tripla_facepalm.pngAmikor a hónap végén (sokszor már a közepén) a bankszámlámra tekintek, gyakran elfog az ellenállhatatlan vágy, hogy pár száz kilométerrel nyugatabbra éljek. Átkozom Árpád vezért, hogy a pozsonyi csata után miért nem nyargalt el egész népével legalább a Rajnáig, és telepedtünk meg ott. (Jó tudom, Árpád vezér valószínűleg elesett az ütközetben, de akkor is, a többiek még megindulhattak volna.) Aztán jön egy-egy ilyen hír, és rájövök, hogy kőművesként, pincérként, vagy tanárként nyilván sokkal jobb lenne odaát - de a legcsekélyebb közéleti érdeklődéssel bíró értelmiségiként már biztosan rég egy gumiszobában nyáladzanék.

Történt, hogy Nicolas Sarkozy fia, Jean, miután egy konzervatívnak nevezett politikus csemetéjeként néhány százszor végig kurvázta és kólázta a párizsi éjszakát, rájött, hogy valahogyan mégis csak a fater nyomdokaiba kellene lépni a politikai életben. Persze a jobboldalon, mert ott már valamennyire ki van taposva az ösvény előtte. Néhány évre eltűnik a nyilvánosság elől, majd 2008-ban visszatér hardcore katolikusként. Aztán rádöbben, hogy a politikához is pontosan ugyanaz a három dolog kell, mint a háborúhoz (de az is lehet persze, hogy őszintén megszerelmesedik), és elveszi egy milliárdos lányát. Aki történetesen ortodox zsidó.

No, gondolhatnánk, erre aztán lecsap radikáljobb. De nem, mert ők mostanában ama "zs" betűs szót le sem írhatják, hiszen épp ezerrel igyekeznek levakarni magukról az antiszemitizmus skarlát betűjét. A szélsőbaloldal azonban nem hagyja ki a ziccert. Ők ugyanis azon túl, hogy vadul egyházellenesek, szociálisan überdemagógok, lelkesen támogatják a bevándorlást és a melegházasságot - amúgy nem kicsit antiszemiták is.

És a szatirikus radikálbalos lapban, a Charlie Hebdo-ban megjelenik egy olyan ordenáré, primitív stílusban zsidózó cikk, amelyet Magyarországon még a Szittyakürtt sem jelentetne meg, de lehet, hogy még a kurucinfó is visszaküldene egy kis átdolgozásra. A szerző, az amúgy elismert karikaturista, Siné szerint Jean Sarkozy "ügyes fiú, tudja, hogy kell érvényesülni ebben a kurva életben: egy zsidó lányt kell elvenni. Mellette és vele könnyebben lehet lopni. Zsidó vér úgyis van már benne."

Aztán, hogy igazán kerek legyen a történet: a dologból hatalmas botrány kerekedik, a vérig sértett mágnás-lány apja odaszól a szélsőbalos lapnak, akinek a tulajdonosaival amúgy régi haverok, hogy ezt talán még se kellett volna. A botrányos írás szerzőjét pedig hipp-hopp kirúgják a laptól.

Foglaljuk akkor össze: A konzervatív politikus fia drogos playboyként tölti ifjú éveit, később politikai karriert akar, ezért kőkatolikus lesz. De kell hozzá anyagi háttér is, ezért elvesz egy zsidó milliárdos lányt. És erre nem a cionistáknak becsicskult szélsőjobb zsidóbérencezi le, hanem a komcsik. Akik aztán hason csúszva kérnek bocsánatot, mert egyébként vagány radikálbalos létükre egy milliárdos zsebében vannak.

Ez a sztori már lassan hat éves, nem túl aktuális, mégis átkozottul tanulságos. Mert ebben a kis történetben, mint cseppben a tenger, ott az egész nagyszerű Nyugat. Azt hiszem, egy ideig még maradok itt a vadkeleten...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr576942947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerilgfx 2014.11.29. 16:43:01

Három tanulsága van a történetnek:

1. ne szarj bele a abba a kézbe, ami etet.

2. politizálni kizárólag függetlenül, önerőből lehet.

