14

jan

Aki helyettünk volt bátor - in memoriam Cseresznyés Pál

Címkék: gyász 1990 fekete március Marosvásárhely Cseresznyés Pál

Tweet

Szigorúan indul ez az év, hullanak a legendák. És az ember megint azon kapja magát, hogy nekrológot ír.  Ezúttal nem egy rocksztár, vagy híresség távozott - hanem egy átlagember, aki átlag alatti időkben élt, és átlagon felül állt helyt.

Nem huszonéves suhancként, hanem meglett ötven éves emberként szállt szembe az őrjöngő román soviniszta söpredékkel '90 éjfekete márciusában Marosvásárhelyen. Együtt ugrált át a román tankokon a Nyárád-menti hatvan-hetven éves bácsikkal, és a hidegvölgyi cigányokkal, hogy kitakarítsák a mocskot a székelyek fővárosából. És közben fejbe rúgott egy földön fekvő embert. Nem szép dolog. De azok, akik bölcs humanistákként ezen szörnyülködtek, rendszerint nagyvonalúan átsiklottak afelett a tény felett, hogy az "áldozat" pár perccel azelőtt még a felfegyverzett román söpredékkel vadászott magyarokra a városban.

Az anyaország eközben igazi hitvány mostohaként a kisbolt előtt piált, miközben a gyerekét tízen verték a játszótéren. És Budapest mélyen hallgatott akkor is, amikor aljas koncepciós perben "tett igazságot" a román hatalom - kizárólag magyarokat bíróság elé állítva, és meghurcolva. A magyar kormány nem vállalta, hogy kiálljon egy "különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérlet" gyanúsítottja mellett. Tíz év börtönt mértek rá - többet, mint a '89-es temesvári vérengzés tömeggyilkosaira.

Miközben Pesten Kovács Lászlóék pezsgőt bontottak a magyar-román alapszerződés megkötésére, a jilavai a börtönben a smasszerok a román köztörvényesek közé lökték Cseresznyés Pali bácsit, és még használati utasítást is mellékeltek hozzá:

"Itt van a románok gyilkosa, azt csináltok vele, amit akartok!"

És azt is csináltak. Megalázták, megverték, szemébe csípős paprikát dörzsöltek. Hat pokoli év után Románia elmúlt 100 évének egyetlen emberszabású vezetője, Emil Constatinescu kegyelmének köszönhetően szabadult. Karácsonykor mehetett haza. Mehetett volna - ha lett volna még hova. Felesége belehalt a pokoljárásba, a saját lakásához sem volt kulcsa. Kicsiny rokkant nyugdíjából élt. Hiába indítottak számos gyűjtést a megsegítésére, a pénz nagy része kézen-közön eltűnt, mielőtt eljuthatott volna hozzá. Idős korában azt nyilatkozta, többre becsül sok románt, mint magyart, mert nagyon sokan elfordultak tőle szabadulása után. Féltek kezet fogni, együtt mutatkozni a román nemzet első számú közellenségével.

és ő 2008-ban, könyvének második kiadásához írt előszavában mégis ezt írta:

"Mindenkinek megbocsátok, az igazságszolgáltatást pedig a jó Istenre bízom, rendelkezzék mindazok felett, akik másnak rosszat tettek".

Hős volt egy hősök nélküli világban, cselekedett, amikor mindenki csak a száját jártatta. Meghurcolt volt egy olyan korban, amikor papíron már senkit sem lehet meghurcolni. Saját közösségének egy része is hátat fordított neki és cserben hagyta az az anyaország, amelynek 25 éve van benne az alkotmányában, hogy "felelősséget érez" a határon túli magyarságért. Helyettünk volt bátor, helyettünk volt áldozat..

Az ő sorsában minden benne volt, amit az elszakított nemzetrészek elmúlt negyed, fél, meg egész századáról tudni kell. Amikor megállunk a sírja előtt, tudnunk kell, mekkora adósság nyomja a vállunkat - most már nem az ő irányába, ő már egy sokkal jobb helyen van, mint e sorsverte, nyomorult Közép-Európa.. Magunknak tartozunk. Azzal, hogy legalább néha megpróbálunk tized olyan bátrak lenni, mint ő volt.

Balogh Gábor

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.