kem4.jpgHa Kovács Béláról kiderül, hogy az FSZB beépített embere, akkor valószínűleg a világ egyik legpocsékabb ügynöke volt, és nem túl nagy kár érte. Egy igazi 007-es ugyanis nem szokta kiírni a homlokára Caps Lockkal: „ÜGYNÖK VAGYOK!”.

A Magyar Nemzet Online csütörtök reggel robbantotta a bombát: orosz ügynök lehet a Jobbikban: Kovács Béla EP-képviselő ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést, a gyanú szerint az Európai Unió intézményei ellen kémkedett.

Hogy Kovács Béla ügynök-e, azt nem tudjuk, a cikkben leírtak ugyanis, miszerint „rendszeresen találkozik konspiratív módon orosz diplomatákkal, és havi rendszerességgel az orosz fővárosba látogat” legfeljebb csak azoknak lehet meglepő, akik nem tudták azt (amit a cikk ismeretlen szerzője is szemérmesen elhallgat), hogy a jobbikos EP-képviselő az EU-orosz energetikai munkabizottság elnöke. Az igazi botrány az lenne, ha csak felvenné a fizetését, és nem találkozna orosz politikusokkal, üzletemberekkel, lobbistákkal. Így marad a nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél esete.

Mindenesetre ha Bélánkról kiderül, hogy az FSZB beépített embere, akkor valószínűleg a világ egyik legpocsékabb ügynöke volt, és nem túl nagy kár érte. Egy igazi 007-es ugyanis nem szokta kiírni a homlokára Caps Lockkal: „ÜGYNÖK VAGYOK!”. Az igazi ügynököt az különbözteti meg a külföldi országoknak elkötelezett kijáróemberektől, hogy tevékenységüket titokban, sokszor hamis személyazonosság alatt végzik, feladatkörükbe pedig az államtitkok kicsempészése éppúgy beletartozik, mint szigorúan katonai-gazdasági adatok idegen kézre juttatása, rendszerint az érintett ország érdekeinek rovására. Ha Kovács Béla valóban részt vett ilyen manőverben, akkor megérdemli a 15-20 év kalitkát Márianosztrán.

A jobbikos EP-képviselő azonban soha nem titkolta, sőt, minden alkalmat megragadott arra, hogy népszerűsítse orosz kapcsolatait. A teljesség igénye nélkül néhány beszámoló a párthoz közeli Alfahír portálon Kovácsék orosz kapcsolatairól: itt, itt, itt, itt, itt és itt. Óriási különbség van aközött, hogy valaki nyíltan felvállalja egy külföldi ország vagy hatalmi csoportosulás (jelen esetben Oroszország) érdekeinek képviseletét egy másik politikai tömbbel (Európai Unió) szemben, vagy titokban dolgozik ezeken.

E téren egyébként annak a nemzeti radikális oldalnak is javasolt egy alapos újragondolás, amely az elmúlt években válogatás nélkül lehazaárulózott bárkit, aki külföldről kapott közvetlen vagy burkolt támogatást. Attól, hogy valaki egy amerikai alapítvány pénzén ösztöndíjas képzésen vesz részt, vagy a parlamentben kitűzi az öltönyére az izraeli kitűzőt, még nem lesz sem CIA-, sem Moszad-ügynök. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a világ vezető hatalmai nem támogatják azokat a pártokat, akik az adott országban geostratégiai–gazdasági érdekeiknek kedveznek. (A mostani példánál maradva Oroszország érdeke a térségben azoknak a csoportoknak az erősítése, akik az Európai Unió ellenzői, kritikusai.)

Egyelőre nem tudni, hogy Kovács Béla csupán orosz érdekeket képviselt a nemzetközi vagy magyar politikai-üzleti világban, vagy Magyarország érdekeit sértő információkat lopott, illetve adott el Oroszországnak. Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor is csak ezüstérmes lehet a rendszerváltás utáni hazaáruló politikusok sorában.

Az aranyérem vitathatatlanul azé a Szilvásy Györgyé, aki a Gyurcsány-kormány titokminisztereként orosz szakemberekkel világította át a magyar elhárítás munkatársait, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes magyar titkosszolgálat (!) személyi állománya egy moszkvai íróasztalon landolt. Van még hova fejlődni, elvtársak!

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr626169645

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valóban tudjuk, mit tehet (meg) az ellenzék? 2014.05.16. 08:46:31

Kellemetlen és kényelmetlen témáról lesz szó, arról, hogy az ellenzék, meg úgy általában a pártok valójában mit tehetnek (meg). Hogy mit tehet a kormányoldal, azt nagyjából sejtjük, fogja is majd. Különben is, a nyilvánosság az előző ciklusban túllépet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2014.05.16. 11:45:31

@Szevasztok: Belőled jó politikus lenne. Mikor egyértelmű, konkrét kérdést kapsz ("Tehát azt mondod, hogyha most az ukrán kérdésben támogatjuk az oroszokat, akkor a kárpátaljai magyarság... "), akkor elkezdesz pontokba szedett általános érvényű faszaságokat felsorolni, gyakorlatilag mellébeszélni

Conchobar 2014.05.16. 11:47:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Neked komoly szövegértési problémáid vannak." - Ja

2014.05.16. 11:48:49

@♔bаtyu♔: ilyet nem mondtam. Azt mondtam, te vedd át az orosz kultúrát és gazdasági fejlődést, körülményeket, én inkább a svájci felé közelednék.

