Pártunk és kormányunk újabb komoly lépést tett az általuk megálmodott tökéletes állam megteremtésének irányába. Ma megszavazták a 200 négyzetméternél nagyobb boltok vasárnapi kötelező zárva tartását. Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindenkit sikerült tökön rúgniuk, beleértve saját magukat is.

zarva2.jpgAz, hogy a felmérések szerint az ország lakosságának döntőt többsége nem szeretne vasárnapi lehúzott rolójú boltokat látni, nem különösebben izgatta őket. Bizonyára úgy lehetnek vele, hogy majd ehhez is hozzá szoknak, hiszen a dohányboltokkal is megbarátkoztak már, tehát a rendszer működik. Azt azonban lassan beláthatnák, hogy nem lehet a végtelenségig büntetlenül a széllel szemben vizelni, illetve lehet, csak akkor nem kell csodálkozni, ha egy hatalmas húgyfolt lesz a Gucci nadrágon. Azt meg még egy kisgyerek is tudja, hogy az összevizelt gatyó nem menő a bulikban.

Egyelőre még csak találgathatjuk, hogy ez után a remek döntés után hányan fognak az utcára kerülni. Az elmúlt 25 évben ugyanis a magyarok hozzászoktak ahhoz, hogy a boltok vasárnapi is nyitva vannak. Kérdéses, hogy miként fognak most megbarátkozni ennek ellenkezőjével.

Nyilvánvalóan elfogadhatatlan az a magatartásforma, miszerint a nagy üzletláncok számos esetben nem fizettek a munkavállalóknak hétvégi pótlékot. Erre azonban nem az a megoldás, hogy a kiöntjük a fürdővizet a gyerekkel együtt és bezáratjuk az össze boltot vasárnap. Inkább kötelezték volna a munkaadókat hétvégi pótlékfizetésre.

Ez a döntés, ugyanis nem csak a üzleteket, hanem a köréjük épülő szolgáltattatókat is érinti. Amelyek a várható forgalomcsökkenés miatt feltételezhetően leépítésekre kényszerülnek majd, ez pedig az államnak sem lesz jó, hiszen így adóbevételektől fog elesni a költségvetés. Nem igazán érthető tehát, hogy egy ekkora horderejű döntést, hogyan fogadhat el mindenfajta hatástanulmány nélkül egy magát felelősnek valló kormány.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a munkavállalói oldalon sem feltétlenül pukkangatnak most a pezsgőspalackok. Akadtak ugyanis bőven olyan munkáltatók, amelyek vasárnapra dupla pénz fizettek a műszakot vállalóknak. Így pedig sokan tízezrekkel egészíthették ki fizetésüket. Ennek a plusz pénzkereseti lehetőségnek azonban márciustól vége lesz.

Persze lehet azzal érvelni a vasárnapi zárva tartás mellett, hogy Ausztriában és még számos európai országban évtizedek óta csukva vannak a hét utolsó napján a boltok, de ők egy picikével jobban is élnek nálunk és már hozzászoktak ehhez. Az pedig még talán a legelvakultabb KDNP-sek sem hiszek el, hogy a vasárnapi boltbezárásoknak köszönhetően jobb híján tömegek fognak a templomokba zarándokolni.

A kereszténydemokraták azzal érvelnek, hogy ők egy vallásos világnézeti párt, tehát kötelességük azért küzdeni, hogy a keresztény értékek ismét a társadalmi együttélés alapjává váljanak. Nincs is ezzel semmi baj, bár így lenne! Csakhogy az evangelizáció a krisztusi üzenet hirdetése (és tegyük hozzá: a krisztusi példa követése, amiben elég gyengén állnak Semjénék) kellene, hogy legyen, nem pedig keresztény vallási előírások ráerőltetése a társadalomra..Úgy, hogy közben az emberek elsöprő többségének sajnos fogalma sincs arról, miért és hogyan kellene a vasárnapot a Biblia előírása szerint megszentelni. Így aztán nem is fogják. Duzzogva otthon maradnak majd, és Valóvilágot és Éjjel-nappal Budapestet néznek majd. RTL Klub és Tv2 ugyanis vasárnap is lesz. Úgyhogy, aki a keresztény Magyarország győzelmét látja a javaslat elfogadásában, alaposan téved. Pláne, hogy a valóban elmélyülést, elcsendesedést igénylő adventi vasárnapokon azért nyitva lehetnek majd a boltok. Hiába, szép dolog a hit, de a Karácsony előtti fogyasztói tobzódás fontosabb.

A mai döntés tehát nem volt jó többre annál, minthogy az Orbán-kormány újabb széles rétegeket hangoljon maga ellen. Remek döntésüknek köszönhetően sok ezren mennek majd el úgy karácsonyozni, hogy az új évben a teljes létbizonytalanság vár rájuk. Ez pedig nem épp a legkeresztényibb magatartás...

Jurenkó Ferenc

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr666987695

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vajon hány embert tesznek majd utcára a vasárnapi zárva tartás miatt? 2014.12.16. 17:26:01

Ezzel a lépéssel gyakorlatilag mindenkit sikerült tökön rúgniuk, beleértve saját magukat is.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2014.12.16. 23:37:09

@freehckr: A szektoradók más tészta. Az áthárításuk biztosan sokkal kisebb összegű, mint ha direkt SZJA formájában szednék be. Számolj utána.

