Ervin.jpgMa hajnalban brutálisan agyonvertek egy magyar fiatalt a délvidéki Óbecsén. A szemtanúk állítása szerint négyen rugdosták és verték, majd kővel is megdobták. A delhir.com értesülései szerint a támadók szerb nemzetiségűek voltak, tehát a gyilkosság hátterében etnikai indíttatás is állhatott.

Nem egyedülálló esetről van szó, sajnálatos módon az utóbbi időben rendkívüli módon elszaporodtak a magyarok elleni támadások a Délvidéken.

Nem véletlen, hogy a kisebbségek védelme iránt rendkívüli módon elkötelezett jogvédő, Tamás Gáspár Miklós azonnal tüntetést szervezett a szerb nagykövetség elé. A kezdeményezéséhez csatlakozott Heller Ágnes filozófus, György Péter esztéta, a Hallgatói és az Oktatói hálózat, az Egymillióan a Sajtószabadságért Egyesület, de ott lesz Bajnai Gordon is, aki a Délvidéken egyre inkább terjedő magyargyűlöletre kívánja majd felhívni az egybegyűltek figyelmét. Meg nem erősített információk szerint a demonstráción részt fog venni Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is. A rendezvényt az ATV élőben közvetíti.

A HaHa azt ígérte, hogy amennyiben Szerbia nem teljesíti a délvidéki magyar fiatalok védelme érdekében megfogalmazott követeléseiket, úgy el fogják foglalni a budapesti szerb nagykövetséget és addig nem távoznak onnan, amíg Belgrád nem biztosítja az alapvető kisebbségi jogokat.  

Mesterházy Attila, kemény hangvételű üzenetben szólította fel Belgrádot az ügy azonnali kivizsgálására, egyben arra kérte Martonyi János külügyminisztert, hogy a diplomácia minden eszközével gyakoroljon nyomást a szerb kormányra annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.

A brutális támadásra válaszul Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt javasolta, hogy az ügy tisztázásáig függesszék fel Szerbia csatlakozási tárgyalásait. A kezdeményezését az EP összes frakciója tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta.

Voltak azonban olyanok is, akik azonnal cselekedtek. Mintegy 100 magyar liberális értelmiségi írta alá azt a petíciót, melyben élesen tiltakoztak az szerb szélsőjobboldal előretörése ellen.

A mese azonban itt véget ért. Mindannyian tudjuk, hogy a fentebb leírtak sosem fognak megtörténni és elhangzani.  Csupán arra kívántuk a figyelmet felhívni, hogy a tolerancia bajnokainak hogyan is kellene viselkedniük, ha valóban a szívükön viselnék az ország és a kisebbségek sorsát. Illetve valóban származástól függetlenül úgy éreznék, hogy az emberi élet védelme mindennél fontosabb, még abban az esetben is, ha „csak” egy magyar fiatalról van szó.

Nem tudjuk, még kik az elkövetők, és azt sem, valóban etnikai gyűlölet áll-e a gyilkosság mögött. Ám ez hasonló esetekben sosem jelentett akadályt számukra, ha jó alkalmát látták egy jóízű közös rettegésnek. Még a kanyarban sem voltak a cigánygyilkosságok ügyében nyomozó rendőrök, amikor a liberális értelmiség már kórusban könyörgött Európa segítségéért a gyilkos szélsőjobboldali veszedelem ellen. A mai napig nem tudjuk, ki szidalmazta az utcán Schweitzer József főrabbit, de a Mazsihisz máris a "Magyarországot elöntő "gyűlölethullámról sikoltozott

Úriember biztosra nem fogad, így aztán nem írjuk, hogy "fogadni mernénk": most hallgatni fognak. Ordítani fog a csönd. Pedig Jónás próféta nekik is üzeni: "Mert vétkesek közt cinkos aki néma!"

 Széljegyző

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr375139923

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.18. 12:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SingleSide 2013.03.17. 23:11:06

Telitalálat. Ennek a hírnek vezető cikknek kellene, hogy legyen minden híradásban.

Ezzel szemben mínuszos hírként sem szerepel sehol.

