Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: senkinek nincs "joga" a jobb élethez.

Együttérzek a menekültekkel. Ezt nem iróniából írom. Szívből sajnálok minden férfit, nőt és gyereket, akik a háború pokla elől több ezer kilométeren át vonszolják magukat, hátrahagyva házukat és hazájukat egy szebb jövő reményében. Akik gyalogolnak, vonatra szállnak, csónakba ülnek, és ha a tutajjal együtt a család is elsüllyed, könnyek között azzal vigasztalják magukat: Allah így akarta!

Azt gondolom, minden magát kulturálisan felsőbbrendűnek gondoló országról bizonyítványt állít ki, hogyan bánik az ajtaján kopogó segítségkérőkkel. De mit kezdjünk azokkal, akik nem kopogtatnak, hanem hangosan dörömbölnek, és azt üvöltik, joguk van oda menni, ahová akarnak? Akik az ajtó helyett a kertek alatt lopakodnak, akik elégetik papírjaikat, akik sínekre dobálják az élelmet?

A Fotelkalandor blog 12 pontban foglalta össze, milyen Európától független katonai-külpolitikai okok miatt erősödött fel az utóbbi hónapokban a szíriai migráció. Hiánypótló írás, amely azonban sajnos nem tér ki arra, hogy az afgánok, akik 2001 óta háborúban állnak, a bangladesiek, ahol béke honol vagy a pakisztániak, akik három éve még a világ húsz legboldogabb országa közé sorolták magukat, miért most döntettek úgy, hogy egy halálosan veszélyes túrára vállalkozva megcélozzák a nagybetűs NYUGAT-ot, amelynek sem a nyelvét nem beszélik, sem a kultúráját nem ismerik, amit meg ismernek belőle, abból köszönik szépen, nem kérnek.

Mert aki Németországba akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni. Ez egy teljesen érhető emberi vágy, csak hát van pár százmillió ember Nyugat-Európában, aki szintén erre törekszik, és közülük évről évre kevesebben érzik otthon magukat saját hazájukban.

Innentől kezdve pedig nem az a kérdés, hogy az afgán, szír és pakisztáni bevándorló szeretne-e Németországban élni, hanem hogy Németország állampolgárai szeretnék-e őt befogadni.

menekultek_sziria.jpg

A bevándorlókkal két dolgot kell megértetni. Egy: nem semmisítheted meg a dokumentumaidat, nem hivatkozhatsz úgy a jogaidra, hogy az országunkba lépve egy jogsértéssel indítasz, és így kérsz méltányosságot.  Kettő: ha valóban menekült vagy, akkor ezt az első békés országban be kell jelentened. Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé.

Sokan előszeretettel hivatkoznak az 56-os emigráns magyarokra, akiket Ausztria befogadott. Ennél rosszabb párhuzamot keresve sem lehet találni. Az 56-os magyarok ugyanis menekültként viselkedtek, nem pedig illegális határsértőkként. Keresték a kapcsolatot a hatóságokkal, igyekeztek menekült státuszt szerezni, hónapokig zárt táborokban tébláboltak igen sanyarú körülmények között, míg több hónapnyi várakozás után sikerült igazolni magukat, és munkát szerezni vagy továbbállni. Nem hőzöngtek, nem dobálták ki a párizsis szendvicset a kukába, nem követelték a jogaikat. Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben. Valami hasonlót várnánk el a mi „menekültjeinktől” is.

Jogvédőink előszeretettel hivatkoznak arra, hogy mindenkinek „joga van a jobb élethez”. Kedves migránsok, migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők, talán még senkitől nem hallottátok, és én leszek az első, aki a rossz hírt közli veletek: ilyen jog nem létezik. Senkinek nincs joga a jobb élethez. Az embernek joga van az élethez, a szabadsághoz, az egyenlő bánásmódhoz, az egészséghez, a biztonsághoz. De ezekhez is csak abban az esetben, ha betartja annak az országnak a törvényeit, ahová érkezik, együttműködve a hatóságokkal.

Aki szeretne egy gazdagabb ország állampolgára lenni, és az ottani fizetésekből/segélyekből megélni, erre is van lehetőség, de ehhez nem csempészkamionok alvázához tapadva vezet az út, hanem menekülttáborokban, várva a kérelmek elbírálását. Aki ezt nem képes vagy nem akarja felfogni, az megbukott a beugrón a Hogyan lehetek uniós állampolgár c. szigorlaton.

Egyébként mindettől függetlenül is lehet ezeken az embereken segíteni, erre vannak a segélyszervezetek és önkéntes alakulatok. De engedtessék már meg minden országnak, hogy mielőtt átenged a területén naponta 2-3 ezer embert, legalább azt megtudja, hogy kik ők, milyen országból és milyen céllal érkeztek! Ja, hogy ez egy baromi hosszú bürokratikus folyamat, esetenként megalázó procedúrákkal és pökhendi hivatalnokokkal? A határon túli magyarok, akiket 65 évig szobáztattak az állampolgárságért, tudnának erről mesélni.

A Balkán kapuja kétségkívül nem az új Kánaán, de itt legalább nem kell az Iszlám Államtól tartani. Ha csak ti nem hoztátok magatokkal.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr587773228

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsidó vallásra áttért kazárokkal élünk együtt 2015.09.10. 09:28:34

A honfoglaláskor és a vele együtt megtörtént államalapításunkkor volt velünk néhány százaléknyi kazár. Tehát zsidó hitre áttért pusztai lovasnép. Ezek hurcolásztak magukkal judeo-keresztény jelképeket és nem mi magyarok. Ma ezek utódjaival élünk egy ...

Trackback: Havas Jon: Szomorú, de igaz: nincs „jogotok” a jobb élethez 2015.09.10. 08:52:04

Aki szeretne egy gazdagabb ország állampolgára lenni, és az ottani fizetésekből/segélyekből megélni, erre is van lehetőség, de ehhez nem csempészkamionok alvázához tapadva vezet az út.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kocsis Zsuzsa 2015.09.09. 19:31:33

Egyet értek a cikk irójával...

Krisz11 2015.09.09. 20:50:05

Nagyon jó bejegyzés!

"Nem hőzöngtek, .. nem követelték a jogaikat. Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben."

És ne feledjük el, hogy a magyarok mit nyújtottak, ugyanis jelentősen hozzájárultak az ország további épüléséhez, a gdp termeléséhez. A társadalom alkotó része lettek, mint ahogy mindig is azok voltak, Magyarországon is.
Nem kellett integrálni őket, mert itthon is az európai kultúra hordozói voltak.

Ma Baker 2015.09.09. 20:57:37

Egyenes beszéd. Kár, hogy ez nem divat felsőbb körökben az EU vezetői között.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 22:10:21

@Krisz11:

Elképzelem, hogy ha ilyen rideg elutasítás fogadja azokat a menekülteket, akiknek eszük ágában sincs Magyarországon letelepedni, hanem amilyen hamar csak lehet, elhúznának ebből az országból, szóval ezek a menekültek ehelyett azt mondanák, hogy itt akarnak letelepedni, és ők becsszóra be akarnak illeszkedni, dolgozni akarnak, a társadalom hasznos tagjai akarnak lenni. Esélyt sem kapnának.

Tandoori Artemisz 2015.09.09. 22:31:38

@Lesből Támadó Szárítókötél: Papírokkal?Miért ne kapnának? A blaha lujza téri telefon/speed dealerek rendes papírokkal vannak itt például, vagy a szír pénzváltók a keletibe, de hogy ne csak rossz példát mondjunk a szír fogorvosok is. senki nem üldözte őket idejöttek kértek törvényesen és kaptak ennyi a történet....a többi csak rosszindulatú feltételezés.

egy_kommentelo 2015.09.09. 22:38:05

kedves havas john!
egyszer majd, ha ne adj isten neked is menekülni kell a hőn szeretett hazádból, kívánom, hogy ilyen emberekkel hozzon össze a sors, mint amilyen te vagy.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 22:57:12

"Sokan előszeretettel hivatkoznak az 56-os emigráns magyarokra, akiket Ausztria befogadott. Ennél rosszabb párhuzamot keresve sem lehet találni. "

Pedig de bizony. Cseréld le az évszámot 56-57-re, a "szír"-t "magyar"-ra és pontosan ugyanezt a helyzetet kapod meg.

1. "Az 56-os magyarok ugyanis menekültként viselkedtek, nem pedig illegális határsértőkként."
a). Fogták az útlevelüket, elballagtak a soproni, hegyeshalmi határátkelőhöz, felmutatták az útlevelüket, majd annak ellenőrzése után szabályosan elhagyták az országot.
b) A Hegyeshalom és Sopron közti határszakaszon illegálisan lépték át a határt, mivel a határzárat ezen a szakaszon korábban felszámolták, és a forradalom alatt és közvetlenül utána senki sem védte.

Lehet választani, melyik történt meg nagyobb valószínűséggel.

2. Az országot kétfelé hagyták el az emigránsok: Ausztria és Jugoszlávia felé, összesen majdnem 200.000-en, akik végül 37 különböző országba mentek tovább.

www.unhcr.org/4523cb392.pdf , 10. oldal

Nomármost akkor ízlelgessük a szerző ezen mondatát az 56-osok vonatkozásában, egy apró módosítással:
"Mert aki a fenti 36 ország egyikébe akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni."

3. "Kettő: ha valóban menekült vagy, akkor ezt az első békés országban be kell jelentened. Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé."

Tessék mondani, mi a teendő akkor, ha az útbaeső korábbi 4 országnak nem feltétlenül érdeke a menekültek nyilvántartásba vétele, azaz a két fél érdeke egybeesik? Az országot a menekültektől annyira óvók miért nem vetették fel egyszer sem az előző 4 ország felelősségét a menekültáradat feltartóztatásában? Vagy a kedves szerző önkéntes jogkövetést vár el azon ország állampolgáraként, amely a kommunista éra óta sportot űz az ügyeskedésből és a szabályok kreatív (félre)értelmezéséből?

4. "Hálásak voltak a befogadó nemzetnek, amely oltalmat nyújtott nekik a legnehezebb időkben. Valami hasonlót várnánk el a mi „menekültjeinktől” is."

Lemaradtam valamiről: Magyarország be akarná fogadni a menekülteket? Mert szerintem nem. Viszont azt igencsak feltételezem, hogy a menekültek igencsak hálásak annak az országnak, amelyik befogadná őket, jelen esetben Németországnak. Hol itt a probléma, pontosan mit kér számon a szerző a menekülteken? Magyarország eddig sem volt a célok közt, mindig is átjáróházként tekintettek ránk, fel sem merült bennük, hogy itt maradjanak.

Szóval akármennyire is kellemetlen a szerzőnek a párhuzam, bizony 56-ban a magyar menekültek pontosan ugyanabban a helyzetben voltak és cselekedtek, mint a szírek: el akarták hagyni az országot, és a döntő többségük bizony minél messzebbre akart jutni, nem elégedett meg az határ túloldalával. Az együtt(nem)működésen lehet rugózni, de ez az egyetlen pont, ahol bizony homlokegyenest más volt a helyzet akkor, mint most: akkoriban ugyanis a mai helyzet kapcsán a "migránsvédők és Facebookon sápítozó wannabe migránsvédők" által számonkért humanizmussal találták szembe magukat a határ túloldalán, gondoskodtak róluk, biztonságban érezték magukat. Ezzel szemben a szír menekültek totális állami elutasítással (a civil segítők mentik meg a magyarok hírét), szándékos passzivitással találják szembe magukat egy olyan országban, amelyet normál körülmények közt is mielőbb maguk mögött akarnának hagyni, és nem értik, hogy nem veszi észre az állam, hogy ezen hozzáállásuk kontraproduktivitása pont, hogy meghosszabbítja az ittartózkodásukat.
Valószínűleg nem lenne gond a menekültek együttműködésével, ha a kormány a gyodára és egyéb faszságokra fordított pénzt és emberi erőt mondjuk a menekültek ellátására, de legfőképp a velük kapcsolatos adminisztráció megerősítésére és felgyorsítására fordítja. (Az nem minősül annak, hogy olyan jogszabályi környezetet teremtünk - mondjuk a jövő héten hatályba lépő törvénycsomaggal -, amelyek végrehajtása azt jelenti, hogy mindössze a nevet kell átírni az elutasító határozaton.) De ha jól sejtem, a kormánynak pont az volt az érdeke, hogy a menekültek minél nagyobb számban feltorlódjanak Magyarországon, hogy helyzet legyen, hogy lehessen mutogatni "ezeket" nyugaton, hogy a Jobbik szavazói előtt lehessen játszani a keménylegényt. Csak hát ez a dolog kezd egyre inkább kicsúszni a kezükből.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 22:59:06

@Tandoori Artemisz:

Tényleg? Ha papírokkal jönnének, akkor senki sem sipítozna Európai Kalifátusról, a magyar nőket megerőszakoló arabokról? Tuti becsszó?

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 23:00:17

@Lesből Támadó Szárítókötél:

... hogy a terroristákról pedig már ne is beszéljünk.

"rosszindulatú feltételezés"... aha, persze...

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 23:07:57

Igy van, mindenkinek ki kell várni a menekülteljárást.

Azon pedig mindenkit ki kell utasítani asap.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 23:10:49

@Tandoori Artemisz: Tökmind1 ha idejönnek 10000en, ha szép nyugisan kérnek menekültstátuszt akkor is haza lesznek baszva azonnal

ez addig muxik amig jonnek évente 10en

A gazdag nyugat egyáltalán nem fog 1%ot sem felajanlani a joletebol a majmoknak, ha teccik ha nem ez ilyen ecceru

Krisz11 2015.09.09. 23:17:42

@Lesből Támadó Szárítókötél:

Nagyon erőltetett a párhuzamod. A magyarok nem dobták el a papírjaikat, nem vergődtek, és nem törtek ki táborokból. Azonkívül dolgozni mentek nem élősködni, és a beilleszkedésük mint probléma egy pillanatig sem merült fel.
Ezek lényegi és tagadhatatlan különbségek.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 23:32:42

@Krisz11:

Már elnézést, de pontosan mi alapján jelented ki azt, hogy ezek a menekültek élősködni mennek mondjuk Németországba és eszük ágában sincs dolgozni?

Amiket írsz, az csak a felszín karcolgatása. Amint a magyar átlépte a határt, biztonságban érezte magát, ráadásul úgy bántak vele, ahogy egy menekülttel humánus szempontok alapján bánni kellene. Ezzel szemben ma a menekültek elsődlegesen Németországba akarnak menni, de Magyarország rögtön megakadályozza a drótkerítéssel, aztán bekényszeríti egy többszörösen túlzsúfolt, a működésképesség határán tántorgó infrastruktúrájú menekültügyi rendszerbe, amelyet viszont feltűnően nem hajlandó megerősíteni (akár az EU pénzéből), pedig látszik, hogy ez még csak rosszabb lesz. Folyamatosan elutasítással vegyes passzivitással találkozik, melyek összességében paradox módon arra kényszerítik, hogy itt töltsőn minél több időt, mely sem neki, sem az országnak nem jó. A magyar államnak meglenne minden eszköze, hogy a menekültáradatot hatékonyabban kezelje:
- gyorsítsa fel az adminisztrációt, illetve a menekültek kezelését, akár EU-s pénzből
- ott a sokat emlegetett 170 ezer ember elhelyezésére szolgáló rendszer. Orbán azt az ukrajnai konfliktus kapcsán mondta, ami pedig azt jelenti, hogy 170 ezer ember _tartós_ elhelyzésére volna mód, mivel azok az emberek nem biztos, hogy rögtön továbbmentek volna, főleg a kárpátaljai magyarok. Ennek fényében hogy-hogy nem sikerül elhelyezni (pár?) tízezernyi embert, aki azonnal továbbállna, amint tehetné?

Ezek az igazán lényegi különbségek, nem a papírdobálás.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 23:40:00

@Lesből Támadó Szárítókötél: 'Már elnézést, de pontosan mi alapján jelented ki azt, hogy ezek a menekültek élősködni mennek mondjuk Németországba és eszük ágában sincs dolgozni?'

Ne hazudozz.

Van munkavállalási engedélyük? Aminek feltétele egy elnyert állás?

Mielőtt újra hazudozni kezdesz az EUn belüli munkáért költözőknek ilyenre nincs szükségük.

Ha vkinek nincs állása az EUban, az élősködni jön, ergo haza kell baszni azonnal.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.09. 23:41:15

@Lesből Támadó Szárítókötél: 170 ezer magyar elhelyezésére van mód.

1700 majom elhelyezésére nincs mód.

Melyik részét nem érted?

G. Wolf 2015.09.09. 23:46:14

@Lesből Támadó Szárítókötél: +1

Európa kibaszott messze van innen... :(

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 23:55:09

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

Ügyes csúsztatás, két okból is:
1. Hát ugye az alaphelyzet az, hogy Németországba akarnak menni. Ez számomra azt jelenti, hogy ott akarnak munkát is keresni, nem pedig Görögországban, Magyarországon vagy Ausztriában.
2. Aki az EU-n belül munkáért költözik, az azt jelenti, hogy egy másik EU-s tagállamban már volt munkája. Namármost EU-s állampolgárként nem lesz szüksége rá, mivel ugyebár az EU-n belül a személyek szabad áramlása van. Ha meg menekült, akkor visszakanyarodunk az 1. ponthoz, vagyis hogy oda megy, ahol munkát szeretne.

"Ha vkinek nincs állása az EUban, az élősködni jön, ergo haza kell baszni azonnal."

A Daimler vezérigazgatója a napokban nyilatkozta, hogy tárt karokkal várja a menekülteket. Szóval csak óvatosan az olyan nagy arccal tett kijelentésekkel, hogy akinek nincs állása, az élősködni jön.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.09.09. 23:56:55

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!:

Értem én, nagyon is jól, mert ez mutatja nagyon jól, hogy a magyar kormány mennyire is akarja megoldani a menekülthelyzetet.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.10. 00:13:32

@Lesből Támadó Szárítókötél: Ez a megoldas, meg mindig nem erted.

Azokhoz az emberekhez semmi kozunk, fogadja be oket aki akarja. Mi nem akarjuk.

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.10. 00:17:06

@Lesből Támadó Szárítókötél: Persze, a CBA is ezt nyilatkozta.

Mer ne nyilatkozta volna, jol jon az ingyen reklam. Persze ahogy a CBAban, a Mercedesben se dolgozik egyetlen illegalis bevandorlo se.

Ha a Mercedes melost akar kamerunbol, majd meghirdeti a twitteren az allast, mint a tobbit.

igy megy ez

Erő e-meló 2015.09.10. 00:23:58

Mindenkinek joga van az élethez, csak nem itt. Kotródjon a phí-csába ameddig szépen mondom

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2015.09.10. 00:25:56

3 ut vezet el doradoba

1.spanyolokok keresztul
2.olaszokon keresztul
3.balkanon at

arra jonnek, amerre a legkisebb az ellenallas

1.spanyolok a marokkoiaknak fizetnek, hogy a keritesmaszoknak torjek el a kezet-labat vagy a tengerbe lovik oket: www.youtube.com/watch?v=OmqOlxNQABI

2.olaszok(gorogok is) jo olasz modjara beterelik oket a lakatlan szigetekre, azt jonapot. amig ban ensz penz, esznek, ha nincs ehen halnak

eddig voltak az europai megoldasok

3.a balkani ut is kezd vonzo lenni foleg ha nem bantjak a menekulteket, meg kerites se nincsen - nembaj majd lesz, inkabb elobb mint utobb

bkkzol 2015.09.10. 02:10:46

@Lesből Támadó Szárítókötél: Arra azért kíváncsi leszek , hogy mit vállal be a Daimler? Össze tud e válogatni 200-300 valamire is használható embert az első 10 ezerből. Gyorsan 100 ezres nagyságok érkeznek.
Mi az akadálya, hogy Röszkénél regisztrálják őket és a kijelölt állomáson várják az elbírálást? Igen az! Akkor az itteni szociális juttatások járnak nem pedig a német! Nekik meg nincs idejük regisztrálni, várni... már régen kinézték, hogy hova karnak menni! Röhej!

bkkzol 2015.09.10. 02:16:30

Várom a történelmi dokumentációt, hogy 56-57-ben hol gyújtogattak menekülttábort, dobáltak meg rendőröket a magyar menekültek. Esetleg lett e dokumentálva a verekedés, késelés a katolikus-protestáns menekültek között a biblia értelmezés miatt?

Toportyán Zsóti 2015.09.10. 06:19:33

Szokásos pszichopata poszt,nem merted leírni szimplán,nincs joguk az élethez oszt jónapot.

bontottcsirke 2015.09.10. 06:30:35

Zseniális írás, minden szava igaz. Gyakorlatilag ez az egyetlen blog, amit érdemes olvasni.

val 2015.09.10. 06:59:36

@Lesből Támadó Szárítókötél: A szociális ellátások miatt mennek Németországba.
Ha a fizetések miatt mennének, akkor Svájc lenne a cél, ahol átlag 2x, 3x annyit a fizu mint a németeknél. Munka is van, ohne Ende. Csak a Svájciak a tartózkodás feltételeként munkaszerződést kérnek, akinek nincs, az sétálhat szépen vissza oda, ahonnan jött. Tempósan. Ez vonatkozik az EUs állampolgárokra.
Egyébként illegális bevándorlókra csak a bilincs és a gumibot vonatkozik.

Silly 2015.09.10. 07:04:59

Minden szavaddal egyetértek. Aki nem így gondolkodik, az átadta magát a "felsőbbrangú", nemzetek fölött álló gondolgodásnak, számára a magyar nemzet érdeke - érdektelen.

Elmondom mi van: az emberi alaptermészet nem ismeri a liberalizmus de a humanizmus fogalmát sem. Az emberi természetetet az ősi ösztönök formálják. Az USA sem liberalizmusból dobta le az atombombát, annak ellenére, hogy tudták: Japán meg akarja magát adni(ezért a későbbi propaganda, hogy amerikai katonák milliót mentették meg, termmészetesen értelmetlen, gyalázatos hazugság). Demonstrálni akartak, nem érdekelte őket pár százezer ember élete. Mert az ember az erőben hisz, attól tart és az által lehet irányítani.

