szabadsag_02.jpgVan olyan, hogy az ember sok ezer karaktert ír össze egy adott kérdésről. Kínlódik, keres, kutat, másokba és magába igyekszik nézni  - aztán kiderül, hogy valahol, valaki már rég tökéletesen pontos választ adott rá. Páldául Faludy György, aki hat évtizeddel ezelőtt sebészi pontosságú diagnózist adott arról, hogyan fogjuk majd elcseszni a rendszerváltást, és az azt követő 25 évet is. Szóval tessék olvasni az emigrációba kényszerülő költő 1957-es, mexikói élményét - pontosan itt, és így rontottuk el, és rontjuk el újra meg újra mi is. 

"-Miért nem buktatják meg ezt a forradalminak csúfolt bürokratikus reakciót valamelyik választáson? ...

Hivatalos statisztika szerint az ország huszonöt százaléka, valójában fele él a nyomor legalacsonyabb szintjén. Lemondtak róla, hogy ők vagy gyermekeik valaha magasabb szintre kerüljenek. Más országokban úgy védekeznek, hogy fellázadnak, sztrájkolnak, szabotálnak. Nálunk lemondanak. Elfogadják a demokráciának keresztelt parancsuralmat.

- Úgy tudom - szólt Szabolcs - , hogy az ellenzék jelentős.

-Jelentős, de jelentéktelen - mosolygott az indián. - Kizárólag a felső rétegek tagjaiból tevődik össze. A tizennyolc, húsz vagy huszonöt éves fiatal körülnéz. Látja maga körül a csalást, lopást, hazudozást, kegyetlen kizsákmányolást és álszemérmet. Fellázad. Belép egy ellenzéki pártba. Csupa lelkes fiatal, mint ő. Cikket ír, gyűlésekre jár, szónokol és szervez. Olykor megszegi a törvényt. De a kormány elnéző. Nem bünteti meg, mert tudja: úgysem megy semmire.

Telnek az évek. A fiatal szeretne javadalmazóbb állást. Meg akar nősülni. Nagyobb lakás után vágyakozik, és gyermekekre. Vagy már három gyereke született és nem tudja eltartani őket. És észreveszi hogy a jövőben sem ér el semmit. Kezd összeköttetést keresni az uralkodó réteggel. Ott mindjárt befogadják, nem firtatják a múltját. Vágyait részben, sokszor nagy részben teljesítik. Így lesz a lázongó fiatalból diadalmas, elégedett öreg."

(Faludy György: Pokolbeli napjaim után Alexandra, Bp. 2006. 118-119.)

Olyan nagyon jó lenne hinni, hogy a mi generációnk nem lép bele ugyanebbe a szennyes, mocskos folyóba. Ha elhiszem, naiv hülye vagyok. Ha nem hiszek benne, lehúzom a wc-n mindazt, amit 10 éve írok és mondok. Azt hiszem, egy ideig még azért hiszek benne. És egyszer, 20-30 év múlva talán el is hiszem...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr507304182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shajamer 2015.03.25. 17:18:25

Volt egy Krassó György is itt, pontosan rámutatott, hogy az ún. tárgyalásos rendszerváltás, mutyizgatás, csak a hatalomátmentést teszi lehetővé a mólt rendszer haszonélvezőinek. A "RENDESZERVÁLTÓK" pedig maguk is részesei lesznek a hazugságnak, ahogy történt.

sivatagi n. 2015.03.25. 18:32:30

Meg is kell érni azt a 20-30 évet. Mert mindeközben a békés Amerika épp demokráciát exportál. Rajtunk keresztül:

www.facebook.com/ultrasliberi.hu/photos/a.244140735614481.73505.206382819390273/1025187727509774/?type=1&theater

Azt már tudjuk, hogy az USA demokrácia exportjának mindig háború és anarchia a vége. Csakhogy most nem néhány rongyos arab van a túlsó térfélen.

Krisz11 2015.03.25. 20:04:56

"Telnek az évek. A fiatal szeretne javadalmazóbb állást. .. Nagyobb lakás után vágyakozik.. Vagy már három gyereke született és nem tudja eltartani .. És észreveszi hogy a jövőben sem ér el semmit. Kezd összeköttetést keresni az uralkodó réteggel. ... Vágyait részben ..részben teljesítik. Így lesz a lázongó fiatalból diadalmas, elégedett öreg."