Balt 2014.05.16. 11:49:41

@szonár: Ehhez egy érdekes cikk egy ballib blogról:
fenteslent.blog.hu/2014/05/14/2014_a_fordulat_eve_iii_resz_a_jovo

Két eset lehetséges, amit mindentől függetlenül fideszes szempontból el tudok képzelni a háttérben (amennyiben ugye belemegyünk abba a vélelmezésbe, hogy ez Fidesz praktika):
1. Ezt az esetet alkalmasnak látták arra, hogy kifaroljanak a(z általam egyébként támogatott) paksi biznisszel eléggé kétkulacsosnak látszó oroszbarát megítélésen
2. Pont a Jobbik orosz hátterét akarják gyengíteni

Az elég egyértelmű, hogy a 20% feletti Jobbik egyedül az oroszok érdeke Mo.-n...

2014.05.16. 11:50:28

@Dzsentrisvihák: Bizony, milyen sikeresek is vagyunk, mióta Szíjjártó adja el a magyar termékeket keleten! Robbanásszerűen nőtt a kínai exportunk. Szaud-Arábia is sikersztori.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 11:50:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: Lenin is átvette a svejci kultúrát aztán átültette a gyakorlatba.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 11:50:51

@Dzsentrisvihák: Az a gond, hogy itt sokan nem értik meg, az orosz piac nekünk kitörési lehetőség.

Vegyük pld. a beutazó turizmust. nyugati viszonylatban nagyon nehéz terjeszkedni, mert mindenki erre van ráállva főleg úgy, hogy divat Bp, óriási vállalkozói pénzek áramlanak ebbe az irányba. Itt az, hogy van kettő db. buszod a hajadra kenheted, mert a nagyok totálisan uralják a piacot.

Az orosz piac viszont nagyobb kockázat, de éppen ezért nagyobb haszon és kis lehetőségekkel is lehet még operálni. Persze ki tudja meddig, de egyenlőre az oroszoknál egyre nagyobb divat Magyarország, a kisebb Bp-i szállodákat tavasszal állítom, az oroszok mentették meg.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 11:51:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: B+, ahhoz hogy exportálj, nem kell orosszá válnod. Arra ott az orosz alkalmazott.

Balt 2014.05.16. 11:52:03

@hopptarisznyarák: "Nem Kovács Béla hülyesége az ügy, hanem a magyar szerveké, akik a nyilvánosság előtt bejelentik, hogy vizsgálni fogják, kém-e a gyanúsított. Ezt nem titokban kéne, hogy a "kém" ne tudjon róla?"

Valszeg már van annyi terhelő adat hozzá, hogy a dolgon nincs mit vizsgálni, csak bizonyítani. Amit viszont nem értek: a uniós mentelmi jog azt jelenti, hogy a magyar hatóságok nyomozhatnak utána?

2014.05.16. 11:52:03

@Conchobar: . Mikor egyértelmű, konkrét kérdést kapsz ("Tehát azt mondod, hogyha most az ukrán kérdésben támogatjuk az oroszokat, akkor a kárpátaljai magyarság... "), akkor elkezdesz pontokba szedett általános érvényű faszaságokat felsorolni, gyakorlatilag mellébeszélni "
Egyértelmű, konkrét kérdés, ugye?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 11:52:46

@Balt: 2 világ peremén élünk, semmi meglepő nincs benne, ha az egyik párt atlantista, a másik oroszbarát.

A szoclibek már harmadikok, stabil lejtmenetben, miért fektetne ebbe bárki?

2014.05.16. 11:53:16

@♔bаtyu♔: B+, ahhoz hogy exportálj, nem kell orosszá válnod. Arra ott az orosz alkalmazott. "
Már megint kivetíted saját gondolataidat. Sehol sem írtam ilyet.
Nem igen látható fejlődés szellemi nívódban.

Balt 2014.05.16. 11:54:58

@hopptarisznyarák: "Portik felajánlotta segítségét az MSZP-nek.. (és ugye Laborcnak) Szerencsére nem találták meg a felvételt."

??? Éppen Laborcz hátrahagyott anyagaiból került elő a felvétel, az elrendeléssel meg a saját idejéből való vonatkozó dokumentumaival egyetemben. Az UD talán már nem is létezett a Portikkal készült felvételkor.

oszt jónapot 2014.05.16. 11:58:18

@Conchobar: 14 éve vonult ki az utolsó orosz csapat az országból, te faszszopó komcsi.

oszt jónapot 2014.05.16. 11:59:01

Mármint 24, de akkor is.

