Rettenetes dühbe gurult Kálmán Olga, miután műsorában a parlamenti küszöböt a baloldali összefogásból kimaradva is megugró LMP társelnöke, Schiffer András nem tartotta kiemelten fontos témának a német megszállás emlékműve körül kialakult hisztit; hovatovább bátorkodott még azt is kijelenteni, hogy a munkahelyteremtésről kellene inkább beszélgetni.

Én magam is azon szubjektumok táborába sorolom magam, akiket egyáltalán nem mozgat meg a téma; Schiffertől kissé elrugaszkodva nemcsak azért, mert #bórsodbanmegéheznek, hanem azért, mert egyszerűen nem tartom lényegi kérésnek, hogy hol miféle szobor létesül. Ugyanígy lenne ez akkor is, ha felmenőim okán érintettségem lenne a dologban, lévén, a gyászt személyesen éljük meg, ahogy a múltat sem azt elemezgetve dolgozzuk föl, hogy a mindenkori kormány épp mit épít a Szabadság téren vagy az ország tetszőleges, a lakosság 95%-a által legfeljebb húszévente egyszer látott helyszínén.

regenminden.jpg#régenminden

 

Ha pedig egyesek ebből kiindulva mégis tömeggyilkos diktatúrák újbóli megjelenését vizionálják, az épp akkora mentális deficitről árukodik, mint habzó szájjal holokamuzni, majd a kuruc.infót bezárva újra elindítani a YouTube-on a Vádló Bitófák valamely nótáját. (A YouTube-on amúgy tényleg nincs loop, vagy csak én nem találom? Talán ezzel is foglalkozni kéne, kedves Olga.)

Egy szó, mint száz, a műsorvezetőt igencsak felbőszítette, hogy van, aki szerint nem ez a legfontosabb téma, mely tézist azzal igyekezett alapjaiban megdönteni, hogy az emlékművel kapcsolatos ügyek leggyakrabban a napi híradóban is első helyen szerepelnek.

Rutinos ATV-nézőknek rögvest szemet szúrhatott, hogy a hírszerkesztői prioritások figyelmen kívül hagyásával Schiffer András kvázi Orbán Viktorral került egy platformra, lévén, a sporthíreket leginkább a híradó végén hallgathatjuk meg, a szebbnél szebb stadionok ennek ellenére gombamód nőnek ki a földből Felcsúttól Mezőkövesdig; de visszakanyarodva az LMP-hez megemlíthetnénk a klímaváltozással szoros összefüggéseket mutató időjárás-jelentést is, melyet jobbára csak a hírek után tűznek műsorra, mégis a párt ideológiájának meghatározó elemeként tekinthetünk a témára.

A műsor aztán csordogált tovább, Kálmán Olga egyre inkább elvesztette a kontrollt érzelmei fölött, a konszenzus kialakulására pedig úgy csökkent az esély másodpercről-másodpercre, ahogy a Videoton bajnoki címére. A további szócséplésnek sok értelme persze nem is lett volna, ahogy az az alábbi ábrán is látszik, a Szabadság tér helyzete sokkal kecsegtetőbb, mint az ország számos más pontjáé.

Hasonló ámokfutást követett el nem sokkal később Havas Henrik is, aki a Fidesz választási győzelme kapcsán folytatott beszélgetésben azt vágta vendége, G. Fodor Gábor fejéhez, hogy nem olvas Spiró-műveket; eképpen a jobboldal híján van mindenféle intellektuális tőkének. Hogy ne érje szó a ház elejét, a tárgyalt kérdés (tudniillik igaza volt-e Schiffer Andrásnak Kálmán Olgával szemben) megválaszolásához Esterházy Pétertől idéznénk, aki a Pápai vizeken ne kalózkodj! című művének hetedik szavában így fogalmazott:

"igen"

Ká Dé

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr586000552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arthur Bloch 2014.04.09. 18:14:02

"A tévedés gyakran őszintébb, mint az igazság..."- zavaros viszonyok között: a zavaros fejűekből is profik lesznek. A'la Schiffer, - Hakapeszi meg a többiek...
Egy újságírónak az a feladata=kötelessége, hogy kérdezzen !- a politikusnak pedig az, hogy ne sértődjön meg, - mert netán miniszter is lehet belőle: akkor pedig Ő csak a plebs szolgája s nem pedig az ura !