Egyszerűen elképesztő, és felfoghatatlan.

Nyuszika158 2013.03.17. 23:19:09

@kohn-orsós-munteanu-francois: ma, 2013-ban, egy magyar-agyonverés nem éri el az ingerküszöböt.

Viszont az rtl híradóban pár órája benne volt, hogy egy amerikai nő behajtott egy gyorsétterembe. 1 hetes "hír".

BitPork 2013.03.17. 23:50:50

Ha már a bal oldalt piszkálod: mi a különbség a vizsgálat eredménye utáni téma felvetés és a megelőlegezett , vélelmezett eredmény felkapása között? Mindkettő hibás, csak utóbbi az önégetésen túl okozhatja még 2 ország viszonyának és a délvidéki magyarok helyzetének drasztikus megromlását is.

JewRivers 2013.03.17. 23:51:14

Érdekes, TGM úgy tűnik sosem tanul.

2005. május 17-én lefasisztázta az országot, kijelentve, hogy "Leszúrtak egy fiút a fasiszták". Majd kijelentette azt is, hogy nem kívánnak olyan országban élni, ahol faji üldöztetés van.

A Moszkva téri rendezvényen roma szervezetek és az SZDSZ politikusai, jogvédők jelentek meg.

Egyedül Tomcat blogger állította, hogy roma szúrt romát. őt elvezették a rendőrök.

Majd kiderült, a tettes is roma, és vallomásából, hogy az áldozat késsel fenyegette, akinek előtte és utána is volt késelésért büntető ügye.

TGM később elismerte, tévedett.

Sem akkor, sem most nincs egyértelmű bizonyíték, hogy etnikai indíttatásból történt, de TGM már ismét tüntetést szervez.
Demszky helyett (mellett) ott lehet viszont Bajnai Gordon.

Hajrá!
Szép dolog kiállni a magyarokért!

ob.szerver 2013.03.18. 00:00:54

Egy 17 éves szerbiai magyar fiú halálát használjátok fel egy kis belföldi szarkeverésre. Hogy a részletek ismerete nélkül, az már nem is lényeges.

Ti semmitől nem undorodtok? Leginkább attól, amit a tükörben láttok?

Alonee 2013.03.18. 00:10:05

Micsoda hulladék poszt. Tudunk erről a szegény srácról egyáltalán valamit? Biztosan tudjuk, hogy a szerbek voltak és az etnikai szándék is bizonyított? Dehogy. Ez megint csak arra jó, hogy szembeállítsuk egymással a népeket. Igaza volt a fenti kommentelőnek, kis szarkeverő vagy.

ruhabűnözés 2013.03.18. 00:21:15

@Alonee: hulladék az anyád, aki a világra szart.

tundrazuzmo (törölt) 2013.03.18. 00:21:36

A magyar szélsőjobbot nem kell mentegetni, pontosan ugyanolyan undorító a rasszizmusa mint a magyarverő szerbeké.

Érzelemmentesen vernék agyon magyar rasszista gyilkossal egy szerb magyargyilkost. Szerencsére azért a konkrét gyilkosságok száma elenyésző a farokméregetős rasszista szóprábajok száma mellett.

komissarlajos 2013.03.18. 00:25:37

A 60-as évek közepén egy írónk azt találta mondani, hogy a magyar amúgy elég fasisztoid nép. Nosza, ki is zárták az Írószövetségből. (Tán Garay volt, nem emlékszem) 2013. Most mi a helyzet?

komissarlajos 2013.03.18. 00:28:28

Amúgy visszakereshető, hogy ezek az ügyek szombat, vagy vasárnap hajnalban történnek.Amikor bezárt a kocsma.

SingleSide 2013.03.18. 00:30:55

@Alonee: Szerinted ez a poszt fogja "szembeállítani egymással a népeket"? Magyar-ölés történt Szerbiában, ahol MINDENNAPOSAK a magyar-elleni verések, gyilkossági kísérletek! Te idióta barom állat.

