lendvay.jpgMi folyik itt, Magyarországon? Jogos tiltakozás egy rossz döntés ellen? Civil ellenállás? Forradalom? Puccs? Idegen beavatkozás? Vagy egy kicsit mindegyik? Valljuk, be az elmúlt napok alaposan megforgatták azokat is, akik próbálják rajta tartani kezüket a hazai közélet ütőerén. A Jobbegyenes vitát indított, az első témába vágó írást itt olvashatjátok, a második részben futballszurkoló vendégszerzőnk 2006-hoz viszonyítva elemzi a vasárnap esti tüntetéseket. Ha egyetértesz/nem értesz egyet, ha majdnem így látod/totál másképp látod, ne habozz, ragadd meg a billentyűzetet, és írj nekünk a Jobbegyenes Facebook oldalán!

A vasárnap ritka eseménydús volt kis hazánkban, egyúttal jelen sorok írójának határozottan megjavította két jelentős okból is a közérzetét. Egyfelől lezajlott végre egy olyan komolynak mondható tüntetés az Orbán-párt ellen (ez a jó terminus egy egyszemélyi vezetésű, posztkommunista, megöregedett, korrupt, 25 éven át változatlanul egy emberre épülő vezérelvű pártra), másrészt fellebbentette a fátylat az önmagát baloldalinak, liberálisnak mondó oldal lassan nyolc éve tartó krónikus hazudozásáról.

2006 terhe

Aktív fociszurkolóként 2006 óta voltam kénytelen hallgatni a balliberók vádjait, miszerint a „futballhuligánok” és „Orbán által felbérelt fasiszták” gyújtották fel fél Budapestet, mérhetetlen károkat okozva. A tények igazán nem zavarták a vádaskodókat, hogy a károk a tüntetések nagyságához és hevességéhez képest kifejezetten kicsik voltak, nem volt esztelen fosztogatás, tömeges lopások. Nyugat-Európában minden komolyabb anarchista tüntetés a környéken található valamennyi bankfiók vagy McDonald’s bezúzásához vezet, érdekes ezeket a szuperdemokratákat mindez nem bántja. Ahogy látnivalóan arra se fordítottak különösebb energiát, hogy kicsit is átgondolják, hogyan is történhetett mindez. Ők tényleg elhitték, hogy mi, futballszurkolók személyesen kaptuk a rózsaszín csekkeket meg bónokat Orbán Viktortól, az elszámolás pedig nyilván videó felvételek, cellainformációk alapján történt.

1994 óta focimeccsre járóként pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a szurkolók egy nagy részében mérhetetlen düh és keserűség uralkodik el, ha rendezőket vagy rendőröket lát, nem ok nélkül. A rendőrök és rendezők általában ott szégyenítik, alázzák meg a szurkolókat, ahol csak tudják. Rendszeresen bevett gyakorlat a szurkolók vegzálása, megverése, indok nélküli előállítása. A rendezőség nagy része nettó bűnözőkből áll, elég csak a tavalyi Fidesz-székház elfoglalására gondolni, hogy kiket vezényelt ki a hatalom. Ez ellen is tiltakozunk, hogy ezeknek az embereknek a kezébe adnak most gyakorlatilag mérhetetlen hatalmat a sporttörvénnyel.

A tévészékház 2006-os ostroma óta a „futballhuligán”, az „ultra”, eladható szitokszó lett a baloldalon, amely egyszerre mindenre magyarázat. Olyan univerzális jelentéstartalommal bírt, mint 1945-1990 között a „hitlerista”, „fasiszta”, „horthysta”. Magyarázat sem kell mellé, elég, hogy "Orbán fizette őket", és akkor minden DK-s nyugdíjas megnyugszik. Azt már régóta tudjuk, hogy az előítélet és a kirekesztés csak jobboldalról jöhet, ha ezt a baloldalon művelik, akkor az a demokrácia védelme, erre pedig a legjobb példa 2014. október 26-a.

Két tüntetés egy napon

Vasárnap két olyan tüntetés is zajlott Budapesten, amely mindkettő radikálisan új volt a korábbiakhoz képest. 15:00 órára a szervezett magyarországi szurkolócsoportok hirdettek demonstrációt a szurkolók kriminalizálása, az ostoba biztonsági intézkedések és a szurkolói kártya ellen a Kossuth téren, míg 18:00 órától az internetadó ellen tüntettek a József Nádor téren. A szurkolói tüntetés némileg szervezetlenül ért véget, azonban semminemű rendbontás nem történt.

Már ezzel a ténnyel is nehezen birkózott meg a média jelentős része, hiszen beléjük sulykolták, hogy mi Orbán pincsijei vagyunk, nekünk építette a stadionokat (mi egyáltalán nem kértük!), meg csak balhés csürhe vagyunk. Vadabbnál vadabb összeesküvés-elméleteket gyártott sok hozzászóló, miszerint „Orbán rendelt meg minket szétverni a netadós tüntetést”, továbbá „direkt lefoglalták előre a Kossuth teret.” Az igazság az, hogy ezt a tüntetést már 3 héttel ezelőtt engedélyezték, és a szervezése már akkor megkezdődött, amikor a netadónak a gondolata sem merült még fel.

