helricfredoun.JPGHelric Fredou múlt hét csütörtök hajnalban vetett véget életének szolgálati fegyverével, miután beszélt az egyik áldozat családjával. A jelentését már nem tudta leadni.

A Charlie Hebdo elleni merénylet a sajtószabadság 9/11-e – olvashatjuk a nyugati médiában. Hogy az ocsmány hecclapnak bármi köze lenne a szólásszabadsághoz, azzal azért vitatkoznánk, mindenesetre ahogy a terrortámadás körüli kérdőjelek napról napra szaporodnak, a 2001. szeptember 11-i hasonlat tényleg egyre helytállóbb lesz. Igaz, egy teljesen más szempontból.

Magára valamit adó sajtótermék – lett légyen az újság, hírportál, vagy blog – csínján bánik a meg nem erősített hírekkel, híresztelésekkel, főleg, ha azokból egy izmos összeesküvés-elmélet kezd összeállni. Ezt szem előtt tartva – bár a gyilkosságok körül eddig is számos gyanús körülmény, furcsaság látott napvilágot  nem írtunk a „vérprofi elkövetők” kocsiban felejtett személyi igazolványáról, Cehrif Kouachiról, akit a rendőrség állítólag 2005 óta terrorizmusgyanú miatt szoros megfigyelés alatt tartott, és azt a magas labdát sem csaptuk le, amikor Benjamin Netanjahu a Moszad francia földön való bevetésére tett nagylelkű ajánlatot.

Amikor belefutottunk a hírbe, hogy a Cherlie Hebdo elleni gyilkosságokat vizsgáló egyik nyomozó szolgálati fegyverével véget vetett életének, mielőtt leadhatta volna jelentését, először hoaxot sejtettünk, mondván ilyen nincs és kész. Gyanúnk erősödött, amikor a halott rendőr, Helric Fredou nevét beütöttük a Google-be, és 94 ezer találat jött ki, de ezek között egyetlen valamennyire ismert, mainstreamnek mondott sajtótermék sem volt. Logikusnak tűnt, hogy egy kitalált történetről van szó, amely pillanatok alatt szétspriccelt a konteókra éhes világhálón. Mert az ugye kizárt, hogy a fősodratú média, amely napok óta ontja magából a párizsi híreket, egy ekkora sztorival nem foglalkozik, nem jár utána, nem szólaltat meg illetékeseket, nem tesz fel kérdéseket. Ez már maga lenne AZ ÖSSZEESKÜVÉS.

Megnéztük a magyar oldalakat, és az egyetlen forrás, amit találtunk, az Index percről percre beszámolója, ott is mindössze egy hárommondatos hírként eldugva a 20Minutes.fr és a Le Populaire de Centre-rem hivatkozva. Nulla részlet, nulla utánajárás.

Elkezdtünk hát keresgélni a francia sajtóban, mire eljutottunk a francia televízió 3-as csatornájának, a France 3-nak a honlapjára, ahol egy rövid, 300 szavas beszámoló olvasható a történtekről. Az öngyilkosságról a Franciaország nyugati tartományainak helyi híreit összegyűjtő Ouest France, valamint több kisebb olvasottságú portál is hírt adott. Ismertebb lapok közül senki, legalábbis a Google szerint. A négynapos infót az általános agyonhallgatás kíséri a francia és a világsajtóban. A France 3 kapcsolódó videóját eddig 800 ember látta:

 

 

A francia tévé beszámolójában az alábbi állítások szerepelnek:

  1. Helric Fredou 45 éves volt, a limoges-i Regionális Bűnügyi Rendőrség (SRPJ) igazgatóhelyettese, aki épp a Charlie Hebdo szerkesztőségében elkövetett merénylet ügyében nyomozott, amikor csütörtök hajnalban a munkahelyén szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát. A halálhírt felettesei megerősítették.
  2. Nőtlen volt, családot nem hagyott hátra. 2013 novemberében egyik rendőrtársa öngyilkosságot követett el, a holttestét ő fedezte fel. Fredou régóta depressziós/burnout volt.
  3. Halála előtt nem sokkal beszélt az egyik áldozat családjával, jelentését nem fejezte be.

Ezek tehát a France 3 értesülései. A kétkedésre nem is annyira a rendőr halála ad okot, hiszen elképzelhető, hogy valóban depresszió állt a háttérben, ahogy azt a televíziós híradás sugallja. Egy konteó attól, mert logikus, még nem biztos, hogy igaz is. Lehet, hogy Helric Fredou egyszerűen összeroppant a nagy nyomás alatt. Lehet pusztán véletlen egybeesés is, amit viszont nehéz elképzelni, hogy ez az eset nem érte el a sajtó ingerküszöbét, és egyik lap sem tesz fel további kérdéseket, a szőnyeg alá söpörve az egész ügyet.

Hogy valójában mi és hogyan történt, talán soha nem tudjuk meg, és évekig okoskodhatunk, hogy kinek állt érdekében, ki profitál tíz újságíró és két rendőr lemészárlásából. Vannak helyzetek, amikor az alternatív magyaráztok utáni vágy nem csak jogos, de az egyetlen felelős újságírói és olvasói magatartás. Miközben az iszlámról és a vallási szélsőségekről vitázunk, jó ezt is észben tartanunk.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr647064785

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így lehet bárkiből gyilkost csinálni, ha te irányítod a médiát és a rendőrséget 2015.01.12. 16:51:32

Észrevetted, hogy az arab testvérpárt NEM gyanúsítottként, hanem végig gyilkosként, sőt mészárosként emlegette a bulvármédia, holott a gyilkosok arcát nem látta senki, a kocsiban "felejtett" útlevél meg vagy létezett, vagy nem? Hol van itt az ártatlan...

