tandij.jpgAz Oktatói Hálózat (OHA) meghívásának jóvoltából illusztris társaság gyűlt össze péntek este az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszának főépületében. Olyan „jeles” személyek képviseltették magukat, mint Karácsony Gergely kiugrott LMP-s országgyűlési képviselő, Kunhalmi Ágnes az MSZP oktatáspolitikusa, Magyar Bálint a Gyurcsány-kormány oktatási minisztere, Osztolykán Ágnes LMP-s országgyűlési képviselő, Szabó Zoltán a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, továbbá dr. Tordai Csaba Együtt2014 és Deák Dániel az OHA részéről. A beszélgetés témájául az egyetemi autonómia kérdését választották.

A rém unalmas gittrágásról részletesebben nem kívánunk beszámolni, a meghívottak némelyike próbálta magát tartani Máté András az OHA moderátorának azon kéréséhez, hogy lehetőség szerint maradjanak a témánál, és a különböző politikai véleményeket, megnyilvánulásokat mellőzzék.

Az egyetemi autonómia megvédése a HaHa egyik legfontosabb követelése. Úgy vélik, ennek csorbítása megöli a kreativitást, megöli az innovációt. Azt azonban nem értettük, hogy ha valóban így gondolják, akkor miért nem háborodtak föl a Magyar Bálint által elmondottakon? A korábbi oktatási miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy még 2006-ban az Alkotmánybíróság elkaszálta a felsőoktatási törvény azon passzusát, mely szerint a felsőoktatási intézmény rektora csak az intézményben működő gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be a szenátusnak az intézmény autonómiáját alapvetően érintő döntések meghozatalára vonatkozó előterjesztéseket. Akkor, hogy is van ez? Ha Magyar Bálinték akarják csorbítani az egyetemek autonómiáját az jó? De ha a jelenlegi kormány jön ugyanezzel, akkor meg sátánizmus?

Mint, ahogyan az várható volt, a beszélgetés során nem csak az egyetemek autonómiájának megvédése került szóba, hanem emellett olyan fontos témákról is kifejtették véleményüket a meghívottak, mint a felsőoktatás finanszírozása, a tandíj bevezetése, illetve a röghöz kötés.

A tandíj kérdésében voltak, akik nem okoztak különösebben nagy csalódást, Szabó Zoltán a DK-tól egyenesen kimondta, hogy „helyes és igazságos” volt a tandíj 2008-as bevezetése, hasonló véleményen volt Magyar Bálint is. Ami azonban meglepő volt, hogy ezek a vélemények semmiféle reakciót nem váltottak ki a korábban még minden lehetséges eszközzel a tandíj bevezetése ellen tiltakozó HaHa tagjaiból és szimpatizánsaiból. Úgy véljük, nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, ők adták a hallgatóság döntő többségét.

Ami ennél is furcsább volt számunkra, hogy a balliberális meetinget moderáló Máté András egyetemi tanár is a tandíj bevezetése mellett foglalt állást. Úgy vélte, ez egy” lehetséges és elfogadható formája” lehet felsőoktatás finanszírozásának. Azt is megtudhattuk, hogy ezt már egy korábban a HaHa által a Corvinus egyetemre szervezett demonstráción is elmondta, ahol nagy tapsot kapott, tehát a megjeleltek szerinte egyetértettek vele.

A kerekasztal-beszélgetés után a HaHa blogján megjelent egy írás, mely szerint „Az egyetemfoglalók és a HaHa tagjainak véleménye is megoszlik a tandíjról és a hat pont alapján sem feltétlenül teljesen ingyenes felsőoktatást követelnek.” De ha így gondolják, akkor ezt miért nem mondták a szemébe a néhány hónapja az utcára hívott sok ezer diáknak?   

Rendkívül sokatmondó, hogy az egész beszélgetés alatt az egyetlen komoly érzelmi reakciót az váltotta ki az amúgy parttalan szócséplésből, amikor egy kérdésre válaszolva Máté András tanár úr leszögezte: a Jobbikot azért nem hívták meg, mert "a demokratikus értékeket nem tisztelő erőkkel nem állnak szóba". Ezt heves tetszés és taps fogadta. A tandíj bevezetésnek gondolatát pedig néma csönd…

Ezek után jó lenne választ kapni, hogy mit is akar és kiket képvisel valójában a HaHa? Mert úgy tűnik a tandíj bevezetése ellen nincsen különösebb kifogásuk…

Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr95086907

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tandíjat vezetne be a Hallgatói Hálózat? 2013.02.18. 17:39:01

Ha Magyar Bálinték akarják csorbítani az egyetemek autonómiáját az jó? De ha a jelenlegi kormány jön ugyanezzel, akkor meg sátánizmus?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2013.02.18. 15:08:39

Én minden tandíjat eltörölnék. Igazságtalan, hogy tanárok és szociológusok nem piaci tudásért fizessenek miközben az AUDI idényeit kielégítő képzéseket állami pénzből finanszírozzák. Ha minden mediterrán ország a csőd szélén tántorog kinek gyártunk 200 lóerős kabriókat?

Simplicio 2013.02.18. 16:04:09

Látszik, hogy nagyon értette a beszélgetést a blogszerző, mert dr. Torda Csaba az itt leírtakkal ellentétben nem is vett részt a beszélgetésen. De annak örülök, mostanra már sikerült erre rájönnötök, hogy ott volt az LMP képviselője, miután a helyszínen jól számonkértétek a hiányát.:)
A mondanivalót ehhez hasonlóan nem sikerült visszaadni, de a hőbörgési pótlékot, azért gondolom megkapjátok.