Az igazság pillanata

Az igazi csattanó a Lendvay utcában következett, amikor egyesek úgy gondolták, hogy unalmas szájkaratéval meg telefonvilágítással nem lehet eredményt elérni, és a tettek mezejére léptek. Azt kizártnak tartom, hogy az ostromlók nagy része fociszurkoló lett volna, elnézve a képeken a sok nyiszlett legényt, inkább a testnevelés alól felmentettek alkották a látható többséget. Ekkora már öröm volt olvasni a kommenteket, a sok balliberó megzavarodását, láthatóan nem értették, mi történt. Hiszen nekik a Köztársaság térről azt mondták, hogy aki tüntet, ne adj Isten erőszakos, az Orbán által felheccelt futballhuligán.

Még ennél is nevetségesebb volt a Fidesz-közeli orgánumok erőlködése, a Pestisrácok.hu szerint tatabányai verőlegények terrorizáltak mindenkit, azonban az Magyar Nemzet és a Hír Tv már némileg árnyaltabban fogalmazott. (Azt azért ne felejtsük, hogy az MNO jelenleg Simicska-újság, tehát nem meglepő, hogy ők jelenleg nem állnak egyértelműen az Orbán-párt oldalára ebben a kérdésben.)

A kettős mérve fogságában

Vasárnap este egy teljesen vegyes, nagy részben baloldali, vagy balliberális körökhöz köthető tömeg ostromolta meg a Fidesz székházát. Azonban ezek az emberek mégsem voltak „fasiszták”, „csőcselék”, „huligánok”, meg akik golyót érdemelnek. Jelen sorok írója egyáltalán nem gondolja ezt, szerintem egy nagyjából passzentos tüntetés ment le, ami még belefért a demokratikus keretek közé. Mégis milyen eredmény várható attól, mert feltartom a mobilomat? Komolyan gondolják egyesek, hogy Orbánt és csapatát meghatják a siralmak? Nem, ők egy dologból értenek, az az erő nyelve, amit most valamennyire a bőrükön érezhettek.

Minket, szurkolókat 2006 óta gyaláztak azok, akik most megrohamozták a Lendvay utcát, neveztek és neveznek még ma is fasisztának. Ők azok, akik halál biztosan ítélkeznek másokról, akik nem is akarnak a dolgok mögé ásni, csak címkézni. Tombol bennünk az előítélet, elképesztően kirekesztők, mégis játsszák azt, hogy ők demokraták és európaiak. Az SZDSZ szellemi örökösei ők, akik mára teljesen lejáratták ezen fogalmakat, és mindebből semmit sem tanultak.

Engem azonban vigasztal, hogy ez a kettős mérce egyre több embernek tűnik fel, és talán végre elindulhat érdemi, normális párbeszéd az emberek között. Ha másra nem, erre jó volt ez a vasárnap este.

Egy magyar szurkoló

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr356840813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tarackos 2014.10.28. 18:51:37

Én csak képeken láttam a tüntit de érzek némi zavarat a poszter fejében. A képek alapján ezek a fiatalok sehol sem voltak 2006-ban, ezért min. komolyabb érvelés kell ahhoz, hogy közvetlen ballib befolyásoltsággal vádolják őket.

Az mindenhol máshol úgy van, hogy a keretekért, pl. a szólássabadszágért vagy általában a szabadságért a libsi meg bal beállítottságú emberek inkább demonstrálnak, tehát statisztikailag nem meglepő ha a poszter ezt érzékelte.

Sztem az a lényeg, hogy vannak ügyek amik menték igen is össze lehet fogni.

Ezekből fog összeállni a nemzeti minimum!

(Nem a konkrét esetekből hanem a mögöttük lévő elvek elfogadásából vagy azok elutasításából.)

Részemről mindegy ki szervezi ezeket uazt tudom mondani, mint a Millánál: legyen ez a magyar Hyde park!

UFF

Brix 2014.10.28. 22:51:55

"Minket, szurkolókat 2006 óta gyaláztak azok, akik most megrohamozták a Lendvay utcát, neveztek és neveznek még ma is fasisztának"
Akik most "rohamoztak" 2006-ban még sehol sem voltak, annyira fiatalok.
Mára felnőtt egy generáció, akiknek 2006 semmit sem mond, de elegük van Orbán önkényuralmi rendszeréből

Sinistroll 2014.10.28. 22:58:16

1., Igen, 2006-ban felbérelt nácik randalíroztak. Orbán pedig a fél törvénykönyvet átíratta, hogy kimosdassa őket.

2., A magyar fociultrák náci disznók. Lásd Bukarest 2014.

3., Azt, hogy az álarcos idiótákat ki küldte a Fidesz székházhoz, mem tudjuk. Csak azt, hogy a baloldal elítéli őket.

Le lehet nyugodni a picsába. Ultrák, Jobbik, Nácik, menjetek haza.

tomfree 2014.10.28. 23:12:19

@Sinistroll: 2., A magyar fociultrák náci disznók. Lásd Bukarest 2014.
Te egy rohadt románbérenc köcsög vagy. Takarodj bukarestbe.