A liberalizmus szép dolog, de egy ilyen közegben életképtelen. A németek virággal várták ezeket az embereket, de már megvettem pár zacskó pattogatni való kukoricát és doboz üdítőt, amit akkor fogok elfogyasztani amikor azt nézhetjük a tévében, hogy "Összehangolt terrortámadások Nyugat-Európában". Max 1-2 alkalommal kell kicserélnem a szavidő lejárta miatt, de nem kell sokat várnunk.

Akkor viszont libsik nem picsogni! Bár az sem lepne meg, ha úgy tennétek, mint az a lelkileg sérült újságirónő akit megerőszakoltak: megmagyarázta miért kell az erőszaktevőket megérteni.

alfacharlybravo 2015.09.10. 07:11:27

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: A CBA persze feltételekhez köti, mert ugye kell az anyanyelvi szintű magyar tudás a megfelelő szakképzettség stb. A mostani csürhe mikor és hogy jut el erre a szintre? Addig meg sok mindenre megkapjuk a választ, például a CBA sem fog létezni meg Európa sem a mai formában. Már kezdenek ide oda barangolni, mert a csodaország sem olyan mint gondolták, a Dánok és Németek között is megy már pingpong, megszűnt a vonat forgalom pl.

alfacharlybravo 2015.09.10. 07:17:47

@bkkzol: Pont az index írta le, hogy a török menekült táborokban és Törökországban mi a helyzet, bakker ott már megvalósult Orbán Viktor elképzelése, pedig a libsik folyton hivatkoznak a szomszéd országok hősiességére.

Lajos Csánó 2015.09.10. 07:19:32

A véleményem szerint,azokat a menekülteket, akik nem jelentkeznek a gyűjtőpontokon és elfogják az ország területén,azonnal kiutasítani vizsgálat nélkül!

ms sucks (törölt) 2015.09.10. 07:26:32

De jó is látni a tomboló "nem náci" söpredéket!

Parajpuding 2015.09.10. 07:30:33

Az, aki illegálisan egy országba belépve, alapvető szabályokra fittyet hány, mocskot és rombolást hagy, semmit sem becsül meg, ordítozik, öklöt ráz, fenyegetőzik, követelőzik, a hatóságra nem hallgat, az nem menekült és nem is bevándorló.
Az egy alja söpredék, amit el kell takarítani.

Parajpuding 2015.09.10. 07:31:58

@Toportyán Zsóti: Van joguk az élethez. De nem itt.

ms sucks (törölt) 2015.09.10. 07:33:12

Egyébként a hőzöngő, hangoskodó, romboló csürhét én is utálom.
Ha igaz, 77 ilyet keres a rendőrség. Igaz, ezek ú.n. magyarok, akik egy focimeccs kapcsán okoztak komoly anyagi károkat. Vélhetőleg többet, mint a menekültek fél év alatt.
Érdekes, a "menekültekről" egèszen addig alig lehetett hallani, míg a fideSS nem baszott el 1mrd forintot a "nem náci" csőcseléket felheccelő plakátkampányra. Pedig előtte is jöttek és mentek.

ms sucks (törölt) 2015.09.10. 07:35:19

@Parajpuding: te mit tennél, ha államvasúti cég átverne és kivenne a zsebedből több százezer forintot?

Rav Antal 2015.09.10. 07:35:31

@Parajpuding: megint az ultrákat savazod?

Parajpuding 2015.09.10. 07:41:41

@ms sucks: Te szerencsétlen, ezek már a határon illegálisan belépve is ezt csinálják, amikor még a vonat-dolog sehol sincs. Tényleg ennyire sötét vagy?

tibita 2015.09.10. 07:42:52

A sok 56- os párhuzammal próbálkozó "verébnek" üzenném, kérdezzenek már meg, legalább egy 56-ost, átlagban mennyi ideig kellett várniuk Traiskirchenben, papírokkal,bizonyítványokkal, a szomszédból, azonos kultúrkörből érkezve (max 400km), sokszor nyelvtudással.....
Segítek, súlyos heteket!!!!
Hagyjuk már az álságos dumákat és a kamupárhuzamokat ha lehetne kérnem!

StanLee · https://newsroll.net 2015.09.10. 07:44:50

Nagyon veszélyes a túl sok újonan érkezett olcsó munkaerő a teljes német társadalomra nézve. Nem az integrációról, kultúrális különbségekről beszélek.

Németországban nagyon dívik az ún. munkaerő kiszervezés, főleg azokban az iparágakban, ahol majd a most érkezett menekültek nagyobb része munkát fog találni. A munkaerő kölcsönző cégek már szinte mindenhol megjelentek, és a kis cégeknél is már előszeretettel alkalmazzák a szolgáltatásaikat. A munkaerő kölcsönzés egyik nagy előnye, hogy alacsonyabb béreket kell fizetni, mintha saját alkalmazottja lenne a cégnek. Az autóiparban elég nagy feszültségek vannak a gyártósorokon, ahol a bérelt munkaerő és a saját ugyanazt a munkát végzi, természetesen olyan apróságok, mint év végi prémium, céges juttatások nélkül, vagy akár 30-40%-os fizetés különbséggel. Elég csak belegondolni, hogy ha 1-2 éven belül megjelenik majd a munkaerőpiacon 200-300 ezer olyan munkás, akik a mostani bérekhez képest akár csak 20%-ért is alacsonyabb bérért hajlandóak dolgozni, akkor a cégek nagyon gyorsan megszabadulnak a már meglévő, de drága alkalmazottaktól, hogy ezekre az olcsóbb emberekre váltsanak. Félreértés ne essék, mindíg lesznek a cégeknél vezető poziciók, de azokat első körben nem a menekültek fogják megkapni.

Össztársadalmi szinten tehát alacsonyabb bérekre lehet majd számítani, ami ha átlagosan csak 5-10%-os csökkenést is jelenthet, pont azokban a rétegekben, akik a fizetésük nagyobbik részét minden hónapban elköltik. Tehát még kevesebb pénz fog áramlani a gazdaságban, az adóbevételek is alacsonyabbak lesznek, az egészségügybe és a nyugdíjkasszába is kevesebb pénz fog jutni.

Nem szabad elfelejteni, hogy hiába érkezik sok új befizető, ha ők kiszorítják a mostani munkaerőpiacról az idősebb rétegeket, ill. azt is látni kell, hogy a németeknél elég nagy a fluktuáció, tehát majdnem egyensúlyban van az országba frissen betelpültek és a kitelepülők száma, és egyre több a német állampolgár, aki máshol keres magának szerencsét.

Szóval munkaadóként én is örülnék a sok menekültnek, munkavállalóként meg nagyon is félnék tőlük. Nem azért, mert elveszik a munkám, hanem azért, mert leviszik a béremet. Ellenállhatok, de hülye lenne a munkaadó nem az olcsóbbat választani.

Exploiter 2015.09.10. 07:56:31

Még lehet joguk.
Mindenkinek annyi joga van, amennyit kiharcol magának. Ők elég jók ebben. Persze közben mi is harcolhatunk egyéb jogokért.

Endy1 2015.09.10. 08:09:23

@Ma Baker: szerintem ez tévedés, vagy szándékos megtévesztés, hogy ezt hiszik emberek.

Alapvetően összekeverednek a fogalmak. Attól, hogy egy EU-s vezető azt mondja, hogy akárhány menekültet befogadnak, még nem jelenti azt, hogy akárhány határátlépőt is. Attól, hogy azt mondják, hogy tessék normálisan bánni ezekkel az elsősorban emberekkel és másodsorban illegális határátlépőkkel, még nem jelenti, hogy be kell őket fogadni és nem lehet őket visszatoloncolni.

Ez egy alapvető és szerintem szándékos félremagyarázása a dolgoknak, amitől a fejekben ezek a dolgok összekeveredtek.

Cikk korrekt, de én egy dologgal nem értek egyet. Ha már egyszer elhagytam a hazámat, miért ne menjek olyan helyre, ahol hosszú távon is rend van? Elmenekültem otthonról, de ha már megtettem a legjobbat keresem, nem?

Flúgatlan 2015.09.10. 08:11:26

Nagyon egyetértek a cikkel!

Miért van több joga ezeknek a "menekülteknek", mint az itt született, itt lakó embereknek? Ha én úgy viselkednék a rendőrrel, mint ezek, hamar alkalmaznának velem szemben valami kényszerítő intézkedést. És ez rendjén van. (Rendszerszinten: persze hülye rendőr és túlkapás mindig akad.)

Miért nincs joga a kelet-magyarországi embereknek, hogy önkényesen nyugati területre vonuljanak és követeljék ott az ellátást? Olyan esetekről beszélek, amikor az illetőnek van szakképesítésre olyan munkára, amire fel is vennék a nyugati országrészben (pl. autóipar), de nem tud jönni, mert a borsodi házát nem tudja úgy eladni, hogy abból Vas megyében vagy Győr környékén lakást/házat vehessen. Ők csak országon belül mennének, de sokan nem tudnak anyagi okokból. Papírjaik is vannak, de ha megjelennének csak úgy valahol, hogy tessék nekünk itt állami pénzből szállást adni, mert otthon rosszak a körülmények, mit tenne a rendőrség (a törvényeknek engedelmeskedve)?

Mecser László 2015.09.10. 08:13:08

Nagyon frappánsan összefoglalta a cikk írója a lényeget, ha ez a , és mi védtelenek vagyunk

alfacharlybravo 2015.09.10. 08:20:34

@StanLee: Haverom Kreefeldi lakos tartós munkanélküli, sokat beszélgetünk telefonon ő is így tudja, ma már a cégek nem vesznek fel munkavállalót ha lehet csak bérelnek. Néha kap valami munkát a helyi munkaügyi hivataltól közvetítő cégen keresztül, de nem nagyon elvállalhatót, max. arra jó hogy kimozdulhasson otthonról. Embertelen körülmények uralkodnak Németországban ezért néha lehidalok a sok dicsőítő rábeszélő posztoktól, hogy menjünk külföldre karriert csinálni mert itt borzasztó a helyzet és ez egy rettenetes ország, a haverom ismerősének azt tanácsolták, hogy próbálkozzon nálunk munkát találni mert náluk esélye sincs semmire. Itt Magyarországon esetleg találhat munkát, mint én is aki az itt alapított német leány vállalaton keresztül dolgozom a német cégeknek. Deutsche Post, BMW, Daimler más egyebeknek. Ez a csorda is egy ilyen megbolondított tömeg amire ráépült az nemzetközi embercsempész hálózat. A mostani menekültnek álcázott bevándorlók a pénzes közép osztályhoz tartoznak akik meg tudják fizetni a kaland túrát, de az index szerint ez csak töredéke a csapatnak és ha megindul a többi is akkor jön el a végóra. Az Oroszok már tudják, hogy mit kellene tenni és próbálják az USA -t is rábeszélni a megoldásra. Az oroszoknak üzleti érdeke, hogy Európa ne pusztuljon el, meg őket is elsöpri a muzulmán áradat már van elég tapasztalatuk a csecsenekkel.

raqua 2015.09.10. 08:21:53

@Lesből Támadó Szárítókötél: "Hát ugye az alaphelyzet az, hogy Németországba akarnak menni."

Ergo nem az életüket mentik, hanem gazdasági megfontolások vezetik őket. Az életük már több száz kilométerrel ezelőtt sem volt veszélyben.

Takács Bálint 2015.09.10. 08:30:19

@Lesből Támadó Szárítókötél:
"Nomármost akkor ízlelgessük a szerző ezen mondatát az 56-osok vonatkozásában, egy apró módosítással:
"Mert aki a fenti 36 ország egyikébe akar menekülni, az nem menekült többé, akkor sem, ha eredetileg valóban háborús zónából indult el. Az innentől gazdasági bevándorló, aki csak egyszerűen jobban szeretne élni."
"
Mint látszik, tényleg fingod nincs, hogy mi történt az 56-os menekültekkel.

Miután Ausztriában zárt táborokba kerültek, nyilvántartásba vették őket és egészen addig kellett várakozniuk, amíg egy befogadó ország közölte, hogy várnak egy pl. 2000 fős kontingenst. Ekkor jelentkezni lehetett, hogy ki akar oda menni és a befogadó ország válogatott életkor, családi állapot, szakképzettség alapján, hogy kik mehetnek.

Hol van ez attól, hogy a migránsok, már Németországban is balhéznak, hogy ők tulajdonképpen nem is ide, hanem Dániába AKARNAK menni?

Dánia persze simán lezárta a határát.

Ebben a történetben egy dolgot lehet Orbán hibájaként felróni, hogy a plakátkampány helyett, már akkor el kellett volna kezdeni a kerítés építést és a törvény változások előkészítését.

zooDoo 2015.09.10. 08:32:44

olcsó, jogszemléletű demagóg duma. Nagy divat lett manapság a paragrafusok és szabályok mögé bújni, attól lesznek "emberek" sőőt, igazi porche-s férfiak illetve rugdosódó riporternők. De valahogy a hazafiasság csak eddig tart, meg az eu pénzek ellapátolásáig, viszont ha segítség kell embertársának simán továbbsétálnak vagy gurulnak.

A menekült az menekült, teljesen mindegy, hogy bejelentette-e az első állomáson vagy sem. Mert a tényeken egy papír, egy irat vagy bejelentés nem változtat. Az emberi tényezőt kell nézni, nem a náci szemléletű megbélyegzést és post terrorista besorolást. A sok jobbikos görényke meg mér pár éve azon hőzöngött, hogy ki az EU-ból, most meg oly bőszen védi annak határait. 2010-ben 10 emberből 1.6 volt adózó és most ez az átlag 8 semmirekellő szeretné megmondani, hogy a befizetett adóforintjaimból adok-e a menekülteknek illetve sipítozik minden tényszerűséget mellőzve, hogy elveszik a munkáááájááát (már itt szakadok)

A szírek is várakoznak már több éve a török határnál. cc 2 millióan vannak ott táborokba zárva, ahol egyre jobban romlanak (szándékosan!?) az életkörülményeik. Persze a jobbos gondolkodás egyszerű, így csak akkor fogadná be a menekülteket, ha párhuzamot tud vonni valamilyen saját, a történelméből származó eseménnyel (tehát csak akkor fogadná be őket, ha pont ugyanúgy történnek az események, mint 56-ban. És a szírek magyarok lennének. Az IS meg Orosz.) De nem tud. "Fura mód" itt nem nagyon vagdossák le késsel a gyerekek, nők és férfiak fejét. Ez olyan helyzet, amivel még nem találkozott a magyar. Így okosnak lenni se nagyon lehet. 56-ban gondolom ugyanúgy megtagadhatták volna a bevándorlást jogszabályokra hivatkozva, mint most mi próbálkozunk.

Aztán itt vannak a nagy szabálykövetést kiabáló, nagy magyar emberek, akikről tudni lehet, hogy nekik van a legnagyobb hangjuk, nagymagyar matrica figyel a kocsi hátulján, de nekik kellene a legnagyobb csendbe lenni és magukba nézni, hogy is áll ez az ország, mennyire szemetes, mennyire fizeti be az adót minden megkeresett (vagy ajándékba kapott) forint után, mennyire becsületesen vezeti a vállalkozását, mennyire lép fel a bűnöző, oligarcha kormányok ellen, mennyit tesz a szegényekért, alapítványokért, ésatöbbi ésatöbbi.

Persze megértem az embereket itthon, félnek. Én is parázok, mert biztos, hogy akad 170e ember között rossz szándékú is. (nagy számok törvénye) De csak van jobb mód a félelmeink kezelésére, mint a szerencsétlenek kiüldözése.

Ha baj van, a segítség alatt nem a jó tanácsok osztogatását kellene érteni a "kedves" magyar honfitársaknak. :D

Takács Bálint 2015.09.10. 08:36:59

@ms sucks:
"Érdekes, a "menekültekről" egèszen addig alig lehetett hallani, míg a fideSS nem baszott el 1mrd forintot a "nem náci" csőcseléket felheccelő plakátkampányra. Pedig előtte is jöttek és mentek."

Te magadtól, vagy ilyen hülye, vagy fizetnek érte? Még nem szóltak neked, hogy az "álprobléma" vonalat azért már a DK és az Együtt is feladta? Ha esetleg a hülyeségek irkálása helyett azzal töltenéd az idődet, hogy pl. a frontex oldalán megnéznéd, hogy milyen ütemben emelkedett a migránsok száma, talán rájönnél, hogy most miért probléma és eddig miért nem volt az

Göntér László 2015.09.10. 08:38:16

ktkj.blog.hu/2015/09/07/vandoroltatas
A csak Magyarországot érintintő megoldást részletezik az alábbiak.
A migráns kérdést másképpen is lehetne kezelni. Mi lenne, ha hajókat küldenénk Belgrádba, ahol a migránsokat behajóznánk. A hajók elindulnának Németország felé. A regisztrációt és a migránsok előzetes csoportosítását megoldhatnánk a hajók fedélzetén. A számunkra szükséges migránsokat valahol kiszállithatnánk. Igaz, hogy ebben az esetben értelmetlenné válna a kerítés és mindenféle pont építése. Ha az Osztrákok tovább engednék a hajókat, akkor azok tovább mennének, ha nem akkor a GYőr környékén felépítendő óriás táborba telepítenénk a már regisztrált migránsokat. Igaz, hogy ilyen megoldás esetén kevésbé lenne téma a migránsok viselkedése, a gyüjtő-, és regisztrációs pontokon uralkodó állapot.

Ráérek 2015.09.10. 08:39:48

@Toportyán Zsóti: funkcionális analfabéta-e vagy...? :-DDD

kalevaleez 2015.09.10. 08:49:12

a bátyám és az apósom is disszidált ((akkor még így hívták). mindketten eltöltöttek egy idő az osztrák táborban, majd megkérdezték hol szeretnének letelepedni. a bátyám az nszk-t, az apósom ausztráliát választotta (érdekes módon, ő pár év múlva hazajött, nem is értem az okát).

ők választhattak, mert európa szolidáris volt velük, és ez jóval 56 után történt.

DR. Lombrázó 2015.09.10. 08:56:45

Apám 1956 ban kiment majd 1990 es hazatelepülése után megmutatta a magyar személyi igazolványát amit nem dobott el a határon.2. Aki néhányszor nyitott szemmel járt kelt esetleg élt Német vagy egyéb a migránsok által kedvelt országban az pontosan tudja mennyi dolgozik illetve seftel autó vagy bármi más vonalon.Szóval ezek az emberek valószínüleg azt gondolják egy kis hasis után Német-Svéd vagy egyéb országban a fán terem a Merci meg a pénz tehát irány oda

John Nethem 2015.09.10. 08:58:13

Kedves zooDoo !

Valóban : a menekült az menekült, csak a KÖVETELŐZŐ menekültnél lóg ki a lóláb ....

Egyetértek az írással.
Valahol határt kell szabni az emberáradatnak, és SZABÁLYOZOTT keretek közé kell terelni az embermozgást, különben azonosítatlan és ismeretlen emberek számolatlan mennyiségben lepik el Európát, akik döntő többségükben rejtetten fognak élni, és az alvilághoz fognak kötődni.

Pár hozzászóláshoz:

Eurostat alapján --- a határon túli magyarokat leszámítva is --- Magyarországon a legnagyobb a bevándoroltak foglalkoztatottsága. Magasabb, mint a magyarok körében.
A hazánkba bevándoroltak száma tavaly 3500 volt.

Jelenleg 5000 fő van a magyar menekült táborokban, további 2000 helynyi tábor épül.

Aki be akar illeszkedni itt, annak van lehetősége. Ott van az afgán srác példája, aki a minap lett magyar állampolgár.
Jelenleg több mint kétezer (szülők nélküli) menekült gyerek van állami gondozásban, akiknek 96 százaléka fiú, és akik 85 százaléka afgán. Őket a magyar jog alapján nem lehet "kivinni" az országból.

Soha nem szabad feledni, hogy az ISZLÁM mint olyan valójában mindenhol államvallás, alapvetően intoleráns minden mással szemben, militáris szemléletű, és ami miatt soha (legalább még 500 évig) nem fog beilleszkedni a nyugati világokban, az a NŐKhöz való hozzáállása.
Ez a szemlélet kb. ugyanaz, mint ami a kereszténységet jellemezte 600-800 évvel ezelőtt.

Medgar 2015.09.10. 08:58:33

@Lesből Támadó Szárítókötél: Akárhogy igyekszel nem fogod tudni összemosni 56-ot a mai helyzettel.

Az első és legfontosabb különbség, hogy a magyarok döntő része a forradalom végóráiban illetve utána mozdult meg.

A magyarok Ausztriáig (Jugoszláviáig) mentek érvényes magyar papírokkal, ahol táborokba zsuppolták őket akár több hónapra.

A befogadó államok választották ki a menekültek közül kit engednek be.

Közben a magyarok türelmesen vártak, nem lázongtak nem fizettek csempészeket, csupán elfogadták a sorsuk.

Nem tudok olyan magyarról aki felrúgta volna az osztrákoktól kapott ételt.

Nem tudok egyetlen magyarról sem aki az amerikai vagy a svájci határon akart papírok nélkül bejutni.

Szintén nem tudok olyan magyarokról sem aki kitörtek volna bármelyik osztrák táborból.

De olyan magyarról sem tudok aki a sajtónak játszva a sínekre lökte volna a terhes feleségét.

Ami viszont tagadhatatlan párhuzam, ahogy 56-ban a magyarokat úgy most a szíreket is az USA vitte bele a kilátástalan harcba.

eßemfaßom meg áll 2015.09.10. 08:58:35

@zooDoo: "olcsó, jogszemléletű demagóg duma. Nagy divat lett manapság a paragrafusok és szabályok mögé bújni"

Azért az európai élet egyik alapeleme, hogy jogszabályokra épül. Nem opcionálisan, hogy amikor tetszik akkor betartjuk amikor meg épp olyanunk van akkor nem. Ott van a menekültügy egyezményben feketén fehéren, hogy egy menekült mit tehet meg, meddig szarhatja le a jogszabályokat (az első olyan országig ahol nincs veszélyben az élete átszaladhat a határon) de onnantól KÖTELES betartania jogszabályokat, alávetni magát a hetóságoknak.

Mercel 2015.09.10. 08:59:46

A végével inditok.
1 a határon túli magyarok pontosan ugyanúgy hatalmi és politikai érdekek áldozatai mint a most ostorozott menekültek.