3. kúrj zsidóval

Gerilgfx 2014.11.29. 20:36:33

amúgy megdöbbentően sok esetben találuk náci férfiak oldalán zsidó nőket. ennek a mélypszichológiája érdekes lehet, hogy ez miért így van, de talán az ,,ellentétek vonzzák egymást'' rigmussal nem lehet elintézni azt a tényt, hogy a zsidó pina azonnal elcsöppen a náci fasz látványától.

talán valami olyasmi játszódhat le a neuronokban, mint amikor az ókori nőkben, amikor megjött keletről az éppen aktuális népírtó horda az erős, szívós, hyperfelsőbbrendű alfahímekkel, faluról falura majdnem mindenkit kiírtva.

a másik oldalon pedig ott van a ,,na, ott a kiírtott ellenség, akkor ideje magunkévá tenni az életben maradt nőstényeiket'' reflex.

mondjuk fordítva is működik, bár a fajvédő nő relatíve kevés, viszont komcsi van közöttük annyi, mint a szemét, őket is gyakran látni nácik oldalbordájaként mutatkozva.

vagy csak a fajvédők dugnak meg mindenkit, aztán kiírtják őket, nem tudom :P

Krisz11 2014.11.29. 20:45:23

Hihetetlen mennyire el tudnak hülyülni egyes népek. Ha őriznék a nemzeti tradíciókat, ez nem történne meg. Egyébként hasonló ostobaság nálunk is felütötte a fejét, ugyanis nem egy "keresztény" követője van itt a "hit gyülekezetének", ami egy zsidó felsőbbrendűséget hírdető cionista szekta, de mégis sok "keresztény" követi vadbarom módon.

Mondjuk a jólét is teszi, hogy ennyire elhülyül egy nép, mint a francia, vagy holland (ahol a szélsőjobb vezetője is buzi), de ha lenne némi anyagi válság, a végére észhez térnének.
Az pedig nemsokára eljön. Európa 2008 óta is sokat változott pozitív (nemzeti) irányba. 2008-ban a világszintű összeomlást csak hirtelen pénznyomtatással tudták elkerülni. Aztán 2012-ben Olaszország és Görögország csődbe ment, a Spanyolok is bedőltek, de annyira egyben akarták tartani az eurozónát, hogy az EKB kijelentette, hogy bármilyen mennyiségben hajlandó pénzt nyomtatni, hogy ezeket megmentse. Ezzel elodázta az összeomlást, de egy 126%-os államadósságot egy Olaszország sosem fog ledolgozni a fenntarthatónak nevezett 60%-ra.
Kicsit távolabbról nézve, az USA 1971-ben vette le a dollárt az arany alapról. Akkor számtalan szakértő tiltakozott ez ellen, összeomlástól rettegve. Ezt annak alapján tették, hogy a világtörténelemben 3-4000 évre visszamenően számtalanszor történt már meg, hogy egy fizetőeszköz aranyra / ezüstre/földre való átválthatóságát megszüntették. Az eredmény: kivétel nélkül mindegyik néhány éven belül csődbe ment. Annak, hogy az USA nem ment (még) csődbe 2 oka van: 1: Ő a világ legnagyobb, legerősebb, természeti kincsekben gazdag gazdasága, 2: A világgazdaság a folyamatos dollár kibocsátást eddig felszívta, mert szükség volt rá a fizetési forgalom lebonyolításához (és ezért megy a balhé, ha valaki nem dollár alapon akarja az olajkereskedelmét bonyolítani, hanem mondjuk euróban).
De, ami késik nem múlik. Nem véletlenül akarja annyi nemzet mostanában hazahozatni az aranytartalékát az USA-ból:
www.hidfo.net.ru/2014/11/28/fed-nem-adja-vissza-nemzetek-aranyat-egyre-tobb-orszag-probalkozik

Ja, és mi Amerika legfőbb export terméke? Nem a fegyver, nemis a szoftver és nem a palagáz. A legnagyobb exporttermékük az értéktelen dollár:
www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/60-fizikus/6202-azidealispenzrendszer11

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.30. 09:19:36

Keleten meg rend van: a szelsojobb antiszemita, a szelsobal meg zsidokbol all.
Amugy volt evekkel ezelott egy felmeres, a baloldali szavazok pont annyira ciganygyuloloknek bizonyultak, mint a szelsojobbosok. Nincs uj a nap alatt. A bal es jobboldal csak cimkek. Nyugaton mast jelentenek. Pl. a nyugati szeljobb zsidoparti, Izrael-parti, muszlimellenes (ladd Breivik), a baloldal meg muszlimbarat. Magyarisztanban meg forditva.
Na es akkor mi van?

Aurelius Respectus 2014.11.30. 11:27:04

@aki mást mond az hazudik: Én a zsidókat és az iszlámot sem kedvelem. Nem tetszik a Jobbik iszlámbarátsága és a törökimádat sem.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.30. 11:46:56

@aki mást mond az hazudik:

Ma már az európai sovonizmus leginkább iszlámellenes és bevándorlóellenes.

