső ötezer is arra ébred egyszer az éjszaka közepén, hogy valakik viszik a kertkaput, akkor ők fognak a leghangosabban csendőrért, bitófáért, meg közbiztonságért óbégatni...

Zolcsi67 2013.02.08. 20:02:56

A cikk ellentét-állításával szemben Bayernek pontosan ebben van igaza. A nyáj arra megy, ahonnan a leghangosabb kolompszót hallja. Tehát a potenciális protestszavazó mindig hajlamos a harsány szélsőséget követni, az neki meg tökmindegy, hogy turulos zászlók alatt a valódi románokat, vagy szoci táborba állva a lerománozott erdélyi magyarokat kell-e utálni.

Sylvester94 2014.01.15. 11:59:05

@Zolcsi67: a cikkíró erre is kitért az Iránytű Intézet felmérésével kapcsolatban. Annak az állításnak, miszerint a politikai palettán a szocik és a radikálisok programja és világnézete áll a legmesszebb egymástól, nincs köze a "nyáj" politikában történő vándorlási szokásaihoz, mivel - programról és világnézetről volt szó.

Zolcsi67 2014.01.15. 15:32:21

@Sylvester94: Sajnos én nem vagyok ennyire optimista :-) "Kis ország vagyunk, nekünk csak egy csőcselékünk van" - és a nyájat a gyűlölet motiválja, mindig az, hogy ki ELLEN szavaz. Sajnos ez a mentalitás itt is (és még nagyon sok helyen) előfordul a kommentekben, tisztelet a kevés kivételnek.