Venyigeszu 2014.04.09. 20:51:51

Ennek a posztnak a szerzője is ugyanabba a pofonba futott bele, mint a Kálmán Olgát alázni akaró blogok tucatjai:úgy próbál meg okoskodni, hogy meg sem értette, min is akadt ki Kálmán Olga.

"Ugyanígy lenne ez akkor is, ha felmenőim okán érintettségem lenne a dologban" - Ezt meg inkább nem is minősítem... :-(

Tandoori Artemisz 2014.04.10. 01:26:28

@Venyigeszu: Te leginkább semmit ne minősítsél, te.....nárcisztikus sasmadár....

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.10. 05:36:42

Schiffernek tokeletesen igaza van. Nem mellebeszel, hanem megmondja, hogy mar eleve a kerdes is hulyeseg. Huszadrangu kerdes ma ez es valos problemak helyett ezzel verik a farkukat a politikusok. Orulok, hogy Schiffer bejutott az ogy-be. Ertelmes pali, bar a frakcioja eleg szedett-vedett lesz.

Megjegyzem se Trianon, se holo emlekmuvekre nincs szukseg. Semmilyenre.
Illetve aki a maga penzen allittat, az vessen magara, de kozpenzt es figyelmet erre forditani hulyeseg. Persze valakinek ezek egetoen fontos kerdesek, kb az orszag fel szazalekanak. A tobbinek szaz fontosabb problemaja van.
De sajat tabor erositesehez, ellenfelek hergelesehez ez tokeletesen jo urugy. Es Olgicska bizony az ellentabort erositi. Es be akarta skatulyazni Schiffert. O meg nem hagyta, hogy ide vagy oda allitsak. Nem szall be iszapbirkozasba meg Olgicskaval sem.

♔bаtyu♔ 2014.04.10. 09:15:24

Erről a tömeges Kálmán Olga fikáról jut az eszembe a hirdetés:

Feltörekvő zöld színű liberális párt baloldali gyökerű, liberális bérbloggereket keres.

Lord Viktor 2014.04.10. 09:22:38

@♔bаtyu♔: A Jobbegyenes szerintem minden, csak nem liberális. Inkább elkéne gondolkodni, hogy ebben az interjúban benne volt a belterjes magyar baloldal i-liberális "értelmiség" teljes kórtörténete. Azért tartanak ott, mert a saját kis pitiáner érzelmeik, gondolataik és céljaik fontosabbak minden másnál.
Az a helyzet, hogy az emberek 90%-a magasról leszarja ezt a témát. Főleg akkor, ha a liberrált oldal azért háborog, mert nem a bűnös nép érzetét próbálják meg az emberek fejébe erőltetni lépten-nyomon a holokauszt kapcsán.

greatwideopen · http://baconakbisztro.blog.hu 2014.04.10. 09:26:34

@Lord Viktor: Az lehet, de most épp 6 (!) Olgicát szivató cikk van a Zindexen. Már kezdem őt sajnálni, noha - finoman szólva - nem vagyok rajongója.

MSZP Afrika Korps 2014.04.10. 09:33:53

O)lga hozzáállása a fő érv miért felesleges egyeztetni ezekkel bármiről.

Gazz 2014.04.10. 09:45:50

Az interjú elemzése kommunikációs szempontból.
gazz.blog.hu/2014/04/09/aprilisi_tezisek_vol

-JzK- 2014.04.10. 09:46:34

Holokauszt ipar...

sírjatok 2014.04.10. 10:19:45

"A YouTube-on amúgy tényleg nincs loop, vagy csak én nem találom? "

pont a jutúbon nincs, de sok oldal szakosodik a jutúb videók ripítes lejátszásához.

elméletben ha beírod a címben pont a jutúb elé hogy repeat, az pont odavisz egy ilyenhez, de ha https van előtte, az nem jó, hanem http kell

www.youtube.com/watch?v=91ZWv32G0Gg

ha ezt átírod így:

www.repeatyoutube.com/watch?v=91ZWv32G0Gg

na akkor az eredetit hallod ripítelve

gigabursch 2014.04.10. 10:33:50

Úgy másfél napja oclasom a különböző blogokat Kálmán Olga esetéről.

