azov_iskolaban.jpgEgy kellemes pénteki nap a a Kijevtől mintegy 30 kilométernyire található Bojarka városában. A srácok nagyon örülnek az 5-ös számú gimnáziumban (úgy látszik, Ukrajnában még mindig él az intézményeket csak számmal elnevező szép szocialista hagyomány), hogy matek óra helyett hazafiasság-óra lesz. Az oktatók az "Azov" Speciális Zászlóalj harcosai. Aki a nevükkel ellentétben nem katonák. Hanem neonácik.

A önkéntes alakulatot a kelet-ukrajnai polgárháború elején alapította Andrij Biletszkij, aki mellesleg a Szociális-Nemzeti Gyűlés nevű hardcore szélsőjobbos mozgalom vezetője is. A két szervezet annyira összefonódik, hogy a facebook oldaluk is közös. (Ahol amúgy az "állami szervezet" kategóriába sorolják magukat.)  A hozzájuk hasonló bandák (Donbaszban több tucat működik belőlük, közülük az "Azov" a legjelentősebb) civilek elleni megtorló akciók és gyilkosságok sorát hajtották végre az elmúlt hónapokban. A magyar sajtó legnagyobb részében "önkéntes belügyi alakulatoknak" hívják őket, holott sem a hadsereg, sem a nemzeti Gárda irányítása alatt nem állnak, és úgy általában függetlenek minden hatóságtól - és sokszor minden törvénytől is.

Szellemiségüket igen élesen világítja meg az az interjú, amit a brit The Telegraph készített az egység egyik tagjával. A "Fantom" néven bemutatkozó csávó nem sokat kerülgette a forró kakit, amikor világnézetéről kérdezték: "Náci vagyok. Nem gyűlölök egyetlen más népet sem, de úgy hiszem, mindenkinek a saját országában kell élnie". Fantom szerint a homoszexualitás "mentális betegség", Hitler tiszteletre méltó figura volt, a holokauszt valós mérete pedig "nagy kérdés." Ezeknek a gondolatoknak a puszta teoretikus, kérdés-szerű felvetése is politikai páriává tehet, vagy akár börtönbe is juttathat bárkit a csupa nagybetűs EURÓPÁBAN. Most ezt a csupa nagybetűs, felvilágosult, demokratikus politikai közösség tövig rágja a körmeit, úgy szorít Fantomnak, és állig felfegyverzett náci haverjainak.

Most, hogy a demokrácia keleti végeinek hősies védelme kicsit szünetel, a megfáradt héroszoknak végre arra is lehet ideje, hogy a hátországban rendet tegyenek. Először is a fiatal fejekben. Nem tudni, hogy az "Azov" egyenruhás pedagógusai milyen magvas gondolatokkal gazdagították a gimisek látókörét. Talán elmagyarázták nekik, hogy "Ukrajnának egy erős diktátorra van szüksége, aki "sok vérontás árán ugyan, de egyesíti majd a nemzetet". Esetleg felvilágosították őket arról, hogy Putyin valójában zsidó.

Könnyen lehet, hogy az elméleti alapozást hamarosan tettek is követik majd. A Guardian tudósítójának az egység tagjai arról beszéltek, hogy a háború hamarosan Kijevben folytatódik, ahol Porosenkó elnököt majd jól kinyírják, ami ellen a "rendőrség úgysem tehetne semmit", hiszen "a "Majdan békés tüntetőivel sem boldogultak".

Nyilvánvaló, hogy Donbasz urkán wannabe rambói alaposan túlbecsülik saját jelentőségüket, erejüket és lehetőségeiket. De ettől még tény, hogy jelenleg Ukrajna az egyetlen ország Európában, ahol felfegyverzett náci alakulatok minden akadály nélkül nem csak, hogy létezhetnek, de az állami szervekkel együttműködve rendfenntartó erőként is felléphetnek. Amíg a határainktól 1500 kilométere izmozó orosz medvétől parázunk, a szomszédságunkban szépen, lassan megszületik egy primitív vulgársovinizmussal átitatott proli-fasiszta ideológiára épülő kvázi-náci állam. Ami engem amúgy teljesen hidegen hagyna, sőt kellemesen mulatnék a Nyugat sokadik becsődölt demokrácia exportján - ha nem élne ott 150.000 magyar. Akiknek lehet, hogy holnap, vagy holnapután majd Fantom és haverjai mondják meg, hogy maradhatnak-e a szülőföldjükön. nem kellene megvárni...

Balogh Gábor

 

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr486703027

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eközben Ukrajnában: hazafiasság-óra a suliban neonácikkal 2014.09.16. 14:39:01

Amíg a határainktól 1500 kilométere izmozó orosz medvétől parázunk, a szomszédságunkban szépen, lassan megszületik egy primitív proli-fasiszta ideológiára épülő kvázi-náci állam.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oxygene2 2014.09.16. 14:54:21

" Nem gyűlölök egyetlen más népet sem, de úgy hiszem, mindenkinek a saját országában kell élnie"....szerintem a homoszexualitás "mentális betegség", Hitler olyan volt amilyen.....de óvodás volt Dzsugasvilihez vagy Trockijhoz,Berijához képest.... , a holokauszt valós mérete pedig "nagy kérdés." .........aaazta! Náci vagyok!

wallenberg8805 2014.09.16. 14:58:14

"ha nem élne ott 150.000 magyar. Akiknek lehet, hogy holnap, vagy holnapután majd Fantom és haverjai mondják meg, hogy maradhatnak-e a szülőföldjükön"

Nem csak 150 000 magyar él ott, hanem 7-800 000 ruszin is, akik szintén a mieink, magyaroknak számítanak, az ukránok számukra is idegen megszállók mint a magyarok számára.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.16. 16:27:25

@wallenberg8805:

A ruszinok nem számítanak magyaroknak. Különösen azóta nem, hogy a magyarok kést döftek a hátukba 1939-ben.

Dzsentrisvihák 2014.09.16. 17:30:45

@maxval a bircaman:

Erről lemaradtam, milyen kést döftünk mi a ruszinokba? O.o

Dzsentrisvihák 2014.09.16. 17:34:48

@wallenberg8805:

Azért a kedves azoviták nácizmusa nem ennyiben merül ki... Az igazi vicc viszont az, hogy ma Európában ennyiért simán bekerülhet valaki a "vérgőzös neonáci állat" skatulyába, ahonnét senki, és semmi nem vakarja ki többé. Kettős mérce, újfent, és sokadjára.

mement 2014.09.16. 18:51:04

De legalabb kibirtad anelkul hogy verbalisan leszopd Putyint. Well done!

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.09.16. 19:06:30

Amennyiben jól ismerem a történelmet, akkor a "náciként",- amely mára egyenértékű azzal hogy "nagyon gonosz valami" - ismert nemzetiszocialista rendszer a legfőbb ellenségnek a zsidó befolyást (politikai, gazdasági, kulturális stb) JELÖLTE MEG.

Ennek tükrében érdemes megismerkednünk az ukrán politika nagyágyúinak HÁTTERÉVEL:

kuruc.info/r/6/127592/

Amennyiben bárki finnyáskodna hogy ez a kurucról van, az illető személyek angol nyelvű wiki-oldala is tartalmazza ezen adatokat. Érdemes még hozzátenni, hog az oligarchák közül pl. Kolomojszkij és Pincsuk (Ukrajna 2. és 3. leggazdagabb embere)is zsidók.
en.wikipedia.org/wiki/Ihor_Kolomoyskyi
en.wikipedia.org/wiki/Victor_Pinchuk

Namost lehet-e "nácinak" tekinteni, aki zsidók alatt menetel? NEM. Akárhány tetkót cifráztat magára, akárhogy lengeti a kart, ha alapvetően nincs tisztában a nemzetiszocializmus elvével és gyakorlatával. Lehet hogy maga náciként tekint magára, de alapvetően egy tudatlan, esetenként zavart identitású (ukrán nemzettudat mint olyan, ugye) egyén.

Amellett meg a német nemzetiszocializmus a németség egységesítésére törekedett, amit 1943-tól a Birodalom neve is fémjelzet. Nagynémet Birodalom (Großdeutsches Reich). Ami pedig a kisebbségek helyzetét illeti, attól függ,milyen kisebbségekről volt szó. A lengyelek pl. hagyományosan gyűlölték a németeket, 1938-39-ben százezrével üldözték-gyilkolászták őket Kelet-Sziléziában és egyéb helyeken. Különösebben nem kell csodálkozni, hogy a németek úgy érezték, vissza kell adniuk a kölcsönt.