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 11:59:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nyilván nem a mostani töketlenkedésre gondolok, mint kívánatos állami segítségre, de persze, ha az ember jót akarna saját hazájának, mindjárt félre kell magyarázni :P

@♔bаtyu♔:

Persze, hogy nem értik, nem akarják érteni. Mert '48, meg '56. Kíváncsi vagyok, mikor üzennek hadat Ausztriának e bátor nethuszárok, vagy az amcsiknak, amiért ígérgetéssel jól megvezettek, majd cserben hagytak minket a forradalomban :3

Az is jó, hogy az oroszok említésére általában a legharcosabb antikommunista is pont azokból bújik elő, akik előtte évtizedekig hajbókoltak a tavarisoknak, röhej.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 11:59:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Dehogy nem írod, itt van:

"Azt mondtam, te vedd át az orosz kultúrát és gazdasági fejlődést, körülményeket, én inkább a svájci felé közelednék. "

Balt 2014.05.16. 12:00:42

@Cervisia: Ez mondjuk felveti azt a kérdést, hogy mi alól mentesít a uniós(? ha van ilyen fogalom) mentelmi jog. Pusztán érdeklődésből kérdem, hátsó gondolat nélkül. Tehát nem nyomoztak a magyar hatóságok, hanem készen kapták a "tényállást" és a bizonyítékokat? Vagy hogy van ez?

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:02:53

@Dzsentrisvihák: Igen az a gond, hogy az összes ballibsi most kötelességének érzi, hogy kiálljon az oroszok ellen.

Pedig ha nekem összejön az amit tervezek és a hiszti miatt nem lehetetlenül el, lehet, hogy épp neki adok munkát. Ráadásul nem is egynek. Az oroszból fog élni családjával együtt.

Ezek nem is értik, mekkora potenciál van az oroszokban és mellesleg az ukránokban és sajnos mennyire kicsi már az EU-ban.

Szevasztok 2014.05.16. 12:04:19

@Conchobar: "Mikor egyértelmű, konkrét kérdést kapsz akkor elkezdesz pontokba szedett általános érvényű faszaságokat felsorolni, gyakorlatilag mellébeszélni"

Sajnálom ha nem érted, amit olvasol. A pontokban elveket soroltam fel. A konkrét kérdésedre a választ (az elvekből levezetve) meg az utolsó sor tartalmazza.

Szevasztok 2014.05.16. 12:09:02

@♔bаtyu♔: "Ezek nem is értik, mekkora potenciál van az oroszokban "

Senki nem mondja, hogy ne élj az oroszok pénzéből.

De inkább az látszik, hogy ők élnek a mi pénzünkből nem?

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 12:13:28

@♔bаtyu♔:

Ó, ezeket az nemigen szokta érdekelni. Tudod, minél szarabb a helyzet, annál hangosabban lehet szidni Orbánt (nem mintha nem érdemelné meg, btw), és majd 2018-ban talán vissza lehet jönni a hatalomba... Egyesek pedig csak úgy tudják elképzelni az államközi kapcsolatainkat (legyen szó gazdaságiról, vagy politikairól), hogy Magyarország egy vödör vazelinnel, széttárt farpofákkal, és hátra kötözött kézzel jelenik meg a viszonyrendszerben :/ :P

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:13:41

@Szevasztok: Azzal én nem tudok mit kezdeni, hogy nem az osztrákoknál van a gáz hanem az oroszoknál. Ezért ezt a részét nem fogjuk tudni megbeszélni.

Ha a ballibsi média fokozza az oroszellenes hangulatot és ráadásul még a fideszes média is rákapcsol, akkor baszhatom az oroszok pénzét. Mellesleg az oroszok állítom, még ebben a stádiumban is úgy adnak közvetlen, és közvetve kb. 10.000 embernek munkát, hogy nem tudod pótolni, ha kiesnek.

Conchobar 2014.05.16. 12:15:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Egyértelmű, konkrét kérdés, ugye?" - Igen (ha a 3 pont okozna esetleg zavart számodra: 3 pontot tetszésed szerint feloldhatod bármivel, ami tükrözi a magyar nemzeti érdeket)

Conchobar 2014.05.16. 12:16:33

@oszt jónapot: "14 éve vonult ki az utolsó orosz csapat az országból, te faszszopó komcsi" - És?

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:17:14

@Dzsentrisvihák: Ez a gond. Orbán jön és megy, az oroszok azonban állandó.

Ha Orbán lelép, valami ballibsinek kell Putyin seggét nyalnia és meg is fogja tenni, ahogy Gyurcsány is megtette.

A ballibsi tulajdonképpen magával baszik ki, hiszen a gázt nem tudjuk máshonnan venni, ha az oroszokkal keménykedünk megnő rendesen a gázár.
Az éppen beinduló exportról, turizmusról nem is beszélve.

egysmás 2014.05.16. 12:17:19

@♔bаtyu♔: Hátbazeg, nem elég, hogy az oroszoknál van a gáz, Orbán, a hatalmas bölcsességében az oroszokkal építtet atomerőművet orosz hitelből, így nem csak a gáz meg az urán jön az oroszoktól, de még a pénz is.

Orbán tehát azon munkálkodott, hogy MÉLYÍTSE az orosz függést, a torbómagyarok meg ennek tapsikolnak.

És majdnem elfelejtettem: a NATO tagjai vagyunk, meg az EU-é is.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:18:36

@egysmás: Jobb 2 hitelező, mint egy.