Egyrészt már marhára unom.

Másrészt minden blogíró megállapította, hogy Kálmán Olga kérdésére Schiffer András adott egy telejesen egyértelmű választ.
Az, hogy ezen sem Kálmán Olga ott helyben, sem egy csomó ember nem tud továbblépni: unalmas.

Egyszerű kérdés, egyszerű válasz, miként a Gyaloggaloppban az öreg a 24. jelenetből a a Halál Hídjánál, ahol három kérdésre kell válaszolni.

Sir Lancelot válaszolt, átmehetett.

Schiffer is válaszolt. Pont.
Mi a szent szart kell ezen ragozni?

Halkan jegyzem meg, hogy Schiffer András lényegesen intelligensebben viszonyul a holokauszt kérdéséhez, mint a hazai zsidóság uszkve közel 100%-a.
Erőből senki torkán nem nyomható le.
A békés megismertetéssel meg ő is, a hazai zsidóság is és a hazánk több lakója is többre menne.
Épp Schiffer András az, akitől még egyszer sem hallottam (aki tud, linkeljen, kérem) felhördülést, vagy nyegle viszontválaszt arra nézve, hogy épp a dédpapi és környezete tetteit kérték számon, amit a magyarsággal (svábsággal, stb.) szemben hajtottak végre.
Na ehhez kéne már felnőni.

Tudnám javasolni a gyengébbeknek, acsarkodóknak, hőbörgőknek, árokásóknak és társaiknak Géczy Gábor Titanic-os, Carpthia-s gondolatát (www.youtube.com/watch?v=kMb1iZez3i4), de legfőképp Kálmán Olgának és társainak.
Pont.

Berzengő 2014.04.10. 10:34:22

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: "Schiffernek tokeletesen igaza van. Nem mellebeszel, hanem megmondja, hogy mar eleve a kerdes is hulyeseg. Huszadrangu kerdes ma ez es valos problemak helyett ezzel verik a farkukat a politikusok. "

Ugyanígy igaz Schifferre, akinek az a nagy programja, hogy "OKOS munkahelyek" legyenek létre minden modern okos technologiaval. Ez mondjuk probléma a Google központjában, akkora fizetés és munkaerő kereslet mellett. De a mai Mo-on, Szabolcsban, Borsodban?

Vagy a környezetvédelmi mániájuk. Ha éhezik az ember akkor meg a Bibliában is az van, hogy az embernek adta Isten a növényeket, állatokat és nem fordítva.

Érdekes, ilyenkor Schiffer szerint a munkahelyteremtés nem fontosabb.

Veridicus76 2014.04.10. 10:55:52

Derűs perceket okozott, hogy épp ez a beszédhibás tahó Havas kér számon bárkin is intellektuális képességeket.
Spirót meg jó ízlésű ember nem olvas.

Berzengő 2014.04.10. 10:56:50

@greatwideopen: Ez is azt mutatja, hogy az LMP a Fidesz trójai falova.

Mert az Schiffer szerint az lényegtelen hogy a Magyar ME szembehazudta a magyar zsidóságot, hogy ő nem olyan, ő tárgyal velük Húsvét után az emlékműről.

Ja, hogy addig gyorsan meg is kezdik az építést most hogy nyertek?
Ezert mondott le ugye az MAZSIHISZ elnöke.

Schiffer szerint az rendben.

Persze mit csodálkozzunk amikor a "én is érintett vagyok" Schiffer az elítélt HVIM-esekkel nevetgél és piknikezik együtt? Aki a cigányokat lekarabelyozni akaró Betyarsereges Tyirityánnal bajtárs.

De mint tudjuk "Schiffer szerint ő mindig kiállt a Jobbik ellen, amikor zsidóztak és cigányoztak." Ja, az említettek nem Jobbikosok ellenük nem kell, velük vidáman piknikezik.