2 az a helyzet ami itt kialakult nem ott indult, hogy káosz lett, idejöttek hanem ott, hogy Magyarország hatósági embertelenül viselkedtek az ország úgynevezett "vezetői" pedig már a tényleges roham előtt össznépi hergelésbe fogtak amihez a jobbik is szépen asszisztált.
Most káosz van de erről leginkább a saját kormányunk tehet.

3 nagyon sokáig az volt a hivatalos álláspont, hogy Szerbia és Görögország "biztonságos ország" ezért aki onnan jött azokat nem engedjük be. Tényleg nem lőttek rájuk csak éppen embertelen körülmények között tartották a menekülteket és az ottani hatóságok pontosan arra játszottak, hogy menjenek tovább..

4 Eléggé ostoba dolog számon kérni valakin hogy nincsenek iratai ha az útja során elveszik tőle. Nem egy országban megtették. Mások eldobálták, tudom.

Mindezzel együtt én sem gondolom, hogy akár Magyarország akár az EU bármely országa korlátlan számú embert lenne köteles befogadni mert abból káosz lesz.
Ezt kezelni kell, csakhogy a magyar hatóságok nem kezelik hanem növelik a problémát.

Belpolitikai érdekek miatt szemét módon bánni emberekkel annál kevés dolog aljasabb.
Vezérünk a hatalom megtartása miatt most ezt teszi a jobbik pedig a hatalom megszerzése miatt teszi ugyanezt.
Na ez a szégyenletes.

eßemfaßom meg áll 2015.09.10. 09:04:40

@Lesből Támadó Szárítókötél: "Hát ugye az alaphelyzet az, hogy Németországba akarnak menni."

Kérdés:

Ha én mondjuk az USA-ba akarok menni mert nekem az tetszik igazán, tapsviharral fognak-e ott fogadni amikor besétálok papírok nélkül az országba.

eßemfaßom meg áll 2015.09.10. 09:13:09

@Mercel:
1. OFF
2. Bármennyire szeretnéd feélremagyarázni, a valóság az, hogy attol lett káosz, hogy rászabadult az országra napi többezer papírok nélküli idegen aki igyekszik a magyar hatóságokkal semmilyen kapcsolatba nem kerülni ugy, hogy azért enni-inni-utazni tudjon ingyen
3. vagyis biztonságos országok szerinted is, csak nem kacagó kéjhömpöly bennük illegális migránsként héderelni. Jelezném, sehol máshol sem az.
4. Ennek semmi értelme, mijafaszér vennék el az irataikat? Akinek több esze van egy félpár rendőrcsizmánál az felfogja, hogy miért veszett el kb az összes migráns ember irata. Rólad se feltételezem, hogy nem érted, szóval marad az a verzió, hogy direkt hazudsz.

Mercel 2015.09.10. 09:14:19

Azt egyébként nem kéne elfelejteni, hogy azt a helyzetet ami most kialakult az arab országokban a világ kisebb és nagyobb hatalmai együtt kavarták.

Az európai államok szinte kivétel nélkül benne voltak a konfliktusok kirobbantásában, hadurak, diktatórikus rendszerek kialakításában vagy fenttartában, fegyverszállításokban stb.
Egyébként Magyarország is szállított fegyvereket mitadisten pont Szíria részére. Az istenverte rúszki és amcsi hatalmi játszmákról nem is beszélve.
Sokan minden bajért az USA-t hibáztatják nem minden alap nélkül, de nem Csak ők kavarják a szart. Ebben tetszik nem tetszik, de benne van Európa és a mi kis országunk is.
Most kb. Az száll vissza Európára amit okozott.
Az nem megy, hogy játsza mindenki a maga kis játékát aztán ha gáz van elsétál mert emberekről van szó..

Xezs 2015.09.10. 09:17:06

Azt magyarázza már el nekem valaki, hogy a bevándorlóimádók fejében hogyhogy nem indult be az a genetikailag kódolt vészcsengő ami azt visítja minden normális ember fejében, hogy "ebből baj lesz". Mert az, hogy illegálisan, kontrollálatlanul érkeznek ide tőlünk homlokegyenest más kultúrából és ilyen nagy számban emberek, az egy óriási veszélyforrás minden európai országra nézve. Hova lett Európa életösztöne?

netanyó 2015.09.10. 09:19:12

Az embereknek igenis joguk van jobban élni. És nemcsak a magyaroknak, akik ma félmillióan hagyták el az országot. tudniillik minden ember egyenlőnek született, tehát ha nekünk jogunk van a jobb életre, nekik is.

A 80-as évek végén, a 90-es évek elején végre lehetett utazni Nyugatra. A határ menti osztrák települések érdekes módon megteltek magyar nyelvű táblákkal, feliratokkal: "Magyar, ne lopj!", "Magyar, ne szemetelj!" - ennyit a nagy felháborodásról, pedig mi, magyarok, akkor nem az életünket mentettük, hanem mentünk mélyhűtőt vásárolni... és vittük a mérhetetlenül magas, európai kultúránkat.

Ennyit meg a kultúrák különbözőségéről.

A joggal nem jár a kötelesség. Az két külön kategória.
Sajnos sokan azt gondolják, hogy ha valamihez valakinek joga van, csak akkor élhet vele, ha a kötelességét teljesítette. Ez csak akkor van, ha a jogszabály valamilyen kötelezettséghez köt valamilyen jogot. Jól néznénk ki, ha csak akkor lennék jogosult bemenni a saját lakásomba, ha a forgalmi engedélyem nem járt le. (Csak hogy extrém esetet írjak.) A gyereknek akkor is joga van enni, ha aznap egyest kapott a suliban.

ms sucks (törölt) 2015.09.10. 09:22:42

@John Nethem: "nem veheted el a magyarok munkáját!". Akkor ezt hogy értsem.
Engem sokkal jobban zavar, hogy míg a menekültek körüli cirkusz elég hangos, addig csendben elsikkadnak sokkal fontosabb dolgok:
Nyomorban élő magyarok (magyar cigányok is) segítése
Újabb földmutyik
Egészségügy további rombolása
Quaestor és hasonló bűnügyek
stb.

Mercel 2015.09.10. 09:24:57

@eßemfaßom meg áll:

Nem kedvelem ha hülyének néznek, annál már csak azt utalom jobban amikor lehazugoznak mert más véleményen vagyok.

Kicsit nézz utána hány országban gyakorlat az, hogy a menekültek minden papírját elveszik. Annyit segítek, hogy a világ nem csak a szomszédos országokból áll.

A magyar hatóságok Nem kezelték a kialakult helyzetet.
Nem gondolod, hogy a probléma ott indult? Nem volt normális kommunikáció jól beállítottak mindenkit ellenségnek oszt csókolom.

Igen, ha van normális infrastruktúra akkor a gazdasági bevándorlókat lehetne legalább részben szelektálni és visszafordítani. De NEM volt mert fontos volt az ellenség gyártás.

Nem feltételezem, hogy ne értenéd meg, még azt sem, hogy hazudsz..

Mercel 2015.09.10. 09:28:41

Ja és ne feltetelezzük hogy a hatóságoknak abszolút felkészületlenül érte a helyzet, hiszen többek között titkosszolgálati információk alapján a főkõcsög tudott gyűlölet kampányt szervezni már pár hónappal a válság Kirobbanása előtt is.

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2015.09.10. 09:30:29

Csak mondjuk mindenkinek egy darab rongyos, szaros kis élete van. Lehet, hogy nincs "joga" a jobb élethez, de attól még arra fog törekedni, azokkal az eszközökkel, melyek a rendelkezésére állnak. Őszintén, mi a francot lehet csinálni Afganisztánban? Pakisztánban? Szíriában? Hol lehet normális oktatásban részesülni, állást kapni, általánosságban békében és mondjuk legalább 10-20 évre kiszámíthatóan biztonságban lenni? Hol lehet úgy szocializálódni, hogy az emberben bizalom legyen a többiek iránt (pl. ne dobálja el a határon a papírjait, ne szakadjon negyven darab egymással harcoló húszfős csoportra, ne rettegjen az idegentől stb.), hogy büszkeség legyen benne (és megdöntse a helyi g-cik rendszerét, legyőzze a korrupciót, stb.), hogy intelligens életet élhessen (tehát ne dőljön be az agyatlan vallási fanatikusnak, illetve a "nyugaton van a Kánaán" jellegű hamis ígéreteknek). (És ha visszaolvassuk az előzőeket, esetleg az is felmerülhet bennünk, miért menekül el Magyarországról az emberek egy feltűnően nagy része...) Ezt lehet jobbra meg balra csűrni meg csavarni, de ebben nagyon vastagon benne van az egykori és jelenlegi nemzetközi politika, a soha meg nem szűnt hidegháború (jajúristen mit fognak szólni az oroszok/kínaiak/stb), a vonalzóval meghúzott közel-keleti határok, az fegyverrel támogatott obskúrus csoportocskák, a három napra szóló gondolkodás, minden. Aminek eddig a biztonságos, ködös messzeségben élők itták csendben a levét, csak most a messzeségből közelség lett, a csendből meg marha nagy zaj.
Nem, messze nem mondom azt, hogy kontrollálatlanul jöjjön ide a Közeltávolkelet és Afrika teljes lakossága, dehogy jöjjön, kulturális-szociális integráció ilyen mennyiségű felnőtt embernél kizárt, és igen, biztos hogy vannak köztük terroristák, és igen, az is biztos, hogy az érkező tömeg 60-70%-a éjsötét tahó (mint ahogy bármely meglóduló tömeg 60-70%-a éjsötét tahó). De az, hogy embereket (akiknek továbbra is egy életük van) úgy hajigálok jobbra-balra, mint egy zsák szart (és úgy is beszélünk róluk) az nem megoldás.
A jelen pillanatban legsürgetőbb probléma (hova a f-ba lehet elrakni több százezer bizonytalan személyazonosságú, kultúrájú, képesítésű embert) megoldása valószínűleg az tudna lenni, ha az összes európai ország hirtelen összefogna (aha, bilibe lóg a kezem...). A regisztráció és információadás mondjuk a török, görög, szerb, stb. határon kezdődne. Európa-szerte minden üresen álló nagy csarnokot, épületet, stb-t megtöltenének a szervezetten szállított migránsokkal, váratlanul előkerülne több ezer tolmács, szociológus, etológus/pszichológus (igen, itt az emberben élő ösztönlénnyel is aktívan foglalkozni kellene) és oktató, és a lehető legsürgősebben elkezdenének nyelvet és kultúrát oktatni az egybegyűlteknek (lenne miből, mert sok teljesen kretén és felesleges európai (és magyar) projekttel ellentétben ez TÉNYLEG embereken segítene), felmérnék, ki, mit, hol tudna dolgozni, ilyesmi. Aki az oktatásban nem kíván részt venni, annak viszlát (szervezett szállítás vissza). Oktatás alatt ilyenekre gondolok, hogy nők és gyerekek egyenjogúsága, állatkínzás mellőzése, bosszú, vérbosszú, rasszizmus elfelejtése, szigorú családtervezés és fogamzásgátlási módszerek, "az ordítozás nem kommunikációs eszköz", "a korrupció rossz" .... (Úristen, lehet hogy Magyarország lakosságát is be kéne íratni...). Jegyzem, a teljes ezerszer megsiratott termelőipart haza lehetne hozni Kínából, most lenne épp elég occcsó ember a szalagok mellé, csak akkor két-három év múlva megindulna a milliós kínai népvándorlás (: (: (: Valahol azért a lelkes embereknek be kéne látni, hogy tetszik-nem tetszik, bejött a régi jóslat, és túlnépesedtünk, csak nem a kaja fogyott el, hanem a munka...)
Aztán ilyen bilibelógós ötletnek számít még pl. a fegyverkereskedelem globális felügyelete (de itt már minden kezem egyszerre három bilibe lóg, és az egyiken cirill betűk vannak (: (: (: ), a helyi diktátorok és egyéb idióták titkos támogatásának megszüntetése (a bilik száma exponenciálisan növekszik), hasonlók, hogy a többiek ne induljanak el... (Mekkora lenne már pl. egy családmentorálási program, ahol minden helyben maradó szír/afgán/stb. család kap mondjuk három állig felfegyverzett kommandóst, és bárki próbálja meg a családot fizikálisan vegzálni, azt udvariasan lelövik a francba (: (: (: )
Persze megoldás igazából nincs, és nem is nagyon lehet, mert ha minden eddigitől eltekintünk, akkor is ott a probléma, hogy a kérdéses országokat gyakorlatilag a semmiből kéne újradefiniálni, mert egykori kultúrájuk régen elveszett, a nyugati kultúra meg nem húzható rájuk csak úgy...

Mercel 2015.09.10. 09:39:17

@Xezs:

Bárkivel együtt lehet élni Ha beilleszkedik.
Ez viszont állami és társadalmi kérdés.

A vèszcsengő Egyébként sok ember fejében szól már régóta az mszp, a fidesz, és a náci jobbik miatt.
Spec. A maga. részéről mindhárom bandát ki...nam valamelyik háborús övezetbe. Ja igen előtte az összes papírjukat elvenném és megfosztanám az állampolgárságtól is.
Elhiszed, hogy hirtelen sokkal élhetőbb hely lennénk?:)

Mar Sara 2015.09.10. 09:42:46

@egy_kommentelo: "ha [...] neked is menekülni kell [...], kívánom, hogy ilyen emberekkel hozzon össze a sors, mint amilyen te vagy."
Hát tudod, nekem kellett. És nem ilyen emberekkel hozott össze a sors, hanem többnyire olyanokkal akik ma a hisztit generálják.
Az is igaz, hogy nem zöldhatáron jöttem, mások ablakán keresztül és nem dobáltam rendőröket. Szépen szereztünk befogadó nyilatkozatot, emlmetek a szüleim a magyar követségre (már csak ezért kinyírhatták volna őket) és szabályosan elintéztek mindent, de a szarvihar csak ezután jött. Míg minden puruttya kaukázusinak 2 nap alatt elbírálták a kérelmét és mivel azok semmilyen nyelven nem beszéltek, mosolyogva integettek nekik, addig a szüleimmel vagy szóba sem álltak vagy csak kutyázták őket hosszú hónapokon át és amivel lehetett megszivatták.
Itt több mint 50 évesen az apám 20 év tervezőasztal után elment az építkezésre segédmunkásnak, az anyámnak sem derogált beállni takarítónőnek. Amikor az önkormányzathoz fordult egy olcsó, hosszúlejáratu hitelért, hogy saját vállalkozásba kezdjen, a szadeszos polgármester pofánröhögte. Közben tizesével húzta fel a házakat a cigányoknak, ingyé.
De említhetném a 2004-es népszavazást is, amikor visítva vertétek magatokat a földhöz, hogy állampolgársággal ide jönnek majd a magyarok és elveszik a munkát (azóta sem jöttek)... Most meg ellen-óriásplakátra mennek a csilliók (közben nagycsaládosok éheznek). Ja, hogy akkor magyarokról volt szó. Szégyen amit műveltek, nincs még egy ilyen ocsmány típus, amelyik csak a "sajátjaitól" tagadja meg a segítséget. De ne izgulj, nem felejtettük el.

NDSnyder 2015.09.10. 09:43:19

Lehetne vitatkozni az íráson, és érdemes is lenne, ha...

Sajnos nem a poszt írója az elsö aki a kidobott ételen vekeng, amit csak részben értek. Sok embertöl hallottam, hogy micsoda szemétség, kidobják a szalámis/párizsis zsömlét. Senkinek nem tünt még fel hogy az disznóból készül, amit a muzulmánok nem esznek meg? (nem azért mert finnyásak, hanem vallási okokból...)

szvsz 2015.09.10. 09:47:35

@Mercel: "A maga. részéről mindhárom bandát ki...nam valamelyik háborús övezetbe"
Még szerencse, hogy te itt maradnál okos, értelmes, toleráns, demokrata magyar állampolgárnak. Persze nem unatkoznál egyedül, lenne veled a pride-on pármillió afgán, szír, afrikai és még ki tudja ki.

szvsz 2015.09.10. 09:54:06

@NDSnyder: "hanem vallási okokból"
Mert mindenki aki onnan jön vallásos, mi? Egy ötéves szintjén vagy eltévedve. Beszélj csak velük, nekik kb. pont ez a sztereotipiájuk a 'keresztényekről', nincs szex házasság elött, nincs buli, van vasárnap vigyázállásban kántálás a templomban, stb.
BTW. Ha nem kell a nem kóser kaja, akkor azt mondom 'köszi, ezt nem ehetem meg, add másvalakinek'. Nem kell feltétlenül kidobni. Hozzávágni ahhoz aki adta/sinek közé hajigálni -és utána óbégatni, hogy éhezek- meg pláne nem.

Eszter8826 2015.09.10. 09:54:51

@egy_kommentelo: POntosan azért nem akarjuk ezeket a dögöket, mert nem akarok én is menekülni....(megjegyzem, ha hasonló helyzetben lennénk, és bejutnék egy biztonságos országba, fülem farkam behúznám, és ALKALMAZKODNÉK, és mindent megtennék azért, hogy dolgozhassak, és hasznos tagja legyek a társadalomnak!!!! Többen kijelentették már Németországban, (menekültek) hogy: "hát, már mióta itt vagyok, miért nem kaptunk még semmit? miért nem kapunk még házat? Mire föl? Én miért nem kapok?
Gusztustalan.
A többség nem menekült....

Brix 2015.09.10. 09:55:59

Már Orbánék is hónapokat késtek a határ lezárásával, az EU meg teljes tévúton jár, az illegális migráció kezelésében. Nem tudom mit gondolnak, hogy a több százezezer kiutasított, fiatal férfi, hova fog menni Európából? Nem lesz karhatalom , amely érvényt tud szerezni, az agresszív, követelőző tömeggel szemben! Köszönhetően Merkelnek, Európa egy jelentős része , "jogon kívüli" állapotban működik, ami nagyon sötét jövőt vetít előre...Káosz van , anarchia , migránscsődület...A következő fázisban már a fegverek is el fognak dördülni...Ezek azzal sincsenek tisztában, hogy kiket fogadtak be Európába...

Xezs 2015.09.10. 10:01:16

@Mercel: "ha beilleszkedik" - itt van a kutya elásva. Figyelj, abból baj nem lehet, ha elzavarjuk innen őket. Abból viszont igen, ha továbbra is hagyjuk, hogy átjáróháznak tekintsék az országunkat. Egyszerűen nonszensz, hogy egy országba csak úgy bemászkálnak kétes identitású egyének. Mi meg tűrjük. A hülye franciák is tűrik a Csalagútnál hogy a kamionokat felfeszegessék ezek a félállatok. Ezt tényleg hagyni kell? Ez a humánus hozzáállás, hogy ráhagyok mindenkire mindent, ahelyett hogy elzavarnám a fenébe?

Brix 2015.09.10. 10:02:11

@Eszter8826: A többség valóban nem menekült, de a fő probléma a migránssok összetételében és mennyiségében van.
A "mézesheteknek" hamar vége lesz, és a jön a " Fuck Germany " amikor rájönnek hogy nem is vállalhatnak munkát egyhamar, átalakítják a támogatásaikat, és országok szerinti kvóták szerint szét akarják őket osztani, és kiutasítnai, a jogosulatlanul menekült státuszt igénylőket...Ebből polgárháború lesz , szerintem...

Xezs 2015.09.10. 10:04:03

@NDSnyder: Apjuk faszát vallási okoknak. Éhes vagy? Kell kaja? Egyél amit adnak és kuss. Ne mondd már, hogy az ő belébe nem jó a disznó. A vallást meg felejtsék már el, idejétmúlt baromság amit valami félrészeg pedofil összehordott nekik még valamikor régen.

pantlikaskiralylany 2015.09.10. 10:13:58

Tisztelt hozzászólók, akik annyit tudtok mondani, hogy "te nem tudhatod mit éltek át", nyugodtan üljetek le, mert szövegértésből egyest kaptatok.
Kezdjük ott, hogy ti sem tudjátok mit éltek át. A poszt írója egyetlen szóval sem kérdőjelezte meg, hogy menekülnek, vagy sem, ő csupán annyit mert megkérdezni, hogy - mint menekültek, joguk van-e össze-vissza menni az országban és Európában anélkül, hogy hivatalosan menekült státuszt kért volna. Joga van-e megbénítani egy ország közlekedését, csak mert ő az autópáláyán, vagy a vasúti síneken akar sétálgatni. Joga van-e a rendőr elé tartani a saját gyerekét!!!! csak, hogy a rendőr ne használjon vele szemben gázsprayt. (érdekes, erről nem kerültek ki fotók, mert ez rombolná a "jajj szegény menekültek" képet. )
Baromira unalmas már, hogy a média, mást sem nyom, mint ártatlan gyerekek az asszonyok karján, meg békésen üldögélő embereket. Igen NAGYON SOKAN ezt teszik, szépen csendben várják, hogy regisztrálják őket, mert végre TÉNYLEG biztonságban vannak. A gond azzal a 10-20 lassan 30%-al van, akik viszont nem ezt teszi. Könnyű bezzegelni, hogy a német rendőr bezzeg mosolyogva várja azt az előre tudott 2-300 embert, aki a vonaton van (a többiről meg mélyen hallgatnak) ezzel szemben a röszkei határon teljesítő magyar rendőr, aki már HÓNAPOK ÓTA van ott (mert ez nem egy hete kezdődött ám), és fogalma sincs, hogy aznap mennyi ember lesz, és hogy fognak viselkedni, bezzeg felemeli a gumibotot... Érdekes, azt valahogy nem olyan kellemes mutogatni, hogy ételt osztanak, hogy anyáknak és gyereknek segítenek, hogy hogy próbálják megvédeni a nőket és gyerekeket a letaposástól amikor a saját honfitársa, vagy menekülttársa éppen letapossa, hogy felszálljon a buszra.
Tehát nem az a kérdés, hogy menekülnek-e vagy sem, jár-e nekik a védelem, vagy sem, hanem, hogy milyen jogon tagadja meg a regisztrációt és indul el a paradicsom felé anélkül, hogy igazolná, hogy ki ő és honnan jött?
Ezt kellene felfogni azoknak akik karosszékből annyira védik őket. Ismétlem, nem az a kérdés, hogy megilleti-e a védelem.
Ha jelentkezik, regisztrál, és megkapja, akkor igen, amíg ez nem derül ki, jár neki a szállás, élelem, orvos stb. Amennyiben a táborban van. Ha nem ott van, mert ő továbbmegy, és erről nincs semmilyen papírja, onnan ő illegális bevándorló, és semmi keresnivalója nincs itt.

odamondó 2015.09.10. 10:30:24

Hiánypótló írás. Sok dolgot hasonlóan látok pl azt hogy mi a jó francért lett Európa ekkora jó lelkű humanitárius szar?