Hun Endorfin 2014.10.28. 23:21:48

@Sinistroll: Nem tudom hogy, troll vagy, vagy hülye?
Egyébként még ha "nácik"( ami mint tudjuk baromság hisz, akiket ti szél liberálisok náciknak neveztek azok többnyire max hungaristák vagy azok se. És igen, van különbség. ) lettek volna, az feljogosította volna a rendőröket és a BV-seket arra amiket elkövettek mind kint, mind bent? Ámérikában a ti nagy csodás országotokban nem hogy IGAZI , VALÓDI náci párt van(üsd fel érte a wiki-t), de még tüntizhetnek is nyugottan, nem szokták megkínozni őket, vagy fejre mért gumi-lövésekkel megvakítani őket.
2. sztem te még sosem voltál meccsen, szal akár ejtheted is a témát.
(lásd bukarest 2014?tán mi égettünk magyar zászlót, mi dobáltunk fáklyákat[nem vissza, hanem oda :) mi üvöltöztük hogy kifelé a magyarokkal az országból, meg hazátlanok, meg mongolok stb? nem hinném. az meg hogy cserébe egy kis cigányozás volt ill a fradisták a dobálózás hatására a meccs kezdetén betörtek a román szektorba szerintem válalható. Főleg hogy utána hogy a román rendőrök a sajátjaikat verték véresre mert szólt a német ellenőr hogy jó lenne ha lenyugodnának, mert 0:3-al mi kapjuk a meccset. ]
3. Azért olyan hevesen nem ítélte el őket, főleg hogy balosok is voltak köztük, pl az aki felmászott a Sándor-palotára (igen, mind tudjuk mit kapott volna ha a fehér háznál ,vagy sok más helyen próbálja ezt meg)
Le lehet nyugodni a picsába, és bújj szépen vissza az Instantba..

Rodolfo63 2014.10.28. 23:33:03

"Vasárnap este egy teljesen vegyes, nagy részben baloldali, vagy balliberális körökhöz köthető tömeg ostromolta meg a Fidesz székházát."

a tüntetők nagy része nem pártszimpátia alapján vett részt az eseményen - ezt azért hozzátehetted volna

Peterpapo 2014.10.28. 23:35:47

Tök viccesek a hozzászólók. Mindenki általánosít. Bizony vannak a szurkolók között nácik, de nem mindegyik az. Bizony a ballibek között is vannak túlérzékenyek, meg trollok, de nem mindegyik az. Szerintem mindenki nyugodjon le a picsába.

_most_ 2014.10.28. 23:38:57

nincs bajom a fociszurkolókkal, és egyetértek azzal, hogy média démonizálja őket, de azért az igazat megvallva ebben a szurkolóknak is van egy jó adag felelősségük, hisz bőven adtak erre okot, nem egyszer törtek-zúztak a focimeccsek alatt, előtt, után, igaz, főleg régebben volt ez jellemző, de azért nem kell itt eljátszani az ártatlanul meghurcolt cigányok szerepét. És nagy tévedés, hogy csak a baloldal lenne előítéletes a szurkolókkal, a társadalom nagy része megveti a szurkolókat és sokan nyugodtabban mennek ki egy focimeccsre, ha nincsenek ott az ultrák, ez a keserű igazság. Szóval lehet tüntetni, de többség megint csak azt fogja látni, hogy azért nem akarnak a szurkolók regisztrációt, hogy büntetlenül randalírozhassanak, szar dolog az előítélet, de az a szomorú, hogy még ezek után sem értitek mi a baj a rasszizmussal.

Szelid sunmalac 2014.10.28. 23:44:00

Na. Most majdnem megsajnaltam szegeny ultrakat es elbittem, hogy ok a bekessegrol hiresek es uldozik szegenyeket.

lifelike 2014.10.28. 23:45:08

jelenleg nincsenek balosok meg jobbosok meg liberálisok, polgárok vannak akiknek elegük van a retek kormányból és el fogják őket zavarni, pont leszarja mindenki hogy ki milyen politikai irányt kedvel MÁSKOR
sok poszter nem tud túllépni a saját sértettségén és belemagyaráz minden faszságot, mint itt is

Sinistroll 2014.10.28. 23:46:38

@Peterpapo:

Pontosítsunk egy picit. Az ULTÁKRÓL beszéltem, nem a "fociszurkolókról".

Az ultrák nem fociszurkolók. Hanem egy náci horda, amelyik történetesen a focimeccseket használja arra, hogy a beteg hajlamai kiélje. A foci, az egy sport. Közük nincs hozzá.

Megjegyzem, ha már ultra barátaink olyanok amilyenek, akkor legalább miért nem vállalják be? Homoszexuális polgártársaink pl. ebben (is) fényévekkel előttük járnak.

www.youtube.com/watch?v=zSyUeJWSfRg

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 00:09:57

Liberális vandál futballhuligánok. Simán fel akarták gyújtani a fél várost! 700 Ft miatt:)

Reszelő Aladár 2014.10.29. 00:10:15

Mondjuk az ultrák folyamatos balhézásait nem értem. Tényleg miért van rá szükség?
AMúgy pedig az internetadóval nem értek egyet.