Dzsentrisvihák 2013.02.18. 18:05:26

@RuinDone:

Ennél kijjebb már hova lógjon a lóláb, de most komolyan...? Álszent, hipokrita magatartás ez a "ha a baloldal akarja, akkor jó a tandíj, ha a jobboldal, akkor fasizmus van".
Ja, és persze bázisdemokrácia rulez, ezért csak olyanokat hívjunk meg, akik a mi kottánkból danolásznak, csak úgy dhemocraticuschan... (és ebből a szempontból kurva mindegy, mi hangzott el, és mi nem)

@RuinDone:

A tanár tényleg ne fizessen, de pl. az ingyenélés nagymestere szociológus igenis csengessen, akárcsak a hasonló, roppant "hasznos" szakmák tudorai. Rájuk ugyanis nincs piaci igény, pont úgy, ahogy már az n+1-edik kommunikátorra és jogászra sincs semmi szükség.
Az audis példád azért rossz, mert arra pont van igény, ha nem lenne, már becsukták volna a boltot. Blőd érvelés, hogy csak a mediterrán országokban veszik a termékeiket, egyáltalán nem így van.

OkoskaTo:rp 2013.02.18. 18:05:38

@Simplicio: A Lendvai utcából azért megkapja a fizetését; ez a lényeg. A gondolkodás pedig nem feltétele az írásnak.

nemecsek ernő áruló 2013.02.18. 18:07:20

Miért lenne kifogásuk a tandíj ellen? Olvastad a 6 pontot? Tudod értelmezni? Egyetlen egy percig senki nem mondta, hogy a HaHa a tandíj ellen lenne! A közmédiát leszámítva persze, de aki onnan tájékozódik, meg is érdemli!

Dzsentrisvihák 2013.02.18. 18:08:16

(Az előző kommentemnél csak a második bekezdés címzettje RuinDone.)

@OkoskaTo:rp:

Ahogy a hozzászólásnak se, mint láthatjuk...

DezInf 2013.02.18. 18:11:42

Kedves blogger!
Szép öngólt rúgtál:)))
Értelmezgesd:D

kanálwarrior 2013.02.18. 18:13:25

"Ezek után jó lenne választ kapni, hogy mit is akar és kiket képvisel valójában a HaHa? Mert úgy tűnik a tandíj bevezetése ellen nincsen különösebb kifogásuk…"

Persze hogy nincs. Jó lenne ha végre elolvasnád az egyetemisták 6 követelését, amit már hónapokkal ez előtt leírtak, és a hazugságokkal ellentétben a kormány még semmit nem teljesített belőlük.

Sir Galahad 2013.02.18. 18:20:15

Ne most, ha jól értem a hozzászólókat - meg a 6 pontot - , a tiltakozóknak nincs kifogásuk a tandíj ellen. Ha így van, akkor nem értem az egész tiltakozást a hallgatói szerződés ellen. A megoldás pofonegyszerű: nem kell aláírni, és akkor a diplomájával, miután kifizette a tandíjat, oda megy mindenki, ahova akar.

Makkasz 2013.02.18. 18:31:05

Kit képviselnek? Elsősorban magukat. A boldogságot kergető, boldogulást kereső naív ifjúságot, akit a buta többség földbe akar döngölni, akiktől el akarják lopni a szabadsgot, döntést saját életükről.

minden más hülye pöcsök kötözködése.

Makkasz 2013.02.18. 18:34:20

Alapelv, a szolgáltatás fizesse meg aki igénybe veszi. Tandíj kell. De hogyan?
- önálló, egymással diákokért versengő intézmények,
- először invesztálni a felsőoktatásba, hogy EU szinten versenyképes legyen,
- diákok döntsék el mit akarnak tanulni (szavaz jelentkezéssel, tandíj fizetéssel, de tényleges beleszólással tanmenetbe), hiszen az ő jövője múlik rajta, és ő a vevő,
- állami ösztöndíjrendszer, aki állami állást vállal, vagy legjobb (így a legtehetségesebbek és törekvők sem maradnak ki, de a pénzt befizető is tanulhat),
- fizetőképesség megteremtése (ugye itt jön a rendszer szintű gondolkodás, 80%-os helyett mondjuk 20%-os adóék).

Makkasz 2013.02.18. 18:37:14

Két családellenes szabályt tett be a fidesz az alaptörvénybe. Az egyik az, hogy a család az férfi és nő házassága. Akkor, amikor gyermekek több mint 40%-a élettársi kapcsolatban születik.

A másik a röghöz kötés. Miért, megmagyarázom. Egyetlen szülő sem akarja gyermeke röghöz kötését:
- azt akarja boldog legyen, boldoguljon ahol tud,
- fizetett adót és fizet is a szülő, nem stadiont akar,
- fentartja gyermekét, fizeti tanulmányi költségeinek 4/5-ét (matektanár), felét (orvos). A gyermek 27% adót fizet mindenre amit vesz. Ha apuka többletteljesítménye a fedezet, akkor még szja is van rajta (ha egyébként nem csinálná, ha nem kéne eltartani gyermekét). Ugyanezt a pénzt adómentesen Svájcban tarthatja, vagy eldorbézolhatja Adrián. Egyikben sincs jogellenes, sem kivetnivaló,
- a család és a gyermek kockáztat a legtöbbet (idő, pénz), akkor is mikor szakot választ,
- ha gyermeke külföldön van, jó állásban, esetleg később kaphat tőle segítséget, de nem számít rá (bár összevetve az otthoni munkanélküli gyermek folyamatos támogatásának igényével, ez is szempont lehet),
- ha nem tanul tovább a gyerek, úgy megy mcdonaldsba, akkor apuka tolja a pénzt kifelé,, nem lesz sem belső fogyasztás sem áfa bevétel ám.

