Szerdán jelent meg a hír, miszerint az UEFA fegyelmi eljárást kezdeményez a Románia–Magyarország Eb-selejtezőn a pályán és a lelátón történt események miatt. A fegyelmi bizottság a következő bűnlajstromot állapította meg.

Románia:

lelátói rendbontás

fáklyák és petárdák dobálása

lézerezés

sportszerűtlen viselkedés

Magyarország:

rasszista viselkedés

fáklyák és petárdák dobálása

zavargás a lelátón

sportszerűtlen viselkedés

Az UEFA által Bukarestbe küldött, a szigorúságáról ismert német ellenőr, Michael Kuchenbecker szerint tehát csak a magyar szurkolók voltak rasszisták.

A jelentést végigolvasva nem lehet másra következtetni, mint hogy a német ellenőr valamelyik másik találkozón lehetett jelen, vagy a kelleténél többet nyakalt a Ciuc nevű remek erdélyi nedűből. Ha, azonban mégis ott volt és nem volt merev részeg, akkor a jelentésére az egyetlen lehetséges magyarázat csupán az lehet, hogy hősünk teljesen süket és emellett bizonyára vak is.

zaszlo.jpg

Magyar zászlót égetnek a román szurkolók 

Az még talán elképzelhető, hogy a jelek szerint erősen látássérült Kuchenbeckernek nem tűnt fel a román szurkolók magyar zászló égetése, továbbá a stadionba kiaggatott számtalan magyarellenes drapi sem. Azt viszont már tényleg nem lehet hova tenni, hogy nem észlelte, amikor 50 ezer román fütyülte ki a magyar Himnuszt. Mindezt ráadásul olyan hangerővel tették, hogy a televízió keresztül annak egy sorát sem lehetett hallani. Így tehát szinte bizton állítható: Kuchenbecker süket! Az már csak mellékesen érdemes megjegyezni, hogy a derék román drukkerek ezután a meccs végéig a magyarokat gyalázó rigmusokat énekeltek. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a magyar válogatottat nem is oly régen - a zászlóégetést leszámítva - hasonló kihágásokért büntetett stadionbezárásra az UEFA. De ez valamiért most már nem számított bűnnek, olyannyira nem, hogy még a jelentésben sem szerepel. 

 

Kuchenbecker úr nem hallotta a fütyülést

Közismert tény továbbá, hogy a magyar drukkerek semmilyen pirotechnikai eszközt nem tudtak bevinni a stadionba, mert olyan szigorú ellenőrzésen estek át, hogy még az öngyújtókat és az aprópénzt is elszedték tőlük. Így jobb híján a románok által a nyakukba zúdított fáklyákat dobálták vissza védekezésként. Az pedig már csak a hab a tortán, hogy pont a román agresszió miatt tört ki zavargás a magyar lelátón.

A „korrekt” német ellenőrnek e jelentés megfogalmazása után egyetlen feladata maradt, amennyiben a látásával és a hallásával nincsen problémája. Holnap reggel bekopog az UEFA elnökének Michel Platininek az irodájába és megmondja: Teljesen hülye vagyok ehhez a munkához és szeretnék felmondani! Ez valószínűleg a románokat leszámítva tényleg mindenkinek jobb lenne. 

 Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr896796397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ebella 2014.10.16. 08:37:47

@laci0011: Te sem panaszkodhatsz hülyeség ügyben. Sőt.....

Dr Fülig Jimmy 2014.10.16. 08:46:22

@ebella: Panaszra neked sincs okod bolsizó papagáj.

nookedli 2014.10.16. 09:17:10

Egyszerű, a választ a népnek kell megadni. Úton útfélen román zászlót kell égetni. Úgy látszik, szabad ilyet tenni.

ebella 2014.10.16. 11:20:21

@Dr Fülig Jimmy: Te szépecsém ennek megítélésére képtelen vagy, ha anyád mással is tömte a fejed.

Azért látom fáj. Az a jó, bolsikám.

Józsi01 2014.10.16. 11:22:35

Egyetértek nookdelli-vel. Nekünk is lehet zászlót égetni, az adott ország polgárairól olyat énekelni, hogy kifelé, legyilkolni, stb... őket. Úgy látszik ezek a toleráns nyugatnak tolerálható kijelentések.
A füttyről és pfujolásról már szót sem kell ejteni, az teljesen természetes.