Erről a Jobbik új irányvonala jutott az eszembe. Azzal a különbséggel, hogy ők tudják, hogy el tudnak érni valamit, nem is keveset. De akkor is jön az új irány.

"Hivatalos statisztika szerint az ország huszonöt százaléka, valójában fele él a nyomor legalacsonyabb szintjén."

Proli sírbékolás. Mindig mástól várnák, hogy jobban éljenek. Ha van iskolája, szakmája akkor dolgozzon. Ha meg nincs, az nem a kormány hibája. Magyarország életszinvonal tekintetében benne van a legjobb 30-40-ben. Nem vagyunk Svájc, de van mögöttünk vagy 170 ország még. Nincs értelme egyesek nyomoráért az államot hibáztatni.

Jorgos Vadefakisz 2015.03.25. 22:48:14

T. Bí Dzsí,
Sajnállak, mert q.. nagy csapdában vagy.
Ahhoz, hogy tudj hinni benne, nem kell lehúznod az utóbbi 10 évedet a retyón, abban is hinned kellene (vagy inkább tudnod), hogy nem lett minden elbaszva itt a zelmút 25 évben. :)
Na, ez nem fog összejönni neked, öcsém.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.03.26. 05:56:28

Nem is volt más lehetőség valójában. 25 éve konszenszus volt arról, hogy a nyugattal való integráció a helyes út. S a nép is ezt akarta.

Csak manapság döbbennek rá az emberek, hogy ez volt az alapvető hiba.

csker 2015.03.26. 06:51:17

Nem vagyok már mai gyerek (negyven fel) és a kilencvenes évekbeli "bajtársaim" többsége besorolt a főáramba, a nemzeti érzelemnek a legkisebb tanújelét sem adja sehol, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön rá. Egzisztenciális okokból, félelemből, a konzervatív-jobboldali eszme gyengesége miatti meghunyászkodásból, stb. Tendencia, jelenség, nem egyedi eset. Majd egyszer tanulmányt írok róla.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.26. 09:42:51

Létező, valódi jelenség. Ezért is kellett volna a Jobbiknak minden erejét egy gazdasági-kulturális háttérbirodalom kialakítására fordítania. Minden erővel, minden eszközzel.

Ehhez kapcsolódik

nemzetstrategia.blog.hu/2015/03/20/a_jobbik_es_problemai

A Jobbik a rövidtávú gondolkodás csapdájába esve elmulasztja megválaszolni a hosszú távú kérdéseket.

Hosszú távú kérdés: mi lesz kormányon? Vagy: mit kell elviselni a kormányrakerüléshez?
Pár kulcsfontosságú dolgot mindenképp mondani kell.

Ha nem mondanak semmit, akkor mindenki azt gondol amit akar, és amikor van cigányhozköltöztetés meg dunaparti virágvívés, akkor mindenki föl van háborodva. Teljesen jogosan, persze.

MERT NEKI NEM SZÓLTAK ELŐRE, azért. Ki van hagyva, azért. NEM TUDJA MI VAN.

A Jobbiknak kurvára le kell szokni a dolgok szőnyeg alá söpréséről.

Hogy mi lesz kormányon: Lehet a Jobbik kormányra jut 2018-ban, de mivel senki sem tudja a választók köréből még csak körvonalakban sem hogy mit fog tenni a Jobbik, ezért IRREÁLIS ELVÁRÁSAIK VANNAK, amiben szükségszerű hogy csalódni fognak.

Az első repedések már most érezhetőek az összmagyar nemzeti egységen, amit a Jobbik hivatott képviselni.

Ha e kérdések megválaszolatlanul maradnak, a Jobbik olyan gyorsan fog szétesni, mint amekkora támogatással hatalomra kerül.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.03.26. 10:31:13

Amiről Faludy ír egyébként, egy jellemzően balos megközelítés. Baloldali gondolkodás az "elitet" alapvetően ellenségként föltételezni, minden áron megdöntésükre törekedni.
Ez érzelmi megközelítés, és egy ellenségképet hoz létre.