Szóval józan, gyermekeit szerető embernek a röghöz kötés nem kívánatos, nem igazságos.

A röghöz kötés kívánatos a fidesz KDNP által megvetett szinglik, gyermektelenek és gyermektelen homoszexuális párok számára.

10 perc gondolkodás elég ehhez. Sajnos fideszben még senki nem jutott el eddig.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.02.18. 18:41:01

Nyilvánvaló, hogy a tandíj a helyes megoldás.

padlas 2013.02.18. 18:41:06

Te jó ég, a blogírónak most esett le, hogy a HaHa nem a tandíj ellen van? Eddig mégis milyen hírforrásokból tájékozódott, ha számára ez újdonság?

clegane 2013.02.18. 18:41:44

blogszerző te nagyon hülye!
a Hahának
eddig se
volt kifogása a tandíj ellen

faszér kell erre rácsodálkozni meg konteókat gyártani ahelyett hogy rákeresnétek guglin mit is akarnak.

holinthewol 2013.02.18. 18:42:18

@Makkasz: feleslegesn írsz ész érveket ebbe a blogba, ez egy szokásos Fideszes mocskolódós blog, objektív maszlag mögé bújtatva, olyan mint a Mandiner... az ilyen ember űgysem érti meg, hogy nem alapvetően a tandíjjal, hanem annak módjával, mértékével, a támogatási rendszerrel, az ösztöndíj rendszerrel, a ponhatárokkal, a kormányzat pökhendi stílusával, a szakmai egyeztetések mellőzésével és nevetségessé tételével van a gond. Ez annyira idióta, hogy csak annyit képes felfogni a két bites agyával, hogy "Ne legyen tandíj!" ,"Ne legyen vizitdíj!", "Minden ingyé!", "Gyurcsány a hibás!" stb. stb.

Makkasz 2013.02.18. 18:44:27

Amúgy a hallgatói szerződés szembe megy nem csak a csládok érdekével, hanem azzal az alapelvvel, hogy a diák lehető legjobban bontakoztassa ki a tehetségét, saját maga és társadalom érdekében is, társadalom ebben egítse, ezt elismerje.

Egyébként diákokat kényszerrel (hacsak nem lesz újra vasfüggöny) az országban tartani nem lehet.

Lehet itt tartani:
- versenyképes gazdasággal, munkahelyekkel,
- korrupció, sógor-komaság elfelejtésével,
- patriarchizmus elfelejtésével,
- pici állammal (ugyan ne kelljen már 4 embert és egy politikust eltartani egy fiatalnak).

Gyermekeink felé nem elvárásokat kell támasztani, nekik van joguk elvárást támasztani felénk.

A diák, az egyetem, oktatás vevője, róla kellene szóljon a dolog, nem államról vagy professzorokról. A felsőoktatásban a diák az úr. Dönt jelentkezésével, részvtelével, diplomaszerzésével, PhD-re maradással.

Ébredjetek fel!

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

A felsőoktatásból kivont 47 mrd Ft kevesebb mint MÁV éves állami támogatása, kevesebb mint idénre tervezett stadionépítési költségek, kevesebb mint fele közmédia költségvetésének.

Hogy merészel egy gazameber, lázálmaival, stadionokkal előállni, amíg egy gyerek éhezik, vagy nem kapja meg az elérhető legmagasabb képzést?

Megőrültetek?

Ma a nyomozók hallgatták ki a diákokat és az oktatókat, a HÖK elnöke feljelent.

Gyomorforgató.

Makkasz 2013.02.18. 18:47:39

@holinthewol: Amíg élek remélek, és harcolok a butaság, erkölcstelenség ellen.

Ha valaki saját gyermekét vagy másét utálja, nehezen veszem be.

tegnap képzeld, Negyvenesértelmiségi meg még egy hülye, az mondta, hogy a diákok "élősködők":))))

A 20 éves, egész életében tanuló, másoknak megfelelni próbáló, okos, boldogságát kergető diák ingyenélő.

A röghöz kötést azok szeretnék, akik nem képesek eltartani magukat, és mások gyermekeit (félve mondom, talán sajátját is), járulékfizető gépnek tekinti.

Beteg dolog.

_most_ 2013.02.18. 18:50:23

@Dzsentrisvihák: úgy tudom a fidesz 2008-ban még nagyon ellenezte a tandíjat, akkor hogy is van ez, az mszp-s tandíj rossz, de a fidesze tandíj jó?

zobod 2013.02.18. 18:50:50

Azzal kell kezdeni, hogy legyen kemény felvételi szűrés. Ne a fiatalkori munkanélküliség közpénzen történő elleplezésére használják fel a felsőoktatást. A felsőoktatás ne legyen a szociális háló része. Lenne mondjuk csak fele ennyi, de valóban a felsőoktatásba való hallgató, és rájuk méretezett felsőoktatás, akkor nem lenne gond a finanszírozás sem.

KériSzépen (törölt) 2013.02.18. 19:01:10

Abból a teljesen képtelen szómágiából, amely mára egy valódi hazug politikai konstrukció lett a felsőoktatásról, szerint csak egy módon lehet kikerülni. Ha a jobboldal bátran azt mondja, hogy szükség van a magyar felsőoktatásban az általános és mindenki által fizetendő tandíjra. Ha pl.ezt ez a blog kezdené,az igen sokat javíthatna a helyzeten.
Igen, az is igaz viszont,hogy ekkor kéne valamit mondani arról, hogy a tandíj ellen miért is volt szükség arra a bizonyos népszavazásra, pár éve. Lehetne esetleg azt mondani, hogy a Fidesz tévedett.