Aztán az a menekült aki minimum Németországig akar menekülni az minden csak nem a háború elől menekülő szegény ember. Egy retek megélhetési pióca.

vasgyuszi 2015.09.10. 10:40:51

"...Németország állampolgárai szeretnék-e őt befogadni..."
K_rvára nem, csak nem merik kimondani, mert lenácizzák oket rögvest. Négyszemközt már nem olyan nagy a halleluja a menekültek iránt ;)

Mercel 2015.09.10. 10:44:30

@szvsz:

Ennyire ostobának lenni, hogy lebuzizol valakit mert más a véleménye..:)
Mit szedsz?:)
Nem, nekem ne adj, mert még véletlenül sem szeretnék olyanná válni mint te.

Igen, azt gondolom, hogy az mszp a fidesz és a náci jobbik sokat tett azért, hogy Magyarország szar hely lett.
Az mszp súlyos gazdasági és morális válságot idézett elő a korrupcióval, a tehetetlenséggel és azzal, hogy szőnyeg alá sepertek évtizedekig létező társadalmi problémákat.

A fidesz 15 éve ugrasztja egymás torkának az embereket miközben még az mszp-nél is korruptabb, vállalhatatlanná tették a közéletet és az országunk megítélését, tönkretették az államot mind gazdaságilag mind társadalmilag.

A jobbik bár már szabadulna a náci bélyegtől de ettől még büdös nácik akik eddig szintén csak az ellentétek felkorbácsolásában jártak élen, ráadásul az isten nem mossa le róluk, hogy rúszki pénzen játszanak mélymagyart.
Nekem mindhárom párt bőven belefér a hazaáruló kategóriába.

Igen én úgy gondolom, hogy mindhárom párt prominenseinek életük végéig börtönben kéne rohadnia.

Igen, én úgy gondolom, hogy aki felelős politikusként egy ország romlását idézi elő az nem méltó a Magyar állampolgárságra.

A hozzászólásod után leszarom mit gondolsz akár rólam akár másról aki más véleményen van.

Bona Fides 2015.09.10. 10:48:37

Egyetértek a cikkel és azokkal a kommentekkel is, amelyek már a jövőbeli hatásokat boncolgatják.
A munkaerőpiacon várható hatást fent már elemezte egy kedves kommenttárs. hozzátenném még, hogy a bérrabszolga helybehozása felváltja majd a kiszervezést, aminek két hatása lesz: lebomlik a német középosztály, mert nem lesz munkája, vagy lesz, de alacsonyabb lesz a nettobére, mert a munkát nem végző menekülteket is el kell tartania, továbbá a dolgozó menekültek elkezdenek majd fogyasztani. (A nem dolgozó menekülteket pedig az állam közpénzből fogja eltartani, de ez is a fogyasztás egy formája pl. élelmiszergyártók esetén, mert az állam rendel tőlük és annyi.)
Ebből pedig világosan látszik, hogy a társadalmi különbségek még nagyobbak lesznek.

Nálam viszont örvendetes módon megjelentek a nyugdíjas, vagy nyugdíjközeli korosztályhoz tartozó német ügyfelek, akik az otthoni helyzettől tartva inkább itt akarnak élni, vélhetően az inaktív középosztálybeli és kevésbé tehetős németek ide, meg Csehországba, Szlovákiába jönnek majd és itt fognak fogyasztani.

Érdekes átrendeződések lehetnek....

kispotzak 2015.09.10. 10:51:11

@Xezs: Nem bevandorloimadat, csak szolidaritás és irgalmatlan ellenérzés azzal szemben amit a kormány csinál ill nem csinál. .
Ettől meg van igazság abban amit írsz, és Havas Jon cikkében is. Igen, ebből nagyon nagy baj lehet, es a kormány oldaláról joszerivel semmi sem történt annak érdekében h megakadalyozza vagy normalis keretek közé terelje. Ezért aztán a kicsit is empatikus emberek fejében a "baj lesz"-t elnyomta a "itt gyerekek is vannak" stb..

Mercel 2015.09.10. 10:54:26

@Xezs:

A gond az, hogy a nyugati világ kavart egy óriási szart ott ahonnan ezek az emberek menekülnek.
Az egész innen indul.

Ott folytatódik, hogy részben felkészületlenség, részben hozzáállás plusz infrastruktúrális gondok miatt egyszerűen nincs kezelve a kérdés.

A legvége pedig az ami most van.
Nem gondolom, hogy mindenkit be kell fogadni, pláne nem végleg.
De ezt a helyzetet kezelni kell mert már van, és nem lehet kizárni az emberi hozzáállást a dologból.
Mindenki az európaiságot és a kereszténységet félti.

A témában nyilatkozó politikusok és kommentelők változatos formában NEM mutatják sem az európai vonásokat, sem a kereszténység tanait.

Még egyszer mondom: A nyugati világ idézte elő azt a krízist ami most van folyamatban. Tetszik nem tetszik de ez a helyzet. Sajnos.

tralalala 2015.09.10. 10:56:31

@ms sucks: átállsz majd te is hamar, ne félj.

John Nethem 2015.09.10. 10:56:53

@netanyó:
Kedves netanyó !

Igen, joguk van jobban élni, de nekünk viszont NEM KÖTELESSÉGÜNK, hogy ezt megteremtsük nekik.

Másrészről mindig összekeverni a szezont a fazonnal azt jelenti, hogy nincs érdemleges érved a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Történetesen a magyarok azért tudnak félmillióan külföldön dolgozni, mert Magyarország a SZABAD MUNKAERŐ ÁRAMLÁS része lett, és ami fontos: a kiköltözők java része vissza akar jönni. Nem akar külön vallási csoportokat, nem akar külön templomokat és iskolákat magának, kvázi a magyarság az európai kultúra ezeréves része és alakítója.
Két évet éltem Manchesterben, láttam az elkülönülő nációkat, ami alapvetően gettósodáshoz vezet, illetve a napi sajtóban folyamatos volt az etnikai gyilkolásról szóló hír, csak ezt nem kürtölik a nagyvilágba, mint teszik a magyar eseményekkel.
Másik sztori: ismerősöm meséli, hogy már 3 éve dolgozik Németországban, és egy török nővel akart szóba elegyedni, aki 15 éve él ott, de pár német szón kívül egyáltalán nem beszélte a nyelvet. Bármennyire is nem szeretné Merkel a "párhuzamos" társadalmat, már a valóságban létezik. Mint ahogy az is létezik, hogy bizonyos területekre a rendőrök nem teszik be a lábukat, mert ott gyakorlatilag az adott népcsoport önállósodása tapasztalható.

Ami a magyarok 80-as, 90-es évekbeli utazásait illeti, ott a náció ha tetszik ha nem magyarul beszélő magyar állampolgárságú romát jelent ( mint volt szombathelyi, nagyon is ismerem a szitut).. Egyébként meg a többi náció is megkapta a kiírásokat a maga nyelvén: úgy a románok, mint az oroszok...

Ha egy osztrák (főleg a burgenlandi paraszt) átruccan Szombathelyre, ugyanúgy szemetel, mert ő felsőbbrendűnek érzi magát ott, és azt hiszi, ezt is megengedheti magának.

A JOG és KÖTELESSÉG együtteséről elég sajátos a felfogásod.
DE BIZONY ! A jog és kötelesség mindig együtt jár. Ha menekült vagy, jogod van menedéket kérni, de kötelességed a helyi Törvényekhez alkalmazkodni, és nincs jogod KÖVETELŐZNI, maximum kérni, mert a követelőzés teljesítése viszont nekünk nem kötelességünk.Ha az elemi ellátást megtagadja valaki és mást - és mindig mást - követel , azt sem kötelességünk teljesíteni.
Ha csak joga lenne egy menekültnek, de kötelessége egy szál sem, akkor voltaképpen az lenne maga az anarchia.

Rossz példát hoztál a jogsi és a lakás kapcsán.
Hogy a gyereknek joga van enni, nem JOG és kötelesség kategória, hanem alapvető emberi szükséglet, amit talán a JOG AZ ÉLETHEZ értelemszerűen tartalmaz.

szvsz 2015.09.10. 11:01:38

@Mercel: "A hozzászólásod után leszarom mit gondolsz akár rólam akár másról aki más véleményen van. "
Én már a hozzászólásod elött leszartam.
"vállalhatatlanná tették a közéletet és az országunk megítélését"
Ez most komoly, ugye? Mert viccnek durva...
BTW, rosszabb az oroszok pénze mint a zsidóké?

tralalala 2015.09.10. 11:04:10

@Xezs: "Hova lett Európa életösztöne? "

Hová lett a dodómadár életösztöne, mikor tohonyán totyogva odament az életében akkor először látott ember elé, az meg agyonverte?

Elmúlt. Nem látott ragadozót generációk óta. Kiesett a fogalomtárából a "veszély" szó. Ennyi.

high up! 2015.09.10. 11:04:36

Hát nem ártana tisztában lenni 2-3 dologgal, mielőtt a civilizálhatatlan és barbár magyar népet bárki megpróbálja cukinak eladni:

1. A menekültnek nemzetközi egyezmények által garantált joga van arra, hogy a kérelmét elbírálják, addig az egyezményt aláíró országnak az ellátásáról gondoskodnia kell. Így volt ez már 56-ban is, amikor útlevél nélkül, de sok-sok bőrönddel megpakolva lépte át 200 ezer magyar illegálisan a határt, mert hát állítólag őket üldözték.

2. Ha bevándorlónak nincsen azonosító dokumentuma, akkor addig marad fogságban (igen, fogságban!), amíg a személyazonossága minden kétséget kizáróan ki nem derül. Ha ez nem megy, akkor az illetőre kiutasítás vár.

3. Akit pedig elbírálnak és menedékjogot kap, az meg maradhat, aki meg nem kap menedékjogot, azt kiutasítják.

Ennyi a minimális tudnivaló, ha valaki ennyit tud, akkor már nem fog tengernyi rinyálást meg hisztériát elengedni, hanem tudja, hogy minden kérdésre megvannak az évtizedek óta adott jogi válaszok.

Egy biztos, és ezt az EU 1000-szer elmondta Orbaneszkunak: a schengeni határt nem a menekültek ellen kell védeni, hanem az embercsempészek, árucsempészek, körözött személyek ellen.

Na de aki olyan ostoba mint Orbaneszku, hogy ennyit se ért meg, az csak a magyar népet járatja le minden egyes nap.
Na persze Putyin pont ezért finanszírozza Orbaneszkut, hogy ha a magyar nép lejáratása árán is, de bomlassza az EU-t.

FOLYTASSUK!

Mercel 2015.09.10. 11:06:15

Amúgy ajánlom figyelmébe a gyűlölködőknek az országban élő kínai "közösséget"
Nekem sokkal jobban csípi a szemem a magyarokat csicskaként kezelő 300 forintos órabérért bejelentetlenül robotoltató X5-el közlekedő NEM beilleszkedő magyarul rendesen még 15 év után sem beszélő kínaiak serege mint a menekülő nyomorultak.
Azok a kínaiak akik nem illeszkedtek be, nem adóznak, akik közül nagyon sokan papírok nélkül léteznek nálunk hosszú évek óta.

Ez a probléma mintha nem is létezne, pedig egyrészt megmutatja, hogy az állam mennyire töketlenül és ostoba módon viselkedik, másrészt azt is megmutatja mennyire vak a társadalom.
Kurva nagy ára van ám a "szok kici olcó " dolognak mind gazdaságilag mind társadalmilag.
Na ettől kéne félteni az országot nem a nyomorultaktól..
Másfelől adott egy rossz példa, hogy mi van akkor ha csak beengedünk nagy tömegben utólagos ellenőrzés és kontroll nélkül.
Lehet gondolkozni.

Viszont részemről itt fejeztem be, mert többnyire értelmetlen a vita.

szvsz 2015.09.10. 11:10:04

@high up!: Jaj-jaj, megjött a maszopos bértroll, fussunk!

high up! 2015.09.10. 11:14:43

Kedves félázsia magyarok!

Ma az EU úgy döntött, hogy mivel ti rendre csak a botrányokat és a bomlasztásokat hozzátok az EU-ra, így legyen meg az akaratotok és a boldogságotok, járjátok a magatok útját, az EU felmondja a tagságotokat, nincs tovább szabad letelepedésetek és munkavállalásotok.

Az EU család búcsúüzeni nektek:
SZOMORÚ, DE IGAZ: NINCS JOGOTOK A JOBB ÉLETHEZ!

val 2015.09.10. 11:14:47

@high up!: 1. "Így volt ez már 56-ban is, amikor útlevél nélkül, de sok-sok bőrönddel megpakolva lépte át 200 ezer magyar illegálisan a határt, mert hát állítólag őket üldözték."

Útlevél nélkül? A komcsik nem adtak nekik, nem pedig sutyiban égették el a határátlépés előtt. Van a kettő között egy apró különbség.

"mert hát állítólag őket üldözték."

Idézet a wikipédiáról:

"A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak.[4] Mindezt az amnesztia ígérete után, és úgy hogy a résztvevők jelentős része elmenekült az országból. "

Te meg bújj gyorsan vissza abba lyukba, ahonnan előcsúsztál (vagy másztál)!

John Nethem 2015.09.10. 11:19:53

@ms sucks:

Én nem kedvelem Orbánt. (Mondjuk a pojáca Gyurcsányt sem, és jobbikos sem vagyok)

A plakáthadjárat egy gusztustalan, pénzpocsékoló dolog. Lehet kritizálni, de az dobja az első követ Orbánra, aki nem tett még életében gusztustalan dolgot. ( No de ott vannak a dánok, ők még Orbánt is megelőzték ebben)

Igen, ez az összemosás mindig előjön , és tévedés ne essék: a politikában széles a világon művelik, maximum jóval kifinomultabb módszerekkel a "példás" nyugaton..

A belpolitikát összemosni ezekkel az eseményekkel egyfajta menekülés a valóság szembesülésétől. Attól a szembesüléstől, hogy lám: bizony Orbánnak igaza is lehet ebben a kérdésben, bármennyire is legyen tahó, de legalább EGYÉRTELMŰ kijelentéseket és megállapításokat tesz (talán életében először), amiket a nyugat most következő nyilatkozatai és lépései igazolnak vissza.

Bona Fides 2015.09.10. 11:31:17

@pantlikaskiralylany: Tökéletesen igazad van. Az a legfőbb probléma, hogy maga a menekültügyi eljárás eleve a menedéket kérő ember együttműködésére van felépítve, ezért nem a menedékkérő magatartását szabályozza, hanem az őt fogadó állam hatóságainak eljárását.

A jogszabályok megalkotóinak nyúltagyában sem fordult meg a gondolat, hogy gazdasági érdekek által vezérelt bűnözőbandákkal irányított, milliós embermassza fog erőszakoskodni, hőzöngeni, fenyegetőzni visszaélve a menedékjog szabályaival.

Kb. olyan, mintha a koldus rám törné az ajtót, bemasírozna a nappalimba és a fotelban elterülve ordítana, hogy a TV elé kéri a kaját, meg a pénzt.

high up! 2015.09.10. 11:32:33

@val:

fidesznácika, Szíriában naponta halnak meg 400-nál többen és hetente több mint 21 ezren voltak eddig kénytelenek eddig elmenekülni.

Ahhoz is hülye vagy, hogy azt hiszed, hogy az eddig eddig elmenekült 4 millió szíriai (akikből eddig eljött alig 100 ezer Európába) majd elmegy útlevelet kiváltani, mielőtt összekapja a családját a bombázás elől? Nagyon hülye vagy-é?

IQ bajnokom, a határokon átrohanva menekülőknek nem útlevelük van, hanem személyazonosító kátyájuk, amelyeket majd hülyék lennének megmutatni a magyar hatóságóknak. Hogy majd aztán együtt kelljen élniük 10 évig a magadfajta fajgyülölő meg mindenkit gyülölő magyar szennyel?
Na annyira nem hülyék ők. Viszont amint átlépik az osztrák határt, rögtön megvan a személyi papírjuk. Az Átlaghülyemagyar meg már megint nem értette meg a világot maga körül.

FOLYTASSUK!

Bona Fides 2015.09.10. 11:35:35

A koldus rám töri az ajtót, bevágtázik a nappalimba, leveti magát a fotelba és kiordít nekem a konyhába, hogy a TV elé kéri a kaját, meg a pénzt.

Ilyen ez a menekültügyi helyzet.

Göntér László 2015.09.10. 11:36:12

Azt hiszem, hogy a honvédségnek a migráns probléma megoldásához nem voltak meg a szükséges tartalékai. A honvédségnek, fel kell készülnie arra is, hogy százezrével kerülnek hozzánk hadifoglyok, akiket bizonyos egyezmények szerint el kell látnunk. Én úgy látom, hogy a honvédség ilyen tömegű hadifogoly érkezésére nincs felkészülve, ilyen tartalékai nincsenek. Kíváncsian várom, hogy Hende után Simicskó (nem a) miképpen birkózik meg ezzel a feladattal. A kerítés építés nem minden.
ktkj.blog.hu/admin/post/edit/6667629

Szalay Miklós 2015.09.10. 11:39:53

Egy módszeres és (szerintem) körültekintő, kiegyensúlyozott összefoglaló a menekültkérdésről:

egyvilag.blog.hu/2015/09/09/egyeb_a_menekultkerdesrol

Bona Fides 2015.09.10. 11:44:17

@high up!: Aki illegálisan lépi át az osztrák határt, annak hogy lesz osztrák személyi papírja?
Sehogy.
Ide is legálisan, határátkelőhelyen kellene bejönni és lenne személyi papír, ha már nincs útlevél.
sajnos, neked nem sikerült megértened a helyzetet.

Majd akkor lesztek meglepve, amikor kiderül, hogy a menekültek jelentős része (épp azok, akik legkevésbé sem menekültek) a vágyott Németországban sem óhajtja felvenni a kapcsolatot a hatóságokkal, mert csak az a célja, hogy valahogy ellegyen ott.

A helyedben lekapnám a hályogot a szememről, kifújnám magamból az álhumánum mérges gázát, ami átjárta az agyadat és racionálisabban szemlélném a dolgokat.

De az sem baj, ha nem teszed, mert kb. január-február körül eljön majd az igazság pillanata.

colonel Tigh 2015.09.10. 11:46:44

@John Nethem: Csak mondjuk míg Dániában angolul volt kiírva, addig Orbán magyarul hányta tele az országot. Ahogy elnézem nem eredménytelenül. A cikknek részben igaza van: meg kell velük értetni milyen szabályozás vonatkozik rájuk, milyen protokollt kell betartaniuk. Kérdem én, milyen lépéseket tett Orbán, hogy a bejövők tájékoztatva legyenek? Pl. szórólapokra kellet volna nyomtatni a tudnivalókat és teleszórni a határ menti belépő pontokat, fellőni egy honlapot és még sorolhatnám. Az uszító plakátok árából ez már többszörösen kijött volna, a 22mrd-s csodáról nem beszélve.Amikor Orbán az Eu tehetetlenségéről beszél, akkor a saját tehetetlenségéről is beszél, mert mi is az Eu vagyunk. Igaz ő pontosan tudja mit akar, neki ez úgy kell most ez a balhé mint egy falat kenyér. Miközben menekültekkel foglalkozunk megy tovább az ország nagyüzemi kifosztása.

konrada 2015.09.10. 11:51:50

@high up!:
És ezt hogy lehet? Ha kiszürjük az embercsempészeket, az árucsempészeket, körözött személyeket.

Azt meg szerinted lehet úgy, ha szabadon vándorolhatnak át a zöldhatáron, megtagadva a személyazonosítást???

szvsz 2015.09.10. 11:53:49

@high up!:
"Szíriában naponta halnak meg 400-nál többen"
Nem kellett volna tán a hittársaidnak szart kavarni.

"majd elmegy útlevelet kiváltani, mielőtt összekapja a családját a bombázás elől?"
A tabletjét azért nem felejtette otthon...

"együtt kelljen élniük 10 évig a magadfajta fajgyülölő meg mindenkit gyülölő magyar szennyel?"
Hálistennek te csak a magyart gyűlölöd, bár szép tőled, hogy a nyelvet megtanultad legalább.

"Az Átlaghülyemagyar meg már megint nem értette meg a világot maga körül"
Szerencsére TE (átlagnálishülyébb nemmagyar) elmagyarázod nekünk. Köszönjük szépen, folytasd még, szórakoztatsz :)

Xezs 2015.09.10. 11:54:46

@vasgyuszi: Egész Európa ettől szenved. Ha rosszat mondasz a határsértőkre, egyből le vagy nácizva, így (egyelőre) mindenki kussol. De nem lesz ez mindig így, ha így folytatjuk.

szvsz 2015.09.10. 11:56:38

@colonel Tigh: "és teleszórni a határ menti belépő pontokat"
Szép gondolat, jogos is. De a belépő pontok a mező és a határ teljes hossza, ott meg hiába szórod.
Másrészt szerintem pont nemérdekli őket. Hozzád vágnák a szendviccsel és az ásványvízzel együtt.

Bona Fides 2015.09.10. 11:56:54

@Mercel: A "kezelés" első feltétel, hogy legális csatornán, azaz határátkelőhelyen érkezzenek.
Miért?
Mert így nem köt le kapacitást az összefogdosásuk
Mert így azonnal vissza lehet küldeni azt, aki nem eritreai, szír, szomáliai (ez nem akkor derülne ki, amikor már elvonatoztatták Németországba).
Mert így regisztráció után helyben lenne víz, kaja, orvos, szállás.

A helyzet azért kezeletlen, mert illegálisan jönnek egy 150 km-es szakaszon!!!!!!!!!!