Ellensúly 2014.10.16. 11:56:39

Ha jól emlékszem, a Magyarország–Izrael meccs jegyzőkönyvébe sem került bele, hogy az a körülbelül egy tucat szélsőséges „Mocskos zsidók!”-ozott. Egy „véletlenül” épp a szektor felett lévő kamera rögzítette az esetet, és ennek birtokában, utólag indítottak eljárást, amelynek következménye ismert.

Lehet, hogy most is van lehetőség utólag bővíteni a bűnlajstromot. Valaki otthon van esetleg a témában? Lehet, hogy megérne egy próbát!

Veridicus76 2014.10.16. 12:07:36

Nekik van sportdiplomáciájuk, nálunk meg a tetű MLSZ a szurkolókat üldözi. Ennyi.

ebella 2014.10.16. 12:12:16

@Józsi01: Nekünk sokkal levesebbet sem szabad. a nézők egy százaléka, ha Palesztínát éltei, akkor zárt kapu a következő meccsen, nem, hogy egy egész stadion. Akkor egy évig nem játszhatnánk nézők előtt.

ebella 2014.10.16. 12:13:05

@Veridicus76: Kb. ez a nagy magyar valóság.

mikka 2014.10.16. 12:31:58

A németek szopjanak kutyát :)
Ki nem szarja le őket.

Szúnyog 2014.10.16. 13:11:51

A magyarozás nem rassziszmus. Csak a zsidózás, cigányozás, négerezés. Legalábbis a ballib értelmezés szerint.

jolaca 2014.10.16. 13:12:20

Ez a jelentés nem is a szurkolókat-magyar focit célozza: a nemzetközi utálatnak örvendő Nagy Focibuzi kap egy sallert... Kár, mert a pálya körül történtek csakugyan nem indokolták az így összefoglalt vádakat, de úgy látszik, fantáziából csak ennyire telik, hogy borsot törhessenek Valakinek az orra alá.

Szúnyog 2014.10.16. 13:14:19

@jolaca: tényleg ennyire hülye vagy?

jolaca 2014.10.16. 13:16:33

@Szúnyog:
Tényleg.
De nem csodálkoznék, ha az UEFA hasonlóképpen az lenne.

turista a saját országában 2014.10.16. 13:19:51

Szurkoltam, hogy gyulladjon ki a szurkolóknak becézett bőrfejű nácikat szállító vonat útközben, és égjen hamuvá az összes retkes náci, de sajnos nem így történt. Pedig halálukkal nagy szolgálatot tettek volna hazának. Nyugisabb hely lenne nélkülük.

Szúnyog 2014.10.16. 13:27:30

@turista a saját országában: megszólalt egy liberális. Köszönjük a bemutatkozást. Talán megkereshetnéd az igazi országodat.

Albu 2014.10.16. 13:34:44

Hé, két napja még fordítva állt a dolog!

„A zárt kapu biztos, de pontlevonást is kaphatnak a románok
(…) az Eb-selejtező német ellenőre jelezte: amennyiben nem vetnek véget a botrányos viselkedésnek lefújják a meccset, és 3-0-s magyar győzelemmel „írják jóvá” a találkozót.

(…) Erre azért is van reális esély, mert a meccs ellenőre a német Michael Kuchenbecker volt, aki többek között szigorúságáról ismert, és arról, hogy a hasonló eseteknél nem hagyja magát befolyásolni a külső véleményektől.” www.fourfourtwo.hu/hirek/valogatott/eb-2016/a-zart-kapu-biztos-de-pontlevonast-is-kaphatnak-a-romanok

*

Nekem akkor is ez a kedvencem: „Ezúton szeretnénk a Google Translate-tel rendelkező prosport.ro munkatársainak a figyelmét felhívni, hogy a magyar helyesírás szabályai szerint, ha azt írjuk, hogy bukaresti, vagy épp hogy budapesti, akkor bizony – mivel egyszavas főnévből (konkrétan földrajzi névből) képzett melléknévről van szó –, a nagybetűből kicsi lesz.” www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/roman-magyar-elkepeszto-roman-baki-felboszitettuk-a-sajtot-kepek-2369329

Szégyen, hogy a diplomatikusan dörgölőző kecskepásztoroknak áll a világ!