Úgyszintén igaz ez az új jobboldalra, lásd francia Nemzeti Front, svéd Demokraták, brit UKIP, stb. Az ok nyilvánvaló: zsidó bevándorlás nincs, s a már bent lévő zsidók meg asszimiláltak, a vallást leszámítva nem "különcködnek".

Mo-n ez azért nincs így, mert nincs bevándorlás az országba (a kevés bevándárló nagy része határontúli magyar), így nem tudott kialakulni a bevándorlóellenesség, emiatt maradt a hagyományos magyar nacionalizmus zsidó-, szláv- és románellenes szövege.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 11:56:38

Nicolas Sarkozy fia, Jean, miután egy konzervatívnak nevezett politikus csemetéjeként n... és elveszi egy milliárdos lányát. Aki történetesen ortodox zsidó."

miért, sárközi mióta nem zsidó?

" szélsőbaloldal azonban nem hagyja ki a ziccert. Ők ugyanis azon túl, hogy vadul egyházellenesek, amúgy nem kicsit antiszemiták is."

itthon is azok lennének a szélső(?)balosok, ha tudnának olvasni

"De kell hozzá anyagi háttér is"

már miért kéne? sárközi szegény lehet? mióta?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 11:59:45

@Gerilgfx:

"amúgy megdöbbentően sok esetben találuk náci férfiak oldalán zsidó nőket"

??? azon kívül, h nem értem hogy jön ez ide, tudnál mondani 5 konkrét példát? nyilván nem nehéz 5 nevet mondani a megdöbbentően sokból. tomket nem ér.
te amúgy minek írsz kommentet?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 12:02:42

@Aurelius Respectus: pedig a világban már csak az iszlám zsidóellenes. látod, ezért kéne kicsit máshogy nézned az iszlámra, mert a magyarokat nem az iszlám-gyarmat fenyegeti
budapest is inkább izraeli városállam, mint iszlám. de biztos hogy nem magyar főváros

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 12:10:57

@maxval birca hozzászóló: a kínaiak és az izraeliek is özönlenek be az országba

www.youtube.com/watch?v=Xi7iHfuypAw

bár ez nem az a reklám, amit kerestem.

tömegével vándorolnak be izraeliek és kínaiak az országba (ez tény, beszéltem repülőtéri alkalmazottal is)

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.30. 12:37:22

@tesz-vesz:

Az izraeliek zöme eleve magyar állampolgár.

A kínaiak nagy többsége meg csak ideiglenesen jön.

S egyik folyamat sem mérhető ahhoz a bevándorláshoz, ami nyugaton zajlik.

Veridicus76 2014.11.30. 13:12:01

Remek írás, tényleg minden benne van, ami mitt okádni kell a nyugatnak nevezett dekadens pöcegödörtől.

E.Katolnai 2014.11.30. 13:31:29

Jó írás, de ugyanakkor félelemetes is: félelmetes, mert igaz.
És még ezek merik oktatni a magyarokat ...

delano 2014.11.30. 13:49:00

@maxval birca hozzászóló: "Az izraeliek zöme eleve magyar állampolgár."

Mi van??? Az izraeliek zöme annyit tud Magyarországról, hogy vmi szerencsétlen csoró hely kelet-európában...

delano 2014.11.30. 13:53:26

@tesz-vesz: "budapest is inkább izraeli városállam, mint iszlám. de biztos hogy nem magyar főváros"

miért is nem magyar főváros Budapest? Én itt élek egy pár éve, vmit nem vettem észre? (Elég sokat voltam Izraelben is, de Bp és az ottani városok között még minimális hasonlóságot sem látok)

delano 2014.11.30. 14:03:00

@tesz-vesz: "tömegével vándorolnak be izraeliek és kínaiak az országba"

Ez logikus is. Főleg, ha egy reptéri alkalmazott mondja. Zsidók kapnak egy országot, amire több, mint ezer évet vártak. Felépítenek a sivatagban egy csodát, elképesztő start-up cégekkel, amik kb forradalmasítják az informatikát, orvostudományt, hadiipart stb. Kevesebb mint 70 év alatt összehoznak egy olyan gazdaságot, ahol az egy főre eső GDP magasabb, mint pl Spanyolországban, de ez nekik nem jó. Inkább úgy döntenek, h otthagyják a francba és inkább elmennek egy minden szempontból sokkal szarabb nyomorult csoró kelet-európai országba, ahonnan még a helyi lakosság is tízezrével menekül...
Engem meggyőztél. :)

(Ja igen, az izraeli lélkeszám növeszik, a magyar meg csökken... Ez akkor egészen pontosan hogy lehet? :) )

mortullus 2014.11.30. 14:29:19

@delano: azt lehet tudni, hogy mi a francért jöttél vissza? :)

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.30. 14:38:04

@delano: elég alapos tévedés. A cionizmus atyja magyar, Izrael államot Budapesten találták ki, a zsidó világszövetség elnöke magyar, mi kell még?