Nzoltan 2014.12.16. 23:45:39

@Brix: Ez azért lehetséges, mert hatékonyabban működhetnek mint a kis üzletek. De a nyugati gazdaságoknak, akik gyártás híján szolgáltatásból élnek, az a jó, ha minenhol egyre többen dolgoznak.

christophe 2014.12.16. 23:53:12

@Titimataifaaaro: okè,ne legyen tizezer,legyen otezer,alkalmazod Oket minimum ugyanazokkal a feltètelekkel mint a mocskos multi?!

Nzoltan 2014.12.16. 23:53:22

@freehckr: Persze hogy védi. A CBA, COOP, REÁL és HONI bizony több ezer kisvállalkozást rejt, több tízezer alakalmazottal, akik sokkal több adót csengetnek be mint a nagyok. Aki követte a múltkori EU-Luxemburg csörtét, az tudhatja, hogy a nagy cégek 20-30 százalékkal kevesebb adót fizetnek EU szinten mint a KKV szektor.

Brix 2014.12.16. 23:53:51

@sztd: Aki eladónak jelentkezik , annak vállalnia kell az ezzel járó következményeket , ahogy a többi vasárnap dolgozó szállodai alkalmazott, vasutas, ápolónő, rendőr is vállalja...
Az államnak semmi esetre sem kellene ilyen formán beleszólni, a magángazdaság működésébe! Az emberek többsége szeretne vasárnap is vásárolni, vagy moziba menni, mivel hétköznap dolgozik, ezért különösen rosszul érinti a vasárnapi bevásárlás lehetőségének elvétele.
Persze , a sarki kiskoszost meghagyják Orbánék, ahol a legnagyobb adócsalás folyik, 4 órában foglalkoztatják a dolgozókat és tej helyett növényi zsiradékos fehér folyadékot akarnak a vevőre sózni... Kell ez valakinek??

Brix 2014.12.16. 23:59:12

@Nzoltan: "CBA, COOP, REÁL és HONI bizony több ezer kisvállalkozást rejt, több tízezer alakalmazottal, akik sokkal több adót csengetnek be mint a nagyok"

Ezek a legnagyobb áfa csalók és Mutyisok! Mit gondolsz miből telik Cancuni yachtra, ez egyik a CBA-s vezérnek? A 200 milliós sportautóról már ne is beszéljünk...
Van angol cég meg svájci is , ahol szépen átfuttatják a jövedelmeket...

Tyreo 2014.12.17. 00:35:02

@sztd: És a boltos ismerőseidnek mennyire fog hiányozni a 15000Ft mínusz a hónap végén?

sanyix 2014.12.17. 00:43:44

@Nzoltan: a cba konkrétan egy offshore mutyi cég... valószínűleg nem véletlenül offshore. De azért jó hogy ilyen észnélkül benyeled a fidesz hazugságait.

Szelid sunmalac 2014.12.17. 00:44:17

@Nzoltan: te hilye vagy! Mi a tokomert mennek kisboltba aholszart se kapok es azt is dragan es rossz minosegben? Akkor majd meholdom maskor. De ettol meg egy nap zarva lesznek a nagyok. Most pedig megkernelek, hogy ballagj el egy tesukoba vagy osanba, aztan nezz korul, hogy hany magyar termeket forgalmaznak hany magyar beszallitotol. Majd kerdezd meg ezeket a beszallitokat is.

poIgári kór 2014.12.17. 04:49:55

@Krisz11: Mi van az USA hiperinflációval te barom?

eszim 2014.12.17. 05:01:42

@sztd: De jó lesz nekik amikor véletlenül kirúgják őket, akkor nem lesz kényszer ülhet otthon.

Szerintem a hipermarketnek mindegy, a plázák szopják be, meg az ott dolgozók.

Gondolkozz már mit írsz, fáj neked az ünnepek miatti "lerablás", ezért helyes ha mesterségesen csinálunk minden szombatra ilyet. Fidesznyalonc következetes logika.

Nzoltan 2014.12.17. 05:55:46

@Brix: Ne röhögtess már. A többi mi? A nagyok mind offshor cégekbe fektetik, vagy adóparadicsomba viszik a pénzüket.

Nzoltan 2014.12.17. 05:58:18

@sanyix: A franchize-t uraló cég biztosan, de maguk a kisboltok már nem. De tulajdonképpen a külföldi is megteheti, hogy indít hasonló üzleti modellt. Ęs fognak is.

Nzoltan 2014.12.17. 06:01:19

@Szelid sunmalac: Nem kell menni ez egy lehetōség. A hiperek nem, fognak bezárni, csak vasárnap. Ezt azért ki lehet bírni.

Egyébként nekem mindegy, hogy vannak-e vagy sem. Inkább a magyar vállalkozások elleni kirohanas ami zavar, mert semmi köze a racionalitáshoz csak a pártérdekekhez.

Nzoltan 2014.12.17. 06:01:54

@Nzoltan: vagy a pártszimpátiákhoz.

Nzoltan 2014.12.17. 06:07:39

Aztán ott van a népszavazas. A DK-t megértem, mert mindent ellenkezōleg csinál mint a Fidesz. Lelkük rajta. De a VOSZ az minek asszisztál hozzá? Nekik nem a néhány külföldi vállalkozást kellene képviselni, hanem a sok itthonit. A dolgozók meg megint más tészta. Ōk hozzanak létre szakszervezetet.