♔bаtyu♔ 2014.10.16. 13:46:57

@turista a saját országában: Micsoda egy faszfej vagy te.

b+, te szélsőségesebb vagy mint akiket az a vonat szállított. A te ostoba megfogalmazásod szerint nácibb.

Annyiban mondjuk, pozitív vagy, hogy sikeresen utálják miattad is a libsiket, már a második ciklusban nem rúgnak a választásokon labdába.

♔bаtyu♔ 2014.10.16. 13:48:02

@Szúnyog: Ha valami bűnt követ el, meg is fogja találni, mert ott büntetlenséget élvez.

avocado_ 2014.10.16. 13:52:24

@♔bаtyu♔: Akárhogy vered a farkad a baloldal vergődésére, a náci az náci és a világ nagyobbik részén nem lennének megtűrve. De te sem :)

Bogyó 2 2014.10.16. 14:04:56

@ebella: Jajj istenem ennél nincs tragikomikusabb, ennél a Palesztína-éltetésnél. Milyen érzékenyek lettek az amúgy a kisebbségek meg más nemzetek iránt egy csöppnyi türelmet sem mutató ultrák a palesztínok bajaira. Ők nagy palesztín hazafiak, Jasszer Arafat istenítői! Csak azt nem értem, hogy a kasmíri, a csecsen, a brazíliai indián, az örmény, a kurd, a ruandai, a szerb-albán, a tibeti esetek miért nem lelkesítik őket? Az ottani elnyomókra miért nem haragszanak ennyire?
Nem, persze véletlenül sem a zsidókról szól a dolog a palesztínok helyett. Akik, csak koszos arabok lennének a szemükben, ha nem Izrael környékén élnének.
Szánalmas.

barany 2014.10.16. 14:07:00

@Szúnyog:
Helyesebben liberál-bolsevik. Esetleg nihilista. Vagy neo-jakobinus.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.10.16. 14:07:22

@Szúnyog: A foci meccsen, ha az ellenfelet szidod, a zászlóját égeted, stb. az simán sportszerűtlen magatartás, mert az az ellenfélnek szól. És mindegy, hogy Fradi címert, zöld-fehér zászlót égetsz, vagy magyar, román, stb. zászló az áldozat. Itt az ellentét alapjának a FIFA és az UEFA abból indul ki, hogy az ellenségeskedés alapja, hogy az ellenféllel állsz szemben. A buzi UTE, a "köcsög dózsások" és hasonló beszólások alapja is a rivalizálás, ami sportszerűtlen megnyilvánuláshoz vezetett.

Ha bármely más etnikumot szidsz, vagy nem az ellenfél csapatot, hanem a játékosok attól független származását emlegeted: Rasszizmus. Nem konkrét csapattal, személlyel szembeni konkrét probléma, amin tud változtatni, hanem előítélet. Ami kapcsán, ha más tett is valamit, mivel nincs kollektív bűnösség, az adott embernél nincs feltétlenül alapja...

Bogyó 2 2014.10.16. 14:08:04

Inkább az a kérdés, hogy nem lehet itt a bizonyítékokat bemutatva, akár az ilyen videókkal, felülbíráltatni az ellenőri jelentést és jogorvoslatot, egyenlő bánásmódot kérni?

ebella 2014.10.16. 14:29:43

@Bogyó 2: Én soha nem éltettem Palesztínát! Ne nekem mond! De fogadok, hogy a zsidókat utálják a széljobberek és azért élteik Palesztínát. Neked szánalmas, nekik meg igazuk lett, hiszen a zsidók bosszút álltak. És ezért szerintem is a kurva anyjukat! Sikerült a zsidóknak megint olyanokat is maguk ellen hangolni, akik soha nem életetik Palesztínát. Okosak.

ebella 2014.10.16. 14:31:51

@turista a saját országában: Úgy járjanak anno a zsidók? Nem vagy te egy kicsit az említetteknél is nagyobb náci?

ebella 2014.10.16. 14:33:20

@♔bаtyu♔: Na! Egyre gondoltunk. Lehet, igazunk van?

nu pagagyí 2014.10.16. 15:06:34

Az ellenőr sem ért a focihoz.

nu pagagyí 2014.10.16. 15:12:31

Nincs más hátra, felvételekkel kell bizonyítani, hogy a magyar szurkolók nem sértegették a románokat és kizárólag a magyar csapatnak szurkoltak. Ha előbbi nem sikerülne, B-tervként, be kell mártani a románokat is.

