barack_02.jpgMegvolt, hát ez is. Túl vagyunk rajta. Szörnyű, hogy ez kell, írjam a Nemzeti Összetartozás Napjáról, de mit tegyek, ha így érzem? Mert, ami Magyarországon idén június 4-én történt, azt átélni, megélni nem lehetett – azon csak túllenni lehet.

És nem csak az barackfás dal miatt. Arról már sokan leírták, elmondták szörnyülködő, vagy épp keserűen ironizáló véleményüket. Ám ez a giccses, szirupos nyáladzás nem a baj – csak a baj éppen, most legirritálóbb tünete. Az igazi gond sokkal mélyebben van. Gyökere valahol, ott keresendő, hogy a jelenleg kormányzó magát polgárinak nevező jobboldal egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a nappal. Meg úgy általában Trianonnal. Leszarni az egészet, ahogyan a baloldal teszi hat évtizede, mégiscsak ciki volna. Ne legyünk rosszindulatúak: minden bizonnyal: tényleg érdekli őket ez a dolog, szeretnének mondani valamit – de nem megy. Próbálkoznak, erőlködnek becsülettel – de nem jön. Ennek a szellemi-lelki székrekedésnek a bűze pedig egyre orrfacsaróbb.

Az oka pedig sajnos felettébb egyszerű: abba a „szeretet és összefogás” erejéről prédikáló, üdvözült mosolyú kenetteljes prüntyögésbe, amely a Fidesz és csatolt részeinek kommunikációját uralja, nem fér bele június 4-e igazi üzenete. Megértem én a szándékot, hogy a meddő múltba fordulás és önsiratás helyett valamilyen pozitív, jövőbe néző tartalommal töltsük meg a gyalázatos békediktátum évfordulóját. Akár nemes törekvés is lehetne ez – ha nem volna olyan reménytelenül természetellenes. Trianonnak ugyanis egyszerűen nincs, nem lehet pozitív olvasata.

Soha nem felejtem el, amikor apám először kitette elém a történelmi Magyarország térképét, és azt mondta: "Fiam, ez a mi igazi hazánk". Aztán az atlaszban átlapozott a csonka országhoz: "És ennyit hagytak belőle". Olyan szomorúság és harag remegett a hangjában, amit előtte én sosem hallottam tőle. Kis kezem ökölbe szorult, és a szemem megtelt könnyel. Férfiasan bevallom, ha ki is röhögnek érte: én minden június 4-ét megkönnyezem.

Ez a nap nem lehet az örömé. Ez a nap a 14 éves pozsonyi Hubert Karcsikáé, akit ’19-ben egy cseh vadállat lőtt tarkón, mert azt hitte, hogy a kisfiú a fenekét mutatja neki. Ez a nap a kis aradi tanítónőé, Kárpáti Piroskáé, akit egyetlen versért, hét rövid strófáért felakasztottak a románok. Ez a nap a csurogi Pataki Istváné, akit ’44-ben a szerb partizánok két kisgyermeke mellől hurcoltak el, és 1300 másik magyar férfival együtt belelőtték egy kútba – amit később wc-ként használtak évtizedeken át. Ez a nap a hatvanezer GULAG-ra hurcolt kárpátaljai magyaré, a a Maniu-gárdisták által lefejezett székelyeké, a 110 ezer egy szál batyuban elűzött felvidéki magyaré. Trianon nem csak papír és tinta, nem csak vonalak egy térképen. Trianon maga a megtestesült gyalázat, a döbbent, haragos felkiáltás: Uramisten, hogy tehettétek?!

Ezen a napon én nem ünneplek semmit. Semmit, még az összetartozásunkat sem. Az esztendő 364 napjának a nemzeti összetartozásról kell(ene) szólnia. A fél évszázadnyi kényszerű hallgatás és szétválasztottság után egymás derűs, és magabiztos újra felfedezéséről, a közös jövendőbe vetett hitről. 364 napnak – de ennek az egynek nem. Ez a gyász és az emlékezés napja, nem lehet másé.