___________
nepszava.com/files/2011/08/schiffer-zagyva-qpr.jpg

www.origo.hu/itthon/20121119-eliteltek-a-jobbikos-zagyva-gyorgyot.html

www.origo.hu/itthon/20110318-harom-magyar-garda-es-egyeb-nemzeti-radikalis-felkatonai-szervezetek-magyarorszagon.html
_______________

profilo 2014.04.10. 11:04:22

@Arthur Bloch:

"Egy újságírónak az a feladata=kötelessége, hogy kérdezzen !- a politikusnak pedig az, hogy ne sértődjön meg...!

Ja!
Olga kérdezet és megsértődött Schiffer válaszán.Majd megsértődött azon,hogy a további kötekedö és kekeckedő kérdésein nem sértődött meg eléggé Schiffer.

felcsutisuttyo 2014.04.10. 11:07:50

OLGA HELYÉBEN ÉN POFÁN IS VÁGTAM VOLNA, DE LEGALÁBBIS KIZAVARTAM VOLNA A STÚDIÓBÓL EZT METÉLTFARKÚT....a Holokauszt és történelem hamisítás szégyenét?

profilo 2014.04.10. 11:08:41

@Berzengő:

"Ja, hogy addig gyorsan meg is kezdik az építést most hogy nyertek?
Ezert mondott le ugye az MAZSIHISZ elnöke."

Hát ezen jót röhögtem!
Zoltai munkásőr bácsi azért mondott le,mert felhívták a figyelmét arra,hogy a pénzügyi visszaélések miatti rendőrségi feljelentést csak így kerülheti el.Már több éve marják egymást riválisaival.Most ő került szopóágra...

Dusan (törölt) 2014.04.10. 11:25:42

@greatwideopen: sajnálhatod is, ui. pont az: sajnálatra méltó = szánalmas

Dusan (törölt) 2014.04.10. 11:26:52

@felcsutisuttyo: hajjaj, tele lett a pelenka, te kis szaros?

Dusan (törölt) 2014.04.10. 11:30:47

@gigabursch: Végre valahára egy gondolkodó emberhez méltó normális komment! Abszolút így van, pont.

2014.04.10. 11:38:29

@Berzengő: Három megjegyzés:
1. Magyarország nem csak Szabolcs és Borsod.
2. Általában nem az éhezők a legnagyobb környezetszennyezők.
3. Isten azt mondta: "Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog." nem azt mondta, hogy pusztítsátok ki őket!

Berzengő 2014.04.10. 11:44:07

@fagyospityóka:

1, Miért az ország többi részén teljes foglalkoztatottság van, hogy az LMP szerint itt mar "okos munkahelyek" kellenek?

2-3, Schiffer elve alapján a környezetvédelem NEM FONTOS, túllihegett HISZTI, hiszen a munkahely a fontos kérdés.

Ja, nem akkor mégsem.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.10. 12:22:12

hehehhe mekkora poen ez a naci azonosulas a bibsigyerekkel :)))

Olga megprobalta szuggeralni Schiffernek hogy akkor a nacik(==Jobbik) is ugyanugy gondolkoznak mint o a zsido leszarmazott, erre ezt kikerte maganak
igy szerintem ezt a keretlen naci megjelenest is Schffer tutti kikerne maganak...

2014.04.10. 12:29:08

A Schiffer-Kálmán vita zsidó belharc, ezért dupla élvezetet okoz. Üssétek egymást kilincsorrúak :)

2014.04.10. 12:46:28

@Berzengő: "Schiffer elve alapján a környezetvédelem NEM FONTOS, túllihegett HISZTI, hiszen a munkahely a fontos kérdés."

Nono, azért egy emlékmű valahogy más súlyú kérdés, mint az, hogy lesz-e még egyáltalán emlékező a Földön.

2014.04.10. 12:47:36

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Tök igazad van bolsikám. Az LMP ugyanolyan judeolibsi, cigányfajvédő, buzerátor kutya, mint az SZDSZ, erre a jobboldali blogok nem győzik nyalni schiffer valagát, csak mert pár percig egymást marták a zsidók. Nem fog ez sokáig tartani, lesz még itt csúcsra járatott cigányfajvédelem, buzipropaganda, holokausztozás és külföldről pénzelt (Richard Field, Soros, stb) hazaárulás.