Jobb a kisebb adósság, mint a nagyobb.

Okos a Zorbán, inkább az a baj, nem?

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:21:27

@♔bаtyu♔: 'A ballibsi tulajdonképpen magával baszik ki, hiszen a gázt nem tudjuk máshonnan venni, ha az oroszokkal keménykedünk megnő rendesen a gázár.'

Azért ne értékeld túl a ballibsi blogászokat. Nincsenek ők abban a helyzetben.

egysmás 2014.05.16. 12:21:29

@Kón Bandit: Szóval, Orbán azért mélyíti az orosz függőséget, mert okos.

Rákosi is csak okos volt, meg Kádár is csak okos volt.
Most Orbán az okos.
Meg Vona.
Meg mindenki, akinek nincsenek fenntartásai az orosz birodalommal szemben.

Conchobar 2014.05.16. 12:23:21

@Szevasztok: "Nem lehet olcsó k*rvaként mindig máshoz dörgölőzni..." - Ha erre mondatra gondoltál, akkor bizonyára helyesled azt is, hogy Magyarország 1944-ben nem fordult szembe a németekkel és nem ugrott ki a háborúból. Meg bizonyára helyeselted azt is, 1914 júliusában sem hagytuk cserben a szövetségeseinket, és a magyar kormány beadta a derekát a háború elkezdéséhez (noha Magyarországnak nem voltak követelései a szomszédaival szemben, nem akart új területeket, ergo Magyarország maximum csak veszthetett a háborúban)

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:24:36

@egysmás: Elmondanám, hogy a finnek a franciákkal újíttaták fel Pakshoz hasonló erőművüket aztán kénytelen voltak pár év múlva elzavarni őket és versenytárgyalás nélkül szóltak az oroszoknak.

Szóval inkább köszönd meg Orbánnak, elvégre ha valóban korrupt, ő is lefuthatta volna ugyanezt a kört.

Persze akkor az lett volna a balliberális gond, hogy miért nem az oroszokkal.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:25:33

@egysmás: Tudod mi a függőség? Az, hogy a gáz 80%-a az oroszoktól jön.

Esetleg van valami tipped?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.16. 12:30:33

a magyarnemzet/fidesz is úgy gondolja, hogy a jobbik az igazi ellenfél, nem a szocik, hogy elkezdték legyilkolni őket?!

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:30:38

@egysmás: nahát milyen hülyék ezek a kínaiak is. 30 évre elkötelezik magukat Putyin diktatúrája mellett, amikor ott van mellettük Japán a fejlett demokráciájával:

index.hu/gazdasag/2014/05/16/30_eves_gazszerzodest_kothet_kina_az_oroszokkal/

Conchobar 2014.05.16. 12:32:24

@egysmás: "Meg mindenki, akinek nincsenek fenntartásai az orosz birodalommal szemben" - Az orosz terjeszkedés soha nem Kárpát-medence felé irányult (1944-ben is csak inkább a lehetőségek és a körülmények okozták a bejövetelüket), ennek ellenére az oroszokkal való ijesztgetés már a XIX.sz.ban is jó húzásnak bizonyult, ugyanis evvel el lehetett bizonytalanítani az Ausztriától való függetlenséget akarókat, mondván hogy az orosz terjeszkedéstől csak a Osztrák Császársággal közös monarchia képes minket megvédeni

egysmás 2014.05.16. 12:32:50

@♔bаtyu♔: Ezért kell rezsicsökkenteni a gáz árát, hogy ne érje meg a hőszigetelés.

pl.

Mert a gáz 80%-a az oroszoktól jön.

És ezért kell az oroszokkal építtetni orosz hitelből az új atomerőművet.

Mert egy nagy jobb, mint két kicsi.

Ja, nem, a haverod szerint nem így van.
Lerendeznéd vele ezt a dolgot, ha már arra jársz? Vagy tőle benyeled a butaságot, mert elvtárs?

Balt 2014.05.16. 12:33:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Csak gondolj bele, ha NEM vesznek át földgázt az orosztól mondjuk három hónapig!"

Ezzel a dologgal igyekezni kell, mert hamar itt lesz júni elseje. :)
index.hu/gazdasag/2014/05/15/putyin_levelet_irt_europa_vezetoinek

Utána meg:
index.hu/gazdasag/2014/05/16/30_eves_gazszerzodest_kothet_kina_az_oroszokkal

Nem mintha annak szurkolnék, hogy kockára fagyjunk...

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 12:37:11

@♔bаtyu♔:

Így van, amikor Gyurcsány hívta át teára Putyint, dagadt a balherék melle, hogy "nalám, hozzá bezzeg elgyütt a nagyember, a Zorbánhoz meg nem gyütt senki"! :D

Érdekes, akkor senkinek sem fájt a paksi beruházás, pedig azt biza a vörösök kezdték el letárgyalni (arról nem is beszélve, hogy az erőműből csak úgy süvített ki a sok pénz a maszopos potentátok zsebébe, de most ugye ennek is konyec). De a gázfüggőséggel is minden nagyon rendben volt, mert akkor épp Ukrajnát volt sikk szidni, hogy mit szórakozik a gázcsappal...