Mert a nagymamánk, vagy anyánk halálának évfordulóját nem nevezhetjük ki hóvirágos, mosolygós anyák napjává. Nekünk 1920 örökké átkozott nyarán meggyalázták, lemészárolták és darabokra szaggatták az édesanyánkat, a hazánkat. Ezt nem lehet megszokni, nem lehet elfogadni, nem lehet – miként a bölcs szobatudósok szokták ajánlgatni – „feldolgozni”. Június 4-én nem a barackfa alatt táncolunk, és nem a talpaink érnek össze – hanem a kezünk szorul ökölbe. Jó, lenne, ha legalább a gyomrunknak nem kellene felfordulni...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr775345536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsentrisvihák 2013.06.05. 16:17:45

10/10, remek írás. Én is abszolút így érzek, annyival kiegészítve talán, hogy tegnap azért egy kis szégyen is bujkált bennem.

És nem a balos megmondóemberek sulykolta "gonosznácifasisztajobboldal"-nak szánt mákony, vagy a szemforgató, lilaködös pacifisták még elvetemültebb "megérdemeltük, úgy kellett, jogosan bűnhődünk!" sirámai miatt.

Azokat már megszoktuk, és mára csak a méla undor marad, hogy egyeseknek ilyen gondolatok még képesek elhagyni a fejükön tátongó pudvás lyukat, vagy nem törik le tőből a kezük, amikor leírják őket.

Az én szégyenem a kiüresítésnek/kiüresedésnek szól. Végre lett Trianon-emléknapunk, végre állami keretek között is meg lehet emlékezni hazánk legnagyobb 20. századi tragédiájáról. De mi haszna, ha nem őszinte, belső késztetésből vezették be, akik bevezették, s épp ezért úgy is kezelik, mint a megtűrt fattyút, akivel nem tudnak mit kezdeni?

Mert ez az egész csak kommunikációs trükk volt, a "kifogni a Jobbik vitorlájából a szelet" égisze alatt. Egyéb, az esemény súlyához méltó tartalommal megtölteni már nem sikerült, mert szándék sem volt rá.

Épp ezért félő, hogy a nemzet sem fogja tudni magénak érezni a dolgot, nemhogy megbecsülni, tényleges helyén kezelni azt. Ez pedig kínos, iszonyatosan kínos, és nekem bizony a felelősök helyett is lesül a képemről a bőr...

Veridicus76 2013.06.06. 19:49:10

Én is egyetértek. A hazaáruló magyargyűlölők nemzettagadása és a szerves magyar identitás híján hamis, giccses pántlikás-fukszos pszeudo-identitást gründolú kultúrbugris nyomulás egyformán kártékony és halálos a magyar önazonosságra. A kontraszelektált, hosszú távú víziók helyett mindössze a hatalomtechnikai trükkök alkalmazására és a zsákmányszerzésre képes, mélységesen nívótlan magyarországi politikai osztály nélkülöz minden kulturális attitűdöt. A hokedlire helyezett piros láboskából grízes tésztát zabáló prolitemót a "Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok"-harsogással jellemezhető magyarnótás-pántlikás-csujogatós pacaltemó váltotta fel, a vasbetonos szocreált a fröccsöntött kapreál vagy globreál, és ebben valóságos identitásnak nincs helye.
Június 4-én ünnepelni aberráció. Pláne azok részéről, akik 23 évvel ezelőtt még harsányan kimasíroztak a parlamenti ülésteremből. És akik most a nagytőke tollbamondása alapján úgy elrendeik a magyar föld ügyét, hogy attól kódulunk.
A magyarok pedig továbbra is sorsuk formálásából kirekesztve bujdokolnak szerte a Kárpát-hazában, és Gigi Becalik, Gyurcsányok meg Simicskák miatt rágják szégyenükben ökleiket.

Stofix 2013.06.06. 23:29:04

Erről a nemzeti összetartozás daláról eszembe jutott egy jó vicc:

Hogy szedjük le Orbán Viktort a barackfáról?
...
Elvágjuk a kötelet :DDD

Tudom ez azért durva.
Inkább elhatárolódom magamtól:)