Ukrajnának, a kamunácikkal vagy azok nélkül, nincs jövője. Nem fog kapni elég földgázt sehonnan, az IMF óriási megszorításokat követel már most amelyek egy részét már vére is hajtották, Donyeck és a többi körzet már most kvázi független.

Az "ukrán" (zsidó) kormányt hamarosan a belső népharag söpri el. Persze egy 'sima' államcsődöt sem lehet kizárni. Akárhogy is, Ukrajnának vége.

Krisz11 2014.09.16. 19:31:41

Nincs semmi baj a srác alapvető nézeteivel. Teljesen korrekt.
Csak azt b..szták el hogy cionista zsidókkal szövetkeztek. Ha rendeződnének is a viszonyok ukrajnában, az ilyen Azov-osokat építenék le első körben titkosszolgálattal, államhatalommal, lejáratással, bármivel.

Tallono 2014.09.17. 00:25:49

Amíg a magyarokhoz nem nyúlnak én üdvözítem ezt a hozzáállást, csak az a baj "nácinak", azaz nemzetiszocialistának nem azt jelenti, hogy gyűlölsz másokat, hanem szereted a saját fajtád és egy modern közgazdasági alapokon lévő nemzeti és kő keményen és jó értelemben szocialista munkaállamot építesz. De hát ők csak szlávok, mit vár az ember...

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 06:53:53

"jelenleg Ukrajna az egyetlen ország Európában, ahol felfegyverzett náci alakulatok minden akadály nélkül nem csak, hogy létezhetnek, de az állami szervekkel együttműködve rendfenntartó erőként is felléphetnek"

ja Ukrajnában jelenleg minden akadály nélkül folyik az orosz szélsőjobb halálosztagok tombolása, gondolom erre céloz a poszt szerzője

de nem csak az orosz börtönökből egy kis zsoldos munkára kiengedett orosz neonácik és "önkéntes" orosz Specnaz-osok vannak ám ott, hanem Kadirov parancsára odavonult véres kezű iszlámista csecsen fanatikusok is az orosz oldalon
meg a sok szerb fanatikus is, akik pánszláv felsőbbrendűségben hisznek, ezért oda-vissza segítik a Putyin által felheccelt orosz ultranacionalistákat

és az utóbbi időben rengeteg EU-ellenes nyugati szélsőjobbos, neonáci csoport is szépen belevetette magát a harcokba az orosz oldalon, így közvetve úgy gondolják, hogy a nyugat és a nyugatbarát ukránok ellen is harcolnak
youtube-on bizony vannak videók francia ex-kommandósokról (Russia Today filmezte), akiket a neonáci eszméik miatt dobtak ki a francia haderőből, most pedig Putyin oldalán harcolnak, mert gyűlölik az EU-t és imádják Putyint, mint általában az európai szélsőjobb (ugye a Dzsobbik is ilyen, Putyinista, EU-ellenes)

szóval a másik oldal tényleg inkább náci (és pánszláv felsőbbrendűség hívő, meg van ott iszlámista halálbrigád is, ugye a csecsenek), mint az állítólagos ukrán nácik, akiket amúgy az orosz média következetesen lezsidóz LOL
az orosz nép hagyományos szélsőséges antiszemitizmusát szépen meglovagolja Putyin, az egész ukrán államot cionistázza, zsidózza
na most akkor nácik vagy zsidók az ukránok?
ja, egyik se, csak az otthonukat védő hazafiak

"mi engem amúgy teljesen hidegen hagyna, sőt kellemesen mulatnék a Nyugat sokadik becsődölt demokrácia exportján - ha nem élne ott 150.000 magyar." -felejtsük már el ezt a soviniszta hőzöngést! nem él ott 150000 magyar
ja, arra gondol a posztoló, hogy majd Orbán Viki megszórja őket magyar útlevéllel, aztán a magyar hadsereg bevonul (orosz mintára) megvédeni a vadiúj állampolgárait?
meg kell szüntetni a kettős állampolgárságot, mert látható, hogy K-Európában sajnos a Putyin és Orbán-féle diktátorok azt ilyen agresszív területszerző háborúkhoz ürügyként használják fel

Ukrajna kárpátaljai részén ruszinok élnek döntően meg ukránok meg egy kevés magyar
jobb lenne csendben maradniuk és kiállni a hazájuk, Ukrajna területi épsége mellett, nem pedig hőzöngeni, nyugati frontot nyitni Orbán vérgőzös bujtogatására

amúgy Észak-Kelet Magyarországon is rengeteg ruszin él, akiket elmagyarosítottak, rengeteg barátom van onnan, olyan ruszin vezetéknevekkel, hogy öröm hallani
magukról tudják, hogy ruszin származásúak, de a magyar uralom alatt teljesen elmagyarosították őket (ugye az erőszakos magyarizáció...)
attól még ruszinok, akiket a magyar irredenta politika következetesen lemagyaroz, ha éppen pillanatnyi érdeke úgy kívánja, akkor a ruszinokat is magyarnak tekinti (pedig nem azok!!!)

bontottcsirke 2014.09.17. 06:56:42

A náci lesz a jövő politikai pinája. Nem eltűnt eszméről van szó, csak kicsit korszerűsödni fog. Mint a királyság meg a császárság. Aztán a gyékokrácijá fog bekerülni most a spájzba a libérálizmussal együtt.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 07:02:46

@Nemzetstratégia: az ukrán nemzet létét kétségbe vonni, azt zavart identitásnak, tudatlanságnak beállítani kimeríti az uszítás fogalmát

az ukrán vezetés lezsidózása is egy ősi orosz trükk
ugyanakkor az oroszok nácizzák is az ukrán vezetést

náci és zsidó? sok lesz ez így egyszerre, de az orosz ember nem kérdez, hanem küldi a fiát a vágóhídra a cár Vlagyimir Putyin érdekeiért meghalni
pánszláv, pravoszláv, ortodox fanatizmus
a szerbek is ilyenek, ők is ott harcolnak az oroszok mellett
érdekes a szélsőjobbos magyarok a szerb nácik ellen nem tiltakoznak :)
na majd ha hazatérnek Vajdaságba, és lesz egy kis magyarnyúzás és tömeges erőszakolás is a háború miatti poszttraumás pszichózis miatt, akkor majd sír a szátok széljobberek!
addig rendben van a szerb zsoldosok vérengzése, amíg ukrán civileket gyilkolnak?
csak az állítólagos vajdasági magyarokat hagyják békén?
ez nem így megy ám!
kiengedtétek a szellemet a palackból
ma az ukránok, holnap a magyarok lesznek soron

összenőtt ami összetartozik: Orbán-Putyin-európai szélsőjobb
KGBéla álma beteljesült!

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 07:08:00

@bontottcsirke: vagy csak mindenkit lenáciznak, aki a liberális EU-hoz akar közeledni?
főleg azok náciznak, akik maguk nácik: magyar széljobb, a valódi nácik nácizzák az ukránokat, akik a hazájukat védik az orosz náciktól, akik meg pénzelik a magyar nácikat
a kör bezárult

a nácik (széljobber magyarok és oroszok) mondják az ellenfeleikről (hazájukat védő ukránok), hogy azok a nácik (és persze ugyanakkor zsidók is, hát persze...)

gyönyörű történet, pár évtized múlva a magyarság emiatt kollektíve szégyellni fogja magát és okkal

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 07:18:51

"Amíg a határainktól 1500 kilométere izmozó orosz medvétől parázunk, a szomszédságunkban szépen, lassan megszületik egy primitív vulgársovinizmussal átitatott proli-fasiszta ideológiára épülő kvázi-náci állam. Ami engem amúgy teljesen hidegen hagyna, sőt kellemesen mulatnék a Nyugat sokadik becsődölt demokrácia exportján - ha nem élne ott 150.000 magyar."

mivel Magyarországon is bebizonyosodott, hogy a primitív vulgásovinizmus, proli-fasizmus az, ami az embereket megmozgatja, erre is szavaztak a keresztényfasiszta kormány megválasztásakor

kijelenthetjük, hogy Magyarországon is becsődölt a Nyugat demokrácia-exportja,a lakosság és a politikai elit nem vevő rá

Magyarország már csak formálisan tagja a NATO-nak és az EU-nak, ezeknek a szervezeteknek az értékeit, a nyugtai liberális, demokrata értékeket egyre nyíltabban szembeköpi
osztogatja a magyar állampolgárságot mindenféle jöttmenteknek a határon túl (az orosz maffiával és talán az orosz titkosszolgálatokkal karöltve, mint a mai index hír is mutatja), ezzel másolja az orosz módszert, amivel destabilizálja a környező országokat és irredenta leszámolást készít elő a szomszédai ellen

az a durva, hogy az ukrán nép, szláv létére jobban vágyik az európai népek közösségébe tartozni, mint a magyarok, akik meg közép-ázsiai diktatúrát akarnak... sose hittem, hogy ezt megérjük

szégyen

laci0011 2014.09.17. 07:25:49

Tetszik amikor 1 ujnácikok máshol keresi az ujnácikokat,köszönjük emese.Soha nem ez a legalja a fajtádnak,mindig van lejjebb angyali oldali keresztény nemzeti polgár?!Naponta hányszor mondod magadnak én vagyok az angyali oldal,miközben lopsz csalsz hazudsz erőszakolsz...