Tudományos Iibsizmus 2014.12.17. 06:48:38

@Krisz11: Ja! Az oroszok készülnek becsődölni és nem az USA, ugye?
index.hu/gazdasag/2014/12/16/orosz_osszeomlas/

Remélem közgazdaságnak közelébe nem mész, maximum az üvegvisszaváltóban számolod a sörösüvegeket.

Tudományos Iibsizmus 2014.12.17. 06:49:27

@Nzoltan:
"A DK-t megértem, mert mindent ellenkezōleg csinál mint a Fidesz. "

Őőőőő.. a fidesz nem ezt csinálta 2010 előtt?

Tudományos Iibsizmus 2014.12.17. 06:54:36

@Krisz11: A hülye amcsik mennek tönkre?
index.hu/gazdasag/2014/12/16/brutalis_kamatemelest_jelentettek_be_oroszorszagban/

"Kicsi és töpörödik

Eközben az orosz tőzsde értéke is egyre kisebb. Kedden az ott forgó papírok összértéke 384 milliárd dollárra esett. A Microsoftot 386 milliárdra értékelik. Egy hónapja az orosz tőzsde összértéke 531 milliárd dollár volt. Orosz szakértők szerint a papírok összértéke 350 milliárd dollár alá is eshet."

Te gazdasági zseni! Na mi is van az elméleteiddel? Oroszországból kivittek 75 milliárd dollárt az idén.
Akkor hol az a sok zöldhasú? Miért is nincs az USA-ban hiperinfláció?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.12.17. 06:58:37

Miért nem erről írsz ?

A Külföldről pénzelt tüntetű csürhe elkezd vandálkodni, rendőröket dobálni, és két tüntető feje bibis lett.
Az index hosszabb cikket kanyarított róluk, mint a 2006-os azonosító nélküli rendőrattackról, ahol ellenzéki képvielőket vertek, tömegeget taroltak le kardlappal, viperával, szemeket lőttek ki.

Méghogy sajtószabadság.
A ballib sajtó gusztustalan média fölénye Kádár óta töretlen.

bontottcsirke 2014.12.17. 07:45:46

@freehckr: Akkor kire kell szavazni? Mondd el nekünk a tutifrankót!

oszt jónapot 2014.12.17. 07:49:48

Nem baj, majd kimennek dolgozni az oroszokhoz. :D

torró 2014.12.17. 08:14:45

A feleségem egy családi vállalkozásban működő ABC-n dolgozik. Vasárnap zárva vannak.Nem bocsájtottak el soha senkit, és nem mentek csődbe. Most nem vasárnap fognak bevásárolni, hanem szombaton.
Amerika európa szerte civil szervezeteket pénzel, tüntetések sorozatos megrendezésére. Ahogy a Cseh kormány ellen tették. Kedves tüntetők USA érdekeket képviseltek.
Az Oroszokkal szemben olaj háború folyik, egyszerűbben kivéreztetés. Az ok az orosz gáz helyett az USA a palagázt szeretné Európának eladni.Amit leírtam, maga a USA egyik tisztségviselője mondta be élő egyenes adásban, megemlítve Magyarországot is.

oszt jónapot 2014.12.17. 08:20:16

@torró: Fú bazmeg ti a fidesznél mind ilyen okosak vagytok?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2014.12.17. 08:32:46

@oszt jónapot:

Ez nem párt kérdés.

Ha egy külföldi hatalom dönt meg egy kormányt, pénzel és szankciókkal attól semmi nem lesz jobb. (Irak, Afganisztán, Ukrajna, Egyiptom, ..)

Mindenhol rendszeressé váltak az megosztott, egymás ellen tüntető, egymást gyilkoló társadalmi csoportok.

Itt, ebben az országban a magyaroknak kell dönteniük, nem az Amerikaiaknak.

Elsősorban a tüntetőknek, és civileknek kéne elutasítaniuk az Amerikai segítséget.
Hogy megmutassák, ők nem pénzért, nem idegen utasításra, és támogatás okán teszik, hanem mert saját országukban akarnak egy jobb világot.

eszim 2014.12.17. 08:34:11

@torró:
az oroszok _most_ az olajár miatt vannak szarban, te meg itt az amerikai palagázról hadoválsz, hogy _majd_ eladnának.
Egyszerűen hülye vagy, nyilván az olajár úgy működik, hogy egy sötét szobában a gyíkemberek megmondják mennyi legyen.

oszt jónapot 2014.12.17. 08:41:01

@Trompf: Írhatod nyugodtan kisbetűvel az amerikait.
Inkább képviseljenek amerikai érdeket, mint oroszt.
De nem is erre írtam, hogy kretén, hanem arra, hogy összehasonlít egy olyan vállalkozást, amit eleve hat napos nyitva tartásra terveztek egy olyannal, amit hét naposra.