Mitzimackó 2013.02.18. 19:03:12

@Dzsentrisvihák:
1. minek hívjanak bárkit is a kormányból, hisz amikor LEÜLTEK velük tárgyalni, akkor is a szemükbe hazudtak?
2. nehogymár tebunkóságod döntse el, hogy a szociológus felesleges. ilyen alapon minden alaptudomány felesleges, hisz lófaszt se gyártanak az elméleteken kívül.

Mitzimackó 2013.02.18. 19:07:31

amúgymeg @jobbegyenes: ne hasonlítgasd a 10ezres és többszázezres tandíjat. mert ez még a jobbnál is jobban jobbra ment, ugyanolyan demagóg, mint a zsebnéró és tettestársai :-)

Én_vezettem_? 2013.02.18. 19:18:11

én is úgy emlékszem, hogy a diákok sosem voltak maga a tandíj ellen, ami ellen tilatkoznak az annak a jelenlegoi bevezetése, annak módja, mértéke, röghözkötéses szerződés, a források csökkensé a felsőoktatásban.
Szerintem ez nem egy rossz kiindulópont, a tandíj igenis kell, mértékéről, hogyanjáról kellen tárgyalni, meg hogy hol hányan kapjanak mentességet/ olyan ösztöndíjat amiből (akár részben) kijön a tandíj.

Más kérdés, hogy a fidesz nagyon szerencsétlen módon kétszer is elkaszálta a tandíjat demagógiából, 98-ban meg a népszavazáskor, és most elég hülyén jön ki hogy mégis bevezetik, de ettől még be kell vezetni.

ZsófiNóri 2013.02.18. 19:19:28

ezt már sokan leírták a kommentekben, de nem lehet elégszer: a Haha (meg a HÖK) sose volt a tandíj ellen. Az ellen volt, hogy a tandíj ne száz-százötvenezer forintnál kezdődjön félévente, mert az egyszerűen nem megfizethető egy átlag magyar családnak, ahol esetleg két vagy három gyerek van. viszonyításképpen: bajorországban eddig 550 euró volt a tandíj egy félévre, vagyis kb. ugyanannyi / kevesebb, mint ami most otthon. Egy diplomás kezdőfizetés 2000 euró havonta, vagyis a félévi tandíj egyhavi kezdőfizetésnek a negyede. (és épp most törölték el).

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.18. 19:22:05

alapvetően igazságosnak tartom, hogy miután a Fidesz bevezette a nemtandíjat, a tandíjat is be akarja vezetni valaki.

egyebekben gratulálok a Magyar Nemzet színvonalú poszthoz!

dagiiron 2013.02.18. 19:25:53

@Makkasz: Na idefigyelj te nagyon egyszerű emberke. 20%-os adóéket akarsz, s mellette ingyenes, vagy minimális tandíjas oktatást? Mond, van fogalmad egyáltalán, hogy mit jelent az, hogy pénz? Költségvetés? Ugyanis nagyeszű barátom 20%-os adóéknél nincs állami támogatás az oktatásban. Ennyi picinyem. Szóval mielőtt másokat hülyézzel le, inkább ásd el magad a marhaságaiddal együtt. S kisapám, még egyzser megismétlem, az a hallgató, aki állami pénzen tanul, s utána kimegy külföldre dolgozni, s nem dolgozik kis hazánkban, s nem fizeti vissza a képzésének a költségét, az bizony ingyenéklő, élősködő. Már megírtam, fizesse ki mindenki a teljes költségét a képzésének, s utána oda megy ahova akar, mint pl. az angoloknál, ha meg a közösség fizeti ki, akkor az a minimum, hogy visszaadsz a közösségnek. Ja, tudom, neked fogalmad sincs mi az a közösség, csak elvárod, hogy eltartson valaki téged, meg a gyereked..

dagiiron 2013.02.18. 19:29:04

@Makkasz: "Hogy merészel egy gazameber, lázálmaival, stadionokkal előállni, amíg egy gyerek éhezik, vagy nem kapja meg az elérhető legmagasabb képzést?"

"(ugye itt jön a rendszer szintű gondolkodás, 80%-os helyett mondjuk 20%-os adóék). "

Mond, te skizofrén vagy, vagy ennyire egyszerű , hogy egyik hozzászólásodban agyonvered a másikat.

dagiiron 2013.02.18. 19:30:20

@ZsófiNóri: Á nem voltak ellene, tök véletlenül követelik a 2011-es keretszámok visszaállítását. Ugye?

dagiiron 2013.02.18. 19:31:32

@ZsófiNóri: Á nem voltak ellene, tök véletlenül követelik a 2011-es keretszámok visszaállítását. Ugye?

Szabványok 2013.02.18. 19:32:59

@RuinDone: A kabriók legnagyobb piaca UK.
A mediterrán országoknak eddig sem volt pénze kabriókra.

dagiiron 2013.02.18. 19:34:36

@Makkasz: A röghöz kötés eltörlését azok szertnék, akik leszarják azt a közösséget, amelyik finanszírozta a képzésüket, azaz az élősködök, mint pl. TE.