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:38:36

@egysmás: Választhattuk volna a másik verziót, amelyet Mesterházyék akartak, a franciák felújítják, de Paks fele az övék lesz. Magyarul felújítják maguknak, te pedig fizetheted azt az árat amit ők mondanak és már a vízdíjak kapcsán látszott, hogy nem szégyenlősek.

Haverozás helyett inkább gondolkodnál b+.

♔bаtyu♔ 2014.05.16. 12:42:46

@Dzsentrisvihák: Ez a nagy problémájuk, hogy a dolog nem az ő ellenőrzésük alatt áll.

Az itteni ballibsik pedig bárminek tapsolnak amiről azt gondolják, hogy Orbánéknak árt. Akkor is, ha ők is megszívják.

László Bácsi 2014.05.16. 12:42:54

Az "itt, itt, itt,itt, és itt"-ben leírtak nem cáfolják az esetleges kémkedés gyanúját! Sőt! Én úgy gondolom, hogy amikor K.B. legálisan és hívatalosan a világ szeme láttára találkozott az említett orosz vezetőkkel, a lehető legjobb alkalma nyílott arra, hogy minden konspiráció nélkül (rejtjelzett levél, E-mail, távírat,stb.) a társaságtól kissé félrevonulva a megfelelő embernek átadja az óhajtott információkat.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:43:07

@egysmás: 'Szóval, Orbán azért mélyíti az orosz függőséget, mert okos.'

- szvsz igen.

Bár nem hiszem hogy a választókat érdekli kitől függenek, ők magasabb jövedelmet és kevesebb adósságot akarnak.

egysmás 2014.05.16. 12:43:36

@♔bаtyu♔: Meg ezernyi más verziót is választhattunk volna.

Orbán viszont azt választotta, hogy az oroszokkal, orosz hitelből építteti meg.
Meg azt is választotta, hogy az energiahatékonysági beruházások megtérülési rátája romoljon.

Mert ő a hazafi, aki a függetlenségért harcol.
Csak unortodoxok a módszerei.
Negatívan csökkenteni kívánja az orosz kitettséget, ami egy speciális, úgynevezett alternatív- vagy ellenfüggetlenséget eredményez.

És aki ezt nem látja be, az nem hazafi.

_most_ 2014.05.16. 12:43:46

@♔bаtyu♔: nem teljesen értem a jobboldali gondolatmenetet, az magyar gazdaság ezer szállal kötődik az eu-hoz, sok embernek adnak munkát az eu-s cégek, mégis a jobbik szerint ki kell lépni az eu-ból, az oroszokkal viszont feltétlenül jóba kell lenni, akik nyíltan politikai zsarolásra használják az orosz gáztól való függőst. Szovjetunió idejében is milyen olcsón adták a gázt, totál megérte :D

egysmás 2014.05.16. 12:46:05

@Kón Bandit: És ezt az oroszoktól kapják majd meg.
Mert az oroszok megadják.
Olyanok.

Amikor negyven évig voltunk velük egy táborban, akkor is elszáguldottunk a világ mellett, most újra csatlakozni kell az orosz medvéhez, különben végérvényesen lemaradunk.

Conchobar 2014.05.16. 12:46:07

@egysmás: "hubazz! Te történész" - Látom, próbálsz másoknak beszólni. De mit akartál mondani?

_most_ 2014.05.16. 12:48:57

@Dzsentrisvihák: az azért sokkal groteszkebb, hogy nagy nemzeti jobbikosok, akiket teljesen elvakít az Izrael, USA, Európa, Antarktisz elleni gyűlölet, örömmel löknék az oroszok kezébe az országot, akik negyven évig megszállva tartották az országot.

Conchobar 2014.05.16. 12:50:05

@egysmás: "Amikor negyven évig voltunk velük egy táborban, akkor is elszáguldottunk a világ mellett, most újra csatlakozni kell az orosz medvéhez" - Most viszont, miután az atlanti táborhoz csatlakoztunk, most aztán száguldunk, ugye?

egysmás 2014.05.16. 12:50:13

@Conchobar: Az orosz hatalmi törekvések egyik fő iránya a Balkán volt.

Magyarország, onnan nézve a Balkán.
Az oroszokkal való riogatás abszolút nem volt alaptalan.
Főleg, hogy gyakorlatilag meg is szerezték.
Magyarországot is, meg a Balkánt is.

Te meg vitatkozol azzal, ami történt.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:51:28

@egysmás: Nem az oroszoktól, hanem Orbántól, mert okos, és okosan manőverez.

'Ha most vasárnap lennének a választások, a választani tudó biztos szavazók közül 17 százalék szavazna a Jobbikra, és csak 14 százalék az MSZP-re. A Fidesz 56 százalékot kapna, az LMP 4-et.'

index.hu/belfold/2014/05/15/a_jobbik_megelozte_az_mszp-t/

egysmás 2014.05.16. 12:52:39

@Conchobar: Összehasonlítva a FÁK-kal, meg az orosz érdekszférával, azt ami itt van, lehet száguldásként értékelni.

De ha neked jobban tetszik Azerbajdzsán, azon nem lehet segíteni.