Dzsentrisvihák 2014.12.17. 08:43:15

@eszim:

Gyíkemberek? Hát, én a helyedben vigyáznék az ilyen rasszista kijelentésekkel, újabban nagyon éber a TEV... :D

Komolyra fordítva a szót, nyilván hallottál már olyasmiről, hogy piaci spekuláció, ugye? Na, az pontosan így működik, és most Oroszország a célpontja, hosszútávon pedig az európai gázpiac a tét.

torró 2014.12.17. 08:45:15

@eszim:
Kicsit ha többet foglalkoznál a tényekkel akkor megértenéd hogyan működnek a dolgok valójában. Az olaj egy eszköz! ÁÁÁ:Hagyjuk úgysem értenéd! @oszt jónapot:
Ki a fideszes Te tüdő? Semmi közöm hozzájuk. Csak leírtam egy tényt. Na majd este megnézem miket hordtatok össze. Most mennem kell fűtést szerelni. Nekem dolgom van, nem úgy mint egyeseknek!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.17. 08:54:06

Bár fel lehet hozni érveket az intézkedés melett (védi a magyar kisvállalkozókat és munkavállalükat), mégis ez egy elhibázott dolog. Miért? Mert ellene megy egy kialakult széleskörű szokásnak, ami miatt az átlagember az egészet kényszernek érzi.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.17. 08:55:12

@Trompf:

A tüntetéseket az amerikai követség szervezi. Hogyan lehetne ezek után ellentmondani a szervezők fő céljának?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.17. 08:57:03

@Tudományos Iibsizmus:

Oroszország köszöni, jól van.

A nyugati agresszió csak erősíti a kereszténység védőbástyáját.

joska61 2014.12.17. 08:57:15

@freehckr: Valódi célja? Szerintem csupán a közélet tematizálása. A szomorú, hogy ezeket a láthatóan ilyen céllal bedobott őrültségeket be is vezetik.

VadMacs 2014.12.17. 08:57:37

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Külföldről pénzelt a putyin seggét nyaló bolsi c*gány vezíred, meg az agitpropos osztagotok, ahonnan nap mint nap telesz*rjátok a fórumokat a kommunista baromságaitokkal.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.17. 08:58:51

@diktatorikus kleptokrácia:

A papnak a vasárnap a fő munkanap. Ezért a papok hétfőn pihennek jellemzően.

eszim 2014.12.17. 09:07:45

@torró: úgy működnek a dolgok, hogy gázt akar valaki eladni, a gáz ára változatlan marad, az olaj ára meg beszakad a világpiacon, logikus.

VT Man 2014.12.17. 09:51:27

@freehckr:
"Engem az érdekelne, hogy ennek mi a valódi célja.

Ezt én se értem. A kisboltok nagy része szerintem nem családi vállalkozás, vagy, ha az, nem feltétlenül családtag dolgozik benne.

Értelme = 0

Szerintem ezt még a Fideszes szimpatizánsok se támogatják.

VT Man 2014.12.17. 09:52:46

@VadMacs:
" nyaló bolsi c*gány vezíred,"

Kedves toleráns baloldali hozzászólótársam!

Lehetne a rasszista beszólásokat mérsékelni?

Én már nem csodálkozom azon a felmérésen, hogy az MSZP és baloldal körében sokkal nagyobb a cigányellenesség és a rasszizmus mint a fidesz szimpatizánsok között.

oszt jónapot 2014.12.17. 10:00:57

@VT Man: Dehogynem. A fidesz szimpatizánsok mindent támogatnak, ami Orbán seggéből kijön. Ezért is olyan jó szórakozni a nyomorultakon, mikor megszopatják őket, de azért tolják tovább a mantrát.

Fizető Utas 2014.12.17. 10:14:02

@Krisz11:
"A szinházban nemigazán gályarabok dolgoznak."

A Tescóban tehát gályarabok dolgoznak, és a színházban a díszletépítők, a kellékesek, az öltöztetők, a ruhatárosok, a jegyszedők...stb magányos, gyermektelen, ufók, akik milliárdos fizetésük fejében a parlamenti képviselők munkakörülményeivel versengő feltételek mellett alig várják, hogy ebben a nagy keresztény országban karácsony mindkét napján matinén és esti előadáson is dolgozzanak. Bizony, mert a színházak nem zárnak be karácsonykor sem, meg szombaton, meg vasárnap sem, legfeljebb hétfőn, amikor a gyerek iskolában van, ugye? S most már kötelezően minél tovább (16 óráig) köszönhetően az állampárt oktatáspolitikájának. Örülök, hogy felvilágosíthattam. Tisztelettel.

nnnnnnnn 2014.12.17. 10:19:13

@oszt jónapot: tévedsz. én teljesen meg vagyok elégedve a fidesz kormányzásával, és örülök neki, hogy ők kormányoznak. mivel hárommilliárdszor kormányoznak jobban mint a ballibsik csinálták. 2018-ban is rájuk fogok szavazni. semmi anyagi hátrányom sem származott belőle, hogy ők kormányoznak.

eszim 2014.12.17. 10:31:45

@$$$=$$$: miért tévedne, pl. te is ilyen vagy

szusza1 2014.12.17. 10:34:00

@freehckr: mindenféle párttol semlegesen csak mint családilag érintett,néhány dolog mikor egy hónpba egyetlen vasárnap vagyok othon,atöbbi szabadnap hétközben mikor a család dolgozik és ezért az a rohatnagy pótlék amit siratni kellene havi 1500-2000 ft.Családok csak azért hogy ne kelljen a gyerekkel bajlódni bevisszik az áruházba ott elvan kölyök nem csinál othon kupit anyu meg apu elnézelödik egy-két aproságot vessz mert nem fog mindem vasárnap nagybevásárlást csinálni.