Panzer 2014.09.17. 07:34:50

Az Azov zaszloaljnak szeptember eleji allapotok szerint nagyjabol 500 embere volt.
(Lasd pl. itt: www.kyivpost.com/media/images/2014/09/09/p191cv8n0e7mi76g18r81ijf1sfu4/original.png )

500 ember alapjan azert kicsit talan tulzas neonacinak minositeni egy egesz kormanyzatot.
Ketsegtelen, az azovosok eleg radikalis fiuk, es nemigen kompatibilies az europai normakkal - de aranyaiban lenyegesen kevesebben vannak egyebkent, mint mondjuk a magyar osszlakossaghoz kepest a Magyar Garda + Betyarsereg + egyeb hasonlo formaciok.
Summa: szerintem kar ezt tuldimenzionalni. Egy aggaszto szinfolt, semmi tobb.

(Racz Andras voltam, csak ez a regi nicknevem)

laci0011 2014.09.17. 07:38:49

KGB kottája szokás szerint,hogy nem sül le a pofádról a bőr,legalább ne tartsd magad magyarnak.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.17. 07:56:47

@Dzsentrisvihák:

Horthy semmisítette meg a függetlenségét éppen kikiáltó ruszin államot.

chepunk 2014.09.17. 08:26:25

Neonácik mindenhol vannak még Moszkvában is nem is kis számmal. A nácizmus "nemzeti" jellegéből adódóan mért is csoda, hogy ha az országukat támadás éri akkor elmennek önként is harcolni? Máskokkal me bezzeg az a baj, hogy meg se védenék az országukat... Most akkor? És nem mintha az orosz nácik nem mennének el ráadásule egy másik országba gyilkolászni, nevezzeük akár Ukrajnának akár Újorosz Nemzeti Szocialista Népköztárasaágnak! De ne felejtsük, hogy orosz neonácik a balkáni háborúkból is kivették a részüket szerb oldalon a vérengzésekből... Most úgy néz ki zsák a foltját... Amúgy lehet, hogy putyin tényleg zsidó mivel sohasem volt ilyen jó az orosz-izraeli kapcsolat, és Moszkvában zsidó reneszánszól beszélnek... De ez mért is baj? Illetve nem ez a baj.

chepunk 2014.09.17. 08:34:13

@keresztyén szellemiségű strihkurva:

A megoldás viszonylag egyszerű! A magyar nácik (népi nemzeti turulröptetők, Jobbikosok stb.) valójában komcsik voltak és most is azok. Mint tudjuk nyilasokból lettek az ÁVO-sok, most az ÁVO-sból nyilas metamorfózisnak lehetünk tanúi, mert most épp az tesz jót az "érvényesülésnek"... Hogy mit hazudnak milyen jelképet aggatnak magukra mint tudjuk Szolzsenyicin óta nekik mindegy: “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 08:40:47

kb. 15000 orosz katona több száz harcjárművel és minden elképzelhető technikával harcol illegálisan Ukrajna területén, erre a magyar szélsőjobbnak az a baja, hogy a 44 milliós Ukrajnában van egy zászlóaljnyi, kb 500 ukrán nacionalista, akik fegyvert fogtak a kelet-ukrajnai terroristák, az orosz neonácik, a Putyin által fizetett Kadirov-féle csecsen terroristák és az ismét orosz zsoldban harcoló szerb neonáci halálbrigádok ellen

a magyar szélsőjobbnak az a legnagyobb baja az egész helyzettel, hogy az ukrán széljobb fegyvert fogott a hazája védelmében az orosz birodalmi gőzhenger ellen, miközben a magyar irredenták az orosz titkosszolgálattal együttműködve éppen Ukrajna nyugati részén akarnak egy újabb frontot nyitni, osztogatják a magyar állampolgárságot, hogy beavatkozási alapot kreáljanak, keresik az orosz szövetséget a NATO és az EU ellenében, gyűlöletbeszédet folytatnak az ukrán nép és a kormánya ellen

a magyar neonáci szervezetek 2006-ban meg azóta egy ilyen kis 10 milliós országban is több embert tudtak megmozgatni felfordulás céljából, mint az Azov zászlóalj teljes létszáma
na most akkor ki a náci?

komolyan magyarok, köpjetek fel a levegőbe és álljatok alá!

és legyen egyszer a történelem folyamán bennetek gerinc és végre valljatok színt, lépjetek ki a NATO-ból és az EU-ból és fogjatok fegyvert az orosz barátaitok oldalán
Orbán már letette a voksát Putyin mellett és az ország is az európai értékek ellen szavazott

nincs visszaút, irány Közép-Ázsia!

én már komolyan szégyellem, hogy magyar vagyok

nem az ukrán széljobbal értek egyet, hanem a józan ésszel
és megbotránkoztat a magyar szélsőjobb képmutatása
köpködnek a hazájukat védő ukránokra, ugyanakkor a brutális csecsen iszlámistákat, putyinistákat, szerb neonáci halálbrigádok tagjait éltetik, mert közvetve az EU ellen harcolnak Kelet-Ukrajnában

elképesztő

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 08:50:09

@chepunk: egyetértek, nincs olyan, hogy kommunista meg náci, fasiszta
egykutya ez a két rendszer, a kommunizmus és a fasizmus is egy tőről fakad, nem ellentétei egymásnak, csak máshogy maxolták ki ugyanazt a filozófiát

valójában a diktatórikus, totalitárius, az állam mindenhatóságát hirdető szocialista (nemzeti vagy nemzetközi szocialista) rendszerek állnak szemben a liberális, emberközpontú, szabadságot értékelő és védelmező, demokratikus berendezkedéssel

tobias2 2014.09.17. 08:55:35

@keresztyén szellemiségű strihkurva: "kb. 15000 orosz katona" Ha lúd, legyen kövér, drága strihkurva! Legyen másfélmillió orosz katona, űrhajókkal és páncélinges vakondokkal! Minden puskagolyójukra Putyin arcképe van felgravírozva! És halomra ölik az amerikai zsoldosokat!

Nagykevély 2014.09.17. 09:25:28

@keresztyén szellemiségű strihkurva:

Azért elképesztő egy mutogatnivaló agymosott marha vagy.
A munkádban azért remélem ügyesebb vagy, nem fogazol, lenyeled meg ilyesmi.

Tudományos libsizmus 2014.09.17. 09:47:13

Röhejes, hogy itthon az ágy alatt is nácikra kutatnak a liberálisok, közben Ukrajnában támogatják őket:)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.17. 10:20:09

@tobias2:

Ne viccelj! Én úgy tudom, hogy már a teljes balti orosz flotta is Donyeckben van!