Wagem 2014.10.16. 15:59:49

@turista a saját országában
Szurkolok annak,hogy ez után a hányásod után nehogy lángra kapjon a putrid.Főleg úgy,hogy anyád,és a faterjaid is benn vannak.
Te maradhatsz....patkány.

Wagem 2014.10.16. 16:04:15

@avocado_:
Ha lennének Magyarországon nácik,te meg a becses famíliád már rég lógna. Te nagy barom.
Mellesleg...inkább náci,mint buzi libsi kutya.

CsekklisztNo.10Reloaded 2014.10.16. 16:14:46

Én, mint -jobbegyenes zsargon szerint- libsi kutya azt mondom, h teljesen gáz, amit a románok csináltak, a magyargyalázás is rasszizmus. Pont. De azért jó lenne a másik oldalon hasonló undormány szurkolóktól is elhatárolódni, mentség arra sincs. Nem tudom itt mi a szarnak mentegetik a nácikat, annak lenni nem emberi dolog. S bár azt gondolom, h a nácik nélkül a világ jobb lenne, halálukat kívánni nekik sem kell.

krakkik · http://index.hu/ 2014.10.16. 17:28:59

itt sokan nevtelenul biztos h sokkal szelsosegesebben nyilatkoznak mint tennek arccal es nevvel, ezert gondolom, h a valo vilagban, azert ok se ennyire szelsosegesek, csak feszultseg-levezetnek, remelem.neztem a meccset, figyeltem az esemenyeket, es bar ketsegtelenul nem kell felteni a magyar szurkolokat sem, de azt gondolom, hogy a romanok sokkal gusztustalanabbul viselkedtek a vezetoseggel egyutt, akik szemet hunytak es mindig is hunynak az ilyen megnyilvanulsaok felett.
mi most rasszistak voltunk? biztos, ha a mocskos romanozas, meg ciganyoozas annak szamit. de nehezen hiszem h egy roman se magyarozott volna, vagy sertegette volna az orszagot etnikai alapon, aki ezt 50 ezer szurkolo eseten elhiszi, az nem csak hulye, de valoban suket is es elfogult. elfogult mint az uefa amikor nem vettek eszre a helyszinen, de valahogy meg utana videofelveteleken sem hogy a romanok az alabbi szoveget feszitettek ki egy molinon: "Meddig hordja a magyar nő a szemetet? 9 hónapig!"
ugy latszik ez nekik nem rasszizmus. azt hiszem ennyi. bar halkan megjegyzem kivancsi vagyok mit csinaltak volna ha egy izraeli meccsen ugyanezt fuggesztik ki, vagy egy nemet meccsen irjak ki h mocskos gyilkos nacik...

2014.10.16. 17:46:53

Az UEFA ellenőr látásánál csak az MLSZ sportdiplomácia képességei gyengébbek.

Titimataifaaaro 2014.10.16. 17:50:18

@Válasszunk: Ezzel szemben a valóság az, hogy az Izrael elleni meccsen rasszista megnyilvánulásokért büntettek meg minket, pedig a te logikád szerint az ott csak az ellenfélnek szólt.
Ráadásul a "kifele az országból a magyarokkal" rigmus nem az ellenfélnek szólt, hanem az erdélyi magyaroknak. A Steaua meccseken rendszeresen felharsan a rigmus, értelemszerűen nem a pesti magyar szurkolóknak szól, hanem a romániai magyaroknak.

CsekklisztNo.10Reloaded 2014.10.16. 17:57:27

@imperial:
Nem csoda, sajnos, rá kell erre is nézni, a világ szemében a magyarok eléggé lejáratták magukat. Azért a bíró lehetett volna objektív.

