Budapest főpolgármestere korunk kihívásaira modern válaszokat ad, de a tömegközlekedési lobbi hatására még mindig nem lép fel elég erélyesen a magukat tömegnek nevező közlekedéspártiak ellen, ezzel további sérelmek érik a modern, környezettudatos gondolkodású autós társadalmat.

Mint az közismert, a budapestiek 98, a Budapestről a túl sok villamos, biciklis és futóverseny miatt kiköltöző agglomerációban lakók 99 százaléka autózik, ezért is érthetetlen, hogy a politikusok többsége miért nem meri felvállalni az autós társadalom kellő érdekképviseletét.
12386583_1075230179208160_157396276_n.jpg
Tarlós István a Közlekedéspolitikai Tervtanács ülésén 1968. december 11-én.

Tisztelt Főpolgármester úr! 
 
Javasoljuk a felszíni - hibásan - "tömegközlekedésnek" hívott anomália megszüntetését, különös tekintettel a villamosközlekedésre, amely amellett, hogy elavult és közismerten környezetszennyező technika, foglalja a helyet az autósok elől, akiket ezzel súlyos méltánytalanság ér, nem beszélve arról, hogy milyen alapon megy gyorsabban a villamos mint az autó, ráadásul - mint az szintén közismert - teljesen kihasználatlanul. 
 
Ennek megfelelőlen megszűnnének a buszsávok is, helyüket átvehetik végre az autók. Számos nemzetközi példa mutatja - mind például Peking - hogy a jövő városai ezt az utat választják, a lakosság teljes megelégedésére. Mivel a buszsávban haladó autóbuszok - ahogy azt számos szakértő tanulmánya bizonyítja - szinte üresen haladnak, ezért megszüntetésük semmilyen kárt nem fog okozni, számottevően nem növeli a forgalmat az amúgy is megnövekedő kapacitással rendelkező útjainkon. 
 
Javasoljuk továbbá a Hegyalja út - Kossuth utca - Rákóczi út, valamint a Váci - Üllői út tengelyek kétszer hatsávos autópályává alakítását, ehhez csupán a Belvárosi Plébániatemplomot, valamint a két oldalon található néhány darab épületet kéne lebontani, csekély költséggel, így viszont végre megszűnnének a dugók, amelyeket az okoz, hogy túl sok a gyalogos a városban, ráadásul azok is ahelyett, hogy egy irányba mennek, csak úgy közlekednek össze-vissza, valami oknál fogva ráadásul többször az utakat is keresztezik. Minimális költséggel kibővíthetőek lennének a rakpartok is, a mostani egyszer egy sávról kétszer három sávra, emellett javasoljuk a szűk keresztmetszetek, mint a hidak, alagút, és minden egysávos utca kibővítését. 
 
A felesleges járdák, fák és parkok felszámolása előremutató lépés lenne, parkolóvá alakításuk azonban nem enyhítene a zsúfoltságon, mivel a dugókat nem az okozza, hogy túl sok az autó, hanem az, hogy túl kevés az aszfalt és a parkoló. Ezért javasoljuk a Bazilika, a Parlament és a Főpolgármesteri Hivatal lebontását, az összes vasútvonal és pályaudvar felszámolását, így a helyükön szép, esztétikus, fejlődő városunkhoz méltó parkolóházakat építhetünk.
 
Szót kell szólni a közismerten XIX. századi biciklizésről is, amely elavult módon emberi erővel működik, ezért teljes betiltását javasoljuk. Különös tekintettel arra, hogy - mint az közismert - a kerékpárosok semmilyen adót nem fizetnek be az államkasszába, ráadásul a megnövekedett pulzusszám miatt több levegőt is fogyasztanak. Visszataszító módon még tankolniuk sem kell, miközben az autósok minden nap - természetesen azért, hogy több adót fizethessenek és ezzel még több terhet vállaljanak a vállukra emberbaráti szeretetből - meg kell tenniük.
 
Mindezen javaslatok végrehajtásával egy gyorsabb, dinamikusabb, tisztább, környezetbarát város jön létre, amely esztétikus autópálya-csomópontként szolgálhatná az autós társadalom igényeit.
 
Üdvözlettel,
Bazsó Bálint
1968. december 12.