Tudod, vannak országok, ahol kvázi gazdag turistaként faszán el lehet tölteni egykét hetet, hónapot, de ott, olyan körülmények között, élni az egy kicsit más.

_most_ 2014.05.16. 12:54:12

@Conchobar: csak hasonlítsd össze, hogy állnak az orosz érdekszférába tartozó országok, és hogy állnak az eu-s országok, szerintem a különbség magáért beszél.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:54:33

@egysmás: 'Összehasonlítva a FÁK-kal, meg az orosz érdekszférával, azt ami itt van, lehet száguldásként értékelni.'

Ez persze óriási hazugság, az elmúlt 15 évben meg3xozódtak az orosz bérek, a nyugatiak, meg, khmmm, nem.

egysmás 2014.05.16. 12:55:42

@Kón Bandit: Tényleg ezzel igazolnád a függőség növelését?

Eladja az országot, majd az így kapott erőforrásokat szavazatra váltja, és ez a tény önmagában legitimálja azt, amit csinál?

Conchobar 2014.05.16. 12:55:54

@_most_: "az azért sokkal groteszkebb, hogy nagy nemzeti jobbikosok, akiket teljesen elvakít az Izrael, USA, Európa, Antarktisz elleni gyűlölet, örömmel löknék az oroszok kezébe az országot" - Át kéne ezt alaposabban gondolni, hogy kit és mi vakít el. De mégha úgy is lenne, hogy a Jobbik a zsidók és az amerikaiak kezéből oroszok kezébe akarna minket átjátszani: az oroszok nem várták el tőlünk, hogy menjünk a csatlósaikként Afganisztánba (se Irakba, se Csádba, se máshová). 1968-ban is csak Szlovákia magyar-lakta részére jutottunk el

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:56:00

@_most_: Igy van az oroszok sokkal jobban fejlődnek mint a nyugat, nem 2 éve hanem 15 éve folyamatosan.

Az hogy hogy állnak teljesen mellékes, pont mint az adósság abszolút nominális szintje, meg minden ami a maszop sajtóból kificcen.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 12:58:29

@egysmás: 'Tényleg ezzel igazolnád a függőség növelését?'
- Mármint hogy az embereknek ez kell? Igen, ezzel igazolható.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.05.16. 13:00:07

@Dzsentrisvihák: akkor nem csak nekem tűnik úgy ezek szerint.

egysmás 2014.05.16. 13:01:21

@Kón Bandit: Honnan, hova...
Összesen melyikük bére nőtt többel?
A megháromszorozódott oroszé, vagy a pár százalékkal emelkedő nyugatié?

És eléri már az orosz bér a nyugati negyedét?
A FÁK átlagbér, az hogyan alakul?

Ne magyarázz itt arányokról, hogy megháromszorozódott, meg meghatszorozódott!
Eddig két üveg vodkáért dolgoznak, most hatot kapnak.
Ez történt.

egysmás 2014.05.16. 13:01:59

@Kón Bandit: Azt tudod ugye, hogy ez nettó hazaárulás.

Conchobar 2014.05.16. 13:02:14

@_most_: "csak hasonlítsd össze, hogy állnak az orosz érdekszférába tartozó országok, és hogy állnak az eu-s országok, szerintem a különbség magáért beszél" - Csakhát ez a különbség már a XVIII.sz-ban is megvolt (bár Nagy Péter is, meg utóbb a vörös cár is tett arról, hogy kisebb legyen a különbség)

_most_ 2014.05.16. 13:04:56

@Conchobar: igaz, az oroszok mindig is rendkívül korrektek voltak velünk, még az 56-os ellenforradalmat is segítettek leverni, hívjuk is vissza tüstént a baráti orosz tankokat :D

Szevasztok 2014.05.16. 13:05:25

@Kón Bandit: "'Ha most vasárnap lennének a választások, a választani tudó biztos szavazók közül 17 százalék szavazna a Jobbikra, és csak 14 százalék az MSZP-re. A Fidesz 56 százalékot kapna, az LMP 4-et.'"

Klasszikust idézve: "Könnyebb az embereket hülyíteni (hazudni), mint meggyőzni őket arról, hogy hülyítik őket." (Mark Twain)

Globetrotter2014 2014.05.16. 13:06:27

A klegröhejesebb hogy @Conchobar: csakhogy az alatt a 20 év alatt elég nagyott ugrottak azok az országok akik átléptek a másik szférába.

Kína autóparkja nem volt nagyobb Hong Kongénál 90ben.

Tetszik vagy sem, az EU tag K-EU modern iparosodott országgá vált.

90 előtt arre nem voltunk képesek hogy a nagyvárosainkat rendben tartsuk, azért járd most be Budapestet.

Az a 40 év orosz befolyás brutálisan lezüllesztette Keletközép-Európát, mi lett a legendás német iparból az NDK idején.

A SZU és utána z oroszok ugyanúgy felélnek mint a törökök.

És most mi ugyananzt a röhejes, kicsinyes és hosszú távon önpusztító játszmát játszuk mint a 16. században...

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 13:10:19

@_most_:

Ja, igen, mert az, hogy az orosz megveszi a magyar terméket fölér 40 év kommunista agresszióval, ugyi? Ehh...