SingleSide 2013.03.18. 00:31:49

@komissarlajos: és ez mit jelent??? Hogy zárás után öljünk egy kis magyart???

bigthereal 2013.03.18. 01:12:55

@Alonee: te vagy a hulladék!

ha magyarokat vernek/ölnek, az nem számít, azt lehet, csak ne sértsük meg a rablóállamokat, mert akkor mi lesz az ott élő magyarokkal...

mi lenne?

elhátráltunk a falig, ennél nincs hátrább, nincs tovább!

és ez a gyalázat nem szerepel sem az indexen, sem a hírekben, sem sehol!

mély csend és hallgatás, mert magyart lehet verni/ölni...

az ilyenek miatt, mint te is vagy...

Madibainges 2013.03.18. 01:27:54

A Hallgatói Hálózat egyik aktivistája vagyok. A HaHa önszerveződő diákmozgalom, mely a civil szerepvállalást az oktatáspolitika terén valósítja meg. Az utóbbi időben a negyedik alkotmánymódosítás ellen is felléptünk, nem csak azért, mert két, oktatáspolitikát érintő passzusa is van (egyetemi autonómia megszüntetése, röghöz kötés), hanem mert a jogállami kereteket is szétbarmolja (ami bzonytalanságba taszítja az ország jövőjét és jelenét, ezért általános probléma). Nem a kisebbségi jogok védelmére alakultunk. Nem vagyunk baloldaliak. Semmi közünk nincs Mesterházyhoz. Emellett viszont foglalkoztatnak a társadalmi kérdések és problémák (melyeket általában az oktatáson keresztül közelítünk meg), ugyanígy a határon túli magyarok helyzete is.

Az általad említett hír egy sajnálatos, ám mindennapos (emiatt még sajnálatosabb) utcai támadásról szól, amelyről te feltételezed, hogy etnikai indíttatású. Ha így van, tényleg szar ügy. Pont ugyanolyan szar, mint amikor cigányok vernek magyarokat, magyarok vernek cigányokat, törökök vernek bolgárokat, szlovákok vernek lengyeleket, franciák vernek arabokat.

A Fidesz alkotmánymódosítása viszont egyáltalán nem mindennapos dolog. Kiemelkedően kétségbeejtő, kivételesen fos lépés, ami amúgy a konzervatív értékekkel is szembemegy. (A nagymama és unokája elhunyt szülőkkel már nem család? Hol van itt a keresztényi szeretet?) Azokat a szabadságainkat csorbítja, amelyek a társadalmi felelősségünkből következő kötelességeink teljesítéséhez szükségesek. Pl: egyetemi autonómia. Én, társadalomtudományokat tanuló hallgatóként nem számíthatok arra, hogy az anti-intellektuális, dilettáns kormány a társadalomtudományi kutatásokat, képzéseket fogja támogatni, mert olyan ignoráns, hogy nem ismeri fel azok jelentőségét, és fröcsögő pofával McDonald's-oz. Márpedig a kancellárokon keresztül ők fogják mindezt irányítani.

Visszatérve a rasszista atrocitásokra: az ilyesmik ellen lehet tüntetni, fel lehet lépni, de ez csak akkor igazán hatásos, ha e mellé sok ember áll mindkét oldalról, különben csak a pártosodást mélyíti (lásd: zsidó libsik, náci jobbosok) Az etnikai konfliktusok egyik legjobb csillapítója az integrált oktatás. Belátható, hogy a közös nevelkedés hogyan szünteti meg ezeket a kreált különbségeket, de egyébként bizonyítottan bevált módszer, az Egyesült Államokra szokás ilyenkor a leginkább mutogatni, de európai példák is vannak (Anglia, Franciaország). Nem tudom, milyen az oktatás Szerbiában, de ha nem ilyen, ideje lenne elkezdeni bevezetni, felvilágosult magyar és szerb tanárokkal.

A konszenzuskeresés, az ellenségképek elvetése, a konstruktív gondolkodás tud ilyenkor segíteni. Vétkesek közt cinkos aki néma, de aki gyűlölettel felel gyűlöletre, szintén vétkes. Ezt egy Jézus nevű alak tanította egykoron.

s 2013.03.18. 01:45:06

A magyar hadsereg lemegy a helyszínre, és tart egy békés hadgyakorlatot. Semmi extra, csak egy béké hadgyakorlat. Szerintem ez megoldja a problémát.