A fenti sorokat irónia vezeti. A magyar politikus buta. Ül az autójában, nem érti miért van dugó, világképe a gázpedáltól a kormánykerékig terjed, ahogyan az egyszeri autós is, aki alanyi jognak tartja azt, hogy még a wc-re is autóval menjen. A magyar politikus azt sem tudja, hogy az őt megválasztó pestiek 85 százaléka tömegközlekedik, ahogyan azt sem, hogy milyen egy buszon - a dugóban állva, buszsáv híján - nyomorogni a tömegben, vagy szívni a füstöt a hármas metróban, hiszen a "szélsőségesen tömegközlekedés-orientált" fővárosban a rendszerváltás után csak a tömegközlekedést sikerült leépíteni, miközben az autós infrastruktúrát - különösen az agglomerációban folyamatosan fejlesztetették. A magyar politikus tehát nem érti - de legalább nem is érdekli - hogy mi zajlik a szélvédőn túl. Viszont tudja hallgatni a rádiót és nem kell keveredni a pórnéppel. Akik ugye majd legközelebb is megszavazzák őt. Csak ne lenne ott az a rohadt buszsáv, lehetne gyorsabban is haladni.
-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr878159490

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bazsó Bálint: Szüntessék meg a tömegközlekedést! 2015.12.12. 13:52:01

Javasoljuk a Bazilika, a Parlament és a Főpolgármesteri Hivatal lebontását, az összes vasútvonal és pályaudvar felszámolását, így a helyükön városunkhoz méltó parkolóházakat építhetünk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúnyog 2015.12.12. 14:39:20

A Jobbegyenesen ilyen tipikus belvárosi szingli-libi szemléletű szart minek megjelentetni?

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.12.12. 15:54:58

budapest magyarország érszűkületes szíve

a megoldás csak az lehet hogy minden második háztömböt le kell dózerolni és utat építeni a helyébe

tobias2 2015.12.12. 16:06:39

@endike: Mi az, hogy minden másodikat! Minden tizediket, sőt minden századikat!

agarik 2015.12.12. 16:40:01

Mindegy,de fel kéne fogni már:a 2. VH végi korlátozások mára megszűntek. Építhetünk élhető várost.

skribler200 2015.12.12. 16:55:48

én CSAK AZT konstatálom, hogy 10-ből 8-9 autóban EGY EMBER ÜL !!!!!

BéLóg 2015.12.12. 17:16:58

@skribler200: ...és akkor mi van? Én például a WC-re is mindig egyedül megyek, pedig szerintem ha ketten szarnánk egyszerre jobb lenne a világ és lehet hogy kevesebb papír fogyna.

Circus 2015.12.12. 17:35:03

Ez ugye nem a biciklis jogsi miatt? Nyugtassatok meg... Nagyon nem szeretem TI-t, de azt az ötletét támogatom.

erol 2015.12.12. 17:40:22

@Szúnyog: Miért, egy becsületes jobboldalinak milyen a szemlélete?

együttnemműködő 2015.12.12. 17:50:14

Szüntessék meg a Nagykörúton a villamosokra optimalizált jelzőlámpa-beállításokat, mert az autók sokszor kapnak pirosat, így sokat állva szennyezik a levegőt? Ugyan kérem. A villamos ott közlekedett és ott is fog közlekedni, autóval viszont nem kötelező arra járni...

Tudományos libsizmus 2015.12.12. 18:42:14

"Tarlós István a Közlekedéspolitikai Tervtanács ülésén 1968. december 11-én."

2015.12.12. 18:50:19

Tipikus libsi hisztériakeltés, a szokásos túlzásokkal és félremagyarázásokkal.

70-es IQ alatt talán még célba ér.
"Hallottad ezt annnnyukk! Az a szemét meg akarja szüntetni a járdákat is!"

A valódi hír:
index.hu/belfold/budapest/2015/12/11/tarlosinfo/

Elég kétbites gondolkodás kell a tömegközlekedési és az autós fejlesztések egyenlő arányba hozásából eljutni a közparkok leaszfaltozásáig... :)

"A főpolgármester közölte, hogy a közlekedési szakma csúcsa egy tanulmányt készített el a fővárosnak, ami szerint az elmúlt években a közúti közlekedés durván hátrányba került a tömegközlekedéshez képest. A tanulmány alapján felülbírálják a főváros közlekedésfejlesztési terveit tartalmazó Balázs Mór-tervet, „az autóforgalom korlátozása és tiltása ugyanis hibás szemlélet”.

A tanulmányból hosszú részleteket olvasott fel a főpolgármester. Ezekből megtudhattuk:

A BKV–MÁV–Volánbusz tarifaközösség egy ábránd, kivitelezhetetlen.
A főváros közlekedése jelenleg szélsőségesen tömegközlekedés-orientált.
A villamosokat előnyben részesítő 60 mp-es nagykörúti lámpaszabályozás súlyos hiba, elképesztő környezeti károkat okoz.
A közúti fejlesztéseket ugyanolyan arányban kell véghezvinni, mint a tömegközlekedésiket.