Trackback: Sírva fogja véresre keresni magát kollégái halálán a Charlie Hebdo 2015.01.12. 16:49:53

Emelték a tétet: 1 milliót akarnak eladni az eddig 45 ezer példányban megjelent lapból. Hiába, business is business, ahogy azt a művelt francia mondja. Ha pár nap munkájával a 22-szeresére lehet növelni a heti bevétel összegét, amiből addig is nyilván ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.01.12. 16:55:00

Szerintem ez nem olyan ügy, ahol egy rendőr nyomoz, hanem mondjuk száz rendőrt eresztenek útjára, hogy kinek kell a vallomását begyűjtenie. A szomszédoktól kezdve a rokonokig, stb.

azele 2015.01.12. 16:58:10

És a vérnélkül,i közelről történő fejbelövés is megér egy misét....

százhuszat verő gumibot 2015.01.12. 17:37:36

Egy polgárháborúban bármi megtörténhet, és itt lényegében egy ilyen eset körvonalazódik. Egyik oldalon a bármire képes arabok a másikon a szintén bármire képes zsidók, akik most kiterjesztették a hadszínterüket Európára. Más-más eszközöket használnak ugyan, de a végső érv mindkettőjüknél a csőre töltött fegyver. A zsidóknak ezen felül ott a világmédia, amin szabadon hangszerelhetik a mondandójukat

Nehéz volna megmondani, melyik az aljasabb a kettő közül, józan európai ésszel nehéz is volna ezekbe a rettentő méységekbe bepillantani

csan2 2015.01.12. 17:56:39

A “SZeretünk Charlie” felirat üzleti siker. Hogy lehet, hogy azonnal, minden országban, városban ilyen plakáttal rendelkezett mindenki? Valaki talán előre erről is intézkedett?

annamanna 2015.01.12. 17:58:43

Számomra azok a képek a furcsák, amik az áldozatok elszállításáról készültek. A halottakat hullazsákban szokták elvinni. A képeken viszont hordágyon fekvő embereket lehetett látni, akiket levetkőztettek. Mostanában sajnos sok képet lehetett látni lövöldözésekben megsérült emberek elszállításáról, de még sohasem láttam, hogy lelőtt embereket levetkőztettek volna, mielőtt elviszik. És nem láttam vért a képeken. És nem voltak elfehéredve, hanem normális hússzínűk volt. Noha a vérveszteség miatt a bőr elég gyorsan ki tud fehéredni, legalábbis egyszer kicsit rosszul lettem, és ahogy belenéztem a tükörbe, olyan fehér volt az arcom, hogy szinte zöld. Pedig engem nem lőttek le. Ezeknek az állítólag halott embereknek a bőre viszont normális színű volt, ezt jól lehetett látni, mivel még le is voltak vetkőztetve. Csak épp vérfolt nem volt sehol. pl. galeria.velvet.hu/helyszinelo/2015/01/08/charlie_hebdo_merenylet/

Pop40 2015.01.12. 18:46:41

Értem, amit a poszt mondani akar, de a végkövetkeztetése valahogy nincs előttem.
Nyilván a posztoló arra céloz, hogy említett rendőr vagy valami olyasmit vett észre, látott-hallott-mondtak neki, amiért megölték, h ne adhassa tovább.

Valahogy ennek ellenére nehezen tudom elképzelni, hogy ott, ahol 8000 rendőr üldözte csak a 3 terroristát, ott egy szem magányos posztot küldenek ki a családot kihallgatni, rajta kívül se előtte, se utána senki nem beszél a családdal.
Gyakorlatilag az egyetlen szereplőkkel, akiktől az elkövetőkről bármit meg lehet tudni, a titkosszolgálat adatait leszámítva.

Még egy huszadrangú krimiben is ilyenkor eltüntetnék a családot is - mi van, ha másnak is fecsegnek?:-)

torró 2015.01.12. 19:41:55

Ha a történetet körbejárjuk, akkor mi is ami kilóg a sorrendből!? Amióta terrorizmusról hallunk, mi a kísérő ismérve. A robbantásos merényletek! Ez az eset teljesen kilóg. Ráadásul az "állítólagos" merénylőkről azt mondják a hírekben és a bemutatoitt videókon látni, hogy úgy mozognak mint a kiképzett kommandósok. Hagy tegyek fel egy kérdést az ikertornyokra kitérve. Hogy lehet az, hogy minden oldalról fel vannak véve a becsapódó repülők. Honnan tudták, hogy abból az állásból lehet jó felvételt készíteni! Rengeteg kérdés merül fel. Hasonlóan az ikertornyok esetében is van a franciai történetben egy azonosság.A tornyok esetében bejelentették, hogy egy parkolóházban rábukkantak a merénylők kocsijára, és az irataikra. Gondolkodjatok csak! Egy ellopott kocsit egy parkolóházban. ! órán belül? Így néznek hülyének! Franciáknál szintén megtalálják a kocsijukat rövid időn belül, és, benne az okmányokkal. Hány áldozatot kell kreálni ahhoz, hogy az embereket meglehessen győzni könnyedén, hogy olyan törvényt vagy intézkedést bevezethessenek!?

torró 2015.01.12. 19:43:46

@torró:
A ! jel helyett, 4 órán belül!

KUHULIN 2015.01.12. 20:03:17

Nagyon büdös ez az ügy.

mcc 2015.01.12. 20:08:23

@annamanna: Amit linkelsz kép, sztem sebesült, stabilizálták pl. infúzióval, azért van szép színe. Persze tudja a macska. Végül is lehet arról vitatkozni, hogy mit tudunk arról, amiről nem tudunk semmit.

mcc 2015.01.12. 20:11:41

Mindenesetre érdekes a párhuzam a mi cigánygyilkosainkkal, azokat is figyelte a titkosizé veszettül, kivéve, amikor nem. Az vajon milyen összeesküvés volt? Magyar-zsidó? Cigány-zsidó? Eszkimók is benne voltak?

komolytalan samu 2015.01.12. 20:18:20

Nem látom a lehetséges lehetséges összeesküvést. Ha egy depressziós, a reménytelenség határán imbolygó ember egy ilyen eset után értelmetlennek látja a munkáját, és az életét, azt jóérzésből nem piszkálod pl.

Az elkövetők profizmusában sem látok ellentmondást. Kaptak egy OKJ-s eligazítást arról Jemenben, hogyan kell ölni, fegyvert újratölteni, nem évtizedeken át képzett, akciókra precízen felkészített katonák. Semmi fura nincs abban, hogy ezek után eltévednek, nyomokat hagynak, de tudnak rövid sorozatokat leadni.

J.László 2015.01.12. 20:40:28

A kocsiban felejtették az irataikat duma nagyon gyenge volt.

J.László 2015.01.12. 20:41:02

@J.László:
Atta útlevele óta az ilyenen csak röhögni lehet.

J.László 2015.01.12. 20:46:23

@komolytalan samu:
Az a két csávó nem jemeni OKJ-s kiképzést kapott, abban biztos lehetsz:)

paráznabillegető 2015.01.12. 20:47:04

burnout, bazmeg.
kiégett, faszom. mint a villanykörte.
aztakurva, ilyet odaírni, hogy burnout.
then write evrithing in english, plíz.
e.

NaNehogyMár 2015.01.12. 20:54:01

Nem óhajtom az összeesküvés-hívők táborát bővíteni, de az aznapi cikkek/híradások épp azt ecsetelték, milyen profi, higgadt, és tapasztalt elkövetők voltak, mivel a rendőr lelövését követően még arra is volt figyelmük, hogy a kocsi mellett lévő sportcipőt se felejtsék ott.
Másnapra viszont már laikussá váltak, és a személyes azonosításra sokkal alkalmasabb iratukat a kocsiban felejtik. Az biztos, hogy valamelyik jelző (profi/laikus) hamis. Mindenki döntse el a maga habitusának megfelelően.