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.09.17. 10:21:16

@keresztyén szellemiségű strihkurva:

Nehéz lesz kilépni az NATO-ból. Amerika majd agyonbombázza az országot ezért bosszúból. Szóval ezt nem szabad hirtelen csinálni.

rosszpenz 2014.09.17. 10:28:50

nem, buzimagyar strihkurva, nem kell félned, te nem vagy magyar.

ezért jobban is tennéd ha elhúznád a beled a saját fajtádhoz, a nagy fasiszta nyugatra vagy akárhova, de innen elfele!

mrZ (törölt) 2014.09.17. 10:37:59

@maxval a bircaman:

>>keresztyén szellemiségű strihkurva<<
Augusztusban regisztrált nick, kamu hírekkel hazugságokkal nyomja tele a posztokat.
zsidó troll, a butábbik fajtából, minden erejével az ukrán náci-zsidó összefogást akarja tagadni.
blog.hu/user/898741

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 10:50:58

@Tudományos libsizmus: az a vicc, hogy a magyar széljobberek tapsikolnak az iszlámistáknak, akik ha hatalomra jutnak valahol, akkor nem ám hagyják a széljobber nyugatiakat szájalni, hanem adnak a pofájukra, keresztre feszítik őket és megbasszák a lányaikat a főtéren

de a széljobber már csak ilyen hülye, azok ellen szájal, akik hagyják szájalni, véleményt nyilvánítani, sőt védelmezik a jogait, meg munkát adnak neki: a csúnyagonosz (főleg zsidó) nyugati liberálisok ellen

nézz körül, iszlám országban nincs sok keresnivalótok, mégis a mohamedánok faszát szopjátok
miért? mert gyűlölik a zsidókat, mint ti
és ez már nektek elég is

na most ugyanezt leírhatnám az oroszokkal és Putyinnal is...

egyoldalú imádatot éreztek iránta, közben ha végre nyíltan átveszi a hatalmat valami Orbánnál is oroszbarátabb fazon a magyar ugaron, akkor ti széljobberek lesztek az elsők közt falhoz állítva és tarkón lőve vagy pedig felhasználva ágyútöltelékként más népek ellen, akik nem hajlandók leszopni Putyinnak bőnyállal (románok, ukránok, lengyelek, baltiak, akikben még van gerinc és már forog a gyomruk, ha Orbánnak vagy magyarokkal kell kommunikálniuk)

Putyin pénze megéri ezt nektek?
úgy látszik igen

na, orbánista putyinista kommentelő csőcselék, lehet a kasszához fáradni, megdolgoztatok a kis pénzetekért!

és még ti rinyáltok Trianon miatt, amikor most éppen Ukrajnát csonkítják erőszakkal
bennetek még alapvető következetesség sincs (Trianon miatti rinyálás, Ukrajna megcsonkításának támogatása, orosz módra útlevél osztogatása a jöttment határontúliaknak), így ne is csodálkozzatok, hogy a történelem szemétdombjára kerültök, mert önmagatok ellenségei vagytok

megérdemli a magyar nép, amit a történelem rámért, mert moslékzabáló és genetikusan alattvaló

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 10:54:14

@mrZ: ukrán náci-zsidó összefogás LOL bazmeg

te olvasod magadat? nem röhögöd el magad a hülyeségeden?
te komolyan el is hiszed, amit írsz?

a Dzsobbik történelem szakos munkanélküliekből lett politikusai legalább ilyen ökörséget nem mondanak
de gondolom te még egy bölcsész diplomáig se jutottál el

nem akarsz inkább az orosz titkosszolgálat - Jobbik összefogásról értekezni?
jól fizet a kémkedés? tudod KGBéla...

tobias2 2014.09.17. 10:55:40

@maxval a bircaman:

"Én úgy tudom, hogy már a teljes balti orosz flotta is Donyeckben van!"
Mi az hogy! Atomtengeralattjáróik már Verecke alatt parkolnak, magyar útlevelekkel a robbanófejekben!

"Amerika majd agyonbombázza az országot"
Erre nem lesz szükség, maxval! Visszaállítják a német megszállás és Rákosiék alatt egyaránt remeklő ősmagyar feljelentési rendszert, amelyben a névtelen feljelentők annyi feljelentést írnak, hogy ellehetetlenül a teljes államgépezet, és a papírköltségek miatt csődbemegy az ország.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 10:57:51

@mrZ: 2011.03.19-án regisztrál nick
hülyeségekkel és kamuhírekkel nyomja tele a posztokat, mindenáron a magyar széljobbot akarja lejáratni azzal, hogy azt állítja, ő is közéjük tartozik és ilyen ott a szellemi színvonal.

Ja, összesen vagy tucatszor kommenteztem eddig, te meg ezernégyszáz felett, de lehet a te kommentjeid nagyobb ökörségek.

2014.09.17. 11:00:55

@mrZ:

Fogy a pénz baloldalon, már normális trollokra se futja, csak néhány vergődő biboldóra :)

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 11:03:54

@tobias2: igen, ez nagyon vicces, gondolom azon is szarrá röhögöd magad, hogy tízezrével osztogatta a Viktátorod államgépezete az állampolgárságot mindenkinek (gondolom elsősorban az orosz maffiának, titkosszolgálati operatív alkalmazottaknak)
ezzel az uniós államok biztonságát veszélyeztetitek, Magyarország elég nagy rés az integrációs szervezetekben (se NATO, se EU kötelezettségeket nem teljesítő ingyenélő horda)
ki kellene baszni Magyarországot a picsába az összes európai szervezetből, akkora kupleráj van már

gondolom te az erdélyi, vajdasági, felvidéki jöttmentek után is szívesen fizeted a közterheket, eü ellátások költségeit az adódból
mert Viktor meg Tömjén Zsóti azt mondta, hogy ez a vérmagyar kheresztyén dolog, ezt kell tenni

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.17. 11:08:41

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: ne bántsd a zsidókat, csak mert a magyarok semmiben nem sikeresek, ne legyél irigy más népekre, ne vetítsd ki rájuk a csődbe jutott néped felett érzett bánatodat

próbálj szembenézni a magyar nép moslékzabáló és genetikusan alattvaló voltával és tegyél azért, hogy méltó tagja lehessen az európai népek közösségének
lehet, hogy erre te már képtelen vagy, a gyereked még lehet normális ember, csak ne beszélgess vele politikáról, mert te csak mérgezed a szűklátókörűségeddel

még valami: a magyaroknak miért jut mindenről a zsidózás eszébe? ti nem tehettek semmiről?
elhiszem, hogy frusztráló, hogy egy keresztre celluxolt rabbit imádtok és emiatt meghasonlottatok magatokkal, de talán ideje magatokban keresni a hibát végre
higgyétek el ha kerestek találtok magatokban is hibát
kérlek benenteket magyarok legyetek jobb emberek

magyarnak már elég jók vagytok, embernek még nem

Lémusz 2014.09.17. 11:08:45

„Nem gyűlölök egyetlen más népet sem,” Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, de hozzáteszem, hogy büszke vagyok a magyarságomra, fontosnak tartom nemzetünk kultúrájának és identitástudatának megőrzését. Lehet, hogy ettől már sokak szemében náci, sőt fasiszta vagyok.
Szerintem pedig ez minden nemzet esetében természetes dolog. Azt mondom, hogy az összetartás tekintetben a magyarság példát vehetne akár a cigányoktól, akár a zsidóktól.

„úgy hiszem, mindenkinek a saját országában kell élnie” Ezt a gondolatot viszont elutasítom. A különböző népek a történelemben mindig is keveredtek. Lehetetlen, és értelmetlen dolog őket szikével elválasztani. A következménye pedig deportálás. Meg kell tanulni együtt élni a más nemzetből származó embertársainkkal.
Ha valaki segíti ezen eszme terjesztését, az valószínűleg egyetért vele. Nem azt mondom, hogy az ukrán kormány kényszerűségből a harcmezőn ne működhetne együtt az "Azov" Speciális Zászlóalj harcosaival, de ha segíti az eszméik terjesztését, akkor azonosságot vállal azokkal.

A másik elvem az, hogy egy területért nem érdemes harcolni, legalábbis ha a katona szemszögéből nézzük. Érdemes azonban, ha ezzel segíthetünk nemzettársainkon. Kérdés persze, hogy mennyit segítünk, és mennyit ártunk nekik. Ha egy békés falucskában magyar és egy másik nemzetiség él 50-50 % arányban, de másik országhoz tartozik, jó-e az ott élő magyarságnak, ha elfoglaljuk a falut? A háború végeztével újjá kell építeniük mindent, miközben a harcok során meggyűlölték egymást.