Szabványok 2013.02.18. 19:36:24

@Dzsentrisvihák: Miért pont a szociológus fizessen?
Aki használhatatlan szakmát tanult, az úgyis éhenhal egy piacgazdaságban, mert senki nem fizet fizetést marhaságokért.
Ha padig valaki fizet érte, akkor máris hasznos, akkor is, ha egyesek szerint nem hasznos.

dagiiron 2013.02.18. 19:46:28

@Makkasz: "Amúgy a hallgatói szerződés szembe megy nem csak a csládok érdekével, hanem azzal az alapelvvel, hogy a diák lehető legjobban bontakoztassa ki a tehetségét, saját maga és társadalom érdekében is, társadalom ebben egítse, ezt elismerje."

ok, annyira egyetértek veled, hogy javaslom, hogy a magyar állam a jelenleg a magyar diákokra fordított pénzek felét csoportosítsa át mondjuk a MMALI-ban élő gyerekek oktatásának finanszírozására, az így maradt kis hiányt meg simán bepengetik az Apple tulajdonos hallgatók, mert ugye nem akarod azt mondani, hogy a Maliban élő ggyerekeknek nem sokkal rosszabbak az anyagi lehetőségei, mint bármelyik magyar gyereknek, s ők nem érdemlik meg, hogy egy az országuknál jóval gazdagabb állam polgárai szolidaritást vállaljanak velük? Elvégre emberiességi köteleségünk, hogy az ottani gyerekek kiteljesedését is támogassuk. Ja, s több haszna lenne belőle a magyar társadalomnak, mint az Angliába távozó, ingyen tanuló diákokból, legalábbis erkölcsileg..

kfg966 · http://kfgblog.blog.hu 2013.02.18. 20:01:27

jaj, édes drága bogaram, olyan jó lenne, ha gondolkodnál, mielőtt blogposztot írnál. gyönyörű dolog a hallgatói hálózatra az önellentmondás vádját ráaggatni, ha előtte olyan dolgokat adsz a szájukba (tandíjellenesség), amelyet határozottan nem mondtak. lehet, hogy egynémely diák igen, de a haha mint szervezet nem. így könnyű most csodálkozni azon, amikor pedig most is azt mondják, amit eddig.

hőbörögni meg pártvonalhoz igazodó propagandaposztot írni viszont persze könnyebb, mint gondolkodni. csak mitől lesz index-címlapos egy ilyen fércposzt...?

:(

Murad Tefvik 2013.02.18. 20:14:36

@holinthewol: Mértékével van a gond a Fidesz esetében? Az MSZP 2008-ban a Hallgatók 10%-át szerette volna tandíj nem fizetés szempontjából meghagyni. Ez a kormány 25%-ot.
A Fidesz havi 40.000 Ft tandíjt kívánt az MSZP havi 30.000 Ft-ot. Csak a diákhitel rendszerben többet állt volna az állam, mint az MSZP idején. Majd ugyan annyival, mint amennyit kivontak pénzt az állami oktatásból.
Emellett a Fidesz rendszerben a 25.000 fő továbbra is megkaphatta volna a tanulmányi és szociális ösztöndíját. Amely az MSZP esetében a tandíj mentesség lett volna.
Az egyetlen + dolog az MSZP konstrukciójában, hogy a tandíj köteles és nem köteles között átjárósságot biztosított volna. Ezt a Fidesz nem teszi meg. Mert a Fidesz átjárósságot a hallgatók 10%-nak a tanulmányi ösztöndíjánál biztosított volna.
Ilyen szempontból megint csak bebizonyosodott, hogy a bal oldal egyenlő az agyhalállal.

clegane 2013.02.18. 20:16:47

@Murad Tefvik: ha már ilyen jó a memóriád, arra emlékszel-e, amikor a fidesz népszavazással eltöröltette a tandíjat?
akkor meg mifaszér példálózol most itt a fidesz tandíjával?

Gest anyó férje 2013.02.18. 20:25:35

Hogy kit képvisel a HAHA?
Csak rájuk kell nézni. Meg a mögöttük álló Oktatói Hálózat aktivistákra. Utóbbiak esetében könnyebb eligazodni, hiszen ismert az életútjuk, nyíltan vállalt zsidó identitásuk, sőt egyesek cionista agitációt is folytatnak (például Braun Róbert OHA aktívista).

Ez így mind együtt a politikai orientációjukkal, zsigeri jobber gyűlöletükkel mutatja hogy egy SZDSZ replacement csapatról van szó

vallatas 2013.02.18. 20:46:22

Aki ma az álnemzeti kormányt kritizálja az zsidó, értettük a leckét.

Han Duo 2013.02.18. 21:06:10

@dagiiron:

Igazad van, menjünk oda keményen a hazafiatlan szülőkhöz, akik engedik egyáltalán a gyereküket kimenni! Kezdhetnénk mondjuk a Cséfalvay államtitkáron, mert milyen dolog már, hogy az egy szem gyereke Angliában él ő meg közösből milliós fizetést vesz fel, miközben a GDP-hez egy kanyi grandot sem tesz hozzá! Meg még luxusnyugdíjas is akar majd lenni biztos!

Ha majd nagyhangon reklamáló szülők (vö. fideszes) gyerekei hazajönnek és, mint ahogy Pokorni kifejtette a két agyhalottnak a Hír TV-ben, a nálunk élő, termelő, nem itt született diplomások is elkezdik fizetni az anyaországukba az oktatási költségeiket, akkor le lehet ülni megbeszélni a dolgok további menetét.