Veridicus76 2014.12.17. 10:50:32

Ideje tüntetést szervezni "Mindennap fölösleges szarokkal telepakolt teszkós kocsit akarunk tologatni!", esetleg "minden nap dolgozni akarok, utálok a hétvégi pihenést!" feliratú transzparensekkel.

A vasárnapi dolgoztatás rajongói tulajdonképpen elmesélhetnék egyszer, hogy mégis miért ragaszkodnak ehhez az elmúlt 15 évben kialakult kurvára káros gyakorlathoz.

eszim 2014.12.17. 10:53:31

@szusza1: esetleg kirúgnak, vagy pár ezer kollágádat, hogy fognak örülni az otthonlétnek ... és te is nyugtass meg, hogy vasárnap ezentúl nem fogsz menni színházba, állatkertbe, strandra stb.

Szóval te egy vasárnapra 600 Ft pótlékot kapsz, akkor egy napi fizetésed 1200 Ft, akkor a havi fizetésed kb 26000 Ft, igaz-e?

Közöd, hozzá, hogy mások, mit csinálnak bármelyik napon?

Tom66 2014.12.17. 11:01:30

@maxval bircaman szerkesztő: Ezt a "szokást" Magyarországon a plázák megjelenésekor vezették be, addig nálunk sem létezett és sajnos akkor sem kérdezték meg a munkavállalókat pedig prüszköltek rendesen.

wolves84lb 2014.12.17. 11:02:40

@Krisz11:
"Ráadásul nem véletlenül támogatják a szakszervezetek, jár az embernek a vasárnapi pihenés. "

Ugye nincs olyan ismerősöd, aki a kereskedelemben dolgozna? A családunkban többen is, ezért tudom:
- egyrészt a vasárnapra plusz pótlékok járnak, sokan kifejezetten kérik, hogy mehessenek ilyenkor dolgozni, mert jobban megéri
- akik ezt bevállalják, nyilván másik napon pihennek, ugyanis igen ritka a heti 7 napos munkarend a kereskedelemben...mi a faszért KELL nekem vagy bárkinek pont vasárnap pihennie?? Miért 8 idióta álkeresztény dönti ezt el helyettem?
- magyarázd majd el azoknak, akiket kibasznak. mert ki fognak baszni, ne aggódj.

Fizető Utas 2014.12.17. 11:21:38

@szusza1: Milyen feltételek mellett írta alá a munkaszerződést? Benne volt, hogy vasárnap is kell dolgozni? Ha igen, miért írta alá? Hadd legyek egy kicsit fideszes: Rengeteg olyan munkahely van, ahol nem kell hétvégén dolgozni, oda kell menni. Lehet más szakmát tanulni, vállalkozni...stb.

oszt jónapot 2014.12.17. 11:22:48

@$$$=$$$: Helyes. A helyedben én is ezt tenném, de nincs ezzel mindenki így. Kicsit kevesebben jártatok jobban, mint akik szarabbul.

Túrós (törölt) 2014.12.17. 11:24:08

@oszt jónapot: szerintem a fórumtrollokat is a jobbosok szülték ki egykor, de vigyázni kell velük, mindegy milyen fomrában vitatkozol velük nem hagyják hogy ne az övék legyen az utolsó szó.
Szerintem hagyni kell alapból velük a vitát, majd ha bedől minden és a fostenger alatt együtt ücsörögve buborékolva beszélgetnek akkor majd megvitathatják egymás közt hogy ez milyen nagyon kurvajó és mennyire egyet is értenek

oszt jónapot 2014.12.17. 11:28:18

@Túrós: Alakul ez már, nem őszinte a mosolyuk. :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.17. 11:28:46

@Tom66:

Ez mindegy. Azóta eltelt egy nemzedék. Ha az rossz is volt, nem lehet visszacsinálni, mintha sosem lett volna.

Steve31 2014.12.17. 11:45:34

@freehckr:

Mi a céljuk?
Megmutatni, hogy megteszem mert megtehetem.
Amúgy meg szarok a választókra.
Arra születtek, hogy majd a szolgáink legyenek.

Kb ez lehet ....

nnnnnnnn 2014.12.17. 11:48:53

@oszt jónapot: nem hinném, akkor alacsony lenne a támogatottsága a fidesznek. de elég magas. a legtöbb embernek tetszik amit csinálnak. ezért fognak 2018-ban is választást nyerni.

szusza1 2014.12.17. 11:49:17

@Fizető Utas: kedves blog iro amikor ebbe kibaszot munkahelyre jöttem dolgozni akkor vasárnap ez az üzlrt még nem volt nyitva.idöközbe csavarjunk ki mindent a dolgozokbol cimszoval nyitvalettünk 0-24 órába h-v ig igen lehetne más szakmát választani nam csak nekem annak a sok fesznak is akik nemtudnak csak vasárnap bevásárolni,hátha rá érnek majd hétköznap.attol meg hogy elküldenek embereket kiket? diák munkásokat?nemlétezö péntárosokat? (automata pénztár) éjjszakai árufeltöltöket? minimális létszámmal dolgoznak a nagyobb profitért.

oszt jónapot 2014.12.17. 11:53:50

@$$$=$$$: Meglátjuk. Nekem nem ez a tapasztalatom.

sas70 2014.12.17. 11:54:14

@Tom66: Egy faszt! Már 91-ben dolgoztam vasárnap is a kereskedelemben, ráadásul jól is kerestem, nagyon jó kiegészítés volt a tanulmányaim mellett.

oszt jónapot 2014.12.17. 11:56:08

@szusza1: Jusson eszedbe majd akkor is, ha kibasznak. A sok fasz bevásárol szombaton, de neked nem lesz miből.

szusza1 2014.12.17. 11:57:23

@eszim:nem a napi bér azt megkapnám hétközben is hanemm az arra járó plussz pótlék okoska.amugy a havi nettom nem titok 78000 pótlékkaql csak hogy jolérezd magad vasárnap a multiba.

eszim 2014.12.17. 12:01:58

@szusza1: ja, hogy te nyugdíjas állásra számítottál ..., ezzel a mentalitással te leszel az első akitől megszabadulnak.