Az Oroszország ha hivatalosan nem is vett részt a harcokban „titokban” segítette a szakadárok elszakadását. Ukrajna pedig az ukránokat akarta megmenteni a háborús övezetben. Legalább is ez a hivatalos verzió. A gyakorlatban azonban Oroszország az USA érdekszférájának Ukrajnára történő kiterjesztését igyekszik meggátolni. A nacionalista szempontok erősödése mindössze ennek a következményei

tobias2 2014.09.17. 12:08:02

@keresztyén szellemiségű strihkurva: "gondolom [...] szarrá röhögöd magad" Igen, most éppen a szippantó autó tartályából osztom az éceszt. Hamarosan krumpli leszek a szántóföldön. Bekaphatod.

Dzsentrisvihák 2014.09.17. 12:31:29

@maxval a bircaman:

Az nem egy ruszin állam volt, hanem csupán a csehek által, nagy kegyesen, pont a magyarsághoz való visszatérési vágyat gyengítendően létrehozott, ímmel-ámmal autonóm tartományi státus.

Amit nem mellesleg Károlyi, és a Tanácsköztársaság is belengetett anno a régiónak, de akkor sem nagyon lelkesedtek érte az ottaniak.

A ruszinok ugyanis hasonló hungarus-tudattal rendelkező nemzetiség volt már akkor is, mint a székelyek. Ízig-vérig magyarnak érezték magukat, ezért nem is kértek se a pánszláv marhaságból, se a nemzetiségi alapon megadott autonómiából, mert egyiknek sem érezték szükségét.

Szóval, ne essünk át a ló túloldalára, ha nem muszáj...

Lémusz 2014.09.17. 13:27:10

@keresztyén szellemiségű strihkurva:
A szavaidból arra következtetek, hogy te elítéled a magyar nemzetet. Mindezt arra alapozva, hogy aki nem híve a „a nyugtai liberális, demokrata értékek”-nek, az náci. És mivel a legutóbbi választásokon nem a liberális pártok kerültek hatalomra, a magyarok nácik.
Először is had világosítsalak fel, hogy Magyarországon jelenleg csak neoliberális értékeket képviselő pártok vannak, és a tetteik alapján Ők mindenben liberálisak, csak abban nem, ha valaki tőlük eltérően gondolkodik. Talán ha elhinnék, hogy a neoliberális szemléleten kívül is létezik demokrácia, nem tűnnének olyan diktatórikusnak az elveik és nem kerülnének folyton szembe a hagyományos liberális értékekkel. Az Európai Unió számos országában nem liberális pártok kormányoznak. Ezek szerint ők is fasiszták?
A másik, hogy a mi népünk is sokféle emberből tevődik össze. Az általánosítás azért veszélyes, mert ez a táptalaja a diktátoroknak, és a tömeggyilkosoknak.
Számomra természetes, ha valaki büszke az identitására, számodra viszont úgy tűnik, csak más nemzetek tehetik meg ezt, a magyarság esetében elítéled. Egy kalap alá veszed azt, aki a magyarság összetartásáért áll ki azokkal, akik idegenellenesek. Pedig a valódi veszélyt a gyűlölet jelenti, és nem a szeretet. Szerintem jelenleg te állsz közelebb a sötét oldalhoz, mert a keserűség és a gyűlölet elnyomják benned a reményt és a szeretetet.

Az ukrán helyzettel kapcsolatban Magyarország a NATO és az EU álláspontján van. Ez a hivatalos álláspont. Persze nem fogunk elsőként odamenni a medve hátsóját rugdosni, hanem csak úgy megbújunk hátul, mert mi már kaptunk eleget tőlük. Sőt remélem, a háttérben megpróbáljuk kihasználni a helyzetet, hogy az orosz piacért folyó versenyben tempóelőnyt szerezzünk a többiekkel szemben. De ha te az elveidért ilyen karakán módon kiállsz, menj és segíts a jó ukránoknak a gonosz elleni háborúban! Ha nem haragszol, én csak itthonról figyellek.
Úgy tűnik, pár maffiózó visszaélt a kettős állampolgárság megkönnyítésének lehetőségével. Néhányan úgy gondolják, hogy a megoldás a lehetőség megszüntetése volna. Amíg vannak korrupt hivatalnokok, addig biztos vagyok benne, hogy ezek a személyek valamilyen módon elérik amit akarnak. A korrupt hivatalnokok büntetése ellen ti viszont kiálltok. Az a különbség az elveink között, hogy én azt is számon kérném rajtuk, amit az általuk Magyarországra szabadított maffiózók idehaza elkövettek.

„az a durva, hogy az ukrán nép, szláv létére jobban vágyik az európai népek közösségébe tartozni, mint a magyarok”
Az a durva, hogy egy fegyveres puccsal hatalomra emelt kormányt demokratikusabbnak tartasz, mint egy szavazással megválasztottat. Attól, hogy a demokratikus országok többsége – saját érdekeiktől vezérelve – elfogadta az ukrán kormányt, az még nem lesz demokratikus.
Ha majd a parlamenti választásokat megnyeri valaki, akkor beszélhetünk demokráciáról.

oszt jónapot 2014.09.17. 13:42:46

@keresztyén szellemiségű strihkurva: Kezded túltolni, pedig az elején azt gondoltam, tök igazad van.

mrZ (törölt) 2014.09.17. 13:51:11

@oszt jónapot:

Kis naív. Azért mert lendületesen hazudozik még bekajáltad? Az viszont már zavar amikor kibukkan a felsőbbrendű fajtája? Mert nekem az előbbi nem tetszett, a kis köpködése semmi egy szombati istentisztelet szövegeihez képest.

5perc 2014.09.17. 14:32:31

De nem ezek a nácikok lőttel polgári repülőt, hanem a másik nácikok. Vagy nemisúgyvót, mert megírta a kibucinfó?

Szúnyog 2014.09.17. 14:51:57

@5perc: A maláj gépről nem véletlenül van kuss. Minden jel szerint nem rakétával lőtték le.

Dzsentrisvihák 2014.09.17. 19:40:49

@maxval a bircaman:

Egészen vicces ez a Wiki-szócikk...

Erről a bejegyzésről csak úgy sikít, hogy a felsorolt adatok ellenére, a szerzőnek lövése sincs, hogy ez leginkább egy ukrán szeparatista kísérlet volt - egy Sich gárdista blöff, ha úgy tetszik - amivel meg akartak ágyazni a terület Ukrajnához csatolásának.

Az, hogy a deklarált "államfő" ukrán, vagy a kikiáltott "állam" nyelve ukrán, zászlaja a mai ukrán zászló, módosított címerrel, a himnusza a "Sche ne vmerla Ukraina", tényleg ne zavarjon abban, hogy a ruszinok "elárulásáról" értekezz...

A ruszinoknak és a kárpátaljai magyaroknak ehhez a papíron létező komédiához az égvilágon semmi közük nem volt.

Az ukránok próbálták ellőni azt a trükköt, amit mi anno a Lajtabánsággal, csak nem jött össze nekik (max. annyiban volt hasznos, hogy a mai ukrán sovinisztáknak van "történelmi hivatkozási alapjuk" Kárpátaljára, gratulálok, hogy sikerült velük egy platformra helyezkedned...).

Az őshonos lakosság örömmel várta a felszabadító magyar csapatokat, és rohadtul nem akart autonómiát, meg elszakadást, ahogy már fentebb is írtam.

2014.09.17. 21:35:25

@keresztyén szellemiségű strihkurva:

blablabla...lehetnél eredetibb is buta zsidó, mert csak a rég lejárt paneleket szajkózod.