Kerek négyszög 2015.01.12. 21:10:54

Nincs itt semmi titok. A terrorizmus állandósult kísérő jelensége az iszlám. A demokratikus jogállamoknak mindent meg kell tenni a szabadságuk megvédéséért.
Ja, hogy ez némelyeknek útban van?

komolytalan samu 2015.01.12. 21:21:06

@J.László: És mitől lehetnék ebben biztos?

Mert az eddigiek alapján pár hónapos kiképzés a valószínű (a többi idejüket nyomon követték), ami nem egy elitkommandós vagy titosszolgálati finomra csiszolás.

Én azt se értem hol vannak a jelek az összeesküvésre. Tényleg van olyan, aki szerint ajtót téveszteni, a küldetést kockáztatni a legjobb álcázása egy csúcsprofi fedett titkosszolgálati akciónak? Meg egyáltalán: telefonon beszéltek velük, elmondták mit akarnak, aztán belesétáltak a halálba.

Hogyan lehet elképzelni egy olyan titkosszolgálati akciót, ahol valami homályos kiszámíthatatlan célból beküldik az ügynököt meghalni? Közben ő ezzel végig tisztában van, nyomja a kamut halála előtt pár órával.

Egyáltalán: ha ez kiderül, vagy csak a franciák tudomására jut, a két ország közti kapcsolatnak reszeltek. Nem arról van szó, hogy ez lehetetlen, csak hogy értelmetlen hülyeség kockáztatni.

Ez pont olyan ahogy Virágh elvtárs felvázolta az imperialista békaembereket. Az a gyanús, hogy nem gyanús.

komolytalan samu 2015.01.12. 21:25:29

@KUHULIN: Ha ezt egy kommandós/idegenlégiós szakértő kérdezi, akkor őszintén érdekel a véleménye.

Ha magyar sorállományú, akkor az a válaszom, hogy az ő tapasztalata, és az én majdnem tapasztalatom is teljesen irreleváns a profi kommandós felkészítés tárgyában.

Morrancs 2015.01.12. 21:41:26

@annamanna: Azért, te nagyon szegény, mert akit hordágyon láttál, az sebesült volt, és azért volt "levetkőztetve, mert ruhán keresztül nehéz ellátni a sebeit.

tralalala 2015.01.12. 21:45:58

Nincs itt semmi látnivaló, haza lehet menni.

David Kelly iraki fegyverszakértő, akinek a jelentése nyomán (tömegpusztító fegyverek) indult az iraki háború, szintén öngyilkos lett.

Hát vannak ilyen fura öngyilkosságok, na.

kvadrillio 2015.01.12. 21:48:47

Kínos problémákat hoztak felszínre a terrorakciók

..AVAGY A MINDENHATÓ INFORMÁCIÓ ÁRAMLÁS VESZÉLYEI...

Kínos problémákat hoztak felszínre a terrorakciók
2015. január 12., hétfő 16:18 InfoRádió / MTI
Meghallgatom Letöltöm Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A francia média már a "minden idők legnagyobb tömegtüntetésének" nevezett párizsi menet másnapján igyekezett levonni az elmúlt napok tanulságait. A számvetés része az is, hogy miként kezelte a média az eseményeket, és vajon helyes volt-e például a rendőrségi csapatmozgásokat élőben mutatni vagy az elrejtőzött túszokról hírt adni. Franciaország-szerte csaknem négymillióan vonultak az utcára szombaton és vasárnap a terror ellen tiltakozva.

A számvetés egyik része arról szól, hogy miképpen kezelte az eseményeket a média, és ezzel kapcsolatosan számos kifogás fogalmazódott meg.

A párizsi kóser-boltnál túszul ejtett egyik személy hozzátartozója például azt vetette a BFM- TV hírtelevízió szerkesztőinek a szemére, hogy a túszdráma kellős közepén közölték a hírt, miszerint az üzlet egyik hűtőkamrájában négy felnőtt rejtőzött el egy csecsemővel.

A felháborodott asszony elmondta, hogy halálra váltan olvasta a képernyő alján futó szalaghírt, annál is inkább, mivel tudták, hogy a mártírhalálra készülő Amedy Coulibali éppen ezt a tévécsatornát nézte, szerencsére ezt az információt nem vette észre.

Egy másik hallgató azt kifogásolta, hogy a Dommartan-en-Goel-i nyomdában magukat elbarikádozó, múlt szerdán a Charlie Hebdo szerkesztőségében gyilkoló két terrorista kapcsán a BFM rádió bemondta, hogy az egyik alkalmazott az épületben bujkál. Csak a véletlenen múlt, hogy a gyilkosok nem szereztek tudomást erről az információtól - tette hozzá a méltatlankodó.

Másokat az háborított fel, hogy a France Info állami hírrádió helyszíni tudósítója azért "hisztizett", mert a rendőrök a kóser-bolttól túlságosan távol, egy biztonsági zónában helyezték el őket, így kollégáival nem láthatták az eseményeket.

Ugyanezen a helyszínen a rendőröknek külön foglalkozniuk kellett azokkal az újságírókkal, akik a környező tömbházakról igyekeztek filmezni az eseményeket, holott a hatóságok kifejezetten kérték őket, hogy ne mutassák élőben a csapatmozgásokat. Az újságíróknak ez a hozzáállása nemcsak a közvéleményben, de a szakmán belül is komoly ellenérzéseket keltett.

A számvetés másik elemét a múlt heti vérengzésekre adott szélsőséges reakciók jelentik. Az elfogulatlanabb lapok beszámoltak például arról, hogy több száz, ha nem több ezer tweet-üzenet keringett az elmúlt napokban a világhálón, melyek szerzői kiforgatva a Charlie Hebdo meggyilkolt újságíróival szolidarizáló "Je suis Charlie", azaz "Charlie vagyok" szlogent, a gyilkos testvérpárra utalva azt írták, hogy "Je suis Kouachi", azaz "Kouachi vagyok". Ami jól mutatja, hogy Franciaországban sokan egyetértenek a gyilkos cselekedettel.

De ez az egyetértés az iskolákban is megmutatkozott: a múlt csütörtökre meghirdetett nemzeti gyásznapon a tanároknak egy perces néma megemlékezést kellett tartaniuk osztályaikkal, ám sokan megdöbbenve arról számoltak be, hogy diákjaik kifejezetten ellenségesen viszonyultak ehhez a gesztushoz. Voltak, akik Allah Akbart kiáltottak az egy perc alatt, mások azt mondták, hogy a Mohamed prófétát érintő gyalázkodásokat meg kell bosszulni, de voltak olyan diákok is, akik egyenesen megfenyegették az oktató személyzetet.