Akkor még egyszer, akkor te ugye nem vagy olyan fasz, hogy vasárnap igénybe veszel olyan szolgáltatást, amihez embererő szükséges??

Hüvely Matyi 2014.12.17. 12:06:25

Tulajdonképpen együtt lehet ezzel élni, hogy nincs nyitva a bót vásárnapon, de egyrészt ez a polgár mindennapjait érinti, míg Paks ugye nem, másrészt tényleg ez volt a legfontosabb '14 telén?

Dr_utcai_arcos 2014.12.17. 12:09:16

@Fizető Utas: Ne hülyíts már...a színház nem úgy működik, hogy az első színész felkapcsolja a lámpát, az utolsó meg a végén le :O??

eszim 2014.12.17. 12:09:23

@szusza1: oke,
akkor pótlék nélkül 76000 a béred.
Akkor a napi béred kb 3500 Ft, vagyis a tesconal 20% sincs a vasárnapi pótlék?

Hány dolgozót fognak nálatok kirúgni, ha a 7x24 óra helyet csak 6x16 óra lesz a heti nyitvatartás?

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 12:22:24

@maxval bircaman szerkesztő: Majd szépen hozzászoknak, ahogy a füstmentes étteremhez, kocsmához, vonathoz. Amikor ezeket készültek bevezetni, akkor is sokan azt mondták, hogy ezt nem lehet megcsinálni. Ma pedig már teljesen természetes. Mutatis mutandis..

IdomitottFoka 2014.12.17. 12:23:21

@$$$=$$$: Ezek szerint magyar államkötvény spekuláns, esetleg masszív shortos vagy, mert ha másban is volt megtakarításod, abban buktál. Vagy még életedben nem volt félretett pénzed.

@eszim: Ha nem is a gyíkemberek, de ez tényleg kb így van. Az OPEC, az USA (és Oroszország is) együttesen határozzák meg az olaj árát a kínálatot szabályozva.

@torró: Hát igen, a palagáz kitermelők el is adnák a terméküket. Van befolyásuk az USA politikájára, az EU jó vevő, megcélozzák. Ez önmagában is gyengíti a Gazprom pozícióit, ráadásul ekkora üzletekben nem ritka a nyomásgyakorlás sem. De az, hogy emiatt a Gazprom kiszorul a piacról, miközben több vezeték is jön az EU-ba? Árverseny lesz, persze, de a Gazpromon és a palagázosokon kívül kinek rossz ez?

Veridicus76 2014.12.17. 12:23:55

"Tulajdonképpen nem értem ezt a kirohanást. Minden értelmes ország védi a saját vállalkozásait ahogy tudja. Ezek nem olyan intézkedesek, amelyek tōlünk nyugatabbra ismeretlenek."

Erről van szó. De hát sajnos a liberális dogmák egy része a nemzeti radikális oldalon is hat.

sanyix 2014.12.17. 12:25:11

@$$$=$$$: elég alacsony a támogatottsága, alig látok olyan embert akinek tetszene amit a fütyisz csinál, még az eddigi fütyisz szavazóknak sem...

eszim 2014.12.17. 12:36:51

@IdomitottFoka: igen a legnagyobb eladók vagy csoportjuk tudja befolyásolni, meghatározni nem.

Egyébként érdekes, hogy az arab olajexportőr országok felnőttek a feladathoz és tudtak olyan befektetési alapokat csinálni, amik csökkentik az olajfüggőséget, az oroszok meg elbaszták a pénzt és a hirtelen kieső bevétel rögtön bedönti őket.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 12:49:50

@Krisz11: Egy minimális eltolódás lesz a kis családi boltok felé vasárnap, de a többség ugyanúgy hiperben vásárol majd ,csak máskor.
Ez a több tízezres elbocsátás kb. olyan, mint a 23 milló román munkavállalóval való riogatás volt..

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 12:51:41

@sanyix: De ebből egyelőre csak a Jobbik tudott minimálisan profitálni..

sanyix 2014.12.17. 12:55:23

@A megvalósult amerikai ólom..: viszont a fütyisz annál több szavazót vesztett :)
Ez a lényeg, mert az "egyik sem" szavazók fogják elkergetni ezt a gengszterbandát, ha egyszer végre bemozdulnak.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 12:56:33

@IdomitottFoka: Nagyon messze vagyunk még attól hogy nagy volumenben palagázt lehessen importálni az USA-ból. Rengeteg dolognak kellene megépülni ehhez.
Egyébként a rekord alacsony olajár a pala cégeknek sem kedvez, amint az a nekik hitelező bankok részvényeinek árfolyameséséből is jól látszik..

oszt jónapot 2014.12.17. 12:56:35

@eszim: Tudom, hogy ez most köcsögség, de ha ilyen távlatokban tudna gondolkodni, akkor valószínűleg nem 87.000-ért keccsölne a tescoban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 12:57:59

@sanyix: No és kire szavaznak majd? Erről az "apróságról" úgy látom megfeledkeztél..:)))

oszt jónapot 2014.12.17. 13:01:50

@A megvalósult amerikai ólom..: Egyrészt addig még van 3 év, másrészt én speciel életemben először akár a szocikra is, ha kell.