Rwindx 2014.10.29. 00:12:23

Ez egyik bevarrt tatabányai srácot történetesen ismerem, ebből tudom hogy mindkét oldal hazudik.

Se nem ultrák, se nem felbérelt verőemberek.

@Sinistroll: te meg ha van rá időd légyszi lődd magad fejbe, túlságosan lehúzod a világ átlag IQ-ját. Kösz előre is.

jelentéktelen alak 2014.10.29. 00:18:38

Nem tudom ki, hogy van vele, de én 2006-ban is egyet értettem a tüntetők követelésével és most is. Akkor is elítéltem az erőszakot és most is. Akkor is biztos voltam benne, hogy nem magától ugrott ki a nép a fotelből és most is. (valaki tudatosan heccelte őket)
Akkor is elvártam volna, hogy a tüntetők maguk követeljék a vandálok megbüntetését és most is.
Szerintem akkor is csőcselék tajtékzott és most is.
Mellesleg a józanul gondolkodó emberek zöme is így látja. Akkor milyen kettős mérce van itt?

Sinistroll 2014.10.29. 00:18:41

@Rwindx:

Mutasd meg, hogy kell, lécci! :-)

i.ytimg.com/vi/tqyxXX3Ra4A/hqdefault.jpg

No, jó, nekem mára elég volt. Jó éccakát kívánok!

Hajdú Peter 2014.10.29. 00:32:42

2006-ban megtudtuk, milyen amikor a "demokratikus" baloldal hatalmon van, most megtudtuk milyen amikor a "demokratikus" balloldal ellenzekben van.
2006-ban demokratikusan lottek az emberek koze, most demokratikusan felgyujtjak a varost. Milyen szep is demokracia.

campobaszo 2014.10.29. 01:04:42

1994 óta jársz "focimeccsre"?
Itt valami tévedés lesz!Magyarországon a foci 1986-ban meghalt!

2014.10.29. 01:05:05

@Hajdú Peter: Minden nézőpont kérdése, viszont a 2006-os helyzet rendőri "kezelése" objektíven is megítélhető: szakszerűtlen, több ponton súlyosan szabályellenes, és politikai célokat kiszolgáló.
Most pedig a rendőrök megfelelően kezelték a helyzetet.

2014.10.29. 01:06:31

@campobaszo: Spiritiszta szeánsz..

Kapitány_1 2014.10.29. 01:28:06

Ennél a posztolónál világosan látni, hogy a 8 általánost el tudta végezni 15 éves korára és csak a szakmunkásképző 2-ik osztályának első félévében hullt ki az emberszabásúak sorából.
2006-ban csőcselék dühöngött, felbérelt ultrák, aki ott volt látta és hallotta. Nem fért bele a demokrácia keretébe, általánosságban véve megérdemelten kapott mind a fejére. A mostani randalírozók is a fidesz bérelt emberei voltak, hogy aztán rá lehessen fogni az ellenzékre a bajkeverést. Mi több, ez az egész netadós dolog egy célt szolgál csak - a sikkasztások, a jenki kitiltás és a kormányközeli körök mocskos maffiadolgainak eltakarására.

áasdklfjáasn 2014.10.29. 02:04:19

@tomfree:
Ezzel a hozzászólásoddal igazoltad is, amit írt. Kár, hogy nem érted a parányi náci agyaddal.
Gratulálok.

Egyébként elég röhejes, ahogy a blogger próbálja összemosni a 2006-os, gyújtogatásokkal, autóborogatásokkal, rendőrdobálással díszes csőcseléktombolást a mostani tüntetéssel, ahol egyedül a Fidesz-székház pár ablaka sérült meg.
Ártatlanik tulajdonában karcolásnyi kár sem esett.

Nehéz ezt felfogni, ugye?

Ami pedig a fociszurkolókat illeti, bizony, agyatlan huligánok. Elég megnézni és meghallgatni, hogyan "szurkolnak". Gondolok itt a Ki nem ugrál kezdetű, az ...indul a vonat végű és egyéb hasonló rigmusokra.
Amíg ezek mennek, ne várjátok el, hogy értelmes embernek gondoljon benneteket bárki, nem az emberek közé szabadult emberszabású csürhének.

áasdklfjáasn 2014.10.29. 02:17:29

@Fagyis Jimmy:
Ami feljogosította a rendőröket, az a gyújtogatás meg autórongálás volt.
Ezért meg is érdemeltétek volna még az éles lőszert is.

Az pedig elég szar, hogy szerinted ami a román-magyaron történt, az vállalható. Ezért tartanak benneteket annak, aminek. Jogosan.

@Tudományos libsizmus:
Utánaszámoltál már, hogy az a 700 Ft valójában majdnem 900 (tudod, a mongolidióta Matolcsy miatt van világrekordnyi 27% áfa is).
És ha van okostelefon is a családban, akkor ez telefononként plusz 900 Ft.
Ennek az átgondolásához agy kellett volna, azt meg elfelejtettél növeszteni, mi?

@Hajdú Peter:
Seggfejkém, a várost ti gyújtottátok fel 2006-ban.
Most ilyesmiről szó sem volt. Pár ablakot törtek be. Igaz, azt sem kellett volna, de ez ezredrésze sem volt annak, amit ti csináltatok 8 éve.