Bp. nyú jork után a világ második izraelen kívüli tartalékos zsidóbázisa.

Tiszteltetem Brüsszelet 2014.11.30. 14:39:54

@delano: izraelben a palesztinok szaporasága miatt növekszik a lélekszám, ezt mindenki tudja

mortullus 2014.11.30. 14:40:03

@Tiszteltetem Brüsszelet: pedig itt nálunk az ántiszemitizmus fojtogató légköre szinte már teljesen elviselhetetlen! :)

Gerilgfx 2014.11.30. 14:53:14

@tesz-vesz: már ne haragudj, de mégis hogy képzeled azt, hogy én majd az ismerőseim közül a fajvédő érzelműeket, akiknek zsidó származású barátnője van, majd idelistázom neked? mégis kinek képzeled magad, ha alapvető rálátásod sincs a valóságra, minek kommentelsz? egyáltalán ki segített beregisztrálni a blog.hura? :D

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.30. 15:02:44

@delano:

Mo-ra elsősorban Mo-ról származó izraeliek jönnek.

Gerilgfx 2014.11.30. 15:10:37

@maxval birca hozzászóló: meg tudom erősíteni, bár túl nagy mintám nincs konklúziólevonáshoz ebben a kérdésben, a magyar zsidók időnként kitelepülnek/visszatelepülnek, attól függően, hogy épp az itthoni, vagy a kinti üzleti érdekeltségeik igényelnek -e több törődést.

El Presidenté 2014.11.30. 16:44:10

@Krisz11: Gyerekek, mondjátok már el nekem, hogy a holland szélsőjobb vezetője mióta meleg?
Értem én, hogy Geert Wilders nem egy túl szimpatikus alak, én se bírom, ritka undorító féreg feje van, sok más egyéb baja mellett, de nem meleg.Aki meleg volt, az Pim Fortuyn volt, de ő meg már régóta alulról szagolja az ibolyát.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 17:28:13

@maxval birca hozzászóló: na ne mondd, hány százalékának van magyar állampolgársága?
ethel és julius rosenberg tud erről?

a kínaiak nem ideiglenes jönnek, és hiába nem vagyunk nyugat, még így is sokan jönnek, tömegével

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 17:30:18

@Gerilgfx: ja hogy a lista nem nyilvános, értem, csak azt még mindig, nem hogy minek írsz kommentet ha még alátámasztani se tudod az ostoba állításaidat

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 17:34:28

@delano: mert nem a magyar érdekek érvényesülnek, vidéken az ingatlanbróker szerint az összes pláza izraeli pl, bp-en is sok van ami nyilvánosan izraeli és még több ami strómanokon keresztül az, lakóparkok izraeliek stb, a gazdaságunk ki van szolgáltatva a zsidóknak, mindenki filoszemita a döntéshozók közül, kölönösen bp-en, kettős állampolgárságú ember még a parlamentnek is tagja lehet, úgy, hogy még csak nem is tudhatjuk van-e kettős állampolgársága

a legtöbb elkorcsosult ember, aki izraelt imádja bp-en van. de te is köztük vagy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.30. 17:43:13

@delano:

"otthagyják a francba és inkább elmennek egy minden szempontból sokkal szarabb nyomorult csoró kelet-európai országba, ahonnan még a helyi lakosság is tízezrével menekül... "

kifelejtetted az egyenletből a vidéki kibucokat. tudod, azokat amelyeket néha arabok rakétáznak.
nem mindenki akar ám szörnyethalni a zsidók közül sem.

és szerintem nem lesz baj a megélhetésükkel sem, egyfelöl nyugdíjasoknak, másfelől simán kinézem az itteni fidesz-mszp filoszemita vezetésből, hogy ezek a zsidók állampolgárságot is kapnak azonnal, mellé szavazati jogot.
mit számít az itteni GDP, ha magas életszínvonalon élhetnek amúgyis? mert biztos nem nyomorognak.

nem akarom pontosítani h milyen reptéri alkalmazott, mert rájöhetnek, de nem az ottani takarító mondta

szerinted miért árulnak az izraeli tévén magyaországi lakóparkokat? hogy ne költözzön be senki?
itt volt a reklám:
www.youtube.com/watch?v=sw19OlhzudA
ugye érted? IZRAELI tévében, az idegen nyelvűkön árulnak zsidókNAK magyar lakóparkokat.
tök logikus hogy akkor nem a mohamedánoknak, hanem az izraelieknek akarják eladni.

de már mutattam egy ilyet is:
www.youtube.com/watch?v=Xi7iHfuypAw

"az izraeli lélkeszám növeszik, a magyar meg csökken"

??? miért nekem érvelsz? logikus, hogy nem tudják megoldani az ottani elhelyezéseket, ezért más megoldásokat is támogatnak az izraeliek. és mivel a mi vezetésünk posztkommunista és filoszemita, ezért az áruló komcsik azt hiszik az itteni problémát is megoldják.