Az egy perces megemlékezés alatt egyébként több francia börtönben örömujjongásokat és Allah Akbar kiáltásokat lehetett hallani, mindezzel párhuzamosan pedig iszlamista hackerek több tucatnyi francia állami és vallási intézmény honlapját törték fel szombaton és vasárnap, arab nyelvű, az iszlámot dicsőítő szövegeket helyezve el rajtuk.

A politikai elemzők egy része egyébként hétfőn azt kifogásolta, hogy a szocialista kormány, illetve a baloldali média továbbra is igyekszik elkendőzni azt a tényt, hogy az események az iszlamista terrorizmushoz kötődnek, és igyekeznek egyszerűen csak terrorizmusról beszélni. Ami a cikkírók szerint arra enged következtetni, hogy a baloldal továbbra sem hajlandó szembenézni a probléma igazi gyökerével.
S. Ráduly János, Franciaország

2015.01.12. 22:32:49

20 Ft-os kérdés:
Ki ölte meg Kennedy-t?

Az összeesküvés elmélet hívők (mint pl. a poszt írója) ostobasága mindig megmosolyogtat.... :))))

kurgan 2015.01.12. 23:14:53

@csan2: ezt úgy hívják, hogy internet, és nyomtató, fejlettebb országokban visznylag nagy sűrűségben előfordul.

jogalany 2015.01.12. 23:46:35

@tralalala:
Ezek olyan kis képzelő erővel vannak megáldva, méghogy pisztollyal főbe lővi magát, mert van pisztolya.
A MOB elnökhelyettese úgy lőte főbe magát, hogy fegyvere sem volt, hiszen küzdő sportban volt világszintű és magyar vezetője is, vagy a sok mindenkiről sok mindent tudó érdi vállalkozó aki méreg nélkül sosem találtak nála kapszulát) lett mérgezéses öngyilkos a rendőrautóban két nyomozó mellett.
Ez a francia nyomozó igazgatóhelyettese volt egy szervezetnek. Ilyen beosztásban csak akkor tart saját meghallgatást, ha oka van rá, pl. a nyomozó páros jelentést ad, és abban furcsaságot tapasztal. Olyan ez mint a Mexikói bányászati kutató intézet igazgatóhelyettese, az ENSZ robbantásügyi szakértője az ikertornyok összeomlása után közvetlen a helyszínere ment , ezután zárták le hermetikusan a területet - és megállapította jól hallhatóan, hogy ezeket az épületeket felrobbantották és nem összeomlott. El is tűnt, családja síratja, nem úgy mint a két gép (az ikertornyokba rohanók)pilótáit, mert a cégeknél (repülési cég) nem hiányzik egy pilóta sem, nemhogy négy.
Az israeli támadást kiváltó gyilkosságok tetteseiről mondták, hogy biztosan holtan kerülnek majd elő, és valóban két hét után holtan lettek meg.
Francia esetben is gondoltam, hogy ha ez nem igazi iszlám támadás, a tettesek sosem lesznek élve a hatóság foglyai. S valóban holtan lettek meg. kb 8 módszer van arra, hogy élve fogják el a sarokba szorított tetteseket, a többi mind megfosztja a hatóságokat az első kézből szerezhető információktól. A kóser bolt közelében az első infok szerint megtalálták a lányt is holtan, ezt megerősítette a televízió, és a rendőrség is, de nem közölték a halál okát, aztán elterjedt, hogy lelőtték.
Fél nappal később már azt adta hírűl a sajtó, hogy Törökországba repült és már át is ment a szír határon. A Török hatóságok először cáfolták a hírt, mert szerettek volna menetesűlni a belekeveredünk lehetőségétől. Csak tényeket mondtam, a következtetés már legyen másoké. Ja és Románia máris megszigorította az ország információ ellenőrzést, vagyis mostantól már hivatalosan rögzítenek minden tel-t, email-t, stb. Az élen járnak.

annamanna 2015.01.13. 01:12:41

@mcc: @Morrancs: itt van még egy galéria: www.independent.co.uk/news/world/europe/charlie-hebdo-shooting-jesuischarlie-hashtag-used-across-the-world-to-show-solidarity-with-shooting-victims-9962943.html
ebben is van pár kép az áldozatokról, és mind egyforma - le vannak vetkőztetve, nincs rajtuk vérfolt, és nem hullazsákban vannak elszállítva.

Én nem hallottam, hogy azt mondták volna róluk, hogy KÓRHÁZBA SZÁLLÍTÁS UTÁN ELHUNYTAK. Csak szimplán azt, hogy a lövöldözés során meghaltak.

Nem mutatták a szerkesztőség belsejét sem, mármint nem lehetett látni benti képeken a vérfoltokat, amik kifolytak a padlóra, pedig mostanában igazán nem finomkodnak a vérfoltok mutogatásával.

Volt egy videófelvétel, ahol a tetőre menekült kollégák mobiloztak, és nekem elég furcsának tűnt a hangjuk; semmi rettegés nem volt benne, mintha csak egy színjátékban vennének részt.

Állítólag a szerkesztőségben dolgozik egy nő, aki az asztal alá menekült, és meg volt győződve róla, hogy petárdákat robbantanak.

De, hogy biztos legyek benne, majd megpróbálok megkérdezni egy sebészt is, neki mi a véleménye a felvételekről.

Nekem roppant furcsa, hogy lelőtt embereket nekilátnak vetkőztetni - bújjon át szépen a pulcsiján....
max SZÉTTÉPIK a ruhát, ha valamiért közel akarnak jutni a sebhez, ahhoz nem kell pulcsiból kibújni, zakót, inget, maillot-ot levetni (ezt az egy francia szót ismerem, trikót jelent).

annamanna 2015.01.13. 04:16:15

Harry herceg meglehetősen különös szöveget írt a francia nagykövetség emlékkönyvébe: www.facebook.com/510599042299013/photos/pcb.1062194173806161/1062193397139572/?type=1&theater
A kísérő nő sincs meghatódva egyáltalán: www.facebook.com/510599042299013/photos/pcb.1062194173806161/1062193410472904/?type=1&theater

Szerintem a vasárnapi tömegtüntetés is igen különös.
Ha van valós terrorveszély, akkor minek rendeznek ekkora tüntetést, miért hívnak oda minden politikust? Ha nincs terrorveszély, akkor meg minek tüntetnek, és minek hívnak meg oda minden politikust?