Így lesz a fiatal lánglelkű forradalmárból cilinderes dagadt szivarozó kapitalista, vagy valami hasonló...:)

Ami szépen hangzik, csak nem igaz. Mert pl. Széles Gábor egy pont ilyen,de ettől függetlenül nem csak full szemétség amit csinál. A jobboldali sajtójában és tévéjében néha a Jobbikosok is megjelenést kapnak. Persze Széles tönkretette a Videotont és emberek tízezreinek megélhetését, (amiért jobb helyen már rég a műanyaglakatot rohasztaná, mindegy), de némi jót is tett a pénzével. Persze ez egy korrupt rohadt rendszer, az igazi baj ez. De nem azért/attól amit Faludy ír.

A mai kapitalista rablóoligarcháktól el kéne venni a pénzt, vagy a Jobbik oldalára állítani őket. így a fölhamozott tőke legalább egy része jó helyre kerülne.

Balogh Gábor is azért van egy kissé nekikeseredve -jogosan- mert a Jobbik erről EGY MUKKOT SEM SZÓLT. És amikor nincs központilag lefektetve a dolog, akkor mégegyszer: MINDENKI AZT GONDOL, AMIT AKAR. És néha ez a kétségbeeseés (máskor meg az oktalan remény) formáját ölti.

Íme erről, pontosan erről beszéltem az elősző hozzászólásomban.

Még annyit, hogy eme őszinte hangulatú bejegyzést csak megköszönni lehet, mert ahol őszinteség van, akkor ott a problémacsomók a megoldás irányába oldódnak.

Toportyán Zsóti 2015.03.26. 12:10:10

@Krisz11: Kevés röhejesebb van mint amikor 1 proli prolizik és epedve várja a rá szavazó prolikat.

Toportyán Zsóti 2015.03.26. 12:16:45

Most hogy a narancsanalfabéta tákmatyik már az ország pénzét tőzsdézték el városaik pénze után,közelebb kerültünk komoly rendszerváltáshoz.Ez a csürhe bukni fog mennek a ballerek után csatornába.

Veridicus76 2015.03.26. 21:56:58

Nem Lehet Más a Politika.
Meg hát élethosszig lázadásba rándulva élni sem lehet.

2015.08.24. 04:51:10

Megkérdeztük a szakembert: Volt-e nálunk rendszerváltás?

Kódis János 59 éves váltókezelő a Pusztagödöri vasútállomáson. Negyvenöt éve van a szakmában, de ha hozzá vesszük, hogy az apja is váltókezelő volt, nyolcvan éves szakmai múltat mondhat magáénak. Az első kérdésünk az volt, ami mindnyájunkat foglalkoztat, mindennapos vita tárgya:
— János bácsi, volt-e nálunk rendszerváltás?
— Volt a rosseb fiam!
— És miért nem volt?
— Azér gyerekem, mert a vágány a régi maradt! Látod, ez itt a váltó. Ennek van két állása. Vagy jobbra döntöm, vagy balra. Oszt ezzel a böhöm nagy súllyal kell működtetni. Ez a váltó eredetileg jobbos vót, aztán jöttek a kommunisták, oszt kezdték piszkálni. De meg se bírták emelni, míg az oroszok be nem jöttek. Azok osztán átlökték nekik balra.
— Ettől megváltozott valami János bácsi?
— Meg ám fiam!
— Micsoda?
— Hát kifele mindig tele vagon ment, befele meg az üres vagon gyütt, osztán annak is örültünk.
— Miért?
— Hát, hogy legalább a vagont visszaadták!
— Mostanában, hogy van ez?
— Hát kérem, most a váltót megint jobbra állították, oszt azóta, megszűnt a forgalom.
— Magának jobb lett ettől János bácsi?
— Hát, ha csak attól nem, hogy azóta, semmi dolgom nincs. Ha nem így vónék nyugdíj előtt, hát már munkanélküli vónék, mint a gyerekeim.
— Ők mit csinálnak?
— Ők igazi kódisok.
— Miért?
— Mert kilökték Őket a holtvágányra.
— Az melyik János bácsi?
— Az amék nem vezet sehova!
— 1990

2015.08.24. 04:57:21

@Nemzetstratégia: A szefárd dizsó vóna a jobbik? Eszednél vagy?
Tacitustól tudom, hogy azért lesz valakiből politikus, mert lopni akar. Jancsó Miklós
"A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke" Samuel Johnson
süti beállítások módosítása