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 18:04:05

@Gerilgfx:

Te szedsz valamit, amitől ilyen baromságokat haluzol, vagy szimplán így születtél? Mindkét eset szar lehet.

@tesz-vesz:

Én ettől az ürüléktől a helyedben nem várnék értelmes megnyilvánulásokat...

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 18:13:09

@delano:

"Felépítenek a sivatagban egy csodát, elképesztő start-up cégekkel," amiket nem lehet meginni, vagy megenni, a szerencsétlen "csodájukban" pedig hamarosan elfogy az ivóvíz.

Amerikai támogatás, és a térségben gerjesztett mesterséges konfliktusok nélkül annyi GDP-jük sem lenne, mint egy spanyol falunak, az arabok pedig kb. pár hét alatt bedarálnák őket.

Izrael egy parazita életmódot folytató patyomkin-állam, ahol csak rövidtávon tűnik olyan rohadt frenkinek az élet, és ezzel a zsidó vezetők is tisztában vannak.

Nem hiába gyarmatosítanak gazdaságilag orrba-szájba, amíg tehetik, többek között minket is. Mi vagyunk az egyik B-terv, arra az esetre, ha a "csuda" kipukkad alattuk.

delano 2014.11.30. 18:18:03

@Tiszteltetem Brüsszelet:
" elég alapos tévedés. A cionizmus atyja magyar, Izrael államot Budapesten találták ki, a zsidó világszövetség elnöke magyar, mi kell még?"

Zsidó világszövetség nem létezik, max a félhülye szélsőjobbosok fejében. Zsidó világkongresszus létezik, annak az elnöke Ronald Lauder, aki New Yorkban született. Biztos megtiszteltetésnek venné, h te magyarnak tartod, de nem hiszem, h igényt tart rá.

"Bp. nyú jork után a világ második izraelen kívüli tartalékos zsidóbázisa."

Lehet, hogy az minden képzeletet felülmúlóan ostoba magyar neonácik fejében így van, de a tényekhez ennek semmi köze. Bp az első húszban sincs benne. (NYC valóban az első, utána jönnek olyan amcsi városok, mint LA, Philadelphia, Chicago, Washington stb., de BP-nél nagysárendekkel több zsidó él még Párizsban, Londonban, Torontoban, sőt még Moszkvában is.)

delano 2014.11.30. 18:18:57

@mortullus: " azt lehet tudni, hogy mi a francért jöttél vissza? :)"

Anyád olyan kedvesen hívott, h megesett rajta a szívem

delano 2014.11.30. 18:31:44

@Tiszteltetem Brüsszelet: "izraelben a palesztinok szaporasága miatt növekszik a lélekszám, ezt mindenki tudja"

A mindenki gondolom a félhülye széljobbos haverjaidat jelenti. Kb 10 éve nem változott Izraelben a zsidók-arabok aránya - ezt akko mivel magyarázza az a mindenki? Az izraeli népesség évente körülbelül 1,9 százalékkal azért nő, mert a termékenységi ráta 3 gyermek/nő, amely a fejlett országok körében az egyik legmagasabbnak számít. Plusz van még a bevándorlás: amit itthon nem tudnak az az, hogy pl Oroszországból rengeteg nem zsidó is kivándorol Izraelbe, az orosz már a második nyelv kinn

delano 2014.11.30. 18:37:02

@tesz-vesz: "ifelejtetted az egyenletből a vidéki kibucokat. tudod, azokat amelyeket néha arabok rakétáznak.
nem mindenki akar ám szörnyethalni a zsidók közül sem."

