gyorgy_peter3.JPGKi lehet takarítani a jobbikosokat, be lehet sóval hinteni a hököket, a HaHa már fél lábbal bent van az ajtóban, most kell még egy kicsit megnyomni a médiát, aztán visszavehetjük a magyar közéletnek ezt a kis szegletét, ami még nem a miénk. Mert csak az számít, mindig is ez számított, igaz?

Nem mondta ki a nevem, mégis – mint volt hallgatója – megszólítva érzem magam, ezért válaszolok. Tanár úr hálás lesz érte, ebben biztos vagyok. Hálás lesz, mert egyedül tőlem fog őszinte választ (vagy bármilyen választ) kapni arra a kérdésre, miért tudott megerősödni a „szélsőjobb” az ELTE bölcsészkarán. Sokan megveregetik majd a vállát, hogy „Ez az Péter, valakinek ki kellett már mondania, hogy elég volt a nácikból!”. „Meg kell húznunk egy vonalat, hogy eddig és ne tovább!” „A 30-as években is így kezdődött, el kell taposni a kis turul fiókákat, mielőtt kifejlődhetnének!” Ilyen és ehhez hasonló gratulációkat fog kapni, de az igazságot egyik kollégája sem fogja a szemébe mondani.

Mert az így hangzana: „Péter, a szélsőjobboldal megerősödésének mi magunk vagyunk az okai. Nem azért, mert túl demokratikusak lettünk volna, hanem mert soha egy percig sem gondoltuk komolyan demokráciát.

A Népszabadságban bevallotta, hogy a Jobbikot „a megszállott gyűlölet és a tébolyult antiszemitizmus paramilitáris alakzatának” tartja, akik a „nemzetiszocializmus gyilkos világnézetének követői, semmi mások”. Ez az Ön véleménye, amelyhez joga van, és én ezt tiszteletben tartom. Én a megfelelő szócserékkel ugyanezt gondolom az SZDSZ-ről, illetve a mögötte álló eszmeiségről, amelynek Ön és az egész ELTE-s média tanszék híve. Nyilván soha nem fogjuk meggyőzni egymást a magunk igazáról, mert ez nem észérvek, hanem világok csatája. Mindannyian tisztában vagyunk, és közvetve vagy közvetlenül naponta megéljük ezt a küzdelmet, amikor összecsap a nemzeti a liberálissal, a népi az urbánussal, – és igen, mondjuk ki – keresztény a zsidóval.

Mert ez az egész mostani ügy eltéstől, hököstől, jobbikostól, mindenestül csak erről szól, és ennek most Ön és kollégái nagyon örülnek. Úgy örülnek, mint a Jobbik, amikor Simon Peresz 2007-ben elmondta azt az ominózus beszédet Magyarország felvásárlásáról. Most már néven lehet nevezni az ellenséget, lehet zsidózni/neonácizni, meg lehet fújni a kürtöket, ott az ellenség, oda tüzeljetek! Ki lehet takarítani a jobbikosokat, be lehet sóval hinteni a hököket, a HaHa már fél lábbal bent van az ajtóban, most kell még egy kicsit megnyomni a médiát, aztán visszavehetjük a magyar közéletnek ezt a kis szegletét, ami még nem a miénk. Mert csak az számít, mindig is ez számított, igaz?

Azt írja, hogy az Önök által kínált oktatási program nem volt elég ahhoz, hogy „megvédjék diákjainkat a neonácizmus szellemétől.”. Ez valóban így van, de nem azért, mert túl összetett, túl apolitikus vagy túl demokratikus lett volna. Éppen ellenkezőleg: túl egyszerű, túl átpolitizált és túl diktatórikus volt. És a szavait nem tudom máshogy értelmezni, mint hogy ez a jövőben még inkább így lesz. Aki eddig 4-est kapott a Magyar Gárdáról írt dolgozatára, mert „túl objektív volt”, az most már csak 2-est fog.

„Tehetséges, okos diákjaink kerültek bele ebbe a világba (értsd: Jobbik): mert nem volt nekik elég a magyarázat, amit tőlünk kaptak a világról”. Tanár úr, a legőszintébben mondom, hogy a legtöbben azért kötöttek ki a másik oldalon, mert túl sok volt nekik ebből a világból. Abból a világból, ahol soha semmilyen fórumra nem hívják meg a másik felet, mert „demokrata nem áll szóba a szélsőjobbal”. Ahol a diákok csak egyféle interpretációt hallanak politikáról, társadalomról, kultúráról. Ahol nincs meg a választás szabadsága, de még a választás szabadságának illúziója sem, ahol csak a holokausztozás előtt nyílnak meg az ajtók, ahol senki sem veszi komolyan azt a liberális elvet, miszerint a szabadság a másként gondolkozók szabadsága.

