majus_1.jpg"Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébresszed a magyar népet!"

- Májusköszöntő (kommunista népdal)

Szokták volt mondani, hogy a munka nemesít, amit én úgy a saját, mint a magam nevében osztok is: a munka még soha, semmilyen körülmények között nem esített! Sőt, mondhatni, hogy a munka az italozó nép átka, ilyenformán pedig minimum abszurdum, de legalábbis noch dazu és ízléstelenség annak ünneplése.

Persze nekem semmi bajom nincs a munkával, ameddig a négy fal között csinálják, de azt már én sem viselem el, amikor valakik megpróbálják e választott életmódjukat ráerőltetni a társadalomra - noha meglehetősen toleráns ember vagyok (jómagam is szoktam tolerálni egyébként).

Május első napja viszont eklatáns példája ennek a ráerőltető agresszivitásnak, amikor is emberek tömegei vonulnak az utcára mindenféle zászlókkal, meg színes izékkel, hogy aztán vizezett Ászokot meg műbélbe töltött nyesedékpürét egyenek megfőzve, Glóbusz mustárral (!!!).

Mindez több dologban is visszás: egyrészt hogy fordulhat elő az, hogy valaki Glóbusz mustárral eszi a virslit? Másodszor: mekkora abszurd már, hogy lazsálással, meg dínomdánommal ünneplik valakik a munkát, a kommunizmus legszentebb ünnepét? Látnám őket énekelni a bányákban, vagy az építkezéseken, de hogy tillámoroznak mindenféle vurstliban, na, hát az legalábbis eb ura fakó!

Ennek ellenére minden évben meg kell ünnepelni, hogy valami hülye ánglius iparmágnás (bizonyos Robert Owen) ránk szabadította a melósok követeléseit, majd miután elénekelték a Beatrice legnépszerűbb slágerét, mint követeléseik sarokkövét, Chicagóban folytatódott a buli, mígnem az összes munkásmozgalom átvette a dolgot széles e világon, ami aztán egyenesen vezetett a Rákosi-rendszer kialakulásához. És mindezt nekem végig kell néznem, eltűrnöm, együtt kell élnem vele.

Szerintem viszont semmi ünnepelnivaló nincs azon, ha korán kell kelni, ha megizzadunk, vagy elfáradunk, ha idegeskedünk valamin, amit nem is szeretünk, hogy aztán potom összegeket ihassunk el a kocsmában azon keseregve, hogy milyen potom összegeket ihatunk el a kocsmában, cserébe a sok munkáért. Van ennek értelme? Nincs. A munka ünnepe ilyenformán nem más, mint a kommunizmus perverz ideológiájának kvintesszenciája! Olyan dolgot kell ünnepelni, amit mindenki utál. Mint például Rákosit. Vagy Kádárt. Vagy a Neoton Famíliát.

Ezer más dolog van, amit ünnepelni lehetne a munka helyett. Ott van például a krémes a Gerbeaudból, vagy a fröccs szezon közeledte, az új Function-One hangfalak, Palvin Barbara szinglivé válása, és a többi. Erre mi mit ünneplünk? A munkát! Az irodai asztalokat, a számítógépet, a kimutatásokat, a Microsoft Office-t, a talicskát, a létrát meg a koránkelést.

Teljesen nyilvánvaló, hogy a kommunizmus szelleme még mindig kísért a társadalomban, ami egy modern és európai demokráciában elfogadhatatlan. Épp ezért együnk ma egy krémest, tökéletes nyugalomban fogyasszuk el, s ha befejeztük, mindannyian hangosan kiáltsuk egyszerre: VESSZEN MINDEN MARADÉKA!!!44

Ágoston Dániel

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr16102145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zobod 2014.05.01. 18:22:31

International Worker's Day a becsületes neve, nem tudom hogy lett belőle nálunk Munka Ünnepe. Valahogy úgy, mint ahogy a SUV-ból (sport utility-vehicle) a kurva idegesítő szabadidő autó elnevezés, vagy ahogy az Alienből lett nyolcadik utas: a halál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.02. 12:32:57

Szokták volt mondani, hogy a munka nemesít, amit én úgy a saját, mint a magam nevében osztok is: a munka még soha, semmilyen körülmények között nem esített!"

ez komoly? mert viccnek nagyon béna

ez azért egy mestermű, azt mindenkinek el kéne ismerni:
www.youtube.com/watch?v=mbzOns4XVus

ezt hallgatom már két napja folyton.
mivel nincs utalás rákosi pajtásra a szövegben, ezért ne irtsuk ki a kultúrából mi nemzetiek se.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.02. 12:37:39

amúgy akkor töröljük el a munka ünnepét, hogy helyette dolgozzunk? amit annyira utálsz?

logikus poszt..

Május 1-je hasonló tartalommal katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére. (Az ugyanerre a napra eső kereszténység előtti európai pogány ünnepek, mint például a Beltane, vagy a hagyományok, mint a májusfa állítása, más eredetűek és tartalmúak.)

Május 1-jén nem csak a munkások, a katolikusok is ünnepelnek, Jézus nevelőatyjára, az ácsra emlékezve. Munkás Szent József ünnepét 1955. május 1-jén rendelte el XII. Piusz pápa. Korábban a szent tiszteletének hónapja általában március volt, Magyarországon i

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.02. 12:38:39

@zobod: soha nem hallottam szabadidp autóról, sportkocsiról igen .

a nyolcadik utas a halál, meg egy kiváló magyar cím.

aranyos kutyus 2014.05.03. 05:56:27

"Májusköszöntő (kommunista népdal)"

Olyan nincs, hogy "kommunista népdal"! Az ilyen típusú dalokat úgy hívták és hívják, hogy MOZGALMI DAL.
süti beállítások módosítása