Lucky Larry Silverstein 2013.02.18. 21:16:09

@Gest anyó férje: Pontosan. A másik Hahaha, a haza és haladás már bejelentette hogy 400 fölött jön a magasabb adókulcs + jóváírás vissza. És mivel soha nem tudnának kormányt alakítani Oszkóék, az mszp bevonásával lesz majd az a 400 250 is, meg bankadó vissza. Hogy neazemberekkelfizessékmeg.

fchris82 2013.02.18. 21:24:17

@dagiiron: "aki állami pénzen tanul, s utána kimegy külföldre dolgozni, s nem dolgozik kis hazánkban, s nem fizeti vissza a képzésének a költségét, az bizony ingyenéklő, élősködő"

Te 2008-ban hogy szavaztál? Csak kérdem. (én a tandíj mellett)

Foxtrotty 2013.02.18. 21:39:37

@ZsófiNóri:
" tandíj ne száz-százötvenezer forintnál kezdődjön félévente,"

UK-ban ennek a tízszerese legalsó hangon. Tehát nem Oxford vagy Cambridge

De mindegy, hiszen értem én az óhajt. Legyen tandíj, de azt a zsebpénzből ki lehessen fizetni. Vagyis lényegében ne legyen

Han Duo 2013.02.18. 21:44:48

Minden szava szín igaz ennek remek szóvívőnek!

www.youtube.com/watch?v=chvV9mk_Exc

Nincs miről vitatkozni!

Han Duo 2013.02.18. 22:00:18

Vagy hová lettek a lánglelkű fidelitas-osok és HÖOK-osok?

2008. április 14., Forrás: Fidesz.hu

A Fidesz határozottan felszólítja a kormányzatot arra, hogy fejezze be a trükközést, a mellébeszélést, és felejtse el a tandíjat – szögezte le Ágh Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján.

A népszavazáson az emberek világosan és egyértelműen elutasították a kormány szociálisan érzéketlen politikáját. Elutasították azt az oktatáspolitikát, melynek alapja, hogy az tanulhat tovább, akinek a szülei ezt megengedhetik – szögezte le Ágh Péter, hozzátéve: eltelt egy hónap a népszavazás után, ám Gyurcsány Ferenc tovább folytatja azt a gyakorlatot, hogy nem vesz tudomást arról, hogy mi az emberek véleménye. Miközben azt hazudja, és folyamatosan arról beszél, hogy nem akar nagyon megszorításokat, eközben arról lehet hallani – sőt a miniszterelnök is erről beszélt egy kereskedelmi csatornának – hogy ismét tandíjas rendszerű oktatást szeretnének bevezetni – hívta fel a figyelmet a Fidelitas alelnöke.

A politikus felidézte a népszavazáson elutasított korábbi rendszer drámai következményét: több mint 35 ezer diák szorult ki a felsőoktatásból. Ezzel kapcsolatban a képviselő megjegyezte, hogy a kormány eltitkolta a felsőoktatásba jelentkezők létszámát, és csak a népszavazás után hozta azt nyilvánosságra. A népszavazáson a magyar választók egyértelműen kijelölték az irányt, ám ennek ellenére most más formában akarják bevezetni a tandíjat – szögezte le. A kormány nem azon gondolkodik, hogy hogyan lehetne pótolni a kieső bevételt – amire a köztársasági elnök világosan felhívta a figyelmet – hanem azon, hogy hogyan tudnák újra visszahozni a tandíjat a magyar felsőoktatásba – fogalmazott Ágh Péter.

A népszavazás által elutasított tandíjból évi 20 milliárd forint bevétel származott. A Fidelitas alelnöke az összeg kapcsán a kormányzati negyed példáját említette: arra a beruházásra gond nélkül költött volna akár 100 milliárd forintot a kormány. Amikor arról beszélnek, hogy nem tudnák pótolni a tandíj miatt kieső bevételt, akkor a saját kényelmükre, luxusukra el tudnának költeni kormányzati negyed formájában akár 100 milliárd forintot is, legalábbis az akarat meg volt erre – tette hozzá Ágh Péter.

A képviselő kitért az OECD-tanulmányra, melyben az áll, hogy hazánkban rendkívül alacsony a diplomások száma. Fontosnak nevezte, hogy minél több fiatal tanuljon tovább, ne kelljen bárkinek attól félnie, hogy tandíjat kell fizetni a későbbiek folymán. Ágh Péter hangsúlyozta: nem a tandíj rémisztgetésével kell motiválni a hallgatókat, hanem ösztöndíjjal.

A Fidesz határozottan felszólítja a kormányzatot arra, hogy fejezze be a trükközést, a mellébeszélést, és felejtse el – verje ki végre a fejéből – a tandíjat. Ne szolgáljanak semmi olyan előterjesztéssel, amely szembe megy az emberek akaratával, azzal a döntéssel amit több mint három millió ember hozott meg március 9-én – szögezte le Ágh Péter.

A képviselő hangsúlyozta: a kialakult válság kezelésére alkalmatlan a kormány, elvesztette az emberek bizalmát, a gazdasági élet szereplői is kiábrándultak belőle, és már a parlamenti többséget sem tudhatja maga mögött.

Kérdésre válaszolva Ágh Péter elmondta: korábban a Hallgatói Önkormányzatok (HÖOK) fejtette ki azt a véleményét, hogy valószínűleg politikai megrendelésre veszi ismét elő a tandíj kérdését a Rektori Konferencia. A testület április 22-re ígérte javaslatát, ám erről a koncepcióról miniszterelnök egy kereskedelmi televízióban már korábban beszélt.