Netuddki. 2014.04.10. 12:50:14

"Rettenetes dühbe gurult Kálmán Olga"

Na bammeg, megint itt egy balfasz, történetesen lobbikos blogíró aki nem vette a fáradságot, hogy megnézze a riportot. Kálmán Olga nem gurult ugyanis dühbe, rettenetesbe meg pláne nem.
Na, ennyit a "hiteles" tájékoztatásról...

Netuddki. 2014.04.10. 12:54:27

@A rokkant is ember: Belinkelsz ide egy mémet, aminek köze nincs a valósághoz. Láttad az interjút? Én megnéztem, és sok köze nincsen ahhoz amit itt kerekítettek az egészből. Ennyi.

Monsieur 2014.04.10. 12:55:03

én meg azt mondom így napok óta gondolkodva a történteken hogy de akkor mi a fenének kellett szoborparkba vinni annyi korábbi időszakból való köztéri szobrot,átnevezni annyi utcát,teret ha ezek sokad rangú dolgok,meg a kutya se jár arra életében.? És most amikor elméletileg pluralizmus van ,akkor miért nem fontos hogy egy mostanra tényszerűen nagy fontosságot nyert szobor kérdésében a lehető legszélesebb egyetértéssel szülessen döntés,ha már mindenképp ragaszkodnak valakik a felállításához.?mert hát az állítóknak is fontos,az események ezt mutatják,nem csak az ellenzőknek..vagy mit számít,majd megy ez is legfeljebb a szobortemetőbe.?
és ez eddig még természetesen csak a gyakorlati oldala ennek a "dolognak"..

MasterCard 5112 7696 3185 4548 2014.04.10. 13:06:49

_______▒█░░▒█ ▀█▀ ▒█░▄▀ ▀▀█▀▀ ▒█▀▀▀█ ▒█▀▀█
_______░▒█▒█░ ▒█░ ▒█▀▄░ ░▒█░░ ▒█░░▒█ ▒█▄▄▀
_______░░▀▄▀░ ▄█▄ ▒█░▒█ ░▒█░░ ▒█▄▄▄█ ▒█░▒█
_______§§_________________________________§§
______§__§_______________________________§__§
______§__§_______________________________§__§
______§__§_______________________________§__§
_§§____§__§_____________________________§__§____§§
§__§___§__§_____________________________§__§___§__§
§___§__§__§_____________________________§__§__§___§
_§___§__§__§___________________________§__§__§___§
__§___§§§§§§§_________________________§§§§§§§___§
___§____§___§_________________________§___§____§
____§§§§_____§_______________________§_____§§§§
___§___§__§§_§_________§§§§§_________§_§§__§___§
___§___§__§__§_______§§_____§§_______§__§__§___§
____§§§§§§___§______§_________§______§___§§§§§§
____§___§___§_§____§__8____8___§____§_§___§___§
_____§§§___§___§___§___________§___§___§___§§§
________§§§§§___§_§_____________§_§___§§§§§
_____________§§__§§_§§§§§§§§§§§_§§__§§
_______________§__§_§__§___§__§_§__§
________________§_§_§__§___§__§_§_§
_________________§§_§__§___§__§_§§
__________________§§_§_§___§_§_§§
___________________§__§§$0n§§__§
____________________§__§§§§§__§
_____________________§§_____§§
_______________________§§§§§
▒█▀▀█ ▒█▀▀▀█ ░█▀▀█ ▒█░▄▀___░█▀▀█
▒█░░░ ░▀▀▀▄▄ ▒█▄▄█ ▒█▀▄░___▒█▄▄█
▒█▄▄█ ▒█▄▄▄█ ▒█░▒█ ▒█░▒█___▒█░▒█

▒█▀▀▀ ▀█▀ ▒█▀▀▄ ▒█▀▀▀ ▒█▀▀▀█ ▒█▀▀▀█ █ █ █
▒█▀▀▀ ▒█░ ▒█░▒█ ▒█▀▀▀ ░▀▀▀▄▄ ░▄▄▄▀▀ ▀ ▀ ▀
▒█░░░ ▄█▄ ▒█▄▄▀ ▒█▄▄▄ ▒█▄▄▄█ ▒█▄▄▄█ ▄ ▄ ▄