Ha valós veszély lenne, a francia terrorelhárítás nem engedélyezte volna a tömegrendezvényt.
De ha nincs valós veszélyhelyzet, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy akár másfélmillió ember is együtt szorongjon; nem kellett félni attól, hogy a tömegben öngyilkos merénylők bombát fognak robbantani.

A lap a legmagasabb politikai körök megrendelésére dolgozott, Mitterrand finanszírozta titkos pénzalapból és Sarkozyhez is közel állt. a WTC elleni támadás után agresszív iszlámellenes kampányba kezdett.
franciapolitika.blog.hu/2015/01/08/211_charlie_hebdo_kerdesek_vitak_kovetkezmenyek

hunhir.info/?pid=hirek&id=81157

blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=83564&n=zgfumag&blog_cim=Francia%20terrort%E1mad%E1s%20tipikusan%20egy%20hamis%20z%E1szl%F3s%20akci%F3%20volt

prakp 2015.01.13. 07:17:33

@torró: Hallottál már olyanról, hogy okostelefon? De mindegy is, ez egy szabályos trolletető itt. Csak így tovább, srácok. Ha véletlenül kopog a postás, be ne szaladjon ám a sportszelet!

prakp 2015.01.13. 07:20:16

@annamanna: Gratulálok, megnyerted a nap legsötétebb kommentelője címet! Nem láttál elég vért, halottat? Szóltak már, hogy a tévé nem a falra vetít?

Nick Leeson 2015.01.13. 07:26:01

@annamanna: Amit belinkeltél, azon egy sebesült látható. A nadrág rajta van, félmeztelenre van levetkőztetve. Láthatóan a hátán sérült meg, vagy átment rajta a lövedék. Nyilván való, hogy legalább ennyire levetkőztetik, ugyanis ingben, vagy pólóban nem lehet ellátni semmilyen sérülést, ha az a ruhadarab alatt van! Ettől függetlenül értem én mit akarsz mondani, csak nem látom sehol... Szerintem nem kell itt túl nagy furcsaságokat keresgélni. A lövések megvoltak, az áldozatok megvannak, az elkövetők meg Elvileg(!) megvannak (holtan). Aztán, hogy mifél balfaszságok voltak körítésnek az ügyben, azt nagyon kevesen fogják valaha is megtudni... Egyénként nekem inkább az fura, hogy milyen elképesztően fiatalok azok aki a sérültet tolják a hordágyon. Ez ott valamiféle szokás, hogy ilyen egységekhez, ennyire fiatalok mennek dolgozni?

Ј.László 2015.01.13. 07:56:46

@KUHULIN: Hol van az ellentmondás? ét különböző dolog valakit ölni megtanítani meg konspirálni. Ölni tudtak, konspirálni nem, mert a személyit ott felejtették.

Ј.László 2015.01.13. 08:04:11

@prakp: Hagyd már! @annamanna: a legsötétebb fasz, közismerten.
Ahogy a rabbim mindig idézi a Tórát, "Cion bölcsei nem hallják meg fecsegő vénasszonyok szavát"

Morrancs 2015.01.13. 08:09:05

@annamanna: Az az ember a képen még él. Gépre van kötve, hővédő takaró van körötte.

Ј.László 2015.01.13. 08:09:28

@NaNehogyMár: Na itt vagy te is, te ökör? Az h valaki profin kezeli az AK-t meg hogy eldugja személyiét a két különböző dolog. Nem hallottam hogy lőkiképzésen a személyi eldugását tanították volna.

Ј.László 2015.01.13. 08:11:18

@komolytalan samu: Látom nem értesz a kommandós kiképzéshez. :-))
Az egyik legfontosabb dolog benne, hogyan rejtsd el a személyid. :-))

Muad\\\'Dib 2015.01.13. 08:31:17

Ilyeneken teljesen felesleges agyalni. Az egyértelmű, hogy bőven van jelentkező ilyen típusú merényletek elkövetőjének. Elég megnézni az IS (vagy al-káida) elmebetegeit világszerte, és látható, hogy bőséggel van elég iszlám szélsőséges, aki szívesen megtenne ilyesmit.
Az, hogy ebből ki mennyire profitálhat politikailag, vagy globálisan, más kérdés. Arról meg úgy sem fog soha senki tudomást szerezni, ha esetleg a háttérben előfordultak olyan állami szerveztek (bármely országban is), akik sejthették a merénylet tervét, de ilyen-olyan okokból nem szóltak.

mcc 2015.01.13. 08:45:44

@annamanna tehát úgy gondolod, hogy annyira kamu az egész, hogy petárda, statiszta halott stb? De minek, nem jobb egy valódi ikertorony valóban leomolva? Valódi cigánygyerek valódi sörétekkel? A francia titkosszolgálat lenne ennyire béna? Amúgy igazad van, a sebesült alatt a felirat, hogy 12-en haltak meg, félrevezető, de ez már a szerkesztő lelkén szárad.

2015.01.13. 09:08:52

@csan2: Szeretünk Charlie felirat nem volt.
Amiket kiraknak az "Én vagyok Charlie" ill "Mi vagyunk Charlie" feliratok.

A poszt bulvár lihegés, semmi egyéb.

NaNehogyMár 2015.01.13. 09:10:10

@Ј.László: Már megbocsáss, de nem ér személyeskedni :)
Én nem állítok, csak arra az ellentmondásra kívántam felhívni a figyelmet, hogy első este, szakértők szerint vérprofik az elkövetők, majd másnapra szarvashibát követnek el, olyat, ami az előzményben szereplő cipő-nem otthagyásának totálisan ellentmond. Szerintem. Persze szerinted lehet, hogy ez nem ellentmondás. Ettől még tartalak ökörnek, és ezt viszont is elvárom.

NaNehogyMár 2015.01.13. 09:11:47

javítva: ettől még nem tartalak ökörnek

daito 2015.01.13. 09:44:59

@Muad\\\'Dib: Ritka alkalom, hogy egyetértünk. :-)

Annyit tennék hozzá, hogy az emberek (főleg a filmek miatt) a tökéletesség bűvkörében élnek, és azt hiszik, hogy kiképzett emberek (terroristák, rendőrök, kommandósok, katonák) nem követnek el égbekiáltó hibákat, kisebbeket meg pláne. (Elvileg "komolyabb" akcióknál külön ember van arra, aki takarít, nyilvánvalóan egy 2-3 emberes terrorakciónál ilyenre nincs lehetőség.)

zizi77 2015.01.13. 09:46:03

Igazából, alapból furcsa a lövöldözés, majd menekülés. Inkább robbantaniuk kellett volna, abban tutira mindenki meghal/mint ahogy általánosságban teszik/. Nyilván nem gondolhatták, hogy túlélik. Bennem is van némi kétely, hogy valóban ők voltak-e a tettesek.
Egyébként meg ha már összeesküvés elmélet, akkor nem alap az, hogy a rendőrök között is vannak beépítettek? Szerencsétlen fickó meg rájött, hogy őt kihagyták a buliból.