Hogy mennyivel demokratikusabb a jobbikosnak mondott HÖK az Ön által vezetett tanszéknél, arra pont az Ön által felhozott (és véleménye szerint „radikális felülvizsgálatra” szoruló) gólyatábor a legjobb példa. Ahol a Kárpátia mellett Péterfy Bori számait is berakja a DJ. Mert a mi világunkban mindkettő megfér egymás mellett, és egyik létjogosultságát sem tagadjuk.

Úgy gondolom, fel kell tenniük maguknak a kérdést: miért hagyja el sok nemzeti gondolkozású fiatal a tanszéket? Miért nem érzik otthon magukat ebben a környezetben? Miért lengi be az autokrácia, a cenzúra és a kirekesztés áporodott levegője a Múzeum körúti épület földszinti folyosóját? Azért kell feltennie magának a kérdést tanár úr, mert Ön az egyik legnagyobb tudású, legbefolyásosabb tagja a kommunikációoktatásnak Magyarországon. De tudását és hatalmát nem az universitas szellemiségéhez méltóan használja, és most arról igyekszik meggyőzni magát (és kollégáit), hogy ezen a borzasztó rossz úton kell tovább menni. Kegyetlenül, kompromisszumok és együttérzés nélkül.

 Nem vagyok abban a helyzetben, hogy Önnek vagy bármely más korábbi oktatómnak tanácsokat adjak, mégis megteszem, mert hiszem, hogy az őszinte szónak van ereje. Amikor toleranciát, empátiát és előítélet mentes attitűdöt hirdetnek, ezt előbb saját maguk számára fogadják el kötelező érvényűnek, mielőtt másokon számon kérik.

Volt diákja és hököse,

Bencsik János

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr655101822

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.25. 11:39:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balango 2013.02.25. 19:25:48

Jól megírt levél.

fülesboci 2013.02.26. 07:39:11

köszönöm a levelet

Bobellino 2013.02.26. 18:17:09

A neonácizmus szellemétől való megvédés tetszik:-)
Ahogy írná erre egy sajnos már elhunyt író és nem esztéta: Apák és fiúk...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2013.02.26. 22:29:26

Nakéremszépen. Láthatólag nincs fogalmatok, mibe tenyereltetek bele:D

György Péter írt egy új levelet. Még mielőtt a szerző válaszolna rá (és egy full-blown szerelmi levelezésbe torkollna az ügy:)), egy dologgal nem árt tisztában lenni:

György Péter apja -gyakorlatilag-JOBBIKOS volt....

www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=27481/

eredetileg az ÉS-ben jelent meg, ott most nem elérhető, de az internet korában, ugye ez nem probléma.

Na szóval, az óriási rejtély nyitja:

zsidó család, fater jobbikos, gyerek nem érti, meghasonlik, majd ezt kompenzálandó (kivetítés) annál gyilkosabb dühvel rugdossa a Jobbikot. Lehet tudat alatt attól fél, hogy vénségére egy szép napon ő is jobbikosként ébred? :D

Ennyi. Lehet szimplán megbomlott az elméje. Nem tudta földolgozni, hogy a fater átállt a "sötét oldalra".
:o)

@Bobellino: úgy néz ki igen, pont erről van szó :-)

régen az ilyen sztorikból drámákat írtak. a zsidó család, ahol a fater megnácul...:)))))

azt is persze tudni kell, hogy az apa, György Lajos családja katolizált még tán a 30-as években.
www.okotaj.hu/szamok/14-15/mester1.html

Az alma (györgypéter) láthatólag elég messze hullt a fájától....

Bobellino 2013.02.27. 02:05:09

Klasszikust idézve ha egy zsidó betér akkor lehet, hogy eggyel több keresztény lesz csak a zsidók száma nem csökken:-)
Ahogy kiírta GY.P. ezt a dolgot:
index.hu/kultur/2011/03/12/gyp/

gabesz7004 2013.02.27. 08:50:17

@Schwerer Gustav: "Az alma (györgypéter) láthatólag elég messze hullt a fájától...."

Az apaalma pedig láthatóan elég messze hullt a FAJÁTÓL! :D

Dzsentrisvihák 2013.02.27. 11:10:13

@Schwerer Gustav:

Igen, valószínűleg ez is komolyan belejátszik GYP frusztrációiba, de apuci megnáczulása előtt sem volt ő a jobboldal, ill. a nemzeti-konzervatív-keresztény gondolatkör nagy barátja...
Azóta pedig pláne nem az.

pvcpadlo01 (törölt) 2013.03.27. 16:41:43

@Schwerer Gustav:

György Péter viszont normális lett, és bevallotta apja elhülyülését.

Szemben Csurka Istvánnal aki valahogy elfelejtetet a kedves papa nyilas államtitkárságon az utolsó percekig kifejtett munkásságát..

És után azt is, hogy vehették fel a színművészetire a legsetétebb sztalinista-rákosista diktatúrhában, noch dazu még az öccsét is...

Vajon mi lehetett az oka????

Szóval György Péter cikkéből a kedves papa elnácisodása nem von le semmit.