A kerítés pedig azért kell, hogy a határátkelőhöz irányítsa őket.

Németországban azért rendezett a fogadás, mert kb. egy nappal előre tudják, hogy mikor, hova, hányan érkeznek. És még így is nagyon nehezen bírják a nyomást.

Ennyire nem lehet hülye senki, hogy ezt ne lássa.....

eßemfaßom meg áll 2015.09.10. 12:04:16

@Mercel: Ne legyél hülye és ne hazudj, ez a legjobb mód arra, hogy ne nézzenek hülyének és ne hazugozzanak le.

Bona Fides 2015.09.10. 12:09:50

@szvsz:
"majd elmegy útlevelet kiváltani, mielőtt összekapja a családját a bombázás elől?"
A tabletjét azért nem felejtette otthon...

Most a szír és egyéb nációjú középosztály menekül, akik pénzzé tették értékeiket (volt is útlevelük, vagy volt idejük beszerezni), de valakik úgy tájékoztatták őket, hogy csak akkor maradhatnak Németországban, ha ott adják be a menedékkérelmet.
Ami azért érdekes, mert így kerül Németország abba a helyzetbe, hogy kimazsolázza a számára értékes képzettségű munkaerőt, majd a hulladékot kvótázzák...
Ki van ez találva..... :)))))

Kivlov 2015.09.10. 12:13:27

Azért mert ők menekültek, a szabályok alól nem mentesülnek. Viselkedniük is tudni kellene.
De csak hőbörögni tudnak, meg magukat sajnáltatni.

Xezs 2015.09.10. 12:13:31

@kispotzak: Az irántuk érzett empátiával az a baj, hogy teljesen ellentétes a normális életösztönnel. A világon mindig is az volt, hogy népcsoportok harcoltak bizonyos területekért, amit az ott élők próbáltak megvédeni. Ha most empatikus a többség akkor az azt jelenti hogy nem akarunk harcolni a már megszerzett területünkért. Lehet hogy szar ezt így olvasni de a kirekesztésnek igenis van létjogosultsága.

Bona Fides 2015.09.10. 12:13:33

@Bona Fides: Ezzel arra akartam utalni, hogy a menedékre igazán érdemesek még el sem indultak, ha pedig egyáltalán elindulnak, aligha jutnak el idáig.

Az is elképzelhető, hogy az igazán nyomorultakat élőpajzsként használja majd az ISIS a vélhetően patópáli döntést követő bombázások ellen.

MoxNox 2015.09.10. 12:15:26

Kapásból nem igaz, hogy az 56-os magyarok ne hőzöngtek volna. Köztük is voltak, akik szöktek a táborokból, agresszívan viselkedtek, tüntettek, éhségsztrájkba fogtak, volt ahol a rendőrséget is be kellett vetni, mert komolyabb balhékat okoztak.

És ez teljesen érthető, egy idő után nehéz kibírni az összezártságot, a hiábavaló várakozást, a nehéz körülményeket, az ismeretlen jövőt.

De hazugságra kár véleményt építeni, mert hamarabb megbukik.

Xezs 2015.09.10. 12:15:30

@tralalala: Tökéletesen leírtad.

eßemfaßom meg áll 2015.09.10. 12:18:12

@high up!: "1. A menekültnek nemzetközi egyezmények által garantált joga van arra, hogy a kérelmét elbírálják"

Kihagytad a -1.

A menedékkérő betartja az ország törvényeit:

Általános kötelezettségek

Minden menekültnek kötelezettségei vannak azzal az országgal szemben, ahol tartózkodik, különösképpen az, hogy magát az ország törvényeinek és szabályainak, valamint a közrend fenntartása érdekében hozott intézkedéseknek alávesse.

és 0. pontot

A menekültnek csak az életére veszélyes országból közvetlenül belépve nem büntethető illegális határsértés miatt és ott is csak akkor ha azonnal áll a helyi hatóságok rendelkezésére:

"A menedéket nyújtó ország területén jogtalanul tartózkodó menekültek

1. A Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk az 1. Cikkben foglalt meghatározás értelmében veszélyeztetve volt, és akik engedély nélkül lépnek be területükre, illetőleg tartózkodnak ott, feltéve, hogy haladéktalanul jelentkeznek a hatóságoknál és kellőképpen megindokolják jogellenes belépésüket, illetőleg jelenlétüket."

Xezs 2015.09.10. 12:19:36

@Bona Fides: "a menekültügyi eljárás eleve a menedéket kérő ember együttműködésére van felépítve" ez pedig azért van, mert mikor az európaiak felépítették ezt sok munkával járó rendszert, végig magukból indultak ki. Felépítették úgy, mintha ők maguk lennének a kérelmezők: szolidan, kultúráltan megvárnák amíg elbírálnák. Én pont ezt látom a határsértőimádókon is, hogy magukból indulnak ki és emiatt ilyen vakok. Azt hiszik hogy ha ők rendesek, majd azok is rendesek lesznek velük. Pedig nagyon nem.

szvsz 2015.09.10. 12:24:00

@Bona Fides: "középosztály menekül, akik pénzzé tették értékeiket"
Szerintem ez egy népszerű bullshit, nálam pont egyenlő 'a nemzetiségi ellentéteket felülről szítják' ciművel. Gondolj bele, az ország romokban, bár az Aszad uralta területeken nincs teljes káosz de szerintem a még müködő helyeken sem hosszú távra terveznek (hiszen szerinted is most pont ez a réteg menekül), a többiek már rág lepattantak, meghaltak vagy próbálnak nem meghalni. Kinek tudnak hát a jobbmódu menekültek pénzzé tenni dolgokat? Eddig bármelyik ilyen menekültet kérdezték: a család pénzé tette mindenét. Na B+! Eleve nem volt az afgán prérin semmi többjük egy marék kecskeszarnál. A szírekkel lehet, hogy más a helyzet, de ők meg kivel seftelnének? Ilyen mennyiségben...
Személyes véleményem, hogy ezeket 'high up' felsőbb körei frankón pénzelik és szervezik a bevándorlásukat.

konrada 2015.09.10. 12:25:04

@MoxNox:
Aham. És ezért őket automatice elszállították - illetve engedték oda menni - ahová akartak, és ott tárt karokkal várták.

"hazugságra kár véleményt építeni, mert hamarabb megbukik. "

Xezs 2015.09.10. 12:25:35

Értitek már hogy miért nem szabad ezeknek segíteni akár nő akár gyerek? www.origo.hu/nagyvilag/20150908-iszlam-allam-embercsempesz.html

-JzK- 2015.09.10. 12:26:35

prochristo.blogspot.hu/2015/09/nem-segitek-bevandorloknak.html

Ezek azért jönnek ide, mert élősködni akarnak abból az európai jólétből, amit mi árják megteremtettünk magunknak, és ők soha nem lennének képesek maguknak megteremteni.

Szomorú kor ez, a nyugati civilizáció amiben tartozunk, szép lassan össze fog omlani. Magas ideák, erkölcsi elvek nélkül semmi sem marad fenn. Sovány vigasz, hogy ez a szabados vadliberalizmus sem marad fenn sokáig, nem képes reprodukálni önmagát a gyökerét vesztett fehér ember, a helyére jövő idegen tömegek meg nem fogják a kulturális marxizmust magukénak érezni (csupán haszonélvezőik neki), helyette a maguk otthonról hozott értékrendjét fogják szép lassan elterjeszteni. 15-20 év és elkezdenek megjelenni az első iszlamista államalakulatok, és a fehér ember meg csak tehetetlenül nézi, ehelyett azzal van elfoglalva, hogy különféle torzszültötek ilyen-olyan jogait bővítse a végtelenségig.

A libsik azzal védik őket, hogy áh, ne is foglalkozzunk velük, hiszen úgyis továbbmennek. Ez nem érv, ha csak két napig van is itt mindegyik, már itt lófrálnak utcáinkon. Én márpedig, ha kilépek az utcára nem akarok mindenféle négert meg egyéb szarbóljöttet látni. Ők nem tartoznak ide, ez egy fehér ország.

Másrészt a nyugatiak európai fehér keresztény testvéreink, a szomszédodhoz sem öntöd át a szemetet, nem igaz? Felelősséggel tartozunk értük is, mint a török háborúk idején védtük a nyugatot a muszlim áradattól, most a szerb kerítés, mint végvár fogja védeni a keresztény civilizációt.

Sajnos a nyugat épp olyan hálátlan, mint akkoriban.

Ja, arról nem is beszélve, hogy amíg itt vannak (meddig? 1 hétig? 1 hónapig? fél évig?), nekünk kell eltartanunk őket, van már így is élősködő az országban. Továbbá behozzák az egzotikus országaikból az egzotikus betegségeiket, büdösek, hőbörögnek az utcákon, füttyögetik a csajokat, esetleg meg is erőszakolják őket, AIDS-el meg félvérekkel megajándékozva kishazánkat, lopnak, szemetelnek, ordítoznak.

Szóval NEM ÉRDEKEL, ha előbb-utóbb méltóztatik tovább takarodni nyugatra, addig is sok kárt okoz. Szóval NEM, NE is jöjjön be ide, egy percre se tegyék be ide a lábukat.

Nem elég az eleve a nyakunkon lévő lassan közel egymillió cigó, még kell hozzá pár százezer feka és arab is! Nincs elég bajunk és túl sok az ország pénze, azt se tudjuk mire költsük, mi?

Egyébként egy kérdés: ha itt Európában lenne háború, az arabok mennyire valószínű, hogy befogadnának minket? Hiszen ők egymást se segítik: www.origo.hu/nagyvilag/20150903-a-gazdag-arab-allamoknak-nem-kellenek-szir-menekultek.html

Lefogadom, hogyha mi fehér európai keresztények kerülnénk bajba, ha itt lenne háború, ezek a vademberek egyáltalán nem fogadnának be minket, agyonlőnének a határon, azt csá.
Akkor mi a francnak segítsünk nekik? Fehér országba ne élhessenek füstösek tömegesen, ők nem tartoznak ide.

Ezen mért nem gondolkozik el senki? Az arabok mért nem egy másik országba menekülnek? Nem beszélik a nyelvet? Idegen a vallásuk?

John Nethem 2015.09.10. 12:27:53

@colonel Tigh: Ebben nincs vita részemről.
Egyértelmű, hogy már kezdetektől angol, arab, pastu, urdu, kurd nyelveken is kellett volna tájékoztatás.
A saját tehetetlenségünket igenis MERKEL generálta, amikor egy kis érzelmet belevíve kijelentette, hogy a szíreket mind befogadja Németország. Már akkor mondtam a környezetemben, hogy Merkel kiengedte a szellemet a palackból, és mindenki szírnek fogja magát vallani, tömegével fognak olyanok is megindulni, akik eddig hezitáltak.
Addig az időpontig a hozzánk érkező menekültek együttműködőek voltak, jobbára betartották hogy el kell utazniuk a táborokba --- bár kevésbé elfogadható hogy miért Budapesten keresztül utaztatták őket keresztül-kasul az országban.
A német kormányzati kétértelműségek --- amik akár Juncker mostani beszédében is tetten érhetők: egyik mondatában azt mondja integrálni kell a bevándorlókat a munkaerőpiacon, másik mondatában pedig: soha nem látott 17 milliós munkanélküliség van Európában, ami alapvetően a fiatal korosztályt sújtja... ---
hogy TARTSUK BE A DUBLINI egyezményeket, de milyen szemét módon bánunk a menekültekkel: lásd a Keleti Pu. alatti helyzetet.
Csak hogy tisztába tegyük a dolgot: A Keleti aluljárója TRANZIT zónaként működött ( két pont közötti rövid időtöltésre, megpihenésre találták ki, nem pedig tartós ottélésre), nem a hatóság hibája volt, hogy a MENEKÜLTEK sorban megtagadták az együttműködést, és egyre több követeléssel álltak elő, amik éppen hogy ellenkeztek a nemzetközi előírásokkal, amik betartását kérték folyamatosan számon rajtunk.
Ez a pár napos nyugati tesze-toszaság ( és ennek folyományaként a magyar kivárás) okozta a menekültek létszámFÖLHALMOZÓDÁSÁT.
Ezt követően egyeztek meg arról, hogy 200 menekült mehet, de milyen módszerrel is lehetett volna a közel 3000 fősre duzzadt aluljárói tömegből kiválasztani a "KIVÁLASZTOTTAKAT" ? Erre Orbán a lovak közé dobta a gyeplőt: Hadd menjen, aki akar, ha már szóbeli ígéretet kaptak rá.... Ezt lovagolta meg az osztrák kormányzat, és kezdett menekültmentőként tetszelegni a világ előtt, mint akinek a galád magyarok kezéből kell egyesével elragadni a már "GERMANY"-t skandáló menekülteket.
Rövidlátó logika (hovatovább összeesküvés elmélet szagú) az a feltételezés, hogy Orbánnak annál jobb, minél nagyobb a káosz menekültügyben. Ez olyan kétélű fegyver, amely a Fideszen belül is megosztáshoz vezethet, amit pedig nyilván nem akarnak.
Az ország kifosztásáról beszélni csak úgy lehetne, ha a vagyon külföldre kerülne. Itt viszont nem erről van szó, hanem egy hűbéri rendszer modernkori változatának kiépüléséről. No de ez sem újdonság, csak a nyugat átesett már ezen vagy 100-150 évvel ezelőtt...

Bona Fides 2015.09.10. 12:29:17

@Xezs: Én pedig még azt is látom, hogy a sajtó munkatársai szándékosan tüzelik és támogatják a jogsértőket, sőt, maguk is jogsértéseket követnek el , de a hatóságok nem tesznek semmit.
A hajléktalanmentő Afgán Aziznak (aki Svédországba akart menni) pl. a sajtó munkatársai nemzetközi embercsempész hálózatot szerveztek az ismerőseikből.
Azizt Németországban elkapták, tehát ott be kell adnia menedékkérelmét, ha nem akarja, hogy kitoloncolják. A csempészbandát szervező magyar faszi pedig esküdözik, hogy ezt nem tűri, mindent (gondolom minden törvénysértő dolgot) megtesznek azért, hogy Aziz Svédországba jusson, mert Aziz Svédországba akar menni és kész.
Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy Aziz pusztán a maga akaratából ellenszegült volna a német hatóságoknak.

A sajtó tehát szándékosan hergel, uszít, törvényt sért.

szvsz 2015.09.10. 12:30:19

@-JzK-: "a szerb kerítés, mint végvár fogja védeni a keresztény civilizációt"
Meg is fogják hálálni, ne félj, pont mint az eddigieket. A 'high up' félék majd szépen a szájukba teszik a sípot és nekik nem kis tüdejük van a fújáshoz.

val 2015.09.10. 12:38:28

@high up!: Mássz vissza a lyukadba gyorsan, mielőtt eltaposnak, te ocsmányul magyarozó, undorító szardarab! Még nyálkás az útvonalad, könnyen fog menni.

Bona Fides 2015.09.10. 12:45:13

@szvsz: Pedig a szírek ingatlanait és üzleti érdekeltségeit most lehet sza..-hu..ért felvásárolni. Ha egyszer rend lesz, kincset fog érni. :))))
Ahogyan a menekülésük útvonalát megszervezték, úgy az értékeik felvásárlása is meg lett szervezve, légy nyugodt.

Bona Fides 2015.09.10. 12:48:07

@-JzK-: Mi árják..... Hát ez gyönyörű gondolatkör volt....

Hitler Dolfi elélvezne.
:(

Alick 2015.09.10. 12:57:04

@netanyó: "Az embereknek igenis joguk van jobban élni."

Ez teljesen érthető... viszont aki nem tartja be az ezt célzó társasjáték szabályait, az mindenhol büntit kap.

"A határ menti osztrák települések érdekes módon megteltek magyar nyelvű táblákkal, feliratokkal: "Magyar, ne lopj!"

Anno jót nevettem a táblákon... :) kinek nem inge...

szvsz 2015.09.10. 12:57:47

@Bona Fides: "úgy az értékeik felvásárlása is meg lett szervezve"
Lehet benne valami, csak ilyen helyzetek után nem feltétlen tudod igazolni a tulajdonjogodat papírral. Ha meg erővel igazolod, akkor minek fizetni érte?

John Nethem 2015.09.10. 13:05:23

Pár okosság:

Rendkívül türelmes tudok lenni, feltéve, ha a végén elérem, amit akarok.(Margaret Thatcher)

A jó szomszédság alapja a jó kerítés. (Margaret Thatcher)

Az önzetlenségnek ez a másik oldala: a zsarnoksága. (Margaret Eleanor Atwood)

Mindig elfelejtem, hogy a szabályok csak a rendes emberekre vonatkoznak.
( Bill Watterson)

A társadalom: a nagy boszorkány igazmondó tükre ez, nem jó belenézni, csak annak, aki Hófehérke.
( Zeke László)

forrás: Margaret Thatcher | Idézetkereső - idezetkereso.hu

Bobby Newmark 2015.09.10. 13:16:40

"Ha jól számolom, neked ez már az ötödik, amin keresztülhaladtál, úgyhogy tessék, arra van az ajtó visszafelé."

Az a gond, hogy ezt nem lehet megtenni.

Visszatoloncolni csak haza lehetne, háborúba viszont nem ér. Itt jön be az, hogy ha jogokkal meg törvényességgel dobálózunk, akkor bizony vannak olyanok is, amik erre vonatkoznak.

Más, teljesen független tranzitországba visszatolni szintén nem lehet, ha nem tudod megfogni a határon, akkor rábasztál. Ha mégis megpróbálod, akkor az komoly diplomáciai balhé.

Szal jelenleg az a helyzet, hogy ha bejött, akkor megnyertük magunknak, ha tetszik, ha nem. Legalábbis amíg ott háború van, addig ez a helyzet.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.10. 13:28:45

De joguk van a jobb élethez. Csak nem a mi rovásunkra.
Ez a liberalizmus, ha egyáltalán érted poszterke.

John Nethem 2015.09.10. 13:38:53

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]:
Ez így van. Viszont a jobb élet adott méretű (ha úgy tetszik a kondér véges űrtartalmú), így a jobb életet akarók tömege mindig valaki rovására tud jobban élni....

Ahogy a Törökországi menekülttáborok is mutatják:
Mivel apadnak a segélyellátmányok, ezért a menekültek fejadagjait kell csökkenteni, először a férfiakét, aminek persze felháborodás lett a következménye... És nem azért, mert csökkentették, hanem hogy miért a férfiakét... Nos ez az éles világnézeti ellentét, ami miatt az agresszív vallás soha nem tud békés és szerves része lenni a nyugati értékrendnek.

MoxNox 2015.09.10. 13:47:49

@konrada: Ezeket már csak te teszed hozzá.

Gabócz 2015.09.10. 13:49:27

Tévedésben van a poszt szerzője. Annyiban igaza van, hogy senkinek sem jár alanyi jogon nagyobb ház, autó a feneke alá, plazmatévé stb.
De minden embernek alanyi joga van ahhoz, hogy ne éhezzen, legyen ivóvize, és mindenekelőtt joga van az életéhez,a testi épségéhez. Ahhoz, hogy az élete biztonságban legyen. Ezt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tartalmazza, amelyet - egyelőre és tudtommal - Magyarország is elismer.
Ha ilyen szempontból nézzük a dolgot, akkor vkinek, aki éhezik, szomjazik, vagy háború elől menekül, igenis joga van egy "jobb" élethez.

TappancsNyuszi 2015.09.10. 14:08:23

@bkkzol: ok- okozati összefüggés mond valamit? Tegyük föl, hogy mostanra tényleg agresszívak lettek, nem pedig jobbos kígyóbéka kiáltozás. Oké. Te meddig bírnád, kölökkel, asszonnyal, párezer kilométeres út után, embertelen körülmények között, gyakori provokációnak kitéve, hogy ne csapj vissza? Tudod, az úgy kezdődött, hogy Pistike visszaütött... itt a kulcs: a magyarokat emberek várták, nem beszűkült, gyűlölködő majmok, felcsúti majomkirállyal az élen.

Veridicus76 2015.09.10. 14:14:46

Remek írás, minden szavával egyetértek!
A kretén migránsszopóknak pedig kívánok, hogy egy szép teliholdas éjszakán szembejöjjön velük egy sikátorban pár turbános arc nagy késekkel. Majd gondolkodhatnak, amikor nyiszálják le a nyakukról az ostoba, fölösleges, húggyal teli fejüket.