@balfaszokkal sáncoló:
Merthogy most nem volt helyzet.
Kíváncsi lennék, mit tettek volna több ezer autóborogatóval és gyújtogatóval szemben. Mert most kb. 300 ember volt a Fidesz-székháznál, és abból csak párszor tíz balhézott.

alvito 2014.10.29. 03:26:36

@áasdklfjáasn:" Utánaszámoltál már, hogy az a 700 Ft valójában majdnem 900 (tudod, a mongolidióta Matolcsy miatt van világrekordnyi 27% áfa is).
És ha van okostelefon is a családban, akkor ez telefononként plusz 900 Ft.
Ennek az átgondolásához agy kellett volna, azt meg elfelejtettél növeszteni, mi?"

1. az adónak nincs ÁFÁ-ja

2. olyan szó nincs, hogy mongolidióta, csak olyan, hogy "mongoloid idióta", de a civilizált világban ezt sem használják, hanem Down-szindrómának nevezik.

3. te még mongoloid se vagy, hanem csak úgy simán.

4. mivel itt te vagy az, akinek nincs agya, remélem, legalább otthon van nálatok egy OKOS telefon.

Void Bunkoid 2014.10.29. 03:44:08

Az "ultrákról" egyetlen vicces élményem van 2006-ból, pont a tüntetéshullám után pár nappal éppen sörözgettünk, amikor a társaság egyik nőtagjába (nem ám belénk, hanem a csajba) belekötött egy ilyen csodálatos emberke nagyon részegen és egyedül, bittos lemaradt a hordájától, mert nem akart vele hangosan gyurcsányozni és kitartásozni. Amikor normálisan megkértük, hogy legyen szíves üljön arrébb, akkor nekünk állt, hogy bezzeg ő a hazafi, aki dobálta a macskakövet négy napja, ő harcol az igazságért.

Amikor meguntuk, és közöltük vele, hogy ha most nem áll le és megy el, akkor kivágjuk, mint macskát szarni, akkor az volt az első reakciója, hogy hozzá ne merjünk érni, mert feljelent.

Érted, FELJELENT. Az bújik a rendőr háta mögé, aki még négy napja kővel dobálta.

No comment.

Pop40 2014.10.29. 03:54:10

Kedves poszter, ha jól értem, neked a 2006-os, meg a 2014-es kár ugyanaz a kategória?

2006-ban a csürhe a fél várost felgyújtotta, köztük magánemberek autóinak tucatjait (akiknek semmi közük nem volt a balhéhoz), kompletten kifosztott és lerombolt egy tv-székházat (aminek szintén semmi köze nem volt a balhéhoz.) És ez ment heteken át.

A mostani tüntetésben meg a fideszes maffia székházának betört 1-2 ablaka, lejött 1-2 redőny meg némi vakolat, és 1-2 íróasztal megrongálódott. Külsős tulajdonban semmi kár nem esett.

Ha neked ez ugyanaz a kategória, mint a 2006-os, akkor vagy vegyél szemüveget, vagy iratkozz be az általános iskolába, ahol megtanítanak számolni.

A szurkolókat meg valóban nem kedvelik különösebben sehol, de lássuk be, ez nagyon nem véletlen.
Most is a regisztráció ellen tüntettek, ami egy külsö - a foci iránt nem feltétlenül érdeklődő - szemlélő fejében egyféleképpen csapódhat le: úgy, hogy zavar titeket a reg, mert nem tudtok miatta nyugodtan balhézni.

kubikos11 2014.10.29. 05:06:50

Kinek az érdeke, hogy balhé legyen, s elriassza a "jaj,csak nyugalom legyen" átlagembert?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.29. 05:40:32

Megkezdődött André Badfriend irányításával a puccs.

inkvisitor 2014.10.29. 06:20:15

Ez vicces.
Az illető kinn volt 2006-ban is a tüntetésen, mert az az egyik feladatza, hogy hitelesen jelentse a megfigyeléseit. Ezt egy irodában üldögélve nem biztos, hogy olyan pontosan tudja tenni, mint ha kinn az utcán figyeli az eseményeket. A 2006-os eset kapcsán valamiért nem moindogatták, hogy ő irányítaná a dolgokat.
Az eslő kétharmaddal a Fidesz kapott egy hatalmas, megelőlegezett bizalmat, amit a következő 4 évben sikerült annira eljátszani, hogy a következő 2/3-hoz már csak ügyeskedéssel, a szabályok módosításával tudott eljutni, és nem tanult a dologból. Addig feszítette a húrt, amíg az embereknek elege lett. Egyre komolyabb hitelességi deficitbe kerül, ugyanúgy, ahogy a MSZP került annak idején.

aleb19 2014.10.29. 06:34:42

vegre lehet majd gyerekkel is meccsre menni,ha a fusztralt balhes barmok kint maradnak

JitterAee 2014.10.29. 06:47:09

Számomra hihetetlen hogy emberek képesek 1 bitesként működni. Ha nem a jobb akkor a bal, ha nem a bal akkor meg a jobb. Mindkét oldal csak ezen az 1 bites szűrön látja a dolgokat.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.10.29. 07:03:06