Egyébiránt engemet nem vakít semmiféle gyűlölet, csak látom, hogy nyugaton nem terem nekünk babér, és sokkal jobb kondíciók mellett, sokkal nagyobb haszonra tehetnénk szert keleten.

Ne aggódj, attól, hogy mondjuk Kínában is megvennék a magyar erős paprikát, idehaza nem vezetik be a kínai rendszert. Pont úgy, ahogy a vasfüggöny leomlása után se lett osztrák életszínvonal, bármennyit is hitegettek ezzel anno...

(Amúgy az amerikaiak meg bombáztak minket a második vh-ban, rájuk miért nem haragszol? :3 )

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 13:14:45

Ja, és egy érdekes adalék az egész vurslihoz: www.youtube.com/watch?v=DtIVh4ICOYo

Globetrotter2014 2014.05.16. 13:15:29

@Dzsentrisvihák: " jobb kondíciók mellett, sokkal nagyobb haszonra tehetnénk"

Neked teljesen elment az eszed.

"Látod?" Mit? hol?

Szerinted mekkora az orosz piac az EU mellett?

Max egy desszert amit azért hajkurászik pár politikus mert biztosnak érzi az EU-t. Ami tényleg a világ legnagyobb piaca. És mi benne vagyunk a belső körben. Kvóta ás vámmentesen.

paptrika paxki. Szerinted bérki él manapság M-o-on paprikából?

Dzsentrisvihák 2014.05.16. 13:34:55

@ZF2:

Á, szóval neked a kelet = csak Oroszország :)

Az lehet, hogy az EU nagy piac, de nézd már meg mit sikerült ott elérnünk 10 év alatt. Lótököt. Igaz, kvóta, és vámmentesen, hurrá.

Az utolsó mondat egyáltalán magyarul van? Vagy csak átgyalogolt a macska a billentyűzeten? O.o

2014.05.16. 13:51:47

Mi van bukott libsik, mégsem Irán pénzeli a Jobbikot? Mert eddig erről ajvékoltatok.

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 13:52:09

@egysmás: 'Összesen melyikük bére nőtt többel?
A megháromszorozódott oroszé, vagy a pár százalékkal emelkedő nyugatié?'

nem fontos, de az oroszé

'És eléri már az orosz bér a nyugati negyedét?'

EU átlag negyedét biztosan, de ez megint nesz számít, a vásárlóereje a lényeg

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 13:54:46

@ZF2: 'Az a 40 év orosz befolyás brutálisan lezüllesztette Keletközép-Európát'

- volt az szovjet befolyás is. Egyébként nem csak Bp. változott hanem a Bp-nél most nagyobb átlagketesetü Moszkva is.

Cervisia 2014.05.16. 13:57:32

@Dzsentrisvihák: Egyik legjobban menő gazdaság? :D Komolyan el vagy tévedve. Nincsenek orosz termékek. Nyersanyagok vannak, de azokat felélik, nem tudnak épteni rá, egy modern gazdaságot felépteni. Most viszonylag jól megy nekik, mert drága az olaj meg a gáz, és van is rá kereslet Európában. Ebből egy változik, és viszlát orosz medve.

Balt 2014.05.16. 14:02:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hmm, egy érdekes friss cikk ebben a vonatkozásban:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/katasztrofalis_energiaarak_johetnek_hamarosan_itt_a_prognozis.581399.html

"Oroszország pedig ebből az energiaforrásból 100 éves, szénből több mint 500 éves, olajból 50 éves tartalékkal rendelkezik. Nem meglepő, hogy a GSI az exportőr országok, főként az oroszok erősödésére számít az energiapiacon."

(És még mindig nem védem a Hobbitokat!)

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 14:05:04

@Cervisia: Gondolom sosem hallottál a BRIC országokról.

Nélkülük a világgazdaságban nem lenne növekedés, és 1 nyugati sincs köztök.

Macropus Rufus 2014.05.16. 14:05:45

ahhoz képest, hogy a Jobbik milyen komolyan elő tudja adni a tisztességes polgárt... Ugye volt az az eset amikor az egyik tagjukról kiderűlt, hogy egy meleg felvonuláson vett rész. Két travival van lefotózva + a dzsoint az orcájában. Elötte pár héttel pont a melegek és a drog ellen nyomta a szentbeszédet ugyan ez az ember. Aztán késöbb egy másik tag szembesűlt vele, hogy bizony zsidó családból származik. És előadja a hülyét, hogy bizony nem tudta. Ez mondjuk érthető a részéről, egészen addíg míg ezt le nem hozták meg volt a véleménye a zsidókról rendesen. Azóta sztem már meg is metélték.
Aztán itt van ez a mostani jómadár. Lehet hamisak a vádak, bár sztem is eléggé komoly a vád ahhoz, hogy ez bizony nem vitz. Ebben az esetben megint a tisztességes polgárnak látszó Jobbik oldaláról derűlt ki immáron 3x, hogy egy büdös sumág bagázs az egész.
Ha meg nem kém, akkor meg simán perelné azt aki ilyen durván besározta a nevét. De nem tette. Legalább is eddíg nem.