John Nethem 2015.09.10. 14:20:51

Ezt érdemes elolvasni:

„A harmadik nemzedék már elfelejtette a kemény élet idejét, mintha az nem is lett volna… A gyönyörökben és a bőségben való tobzódás miatt a fényűzés végleges formákat ölt közöttük. Olyanok lesznek, mint a nők és a gyermekek, akiket másnak kell megvédelmeznie. A csoportszolidaritás elvész, s elfelejtik azt, hogyan kell megvédelmezni magukat, hogyan hárítsák el a támadást, vagy álljanak elő követelésekkel. Mindez addig megy, míg Allah nem ad engedélyt a pusztulására, s eltűnik mindazzal együtt, amit magával hozott.” Ibn Khaldún, 14. században élt arab történész

latoszogblog.hu/blog/kopogtatas_nelkul

pantlikaskiralylany 2015.09.10. 14:27:11

@TappancsNyuszi:
ezen elv alapján, nyugodtan robbantgasson itt, mert otthon is robbantgatnak?
Nyugodtan dobjon szét pár gránátot? vagy hogy gondoltad levezetni ezt az ok-okozati összefüggést?
A pár ezer km megtétele közben bőven lett volna ideje kiereszteni a gőzt... Miért nem a szerb rendőrrel szívózott? Ott nem merte kinyitni a száját...
Ismétlem, nem azokkal van baj, akik elfogadják a szabályokat, hanem akik nem...A legnagyobb hőzöngők inkább az egyedülállóak, de akadnak olyanok akiket a saját gyereke sem érdekli. A legszomorúbb, hogy leginkább a média és az önkéntesek hergelik őket...

szvsz 2015.09.10. 14:32:27

@TappancsNyuszi: "embertelen körülmények között, gyakori provokációnak kitéve"
Erőteljesen torzítasz. Abból indulsz ki, hogy ezek szegény menekültek. Csakhogy ezek nem menekültek, hanem migránsok. A beszűkült majmok pedig teljesen normális emberek voltak, amíg a kertjükön nem haladt át napi 1000-3000 nagyformátumu, akiknek disznóhúst derogál fogyasztani de kezet mosni meg kell tanítani őket. Könnyű sajnálni őket úgy, hogy kimész a keletibe és magadra szóratod velük a szalmámis zsemlét. De ha a te házadat használnák átjárónak, budinak és kukának napi párezren, akkor gondolom kicsit változna a hozzáállás. De hát libsiék mindig mások kárára libsülnek.
Tény, a felcsúti basának mára lett volna elég ideje, hogy normális vágányra terelje a dolgokat: hatalmas fogadóállomás, mert hely van elég, sok ember ráállítása a regisztrációra és az elvárások terjesztése/informálás sem lett volna lehetetlen. Csakhogy ehhez a migrénsoknak is be kéne tartania pár szabályt, különben semmi értelme.
Tegyük fel, hogy a fentiek megvalósultak volna, a migránsok szépen táborba mennek és regisztráltatják magukat, mi történik?
a) Nincs hiszti => senki sem engedi be (azaz tovább) őket, itt maradnak. De nem akarnak => hiszti, álláhuákbár, dobálózás => leszűröd, hogy mennyi gyülőlködő magyar van.
b) regisztráltként mehetnek ahova akarnak, de a nagyrészüket visszaküldik. hiszti, álláhuákbár, dobálózás => leszűröd, hogy szegényeket bántják, mennyi gyülőlködő magyar van.
c) itt marad mind az x millió. Munka nincs, segílyke nincs => district 9 IRL => hiszti, álláhuákbár, dobálózás => leszűröd, hogy szegényeket bántják, mennyi gyülőlködő magyar van.
Szóval könnyen és céltalanul óbégatsz és kutyázol, mert nem neked kell megoldani a dolgot.

IdomitottFoka 2015.09.10. 14:32:28

@-JzK-:

"Ezek azért jönnek ide, mert élősködni akarnak"
Az országukban polgárháború dúl, elsősorban ezért jöttek el onnan.

" abból az európai jólétből, amit mi árják megteremtettünk magunknak,"
Nem vagyunk árják.

" és ők soha nem lennének képesek maguknak megteremteni."
A nyomorgó Dubai-ra akartál utalni? Vagy arra, hogy (az olajtermelő) Szíria jóval magasabb életszínvonalú ország volt a háború előtt?

"15-20 év és elkezdenek megjelenni az első iszlamista államalakulatok"
15-20 év alatt lecserélődik az 500 milliós EU lakossága többségében iszlám vallású lakosságra mert bevándorolt pár 100e (vagy pár millió) iszlámvallású. Hápersze, még a biológia sem vonatkozik ezekre. Az ilyen sirámok miatt nehéz a valós veszélyekre és problémákra felkészülni.

"Én márpedig, ha kilépek az utcára nem akarok mindenféle négert meg egyéb szarbóljöttet látni."
Ja kérem, megszólalt a felsőbbrendű árja. 4 évesekre jellemző ostoba nyivákolás ez, semmi több. Nem akajok!

" a nyugatiak európai fehér keresztény testvéreink, a szomszédodhoz sem öntöd át a szemetet, nem igaz? Felelősséggel tartozunk értük is,"
Nem kérte tőlünk a nyugat hogy játsszuk el seriffet.

" a török háborúk idején védtük a nyugatot a muszlim áradattól, most a szerb kerítés,"
Most speciel a törökök védenek minket az áradattól. Több mint 2 millió menekült ott van.

" mint végvár fogja védeni a keresztény civilizációt.
Sajnos a nyugat épp olyan hálátlan, mint akkoriban."
??? A magyar királyság végül elbukott a feladattal, ezért aztán a nyugat (a Habsburgok) végül zsoldosokkal töltötte fel a megmaradt végvárrendszert (amit a magyar királyság a nyugattal szemben emelt a nyugati és északi végeken). Végül a törököket is visszaszorította, persze a saját érdekében. De mégis kinek az érdekében kellett volna? Ha az Árpád és a Hunyadi ház még rendes örököst se tudott összehozni?

"Ja, arról nem is beszélve, hogy amíg itt vannak (meddig? 1 hétig? 1 hónapig? fél évig?), nekünk kell eltartanunk őket, "
Sokaknak van pénze, és a segítség is volt annyi, hogy néha már nem is tudták hova tenni. A te pénzed meg nem kérte senki.
"van már így is élősködő az országban."
Igen, de ők a parlamentben vannak és mentelmi joguk is van.

"az egzotikus országaikból az egzotikus betegségeiket, büdösek, hőbörögnek az utcákon, füttyögetik a csajokat, esetleg meg is erőszakolják őket, AIDS-el meg félvérekkel megajándékozva kishazánkat, lopnak, szemetelnek, ordítoznak. "
Átvonult már 150e az országon, de nem szenvedünk ebolában, nem voltak büdösebbek a szokásosnál, nem voltak erőszakolások, a csajok füttyögetése is a szokásos szinten maradt, a többi is bullshit, a szemetelésen kívül, de az is a hatóságok töketlenkedésének a sara.

"Szóval NEM ÉRDEKEL, ha előbb-utóbb méltóztatik tovább takarodni nyugatra, addig is sok kárt okoz."
De hát nem okoztak sok kárt.

" Szóval NEM, NE is jöjjön be ide, egy percre se tegyék be ide a lábukat."
Ez van, születtél volna másik országba, ami nem a hadak útján fekszik. Azért jönnek ide, mert útba esünk, ennyi.

"Nem elég az eleve a nyakunkon lévő lassan közel egymillió cigó,"
még kell hozzá pár százezer feka és arab is!"
Még te is elismerted, hogy csak átvándorolnak rajtunk. Nem maradnak itt.

"Nincs elég bajunk és túl sok az ország pénze, azt se tudjuk mire költsük, mi?"
Alig költünk erre vmit, és az is eleve benne van a költségvetésben. Van rendkívüli vésztartalék, de erre speciel nem jut belőle.

"ha itt Európában lenne háború, az arabok mennyire valószínű, hogy befogadnának minket? Hiszen ők egymást se segítik:"
Lehet, hogy a szaúdiak beintettek, de Libanon, Jordánia és Törökország segít.

"Akkor mi a francnak segítsünk nekik?"
Mert jobbak vagyunk a vallási fanatikus vahabitáknál.

"Az arabok mért nem egy másik országba menekülnek?"
Egy csomó országba menekülnek. Hozzánk pont nem.
" Nem beszélik a nyelvet?"
Például. Te tudsz szlovákul vagy skótul? Pedig fehér vagy.
" Idegen a vallásuk?"
Például. Egy siíta és agy szunnita közt majd akkora különbség van mint egy keresztény közt.

Mercel 2015.09.10. 14:42:45

@Bona Fides:

Mivel egész Európában szopatják őket ezért jönnek úgy ahogy jönnek.

Ezzel nem védeni akarom az egyébként illegális határátlépést hanem tényt közölni.

Hogy idézzelek: ennyire senki nem lehet hülye, hogy ezt ne lássa.

Ne próbáljuk ki, hogy szét....ák az országunk, aki meg nem akar öldöklés, terror közepette élni az menekül ahogy tud, de a szomszédos országokban se be nem fogadnak se emberi körülményeket nem nyújtanak - akkor majd mi a tökömet csinálsz?
Bármit csak eljuss egy pontig amit biztonságosnak és kellően stabilnak vélsz?
Komolyan akkora itt az ostobaság, hogy az már fáj.:(

GERI87 2015.09.10. 14:44:09

Így van!
Csak sajnos hiába minden, győz megint a fogyaték média és az emberi hülyeség!

megamedve 2015.09.10. 14:53:54

Perfekt!
Perfekt!
Perfekt!
Ezt pofázom én is, erre lenáciztak.
Nem normális dolog, hogy iratok nélküli ismeretlen (ami meg lerí róluk, azt inkább hagyjuk) tömegeket engedjünk be Európába!

szvsz 2015.09.10. 14:55:16

@Mercel: "Mivel egész Európában szopatják őket"
Kik szopatják? Hol??
Én azt látom, hogy itt mindent lehet nekik, rendőrt dobálni, szemetelni, járni-kelni ahol akarnak, cserébe kapnak tisztálkodási lehetőséget, kaját - amivel megdobálhatnak, szállítást - amibe szó szerint beleszarnak, stb. Tőlünk nyugatra is nyilván szivatják őket, ezért nyomulnak arra naponta több ezren.
Szóval miről hazudozol összevissza?

megamedve 2015.09.10. 14:57:27

@Mercel: Tudod ki az a menekült? Az a kétmillió szír, aki a Török határ túloldalán megállt (biztonságban), és arra vár, hogy visszatérhessen a hazájába, ha (az most irreleváns, hogy mikor lesz ez a ha) stabilizálódik ott a helyzet. Akik nálunk szarják össze az országot, annak a 90%-a csak a markát és a pofáját akarja tartani. Nem is tudnának, és nem is fognak soha beilleszkedni.

konrada 2015.09.10. 15:00:11

@MoxNox:
Pontosan.
...mint ahogyan egyedi kiragadott eseteket a magyar emigránsok devianciájáról mentésként a mostani tömeges jelenséghez.

...ami persze annak tudatában, hogy az elöbbit még akkor és ott kőkeményen megtorolták az ottani hatóságok, pont úgy félreterelés...

netanyó 2015.09.10. 15:16:02

@John Nethem:

De, azt gondolom, hogy kötelességünk, hogy megteremtsük nekik a jobb élet LEhETŐSÉGÉT!
Hogy a kint dolgozó magyarok jó része vissza akar jönni, én ebben nem vagyok biztos. Milyen egzakt számokat tudsz mutatni?

A gettósodás (Manchester) nem ok arra, hogy megtagadjuk a lehetőséget arra, hogy integrálódjanak.

Nem tartom bűnnek, hogy ha valaki, aki 13 éve él külföldön, nem sajátította el az ország nyelvét. Ettől még hasznos ember lehet.

Nem gondolod komolyan, hogy a romák mentek ki Gorenje műtőgépet vásárolni kocsival Ausztriába. Amikor kocsija sem minden nemromának volt. Sőt! Tudod-e hogyan lehetett akkor kocsija valakinek? Nézz utána! Sajnos, jellemző a mentalitás: ha valaki hibás, ha valaki lop, az csak roma lehet.
Ami meg a jogok és kötelességeket illeti, szerintem nagyon rosszul tudod, hogy a menekültnek csak kötelessége van.

Egy olyan országban, ahol a törvényeket utólag hozzák (most is a menekültügyben), ott komolytalan a törvények betartására hivatkozni, mert nevetséges. Mondom én, aki - talán túlságosan is - a törvények tisztelője vagyok.

IdomitottFoka 2015.09.10. 15:42:13

@szvsz:
"a) Nincs hiszti => senki sem engedi be (azaz tovább) őket, itt maradnak. "
De nem maradnak. A szlovák-osztrák határon még annyi sincs mint itt.

"b) regisztráltként mehetnek ahova akarnak, de a nagyrészüket visszaküldik. "
De nem küldik. Eddig mennyit küldtek? Semennyit. Pont most akarják szétosztani őket. (Bár az is hülyeség)

"c) itt marad mind az x millió. "
Ez az "a" eset. Nem maradnak és nem voltak milliónyian.

Talán a valós helyzettel kéne szembenézni, mert az is kihívásokkal teli, nem fantazmagóriákkal.

similabda 2015.09.10. 15:45:07

@val: Svájc egészen másként működik! Mehetsz oda dolgozni, de a határon már kérik a munkaszerződésed. Nincs nálad? Akkor mehetsz vissza és legközelebb ne hagyd otthon. Ha túristaként érkezel, napi 100Euro/fő legyen a bankszámládon. Mit védenek? A 4000 CHF minimálbérüket (ami testvérek között is 1,2millió Ft)!

MoxNox 2015.09.10. 15:53:47

@konrada: Megint belemagyarázol olyat a mondanivalómba, amit nem is állítottam. Én nem foglalok állást pro vagy kontra a jelenlegi helyzetről. Kizárólag annyiban szerettem volna korrigálni a blogbejegyzést, hogy nem igaz a posztoló az 56-os, menekülttáborban élő magyarokról beállított, túlidealizált képe.

szvsz 2015.09.10. 16:00:13

@IdomitottFoka: "Talán a valós helyzettel kéne szembenézni"
Értem én...
Valós helyzet: idejön naponta 2-3000 ember, törvény kötelez rá, hogy regisztráld és ellásd őket. De ők ezt nem akarják. Ha nem azt kapják amit akarnak, balhéznak.
Egy csomó agymosott hülyének ebből az esik le, hogy szegényeket a gonosz magyarok bántják és melléjük állnak. Adott még egy liberálbolsevista média, amelyiknek valamiért elemi érdeke a fentit erősíteni minden irányba.
A törvényi kötelezettségek és a helyzet fényében mi a megoldás?

netanyó 2015.09.10. 16:08:29

www.youtube.com/watch?v=cEoErm26R5c

Csak békét és szabadságot kerestek, megvették a jegyüket Münchenbe, azt hitték, Európa segít rajtuk

IdomitottFoka 2015.09.10. 16:20:18

@szvsz: "törvény kötelez rá, hogy regisztráld és ellásd őket"

Így van. Kit kötelez erre a törvény? A magyar államot. Ki nem képes mégse? A magyar állam. Ki a hunyó? A balliberális média! Ez már a fedáksári, vagy lehet még kontrázni?

John Nethem 2015.09.10. 16:21:10

@netanyó:

Ja, ha te gondolod.... Attól még a valóság és a jogrendszer nem úgy mükszik.

Ami a külföldön dolgozó magyarokat illeti: Amint változna a hazai politikai és gazdasági légkör, hazajönnének.
A Britanniában dolgozók háromnegyede hazajönne, de ezt 5 éven belül biztos nem teszi.
Több mint felük csak 1 évre tervezte a kint létet, de kb. 4,5 év az ami lesz belőle.
A Magyarországról nyugatra dolgozni távozók száma a népesség 4,3 %, míg Lengyelországból vagy Romániából 10 % vagy több távozott.

Írtad: "A gettósodás (Manchester) nem ok arra, hogy megtagadjuk a lehetőséget arra, hogy integrálódjanak. "

Nos senki nem állított ilyet. Főleg bárminemű integráció megtagadást. Vedd már észre: ŐK NEM AKARNAK integrálódni.
Miért ? mert MÁS A KULTÚRÁJUK és alapvetően a VALLÁSUK. Az integrálódás pedig a BEOLVADÁST jelenti. És amint ez a magyar szó nagyon képszerűen ábrázolja: a beolvadás annyit tesz, hogy a nagy tömeg része leszel, a nagy tömeg ismérveivel, így maximum a genotípus/fenotípus marad meg, a többi eltűnik.

Bűnnek én sem tartom, csak éppen ráerősítesz arra, hogy aki nem akar, az nem integrálódik, bármennyire is szeretné az adott ország, és bármennyire is megadja a lehetőséget. (Mondhatnám: nehogy már a levegőt is én vegyem helyetted)

Sajnos az osztrák határnyitás utáni magyar áradat dolgait egy kicsit összekevered.
Első kézből tudom az infót, mivel számos ismerősöm dolgozott kint, így ha tetszik ha nem, az iparszerű lopkodás a romák "kiváltsága" volt.... No persze az osztrák oldalt sem kellett félteni, amikor a csicsás hifi-toronyról itthon derült ki hogy élethű dekoráció csupán....

Egyáltalán nem mondtam, hogy csak kötelessége lenne egy menekültnek. Tessék visszaolvasni.

Nem tudom, mi törvényt is hoznak menekültügyben utólag ?
Mit kell érteni azon hogy utólag ?

A világban mindenütt az új törvények meghozása egy jobbára adott és meglévő társadalmi gazdasági dologra való válaszlépés: mindenképpen azért, hogy szabályzott kereteket adjon a dolognak.

Egyébként nem tudok olyanról sem, hogy a menekültügy bármelyik új passzusa visszamenő hatályú lenne.

grexxy 2015.09.10. 16:22:39

Ezt nem tudja valaki angolra leforditani? Sajnos nekem az idom nem engedi, de zsenialis lenne angolul is megosztani ezt, mert az UKban fogalmuk sincs errol, es ez egy borzasztoan logikusan, es osszeszedetten felepitett iras....

grexxy 2015.09.10. 16:25:03

@IdomitottFoka: Ugyenes idomitottak... :( eleg vegigolvasni amit irtal...
"Nomen est Omen..."

John Nethem 2015.09.10. 16:25:18

@netanyó:

Ezért van igaza Orbánnak abban, hogy NAGY A FELELŐSSÉGE annak, aki HITEGETI őket.

mim 2015.09.10. 16:26:38

@netanyó: "De, azt gondolom, hogy kötelességünk, hogy megteremtsük nekik a jobb élet LEhETŐSÉGÉT!"
Szerintem nem, de Te nyugodtan felvállalhatod a saját nevedben.

IdomitottFoka 2015.09.10. 16:31:39

@grexxy: " eleg vegigolvasni amit irtal"

Elhiszem, hogy elfáradtál, ez a sok betű. (ha már érdemi reakció nélkül személyeskedünk)

Xezs 2015.09.10. 16:40:32

@Gabócz: Hagyjuk már ezeket a jogokat. Marha jól hangzanak, de ezeket meg is kell ám teremteni. Nézd meg a csóró afrikai országokat, hova nekik a vízhez való jog, ha egy kutat képtelenek fúrni maguknak? Tenni kell a dolgokért, nem elvárni hogy valaki megcsinálja helyettünk.

Xezs 2015.09.10. 16:45:15

@netanyó: Hogy lenne már kötelességünk megteremteni nekik bármit is? Képesek voltak megteremteni maguknak otthon? Nem. Akkor meg?

Kalmár 2015.09.10. 16:54:32

@IdomitottFoka:
Kíváncsi vagyok rá, ha erőszakkal regisztrálnák őket, akkor mit írnál?

1.Az állam érvényt szerez a jognak.
2. Az állam kíméletlen erőszakos a szerencsétlen menekültekkel, rosszabb, mint az ISIS

A legtöbb regisztrációt így is mi csináljuk.
A Görögök, Szerbek semmit. Az sógorok is ügyesen tovább vonatoztatták őket regisztráció nélkül

MAXELL birkaman buzizó \\http.birkafing.org 2015.09.10. 16:56:09

Bolgáriában szabadon járhat-kelhet bárki (igen, még a migránsok is), mégsincs anarchia, sőt a világ egyik legbiztonságosabb országa, a valódi szabadság és demokrácia földje.

Talán lehetne ez a követendő példa és nem az örökös kirekesztés és uszítás!

Kalmár 2015.09.10. 17:03:36

@maxell a dús takarmánytól meghízott szerkesztő:
Gondolod, csak azért mert messze van senki nem tudja mi folyik ott??

"Bulgária 130 kilométerrel meghosszabbítja a törökországi határán létesített szögesdrót kerítést, hogy csökkentse az országba érkező menekültek számát – jelentette be szerdán Bojko Boriszov bolgár kormányfő."

Pont ez a példa!

Miért nem láttok ha van szemetek?

Anna Major 2015.09.10. 17:06:08

@NDSnyder: ha igazán éhes vagyok bármit megeszek. Kigyót, bákát is. És főle a gyerekemnek adok.
"vallási okokból" na ez a raákfenéje mindennek. A hülye vallás. Ami nincs is csak emberek találták ki. Természetesen a hatalom megszerzése érdekében. Az szomorú,hogy ez már több mint kétezer ébe működik.

Kalmár 2015.09.10. 17:06:59

@maxell a dús takarmánytól meghízott szerkesztő:

Márciusban az ENSZ menekültügyi szervezete felháborodott közleményt adott ki arról, hogy a bolgár határőrök visszafordítottak a zöldhatáron egy 12 tagú, iraki jazidi menekültekből álló csoportot. Többüket megverték, és két sérült menekült a török oldalon kihűlés miatt meghalt.

Kell még, vagy csendben felejtsük el a "demokrácia és a valódi szabadság" viccedet?

Anna Major 2015.09.10. 17:08:31

@megamedve: Igazad van! És főleg nem tudjuk, hogy ezek kicsodák??? Talán egy államnak csak joga van megnézni kiket enged be!

IdomitottFoka 2015.09.10. 17:11:50

@Kalmár: Felnőtt emberek. Ha megmondják nekik, hogy márpedig lesz regisztráció, és az mi, és mi a célja, némi zúgolódás után regisztrálnak. A probléma itt is a tájékoztatás és a kapacitás hiánya volt.

A menekültek olyanok, amilyenek, de őket nem választottuk. Viszont a kormányt azért választottuk, hogy foglalkozzon az országot érintő problémák megoldásával. Foglalkozott? Igen. Enyhítette a problémákat? Hát azt nem, inkább fokozta őket.

6.Lenin 2015.09.10. 17:19:16

-Jó napot kívánok, elnézését kérem , hogy kérdezem, de ki a tosznak tetszik lenni?
-Szír menekült vagyok.
-Rendben. A neve?
-Nem mind1?
-Tényleg, tök mind1. Hová szeretne menekülni?
-Bonnba, a Hans W.str. 12/b 3. emeleti tengerpartra néző lakásba.
-Izé. ott nincs tenger.
-Hát legyen, mire odaérek.
-Rendben, mindjárt odatelefonálok.
-Mi ez kérem? Ne tököljön már ennyit. Hallatlan, mit nem enged meg magának 1 menekülttel szemben. felháborító. Panaszt fogok tenni az ENSZ-nél.
-Kérem ne tegye, induljon el nyugodtan, mire odaér minden rendben lesz.
-Bezzeg ezt nem filmezik, hol vannak a tv-k?
-Elnézést, minden hadra fogható tv-s Mo-on filmezi a borzalmas állapotokat.
-B+, ez Európa, ha tudom el sem indulok, ilyen trehány népség, na, majd rendet teszünk köztük, csak 1 picit pihenjem ki az út fáradalmait.

Kalmár 2015.09.10. 17:20:06

@IdomitottFoka:
Először is!
Az egyetlen kormány az útvonalon aki valóban foglalkozik a problémával!
Büszke vagyok rá!