@maxval birca hozzászóló: Lószart. Érdekes, hogy amikor 2006-tól tüntettek a kormány ellen, az bizony forradalom volt, ha a fidesz kormány ellen tüntetnek, akkor amögött "áll" valaki. De tudod mit, legyen. Ha a fidesz ki akar minket vezetni az EU-ból, akkor leszarom, hogy ki támogatja Magyarországot ennek a megakadályozásában.

gftamas 2014.10.29. 07:03:10

Baromira "békésen" zajlott az a focitüntetés, ahol petárdákat és füstbombákat hajigáltak.... láttam mi történt. Elég szomorú, ha valaki úgy véli ezek a békés jelző velejárói.....

gftamas 2014.10.29. 07:09:05

Mellesleg a Fidesz kommunistább mint a pártolói által sokat szidott baloldal. A kormányfő egy ex KISZ titkár a kormányban meg hemzsegnek a volt MSZMP tagok.... még ex párttitkár is van köztük... a módszereik is tökéletesen megegyeznek a 70-es évek politikájával. ( A nyugat az ellenségünk, az oroszokkal barátkozunk, csak a párttal szimpatizálók nyerhetnek állami pénzeket, stb....) Hát ilyen a mi hazánk jobb oldala....

gftamas 2014.10.29. 07:17:36

Alvito: Azt mondod az adónak nincs ÁFA-ja.... Szomorú a tájékozatlanságod..... csak példaként: az üzemanyagok jövedéki adójára is rárakódik még a 27% ÁFA.... interneten ellenőrizheted... most még plusz költségek nélkül....

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.10.29. 07:28:06

Azt értem, hogy utálod az SZDSZ-t és mindent ami rá emlékeztet, de ennek a posztnak akkor sincs értelme.
2006-ban huligánok romboltak, 2014-ben huligánok romboltak. Miféle kettős mérce ez?

oszt jónapot 2014.10.29. 07:29:23

@Zoxo: A pestisrácok eldönthetnék végre, hogy mit hazudnak, tegnap még a bajnaigárda volt szerintük.
(Úristen, lehet Bajnai szkinhed lett?)

na__most__akkor 2014.10.29. 07:29:59

Hátigen.

Kétezerhatban az akkor ellenzéki párt (FIDESZ... tudod, vaze, melyik az) szétbaszta a várost.

A letartóztatottak azóta nemzeti hősök, felmentve.

Képviselők lebontották a kordont a Parlament előtt. A rendőrök sunyítottak/asszisztáltak, merthogy mentelmi jog.

Elmentek ti a picsába.
FIDESZ, ha nem értetted volna eddig.

Exploiter 2014.10.29. 07:53:36

@campobaszo:

Baloldal nincs már az országban.
Biztos szar lehet érezni, hogy már Átlagos Pista is véreteket venné, de ez ilyen sport.
Én nagyon-nagyon örülök annak, hogy a jelek szerint nem csak agyhalott honfitársaim vannak.
Hosszú évek óta először örülök bárminek, ami politika.
Csak így tovább Magyarország!

oszt jónapot 2014.10.29. 07:58:52

@Exploiter: igazad van, de hogy szúrtad ki pont azt a hozzászólást? :D

odamondó 2014.10.29. 08:11:16

A képeket nézve egy fiatalos csoportot látok akik eddig valószínűleg nem foglalkoztak a politikával, de viktor úgy tűnik sikeresen belecsapott a szarba ennek a korosztálynak a "játékába".

Egyetlen probléma, hogy mi legyen? Mi lehet a jövő? A felsővezetés teljesen korrupt. Oldal váltás teljesen felesleges (meg merem kockáztatni ez a fiatalabb réteg azért annyit ért hogy nem az MSZP vagy bármi ilyen lenne a megoldás). De sokkal komolyabb problémák vannak hogy a gazdaság egy romhalmaz, emberek külföldön stbstb

bkover 2014.10.29. 08:18:29

kár volt ezt a posztot a zsindexre megírni. de legalább megpróbáltad. kár, h itt csupa "demokrata" kommentel, aki két forintért az anyját eladná.

Kukorica József 2014.10.29. 08:18:36

Mikor milliárdokat lopnak, földtörvényt hoznak sehol nincs ez a tömeg.
700 ft miatt meg felgyújtják a várost.
Alja nép ez a kommenista...

Exploiter 2014.10.29. 08:19:55

@oszt jónapot:

Untam már a hivatásosokat, minden blogon ugyanaz a pár nick trollkodik. Ezt a nevet ma még nem láttam.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.29. 08:22:18

@alvito:
"1. az adónak nincs ÁFÁ-ja"

A perc alapú telefonadónak van, úgyhogy valószínűleg ennek is lesz.

látens liberális 2014.10.29. 08:22:37

A kommentek alapján én azt látom, hogy a magát baloldalinak, liberálisnak és demokratának hazudó oldal ugyanaz a gyülevész csürhe, mint amilyen korábban is volt.Semmit sem tanulnak és mindent elfelejtenek.Ezek nem fogják legyőzni a fideszt, bármennyire is kretén egy párt az.Mert a ballibek még kreténebbek.
Egyébként egyetértek a netadó ( és a fidesz) elleni tüntetéssel, mint ahogy egyetértettem anno a Gyurcsány és bandája elleni tüntetéssel is.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.29. 08:25:41