(fidesz.hu)

Stofix 2013.02.18. 23:03:08

Mi orbánt vezetnénk be a siralomházba.
Abban reménykedtem,hogy megint rájuk uszítanak pár fideSSnácit,az újabb protest támogatókat jelentene a mozgalomnak.
Vagy százszor hallottam:"nem értek egyet a módszereitekkel,de az túlzás,hogy fenyegetnek titeket".
Csak mindenkinek el kellett magyarázni,hogy a fidesz küldte ránk őket,az is szolidáris lett aki korábban szidta az anyánkat.Kösz a nem várt segítséget.
Amúgy én már nem maradok ott.Most mással akarok foglalkozni,inkább a pártomat segítem.Azon az állásponton voltam,hogy ma este el kéne menni.Elértük,hogy az egész ország tud rólunk,a tisztességes fele drukkolt értünk a mocskos fele szidott minket,de mindenki ismeri már a HaHát.Megmutattuk,hogy nem lehet minket kidobni,nem hagytuk magunkat,sikerült bent maradni hétvégén is.Ez most egyenlőre elég,nem érdemes tovább erőltetni.Félek az lesz a vége mint a Kossuth téri tüntetésnek,hogy elején sokan voltak aztán már csak néhány tucat ember trágyázta ott a pázsitot.
Meg aztán nem az oktatók és hallgatók az ellenségeink hanem ez a rohadt mocskos rabló kormány.Inkább kormányépületeket kéne célba venni.Majd lehetnek persze még egyetemfoglalások,ha még többen leszünk.Ez csak a kezdet volt.

Dagiiron 2013.02.18. 23:08:25

@fchris82: Én a tandíj ellen, s most se szeretném, ha lenne azoknál, akik itt dolgoznak le kis hazánkban x időt, s ezzel hozzájárulnak a közösség gyarapodásához, s ezzel kompenzálják az ingyenes oktatást. Mert bár erről Fletó hallgatott, de bizony az ő konstrukciójuk igen sok vidéki, de segélyezési rendszerből kiszoruló diák előtt zárta volna be a továbbtanulás lehetőségét. Viszont a tandíjmentesség melletti kiállásom nem vonatkozik arra, aki 20 évből nem tud x évet itt dolgozni.

Dagiiron 2013.02.18. 23:12:00

@Han Duo: Ember, ki akarja meggátolni, hogy bárki is kimenjen külföldre dolgozni? Pl. a hallgatói szerződés nem, ugyanis 20 évből csak a tanulmányi idő max. kétszeresét kell itt tölteni. Ráadásul ha nem teszi, akkor nincs más szankciója, mint az, hogy a nyugaton megkeresett magasabb jövedelméből kifizeti a tanulásának költségeit, mint pl. az angolok.

clegane 2013.02.18. 23:23:26

@Dagiiron:

a jó öreg "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás, na ezért nem fog egyről a kettőre jutni az ország.

Anyám Borogass (törölt) 2013.02.18. 23:36:26

Tandíj nélkül a magyar köz/felsőoktatás összeomlik kb. 5 éven belül. A kérdés az, hogy amit befizetnek, abból mennyit, kinek, és azt mire fogják felhasználni? Mert ha nem a köz/felsőoktatásra, hanem a 1859. havi nyugdíjra, meg az 523. képviselői iPad-re, meg 9827462 km. képviselői benzinpénzre megy el ez a lóvé is, akkor marhára mindegy, inkább vezessenek be egy "mi poltikusok vagyunk, tejeljetek nekünk"-adót/hozzájárulást, az legalább tiszta lap.

Javárjámá', eddig is oda ment a lóvé... :P

Pszt! 2013.02.19. 04:47:22

Már látom a következő blogbejegyzes címet. "Röghöz kötést akár a HaHa!"

Steve123 2013.02.19. 07:27:46

Az alábbi érdekes bejegyzés azt taglalja, hogy ha a felsőoktatás lehet ingyenes, akkor még mi. Érdekes.
kerdezzbatran.blog.hu/2012/12/09/ingyenes_felsooktatast_ingyenes_sort

Exploiter 2013.02.19. 08:17:34

Nem, eddig se ez ellen tüntettek.
Igen, ha nem érted, mi a bajuk, te vagy a fasz.
Igen, tandíj tényleg kellene.
Igen, kismillió más dolog is kellene még mellé.
Nem, ez nem fog megtörténni.
Nem, a gazdáid sem értik, mit kéne másképp csinálni.
Igen, tényleg ennyire fogyatékosok.

Murad Tefvik 2013.02.19. 09:21:37

clegane

Nem mondtam egy szóval sem, hogy a Fidesz tandíja kell. Én teljes mértékig tandíj ellenes vagyok. Csak itt néhány nevetséges szervezethez közel álló hülye, azt tetszett mondani a tudatlanságából adódóan mondani, hogy a szocialista tandíj tervezet jobb volt. Erre reagáltam azt, hogy mindez hazugság.
A szocialista kezdeményezés rosszabb volt. Több pénzt vont ki a felsőoktatásból és kevésbé engedte volna be a nehezebb sorsú fiatalokat.
A Jobbik melynek a szellemiségével egyetértek 2008-ban is a tandíj ellen volt és most is. Ez is a következetességüknek a példája. Emiatt is hiszek nekik.
Nem szélkakasok, mint a bal vagy jobb oldal.

dagiiron 2013.02.19. 10:00:54

@clegane: Nem, hanem elég volt abból, hogy itt mindenkinek minden jár, de a kötelezettségek azok viszont bűdösek.

clegane 2013.02.19. 10:25:46

@dagiiron: igen, abból tényleg elég volt, de a "kötelezettség" az nem ott kezdődik, hogy nem mehetsz el az országból, sokkal mélyebben kellene elkezdeni ennek az orvoslását, de a hülye fidesz mindig kizárólag látszatmegoldásokkal dobálózik, amik valójában nem oldanak meg semmit.

mer érted, attól még simán lehet "nagy magyar" valaki, hogy külföldön kezdi a karrierjét, szerintem igazából egy híres magyar embert sem tudnál mondani, aki nem így kezdte. attól még lehet rá büszkének lenni, meg öregbítheti az ország és a magyar iskolák hírnevét, sőt nyilván ha úgy adódik, haza is jöhet és itthon kamatoztathatja külföldön megszerzett tapasztalatát.