Valóban nem. De ők a leginkább nacionlisták, és nem mennek sehova. Ha esetleg mégis, akkor az USA-ba, ahol tárt karokkal várják őket. Magyarországra menni kb annyira logikus, mint a magyaroknak Albániába. Ide max befektetni jönnek, de még azt sem túl sokan

delano 2014.11.30. 18:38:38

@tesz-vesz: "vidéken az ingatlanbróker szerint az összes pláza izraeli"

Egy vidéki ingatlanbróker nyilván mindent tud a világról. Ez aztán komoly érv volt. Gondolom te is röhögtél, mikor leírtad.

delano 2014.11.30. 18:47:21

@Dzsentrisvihák: ""Felépítenek a sivatagban egy csodát, elképesztő start-up cégekkel," amiket nem lehet meginni, vagy megenni, a szerencsétlen "csodájukban" pedig hamarosan elfogy az ivóvíz."

Az ostoba magyar szélsőjobbnak sokat kellett gondolkozni, h mi találjanak ki indoknak, h miért is akarnak, egy viszonylag gazdag, egészen jól működő országból egy ilyen nyomorult helyre jönni, mint ez, ahonnan mindenki menekül. Az egész elmélet totálisan nevetséges, de a félhülye híveknek végülis bármilyen baromság megteszi. Ezt az ivóvizet sikerült kitalálni egyedül, mert kb ez az egyetlen, amiből itt sok van, ott meg annyira nem. De azért ez nagyon kevés.. Kicsit olvass utána, h hol tart a tengervíz sótalanítása mostanság. Kezd el nézegetni, h hol vannak a világ legnagyobb sótalanító üzemei - naponta több 10 millió liter édesvizet tudnak előállítani, ugyhogy ezt az ivóvíz para már tényleg csak a legsötétebbeknek elég indoklásként...

delano 2014.11.30. 18:50:58

@Dzsentrisvihák: "Nem hiába gyarmatosítanak gazdaságilag orrba-szájba, amíg tehetik, többek között minket is. Mi vagyunk az egyik B-terv, arra az esetre, ha a "csuda" kipukkad alattuk."

Nyugtass meg, h hangosan röhögsz mikor ilyenet leírsz. Svájciaknak is alig várják, h Albáninába költözzenek, igaz? :)

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 19:07:00

@delano:

Fú, a New York Times-nál meg fognak lepődni, mekkora nácikok is ők valójában: www.nytimes.com/2008/08/10/business/worldbusiness/10feed.html?_r=0

A sótalanítással kurvára nem mennek semmire, azzal nem lehet egy ország mezőgazdaságát eltartani, pláne a mostani stádiumában (nyugi, hat-hét év alatt nem fejlődött ám akkorát a technológia, a cikkben említett gondok ma is relevánsak). De ábrándozz, meg szélsőjobbosozzál csak továbbra is, az a te szinted ;)

"Svájciaknak is alig várják, h Albáninába költözzenek, igaz? :)" - Nem, de az izraeliek kurva messze vannak a svájciaktól, és még csak a szomszéd népek sem akarják őket lemészárolni, amint befejezték egymás basztatását. Egy fokkal előnyösebb szituáció, neszpá?

delano 2014.11.30. 19:21:30

@Dzsentrisvihák: Komolyan belinkelsz ide egy 6 éves cikket, miközben a csapból is az folyik (szóvicc -hehe), hogy a sótalanítást kb forradalmasították az elmúlt pár évben és olyan áttöréseket értek el, amik még 5-6 éve is elképzelhetetlennek tűntek? És már olyan elmaradott régióba is Izrael szállítja a technológiát, mint Kalifornia?
Ez pl idei cikk:
www.haaretz.com/life/nature-environment/1.596270

delano 2014.11.30. 19:24:10

@Dzsentrisvihák: " a szomszéd népek sem akarják őket lemészárolni, amint befejezték egymás basztatását."

Emiatt ne aggódj, a szomszéd népek soha nem fogják befejezni egymást basztatását. A siiták és a szunniták egymást sokkal jobban utálják, mint a zsidókat. Ha meg majd elfogy az olaj (vagy csökken a jelentősége, mert Tesla és társai elterjednek), akkor nyugisabb is lesz minden.

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 19:36:18

@delano:

Cute, majd nézzük meg, mi lesz ebből 5 év múlva ;)
De, Isten látja lelkem, én még drukkolok is nekik, ha ez azt jelenti, hogy a seggükön maradnak.
Persze, a már megszerzett gazdasági befolyásról kétlem, hogy emiatt lemondanának (nem csak minálunk, de minket most Magyarország érdekel, mert pont irreleváns, hogy máshol mi a helyzet). Mert a hatalom egy szegény országban is érték, sőt, ott a legértékesebb.