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.10. 13:12:34

Schiffernek, aki holotulelok utoda, pont annyira igaza van, mint annak a magyarnak, akinek osei mondjuk Erdelybol szarmaznak, de azt meri mondani, hogy ezt a temat el kell engedni es nem rakenyszeriteni mindenkire a Trianon gyaszt. A holokauszttal is igy kellene. Ez a zsidok gyasza, azzal, hogy ralocsolik mas nepekre a sajat gyaszukat, buntudatra apellalnak, bizniszt csinaltak belole, gyuloletet ebresztenek maguk ellen. Trianon es a nemet meg a szovjet megszallas is szomoru, 56 is, de a politikusok pusztan faroknoveles, tabor osszekovacsolas, arokasas es ellensegkereses miatt elesztik fel ezeket. Nehogy mar azt higgye valaki, hogy Orban leszarja Tisza Istvant, Horthy-t vagy akarkit valoban erdekel a mult. Oket csak a szavazat, a penz erdekli.
De a multba fordulo polemizalas nagyon jo mentsvar annak, akinek nincs terve a jovore. Olcso jatek, gumicsont. A rendszervaltas korul kellett volna a volt kommereket kitiltani a kozeletbol. Erdekes Orbanek se eroltettek az ugynoklistak nyilvanossagra hozatalat. Minden csak lebegtetve van, kozben a vilag elhuzott Magyarorszag mellett.
De legalabb van mar minden falunak Trianon emlekmuve, millenniumi zaszloja, a jobbaknak Wass Albert szobra is.
A lengyelek, csehek meg mar europai szinten elnek lassan.

Kalman Olgan latszik, hogy olyan szivesen Schiffer arcaba sziszegne, hogy "te is zsido vagy baszd meg, miert nem azt fujod, amit a hitsorsosaid?" Csak ezt egy ilyen nagy demokrata ujsagiro nem engedheti meg.
De azt gondolja minden zsido megmondoember, hogy holo ugyben egyet kell mondaniuk. Ahogy a fajmagyarok is azt varnak el, hogy minden magyarnak egyforman fajjon Trianon. Aki azt meri mondani, hogy vam ezeknel fontosabb ugy, az maris nem jo zsido, nem jo magyar, arulo.

quodlibet 2014.04.10. 13:13:06

Az a baj, hogy én megnéztem a neten a vitát, és nem azt láttam amit te. Jó volt, és a riporternő nem gurult dühbe, csak zavarba jött, ami nem ugyanaz. Schiffer érvelése engem nem győzőtt meg, szerintem Kálmán Olgának volt igaza, viszont kétségtelen nem jól ragált a helyzetre, nem tudott tovább lépni.

turista a saját országában 2014.04.10. 13:16:38

Schiffer már csak a vicclapok hátoldalán szerepel. Komolyan senki nem veszi. Önző, nárcisztikus személye kiírtott mindenkit maga körűl, egyszemélyes párt lett az lmp-ből. 2010-től a pálya lejt, '18-ban már be sem kerűl az országgyűlésbe. Nem sokan fogják síratni. Addig meg még elbohóckodik egy kicsit.

Gatinho 2014.04.10. 13:24:35

Szerintem meg majdnem eldurrant a luvnya feje. Jóvolt látni... :)

J.László 2014.04.10. 14:39:43

Kálmán Olga a homo liberalicus egyik archeotipusa. Pimasz, arrogáns, komplexusos hülye picsa.

LÁSZLÓ 2014.04.10. 14:55:10

Na mik vannak ? BORZALOM!!!!

A kis szadeszos összevaszett a komcsi olgával.

A szadesz objektumba/ REMIZ / kosert nyomatták

koser állapotig.

Ja juteszembe ezt a K. OLGÁT elsők között za-

varták el a televizióból.

OftF 2014.04.10. 15:14:04

@Berzengő: "Schiffer szerint az rendben."

Esetleg nézd meg az interjút :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.04.10. 15:37:45

Túl azon, hogy K. Olga eltévesztette a szerepet, amikor mindenáron bele akart dumálni az interjúalanyba egy álláspontot és azon, hogy Schiffernek is igaza van, hogy nem ez a legnagyobb probléma, azért ez a szobor mégis csak egy fontos tünet.
Ez a szobor annak a tünete, hogy mennyire elhülyült a közgondolkodás és a hatalmi elit mennyire próbálja újraírni a múltat. Azért az igencsak aggasztó, hogy a tények helyét mennyire kezdik átvenni a kívánatos mítoszok.