Másodszor, nem regisztrálnak!
A Görögöknél tömegverekedés volt mert ragaszkodtak a regisztrációhoz!
Nézd meg a Lesbos szigeti videókat!
Itt is, mióta az idióta Merkel meghívót küldött, senki nem ad be regisztrációs kérelmet. Előtte beadták, bár leléptek a hülye EU törvények miatt. Nem lehet őrizetbe venni őket!

Kalmár 2015.09.10. 17:23:59

Romániába nem engednek be vadászkutyát a megfelelő papírok nélkül!

Vajon napi 3000 arabot beengednének?

Indriq 2015.09.10. 17:26:03

A poszt írója gondoljon arra, hogy magyaroknak sem lenne ilyen jó életük, ha az EU nem támogatta volna az országot. legyen szives és küldje vissza az uniónak az összeget, és utána elfogadom az érvelését, mert ez így csak álszent szar duma.

IdomitottFoka 2015.09.10. 17:31:12

@Kalmár: Egy kis tömegverekedés nem a világvége. Az benne van a hatóságok szakmai kötelességeiben. Ha béna a csősz, persze hogy lopnak a purdék.

Mindenki a problémákkal foglalkozik. Az nem mindegy, hogy a kormányunk nem az érdekünkben csak húzza az időt. Szavakban óriási védőbástya vagyunk, de egyébként áteresztünk mindent egy kicsit szívózva velük.

Nem lehet őrizetbe venni őket. Még jó, nem sértenek meg törvényt, miért kéne őrizetbe venni őket? És hogy veszel őrizetbe naponta 2-3000 embert?

kvadrillio 2015.09.10. 17:40:40

NEMNEM!!! A BEVÁNDORLÓKKAL AZHT KELL MEGÉRTETNI, HOGY A VILÁGON JELENLEG KAPZSI, HARÁCSOLÓ, PÉNZÉHES VEZETŐK VEZETIK AZ ORSZÁGOKAT ÉS ILYEN NYOMORBATASZÍTÓ, MENEKÜLŐS POLITIKÁT FOLYTATNAK A SAJÁT LUXUS SZÍNVONALÚ ÉLŰETÜK FENNTARTÁSA ÉRDEKÉBEN !BASSZAMEG !

nu pagagyí 2015.09.10. 18:11:17

Kár, hogy gazdasági menekült kategória nincs. Olyan van, hogy menekült, amelynek ismérve, hogy háborús származási országból érkezik, esetleg amúgy békés országból, de őt speciel személyesen üldözi saját állama. A magyar államnak azt kell megállapítania (amíg ki nem basznak minket az EU-ból), hogy az illető az utóbbiba tartozik-e. Ha igen, maradhat. Hogy hol, arról most alkudoznak az EU országok.

nu pagagyí 2015.09.10. 18:16:00

@Kalmár: Már megszoktuk, hogy kormányfőnk csak és kizárólag a legbunkóbb példákat veszi át akárhonnan. Sőt tovább is fejleszt, magyar zamatot adva neki. Nem mondtál újat.

KUHULIN 2015.09.10. 18:26:24

@nu pagagyí: Majd 2018-ban másra szavazol, oszt' jónapot! :D

John Nethem 2015.09.10. 18:33:46

Megbukott a multikulti
A zártnak gondolt skandináv államok közül meglepően magas a bevándorlók száma Svédországban és Dániában. Előbbi 9,5 milliós lakosságából 1,3 millió, vagyis 14 százalék a külföldi születésűek aránya, igaz, ennek kétharmada az Európai Unióból érkezett. Dánia 5,6 millió lakosának pedig 8 százaléka első generációs bevándorló, s további 2,5 százalék bevándorlók leszármazottja.
A bevándorlással járó társadalmi veszélyeket egészen a legújabb időkig nem érzékelte a nyugat-európai társadalom. A huszadik század második felében ugyanis a gazdaság mellett a társadalmi modellekben is egyre erőteljesebb lett a liberális szemlélet. Az úgynevezett multikulturális modell hívei szerint a kultúrák képesek egymás mellett élni, sőt gazdagítani egymást, toleranciára és sokszínűségre nevelve a társadalmat. E felfogás szerint a befogadó, tehát erősebb közösségeknek nemcsak tűrni, hanem a megerősödésben támogatni is kell a másképp gondolkodókat. Ennek keretében a bevándorlók letelepedési segélyeket, lakástámogatást, ingyenes nyelvoktatást kapnak Hollandiában. Franciaországban pedig már több mint ezer mecset működik, amelyek közül több állami támogatással, katolikus templomból lett átalakítva – miközben egyébként a keresztény templomokat egyre kevésbé látogatja a lakosság.
A multikulturális társadalmi modellről azonban az elmúlt évek eseményei kapcsán kiderült: nagy kulturális különbségek esetén felemás eredményhez vezet. Míg ugyanis a hosszú évszázadok nemzeti konfliktusaiban s a két világháború vérzivatarában konfliktuskerülővé váló Európa, amely ráadásul a fejlett világ kulturális bölcsője, valóban megpróbálta elfogadni a másként gondolkodókat, a kevésbé kifinomult környezetből érkező, ráadásul az ottani társadalomban sem legiskolázottabbnak számító bevándorlók egyszerűen a gyengeség jeleként értelmezik a toleranciát. A liberális „tapintatból” adódóan a kultúrák összekapcsolódása helyett valójában egymástól idegen párhuzamos kultúrák alakultak ki. Ahol a befogadott felek gazdasági frusztráltsága egyre radikálisabb társadalmi követelésekhez vezet. Az erőszakra ráadásul igazolást is ad az elmélet, amely szerint az egykori gyarmati népekkel szemben az európai társadalomnak tartozása van a több évszázados kizsákmányolás miatt.
Az összegzések szerint az Európai Unióban ma közel 20 millió muzulmán él, ami tulajdonképpen nem sok a közösség 506 milliós létszámához képest. Jelenlétük azonban jóval látványosabb, részben a többségi társadalommal szembeni intoleráns megnyilvánulásaik, részben a frusztráltságból vagy iskolázatlanságból adódó bűnözés miatt. Dániában például néhány évvel ezelőtt egy iszlám csoport kezdeményezte a karácsony törlését az állami ünnepek közül, arra hivatkozva, hogy az sérti a vallások egyenlőségének elvét. Az Iszlám Hívás nevű szervezet pedig azt szeretné elérni, hogy Koppenhága bizonyos bevándorlók által lakott elővárosait helyezzék az iszlám törvénykezés, a saría hatálya alá. Németországban egyébként, egy közelmúltban megjelent könyv szerint a saría már most is működik a muszlim közösség körében – a bevándorlók inkább e „föld alatti bíróságokhoz” fordulnak vitás ügyeikben, mint az állami szervekhez. A Mohamedet kigúnyoló újságírók, filmrendező vagy éppen politikus legyilkolása lényegében szintén az iszlám intolerancia megnyilvánulása, hiszen az elkövetők ugyanakkor megengedik maguknak, hogy kifigurázzák, sőt megsemmisítsék a keresztény jelképeket.
A különböző kultúrák egymás mellett élésének veszélyeire élesen hívják fel a figyelmet a bevándorlásban különösen érintett térségek elszabaduló bűnözési rátái. A harmadik legnagyobb svéd város, a bevándorlók fogadásában élen járó Malmö például az utóbbi években rémálom lett a fiatal nők számára. A térségben ugyanis megsokszorozódtak a nemi erőszakkal kapcsolatos bűncselekmények, ráadásul jellemzően azok csoportosan elkövetett változata. A Svéd Bűnmegelőzési Tanács szerint az országban a kilencvenes évekhez képest megötszöröződött a nemi erőszak, s a bűnesetek háromnegyedét arab bevándorlók követik el. Franciaországban a rendőrség bevezette az „insécurite” kifejezést, amit a muszlim közösségből induló, vandalizmussal kevert bűnesetekre alkalmaznak. A holland belügyminisztérium egyik összegzéséből pedig kiderül, hogy a 12–24 év közötti marokkói bevándorlók 40 százalékát öt éven belül egyszer már rajtakapták valamilyen bűncselekmény elkövetésén.

John Nethem 2015.09.10. 18:50:31

No és hát az meg hab a tortán, amikor a MICIMACKÓT betiltják, mert van benne egy beszélő MALACKA, ami tisztátalan állat az iszlám szerint....

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.09.10. 19:13:46

@nu pagagyí: A ballib kategóriák senkit nem érdekelnek.

Az a fontos, hogy minden idegen tisztuljon izibe.

Toportyán Zsóti 2015.09.10. 19:27:11

@Parajpuding: Kell a népességpótlás fogy a magyar növekvő ütemben mióta horogkeresztények kormányoznak.

Toportyán Zsóti 2015.09.10. 19:29:45

@Ráérek: Magadon röhögöl,sokáig eltart míg rájövöl.

John Nethem 2015.09.10. 20:30:47

Szaúd-Arábia bejelentette, úgy segít a menekülteken, hogy akik Európába jönnek, azoknak felépít itt Európában 200 mecsetet.

Érdekes 2015.09.10. 21:07:16

a probléma sajnos komplexebb, mint ahogy a posztoló itt vázolta.

a jobb életre mindenkinek joga van, de nem úgy, ahogy ők ezt teszik, ha csak felületesen nézzük a tényeket. viszont megkapargatva a talajt, előbújnak a férgek, azaz a valódi OK.

több valódi ok is van, van amelyik jobban generálta, van amelyik csak közvetetten, de ígyis úgyis hozzátartozik.
szóval egyik fontos ok, hogy habár átlagos életszínvonal és biztonság volt közelkeleten ezeknek az emberek nagy részének akkoris primitív (vagy pc-en : nem kifejlett) a társadalmi intelligenciájuk és a világnézetük a vallás miatt (az igazsághoz hozzátartozik az is, h egyre többen nem követik szigorúan a vallást > fejlődnek, tehát feljönne nyugati szintre az a térség is, de lassabban ) a másik ok ezzel összefonódva de közvetlen jobban generálva a háborút maga a NYUGAT. igen, amerika,(angolok,franciák,németek) és az oroszok (bár ők kisebbrészt és a "jobbik" azaz kevésbé szar oldalon kormány/asad állnak) . Szóval a nyugat és (szaudi államok) hatloméhsége DZSIDIPI HAJKURÁSZÁSA , amerikának a rémálomba illő $$$$$$$-ka helyett EUR-ért adása az olajhordócskákat, mind mind hozzátett egy-egy (de kellőképp nagy) lapáttal a darázsfészekben a konfliktusokhoz.

szóval, nehéz a megítélés, hogy jogos-e, de figyelembe kell venni, hogy javarészt a "nyugat" zavarta ki őket a lakhelyükről (eddig kb 300.000+ szírt öltek meg szövetséges csapatok/bombázás), plusz saját primitívségük (de ha nem szólt volna bele a nyugat, elbohóckodtak volna magukkal ott, amíg teljesen le nem vetik az primitív vallást)....

most pedig merkell és az embercsempészek csábítgatta/ták a sok jobblétre ácsingózót, akinek még volt pénze.....

mondanom sem kell, a megoldás nem az, hogy szétszórunk 20 millió szírt a világban, hanem amit a balfasz hataloméhes szövetségi erők szétvernek/tek azt azonnal leállítani, és helyre tetetni velük, de persze ez sosem fog előfordulni :D

IdomitottFoka 2015.09.10. 21:28:50

@Érdekes: "hogy javarészt a "nyugat" zavarta ki őket a lakhelyükről"

Hmm pedig mintha Aszad kezdte volna éleslövészettel (és harci gázzal) megfegyelmezni a lázongókat. Akik szintén mind szírek. Aztán jött még az ISIS majd a kurdok és a törökök. Az ISIS-t persze bombázgatják az amcsik, de hogy miért a teljes nyugat felelős a polgárháborúért, az rejtély. A diktatúra felelőssége fel sem merül?

Érdekes 2015.09.10. 21:34:52

@Érdekes: + "jobban generálva a háborút" , nem az egészért a nyugat a felelős, meg is említem. de javarészt igen, a sok fegyver ellátmánnyal és arab tavasszal.

a diktátorok elmajomkodtak, saját maguk megdöntögették volna és éltek volna tovább, a probléma az volt, hogy voltak akik EUR-ért akarták adni az olajat......

Érdekes 2015.09.10. 22:02:52

@IdomitottFoka: na nem tudom mi a fene nem küldte el a kommentet :S szal írtam, hogy nem az 100%-ban a nyugat műve (ezen belül is írtam a "súlyozott" államokat), de az arab tavasz és a rengeteg fegyver, amit oda leszállítanak az bizony sokat hozzátett/tesz

Cefrekecske 2015.09.10. 22:34:17

@StanLee: Olcsó húsnak híg a leve.

vernarancs 2015.09.11. 00:35:20

Ez eleg jol osszefoglalja a helyzetet. Nem is vitatkoznek vele. Annyit azert hozzatennek, hogy nem fogadhat be minden menekultet az elso orszag ami mar "biztonsagos". Hova a turoba tenne ennyi embert mondjuk Torokorszag vagy Gorogorszag? Ez egy olyan globalis problema amit nem tud egy orszag sem eyedul megoldani. Es itt kezdodik a problema. Mindenkit cseszeget minden mas orszag, hogy mit miert es hogyan csinal, de osszefogni nem tud Europa. Ha ez a problema barmely orszagra raszabadulna, belefulladna az invazioba. De mindenki okosan kritizal, amig nem szembesul a helyzettel kozvetlen kozelrol. Anno a torokok tized ekkora sereggel jottek es nekunk kellett megallitani oket. Most ugyanezt varjak el tolunk, de ha barmit teszunk az ugyanakkor szemet es embertelen dolog. Kaosz van. Ha atengedjuk oket az a baj, ha keritest huzunk az a baj. Oltari problema lesz ebbol, mar csak a kulturalis szakadek miatt is. Hiaba az emberseg, meg a segito szandek, ez vissza fog utni ha ekkora tomegben erkezik ide ennyi kulonbozo ember.

Kékes 2015.09.11. 00:52:28

@Bona Fides: Node ezt mi is megtehetnénk- aki 50 másodperc alatt összerakja az AK-t ingyen mehet a vonattal N. o.-ba aki tud CNC- programozni, lakást, állást kap Győrben,-és még a kvótánk is telne? Más módszerrel is lehetne válogatni / a+b/2 aki tudja jobbra, aki nem balra?

Kékes 2015.09.11. 01:29:21

Biztosan sokan nem értenek egyet velem, DE aki útlevél nélkül neki vág farmerben, hátizsák nélkül a világnak az nem menekült, mert a hazájából ki sem engednék anélkül. Tettem fel képeket a Keletiből- úgy indultak el mintha a parkba mennének, se batyu, se hátizsák zsebben a teló, és némi? pénz.Családok kis gyerekkel elvétve, gyerek kezében fél, apjánál 2 liter viz, más semmi, és sorban állnak vonatra várva-micsoda felelőtlenség?Zsaruknak nagy tisztelet, mert 10.n állták a sarat a vonatnál, a kiabáló, lökdösődő tömegben. A szelektálást- tudás alapút- mi is megtehettük volna, aki az AK- betárazza, irány a vonat, aki a CNC.t programozza ,lakás, állás Győrben - de akár másképpen is lehetne. Ami az igazi gond, az a Franciáknál jelentkezik, a volt Algériaiak akik a 60.s években jöttek, azoknak a 3. generációjával nem tudnak mit kezdeni.A vallás nagy úr !! nem támasható következmények nélkül, erre is volt már példa.Ott kell kezelni a problémát ahol keletkezik- USA lelkén sok a folt- és ott a legolcsóbb, nem kell fűtés,...stb, orvosi ellátás szinvonala sem európai. Nincs jó megoldás most, mert nincs összefogás !

Dunán innen 2015.09.11. 12:04:43

A legszomorúbb, hogy rasszista propagandát egy olyan blogon nyomatjátok, aminek a FEJLÉCÉBEN AMÚGY FEKETE BOXOLÓK VANNAK, az indulástól kezdve.

Persze ez a fejléc - egyébként gondolom LOPOTT KÉPPEL, ahogy a cikkben szereplő illusztráció is az, mert hát ugye a törvényeket be kell tartani, legalábbis másoknak - még akkor készült amikor nem lett kiadva a központi ukáz, hogy terroristának kell beállítani mindenkit, akinek nem fehér a bőre.

Külön "vicces", hogy az ország törvényeinek betartását azok kérik számon a menekülteken, akik egyébként Mészáros Lőrincek, Tarsoly Csabák, Simicska Lajosok, Grarancsi Istvánok és hasonló "törvénytisztelő" emberek seggét védik, nap mint nap.

Tegnapi hír:
index.hu/gazdasag/2015/09/10/fidesz-kozeli_vallalkozok_nyertek_a_25_milliardos_tendert/

Úgy látszik, azért vannak itt még bőven olyanok, akik jogot deklarálnak maguknak a jobb életre - akár korrupció árán is - és ez a tény a legkevésbé sem zavarja a - szép magyar nevű - Havas Jon urat és kedves barátait, csak az - egyébként NÉMETORSZÁGBA TARTÓ - menekültek. Vajon miért? (költői kérdés volt)

Xezs 2015.09.11. 12:07:52

@Dunán innen: Értem én, hogy van akit a mocskosfideszezés boldogít, de most itt van egy bazi nagy probléma amibe az ország és az egész EU beledöglik ha nem történnek drasztikus lépések. És akkor jönnek az ilyenek mint te, és nem a problémára koncentrálnak, hanem mocskosfideszeznek. Gyönyörű. Előre mondom hogy nem tartozom semmilyen párthoz, szóval fölösleges erőlködnöd a válasszal.

Dunán innen 2015.09.11. 13:04:05

@Xezs: Kérdlek IDÉZD BE KONKRÉTAN, hol írtam, hogy "mocskosfidesz"! Pontosan idézd be azt a mondatot - ellenkező esetben várok egy bocsánatkérést!

Külön érdekes egyébként, hogy azok országok, amik a menekülthullám célországának számítanak, tized akkora hisztit nem rendeznek mint ti, miközben Magyarországnak csak annyi lenne a feladata, hogy emeberi körülményeket teremtsen és engedje az embereket eljutni céljukig. Ezeket az embereket nem nekük kell integrálnunk, nem nekünk kell munkát biztosítanunk számukra, nekünk csak át kell engednünk őket.

Az ilyenek mint én abban különböznek az olyanoktól mint te, hogy mi még tudjuk mi az, hogy emberség, továbbá tanultunk történelmet is és veled ellentétben jól emlékszünk arra, amikor magyarok SZÁZEZREI voltak hasonló helyzetben mint a most ide ékrező menekültek. A világ akkor is mondhatta volna, hogy biztos kommunista ügynökök az 56-os menekültek akik a kommunizmust akarják rászabadítani a világra - mint ahogy ti tekintitek az ISIS terorristáinak a valójában ISIS elől menekülő tömegeket - mégse tették, ellenben tárt karokkal fogadták a magyarokat mindenhol. Nekünk magyaroknak már csak ezért is kutya kötelességünk kezet nyújtani a bajbajutottak felé!

Az 500 milliós Európa, ami a világ egyik legerősebb gazdasága nem fog beledögleni pár millió, vagy akár pár tízmillió menekült befogadásába, ettől nyugodt lehetsz, ebből következően amit te olyan hatalmas problémának próbálsz beállítani - nyilvánt a hónapok óta súlykolt kormánypropaganda hatására - az a valójában csak akkor probléma, ha problémát akarsz csinálni belőle.

Az intézményesült korrupció ami az országunkban egyre csak erősödik ugyanakkor valós probléma, és Magyarország sokkal nagyobb eséllyel fog a oligarchák szabadrablásába beledögleni, mint a menekülthulláma. Mégse látom, hogy akárcsak tized akkora vehemenciával lépnétek fel az intézmenyesült korrupcióval szemben, mint amekkora hisztit a háborúk menekülő emberek láttán csaptok.

Talán érdemes lenne elgondolkoznod, hogy valójában a kormány által generált hisztériának nem-e pont az a valós célja, hogy az olyanok mint te, ne a valós problémákra koncentráljának, hanem arra amit a kormány annak akar feltüntetni. Érdekes, hogy se az osztrák, se a német kormány nem viselkedik úgy mint a magyar, érdekes, hogy ott nincsenek embertelen állapotok se gyerekeket rugdosó operatőrök.

Próbáld meg ezt végiggondolni és nem hisztis kisgyerekként, hanem felelős felnőttként viselkedni!

Kalmár 2015.09.11. 14:22:41

"amik a menekülthullám célországának számítanak, tized akkora hisztit nem rendeznek mint ti, miközben Magyarországnak csak annyi lenne a feladata, hogy emeberi körülményeket teremtsen és engedje az embereket eljutni céljukig. Ezeket az embereket nem nekük kell integrálnunk, nem nekünk kell munkát biztosítanunk számukra, nekünk csak át kell engednünk őket."

Na ebben van pár tévedés.
Engedelmeddel.

A legfontosabb:
Nem az a dolgunk, hogy átengedjük őket!!
Sőt!
MI vagyunk Schengen déli őrei! Nem engedhetünk át mindenféle papírok és ellenőrzés nélkül százezreket! Sajnos a menekültek, NEM HAJLANDÓAK együttműködni a magyar hatóságokkal.
Képtelen a helyzet, mert erőszakot ennyi emberrel szemben nem mer alkalmazni a kormány, de ha feladjuk a határőrizetet, mint a Görögök akkor törvényt sértünk aminek súlyos következménye lehet.

A másik: Az emberi körülményeket maximálisan biztosítja a kormány!
Ezeken a gyűjtőtáborokban élelem, orvosi ellátás, víz, és fűtött szállás van, nem Hilton,de emberi!
Sajnos a bevándorlók, IDE SEM HAJLANDÓAK bemenni és megvárni a menekült kérelem elbírálását.

Neki nincs joguk eldönteni, hogy hova mennek!!
Kérhetik!

Azt ne várja senki, hogy ahová a migráns leteríti a pokrócot, oda rendezzünk vizet, orvost, kaját stb-

Milyen menekültek ezek???
Így akarnak európaiak lenni?
Úgy válnak jogkövető, dolgos polgáraivá az EU-nak, hogy a belépéstőé kezdve öntörvényűek, és erőszakosak?