Macropus Rufus 2015.01.13. 09:46:05

@azele: ha a rendőrre gondolsz, akit lelőttek, azt nem fejbe lőtték. Én is úgy láttam, de aztán a sokadik megnézésre kiböktem, hogy a golyó a rendőr mellkasán jött ki és kapott gellert a járdán. Bár vér így sem nagyon volt, ami egy ak47-es esetében érdekes, de a lehet, hogy a ruházata átázott. De szerintem egy ilyen közeli ak47-es lövés eléggé komoly rombolást végzet a szervezetben, illene vérnek lennie.

Csak beugrottam 2015.01.13. 10:51:19

Nem értem, miért nem robbantották fel magukat a rendőrökkel együtt az elkövetők?
Amikor a bolti elkövető kirohant a rendőrök közzé akkor egy testbombával nagyon sokat megölhetett volna.Ha jól tudom a testvérpár is kirohant.Szóval nem értem,megölünk néhány civilt és nem robbantunk fel 20-30 rendőrt?
Nem igazán illik egy ilyen kihagyás az öngyilkos merénylők lélektanához,szerintem.

epidermis 2015.01.13. 11:10:01

@csan2: Az "én is Charlie vagyok" plakátot fogod és otthon kinyomtatod. Nem kell bűvésztrükk... A4-es papírokat láttál mindenkinél a tömegben. A nyomda is ki tudja nyomtatni egy óra alatt.

Guszty 2015.01.13. 11:11:21

@torró: Ikertornyok: az első gépről csak egy felvétel van, amit egy turista vett fel. Éppen az utcán videózott, amikor meghallotta az alacsonyan repülő gép hangját. Nyilván te is odakaptad volna a kamerát. A 2. gép este már sokkal egyszerűbb: az összes nagy hírügynökség folyamatosan közvetítette a lángoló torony képet, nyilván nem az egyik oldalon volt az összes kamera, így nem csoda, hogy különböző szögekből is van felvétel a 2. gép becsapódásáról.

Kényszerbagoly · http://kenyszerbagoly.blog.hu/ 2015.01.13. 11:17:12

Értelmetlen halál, egy becsületes emberrel kevesebb. Az utcai terrorizmus ellen nem lehet 100%-os védelmet biztosítani
kenyszerbagoly.blog.hu/2015/01/13/europaiak_kozt_egy_feher

epidermis 2015.01.13. 11:22:56

@annamanna: összekevered a halottakat a túlélőkkel.

epidermis 2015.01.13. 11:23:48

@azele: gondolom, ha anyádat vér nélkül fejbe lőnék, akkor nem habzana a szád

epidermis 2015.01.13. 11:25:48

@torró: teljesen kilóg??? Néhány hónapja Brüsszelben egy ámokfutó iszlamista lövöldözött. Meg Kanadában is. Meg mindenhol

epidermis 2015.01.13. 11:33:52

@annamanna: nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én hullákra nem tennék oxigénmaszkot...

epidermis 2015.01.13. 11:34:45

@annamanna: vedd be a gyógyszereidet és feküdj le szépen

epidermis 2015.01.13. 11:39:12

@Guszty: ne bonyolítsd :) Nem érti pára...

azele 2015.01.13. 11:43:55

@epidermis: Igen, valóban, egy méterről fejbe anyádat, kalasnyikovval , vér nélkül, tényleg nem. Hörömpő cirkusz világszám!

aqwer86 2015.01.13. 12:35:40

@Ј.László: Te jó ég, szóval te nem vagy ökör? Gondolj bele, mész gyilkolni tudatossan, mi a penésznek vinnéd magaddal a személyidet vagy az utleveledet??? Minek?? Aztan lopsz egy autót és ott hagyod benne??? Te hülye vagy... Valakire rá kellett kenni az egeszet... Ugyan az mint 9/11 kor semmi nem maradt egyben, de csodával határosan a pilota utlevele meglett, viztos kipottyant vagy kidobta... Te jó ég ember...

Balt 2015.01.13. 15:06:04

@Csak beugrottam: A videó, amit nyomban közreadtak a kóserbolti behatolásról, tényleg elég furcsa. Lassan felgördül a rács, aztán pisztolyból (vagy legalábbis egykézre fogott rövid fegyverből) ad le egy rendőr egyes lövéseket teljességgel védtelenül, nem fedezékből. Utána többen is, majd páran benyomulnak a helyiségbe.

Ez a sztenderd tuszszabadító eljárásrend? Nem mintha ezen múlna, hogy túsz szeretnék-e lenni (bárhol a világon), de ez elég fura akció volt, még akkor is, ha a hírekből ítélve teljes siker - mert a 4 áldozat addigra már halott volt...

2015.01.13. 15:26:47

@NaNehogyMár: Az, hogy profik voltak, csak a napi hírek közölték. Szerinted mennyire profi az, akinek a cipője kiesik az autóból???

2015.01.13. 15:31:33

@Macropus Rufus: Nem, az AK kimondottan nagy távolságokra ható fegyver. A nagy rombolást nem a rézköpenyes, hanem az ólomlövedég okozza. Én láttam közvetlen közelről meglőtt embert, akin keresztül ment a lövedék. Szerencséje volt, nem talált csontot, így ahogy be, úgy ki. Befelé vérzett, mivel nem ért sérülés artériát, így nem sprickolt a vér szanaszét. Egyébként filmes kamu a spriccelő vér a lövés pillanatában.

aqwer86 2015.01.13. 16:55:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha csak nem direkt hagyták ott csakúgy mint a személyigazolványt. Kérdem én ha ennyire szerencsétlenek lettek volna, akkor minek vettek fel maszkot??? Mehettek volna annélkül is akkor nem?

aqwer86 2015.01.13. 16:57:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hogyan tud a cipője kieni az autóból most öszintén? Max ha kidobják...

pardaillan 2015.01.13. 18:34:44

...megy a duduval a két manus, leállítják a sarkon, igazoltatják.
Aztán 2 sarokkal később maszkot húznak, s elindulnak gyilkolászni.