2014.09.17. 21:41:44

@Lémusz:

Erről van szó. A nagyonliberális nyugat képmutatása nem ott kezdődik, hogy az ukrán neonácikat támogatják, hanem ott, hogy a demokratikusan megválasztott ukrán kormány megpuccsolása szerintük teljesen rendben van.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.18. 03:40:31

@Lémusz: "A szavaidból arra következtetek, hogy te elítéled a magyar nemzetet."

nem ítélek el egyetlen nemzetet sem kollektíve, csak a képmutatást, agressziót, házmester mentalitást

most ez éppen a magyarokra (a kormányra és az oroszok agresszióját teljes mellszélességgel támogató kormányzati és szélsőjobbos médiára, meg a jobbára apatikus, beletörődő tömegekre) meg az oroszokra jellemző a k-európai térségben a leginkább
ha a román gerinctelen, azt is elítélem
ha az ukrán nácul, azt is
nekem nem kebelbarátaim az Azov zászlóalj emberei, csak az arányokra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a 44 milliós Ukrajnában van 500 szélsőjobbos, aki fegyvert fogott a hazája védelmében, meg mellette pár tízezer olyan, aki nem szélsőjobbos és harcol a hazájáért...

az a gyanúm, hogy Magyarországon a sok szélsőséges szervezet ennek többszörösét ki tudná állítani cigányirtás, zsinagógaégetés, hídfoglalás céljából

ja bocs erőszakos hídfoglalás és város szétverése az volt is a Fidesz-széljobb műsorán anno

"Először is had világosítsalak fel, hogy Magyarországon jelenleg csak neoliberális értékeket képviselő pártok vannak, és a tetteik alapján Ők mindenben liberálisak, csak abban nem, ha valaki tőlük eltérően gondolkodik."

eh, a JObbik hol liberális? állami hegemóniát akar midnen téren, inkább nemzeti+szocialista vonalak metszéspontján helyezkedik el
most nem akarom őket nácizni, de aki szélsőségesen nemzeti, soviniszta, meg mellette államimádó, az sose lesz liberális

a Fidesz minden lépése és nyilatkozata illiberális
ez a kijelölt útirány
a társadalom minden területét az uralma alá akarja hajtani, ez mindenhol a világon szocialista vonás

KDNP, már ha beszélhetünk róluk, mint önálló pártról: kereszténykedő, szemforgató, illiberális, amúgy Fidesszel egykutya

MSZP - internacionalista szocik ők a javából, csak volt egy megélhetési bűnöző- és korrupciópárti, de liberálisnak csúfolt törpepárt, ami miatt lelibsizik őket

Magyarországon nincs liberális párt
se a széljobbon, se a másik oldalon

minden magyar párt szocialista gondolatokat vall, csak némelyeknél ez internacionalista, másoknál meg nemzeti felhangot kap

a magyar ember nem is választana meg egy igazi liberálist, mert ugye a liberális politika az nem gondoskodó, nem nyúl minduntalan a hónuk alá, egyéni felelősségvállalást hangsúlyozza, magára hagyja az embereket a döntéssel, ezzel szabadságot és felelősséget is telepít rájuk, cserébe kisebb adók, kisebb állami vízfej az eredmény
ja, ez a liberalizmus sose lesz népszerű a magyar nép körében, amelyik felelősséget vállalni nem tud magáért, szereti a potyát, nincs igénye a modernizálásra, a politikusoknak elnéz mindent, mert hiszen ők is pont ugyanolyan svihákok, a mi kutyánk kölyke
elnézik a korrupciót is a vezetőknek, hiszen a magyar is szeret vesztegetni

akinek meg ebből elege van, az mehet nyugatra
egyelőre

"A korrupt hivatalnokok büntetése ellen ti viszont kiálltok."

ki az a "ti"?
én biztos nem állok ki a büntetésük ellen
de Tömjén Zsóti már telefröcsögte az étert azzal, hogy mindenki hazaáruló, aki szóba hozta ezt a kettős állampolgárságos maffia bizniszt, amiben magyar hivatalnokok tömege kellett, hoyg részt vegyen

index.hu/belfold/2014/09/17/semjen_az_index_az_mszp_es_a_dk_osszehangolt_tamadast_inditott

most írhatnám, hogy TI ilyenek vagytok, de nem írom
Tömjén Zsóti ilyen, meg sokan azon az oldalon
ahelyett, hogy belátná, hogy itt valami iszonyatos nagy disznóság történt, védi a védhetetlent, keni a szart szerteszéjjel, mocskolja azokat, akik rámutattak egy bűncselekményre

illiberális kereszténydemokraták, végülis mit várhatunk tőlük?! hogy elítéljék a bűnt? na azt már nem
inkább ítéljük el és hazaárulózzuk le azokat, akik szóba hozták a problémát

én liberálisként lekapnám a tíz körméről azt a hivatalnokot, aki

Szóval ez a "ti álltok ki a korrupt hivatalnokok büntetése ellen" szöveged egy baromság.

egyrészt ki az a "ti" másrészt egyelőre az illiberális keresztyén-nemzethy fajmagyar állampárt jeleskedik ennek a korrupciós ügynek az elkendőzésében
mert mindenki hazaáruló, aki szóba hozza (baloldal, zsindex), csak az nem hazaáruló, aki ilyen országrontó kettős állampolgársági szabályokat kiötlött, hogy bevonzza a sok jöttment bozgor szavazót, hogy ezáltal 20 évre bebetonozza a Fideszkét a hatalomba, közben meg Európára szabadította az ukrán és orosz maffiát és még vastag kenőpénzeket is keresett vele

szóval egyelőre a kúrmányod állt ki a hivatalnokbűnözés mellett, a kettős állampolgárság biznisz mellett és az orosz maffia mellett azzal, hogy hazaárulónak kiáltja ki a leleplezőket

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.18. 03:46:16

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: kérlek ne zsidózz, nem elegáns, nem logikus érvelés, sehova nem vezet, ez a 21. század, szerintem ezen már túl vagyunk, nekem nem fáj, hogy minek nevezel, csak én ilyen "érvekkel" nem tudok vitatkozni
mert ezek nem érvek, de még csak nem is önálló gondolatok, beprogramozott keresztényfasiszta gyűlöletokádás

ja, hogy te azért zsidózol, mert nincsenek érveid?
de még önálló véleményed se?

akkor inkább hallgass

kivéve, ha ezért pénzt kapsz, akkor csináld csak, nem akarom elvenni a megélhetésedet, a te szellemi képességeiddel biztos nem találnál más munkát, mint a szélsőjobbért való bérkommentezést

2014.09.18. 10:37:24

@keresztyén szellemiségű strihkurva:

Felvilágosítalak buta zsidó, hogy a szélsőbalos propaganda szajkózása nem önálló gondolat. Képzeld, azt más zsidók találták ki, te csak idemásolod. Nem baj, ha nem érted buta bibsi, ezt nem is várják el tőled :)

Lémusz 2014.09.18. 15:22:09

@keresztyén szellemiségű strihkurva:
„nem ítélek el egyetlen nemzetet sem kollektíve, csak a képmutatást, agressziót, házmester mentalitást”
Nem értem miről beszélsz. Talán elítéled, hogy „a nyugtai liberális, demokrata értékek” hirdetői támogatnak egy fegyveres hatalomátvételt csak azért mert az egybevág az érdekeikkel? Elítéled a kisebbségek jogainak csorbítását? Elítéled a kettős mérce alkalmazását Szerbia és Ukrajna összevetésében? Nem agresszió, ha a NATO olyan lokátorokat akar elhelyezni Ukrajnában, amelyek az orosz légtér egy részét is lefedik, vagy hogy NATO csapatok hadgyakorlatoznak egy nem tag ország területén?
Az idilli nyugatról nézve ezek természetes dolgok, de orosz szempontból ez az ország lerohanásának előkészítése. Kérték ők is a felvételüket a NATO-ba. Miért tartották ezt nyugaton képtelenségnek? Egy ideje az USA-nak már az ENSZ-et, vagy a NATO-t sem kell meggyőznie, ha külföldön akar harcolni. Bombáz egyet, az angolokkal karöltve odaküld néhány katonát, cégei fillérekért felvásárolják, ami érték, azután senki nem mer szólni. Kivéve persze Oroszországot. Talán pont ezért ők a világ leggonoszabb emberei.
Visszatérve a nácizásra, ez olyan fegyver ma, mint a kommunizmusban a bomlasztó elem volt. Elég valakire ráragasztani, és azt teszünk vele, amit akarunk. Nem kell bizonyítani, elég, ha sokszor elhangzik a vád, és mindenki elhiszi. Régen elég volt, ha egy magas beosztású személy így gondolta, ma már a közvélemény nagy részét meg kell győznünk. Ehhez minél több sajtótermékben meg kell jelentetni a vádakat, azok pedig egymásra hivatkoznak. A bizonyíték nem kell. Mire véget érne egy bírósági eljárás, már régen nem számít. Közszereplőre pedig azt mondhatsz, amit akarsz, azért nem jár büntetés, hiszen egyesek szerint ez a szólásszabadság.