VadMacs 2014.12.17. 13:10:20

@VT Man:
>Én már nem csodálkozom azon a felmérésen, hogy az MSZP és baloldal körében sokkal nagyobb a cigányellenesség és a rasszizmus mint a fidesz szimpatizánsok között.

Ne magadból indulj ki.
Olyan hihetetlen, hogy valaki nem nyal egy magyar politikai kurvának sem? Tudom ez számodra lehetetlen, az ilyen bálványimádó egy bites narancskomcsiknak a gyucsótány/orVbán párosig jut csak el az agya, aztán az alapján általánosít.

Szóval maradjunk annyiban, hogy én soha nem dicsértem nyáltengerben fürödve a maszopot, te meg mást sem csinálsz csak az orVbánod valagát nyalod itt naphosszat.

sanyix 2014.12.17. 13:24:36

@A megvalósult amerikai ólom..: az majd kiderül. A lényeg a komcsik elkergetése. Mivel a komcsi koala(fidesz-maszop-dk) minden új kezdeményezést eltapos, ha ők eltűnnek, lesz már igazi választás is ;)

@oszt jónapot: gratulálok... szocik= fidesz. Ugyan az folytatódna ami 25 éve megy. Mindent együtt csinálnak.
Legalább akkor olyanra szavaznál ami tuti nem kötődik az mszmp-hez...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 13:39:40

Egyetértek az írással, szerintem sincs értelme. Inkább a munkaszüneti napokon végzett munka pótlékait kellett volna drasztikusan emelni. Az egész csak arra volt jó, hogy pár paraszt keresztényezhetett egy jót.

oszt jónapot 2014.12.17. 13:54:07

@sanyix: Hát erre nem tudok mit mondani. Utálom a szocikat is, mint a szart. de ha 18-ban is úgy fogunk állni, hogy másnak esélye sem lesz, akkor rájuk teszem. Aztán felköpök és aláállok.

oszt jónapot 2014.12.17. 13:55:10

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Ha nem a keresztények akarnák egyfolytában megszabni, hogy hogy éljenek mások, akkor nem keresztényeznének a parasztok. Nem olyan bonyolult ez.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 13:57:23

@oszt jónapot: És szted az egész ciklusban kedvezőtlen fogadtatású intézkedéseket hoznak majd? Minden racionálisan gondolkodó politikai erő a megnyert választás után hoz népszerűtlen dötéseket, adóemeléseket stb, majd a választások előtt másfél évvel szépen elkezd népszerűsködni, osztogatni.
Egyébként új jelentős baloldali formáció kialakulását nem tartom valószínűnek. A Dk, Együtt, 4k, Milla csúfos bukása is megmutatta, hogy ez Magyarországon nem járható út.
Ha a szocialisták képesek lennének politikai vonalvezetésük gyökeres megváltoztatására, és a régi arcok elhajtására, talán nyerhetnének legközelebb, de ahogy őket ismerem ez nemigen fog megvalósulni..

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.17. 13:59:55

@sanyix: Hát igen, ez a legfőbb baj veletek. " Majd kiderül.." . Konkrét elképzelés , forgatókönyv nuku..

oszt jónapot 2014.12.17. 14:02:29

@A megvalósult amerikai ólom..: Meglátjuk. Tudom, hogy kibaszottul hülyék az emberek, de szerintem a fidesz elszállt már magától annyira, hogy simán arcon hugyoznak mindenkit és ez lesz a vesztük.
Én nem baloldali pártot szeretnék, hanem végre egy jobboldalit. Mármint ami tényleg az.

sanyix 2014.12.17. 14:03:32

@A megvalósult amerikai ólom..: Ez a forradalmaknál is hasonló volt, és a többsége elég jól sült el.
A lényeg egyelőre hogy meg kéne állítani az ország tönkretételét, már az is nagy eredmény lenne.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 14:25:52

@oszt jónapot: Ugyanmár. Szerinted a Kdnp mennyire jelentős párt? Az más kérdés, hogy mennyire reprezentálja a keresztényeket.
Az átkosban egy más monoteista vallás képviselői szabták meg, hogy hogyan élj mégis hasonlóan ment a keresztényezés...

oszt jónapot 2014.12.17. 14:30:44

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Az "igazi" keresztényeknek lenne módjuk felszólalni, hogy a kdnp ne pofázzon az ő nevükben, mégsem teszik.
A zsidózásid igen elegánsra sikerült, de ettől még nem fogom jobban szeretni, ha valaki a saját hobbijára hivatkozva belepofázik az életembe. Szóval nem bánom én, ha valaki keresztény, csak otthon tegye a négy fal között. Ha érted, hogy mondom...