Muzsikok közt 2014.04.10. 15:52:12

Kámlán Olgiéknak fel kéne találni a holo valóságsót.

Hortobágyon Ausvicc felépítése. nőgyereköreg a gázba, aztán naplóírás, TV riport hogy milyen volt. Fogdoshatnák a zembereket az utcán hogy költözzenek be egy hétre.

Aki nemakar náci.

mikka 2014.04.10. 16:49:16

@Venyigeszu: Te nem érted. Nem minden zsidó gondolja azt hogy itt világ vége és hű meg ha. Egy zsidó mondta neki hogy ez nem jelentős probléma az ország életében, és ezt ő nem tudja lenyelni. Miért nem? Mert a fasisztázáson kívül ennek a mocskos tolvaj hazug baloldalnak másra nem futja. " Fasiszta itt mindenki ha velem van és nem ... " István a király után szabadon.. Kálmán Olga és azok akik védelmezik ezt a végtelen buta és korlátolt nőt, az igazi árok ásók..

Fazakas László 2014.04.10. 17:50:26

Hahaha, tényleg nagyon igaza van Schiffernek, hogy ívesen leszarja ezt a emlékmű-szobor körüli balos-zsidós naponta gerjesztett komcsi hepciáskodást és műbalhét. Vannak itt azért annál sokkal fontosabb dolgok is.
Meg aztán - gondolom - már neki is alaposan tele már a hócipője a még a vízcsapból is folyton folyó hollókosszal.
Ugyanbár családilag (állítólag) érintett a témában, de mindezeken egyszer végre túl kellene lépni! Kálmánolga meg aztán nyomatta neki a baromságot ezerrel, csodálom ám nagyon, hogy Schiffer ennyire nyugis maradt. Még jól emlékszem arra, amikor Pokornyi Zoltán szépen felállt, lecsatolta kabáthajtókájáról a mikorofon - és kiment a studióból ... Otthagyta Olgicát és az élő adást, mint Szent Pál az oláhokat.
Az volt akkoriban a nagy ász. Mert nem kell mindig úgy táncolni, ahogyan ezek a balibek és hollókoszozók folyton nekünk fütyörésznek.
Úgy is lesz nekik megint és hamarosan valami életmenet nevű hókuszpókuszuk, de azt sose értem, miért nem Jeruzsálemben vagy Tel Avivban van a menet uticéljának vége? Szabadon kimehetnének, senki sem sírna itt ...

.Gordon Gekko. 2014.04.10. 18:05:28

Nem baj Dániel Péter majd megint kijelenti hogy kivándorol Izraelbe, mint a Horthy szobornál is.

Vagyis már ki is jelentette, hehe. Sőt ezúttal lemond az állampolgárságáról is. Igy fenyegette meg Magyarországot a félkegyelmü zsidó ügyvéd.

2014.04.10. 18:05:30

Egy magát történelmi egyházként aposztrofáló, ám a valóságban szektaként működő társaság tulajdonában lévő tv- társaság riportere meginterjúvol egy politikust, akinek nem egyezik a véleménye a riporterével, erre azonnal kígyót-békát kezdenek el kiabálni rá.
Mégis ki ez a Kálmán Olga? Miért kellene az ő nézeteit etalonnak tekinteni? Miért kellene az ATV bármelyik műsorát is mértékadónak tekinteni? Azért, mert ők azt hiszik magukról, hogy azok?

Ugyan már, nevetséges.

A politikusnak feltettek egy kérdést. Megválaszolta, teljesítette amit politikusként teljesítenie kellett, kész, ennyi. Ez a véleménye, tiszteletben kellene tartani.
Nem tetszik a vélemény? Hát bizony, így jártak. Lesz ez még így sem.

eisenics 2014.04.10. 18:06:30

@Veridicus76: Amennyiben a "jó ízlés" itt, a "nem értem" szininímája.

.Gordon Gekko. 2014.04.10. 18:10:55

@...elmúlik...: Nagyon haragszanak Schifferre, mert az LMP pártszakadáskor a militáns zsidókat(PM) kirakták az LMP-ből, úgy, hogy azok meg sem álltak Gyurcsányig.

