Töredékáron vehetik meg az önkormányzati lakásokat a bérlők egy fideszes javaslat szerint. Az elképzelés Kovács Péter XVI. kerületi (amúgy kormánypárti) polgármester precíz megfogalmazása szerint egy marhaság – de az ellenzék tekintélyes részének ismét sikerült a tálcán kínált kommunikációs magaslabdával önmagát fejbe csűrnie.

A jogszabály elsődleges célja a hatalom részéről minden bizonnyal az, hogy az budai várnegyedben lakásokat bérlő NER-társak ne legyenek kiszolgáltatva az I. kerület ellenzéki vezetésének, inkább vághassák zsebre nyomott áron a csillagászati értékű ingatlanokat. Csakhogy törvényt hozni egy szűk haveri kör számára, kizárólag egy adott városrészre érvényesen nem lehet. Így, hát a tervezet az ország összes önkormányzati lakásbérleményére vonatkozik (kevés kivétellel, például a szükséglakásokra nem). A nem fideszes sajtó és az ellenzéki politikusok nagy része azonban kizárólag a budavári NER-telepesek nagy bizniszéről beszél – no, meg a lakásmaffiáról.

Kétségtelen tény, hogy sok csóró bérlőt kereshetnek majd meg bőrdzsekis, makkoscipős üzletemberek azzal, hogy „Szia, uram, perpillanat nincs elég kessed a kecó megvételéhez? Fordulj hozzánk bizalommal!” És valószínűleg lesznek nem kevesen, akik fordulnak is, aztán majd jól át is verik őket -  vagy egyszerűen csak fillérekért megveszik tőlük a frissen szerzett lakásokat.

Csakhogy tízezrével akadnak egyszerű középosztálybeli emberek, akik a nagy lehetőség láttán egyszerűen összekaparják, vagy teljesen legális banki hitellel megfinanszírozzák a vételárat, hogy lehessen végre egy saját lakásuk – vagy persze azért is, hogy ők is jó áron túladjanak rajta.

Ez persze rohadtul nem igazságos – de egy igazságtalan kedvezménnyel élni messze nem bűncselekmény.

Amikor viszont Karácsony Gergely arról beszél, hogy az új szabályozás nyertesei „az ügyeskedők, fideszes csókosok, és konkrétan a lakásmaffia” lesznek, akkor lényegében bűnözőnek bélyegez rengeteg olyan családot, akik semmi másra nem készülnek, mint, hogy éljenek egy törvény adta lehetőséggel. Amikor a Jobbik ezeknek a lakásvételeknek a felülvizsgálatát ígéri, akkor törvényesen szerzett magántulajdonok szentségét kérdőjelezi meg.

És ezzel pontosan abba a pofonerdőbe szaladnak bele, amit a Fidesz ültetett nekik.

Hiszen gondoljunk csak bele: Orbánék most úgy készülnek potom áron lakásokat osztogatni, hogy az államnak ez egy forintjába se kerül, a sok milliárdos veszteséget elszenvedő önkormányzatok sirámai meg aligha hatják meg azokat, akik 10-20-30 százalékos áron jutnak ingatlanhoz. Ha pedig mindenféle fideszcsicskának, meg maffiózónak lehordja őket az ellenzék, még gyorsabban ájulnak bele a narancsölelésbe.

Persze, ahogyan a földosztó Károlyi Mihály, úgy a lakásosztó Orbán Viktor is csupán mítosz, a cechet valakinek állnia kell. Nem, nem elsősorban az önkormányzatoknak. Nekik is rossz, de, ahogy fentebb írtuk: ez csak őket érdekli igazán.

A számlát elsősorban a jövő életkezdői fizetik meg. Azok, akik pár év múlva szeretnének a mamahotelből egy önkormányzati bérlakásba költözni. Csakhogy addigra ilyen széles e hazában alig lesz már.

A jelenlegiek nagy részét megveszik, olyan balek önkormányzat meg nem lesz, aki újakat építene, vagy vásárolnia, ha startból elveszti értékük 70 százalékát.

 

szomoru.jpg

 

A kormány most néhány tízezer bérlőnek valóban élete nagy lehetőségét kínálja – s ennek oltárán feláldozza a mai tizen-huszonévesek jövőjét. Persze ők nem részei a Fidesz célcsoportjának. Nagy többségükben csak röhögnek a szalonnaszagú kamu népi bölcsességekkel felfegyverkezve szabadságharcoló Koleszterin Kapitányon. A belpesti lombkoronán legelészve szomorúan kérődző Zsiráfember pedig ezúttal is kihagyta a ziccert, hogy szóljon hozzájuk – megelégedett annyival, hogy a DK harci nyugdíjasok számonkérő széke elé rángassa a kedvezményes lakásvásárlókat. 

A lájkokat mindenki begyűjtötte, az éppen aktuális gyűlöltellenség alatt begyújtották a kommentmáglyákat. A lángok közt csendesen ott ropog a magyar jövő is – de ameddig a hálakórusok és átokkomandók kántálása elnyomja, nem kell ezzel stresszelnünk magunkat.

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr8816559776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása