clipboard01.jpgSzinte oda se figyelve hallgatom a rádiót, a Kossuth szól, magazinműsor. A téma itt is: ISIS. Már engedném el a fülem mellett, mert minden ezzel van tele, így lassan a hócipőm is. A rengeteg kérdőjel, a rengeteg életidegen értelmezés, abszurd módon tényekről folyó hitviták, amik megint az elméleti moralizálás tükörjegére akarják kényszeríteni a témát. Ahol általában elvész a lényeg, és bárkinek igaza lehet, ha elég érzelmi húrt penget egyszerre. Elég ebből.

Aztán mégis felélénkül a figyelmem, a szerkesztő ugyanis azzal kecsegtet, hogy kiderül, miért áramolnak külföldről, sokszor épp a vén kontinensről különféle emberek a szervezetbe. Kíváncsi leszek, konkrétan mi is vesz rá Európában felnőtt, itt szocializálódott, nem is mindig a legrosszabb anyagi körülmények közül jövő muszlim, vagy nem muszlim férfiakat és nőket, hogy besoroljanak a fekete zászló alá.

Szóba kerül, hogy az ISIS-t főleg jó munkaadónak tekintik a körülötte legyeskedő, fiatal, a modern világ dolgaiban otthonosan mozgó, európai muzulmánok, és egy átlag meló terroristáéknál havi 300 eurót tejel. Ez persze európai szinten nézve nem sok, bár egy munka, jövőkép és kilátások nélküli fiatalnak akár még meg is felelhet. De nem hinném, hogy ez lenne a fő motiváció, amiért valaki itt hagy csapot-papot, és beáll egy halálbrigádba.

Ahhoz mindenképp kevés, hogy egy brit katonatiszt lányát, vagy egy szintén angol származású punk gitáros leányzót a terroristák közé csábítson, feleségnek, s további toborzásra ösztökéljen. A műsor e két, roppant tanulságos életút boncolgatásával folytatódik, én pedig csak hallgatok, és kattog az agyam. Közben persze megkapjuk a szirupos örökigazságot a csalódott, hangsúlyosan európai, fiatalok tömegéről, akik mindig is hajlamosak voltak a szélsőségesek karmai közé sodródni, s mennyire szomorú, hogy van, aki elhiszi, hogy ezek az alakok tényleg igaz ügyért harcolnak (a maga módján mindkettő igaz, de az előadásmód több mint manipulatív).

Rövid értekezés szól arról is, hogy a brit börtönök miként váltak a szélsőséges iszlám fundamentalizmus keltetőivé, ám ez kevésbé meglepő riport. Kötelező szólamok, igazából nincs itt semmi extérmizmus, move along; elvégre a brit bv-sek sem szeretnének holnap utcára kerülni, így azt mondják, amit szabad…

Majd jön a lényeg. A halott terroristáknál talált, érzelmes hangvételű levelek, búcsúírások, versek kapcsán a riporter fejtegetni kezdi, hogy a dzsihád kultúrája a romantika kultúrája, ami hősöket keres és kalandot ígér, s elhiteti a fiatalokkal, hogy az avítt tradícióknak, eszméknek még mindig van létjogosultsága a világban. Megemlíti, hogy Oszama Bin Laden is termékeny és képzett lírikus volt, akiért valószínűleg ennek is köszönhetően kezdett el rajongani több ezer megtévedt fiatal.

Ekkor kattan helyére valami a fejemben, miközben a behízelgő női hang lenéző, a hagyományokat úgy általában az idejét múlt kategóriába helyező duruzsolását hallgatom. Csodálkozunk? – kérdem magamtól, nem kevés indulattal, és már képtelen vagyok a készülékre figyelni.

Dzsihád-marketing

Hogy ne fordulna egyre több fiatal a hamis, de alapvetően jól csomagolt ígéretek felé, hogyha itt, Európában semmi alternatívát nem kínál nekik a társadalom? És most nem csak az anyagi javakra gondolok, sőt első sorban nem azokra.

A második világháború vége óta Európa görcsösen igyekszik saját antitézise lenni. A klasszikus eszményeket épp olyan barbár brutalitással számoltuk föl, ahogy az Iszlám Állam rombolja le az általa megszállt területek történelmi relikviáit. Tanulhatnának – és garantálom, hogy tanulnak is – az európai, liberális gondolatrendőrségtől azok a fanatikusok, akik kisgyerekek agyába plántálják a halál műkultúráját, s közben azt hirdetik, hogy a szabadságot hozzák el az emberiségnek. Lényegében itt is ez zajlik, csak más jelszavak mentén.

Az ISIS vezetői pedig nem hülyék. Remek marketingérzékük van, sikeresen felismerték a keresletet, és megteremtették hozzá a kínálatot. Értelmesre színezett jövőképet mutattak fel olyan fiatalok számára, akiknek jelenleg a semmittevés a legfőbb elfoglaltságuk (akár a társadalom legalján, akár a legtetején helyezkednek el), választási lehetőségeik pedig, a látszólagos szabadság ellenére is bagatell, értelmetlen semmiségekre korlátozódnak.

A terroristák rendszert kínáltak a rend tagadásának rendszerével szemben. A légüres térben lógó egzisztenciák valós kereteket és így valós motivációt(!) kaptak tőlük, amihez célok, erő és a dicsőség ígérete társult. A tökéletes termékük: egy olyan élet, amit van értelme élni, és egy olyan halál, ami – a konzumidiotizmus "legnagyobb mumus" képével szemben – szintén jelentős, hősi, transzcendens.

Üres Európa

Ezzel szemben Európa jelenleg üres. Napestig sorolható, mi nem óhajt lenni ma az öreg kontinens. Még végiggondolni is fárasztó. Százezernyi eszmét, véleményt, normát… stb. tiltunk; van, amit csupán a legitim diskurzuson kívülre száműzéssel, van, amit az egyre szürreálisabb törvények erejével.

Mi pozitív, erős, tiszteletre, munkára, megbecsülésre, büszkeségre méltó és rajongani, hinni, szeretni, álmodni való van ma Európában, amihez egy kívülálló tartozni akarhatna, s amire az életét tehetné fel? Tovább megyek, van olyan, ami legitim, mindenki(!) által elfogadott, és alapértékként kezelt módon ilyen érzelmeket generálhatna egy őslakos, európai polgárban?

Európa ma egy sokrétű frusztráció-, és bűntudatkultusz fogságában vergődő, komplexusokkal, fóbiákkal, pótcselekvésekkel, diszfunkciókkal, valós és látszólagos, de mindkét esetben letagadott törésvonalakkal, konfliktusokkal, kettős mércével, paranoiával és hatalmi gőggel agyonterhelt, többszörös skizofréniában szenvedő, beteg viszonyrendszer. Egy se íze, se bűze, formátlan, tartalom nélküli órásamőba, ami épp önmagát emészti el.

Ebbe a közegbe mégis, hogy akarjon integrálódni egy másod-harmad (de akár első) generációs bevándorló, aki olyan családi örökséggel bír, ami még sokkal közelebb áll az ő kultúráját megtartó, tápláló, tradicionális gyökerekhez? Egy olyan kultúra gyökereihez, ami nem csak a történelemkönyvek lapjain olvasható, mint az európai, hanem a Közel-Keleten, sokszor véres, de nagyon is létező valóság. Ennek a hívása értelemszerűen mindig erősebb lesz, mint a mi vetített, kamuvalóságunk mögötti nihil. (Milyen tragikomikus egyébként, hogy az európai fiatalokat a dzsihadista, a harmadik világbeli bevándorlókat pedig a konzumidiotizmus látszatvalósága veri át a palánkon, és csábítja a saját térfelére, hogy aztán ugyanúgy felőrölje, mint a másik tette volna…)

És ezért van jelenleg lépéselőnyben a terror-kalifátus: az ő projekciójuk sokkal pozitívabb, a mögött van valami, amire gátlástalanul hivatkozhatnak; egy erőtől, élettől, szenvedélytől és kulturális értékektől duzzadó, szilárd alapokon nyugvó, rendezett életforma, ami a lét minden napját és minden percét meghatározza: az iszlám. Legalábbis ezt állíthatják, holott kb. annyi közük van hozzá, mint a jelen Európájának a kereszténységhez: semmi.

(Csak zárójelben, a sok, szövegértésből felmentett megmondóembernek, akik állandóan felkérdezik Vona Gábort, amiért az iszlámot, a liberális szennyel szemben, az emberiség utolsó reménységének merészelte nevezni: A Jobbik vezetője pont az iszlám említett kvalitásaira utalt, s ezeket a pozitív tulajdonságait állította követendő példának Európa és a kereszténység elé. Mindkettőnek újra ilyenné kellene válnia, ha fenn akar maradni.)

A mi Európánk, jelenleg, még ha akarna, sem tudna egy ilyen képet felmutatni, pláne valódi tartalmat. Mi csak a saját, normalitásban, hagyományban, Istenben, hazában és családban gondolkodó polgáraink ellen vagyunk képesek erőt mutatni, velük szemben tudunk keménykedni. Egyébként minden téren gyengék és gyökértelenek vagyunk. A gyenge és gyökértelen közösség pedig képtelen integrálni, mert nem teremti meg a beilleszkedés alapfeltételét: az adott közösséghez való tartozás iránti vágyat.

És ha nem változtatunk - márpedig Európa vezetői nem akarnak - akkor a jövőben is sikertelen marad minden kísérlet a bevándorlók európai beolvasztására, s az itteni fiatalok megóvására.

Európa pedig végleg el fog bukni.

T.T.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr338117436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.27. 05:45:40

A fontos most: elzavarni a balliba Mertkellt Európa éléről. Ez az alap, mely nélkül nem képzelhető el a jövő.

-JzK- 2015.11.27. 07:09:56

“Human lives are mysterious in that human beings are not strong enough to live and die just for themselves. It is because human beings always think of living for some kind of ideal, and they soon get bored of living just for themselves. It is because of this that the need to die for something arises. That need is the “great cause” that people talked about in the past. Dying for a “great cause” was considered the most glorious, heroic, or brilliant way of dying. However there are no “great causes” now. This is natural because the democratic political system does not need “great causes”, but if we can not find values that go beyond thinking just for ourselves in our minds, we might come to think it to be meaningless to go on living.”

— Yukio Mishima

A.A. Cooper 2015.11.27. 07:29:31

@maxval bircaman BircaHang Média: !
Balliba Merkel, mi?! A profilképed nagyon találó. Nem mindenki balliba, akinek van egy csepp esze. Vannak kivételek.

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.27. 08:13:33

@A.A. Cooper:

Így igaz.

Nem mindenki balliba, akinek van egy csepp esze.

S nem minden esztelen balliba.

nu pagagyí 2015.11.27. 08:48:15

Baromi sok pszichopata van Európában is. Nekik biztosan nagyon tetszik az IS. Én speciel örülnék, ha mind elhúzna arab haverjaihoz, aztán gyilkolásszák egymást kedvükre.

nu pagagyí 2015.11.27. 08:56:41

@maxval bircaman BircaHang Média:
"A fontos most: elzavarni a balliba Mertkellt Európa éléről."

Mertkell? Merkel véletlenül sem baloldali, de szerencsére nem is elég fasiszta, így most megúszhatod a sértegetését.

Lesből Támadó Szárítókötél 2015.11.27. 09:27:30

Szép elmélet, azonban érdemes lenne kicsit számszerűsíteni, hogy pontosan hány fiatalt is vonz ez az "erőtől, élettől, szenvedélytől és kulturális értékektől duzzadó, szilárd alapokon nyugvó, rendezett életforma", és ez mekkora része is Európa fiatalságának? Mert szerintem a töredékének a mikroszkópikus hányadáról beszélünk. Szóval a poszter nem csinált mást, mint amitől az első bekezdésben óvott: az elméleti moralizálás tükörjegére tévedt.

Ad Dio 2015.11.27. 09:47:28

Egyik vesszóparipám, hogy az európai ember szamélyiség fejlődésének nagy szakaszai tükröződnek az európai kultúra egy-egy időszakának paradigmájában. Az emberiség a humanizmus idején kezdett el kamaszodni és a saját szabadságának kivívásáért onnantól nagyon komoly harcot folytatott gazdasági és eszmei vonalon egyaránt. Mára elértünk a lázadó ifjúkor végére, amikorra a szabadságot megszereztük és lassan elvesztettük a lendületünket - légüres térbe kerültünk. Az ember életében itt a felnőtté válás mozzanata következik. Ez a mozzanat szinte sosem belülről motivált. A felnőtté válás egy Feladat felvállalásán múlik: a nehezen megszerzett szabadság irányba állítása, "befektetése" történik ekkor. A felvállalt feladat új élet, új paradigma. A lázadó ifjúkor élvezetes életszakasz, viszont a felnőttkor termékeny, értékteremtő, erős világ.

"Európa pedig végleg el fog bukni."

Jelen világunk elvesztette az önszabályozó jellegét, vagyis a stabilítását. A jövőben akkor marad fent, ha lesz egy olyan szereplő, aki felvállalja azt, hogy aktívan fenntartja, gondozza a világot és ellensúlyozza annak kilengéseit. Ez a Feladat.

Épp ezért azt gondolom, hogy nem elbukni fog Európa, hanem épp ellenkezőleg: egy új paradigma küszöbén áll: felnőtté fog válni.

2015.11.27. 10:24:00

Kedves cikkíró! Bizony, nehéz ma Európában. Hisz saját magadnak kéne célokat kitűzni magad elé, azokat megvalósítani és erkölcsösen élni. Nehéz annak, aki erre nem képes. Akinek egy előre kialakított világkép kell, amit kövessen, hittel telve. Közben persze fenyegetni kell Istennel.
Szerintem akinek az önmegvalósítás, a vallási erkölcs abban nyilvánul meg, hogy másokat megöljön, annak pszichés problémai vannak, nem identitásválsága.

Európának vége. Te is mehetnél valami perspektivikusabb helyre. Már ma....mit szólsz hozzá?

2015.11.27. 10:25:32

@maxval bircaman BircaHang Média:
Szerintem is le kéne Merkelt váltani. Aztán egy tökös német karítést húzhatna a Shengen szélén, és Bulgáriából még a net hozzáférést is meg kéne tiltani.

2015.11.27. 10:30:42

@Ad Dio: Csak azzal marad adós a cikk, hogy miért bukik el Európa? Kinyilatkoztat, de nem indokol.
Egyáltalán nem tűnik úgy, hogy az IS hosszú távon életképes lenne.
Ha konszolidálódik, és tényleges állammá alakul, akkor azért, ha eltiporják, akkor azért.
Nekem úgy tűnik, hogy Európa központi szerepet tölt be. Az elpusztulása anyagi romlásba döntené az olajállamokat, Oroszországgal az élen.
Márpedig, ahogy egy dakota mondás tartja: döglött lóról bilibe ér a kezed!

2015.11.27. 10:34:17

@maxval bircaman BircaHang Média: "balliba Mertkellt "

Te tényleg nem írtál olyat. Hiába, a, prionok! Nem tehetsz róla, agyad már nincs.

dîszkorzo 2015.11.27. 10:45:56

"Legalábbis ezt állíthatják, holott kb. annyi közük van hozzá, mint a jelen Európájának a kereszténységhez: semmi."
Ez a lényeg haver.

Ad Dio 2015.11.27. 10:46:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Vajon Európa csupán egy gazdaság volna? MErt ha igen, akkor akár igazad is lehet. A gazdasága talán életben tartható, bár vannak intő jelek...

Viszont ha európát (meg úgy általában a Nyugatot) egy kultúrközösségnek is tartjuk, akkor ott bizony vannak bajok... a filozófia és a művészet Nyugaton megrekedt legkésőbb a kilencvenes évek elején és azóta sem találja magát. Legalábbis szvsz.

dîszkorzo 2015.11.27. 10:52:21

"Jobbik vezetője pont az iszlám említett kvalitásaira utalt, s ezeket a pozitív tulajdonságait állította követendő példának Európa és a kereszténység elé. Mindkettőnek újra ilyenné kellene válnia, ha fenn akar maradni."
Tehát ha megfelelő modon fanatizaljuk keresztenyeket akor legyőzhetjük az iszlamot?
Remek,átgondolt es humán megoldás.

2015.11.27. 11:07:14

@Ad Dio: Ebben nincs vita, sőt, ha figyelmesen olvasol, sehol nem mondtam ellent neked.
De azért a lét határozza meg a tudatot.
Avagy az ISIS nem a nyugat pénzén, a nyugat fegyvereivel harcol ideológiákért?
Abban teljesen egyetértek, hogy nincs ideológiai alapja a nyugati társadalmaknak, ami van, az elavult, nem tölti be a szerepét.
Új erkölcs kell. A vallás kiürült. A kommunizmus tévút.

bontottcsirke 2015.11.27. 11:11:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: lehet, hogy neked meg a ruhakötélnek rossz a szövegértése. A rossz, üres, semmitmondó lét az, ami el fogja hozni a helókittit.

Kicsit olvasgassál hátha megérted.

2015.11.27. 11:23:35

@maxval bircaman BircaHang Média: A CDU baloldali párt? Most felcsigáztál! Hisz egy táborban vannak a Fidesszel! Akkor a fidesz is balliba?

Ad Dio 2015.11.27. 11:25:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A Nyugat évszázadokig küzdött a saját szabadságáért. Ez volt az önmeghatározásunk alapja. A vége a 20. századi liberalizmus az újkori demokrácia és a globális gazdaság lett. Nagy ívű, kemény, dicsőséges harc volt, mára az összes nagy csatáját megnyertük. Nem mondom hogy semmi dolgunk már vele, mert egyfelől fent kell tartani, másfelől mások számára is be lehet mutatni, esetleg itt-ott csiszolni (melegek jogai pl.), de a nagyja már mögöttünk van, a kultúránkat ez már nem mozgatja.

Viszont közben a világunkat emberivé tettük, ami egyben azt is jelenti, hogy az embert megelőző szabályozó elvek már nem érvényesek.

Ezt a helyzetet mondom én Feladatnak. Ez kopogtat az ajtónkon a gazdasági válságokban vagy épp most a migrációs krízissel.

Megkockáztatom, hogy ezen "mellékhatások" kezelgetése nem elegendő - fel kell vállalni a fenntartás feladatát. Ez fog új erőt önteni a kultúránkba.

Ha tévedek, énkérekelnézést :-).

2015.11.27. 11:26:51

@bontottcsirke: Ne szólj bele, itt emberek beszélgetnek. Ad Dio alapfelvetése épp az, hogy Európa egy kultúrális, erkölcsi paradigma váltás előtt áll. Ezt én el tudom képzelni, ez magyarázza azt, ahogy most épp a kátyú alján egy szétesett társadalmat látunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem jöhet valami új. Ad Dio szerint a serdülőkor önképkeresése, a kicsapongások után jön a felnőttkor.

2015.11.27. 11:32:03

@Ad Dio: Úgy emlékszem, paradigma váltásról írtál. Ez azért több, mint csiszolgatás. Én úgy látom, a kereszténység meghaladásával, és a kommunizmus/fasizmus kiúttalansága után nem igazán van társadalmi erkölcs.
Arra gondoltam, hogy ez a következő lépés, ahogy írod Feladat, hogy megváltozzon a nyugat. Én ebben nem látom az iszlám fenyegetését, még migrációval együtt sem. Nekem az jön le, hogy az anyagi jólét megrogyasztja az autokratikus társadalmakat, leginkább a vallási fanatizmuson alapulókat. Ne mondd, hogy Szaúd-Arábia, mert az épp a nyugatból él, hosszú távon nem tudja fenntartani életszínvonalát. Ötven évet nem tartok történelmi távlatnak egy társadalom szempontjából....

2015.11.27. 11:35:24

@Ad Dio:
Ha tévedek, énkérekelnézést :-)."

Nem hiszem, hogy ne tévedhetnél. Elnézést akkor kéne kérned, ha nem lehetne veled beszélgetni.
Azért tisztázni szeretném: bár szokatlan, mert ez nem olyan felület, de nem ellentmondok neked, inkább kiegészíteném amit írtál. Bár lehet, nem egészítem ki, csak máshogy fogalmazom meg.

Ad Dio 2015.11.27. 11:51:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Úgy emlékszem, paradigma váltásról írtál."

Igen. És újfent elnézést ha félreérthetően fogalmaztam.

Szóval úgy vélem, hogy a Nyugat társadalmi struktúráinak, törvényeinek és elveinek igazságossága, és az azok által biztosított szabadság, illetve a gazdaság által létrehozott mozgástér még bővíthető, tökéletesíthető (vö csiszolás), de ma már ez a dolog a társadalmunkat nem hozza lázba, nem mozgatja. Egyes csoportok magánszámává vált lassan az egész. Inkább megoszt, mint összehoz. Van viszont egy másik dolog.

Pár évtizede még jóléti társadalomról beszéltünk, aztán élmény társadalomról, ma meg szerintem a leghelyesebb volna önmegvalósító társadalomról beszélni. E társadalom középpontjában az értékes, értelmes, jó élet áll. A nyugati világ szerintem belépett abba a stádiumba, amikor már nem az motiválja, hogy mit egyen, mit vegyen vagy épp hova menjen nyaralni, hanem sokkal inkább az, hogy hogyan lehet AMELLETT hogy elmegyünk síelni, veszünk Audit, tele a hűtő kajával, egyetemre jár a gyerek, van egy vagy két drága hobbink, szóval a jólét és az élményekkel teli élet MELLETT hogy lehet ÉRTELMES, HASZNOS, JÓ életet élni.

Ezért ünnepelték a miránsokat (és persze a migránsokon keresztül önmagukat) a németek eleinte. Én legalábbis ezt láttam bele.

Minket ez az ügy még sajnos nem érint, mert nálunk a jólét még nem itt tart :-/... nem véletlen adtunk más választ a migrációra...

bontottcsirke 2015.11.27. 11:54:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: valamelyik vekerdy könyvvel kevered a realitást drágám.

Ad Dio 2015.11.27. 11:56:58

@bontottcsirke:

Lehetséges. Ha így van, énkérekelnézést.

Ad Dio 2015.11.27. 12:12:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Nem hiszem, hogy ne tévedhetnél. Elnézést akkor kéne kérned, ha nem lehetne veled beszélgetni.
Azért tisztázni szeretném: bár szokatlan, mert ez nem olyan felület, de nem ellentmondok neked, inkább kiegészíteném amit írtál. Bár lehet, nem egészítem ki, csak máshogy fogalmazom meg."

Előre is köszönöm a kiegészítéseket és az új gondolatokat.

Olyan korban élünk, amikor egy-egy ember gondolatai vagy meglátásai már vajmi gyengék: ma a közösségi gondolatok világa van sokkal inkább.

dîszkorzo 2015.11.27. 12:14:38

@Ad Dio: Annyiban tévedsz szerintem,hogy az önmegvalósitó társadalom középpontjában nem az értékes es értelmes jó lét all hanem az ember. Az induvidum. Es akkor már csomo kérdésre van válasz.
A vallások elhalásával az iduvidualizmus kiteljesedik mind teoriai mind pedig gyakorlati ertelemben. Ez a jövő,kb 5-25 év.

Ésszelteli 2015.11.27. 12:31:03

Hollandia megszígorította a bevándorlás politikáját, amire a cicilek és még az ENSZ is rosszalását ejezte ki, de a holland bíróságok megállapították, hogy nem sért ezzel nemzetközi egyezményt Emberi Jogok Európai Egyezményét Hollandia. Szegény liberálisok alulfizették ügyvédeiket és vesztettek, vajon miért nem adták oda vagyonuk felét az ügyvédeknek, biztosan fukarok ezért vereséget is szenvedtek ezen a fronton.

Ésszelteli 2015.11.27. 12:33:13

Kedves liberálisok, ha győzni akartok adjátok oda pénzeteket az ügyvédeknek és akkoe esetleg lesz némi esélyetek.Na nem kell szipogni, tessék cselekedni.

Ad Dio 2015.11.27. 12:44:00

@dîszkorzo:

"Annyiban tévedsz szerintem,hogy az önmegvalósitó társadalom középpontjában nem az értékes es értelmes jó lét all hanem az ember. Az induvidum."