szvsz 2014.05.16. 14:07:49

@Szevasztok: "Nem lehet olcsó k*rvaként mindig máshoz dörgölőzni... "
Oh, dehogynem. Az oláhok több száz éve ezt csinálják. Tessenek századelejei karikatúrákat keresni az oláh kurválkodásáról.

belekotty 2014.05.16. 14:09:53

@libbancs: Mi van nácikám? Egy kém vádból te rögtön levezeted hogy kívülről is pénzelik a Jobbikot? Tudsz valami belső infót, ami csak a Mein Kampf felolvasó gyűléseiteken terjed?

belekotty 2014.05.16. 14:11:46

@Kón Bandit: Ja a kínai bérek is. Eddig egy tál rizsért dolgoztak egész nap. Most már egy élet munkájával egy robogót is vehet.

szvsz 2014.05.16. 14:11:52

@ZF2: "Szerinted bérki él manapság M-o-on paprikából? "

Jópár falunyi ember D-en, Bátya, Miske, Pataj, stb, stb.
Mo. != Teréz körút, tecciktudni...

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 14:12:39

@belekotty: Meglehetősen megéri Bp-ről Moszkvába menni dolgozni.

halaloszto 2014.05.16. 14:14:38

@Kón Bandit: az elmult 15 evben nalunk is megharomszorozodott az atlagkereset. oszt mi van? semmi.

Vajk

szvsz 2014.05.16. 14:17:33

@Macropus Rufus: "komoly a vád ahhoz, hogy ez bizony nem vitz."
A vicc az, hogy egy "kémet" feljelent(!) az elhárítás... Te szembesŰltél már hasonlóval?
Nevetségesek vagytok amikor ilyen szarságokkal próbáljátok lejáratni a dzsobbikot. Vannak bitangok ott is, mint mindenhol és még lesznek is -minél nagyobb lesz a párt, annál többen-, de 3 élet megfeszített munkájával (az meg mi, ugye?) sem tudsz összehordani annyi ganét összehordani mint a narancsos és a szegfűs elvtársakról egy laza pénteki műszakban.

2014.05.16. 14:19:23

A zsindex kénytelen kitenni főoldalra, hogy a Jobbik előzi az MSZP-t. Közben a liberráltak nem tudják, hogy akkor szerintük Irán, vagy Oroszország pénzeli a Jobbikot. Van egy olyan gyanúm, hogy ebből megint a segghülye ballibsik fognak rosszul kijönni :)

belekotty 2014.05.16. 14:22:10

@Kón Bandit: Persze. A kémeket jól fizetik.

belekotty 2014.05.16. 14:23:27

@libbancs: Csak te járatod le magad ismét, nácikám!

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 14:24:38

@halaloszto: Egyrészt nálunk még a nominálbér se, ott a reálbér.

'oszt mi van?' - az van hogy a velünk össze sem hasonlítható 90es évekbeli(Putyin előtti) orosz bérek ma már pariban vannak a magyarral. Nem csoda hogy 85% a támogatottsága.

oszt jónapot 2014.05.16. 15:00:29

@Conchobar: Azt leszámítva, hogy 50+ évet hazudtál, semmi.

halaloszto 2014.05.16. 15:48:56

@Kón Bandit: nalunk a hivatalosan beismert atlagjovedelem pont haromszorosara nott 1999-2014 kozott.

en elhiszem neked hogy az oroszok nagyon jol elnek, megis tobb orosz akar nyugatabbra elni mint nyugati oroszorszagban. mi lehet ennek az oka?

Vajk

Parasztlengő az imperialistáknak 2014.05.16. 15:51:32

@halaloszto: 'nalunk a hivatalosan beismert atlagjovedelem pont haromszorosara nott 1999-2014 kozott.'

Ez hazugság. 99ben messze nem 70 volt a bruttó átlagjövedelem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.16. 19:18:02

mondjátok már meg Vonának, hogy putyin KGB-s. nem volt, ma is az :) ő irányítja őket. nemigen értem miért kell ezt. persze, nem azonosak a szovjetekkel, csakhogy ők ma is, putyinnal együtt hőskorszaknak tartják, birodalomépítésnek a szovjet igázást.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.05.17. 22:18:53

@tesz-vesz: 75 évet nem lehet kitörölni a köztudatból. Oroszo. a kommunizmus alatt lett elmaradott paraszti gazdaságokból ipari nagyhatalom.

Az túlzás hogy hőskorszaknak tartaná, Putyin a SZU összeomlása kapcsán "a XX. század legnagyobb geopolitkai katasztrófájáról" beszélt. Ez volt az _egyetlen_ mondata, amiből a balhét csapták nyugaton, még a Soviet Storyba is bekerült. Nem kell fölülni az ostoba hisztériának.

wirth6 2014.05.20. 10:22:32

@Szevasztok: Erről nekem egy mondás jut eszembe, amit elég sok különböző politikusnak tulajdonítanak: Egy országnak nincsenek barátai, csak érdekei.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.21. 23:29:36

@Nemzetstratégia: ja, hát akkor nézd meg mit nyilatkozott putyin krímnél a ii vh orosz katonáiról