@Pop40:
Na meg a szerveződésben is óriási különbség van, ez a tüntetés ugyanis tényleg nagyrészt spontán szerveződött, ehhez persze pont az kellett, hogy a közösségi hálókat használják a fiatalok, mert 2006-ban még ez egyáltalán nem volt annyira elterjedve.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.29. 08:28:35

@Exploiter:
Az a baj, hogy csak baloldal van ebben az országban, ezért nem jutunk előbbre.

ratched nővér 2014.10.29. 08:35:59

tömeg ostromolta meg a székházat???
én ott voltam, egéralátéttel bedobtak két ablakot.
igaz ez a sgszájú fideszbnkó szerint 10 milla kár. talán azért mert a csuti vajda szomszédja ennyiért cseréli ki :)

Mr. Rocketfinger 2014.10.29. 08:47:28

lol. szegény posztíró legalább elolvashatta volna még egyszer amit írt.

"A tévészékház 2006-os ostroma óta a „futballhuligán”, az „ultra”, eladható szitokszó lett a baloldalon, amely egyszerre mindenre magyarázat. Olyan univerzális jelentéstartalommal bírt, mint 1945-1990 között a „hitlerista”, „fasiszta”, „horthysta”."

a harmadik mondatodban "BALLIBERÓZOL" te szerencsétlen. ez pedig már évek óta nagyon jól eladható szitokszó lett a jobboldalon, amely egyszerre mindenre magyarázat. Olyan univerzális jelentéstartalommal bír, mint bármikor a „kommunista”, „zsidó”, „nemzetrontó”, "hazaáruló".
én nem vagyok fideszes, mszp-s, dk-s, nem vagyok futball "szurkoló", nem vagyok zsidó. nem csalom a feleségem, viszont fizetek adót. nem gyújtok fel autókat, de nem is dobálok pártszékházakat.
egyetlen dolgot szeretnék! nyugodtan élni!
akkor most hogy van ez?
szóval elmész te is a p..ba az emelkedett hangvételű, sértődött posztoddal.

Balogh Torrente Tibi de la Omlás (törölt) 2014.10.29. 08:56:05

@Mr. Rocketfinger:
Az a jó, hogy ha valaki a pártja által szájába adott szitokszót, ez esetben a ballibet használja, akkor tudni lehet, hogy nem érdemes vele vitatkozni, mert a legbutább hívek közé tartozik. Vagy ha mégis, akkor meg kell kérdezni az ilyenektől, hogy mit jelent a baloldali és mit jelent a liberális, majd kombinálja össze őket, és mit kap.

cenzuratroll bosszanto 2014.10.29. 08:59:14

Nincs itt semmiféle kettős mérce, ortyinista.
Mennyit kaptál vityától ezért a szösszenetért?

Exploiter 2014.10.29. 09:16:03

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

Immár második ciklus óta csak és kizárólag az ún "jobboldal" hoz döntéseket, bármiféle kontroll nélkül.
Tehát miért nem haladunk előre...?

Mivel én valóban mérsékelt jobb oldali vagyok, ezért engem nehéz megvezetni ezzel a jobb-bal dumával, még az mszp is jobbra helyezkedett el a fidesztől.
De szerencsére elzavarták őket is a francba, hátha elzavarják ezeket is.
Akkor talán jöhet a valódi rendszerváltás, ennyi fáradtságos év után.

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 10:42:03

@Pop40:
Hagyjuk már ezt a felgyújtottákafélvárosozást. Rudi és Baló kocsiját gyújtották fel, meg egy rendőrautót Gyurcsány fizetett provokátorai, akik ezzel segédkeztek a kormánynak a rendőrállam bevezetésében.

Pop40 2014.10.29. 10:42:04

@Balogh Torrente Tibi de la Omlás:

természetesen.

ma már az, hogy pl egy tüntetés fészbukon is szerveződik, teljesen magától értetődő.

mellesleg hol szerveződjön egy netadó elleni tüntetés, ha nem a neten?:D

Pop40 2014.10.29. 10:48:10

@Tudományos libsizmus:

Na ne mondd.

És akkor itt mit csinálnak a jóarcú ifjak, szalonnát sütnek?

hetek.hu/files/images/2011/41/tv_ostrom.jpg

index.hu/gal/?dir=0609/belfold/TV4_galeri/

Mellesleg nem is tudtam, hogy Baló meg Rudi kocsiját felgyújtani az egy tüntetésen ilyen magától értetődő.
Ha legközelebb a te kocsid gyújtják fel, azt is ennyire természetesnek veszed majd?

Pop40 2014.10.29. 10:50:11

@ratched nővér:

Valószínűleg azt vették alapul, amit Simicskáék egy ilyen "káresemény" után kiszámláznak a felújításért. :D

Tudományos libsizmus 2014.10.29. 11:09:25

@Pop40:
2006 óta lökik a libsik a felgyújtottákafélvárosozást. Marhára unalmas már.