Ha ez valóban így volna, akkor miért ünnepelték volna a migránsokat a németek?

Az individuum az épp leköszönő kor egyik hívószava volt. Ép úgy, ahogy - azt gondolom - a vallásellenesség is.

erol 2015.11.27. 13:39:09

@maxval bircaman BircaHang Média:
Azt írod: "A fontos most: elzavarni a balliba Mertkellt Európa éléről."
Utána:"Ki mondta, hogy baloldali? Én nem."
Utána: "Balliba != baloldali."
Végül: "Nem baloldali, hanem liberális."
Mintha össze lennél zavarodva.
Pontosan mit jelent a "balliba"?

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.27. 14:05:55

@erol:

Hol vagyok összezavarodva? Sehol. A gondod az, hogy szerinted a ballib az baloldali, pedig nem az.

bircahang.org/ballibnek-lenni/

erol 2015.11.27. 14:22:44

@maxval bircaman BircaHang Média: Meg tudod fogalmazni, hogy mi a "balliba"?
Vagy esetleg változó, a kontextustól függ?

maxval bircaman BircaHang Média · http://bircahang.org 2015.11.27. 14:51:16

@erol:

Adtam linket az előbb.

Röviden: gazdaságilag ultrajobboldali eszme, társadalomellenes elemekkel, mindez kombinálva hagyományellenességgel és nyugatmajmolással.

zriff 2015.11.27. 15:24:24

Sötét jövőkép, de sajnos esélyes. Ha nem a dzsihadisták, akkor a nácirasszistázó polkorrekt cenzúra fogja uralni európát, mindkettő borzalmas.

Tudományos libsizmus 2015.11.27. 15:36:46

A liberalizmus, élén Merkellel, végső támadást intézett Európa ellen. De semmi gond. Orbitális bukás lesz a vége és Európa a kommunizmus után megszabadul az azonos gyökerű liberalizmustól is.

Az átmeneti időszak, amit most élünk át, nem lesz könnyű. De kitartással célt fogunk érni.

Piszkos Freud 2015.11.27. 16:35:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szerintem nem az isis miatt bukik el Európa, hanem az iszlám fogja túlnépesedni (ha hagyjuk). Lassan, de biztosan. És nem kell, hogy többségben legyenek, mivel erőszakkal fognak egy idő után dominálni.

Európa pedig már régen nem vezető hatalom.

Piszkos Freud 2015.11.27. 16:43:56

@erol: nem mindegy?
Merkel egy liba. Vagy legalábbis úgy viselkedik, mint akinek akkora agya van, mint egy libának. Az már mindegy, hogy súgnak neki, fizetik vagy zsarolják, esetleg tényleg ennyire ostoba.

-JzK- 2015.11.30. 10:22:23

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Igen, a CDU balliberális párt, ez akkor is így van, ha nyugaton jobboldalinak minősül - csak kérdés, hogy mihez képest? Ennyi erővel Himmlerhez képest még Hitler is emberi jogvédő.

Egy olyan helyzetben van Orbán, mint Kádár. Mindketten benne voltak egy gusztustalan ideológiát a szatelitállamaira kényszerítő hatalmi blokkban, azon belül kell a részeredményeket kivívni és megvédeni. Kádár elérte, hogy a diktatúra csak puha, a szocializmus meg viszonylag jóléti legyen, és elment odáig, ameddig csak lehetett. Orbán is elmegy, amíg lehet, elérni, hogy mi mentesüljünk a sötétbőrűimádó-buziházasságista világrend legdurvább vadhajtásaitól, anélkül, hogy nyíltan szakítana a Nyugattal. Mert ha szakítunk a Központtal, akkor éppúgy megjárjuk, mintha Kádár nyíltan szembement volna Moszkvával. Akkor Moszkva tankokat küld, Brüsszel-Washington meg finomabb módszerekkel ugyan, de szintúgy tönkre tud tenni egy országot, letenni egy kormányt.

Így az, aki megy árulkodni, hogy "a magyar kormány nem elég buzi/kisebbségimádó, nem demokratikus" stb., az éppolyan hazaáruló, mint az rákosista, aki Kádárékat mószerolta volna Moszkvában, hogy azok "revizionisták".