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 14:36:19

@oszt jónapot: Úgy érzem megtettem ami tőlem telik, felszólaltam. Nem szeretném, ha a Kdnp azonosítva legyen a kereszténységgel. A vallásosság nem hobbi, hanem inkább világnézet. Értem mit mondasz, de ezt inkább a mindenkori hatalomnak címezd.

oszt jónapot 2014.12.17. 14:39:48

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Én értem, hogy világnézet. Azt is értem, hogy az az egyik lényege, hogy megmondd másoknak, hogy hogy éljenek. A kereszténység (és nagyjából az összes többi vallás is) erről szól.
Te meg azt értsd meg, hogy amíg ez így lesz lesznek olyanok, akik ezt nem akarják.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 15:00:56

@oszt jónapot: Teljesen értem, hogy mit mondasz. A vasárnapi zárás nem azért baromság, mert kapcsolódik a kereszténységhez. Nem rád gondolok, de olvass vissza a témáról szóló bejegyzésekben, kommentekben. Az "ezt nem akarják" nem egyenlő azzal, hogy "szemét keresztények" erre próbáltam utalni a legelső kommentemben.

oszt jónapot 2014.12.17. 15:04:23

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Nyilván mindenképpen baromság. De a keresztényekkel senkinek nem lenne baja, ha nem akarnák minden területen (ha csak elméletben is) megszabni mások életét. Tudom, hogy a térítés a vallás alapja, meg hogy azért csinálják, hogy én ne kerüljek pokolra, de engem (és másokat ez zavar).
Tudod, ne vezesd át a vakot a túloldalra, ha nem akar átmenni.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 15:12:31

@oszt jónapot: Az egyházak csak a híveik életét tudják szabályozni. A nem hívők életét csak az államhatalom szabályozza. Térítő vallás, ez tény, de nem fogadod el a tanításaikat és kész.

oszt jónapot 2014.12.17. 15:36:49

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Ez egészen addig így van, amíg az államhatalom és az egyház elválik egymástól. De az egyház általában ennek az ellenkezőjére törekszik, pont azért, hogy a nem hívek életét is szabályozza. Ez az, amit mi nem szeretünk.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 15:41:03

@oszt jónapot: Szerintem ez nem igaz. Az egyház és az állam szét van választva. Az egyháznak nincs ennek ellenkezőjére utaló célja.

oszt jónapot 2014.12.17. 15:55:25

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Szerintem az Alaptörvény körüli cirkusz, meg az iskolák egyházi kézbe adása, kötelező hittan/erkölcstan bevezetése, stb. nem pont ezt mutatja.

raz sierpem raz mlotem czerwona holote · http://redisbad.pl 2014.12.17. 16:03:08

@oszt jónapot: Az egyház amióta világ a világ mindig ellátott közfeladatokat (oktatás,betegápolás), szerintem ez nem jó példa. Az Alaptörvény pedig egyértelműen fogalmaz a szétválasztás tekintetében.

oszt jónapot 2014.12.17. 16:19:01

@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: Szerintem jó példa. Most is végezhetne közfeladatokat, pl. építhetne magának egyházi iskolákat. Ehelyett azonban átadtak neki világi iskolákat úgy, hogy nagyon sok helyen nincs lehetőség másikba járatni a gyereket. Nekem továbbra sincs azzal bajom, ha az egyház A SAJÁT ERŐFORRÁSAIBÓL létrehoz iskolát, ahova járhatnak a vallásos szülők gyerekei.

Krisz11 2014.12.17. 22:06:33

@freehckr:

"Ne égess minket plz ezzel az elvakult szöveggel. Legközelebb ne szavazz a Jobbikra, könyörgöm... :)"

Na nehogy már egy MSZP-sből tavaly átvedlett Pősze Lajos szintű majom mondja meg, hogy kire szavazzak. Téged még sosem láttalak itt nemzeti ügyek mellett kiállni, csak mikor pénzről volt szó.
Szarul csinálja a Jobbik ezt a "baloldali nyitás"-t, mert lehet hogy az MSZP-től átvett "zOrbán Viktor a hibás, több pénzt a zembereknek, a fidesz monnyon le" szöveggel baloldali szavazatokat nyerhet, de ezek az első USA szankcióra állnának át a DK-hoz, úgyhogy az ilyen szavazók mint te kb szart sem érnek. Szavazz csak a Jobbikra, de ne legyél rá büszke.

Neked a Szociáldemokratáknál lenne a helyed, ott Fideszezhetnél, bár Smuck Andor bármikor előhúz a seggéből 10.000 ilyet mint te.

A Jobbik pont a hitelessége miatt tudott erősödni. Az, hogy semmi nem jó, mindenért fideszezni, nem fog messzire vezetni. És ezt úgy mondom, hogy sosem szavaztam a fideszre.

"szektoradók nagy részét is áthárították a fogyasztókra"

Mit hazudozol? Nem véletlenül csökkent az OTP árfolyam 6-ról 4000-re a bankadó és végtörlesztés miatt. Nem tudták az adókat áthárítani, tudom nagyon jól, 7 éve részvényes vagyok. A telekom is ugyan úgy leesett.

eszim 2014.12.20. 17:00:39

index.hu/gazdasag/2014/12/20/nagy_bukas_lehet_a_vasarnapi_zarva_tartas/

Aha, nem rúgnak ki senkit ..., ehhez képest, még a forgalom is jelentősen megzuhanhat, idióták!