Dzsentrisvihák 2014.11.30. 19:38:35

@delano:

Azért ebben nem lennék annyira biztos, de ez is kiderül, legkésőbb akkor, amikor az Amerikai gazdaság tényleg komoly válságba kerül, és nem lesz ereje finanszírozni a közel keleti hacacárékat.

mortullus 2014.11.30. 19:54:31

@delano: ez nálatok szokás, a kazár kultúrkörben

Krisz11 2014.11.30. 21:03:34

Elvileg csökken a zsidók száma Magyarországon, az ember ezt valahogy mégsem nagyon tudja elhinni. Nincs összhangban azzal amit lát...

A történelmi magyarországi zsidóság száma
Év Népesség ±%
1920 473,400 —
1930 444,567 −6.1%
1939 400,000 −10.0%
1945 165,000 −58.8%
1951 130,000 −21.2%
1960 80,000 −38.5%
1970 70,000 −12.5%
1980 65,000 −7.1%
1990 57,000 −12.3%
2000 52,000 −8.8%
2010 48,600 −6.5%

Krisz11 2014.11.30. 21:13:59

@maxval birca hozzászóló:

" hagyományos magyar nacionalizmus zsidó-, szláv- és románellenes szövege."

Mondjuk ez jó nagy hülyeség részedről. Én még szlávellenes jobboldali embert életemben nem láttam. Már csak azért is mert a lengyelek is szlávok.
A Jolly Joker-eket viszont kihagytad, pedig Miskolc néhány év alatt Afrika lehet, Borsod megye meg már most is az. Komplett fekete falvak vannak. De korom fekete, amilyet Pesten vagy Dunántúlon nem láthatsz.

Krisz11 2014.11.30. 21:39:04

@delano:

Úgylátom te képben vagy a zsidóságot illető dolgokkal.
Mivel az izraeli zsidóság növekedési üteme brutális (pl: a 2000-es 6,5 millióról mára 8,2 millióra nőttek), ez nyilván nem fenntartható, a terület eltartó képességének is van egy határa. Ezért érdekelne, hogy mi a rabbinikus tanács, melyik országba kell kivándorolni? Állítólag Európa és azon belül Berlin az egyik fő célpont.

Gerilgfx 2014.11.30. 22:45:28

@tesz-vesz:

te szerencsére még semmiféle állítást nem tettél életedben semmiről, mert ahhoz ész kéne, ami neked nincs, így ilyen problémáid sincsenek.

öngólokat persze nyugodtan rúgdoshatsz továbbra is, hisz jómagad is említettél egy híres párost a kérésedben.

Gerilgfx 2014.11.30. 22:46:45

@Dzsentrisvihák: húha, mi lesz most, megint szét fogod alázni magad a dzsobbik programjának megvédésével, mint a blogomon? :D

delano 2014.11.30. 23:38:50

@mortullus: "ez nálatok szokás, a kazár kultúrkörben"

Mi?

delano 2014.11.30. 23:40:05

@Krisz11: "Elvileg csökken a zsidók száma Magyarországon, az ember ezt valahogy mégsem nagyon tudja elhinni. Nincs összhangban azzal amit lát..."

A magyar lakosság 0,7%-a zsidó. Ettől vagytok annyira beszarva. :)

delano 2014.11.30. 23:45:49

@Krisz11: " Ezért érdekelne, hogy mi a rabbinikus tanács, melyik országba kell kivándorolni? Állítólag Európa és azon belül Berlin az egyik fő célpont."

Hülyeség. A cionizmus lényege, h Izraelbe kell menni mindenkinek. Imák végződnek úgy, sőt köszöntésként is használatos, hogy "Jövőre Jeruzsálemben", arra utalva, hogy minden zsidónak a Szentföldre kell költözni. Olyat rabbi soha az életben nem mond, hogy ki kell onnan vándorolni. Ezek döbbenetesen ostoba legendák, amiket a szélsőjobb talált ki a félhülye híveknek, hogy fenntartsa az antiszemitizmust, aminek a támogatottságukat köszönhetik.

delano 2014.11.30. 23:49:38

@Dzsentrisvihák: "Azért ebben nem lennék annyira biztos, de ez is kiderül, legkésőbb akkor, amikor az Amerikai gazdaság tényleg komoly válságba kerül, és nem lesz ereje finanszírozni a közel keleti hacacárékat."

Egyelőre mindkét oldalt finanszírozza az USA, ugyh ha abbahagyja, attól sokat nem fognak változni az erőviszonyok.
De pl. Jordánia és Egyiptom jóban van Izraellel, viszont Iránt mindkettő utálja. Jordániával gazdasági együttműködés is van. Libanon hol ide húz, hol oda. Most épp. Hogy később mi lesz, senki nem tudja. De sokkal bonyolultabb ez annál, hogy arabok egyik oldalon, izrael-amcsik a másikon.