Szúnyog 2014.10.16. 18:11:55

@CsekklisztNo.10Reloaded: igazi szarkenő vagy. Ezt csinálja a magadféle mindig. Mert jó, persze, most a románok voltak, de azért határolódjunk el a mieinktől, mert máskor bezzeg..., mert mi már lejárattuk magunkat, ne csodálkozzunk, stb...
Menjetek már a picsába! Ti vagytok azok, akik ha magyart gyaláznak, megmagyarázzák, hogy azért az nem véletlenül. Hányni lehet tőletek, de nagyot. Az örök elhatárolodóktól.

balfékek 2014.10.16. 18:40:41

@turista a saját országában: ekkora buzit még a világ nem látott. Szívesen a keblemre ölelnélek de gyáva szar jankó.

balfékek 2014.10.16. 18:45:13

@ebella: @turista a saját országában: Nélkületek lenne nyugisabb mocskos tolvaj zsidrák buzi fajzatok. Foglalkozzatok a kis tesóitokkal akiknek ti vagytok az apjuk.

Krisz11 2014.10.16. 18:54:18

"a magyar válogatottat nem is oly régen ... hasonló kihágásokért büntetett stadionbezárásra az UEFA"

Hogy mered a magyarságot összehasonlítani a kiválasztott néppel?! Akár csak gondolatban is..
Szörnyűséges antiszemitizmust vélek felfedezni a soraid között.

Girhes Joe 2014.10.16. 18:55:26

Persze, természetesen, magyarozni nem rasszizmus, mert a magyar az nem rassz. Akkor mostantól mocskos szőrostalpú románokat tessék üvöltözni a magyar-románon (zászlóégetés included), meg kifelé a románokkal Erdélyből, meg szar Románia. Úgy látszik ezeket minden további nélkül szabad, "csak" lecigányozni őket nem, merazrasszizmus. Úgy látszik, akkor az UEFA szerint is az a legnagyobb sértés, ha valakit cigánynak nevezünk. :D Gratulálok az orrukig se látó UEFA-jogászoknak.

CsekklisztNo.10Reloaded 2014.10.16. 19:00:21

@Szúnyog:
Minden rasszistától el kell határolódni. Mert ha nem kell a magyar rasszistától, akkor nem kell a romántól sem. Ez így van sajnos. Olyan nincs hogy csak te lehetsz rasszista, meg zászlóégető, a másik meg nem. Pont erről szól ez a poszt: mindkét oldalon vannak rasszista állatok, és egyenlően kell őket mérni.

mr Fülig Jimmy 2014.10.16. 19:53:44

Bolsizó orálcseléd hozod a szinted ahogy a többi fajtabelid.Rájöttél már hogy csak hasznos idiótája vagy a KGB-nek,vagy megígérte nektek putinka Kárpátalját?

mr Fülig Jimmy 2014.10.16. 19:55:04

@Krisz11: Gyenge sutka putinorálcseléd.

xporolyke 2014.10.16. 21:01:19

Nemet srac valoszinu meg az Oktoberfest hatasa alatt volt, de az is lehet hogy par roman beigert neki egy kemenyebb megrontast, amennyiben ezeket irja, hat igy is tett.

Krisz11 2014.10.16. 21:22:25

@mr Fülig Jimmy:
" Gyenge sutka putinorálcseléd. "

És ez mire is érv, kis köcsög búza? Remélem megint kiraknak mint a macskát :D

_most_ 2014.10.16. 23:25:01

azért elég ironikus mikor a nácik kiáltanak rasszizmust, utáljátok a románokat, de az az igazság, hogy nem vagytok különbek náluk.

ebella 2014.10.17. 05:15:00

@_most_: Ha legalja vagy, legalább ne szóld le a másikat!

mr Fülig Jimmy 2014.10.17. 05:33:40

@Krisz11: Könnyű belőletek kihozni a keresztény nemzeti úriembert.Szánalmas nem kicsit a szellemi tartalmad orálcseléd.

2014.10.17. 09:03:36

@_most_:

Magadra ismertél biboldó? A csecsemőgyilkos zsidók Hitler legszorgalmasabb tanítványai, jellemző módon mégis ti óbégattok leghangosabban mások vélt nácizmusáról.

feri846 2014.10.17. 09:38:58

@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó:
Persze, mert ha mindenki olyan náci mint ők, akkor hogyan érvényesülnének?
Egyszerű hatalomtechnika a részükről semmi több.

feri846 2014.10.17. 09:40:00

@mr Fülig Jimmy: Neked mit ígért a Moszad/CIA tandem? :) Hogy itt okádsz..

mr Fülig Jimmy 2014.10.17. 18:29:30

@feri846: Nemzeti keresztény műmájerektől okádok akik milliószám üldözik el a magyart szülőhazájából.