Ha akkor nem játszik rá Gyurcsány a pesti proli "csak nyugalom legyen" életérzésére, az SZDSZ elbukja Budapestet az önkormányzati választásokon. Demszky így is épp hogy nyert. Ez esetben nem 2010-ben, hanem 2006-ban összeomlik az SZDSZ és az adott körülmények között simán magával ránthatta volna a kormányt.

Ezért ostromoltatta meg Gyurcsány a TV-t. Röhöghetnékem szokott támadni, ha rázendít a libsi kórus a felgyújtották a fél várost dogmára:)

Pop40 2014.10.29. 11:53:34

@Tudományos libsizmus:

Unalmas vagy sem, attól még igaz.

A fent linkelt képekről mesélnél valamit, mit látsz rajtuk?
Mert én valahogy nem azt látom, amiket te meséltél.

Az meg, hogy Fletó ostromoltatta meg a tv-t, szimpla fikció, majd ha bizonyítékod lesz rá, hogy ő szedte össze a (jobbára széljobbos) gyújtogató csőcseléket, szólj. :-)

alvito 2014.10.29. 12:31:44

@gftamas:
A jövedéki adó a kereskedelmi ÁR részét képezi. Nem csak nálunk.
Ez forrásadó lesz. Nem?

gftamas 2014.10.29. 19:24:24

@alvito: A forrásadó teljesen más. :) A Jövedéki adó a NETTÓ árba van beépítve és még rárakódik emiatt az ÁFA.

alvito 2014.10.29. 20:52:36

@gftamas:

Nna, most télleg. Lépj felfelé két lépcsőfokot, pls. Ekkor megpróbálhatjuk egymást teljes értékűnek tekinteni ezen a szinten.Na jó, én is lépek felfele ...egyet :D.
A kérdésem arra irányult, hogy szerinted forrásadó típusú lesz-e vagy jövedéki adó típusú lesz- mondjuk úgy, hogy könyvelési szempontból.
Mert ha jövedéki adó típusú lenne (ahol egyértelműen a fogyasztóval akarják megfizettetni az állam hasznát), akkor az egyértelmű kereskedelmi áremeléssel ér fel, melyet a felhasználó fizet meg.
Márpedig itt azt mondják, hogy az adó alanya fogja ezt megfizetni, aki nem más, mint a szolgáltató.

2014.10.31. 11:39:36

Adjátok itt a szépszemű ártatlan báránykát, hülye libbancsok, mintha békés, fűevő hippik lennétek ... Miközben ha volnátok annyian, meg olyan erősek, a százszorosát művelnétek annak, amit a gyurmány fizette provokátor hordák 2006-ban ... Érdekes, más, nyugati országokban és városokban szélsőbalos, "anarchista" meg punk tüntetők vernek széjjel fél városokat, vagy az egy-két JOGOS rendőri akció közben odaveszett bűnözőjük miatt felajzult fekák visznek véghez apokalipszisbe illő rombolást és fosztogatást, de valahogy mégsem hallottam, hogy a csőcselékezők ezt is elítélték volna.

Jut is eszembe: tudjátok, Gerő '56-ban is csőcselékezett, utána meg Kádár söpredékezett, tán csak nem onnan e szép hagyomány? ...

S akinek meg az keltette fel a figyelmét, hogy egy ilyen elkóborolt "béközepes" a kocsmai asztaltársaságukhoz tévedvén végül már valamiféle "feljelentésről" zagyvált, még erről sem vágja, hogy valójában MIFÉLÉK voltak ezek, kb. mint a zsaruknak anno dolgozó, a pesti alvilágba sűrűn beépített vamzerok, hát csak úgy voltak "nácik" vagy "ultrák" azok a 2006-os provók is.

Tehát sokadjára jelentem ki itt is, hogy 2006-2007 eseményeinek sorozata úgy meg volt előre szervezve és tervezve, hogy a kitalálói még azt is jól tudták, hány évtizedes nyomot fognak vele hagyni vele a magyar közéleten, és belpolitikán, minden fanatikus agyát a megfelelően bégetendő "söpredék" vs "hazafiak" irányba huzalozva ezzel. Mindkét oldal hasznát és híveiknek állhatatos nyomulását hosszú időre biztosítva be.

Orbán meg egész egyszerűen NEM szervezhette, mert ha tökös gyerek lett volna, akkor nem vekkerezik ott, olyan szánalmasan, s nem a tévét ostromoltatja, hanem a Parlamentet, a maszop- és szadesz-székházakat, a Gyurcsány-villát, meg a fél budai hegyvidéket ...

S ugyan miféle elégtételek születtek, mikor kb. a fél magyarországi rendőrséget kellett volna leszerelni és elzavarni közmunkára ezek után, a röhögő és a hivatali utódjával máig is jó haver görényit 5-10 évre lesittelni, gyurmányt meg őmellé, de 20 évre, és minden vagyonát szétosztani az akkor az utcákon bántalmazást szenvedett civil járókelők között?

Fogjátok már fel, hogy minden csak színjáték, minden csak kirakat, hogy gyűlölhessétek ezt az országot és a népét, mint nemzetet, függetlenül attól, hogy éppen ki is kormányozza ...
süti beállítások módosítása