Milyen jó, hogy nem felejtették otthon az igazolványt.

aqwer86 2015.01.13. 18:52:31

@pardaillan: igen és annak az esélye hogy pont őket állítják meg pont akkor szinte semmi. De legyen, tegyük fel hogy megállítják őket... Golyó repül a rendőrbe..."Aztán 2 sarokkal később maszkot húznak, s elindulnak gyilkolászni. " ennyi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.13. 19:47:36

a munkahelyén szolgálati fegyverével fejbe lőtte magát"

rendőrségi munkahelyen nem szoktak ám megölni embereket.
ez már nagyon
öngyilkos lett, kész. nem volt barátnője, felesége, az ügy is sok volt neki, ennyi.

hihetetlen hogy ebbe is találtok összeeskövést. hihetetlen. tudjátok nemcsak a magyar narancs, de a moszkvában végzett szaniszló ferenc is korcsosít. miközben persze mondanak azért igazségot néha, de attól még korcsosítanak.
hogy vona gábor miért áll ki az egyik moszkvában végzett korcsosító mellett, az rejtély...

az az összeesküvés...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.13. 19:49:31

@csan2: igen. a gyíkemberek mindennel gondosan foglalkoznak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.13. 19:55:53

@NaNehogyMár: túszokat már azért ejtettek mert meg akartak halni hősi halálban.
profi már alapból nem megy bele a túszejtési mizériába, hacsak nem ez a célja.

csan2 2015.01.13. 21:13:18

@epidermis: @kurgan:
Uraim, a gond hogy mindent technikai alapon kivánunk megközeliteni. Igen, biztos igazuk van: az interneten, facebookon pillanatok alatt lehet forradalmat kirobbantani. Higgyünk benne, hisz a főáramlatú média ezt bizonygatja. Biztos igazuk van Önöknek is, ha ennyire hisznek az internet erejében. Én azért fenntartásokkal fogadom, hogy ha Párizsban elsül a kalasnyikov, és egy órával később már szinte minden nagyvárosban ugyanazzal a plakáttal vonulnak az utcára „felháborodott” tüntetők – az nem lehet véletlen. Miért pont ugyanaz a plakát. Itt nem csak a feliratról van szó, hanem a szabvályositott formai elemekről is. Talán elkerülte a figyelmüket, de itt nem napok múltak el a poszterek elterjedéséhez, hanem pár óra alatt történt mindez! Őszintén Önök közül melyikük tudta akár két- három órával is a lövöldözés után, hogy mit jelent a Charlei? Bevallom én nem tudtam, de furcsáltam, hogy mindenki ilyen plakáttal vonul ki pillanatok alatt. Ráadásul francia felirattal, ami bár világnyelv – azért nem annyira, hogy azon a nyelven tüntessünk Charlei érdekében minden országban.

Valaha is látták bármilyen felvonulás plakát kiosztását? Én nekem volt szerencsém több országban is látni ilyet. Mindenhol azonos a menetrend. Találkozó egy közeli kis téren, teherautó, poszterek, plakátok kiosztása a pénzért, beigért pozicióért, pártfunkciónálisoknak, és irány a fő rendezvény. Majd a végén vissza – dekoráció begyújtés és adminisztrálás.
Kérem, hogy a továbbiakban kiméljenek az internet hatalmát, erejét, gyorsaságáról szóló lekicsinylő megjegyzéseikkel. Egy hajdani tanárom zárta le a mondatait hasonlóan „Aki nem inge, ne vegye magára”. Üdvözlettel

kurgan 2015.01.13. 21:20:49

@csan2: ez egy elég erőltetett elmélet. Azért 1 órán belül nem történt meg, napok kellettek hozzá, ne csúsztassunk. Pontosan ennyi idő kell ahhoz, hogy a neten valami szétterjedjen, egy vacak mémnek is sikerülni szokott, ekkora felhajtás mellett pedig, amikor minden ugyanarról szól, törvényszerű.

annamanna 2015.01.14. 01:14:44

@mcc: @prakp: @Nick Leeson: @Ј.László: @Morrancs: @epidermis:
A hírek nem szóltak sebesültekről. A hírek arról sem szóltak, hogy bárki a kórházba szállítás után halt volna meg. A hírek arról szóltak, hogy egy tucat embert AGYONLŐTTEK a terroristák, tehát meghaltak a lövöldözésben.
Ehhez képest a képeken szemmel láthatóan élő, és maximum könnyebben sérült embereket látok. Kik ők? Róluk miért nem szóltak a hírekben? Ezek még csak nem is súlyosan sérültek. Egy életveszélyesen sérült emberről nem fognak akkurátusan levetni több réteg ruhát (mivel január van, minimum három réteg ruha volt rajtuk, maillot /trikó/, ing és zakó vagy pulcsi). Ez időveszteség lenne, miközben ömlik a vér. És hol vannak a szétkenődött a vérfoltok? Egy icipici vérfoltot sem látok. Ezek az emberek max. könnyebben sérültek.

Ez egy kabaré, nekem az a véleményem.

hunhir.info/?pid=hirek&id=81157

21stcenturywire.com/2015/01/07/deadly-cartoon-jihad-hits-paris-satire-mag-charlie-hebdo-12-dead-11-injured-in-terror-attack/

www.hidfo.net.ru/2015/01/08/parizsi-tamadas-iszlam-allam-al-kaida-vagy-valami-mas

blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=83564&n=zgfumag&blog_cim=Francia%20terrort%E1mad%E1s%20tipikusan%20egy%20hamis%20z%E1szl%F3s%20akci%F3%20volt

hu.iranyitok.wikia.com/wiki/False_Flag_Operation

annamanna 2015.01.14. 05:31:15

@mcc: @prakp: @Nick Leeson: @Ј.László: @Morrancs: @epidermis:

"Dianát és Trevor Reest a Pitié-Salpêtrière kórházba viszik (a sürgősségi napló bejegyzése szerint a kórházba 104 perccel a baleset után érkezik meg a rohammentő; a jóformán néptelen utcákon, kék lámpa és sziréna használatával 26 percre van szüksége, hogy a nem egészen 4 kilométert megtegye a baleset helyszínétől a kórházig. Ez egy kocogó ember sebessége, csak mondom)."
"Érdekes módon a Ritz és az alagút közötti útvonalon fellelhető több, mint tucatnyi ipari-biztonsági kamera közül nyolc nem működött azon az éjszakán, a többi öt vagy hat pedig úgy volt beállítva, hogy egyikük sem „látta” sem az úttestet, sem azt, hogy a Mercedes (meg a fotósok csoportja) elhaladt mellettük/alattuk. Természetesen azt sem láthatták, hogy követte-e valaki vagy valami a konvojt.
A párizsi közlekedésrendészet kamerái közül (amelyek kötelező módon minden alagútban ott voltak) két helyszíni darab véletlenül (?) ki volt kapcsolva, a harmadik javítás alatt állt, a negyedik pedig működött ugyan, de nem rögzített semmit, mert elfelejtettek (?) kazettát tenni a videóba.
Mások azt találták gyanúsnak, hogy a nem kifejezetten a tisztaságmániájáról és munkakedvéről híres párizsi Közterületfenntartó és Köztisztasági Vállalat hajnali hat órára már nemcsak eltakarította a baleset maradványait, de erős, vegyszeres vízsugárral négyszer is lemosta az egész környéket, minek következtében ezután ott semmiféle nyomrögzítés nem volt lehetséges."
"Bebizonyosodott, hogy Henri Paul a DST (Direction de la Surveillance du Territoire, a francia kémelhárítás) évek óta becsavart embere volt" "Henri zsebeiben máskülönben közel 13 ezer frankot (mostani árfolyamon kábé kétezer eurót) találtak a baleset után, ami azért is volt furcsa egy kicsit, mert gyakran büszkélkedett azzal, hogy heteket elélne Párizsban egy frank nélkül"
"Ami az egyedüli túlélőt, Trevor Rees-Jonest illeti, azt már ugye mondtuk, hogy a brit ejtőernyős ezred egykori tagja, de egyesek szerint a Secret Intelligence Service (vagy a Security Service?), vagyis valamelyik brit titkosszolgálat fizetési listáján is szerepelt. Trevor azóta sem emlékszik semmire – ebből még sosem lett baj a történelem során."
konteo.blogrepublik.eu/2011/02/03/diana-hercegno-halala-1-0/

epidermis 2015.01.14. 08:23:03

@annamanna:
Nem az agymosásra alkalmas szélsőjobbos portálokat kellene olvasnod.
Már az első hírek is arról szóltak, hogy 12 ember meghalt, 11 pedig megsebesült (és ezt most emlékezetből írom).
Nem az a valóság, amit látni vagy hallani szeretnél, hanem az ami tényleg megtörtént...
www.telegraph.co.uk/news/worldnews/europe/france/11334351/First-photos-from-inside-Charlie-Hebdo-offices-following-Paris-terrorist-attack.html
Szerintem vedd be a gyógyszered, aztán aludj egyet.
Ui: az orvos sem tud ruhán keresztül műteni. Sem a mentős ellátni lőtt sebet. De ennek megértéséhez már kell annyi ész, amennyi egy marék lepkének már megvan...

mcc 2015.01.14. 10:29:23

no viszont itt tényleg van egy példa a rendőri engedékenységre, és most nem a zebrán parkolásról beszélek :) valamint hogy ilyen közelről lövik őket és meg sem sérül senki. Azt a villogó lámpás hátrálást azért nem nagyon értem.

index.hu/kulfold/2015/01/13/uj_video_a_parizsi_verengzes_utani_pillanatokrolaz/

annamanna 2015.01.14. 23:17:47

@mcc: nekem erről az az eset jut eszembe, ami Pesten történt 2010 márciusában. Egy kereszteződésben, ahol pirosra váltott a lámpa, egy szír pénzváltót (aki állítólag a Kulcsár-ügy rendőrségi informátora volt) szitává lőtt egy moszados. Közvetlen közelben volt egy buszmegálló, tele emberekkel, és a busz is jött éppen. A moszados a gyilkosság után lazán elsétált. Mit ad Isten, véletlenül pont arra parkolt egy rendőr alezredes is, aki nem avatkozott közbe, mert F É L T. Akkoriban a TV2 híradója még olyan riportot készített, hogy miképpen lehet, hogy pont ekkor izraeli kémgépek köröztek, meg szálltak le Ferihegyen (igaz, választ nem kaptak rá). Ma a TV" híradója ilyen: lastdaysoftenyek.tumblr.com/

@epidermis: "Már az első hírek is arról szóltak, hogy 12 ember meghalt, 11 pedig megsebesült (és ezt most emlékezetből írom)."
Oké, akkor keress légyszíves hozzá linket, mert én kerestem, de nem találtam. Semmiféle sebesültről nem találtam hírt, max. arról, hogy a földön fekvő, sebesült rendőrt is agyonlőtték. A hírek csak a tucatnyi halottról szóltak.
A fotót kösz, bár furcsa módon csak csütörtök este jelent meg (tehát másnap este). Addig elég sok idő telt el.

"Sem a mentős ellátni lőtt sebet."
Ha meghalt valaki, nem kell ellátni a sebét.
És különben sem szokták a mentősök ellátni a sebet, nem ők műtik meg; ők csak beszállítják a kórházba a sérültet. Az ő dolguk csak annyi, hogy a légzését, szívműködését biztosítsák, tehát "stabilizálják az állapotát", ahhoz meg nem kell meztelenre vetkőztetni senkit.
Továbbra sem működőképes a sztori, pláne a hátráló rendőrautó... mintha csak egy Lütyő felügyelős film lenne.

epidermis 2015.01.18. 14:14:54

@annamanna: index.hu/kulfold/2015/01/07/fegyveresek_tamadtak_egy_francia_magazin_szerkesztosegere/
Kb. 13 másodpercbe telt találni egy cikket. Azt hogy te nem találtál, az azt jelenti, hogy nem is kerestél... Sokkal boldogabb vagy az agyad által kreált valóságban, mint ami tényleg történik a világban. Egy példa: honnan tudod, hogy a merénylő moszados volt, mikor is ne találták meg? Jaaaa, hogy te ezt hiszed? Akkor más...
Sajnálom a gyerekeidet. Tényleg. Szívből.

annamanna 2015.01.18. 14:48:42

@epidermis: kerestem, 'Charlie Hebdo sebesült' - nem adott semmilyen találatot, csak a sebsült rendőrt, akit állítólag fejbelőttek.

A szír pénzváltó haláláról akkoriban sok szó esett, ez az első link, amit felhoz, többet nem keresek: mno.hu/migr/a_meggyilkolt_szir_penzvalto_es_az_izraeli_kemgepek_-260056

"A legnagyobb izraeli napilap, a Jediót Ahronót által üzemeltetett hírportál szintén úgy fogalmaz, hogy Budapest felett egy kémakció zajlott, amelynek a főváros szír lakossága lehetett a célpontja. A New York Post is azt feltételezi, hogy a dubaji gyilkosságnak köze volt a budapesti szír férfi megöléséhez. Az amerikai lap szerint a Moszad évente több, Európában élő arabbal végez. (hírTV)"

epidermis 2015.01.18. 14:55:44

@annamanna: "lehetett, feltételez", stb. Miért veszed készpénznek? Te ettől vagy boldog? Az összeesküvés-elméletek gyártása és keresése okoz neked örömet?
Tedd fel magadnak a kérdést: mikor nevettem utoljára?
süti beállítások módosítása