„a 44 milliós Ukrajnában van 500 szélsőjobbos, aki fegyvert fogott a hazája védelmében, meg mellette pár tízezer olyan, aki nem szélsőjobbos és harcol a hazájáért.”
„az a gyanúm, hogy Magyarországon a sok szélsőséges szervezet ennek többszörösét ki tudná állítani cigányirtás, zsinagógaégetés, hídfoglalás céljából”
Ukrajnában nem csak 500 szélsőjobbos van. Csak azok vannak ennyien, akik egy bizonyos szervezetnél harcolnak. Tapasztalatom szerint Magyarországon a szélsőjobbosok jelentős része valamelyik fegyveres erő tagjai. Gondolom így van ez Ukrajnában is.
Szerintem én sokkal többet tudok a magyar szélsőjobbról, mivel sok a közös érdeklődési pontom velük. Egy Kárpátia koncertre például ők is el szoktak jönni. Nem eggyel vitatkoztam már arról, hogy van-e értelme a cigánybűnözést elkülönítve kezelni a bűnözéstől.
A baloldalinak nevezett pártok nagy hibájának tartom, hogy az efféle meggyőzés helyett inkább kiközösítést favorizálják. Úgy gondolom, hogy akár az ilyen rendezvényeken, többségében hozzám hasonló gondolkodású emberek vannak. Néhány szélsőjobbos időnként bedobja a fajgyűlölő eszméket, de nem szerintem még közülük is sokan galamblelkűek ahhoz, hogy megöljenek egy embert.

A magyar politikai pártok meghatározása valóban nagyon össze lett keverve. Ha elolvasod a wikipedian a jobboldal fogalmát, bizony az MSZP közelebb áll hozzá, mint a többi párt. Persze a pártok szemlélete is folyton változik. Elég csak a FIDESZ 2010-es választási kampányából a korrupció, és a bürokrácia leépítését, vagy az MSZP 2006 körüli nincsen olyan, hogy cigánybűnözés nyilatkozatait felidézni.

"A korrupt hivatalnokok büntetése ellen ti viszont kiálltok."
A ti alatt a liberális elveket vallókat értettem. Javíts ki ha tévedek, de eszméitek szerint nem megbüntetni kell a bűnözőket, hanem megelőzni a bűncselekményeket. Pontosan ezen elvek miatt nem lehet a közveszélyes elemeket távol tartani a társadalomtól.

„de Tömjén Zsóti már telefröcsögte az étert azzal, hogy mindenki hazaáruló, aki szóba hozta ezt a kettős állampolgárságos maffia bizniszt,”
Az ilyen bűncselekményeket bizony fel kell deríteni, és meg kell szüntetni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tíz, vagy akár pár száz bűnöző miatt ne adhatnánk kettős állampolgárságot több 100 ezer határon túli magyarnak. Ha jól emlékszem ezt a törvényt a parlamentben minden párt megszavazta.

2014.09.18. 15:51:27

@Lémusz: Te vagy direkted eteted a trollt, vagy különlegesen vonzódsz az árván vergődő libbant idióták iránt.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19. 04:06:50

@Lémusz: "Javíts ki ha tévedek, de eszméitek szerint nem megbüntetni kell a bűnözőket, hanem megelőzni a bűncselekményeket." - izé, az én liberális eszméim között nem szerepel a bűn, bűnözők mosdatása
se az ex-ügynökök takargatása, bújtatása, persze én nem az SZDSZ-es értelemben vett liberális vagyok, talán ez zavart meg téged :)
a liberalizmus számomra nem jelent szabadosságot, hanem az egyén szabadságának kiteljesítését, ugyanakkor az embereket felelősség viselésére képes állampolgárnak tekintem
ez nem jelenti bűnözők mentegetését az én szótáramban
a bűnöző viselje a kőkemény következményeket a cselekménye után

ahogy én látom, aki a hatalom közelébe kerül, annak hirtelen máris nem lesz olyan fontos a bűnüldözés, legyen az szélsőjobbos nemzeti szocialista vagy internacionalista szocialista (Pintér-féle, rend lett két hét alatt, legalábbis papíron, aztán szarunk mindenre, eljött a Kánaán)

egyes bűncselekmények esetén a megelőzés működik, másoknál nem annyira
ha a jogszabályokat úgy fogadják el, hogy abba beleépítenek kiskapukat, amit majd jól kihasználnak később saját céljaikra, akkor az eleve fos munka, a bűncselekmények megelőzését jó, jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési szempontból minőségi törvények meghozatalánál kellene kezdeni

na ez egyik rendszerváltás utáni kormánynak sem ment
kezdve a privatizációtól a kettős állampolgárságos cirkuszig

a kettős állampolgárságot én nagyon ellenzem, nem csak emiatt a magyar közigazgatást is velejéig átható maffia-ügy miatt, hanem már előtte is elleneztem

az ellenzék megszavazta a törvényt, mert ha nem teszi, akkor pont úgy lehazaárulózzák, mint most azokat, akik felhívták a figyelmet az állampolgárság maffia bűncselekményekre

én ha ellenzékben ültem volna a parlamentben, akkor tuti nem szavazom meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt
de akik éppen hogy bejutottak szociként, azok féltek a népharagtól, az irredenta Fidesz szavazóktól, ezért elvtelenül megszavazták... ez is gerinctelenség szerintem

a kettős állampolgárság miatt sok tízezer jöttmentnek fizethet nyugdíjat, egészségügyi ellátást a magyar költségvetés, akik sose fizettek egy fillért se a kasszába
ez a baj
aki azt hiszi, hogy a székely az imádja a magyart, az még nem beszélt székelyekkel, náluk általános vélekedés, hogy a magyart a székely szarta
szlovmagyaroknál szintén nagyfokú gyűlölet van a magyarországiakkal szemben
Vajdaságban élő magyarok is utálnak titeket magyarországiakat

ez egy egyoldalú szerelem a magyarországi szélsőjobb részéről a határontúliak felé
ti széljobberek a magyar adófizetők befizetéseiből fizettek nyugdíjat, ingyen oktatást, egyetemet, egészségügyi ellátást a sok potyautas sehonnai jöttmentnek, ők meg megszavazzák a Fideszkét ahányszor csak akarjátok
be is lett betonozva a narancskommunizmus 20 évre, ahogy OV megmondta
erről szól a történet

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.19. 04:12:45

@libbancs: felnőttek beszélgetnek, ne trollkodj bele
látod, jobberek közt is van, aki érvel, de persze te nem ilyen vagy
mi ha nem is értünk egyet a jobber kollégával, próbálunk érvelni
neked ez nem megy, fogd a kis lapátodat, vödrödet meg a körte formádat és irány a homokozó
csak nehogy az ovis elvtársaid megverjenek, mert kicsit homokos lettél

érted OVis=OrbánViktorista ;)

Lémusz 2014.09.19. 13:08:18

@keresztyén szellemiségű strihkurva:
A bűnözőkkel szembeni fellépés tekintetében azt hiszem egyetértünk. Nem is mondtam, hogy a liberális elvek között „szerepel a bűn, bűnözők mosdatása”.
Amit leírtam, úgy gondoltam, hogy a bűnösség kimondásáig egyeznek a világszemléletek, de a büntetés mértékében, és a bűnözőkkel való bánásmódban vannak különbségek. Míg én természetes dolognak gondolnám, hogy egy elmebeteg gyilkost soha többé ne engedjenek vissza a társadalomba, Jelenleg ez nem így zajlik, és ez szerintem a túlzott liberalizmus következménye.
A törvényekbe épített kiskapukról egy az egyben megegyezik a véleményünk. Ezt a jelenséget szerintem azzal lehetne korlátozni, ha a jogszabályok írói nem praktizálhatnának ügyvédként.

A kettős állampolgárság ügyében nem egyezik a véleményünk, és nem is fog. Magyarországon nyugdíjat például már 2009-ben más EU országból ide települtek is kaphattak. Ezt nem a kettős állampolgárságról szóló törvény, hanem nemzetközi egyezmények szabályozzák. A határon inneni és túli magyarság viszonyáról rögtön megváltozna a véleményed, ha eltöltenél egy hetet Erdélyben, vagy ha részt vennél mondjuk egy néptánc találkozón. Egy pohár jó bor, és egy pálinka társaságában életre szóló barátságokat lehet kötni határon túli magyarokkal. Persze a 2004-ben tartott népszavazás a kettős állampolgárságról tőr volt a szívükbe, ami a határainkon belül élő magyarság megítélését erősen befolyásolja számukra. (máig várom a 60 millió román bevándorlót)
„aki azt hiszi, hogy a székely az imádja a magyart, az még nem beszélt székelyekkel, náluk általános vélekedés, hogy a magyart a székely szarta”
Sok székely emberrel beszéltem már, de erről még nem hallottam. Az biztos, hogy a magyar nyelvhez, a hagyományokhoz és a kultúrához jobban ragaszkodnak, mint azok, akik a határainkon belül élnek. Persze ez általánosítás, de összességében tény.