@Murad Tefvik: hát jó akkor nem szóltam.

Dzsentrisvihák 2013.02.19. 14:43:46

@_most_:

Én hol/mikor írtam, hogy a "fideszes tandíj jó"?

@Mitzimackó:

1. Erről szól a demokrácia, kispofám, hogy azt is meghallgatod, akinek nem tetszik a véleménye. Ha nem, akkor bizony szomorú hírem van: nem vagy vérbeli demokrata.

2. Nem én döntöm el, hanem a piac. Manapság, tetszik, vagy sem, a szociológusokra semmi kereslet nincs, többségük képtelen elhelyezkedni saját szakmájában. A valóságért ne engem tessék utálni (lehet, csak kevésbé célravezető)...

@Szabványok:

Nem csak szociológust írtam, és még elég sok szakmáért igenis fizetni kellene szerintem.
Igazad van, de amíg éhen nem döglik a delikvens, addig pénzbe kerül az államnak, nem is kevésbe. Ha pedig elmegy árufeltöltőnek a Tescoba, mert nem jött be a választott szakma (amiről jó előre látszott, hogy piacképtelen), akkor az állam pont tök fölöslegesen csengette ki az 5 éves képzést az adott diák esetében. Mert tanulhatott volna valami használhatót is, de akár rögtön kezdhetett volna a Tescoban (nem kötelező mindenkinek diplomásnak lenni, ugyebár).

Dagiiron 2013.02.19. 20:39:32

@clegane: Ki tiltja meg, hogy külföldre menjenek? Úgy tudom, hogy a hallgatói szerződés aláírása esetén is 20 év alatt kell x évet eltölteni kis hazánkban munkával. Ha ennyit sem akar itt tölteni, akkor még mindig ott a diákhitel, pont úgy, mint az angoloknál.

Nils. H 2013.02.24. 20:42:53

A tények kedvéért:

1. Már a bevezető sztori is hazugság: Több jelenlévő hallgató is felháborodott azon, hogy említett urak a tandíj bevezetéséről magyaráznak.

2. A HAHA követelései között nem szerepel a teljes tandíjmentesség, soha nem is szerepelt. Kár, hogy nem sikerült megérteni, miért tüntetnek. A diákoknak sikerült, gyenge próbálkozás ez most.

3. A szervezők meghívták a kormány, illetve a fidesz oktatáspolitikusait is. Nem jöttek el.

Pop40 2013.09.04. 14:21:49

@dagiiron:

"S kisapám, még egyzser megismétlem, az a hallgató, aki állami pénzen tanul, s utána kimegy külföldre dolgozni, s nem dolgozik kis hazánkban, s nem fizeti vissza a képzésének a költségét, az bizony ingyenéklő, élősködő."

1, Ja. És ha teszem azt, összeszed egy valag pénzt, amit hazautalva élénkíti a gazdaságot, amire a balfasz vezéred képtelen, akkor egyből hasznos tag lesz, ugye?:)
Azt már meg sem kérdem, hogy ha esetleg mondjuk kap kint valami tudományos munkájára egy Nobel-díjat, akkor is ingyenélő, élősködő lesz, mi?:D
Vagy akkor már rohan mellé a teljes kompániád repifotózni?

Horrorisztikus, ahogy a sok degenerált fideszes fröcsög az oktatás ellen, ami minden épeszű országban alapvető beruházásnak számít.

Amúgy az megnyugtató, hogy ennyire őrködsz a közpénzek felett. Képzelem, mennyire habzott a szád akkor, mikor a tolvaj Vitya stadionjaira meg egyéb hobbijaira annyi pénzt szórt el, amennyiből a teljes országot egyetemre lehetne küldeni. (esetetekben mondjuk ez felesleges lenne..)

Ennyi rengeteg ésszel te is csak fideszes lehetsz. Gondolom, 2008-ban bávatag mosollyal meneteltél leszavazni a tized ekkora tandíjat, ami ráadásul az egyetemnél maradt volna, és nem Vitya elbaszott költségvetését gazdagítja.

Dagiiron 2013.09.04. 22:54:17

@Pop40: Mi haszna van abból az országnak, ha valaki kint dolgozik, s kint munkájáért Nobel díjat kap? semmi.

Neked szövegértési problémáid vannak, s te dumálsz az oktatásról? Ki dumált az oktatás ellen? Én nem. Én csak azt mondom, hogy amennyiben valaki úgy gondolja, hogy az itt ingyen megszerzett diplomáját az angoloknál akarja használni, akkor tegye már meg azt a szívességet, hogy kifizeti a tanulását, mint egyébként azt az angol tanulóknak is meg kell tennie. Be kellene fejezni a nekem minden jár, s tőlem ne követeljen senki, semmit hozzáállást, mert ez csak a társadalom heréire jellemző. Egy tudatos polgár tudja, nem csak jogai, hanem kötelezettségei vannak. S képzeld nem vagyok híve az általános tandíjnak, mert az csak a belvárosi értelmiség újratermelődésének receptje, s a társadalmi mobilitás gátja, s az volt a Fletó féle tandíj is. Ja, s a te fajtádat felesleges a közösségnek kitaníttatni, mert a tipikus Önző, s ingyenélőtípus vagy, aki leszarja azokat, akiknek a hátán felkapaszkodott.