A PM(Párbeszéd Magyarországért LOL) azt érti párbeszéd alatt kb. amit Olga...:)

2014.04.10. 18:19:49

@.Gordon Gekko.: Á, értem, akkor most Schiffer a fekete zsidó, aki nem zsidó?

.Gordon Gekko. 2014.04.10. 18:34:54

@...elmúlik...: Igy van, ő a nem cionista zsidó, és a cionisták most nagyon begurultak.

eisenics 2014.04.10. 18:51:47

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!: Szerintem nincsenek fajmagyarok, ez identitás kérdése, nem a fizika, hanem a pszihikum szintjén dől el. a magyarságon belül (esetleg azon kívül is)még sok identitással rendelkezhetünk, pl. Orbán Viktorral engem összeköt a futball szeretete, ezen kívül nem sok más. A holokauszt alapból is, de egyebek mellett azért volt elfogadhatatlan, mert egy állam saját polgárait (teljesen mindegy, hogy egyébként mit gondolt róluk)idegen hatalomnak szolgáltatta ki. Ez egyszerűen elvi kérdés, ilyenkor össze kell zárni, mert különben egyszer én vagy te lehetsz a következő, valamelyik identitásod okán. Lásd a futballban, amikor az egyébként egymást esetleg valóban gyűlölő szurkólótáborok együtt szurkolnak a magyar válogatottnak. (Gyenge példa, de érthető)

2014.04.10. 19:18:29

@.Gordon Gekko.: Nem igazán foglalkoztatott eddig Schiffer származása - ezentúl sem fog - mindenesetre az egyik legintelligensebb magyar politikusnak tartom, akiből elkelne egy-kettő minden oldalon. Nem is tudom, minek állt szóba ezzel a (leírhatatlan jelző) riporterrel?

.Gordon Gekko. 2014.04.10. 19:20:42

@...elmúlik...: kell a nyilvánosság. Ezzel együtt, nem életbiztosítás az intelligencia. Ez senkit sem visz a parlamentbe. Gyakorlatilag mázli hogy ők is ott vannak.

2014.04.10. 19:42:53

@.Gordon Gekko.: Jó persze, ezt megértem. Mondjuk valóban nagy szerencséjük volt, ez igaz. De azért mégis, szívesebben hallgatok olyan embereket, akiknek nem kell papír ahhoz, hogy el tudjanak mondani öt mondatot. Tartozzanak bármelyik párthoz is.

Arthur Bloch 2014.04.11. 04:30:08

wantaan 9-i véleménye illik ide: "szerepelt egy s...fej, aki annyira ügyel, hogy különbözzön...."- ezen akadt ki a riporter.- Egy riport akkor riport, ha tükröt tesz a menő-manó elé, - Aki ezt nem képes érteni : az is csak kekeckedik, mint a "kis-Kecó". A holtakat, bármilyen fajúak, bármilyen ideológiát vallanak: azokat minimum sajnálni illik, aki pedig csak sajnálkozni tud - sőt ezt piti dolognak érzi és képtelen "együttérezni" az csak egy "politikai-halász"- olyan Schiffer..

Berzengő 2014.04.11. 05:36:43

@fagyospityóka: Az LMP SEMMI megoldást nem ad, vagy akar csak ötletel arra, hogy ne menjen tönkre a föld.

Egy kamu, lozung öko duma, mert ugye a valódi megoldás az meg elutasitottabb lenne mint a nyugdíjkorhatár emelés.

Berzengő 2014.04.11. 05:41:01

@J.László: Te meg a mucsai tahó himsoviniszta típusa aki attól férfi (mert maskent nem megy), hogy ilyeneket mond a nőkről.

2014.04.11. 08:20:25

@Berzengő: A jó mester kérdez. A válaszra a tanítvány jön rá. Én sem szeretek kész recepteket kapni az életemre.

J.László 2014.04.11. 21:32:06

@Berzengő:
Igazad van, nem kellett volna ennyit ragozni. Proli. Mármint Kálmán Olga. Ennyi.

Veridicus76 2014.04.22. 23:51:10

A cikk remek, a lezárása zseniális, köszönöm a derűs perceket. :-)
süti beállítások módosítása