A Balázs Mór-terv új szempontú felülvizsgálatáról 2016 első félévében döntenek."

Egyébként fél éve még nem az volt a baj, hogy csak a tömegközlekedés megy.. Na persze az emberek csak szegényednek, úgy is egyre kevesebbeknek telik autóra. Azaz Tarlós célja: járj busszal életed végéig csóró! El kéne már zavarni ezt a...

Vagy tévednék? :)

igazi hős 2015.12.12. 19:17:57

@A demokrácia leszakadó függönye: Hosszú volt ez a hét, láthatóan belefáradtál, így idáig nem jutottál el az olvasásban: "A fenti sorokat irónia vezeti." Vagy ezt (sem) értetted meg. Végül is mindegy, ha neked Tarlós kell, akkor légy vele boldog, pont azokat a hülyeségeket szajkózza, amit elvársz tőle. Pedig Tarlós is tökéletesen tudja, hogy ez a város csak és kizárólag az autók száma miatt közlekedhetetlen (80-as években nem voltak buszsávok, kevés volt a városi bringás és mégsem volt dugó, pedig akkor még nem volt Hungária körút), de van annyira politikus, hogy egy ennyire népszerűtlen tény helyett inkább ködösít illetve néha hazudik.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.12. 21:13:39

Ez az egész dugódíj is egy vicc. Évi ötezer forint? Ez egyetlen autóst sem fog arra késztetni, hogy a Hungárián kívül letegye a kocsit, hisz ha innen Bkv-zik, akkor vásárolnia kell havonta egy 9000 ft-os bkv bérletet.
Tehát kicsenget havi 400-at a dugódíjra, vagy kicsenget havi kilenc rugót egy bérletre.. Vajon melyiket fogja választani? Kérdezem a városházán székelő egytröszt tagjait.
Ez az év ötezer csak egy újabb sarc lesz , semmi több..

BéLóg 2015.12.12. 21:40:31

@igazi hős: Irónia? Ja? Mint az 1968-ba fotóboltozott Tarlóst?
Akkor ezt értékelni fogod.
Úgy tudom, Kopármezei úr bevezetteti a fityisszel az aszfaltkoptatási matricát, másnéven "dugdFELdíjat" (ne keverjük a dugÓdíjjal), amelyet minden Budapesten járkáló gyalogosnak ki kell majd váltania. Ebből fogják fejleszteni a kerékpárutakat, eltakarítani a kutyaszart és a széttaposott rágógumikat.
Bicikliseknek nem kell majd fizetni, ezt GPS-ses mérő jelzi, egyrészt a sebességet mérve, másrészt a talajszint feletti magasságot is, hogy a szimplán futó emberek ne verhessék át a rendszert.
Ezen túlmenően aki rendszeresen tüdőszűrésre jár és kimutatják, hány mikrogramm port filterezett ki a tüdejével, szintén kedvezményt kap. A kedvezmények összevonhatók, vagyis ha egy anyuka csecsemőt tol kocsiban, akkor a csecsemő által megkötött tüdőport a magáéhoz adhatja. Értelemszerűen rokkantaknak nem kell fizetni, de rollerezőknek, gördeszkázóknak, inline skatereseknek igen.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.12.12. 21:50:42

@skribler200: és? Megyek a gyerekért, meg tele a csomagtartó a bevásárlással.
Közöd?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.12.12. 22:36:27

@skribler200: Igen sok emberkének bele van nőve a hátsója az autóba. A restség büntetése pedig ezesetben a gerincsérv..

kvadrillio 2015.12.12. 23:15:34

OK !!! MEGVAN A KARÁCSONYI AJÁNDÉKOM !!! :)
Reálpolitikus

Henry Kissinger a könyvben mindig visszatér oda, hogy ő nem egy érzéketlen szemét, hanem csak realista. Szerinte a naivitás túl sok bajt hozott már a világra ahhoz, hogy ne legyünk idealisták, forradalmárok. Helyette kis lépésekkel, és ha kell nagy kompromisszumokkal lépkedjünk a jóra vezető úton, és ne keseregjünk, ha útközben kicsit összemocskoljuk magunkat.

Kissinger rámutat a könyvben arra is, hogy a különböző világrendekbe vetett hitek egy valamiben mind közösek: a jelent egy ideiglenes állomásnak tekintik, amely az ideális, békés, boldog és gazdag jövőt készítik csak elő. A polgári demokrácia kapitalistái szerint a szabadságjogok és a globális kereskedelem teljes kiterjesztésével vége lesz a történelemnek. A kommunisták szerint a társadalmi osztályok eltörlésével vége lesz minden viszálynak és nélkülözésnek. Az iszlamisták szerint a dzsihád végső győzelme elhozza a földi paradicsomot. A kínaiak évszázadokig abban bíztak, hogy előbb-utóbb a világ minden népe a császárukat istenként tiszteli majd, és átveszik a kínai szokásokat mindenütt. Satöbbi, satöbbi.

Csakhogy, ahogy erre Kissinger rámutat, hiába bízott minden nagyhatalom abban, hogy hamarosan eljön a világbéke, aminek a saját értékrendje lesz a kovásza, ez soha nem jött el. Az egyensúlyi rendszereket mindig kihívások érik, a feszültségek mindig újra termelődnek. Ezért kell szerinte mindig okosan egyensúlyozni a világmegváltó ideák és a napi szükségszerűségek között.

Kissinger Világrend című könyve közepesen olvasmányos munka. A fent összeszedett tanulságokat nem mindig vezeti le világosan, inkább csak utalgat, célozgat, a konklúziót nem mindig vonja le az olvasó helyett. Ráadásul a történelmi áttekintések hol túlzóan részletesek, hol pedig nagyvonalúan átsiklik évszázadok, birodalmak és világháborúk felett. Ha lett volna e hatalmas tekintélynek egy bátor szerkesztője, akkor még jobb lehetett volna a Világrend. Azonban – ahogy a szerző is sugallja – a telhetetlenség rossz tanácsadó. A Világrendből kis türelemmel így is sokat lehet tanulni, és igen sok szempontra felhívja a figyelmet, amelyeket a világpolitikai hírek figyelése közben fontos lenne észben tartani.

A magyar kiadásról:
Henry Kissinger: Világrend
Fordította: Kállai Tibor és Pataky Éva
Kiadó: Antall József Tudásközpont
430 oldal, 4300 Ft.

BéLóg 2015.12.12. 23:27:36

@kvadrillio: Nem vagy te egy hülyegyerek, ezért is írom le neked.
Elmész te a nénikéd TÖMEGKÖZLEKEDÉSÉBE reklámozni a Kis Dinger könyvét!
Térjél már észhez ember, ez nem pol itikai hanem bic iklis/közl ekedő blog ha nem vetted volna észre.

BéLóg 2015.12.12. 23:28:07

mármint blog BEJEGYZÉS.

kvadrillio 2015.12.12. 23:28:41

EL KELL ISMERNI ! ORBÁN EGY NAGYON OKOS POLITIKUS !!! :)
Orbán végre elárulta, kik küldték ránk a menekültáradatot

Szily László
POLITIKA
november 12., csütörtök 13:40
0
2240

A miniszterelnök a svájci Weltwoche hetilapnak kimondta, kié a mesterterv. Nem a Bilderberg-csoport vagy Cion bölcsei azok, hanem az "európai baloldal és a radikális amerikai demokraták".

A miniszterelnök mondott néhány érdekes dolgot is a menekültválsággal foglalkozó, kifejezetten baráti hangvételű interjúban. Amiben konkrétan így hangzik az egyik első kérdés:

"Természetesen arra gondolok, hogy Önnek politikájával végső soron igaza lett a menekültkérdésben. Most majdnem mindenki kerítést akar."

Kiejtette például az angol "masterplan" vagyis "mesterterv" szót, nem is egyszer. A miniszterelnök a klasszikus "sosem merném nyilvánosan állítani Gedeonról, hogy megcsalja a felesége a sánta Szabó bácsival"-taktikát alkalmazva osztotta meg a kutatási eredményeit a közvéleménnyel:

"Nem tudom biztosan, hogy igazából mi történik, és senkit nem akarok hibáztatni, de felmerül a gyanú, hogy mindez nem véletlen. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt bizonyosságként beszéljek erről, óhatatlanul felvetődik azonban az, hogy e mögött egyfajta „masterplan” rejlik.

Kinek a részéről masterplan?

kvadrillio 2015.12.12. 23:32:52

@BéLóg: ...HMMM......az a helye...zet...velem..., hogy szinta minden blogból kitiltottak. Én hülye,,,, megy úgy érzem néha..., akkor is mutájjj betennem azht, amikt gondolok ! :)
tehát....amíg van 1.....blog, ami beveszi véletlenül, mindegy mija témájjja, oda beteszem, amit gondolok ippeg ! :))) ez van jelenleg.
ha még van valami közölni valód, már sajnos máshol olvasgatok ! :O)

ÉS FENTIEK...., N E M ...A Z...É N ...HIBÁM !!! :)

kvadrillio 2015.12.12. 23:34:22

jahhh...és még....egy, erről te.....BéLóg !!!!! sokkal többet kell, hogy tudj !!! :O)))))))))))))))))))))))

BéLóg 2015.12.12. 23:45:12

@kvadrillio: Mégis miről? Nekem nincsenek se mentális problémáim, se beírogatási nehézségeim sehova. Oda írok ahová csak akarok.

midnight coder 2015.12.13. 07:14:26

Kis hazánkban nem az a fő baj, hogy nincs elég villamos vonal, hanem az hogy kritikán aluli a minősége - gyakran még felújítás után is. A buszokkal sem az a baj hogy nincs elég buszsáv, hanem az hogy a 100 éves Ikarusokat lassan csak a rozsda és a kosz tartja össze. És az egész tömegközlekedés általános problémája hogy teli van messziről bűzlő hajléktalanokkal akik melegedőnek használják a járműveket.

bontottcsirke 2015.12.13. 08:38:28

@Szúnyog: igen, sajnos esik egy indexes színvonalra vissza, nem is csoda hogy megjelent ott.

bontottcsirke 2015.12.13. 08:39:45

@midnight coder: én is utálok tömegközlekedni, mert hhiába cserélték le a vonatokat siemensre a sok köcsög lumpen ott virít rajta.

Diorella Queen 2015.12.13. 09:05:59

Az ott mellette a titkárnője volt?

Hülye aki elolvassa! 2015.12.13. 09:38:30

Az egész hisztit nem értem. Naponta 2x autóval megyek keresztül a városon és semmi jelentős dugót nem tapasztalok. Észak-Pest Dél-Pest bármikor megvan 20-30 perc alatt. BKV-ra nincs pénzem, az luxus. Egy 5 km-es út, ha egyszer át kell szállni már 700 Ft. Ennél az Uber is olcsóbb, pláne ha már ketten vagyunk.

Veridicus76 2015.12.13. 11:13:33

Nagyon helyes a pofátlan és agresszív biciklis szekta visszaszorítása. Egy nagyvárosban vannak autók is. Akinek nem tetszik, költözzön el!

Köldök_szösz 2015.12.13. 13:24:50

@midnight coder: pedig inkább az a baj hogy nincs buszsáv vagy ha van akkor ott is mászkálnak a kocsik, amit nem is igazán értek.
Egyik itteni busz ami bevisz a városba 10 perces menetidő különbséggel megy reggel és délután, szóval nagyon is számít hogy van-e neki szabad sávja.
Az új buszokról annyit hogy lehet hogy a régi Ikarus nem légkondis meg nem halk de szerintem 323421-szer kényelmesebb az elrendezése mint akármelyik új szarnak ami járnak.

_Neville 2015.12.13. 13:34:24

@Szúnyog: Annak, hogy a város nem autópálya, semmi köze a "belvárosi szingli-libi szemléletű szar"-hoz, sem más hasonlóhoz.

lol7 2015.12.13. 13:35:18

@A demokrácia leszakadó függönye:

"70-es IQ alatt talán még célba ér."
Akkor minden jobber veszi az adást...

Veridicus76 2015.12.13. 14:44:58

Igen, a város nem autópálya.
Továbbá nem futópálya, és nem biciklis versenypálya.
Hanem multifunkcionális élőhely, ahol sokféle közlekedési eszköz van.
Akinek nem tetszik, költözzön el!
A tököm tele van azzal, hogy rendszeresen se autóval, se tömegközlekedéssel nem lehet közlekedni, mert az egész várost lezárják néhányak szaladgálós hobbija miatt. Azzal is tele van a tököm, hogy a gyalogosok számára fenntartott járdákon nagypofájú biciklisek száguldoznak, és felháborodnak, ha elküldöm őket a kurva anyjukba.
Ideje véget vetni az anarchiának. Hajrá Tarlós!

Veridicus76 2015.12.13. 14:46:41

Egyébként meg itt van Tarlós világos közleménye. Teljesen fölösleges a hiszti.
budapest.hu/Lapok/2015/a-fopolgarmester-reagalasa-a-magyar-kerekparosklub-kozlemenyere.aspx

BéLóg 2015.12.13. 15:04:35

@midnight coder: Ismerősöm családjában három felnőtt gyerek van, estig járnak fősikolára, egyetemre. Rendszeresen kérik a rokonságot, hogy menjenek eléjük a Határ útra, mert a Lőrinczre kifelé tartó 51-es villamoson olyan fazonak vannak hogy még egy légtérbe sem mernek velük tartózkodni!
Na ez a felháborító és ezért is szar a budapesti "tömeg"közlekedés.

Egyébiránt ha én a budapesti központba akarok menni ami egy metrómegálló közelében van, 40+30+10 percet kell utaznom (gyaloglás, villamos, metró, gyaloglás), esőben, kánikulában, hóban, szélben, 10 kilós laptoptáska/egyébholmik felszereléssel. Céges autóval ez még a dugókkal együtt is csak 50-60 perc háztól házig, fűtött/légkondicionált járműben, zenét hallgatva, cipekedés nélkül.
Akkor pedig?

Hülye aki elolvassa! 2015.12.13. 15:54:55

@_Neville: mert alapvetően cégautóval járok, csak alkalmilag használnám a BKV-t, ha elviselhető áron lenne és ha nem lenne tele hugyszagú részeg koldusokkal.
A bérlet ára egyébként elfogadható.

Tűrhetetlen 2015.12.13. 16:02:32

@enpera: Mi is nagyjából csak nagyobb bevásárlásra használjuk az autót, ez viszont nem mindennapos, hanem alkalmi tevékenység. A rendszeres autózást én a városban kifejezetten problémásnak és mellesleg nem kicsit idegtépőnek tartom, a gyereknek pedig nem törik le a lába, ha busszal/villamossal jár iskolába (a szülő pedig munkába). Nekem se törött le, megvan mindkettő. Ott állt az autó a ház mellett, de se bennem, se anyámban nem merült fel ez az igény, pedig nem mondhatni, hogy a buszmegálló mellett laktunk. De 10 perc sétát még terheléssel is röhögve kibír az emberek nagy része. (Kivételek persze vannak.)

@BéLóg: Az elsőajtózás a külvárosi vonalakon azóta eléggé megszűrte a közönséget. (Jó, a villamos más helyzet, de a legtöbb helyen busz jár.) Érdemes megfigyelni, hogy kevesebb a rongálás is, és a tévhittel ellentétben nem azért, mert a kamera vigyázó szeme figyel minket. 10 perc alatt 10 kilóval kapcsolatban pedig már kifejtettem a véleményem.

Amúgy azt kell mondjam, ebből az országból egyszerűen hiányzik a közösségi autózás szemlélete. Olyannyira, hogy az utóbbi időkben a telekocsis vállalkozások hazánkba begyűrűzéséig egyszerűen elképzelhetetlen és példa nélküli volt. Valójában most se sokkal jobb a helyzet, alig tudok példát mondani arra, hogy emberek előre megbeszélt módon együtt járjanak munkába az egyikőjük autójával. Persze lehet erre gondolni az elmaradottabb országok kényszermegoldásaként is, de meg lehet benne látni az ésszerűséget is.

cso zsi 2015.12.13. 16:59:15

@Tűrhetetlen: Nem tartunk autót, elvileg hasonló okokból.
De amikor kocsi van alattam, a gyerek tíz perc alatt kerül a három és fél metrómegállóra lévő iskolába, a maradék 20 percben elérek Albertfalvára.
Ugyanez tömegközlekedéssel úgy néz ki, hogy séta a metróhoz - három megálló - séta as suliig - onnan vagy vissza, vagy előre a következő metróig, esetleg a közelebbi villamosig, előbbiről 6, utóbbiról 10 perc után átszállás, majd újabb negyed óra, másik villamoson, ahonnan séta a melóig. A gyalogos szakaszok 5-8 perccel számolhatók.

BéLóg 2015.12.13. 17:36:55

@Tűrhetetlen: Sajnos a cég tiltja a stopposok felvételét, ennek bitonsági (mármint balesetbiztosítási) oka van.
Viszont amikor volt valami gebasz a városban egyszer és nem járt semmi, tele volt a kocsim utcáról felszedett emberekkel, persze "illegálisan".
(Baleset esetén megütöttem volna a bokám.)
Én arra gondoltam, mi lenne ha az ember felvehetne utasokat, akik egy BKV jeggyel (!) fizetnék ki a sofőrt, ebbe lenne valamilyen utasbiztosítás (mint a taxiknál?) és a BKV jegyet meg vagy felhasználom, vagy visszaváltom valami adózással csökkentett (pl. 16%) összegért.

Az ötlet ingyen van, valaki esetleg fel tudná kapni?
Tarlós úr vagy Vitézy Dávid környezetéből van itt valaki?

BéLóg 2015.12.13. 17:38:36

@BéLóg: Ja, Moszkvában teljesen természetes hogy az utak mentén integetnek az emberek aztán beszállnak a magán autókba és mennek + fizetnek. Nem is igen láttam hogy taxik lettek volna, kivéve ha rendelt az ember magának.

Perillustris 2015.12.13. 20:57:50

@BéLóg: "Ismerősöm családjában három felnőtt gyerek van, estig járnak fősikolára, egyetemre. Rendszeresen kérik a rokonságot, hogy menjenek eléjük a Határ útra, mert a Lőrinczre kifelé tartó 51-es villamoson olyan fazonak vannak hogy még egy légtérbe sem mernek velük tartózkodni!"

Kitörölni ki tudják?

cso zsi 2015.12.13. 21:42:26

@Perillustris: Nagy a szád. A gyereket a Nyugati aluljárón nem engedem át egyedül napközben sem.
Az 51-es villamos, és a 99-es busz nem véletlenül ellenőrmentes.

Perillustris 2015.12.13. 22:23:13

@cso zsi: Évekig jártam a 30-as villamossal, a 99-es busszal is eleget, sosem volt gond. Nem kell túlozni.

Perillustris 2015.12.13. 22:26:23

@Veridicus76: ""Semmi értelme tehát annak, hogy agresszív, megelőző kommunikációba kezdjenek" - mondta a főpolgármester, miután ő maga ezt megelőzően agresszív, megelőző kommunikációba kezdett, immár sokadszorra."

BéLóg 2015.12.14. 00:22:23

Na elveszett. Kezdjük újra...

@Perillustris: A szád nagy de gondolom mostanában nem jártál arra, igaz? De főleg ha VELED nem történik semmi akkor nyilván mással sem. Akkor a lenti linkek is mind kamuznak, igaz?
Például itt: 444.hu/2015/12/10/harom-ferfi-baszogatta-a-99-es-busz-utasait-majd-kessel-ratamadtak-az-egyikre

Utóbbiról más hírforrások is beszámoltak saját anyaggal (Origo, Index, rendőrségi hírek).

@cso zsi: Bár más nevében teszem, de köszönöm a támogatást. Bírom az ilyen mindentjobbantudókat.
Én addig nem akartam elhinni a dolgot, amíg aztán több forrás is megerősítette, hogy az 51-es villamoson éjjel nem normális a helyzet.
Egy mai fiatalnál annyi érték van (laptop, mobil, akármi), simán célpontja lehet egy beszívott büdösbogárnak vagy agresszív kisebbséginek. Normális ember MEGELŐZI az ilyet.

BéLóg 2015.12.14. 00:25:22

Egy linket nem engedett be a blogmotor, nem tudom mi a szabály mert nem írt ki semmit. A link a gyakorikérdések pont hu oldalról volt és a 99-es buszról szólt.

Tűrhetetlen 2015.12.14. 12:14:26

@cso zsi: Sajnos ez így van, de úgy érzem, ezt is akarat kérdése lenne megoldani.
Még a BKV-ellenőrök hőskorából származik a történetem, amit saját szememmel láttam a 151-es buszon. Akkoriban elég sűrű volt a környék Pesterzsébet és Csepel felé, most se sokkal jobb, de azért mégiscsak változott. Szóval éppen utaztam a meglehetősen tömött busz végében, gondolataimba belemerülve, valamin hallgatva valami meglehetősen alpári társaság csukló felől áthallatszó megnyilvánulásait. Egyszer csak a Gubacsi híd után felszállt három ember. A következő megállóban, Pesterzsébet felső HÉV-állomásnál szó szerint majdnem kiürült a busz. Tudtam, hogy a lakótelep és a városközpont miatt sok a leszálló, de ilyet még én sem láttam, pedig akkoriban sokat utaztam arra. A rejtélynek meglehetősen egyszerű megoldása akad: a három, kissé megtermett úriember fekete dzsekit és terepszínű nadrágot viselt, hajukról pedig nem mondhatni el, hogy a szél képes lett volna összeborzolni - ehhez az összhatáshoz a felszálláskor egy-egy ellenőr karszalag is társult. A sors iróniája, hogy a hangoskodó társaság pont nem vette észre magát (vagyis inkább őket), így gyakorlatilag közrefogták őket a csuklóban, és a gatyájukat is lebüntették róluk.
Szóval lehet razziát tartani, csak éppenséggel nem szódásüvegalj-szemüvegű, olcsó kaján gömbölyűre hízott állománnyal, illetve megfelelő számú közteressel.

Ami pedig a legendás 51-es villamost illeti: "vezető állásban dolgozó" ismeretségem szerint van ellenőrzés, igaz, meglehetősen ritka, és gondolom, a csúcsot is elkerülik a csapatok. Ilyenkor a hatást fokozandó központilag lezárt a jegykezelőket, a népek meg néztek, mi történt. (Mellesleg elég nagy troll az illető, és más húzásokkal is szórakoztatta magát, csodálkoztam is mindig, hogy nem verte meg sose a különleges igényű utazóközönség névvel is illethető társulat.)

BéLóg 2015.12.14. 21:20:47

@cso zsi: Én meg -- mivel nem vagyok ismerős, most megtudtam, nem az 51-es villamossal van baj, mert ez egy rövid szakaszon jár az Ady Endre úton, hanem az 50-essel ami Pestlőrincre megy ki, jóóóóó hosszan...

@Perillustris: Ez meg azóta jutott eszembe. Képzeld, rendszeresen be szoktam ugrálni az Állatkertben a tigrisek kifutójába, de még soha SEMMI bajom nem lett belőle!

Perillustris 2015.12.14. 23:23:49

@BéLóg: Oké, én elhiszem. Legyen az, hogy te beugrasz, és én filmezem. Én meg utazom az 50-essel, és te filmezel, rendben?

BéLóg 2015.12.14. 23:49:03

@Perillustris: Állok elébe!
A feltétel: Úgy ugrok be ahogy MINDIG is tettem. A tigris a picsába ki van zárva! (Erre nem gondoltál mi?)
A te feltételed?

Perillustris 2015.12.15. 00:16:24

@BéLóg: Elég erőltetett, csak így tovább! Nyilván én meg arra gondoltam, hogy a Száva kocsiszínben tologatják a villamost, miközben én ülök rajta.

BéLóg 2015.12.15. 01:19:48

@Perillustris: Mitől erőltetett? Attól hogy nem tudtál kombinálni? Beírásod alapján fogadni mertem volna erre.
"Én rendszeresen járok arra de még sosem..." --hát ezaztán marha nagy ellenvélmény! Pont mint ahogy én a tigriskifutóba ugrálok!
Tudo engem még sosem vegzáltak a BKV ellenőrök, sőt még utánan se szólnak ha nem mutatom fel a jegyet JÓL lthatóan, csak úy kutyafuttában. Ennek vannak bizonyos LOGIKUS okai.
Szóval ha te mondjuk 130 kiló vagy és két méter, meg láthatóan K1-es európabajnok, akkor VALÓSZÍNŰLEG életed végéig konfliktusmentesen járkálhatsz bárhol.
Ellenben egy, mint mondtam, huszonéves elég jól kinéző, de csak 160 centis lány a 65 kilójával, a legláthatóbb dolgokkal, úgymint átlagos középkategóriás telóval meg a tanuláshoz kötelező laptoppal éjjel 10 után, talán már nem ugyanez a kategóia...
Vagy másképp látod?

Én mindig azt tanultam, a bajt jobb ELKERÜLNI mit "megoldani", teljesen egyet értek azokkal az ismerősökkel, akik akár a huszonéves GYEREKEIKÉRT is elmennek kocsival éjjel a BIZTONSÁG kedvéért.

Neked ettől függetlenül tényleg a legjobbkat kívánom, mert csak azt szeretném, hogy mint én is, bele tudjál egy kicsit gondolni MÁSOK életébe anélkül, hogy ilyen gúnyos "ki tudják-e törölni a seggüket" vicceket eregetnél.

Legvégül pedig talán BKK-nak kellene valamit tenni az ellen, hog a 51-es villamos (és a 99-es busz) ne a hajlékonyak melegedője, ne a részegek utlsó balhés helye, illetve ne a kétesalakok potenciális vadászterülete legyen.
Talán ebben is egyet tudunk érteni?

Albu 2016.01.07. 00:22:48

Okl. közlekedésmérnök vagyok, kitüntetéssel végeztem. Tök fölöslegesen. Kéri valaki a papírt, szívesen odaadom neki. : (

Izo 2016.04.14. 22:12:35

No, érik a bal-jobboldali összefogás? :)