Dunán innen 2015.09.11. 14:40:29

@Kalmár: A gyerekrugdosó lászló petra és a Budapestet szétverő forci ultra csürhe után, nem hiszem, hogy bármiféle jogot formálhatsz arra, hogy másokat kioktass európaiságból.

Xezs 2015.09.11. 20:23:37

@Dunán innen: Nem jár a bocsánat, mert pont azt tetted, amit leírtam, csak más szavakkal. Ezt te is tudod, ne vitassuk. Viszont miféle dolog az, hogy engedjük az embereket eljutni a céljukig? A világ nem úgy működik hogy én oda megyek ahova akarok papírok nélkül. Az első EU-s országban kellene kivárniuk hogy elbírálják a kérelmüket! A szabad mozgás csak az EU állampolgároknak jár. És köszi a feltételezést, de nekem nem kell kormánypropaganda ahhoz, hogy mélységesen elítéljem és megvessem azokat, akik átjáróháznak nézik a hazámat.

Ma Baker 2015.09.11. 21:40:10

@Dunán innen: Ja értem. Ha valaki megsérti a törvényt, akkor másokra már nem vonatkozik, de nem csak az a törvény, hanem tetszőlegesen egyik sem. Sőt a többiek is bűnösek a törvénysértők miatt. Logikus...

Szlacza76 2015.09.12. 01:05:34

@Kalmár: "A másik: Az emberi körülményeket maximálisan biztosítja a kormány!
Ezeken a gyűjtőtáborokban élelem, orvosi ellátás, víz, és fűtött szállás van, nem Hilton,de emberi!
Sajnos a bevándorlók, IDE SEM HAJLANDÓAK bemenni és megvárni a menekült kérelem elbírálását."

Ez egy nagy tévedés, még a szerbek is nagyságrendekkel jobb körülményeket biztosítottak nekik, mint mi Röszkén. Láttad a videót, amikor a magyar rendőrök bedobálják a kaját a tömegbe?
Amúgy meg nem okozna nekik gondot a regisztráció, a kommunikáció hiánya miatt félnek tőle. Már Szerbiában kioktatták erről őket az embercsempészek, a görögök meg végigverték őket, ahogy kikötöttek. Nálunk a rendőrök kiválóan vizsgáznak, annak ellenére, hogy naponta kapnak ellentétes parancsokat, és itt van a gond, mert ez a sok szerencsétlen nem érti, hogy van aki felszállhat a vonatra, van aki nem, van akit a határra visznek, van akit táborba, stb. Röszkén 1 db busz viszi a több ezer menekültet, szerinted elegendő? A kommunikációról meg annyit, hogy kevésnek tűnik a "move back" és a "no train" használata, ahogyan az "álljá' oda regisztrálni" sem érthető arabul. Tolmácsokkal kiírásokkal sokat lehetett volna segíteni a helyzeten, és mutass egyetlen helyet is bárhol az országban, ahol bárkinek eszébe jutott bármit is kiírni arabul, hogy ők is értsék mit akarunk tőlük. A kutya ott van elásva, hogy több energiát fektettek nálunk a tömeghisztibe, mint abba, hogy teszem azt néhány óra alatt átessen valaki a regisztráción és mehessen a vérbe. (A 22 milliárdos kerítés árából kitapétáztam volna a határt arabul: "erre gyere ->", és 2000 tolmácsot használva is 20 milliárdot spóroltam volna meg.)
Ha Európa eldöntötte, hogy fogadja őket a regisztráció után, akkor miért próbálunk meg védőbástyaként tetszelegni? Nem fog menni...

kvadrillio 2015.09.12. 09:21:09

a jobb élethez nincs alapvető jog !
CSAK A MÉSZÁROS LŐRINCEKNEK...MEG A TÖBBI HOZZÁ HASON...LÓNAK ??? :o) FASZOM.
VAGY CSAK AZ 1-2 %-NAK A VILÁGON ???
A HÜLYESÉGHEZ VISZONT VAN ALAPVETŐ JOGA MINDENKINEK ??? :)

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2015.09.12. 10:31:15

Nagyon jó írás, egy bajom van vele, ez:

"A határon túli magyarok, akiket 65 évig szobáztattak az állampolgárságért, tudnának erről mesélni."

Hagyjuk már ezt a dolgot, erről mikor kattan már le a közvélemény?

Tudtommal egyik szomszédos ország "magyar állampolgára" (Azért tettem időzőjelbe a dolgot, mert a jog szerint mindenki olyan állampolgár amilyen országba születik, és tekintve, h Trianon nem tegnap volt már igen kevesen vannak, akik innen lettek elcsatolva, azok gyerekei, unokái viszont akik oda születtek mondhatják, h magyarok, vallhatják magukat annak, de jogilag sajnos nem azok. Hogy a posztoló terminológiájával éljek, senkinek nincs joga alapból magyarnak lenni, ugyanis ahhoz ide kell születni. Ezzel lehet vitatkozni, de a jog az nem erkölcsi alapon nyugszik, az írva vagyon, az meg így szabályoz.) sincs háborúval fenyegetve, nem ölik meg csak azért mert magyarul szólal meg, magyarnak vallja magát vagy a miénkhez hasonló vallással bír. Ez egy.

A másik meg az, hogy 65 éves várakozáshoz csak annyit, h mióta a legújabb kori Orbán kormány igazgat kb. boldog - boldogtalan lehet magyar állampolgár, tekintve, h a Nemzeti Ügyek Kormánya még kvótát is felállított, hogy lesz 1 millió új magyar állampolgár ha bele halunk akkor is. Semjén Zsolti rajta is van az ügyön rendesen, megy a kőkemény honosítás, sok helyen elég ha annak vallja vki magát, se papír, se nyelvtudás nem kell (max. egy kis csúszópénz) és már meg is van a magyar útlevél ami nem azért kell, h Kárpátaljáról nyugodtan átjöhessen a nyíregyházi Tesco -ba mint magyar, hanem azért, h már másnap repüljön Németországba, Angliába mint uniós állampolgár dolgozni. Na ehhez sincs sajnos joga senkinek és az én szememben ez ugyanolyan gonosz tett mint amit egy hasonló elgondolásból cselekvő arab elkövet.

Vagy a Monoki polgármester ügyét hallgassuk el? A 200 milliós csalás ügyet? A Kossuth szülőházába százával bejelentett "magyarokat"? Nem kéne a párhuzam, ugyanis baromira sántít, ráadásul épp manapság (sajnos) még csak nem is igaz.

fazekas.ildiko63 2015.09.12. 16:46:01

Néhany alapvetö értelmezés: 1. Célorszàgnak szàmit Németorszàg, lalkossàg 81 szàzaléka a migrànsok befogadàsàt ellenzi. 2.Tanultunk történelmet, és veled ellentétbem tudjuk hogy ,56-os emigrànsok honapokat vàrtak embertelen körülmények között a menedék jog elbiràlàsàhoz. 4.Korrupcio:_-Sajnos még mindig van,de2006-hoz képest egyre csökken. 4.Valos problémàkra koncentràlunk.-Rémélem mindenki tudja,és te is:EU HATÀR ORSZÀGAI /Olaszorszàg,Görögorszàg,Magyaror szàg/ kötelessége regisztràlni az illegàlisan àtlépő migrànsokat./Ja hogy ez nem kétperc/-hàt nem minden müködik tökéletesen. 5.Erre is van megoldàs.MIÉRT kell a zöldhaztàron belépni,mikor vannak hatàràtkelő helyek.Ja hogy ehhez igazolni kell az stb . stb

John Nethem 2015.09.12. 17:48:41

@Dunán innen:

Külön érdekes egyébként, hogy azok országok, amik a menekülthullám célországának számítanak, tized akkora hisztit nem rendeznek mint ti, miközben Magyarországnak csak annyi lenne a feladata, hogy emeberi körülményeket teremtsen és engedje az embereket eljutni céljukig. Ezeket az embereket nem nekük kell integrálnunk, nem nekünk kell munkát biztosítanunk számukra, nekünk csak át kell engednünk őket.

Amikor azt írtad, hogy a célországok tizedannyit sem hisztiznek, mint mi, akkor még TIZEDannyi menekült sem tette be a lábát hozzájuk .....
No de már most: az osztrákoknál is ugyanolyan kosz, mocsok, szemét és követelés kíséri a menekülőket, csak éppen ha ők besokallnak, "hisztiből" egy kicsit lezárják a határt, nem engednek vonatot be, megállítják az autókat. Nem humánumból, hanem szimpla hisztiből..
Ahogy a 80 milliós Németország is kezd hisztizni, hogy nem bírja a most rájuk szakadt 40 ezernyi embert...De nekünk még azt is bírni kellett volna egy szisszenés nélkül. Ugye ?

Elképesztő naivsággal közelítesz az 56-os magyar migrációt ért szívélyes fogadtatáshoz.
Semmivel sem volt több benne a humánum mint ami ma van az emberekben.
Ott is jobbára érdekek játszották a fő szerepet.
Az amerikai szenátusban volt egy nyilatkozat, ahol az egyik szenátor mondta: Amerika történetében 1956-ig de még azután sem volt olyan tudásában magas szintű és értékes menekültbefogadás, mint a magyaroké.

Igen, kutya kötelességünk a menekülteken segíteni, de NEM ESZETLENÜL és nem két kézzel, mert még a legjobb úszó is egy adott pillanatban csak maximum egy embert tud kimenteni a vízből, mert a másik kezével neki is muszáj úsznia...

Bocsánat, de ilyenkor ne vagdalkozzál 500 milliós Európáról, mert a "menekültek" címszó alatt nem meglepő módon csak a 4-5 leggazdagabb országba AKARNAK menni az emberek....
Ez pedig kb 200 milliós népességet jelent...
Egyik ismerősöm mesélte, akinek élnek rokonai Svédországban: az ország középső részén laknak, de már arrafelé is nyomulnak a bevándorlók. Az elmúlt száz évben nem kellett zárni az ajtókat, de az utóbbi 10 évben már sajnos kell. Több százra tehető a nemi erőszakok száma, amiknek a döntő többségét a bevándorolt muzulmán vallásúak követik el. Számukra a NŐ csak egy tárgy. Ennyi ! szóval aki nem látja a gyökeres problémát, annak hályog van a szemén.
Aztán még ott vannak azok a területek, gettók, ahova már a svéd rendőrség sem teszi be a lábát, mert gyűlöletre és ellenállásra kell számítania. Itt már valójában egy párhuzamos társadalom épült ki, ahol a muzulmán ítélkezést vezették be. Ezt minden nyugati jog önbíráskodásnak veszi.

Az intézményesült korrupció mindig is volt és mindig is lesz, és de bizony, AZ ELLEN is ugyanolyan vehemenciával lépünk fel. Csak nem lehet elmenni amellett szó nélkül, amikor idétlenül összemossák a kettőt, ebből lehet leszűrni, hogy érdemleges választ sem tudnak adni a fölvetett kérdésre, ezért kapják elő az orbánozást meg pénzlenyúlást.

De bizony, sőt: az osztrák kormány is alattomos és sunyi módon mutogat és köpköd minden felé, csak hogy magukat fényezze, és a saját kis gesztenyéjét sütögesse.

De bizony, ott is vannak embertelen állapotok, csak nem a ballib sajtóból kellene kizárólag informálódni.
És például mint kiderült az újabb videófelvételekből, nem a csajszi gáncsolta el a fickót Röszkén, hanem ahogy nekifeszült és a rendőr hirtelen elengedte (esetleg még egy kicsit taszított is rajta a kezével) elvesztette az egyensúlyát, megtántorodott és elesett. Amikor kel föl, akkor sem a csajszinak kiabál, hanem a rendőrnek.
Szóval elég könnyű sárt dobálni bárkire, pedig csak jobban és alaposabban utána kéne nézni a dolgoknak.
A manipulált képek és videók korát éljük, tudhatnád, hogy az újságok csak a szenzációból képesek megélni..
Ugyanez volt a szitu, amikor a sínek között feküdt a család...Ott is a ballib sajtó rögtön a magyar rendőrök brutalitásáról beszélt, pedig a hülye fickó lökte a feleségét meg a gyerekét a sínek közé, és tébolyultan ő is rájuk feküdt...

John Nethem 2015.09.12. 17:58:14

@klarky:
Írtad:" de a jog az nem erkölcsi alapon nyugszik,"

Ezzel vitatkoznék...Mert bizony a jognak erkölcsi alapokon kell nyugodnia, különben az alap vész oda...
"Erkölcs nélkül a jog önkény" Horatius

Aztán külön beszélhetnénk az ERKÖLCS és a MORÁL mai értelmezéséről....

bkkzol 2015.09.13. 11:18:20

@TappancsNyuszi: ki franc hívta ide őket családostul? Ha ideggyengék akkor menjenek a közeli szaud arábiába , vagy maradjanak otthon! ha már most nem lehet kordában tartani őket, nem tudják és nem is akarják elfogadni az európai szabályokat akkor mi lesz később? nem hajlandóak regisztrálni, ujjlenyomatot adni a dánoknak se? Az mondta az afgán kecskepásztor, hogy " akkor regisztrálunk, adunk ujjlenyomatot ha garantálják, hogy nem utasitanak ki"! Hol él ez? Mit képzel? Kiválaszt egy országot és beront? Házat, kocsit nézett már ki Svédországban? 24 órán belül Kabulban kell lennie az ilyeneknek! persze mehet Damszkuszba is!

John Nethem 2015.09.13. 17:31:42

.
Merkel még 2011-ben azt mondta, hogy a más kultúrából bevándoroltak nem voltak képesek beilleszkedni.. és milyen igaza van még mai is, pedig egy hete éppen az ellenkezőjét állította..
Persze a valóság rácáfol..
Miért is hívják Franciaországban az egyik közpénzen fölépített mecsetet "HÓDÍTÁS"-nak ?

www.youtube.com/watch?v=QDGCkBHM06Q

www.youtube.com/watch?v=8p8cZJq8KuA

www.youtube.com/watch?v=QDGCkBHM06Q

Mária Asztalos 2015.09.16. 07:49:15

Be sem kellett volna lépni a nagybetűs UNIÓBA,de ha már így történt,akkor küldeni őket ki az országunkból!!!! A magyar népnek van éppen elég baja,főleg azért mert sok a szegény ember,rajtuk kéne segíteni!!!!

TappancsNyuszi 2015.09.16. 09:40:15

@szvsz: ez egyébként jogos. Illetve nem tudom, muszliméknál hogy megy ez, zsidóéknál, ha az élet a tét, bármit meg lehet enni, inni.

TappancsNyuszi 2015.09.16. 09:56:17

@szvsz: van kvóta rendszer, pl, amiből mi nem kértünk, mert akkor a nagyja már eltűnt volna innen, ergo nem lenne 'helyzet'.
Abban egyezik a véleményünk, hogy a menekültnek/migránsnak kutya kötelessége együttműködni a hatóságokkal, akkor valóban Európába érkezik. Ha nem, pápá, problémás elemek nem kellenek, van elég.
Provokációnak igenis ki vannak téve, ami a világ legbékésebb emberét is agresszívvá teszi idővel. Embertelen körülmények is vannak, lehet vele vitatkozni, persze, csak előbb érdemes körbenézni.
Mellesleg plakátmutyik helyett simán lehetett volna azt kommunikálni feléjük, hogy hozd az irataidat, mert anélkül Európa nem fogad. Adj ujjlenyomatot, hagyd, hogy regisztráljunk, ellenőrizzünk, enélkül neked nincs Európa.
Határellenőrzésre pedig lehetett volna verni az asztalt az EUnak, hogy Schengeni határ nekik is fontos, tessék támogatni pénzzel, emberrel, hogy menjen az ellenőrzés, az elbírálás, hogy emberi körülmények legyenek, amíg elbírálásra várnak illetve, hogy utána menjen a logisztika, akit elbíráltak, kitalálták, hova, azonnal mehessen.
Na ehelyett lett csirkedrót, rendőrök szivatása, civilek szivatása, mert a menekült csak megy, kontroll nélkül, ahogy írtad, át a földeken, stb. Meg helyzet van, és Orbán úgy tehet, mint aki mindent megtesz egy probléma megoldásáért. Nem, a problémát ő generálta, és nem hiszem, hogy véletlenül. Ahoz túl okos. Gerinctelen, elvtelen, de vitathatatlanul okos.

Xezs 2015.09.16. 22:01:41

@TappancsNyuszi: Szerinted a határsértők nem tudják ezeket a szabályokat? Az embercsempészek kiokosítják őket ne félj. Pont azért dobálják el a papírjaikat, mert telebeszélték a fejüket azzal, hogy ha Németországban akarnak élni, akkor csak és kizárólag Németországban kérjenek menedékjogot. Nagyon jól tudják a határsértők hogy nem a szabályok szerint játszanak, csak önös érdekből szarnak rá. Csak tudnám hogy melyik okos kezdte el nekik osztani az észt arról hogy Németországba kell menni. Valahol csak elkezdődött ez az egész.

TappancsNyuszi 2015.09.16. 23:55:18

@Xezs: igen, itt a kulcs: a csempész kommunikált vele, mutatott egy kiutat. Ezért hallgat rá. Ostobaság, de ezt teszi. A kommunikációt a legális szerveknek kellett volna kezdeni, az általam leírtakkal, mielőtt a csempészek nekiálltak volna gigaüzletet csinálni mások szerencsétlenségéből.

TappancsNyuszi 2015.09.16. 23:59:05

@Xezs: hogy honnan veszik Németországot, nem tudom. UK már nem opció, Németország pedig közismerten erős állam. Illetve van nekik egy beteges kényszerük arra, hogy a világ szenvedőinek problémáit magukra vegyék, gondolom Hitler utóhatása. Igen, szörnyű dolog történt 70 éve, az én családomból is végezték páran a Dunában, élték végig a gettót, de akkor is lapozni kéne és a németeknek túl kéne jutni ezen a kollektív bűntudaton.

Xezs 2015.09.17. 01:40:28

@TappancsNyuszi: " gondolom Hitler utóhatása" - pontosan.

"lapozni kéne és a németeknek túl kéne jutni ezen a kollektív bűntudaton" - ez azért nem megy, mert sajnos vannak olyan emberek, akik szándékosan fenntartják ezt a bűntudatot. Még itt, Magyarországon is próbálkoztak, de itt nagyjából leszarják az emberek. A fejlett nyugati világban manapság már azért is elnézést kérsz, ha a betörőnek a lábára esik a kínai vázád, csak nehogy lenácizzanak. Hülye dolog ez de ez van.

TappancsNyuszi 2015.09.17. 09:59:24

@Xezs: na ebben maximálisan osztom a véleményedet. Migráns/menekültellenesnek lenni nem nácizmus, amíg nem tömény, etnikai, vallási alapon nyugvó gyűlölet folyik az ember szavaiból. Az iszlámtól tartani nem nácizmus.

Xezs 2015.09.17. 10:24:29

@TappancsNyuszi: Nem hát. Csak van aki szándékosan belekeveri, mert manapság a náci kártya egy jolly joker. Bárhol, bármilyen témában kijátszható, és onnantól kezdve, hogy lenáciztad a vitapartneredet, már nyerted a vitát. Bármit csinálhat a másik, nyertél. Aljas szemét dolog.

A "jó" dolog a mostani helyzetben az, hogy elég sok ember tapasztalja a saját bőrén szerte Európában, hogy mennyire nem jó 2 ilyen teljesen különböző kultúrát keverni, ezért az egész EU jobbra tolódik. Persze néhány politikusnak ez nem tetszik, de majd őket is szépen leváltják, ha nem kezdik el ténylegesen a nép akaratát képviselni. Valahogy tényleg működik a demokrácia, és ennek most én nagyon örülök.

kukko 2015.09.20. 18:17:47

Ha valaki azt gondolja, hogy menedéket kell nyújtanunk a szír menekülteknek, én megértem. Válasszunk ki x embert véletlenszerűen a török menekülttáborokból, és 100%, hogy kevésbé követelőzőek, jogkövető magatartást követőbbek lesznek!
De ha már valakiket be akarunk fogadni, akkor miért pont a szíreket? Az összes vallás humánusabban viselkedik - beleértve az ateistákat -, és a legtöbb nép kulturáltabban viselkedik, mint ők!
Ha valakit be akarunk fogadni, akkor miért nem azt mondjuk: mi ezt kínáljuk (életszínvonal, szociális háló), és te? Olyan szakmát ismersz amit mi nem? De legalább megtanultad a nyelvünket?

Martin Kali 2016.09.17. 11:47:03

Félretéve a sok felesleges szöveget, csak arra lennék kiváncsi, ha egy európai megjelenne a szír vagy bármilyen határon, és azt mondaná: " nincs semmilyen hivatalos papírom, amivel igazolhatnám magam, de most rögtön be akarok menni az országotokba, kérek segélyt, lakást, nem érdekelnek a törvényeitek sem a kultúrátok, megvan a magamé, ja és rövidesen hoznám a kis tíz fős családomat is, akik hasonlóképpen gondolkodnak mint én, és bocs, de dolgozni nem szeretnénk, úgyhogy pusztuljatok már az utamból, mert sietek! " Vajon mi történne ekkor, hogy reagálnák ezt le az ottani határőrök? Azt, hiszem, ott helyben agyonlőnének!

TwoBee 2016.09.19. 10:34:53

Faszfejek vagytok egytol egyig! Tortenelembol pedig erthetetlen nemhogy a diploma, de meg az erettsegi vizsgatok is! Hitler is migrans volt... Atombombat is a migransok dobaltak Hirosimara es Nagaszakira... Nekik nincs joguk a jobb elethez, de nekunk (EU, USA) jogunk van mindent gyarmatositani, szetrabolni, szetbombazni, rabszolgakkal orszagot epiteni, indianokat, maorikat, mayakat gyilkolni... Ehhez mind jogunk van! Ha nem csinalunk karamokat a foldreszekbol, be fogjuk szopni. Szep lesz... Es jogunk van hozza! A kis herceget kene olvasgatnotok. Felelosek vagyunk azokert akiket megszeliditunk (megvaditunk)...
süti beállítások módosítása