Dzsentrisvihák 2014.12.01. 09:50:18

@delano:

Persze, hogy nem olyan egyszerű, de ez nem is véletlen. Izrael létérdeke a közel keleti káosz, amihez sok esetben a korrupt, vagy szimplán idióta arabok is vígan asszisztálnak.

@Gerilgfx:

Valamit nagyon elnéztél, mert akkor sem aláztam szét magam. Csupán pont annyi figyelmet szenteltem rád, meg a firkálmányodra, amennyit megérdemeltél, te fogalmatlan marharépa (ja, bocs, nem, már akkor is túl sokat) :D

feri846 2014.12.01. 10:14:43

@Krisz11: Na ez nagy marhaság. A hit-gyülekezetében javarészt ilyen vegyes-zsidó-magyar családok vannak. Akik egyszerre akarnak jézuskázni és hanukázni....

feri846 2014.12.01. 10:24:23

@delano: hát, az egész belső 13 már izraeli lakóparkokkal van tele. és ha elolvasod a neveket a kiírásokon láthatod, hogy lakásuk is van itt és (részben) itt élnek. illetve valami oka, csak van, hogy napi 3-4 telaviv-budapest járat van.
figyu nem kell letagadni a kék eget.

delano 2014.12.01. 12:31:11

@Dzsentrisvihák: "Persze, hogy nem olyan egyszerű, de ez nem is véletlen. Izrael létérdeke a közel keleti káosz, amihez sok esetben a korrupt, vagy szimplán idióta arabok is vígan asszisztálnak."

Izrael létrejötte előtt is pontosan ugyanilyen káosz volt ott, csak amikor még kardokkal harcoltak, és nem volt tv/rádió/internet, akkor ezzel errefelé senki nem foglalkozott.

delano 2014.12.01. 12:41:43

@feri846: "hát, az egész belső 13 már izraeli lakóparkokkal van tele. és ha elolvasod a neveket a kiírásokon láthatod, hogy lakásuk is van itt és (részben) itt élnek. illetve valami oka, csak van, hogy napi 3-4 telaviv-budapest járat van.

Brüsszelbe is van napi 4-5 járat. Jajajj, akkor ide akarnak költözni a belgák is? Londonba még ennél is több járat van, akkor az angolok is ide akarnak költözni? Ja nem, oda a magyarok akarnak kiköltözni...

Az nem lehet, hogy mondjuk a wizzair olcsó járatával eljönnek Pestig, hogy aztán innen menjenek tovább pl nyugat-Európába? Vagy ide csak üzletelni jönnek, aztán hazamennek? Vagy ide járnak orvosegyetemre, aztán hazamennek, de arra a pár évre vesznek / kivesznek egy lakást? Esetleg nyaralni mennek ki emberek nyáron a tengerpartra?

Nyilván lehet találni izraaeli neveket a kapucsengőkön, mint ahogy lehet látni orosz és német neveket is.

"figyu nem kell letagadni a kék eget."
Az a baj, hogy szélsőjobb annyira belelovallta magát ebbe a totális elmebajba, hogy már tényeg úgy tekintetek rá, mint a kék égre... De attól ez még egy hülyeség marad, amivel egymást hergelitek.

Annyira jó lenne, ha egyvalaki közületek egyetlen egyszer kimenne Tel-Avivba pl nyáron a tengerpartra és ott kicsit beszélgetne helyiekkel. Legtöbben kedvesek, barátságosak, nyitottak, angol és oroszul szinte mindenki beszél. Megkérdezhetnétek random embereket erről a Magyarországra költözésről, és utána semmit nem kéne csinálni csak figyelni a reakciókat. Lelövöm a poént, kétféle lesz váltakozva:
1. Elmeállapotodért aggódó együttérző tekintet.
2. Hangos röhögés.

mortullus 2014.12.01. 13:02:21

@delano: Nem tudtam, hogy szefárd vagy.

Balhorog12 2014.12.23. 14:47:21

@maxval birca hozzászóló: Persze ott az iszlám a probléma...amit meg is értek.

Balhorog12 2014.12.23. 14:49:24

@feri846: A Belső 13-ban nincsenek lakóparkok, bár lehet, hogy mucsáról úgy néz ki. Egyébként meg fa* közöd van hozzá, hogy ki hol lakik!?

Balhorog12 2014.12.23. 14:51:59

@delano: Csak előbb győzd elmagyarázni, hogy hol van Magyarország!!!Az a gond, hogy a széljobberek, semmit értenek az Izraelikből. Aki járt már ott, beszélt helyiekkel tudja nem véletlenül Maszada a nemzeti zarándokhely...
süti beállítások módosítása