Azt írtam, egyesek szélsőjobbosnak tekinthetnek. Látom te is így gondolod. Ez csak azért lehet, mert Magyarországon hatalmas a káosz a politikai irányvonalak meghatározása terén.
Ha az értelmező kéziszótár meghatározásaira hagyatkozom, inkább a nemzeti baloldal környékére sorolnám magam. A nemzeti baloldal pártja ma a JOBBIK. Folyamatosan vannak azonban a párton belül olyan idegen- és EU ellenes megnyilvánulások, amelyek miatt nem szavazok rájuk. Még akkor sem, ha a párt hivatalos álláspontja ettől eltér.

A hatalom bebetonozása csak akkor lehetséges, ha a következő választásokon senki nem tud olyan programot felmutatni, amellyel a FIDESZ legyőzhető. A 2010-es választásokat az MSZP-SZDSZ koalíció nyerte meg a FIDESZ-nek 8 évi kormányzással, a 2014-est pedig a liberális oldal az állandó hisztériázással és marakodással. A kettős állampolgárok szavazata elhanyagolható a belföldihez képest.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.20. 08:14:09

@Lémusz: "egy elmebeteg gyilkost soha többé ne engedjenek vissza a társadalomba, Jelenleg ez nem így zajlik, és ez szerintem a túlzott liberalizmus következménye." - ez nem a liberális felfogás miatt van, hanem a bűnözővédő felfogás eluralkodása miatt
hogy a magyarországi "liberálisok" ezt a bűnözővédelmet tették meg központi kérdésnek a tevékenységükben, az sajnálatos, én őket nem is tartottam sose liberálisnak

liberálisként éppen hogy az egyén felelősségét hangsúlyoznám, hogy az életéért, egészségéért, kimondott szaváért, tanulmányaiért, bűntetteiért, nyugdíjáért és sikereiért is vállaljon felelősséget
cserébe az állam vonuljon ki sok területről, csökkentse minimálisra az adminisztratív vízfejet, hozzon jó, nem kiskapus szabályozást, ne szóljon bele a vallási, magánéleti kérdésekbe és főleg kevés adót szedjen be
azt hiszem ezt a vonalat egyetlen magyarországi párt se követte eddig

mind baloldali volt, az állami vízfejet növelte és korrumpálódott, benyomta a rokont, havert a pozíciókba, nőtt a vízfej, több lett az adó

hogy ez egyik emellé a balosság mellé nemzeti mákonyt, betyárkörtés seggű kuruc romantikát, a másik internacionalista, korrupt szabadosságot pakolt köretként, az csak szemfényvesztés, nem annyira változtat azon, hogy mind a szocializmusban felnőtt választóréteget akarták a gondoskodó állam képével magukhoz csábítani

"A határon inneni és túli magyarság viszonyáról rögtön megváltozna a véleményed, ha eltöltenél egy hetet Erdélyben, vagy ha részt vennél mondjuk egy néptánc találkozón. Egy pohár jó bor, és egy pálinka társaságában életre szóló barátságokat lehet kötni határon túli magyarokkal. Persze a 2004-ben tartott népszavazás a kettős állampolgárságról tőr volt a szívükbe, ami a határainkon belül élő magyarság megítélését erősen befolyásolja számukra." - na mesélhetnék, hogy általános iskolás korom óta hány osztály és évfolyamtársam volt határon túlról beavászkodott
általános iskolás osztálytársam Romániából szökött magyar kisfiú, 14 éves kora után ment a javítóintézetbe, annyi bűncselekményt követett el
14 éves koráig sajnos semmit nem tudtak vele kezdeni
hazudott folyton, persze buta volt, nem tanult
nem magyarul beszélő roma volt, vörös hajú, szeplős magyar Erdélyből olyan színmagyar névvel, hogy ma Jobbik vezér lehetne vele
minden lehetőséget megkapott, de nem élet vele

egyetemen már kifejezetten irritált, hogy mindent a seggük alá toltak a határontúliaknak, holott felvetette őket a pénz
utóbbi nem baj, csak amikor benyögték, hogy itt magyarnak vallják magukat, otthon meg románnak, aztán itt is, ott is kapnak pénzt, az picit irritált

ukrajnai évfolyamtársam simán lefizette a határőrséget anno, hogy tartózkodásit szerezzen (akkor még volt ilyen)
és a korrupciót éltető viselkedésüket hozták Magyarországra is

felvidékiek, vajdaságiak gyűlölték a magyarországiakat már a 90-es években is
persze a pénz az kellett nekik, de amúgy a hátatok mögött köpnek rátok

néptánc találkozón, táncházban már voltam, nagyon nyomják a néptáncot, mint őseink egyetemes magyar kultúráját, csak közben nekem az őseim nem parasztok voltak (nem szégyellném, ha azok lettek volna, de hát nem azok voltak), szóval szerintem akinek nem ez a kultúrája, az nem kell, hogy szeresse
én is majdnem elhittem, hogy ez az én kultúrám, aztán rájöttem, hogy ez legalább olyan erőltetett egy magyar polgári család leszármazottja számára, mint a feka gangster rap-ért rajongani
nem az én kultúrám, nem az identitásom része
a magyarság nem a parasztokból állt, mint azt most sokan próbálják hangoztatni, a paraszti kultúra nem az egyetlen része volt a magyar kultúrának
csak hát abból lehet nemzeti érzületeket korbácsolni, a szlovák, német, zsidó polgári származású családok leszármazottjai szerintem nyugodtan mondhatnak nemet a parasztromantikára

amúgy egy bolgár, szerb vagy román táncestet én pont annyira élvezni tudok, mint egy magyart, sőt...
mivel nem akar beszippantani és átformálni az identitásomat, nem nyomják le a torkomon mindenütt, ezért talán még jobban is élveztem
én ezeket távolságtartóan tudom csak nézni

a jó bort, sört, társaságot tudom értékelni, nem kell ahhoz magyarnak lenniük

"máig várom a 60 millió román bevándorlót" - izé, ha nem is 60 millió román, de pár tízezer ukrán, orosz és szerb bűnöző már be is áramlott az EU-ba éppen az irredenták melldöngetése közepette elfogadott kettős állampolgársági törvény és a korrupt hivatalnokok miatt
erre mint az EU egyik határának védői, nem lehetünk büszkék

"Sok székely emberrel beszéltem már, de erről még nem hallottam." - ó, te kis naiv, nem fogják a szemedbe mondani

"A nemzeti baloldal pártja ma a JOBBIK." - baloldali pártra sose szavaznék, márpedig csak, a nemzeti meg számomra nem azt jelenti, ami a Jobbiknak

mondjuk úgy, hogy nem központi kérdés a nemzet számomra, de sok mindenről el lehet terelni a figyelmet ezzel a bűvös szóval, sok ingyenélőt, semmihez sem értő embert el lehet látni ál-munkával, nagyon is valós fizetésért a nemzetpolitikai szarakodás keretében

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.20. 08:27:17

@Lémusz: "A 2010-es választásokat az MSZP-SZDSZ koalíció nyerte meg a FIDESZ-nek 8 évi kormányzással, a 2014-est pedig a liberális oldal az állandó hisztériázással és marakodással. A kettős állampolgárok szavazata elhanyagolható a belföldihez képest." - ezzel egyetértek, igen, a ballibek maguknak vesztették el és a Fidesznek nyerték meg a választást anno

de miért kellett a határon túliaknak állampolgárságot adni?
semmi észérv nem indokolta, csak orosz mintára szórják az útleveleket a széljobberek, keltik a feszültséget a térségben a szeparatista törekvések erősítésével

a kettős állampolgárok szavazatának bekasszírozása volt a Fidesz-KDNP elsődleges motivációja a törvény elfogadtatásával
Mikola már 2006-ban megmondta, hogy ezzel akarják bebetonozni a hatalmukat 20 évre
ez volt a szándék, magyar adófizetők pénzén jól tartani a szlovmagyarokat meg a romániaiakat, ukrajnaiakat, akik ezért cserébe leszavaznak a Fideszkére

Mikola legalább őszinte volt, amikor ezt így kimondta
süti beállítások módosítása