Naxalite 2013.03.18. 03:40:43

Fogalmam sincs hogy te törpfalván élsz, vagy egy szivárvány tövében, hogy ilyeneket komolyan leírsz?

Integrált oktatás, és annak iskolapéldája mint anglia és franciao.? Láttál te híreket mostanság, amikor az arab, bevándorló, diák-fiatal csőcselék lenullázott pár párizsi és londoni kerületet? Az integrált oktatás egy csődtömeg, csak visszafogja a normálisan haladni akaró diákokat, javaslom példának nézd meg pár borsodi település általános-középiskoláját.

A poszttal teljesen egyetértek, az elején felsorolt uraknak nem mozgatja meg az ingerküszöbét egy ilyan esemény, aminek kapcsán nem tűzhetnek ki egy sárga csillagot a mellkasukra.

Fullánkos Algol 2013.03.18. 05:40:13

Az itteni jobboldal értelmezése szerinti magyarság ugyanúgy nem lesz emberszámba véve, mint ahogy az egy-két millió cinkosuk sem veszi emberszámba az ország többségét.

csavari 2013.03.18. 05:52:07

A szabadkőműves besúgó lakhely áruló martonyi szerint minden a legnagyobb rendben a szomszédokkal! nagyon remélem, hogy személyesen is megtapasztalja az állítását és kezét-lábát eltörik a kedvencei! Érdekes módon a liberális söpredék nem is vesz róla tudomást bezzeg ha a izraeli zászlót égetnek akkor már intervenciós csapatokat hívnak az ország ellen! meg vannak sértődve ha néven vannak nevezve ezek a Magyar gyűlölő férgek, bocsánat a férgektől sértésért!

EddieCivic4g 2013.03.18. 06:18:52

@csavari: Izraeli zászló égetése elég egyértelmű, nincs mit magyarázni, vagy bizonyítani.
A délvidéki esetről mit tudni? 4 fiatal halálra vert egy 5. fiatalt. Tudja valaki, hogy ez azért volt, mert magyar, vagy részben azért volt, mert magyar, vagy semmi köze a magyarságnak a gyilkossághoz?
Érdekes, hogy a jobboldal szerint a baloldalt/inkább nemjobboldal/ nem érdekli az eset, holott a jobboldalt is csak annyira érdekli, hogy lehet miatta ócsárolni a nemjobboldalt.
Sajnálom a srácot.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.18. 06:23:02

@s:
Ha a magyar hadsereg odamegy, akkor a szerbek 2 perc alatt eszik meg őket. A teljes hadsereget, technikástul, felszerelésestül.

Kédezz meg bárki vajdasági magyart, aki a szerb hadseregben volt katona.

A mostani eset pedig nem kis mértékben köszönhető a népeket egymás ellen hangoló Orbán-féle fasisztáknak.

dr. Közbiztonság Szilárd 2013.03.18. 06:23:58

Ja, meg a Vona-féléknek.
Meg a 64 vármegyéseknek.

Kerek négyszög 2013.03.18. 06:42:01

Az ilyen támadások egyenes arányban állnak a magyarországi szélsőjobboldali, neomyilas mozgalom megerősödésével, akik egyre erősödő revízionista hangot ütnek meg. A határon túli magyarság legnagyobb ellenségei a magyar (mélymagyar)jobboldal, akik szinte kiprvokálják az ilyen támadásokat. Ez az ő malmukra hajtja a vizet.

bolsipörkölt 2013.03.18. 06:47:00

A mély hallgatás sajnos nem nem lep meg senkit. (Bezzeg, ha a rezsicsökkentés ellen kell kiállni...)
Ez önmagában érthető lenne, ha antimagyar külföldiek tennék (pl szerbek), de itt Magyaroszágon történik. Köztünk.

hot-spot (törölt) 2013.03.18. 07:23:28

Szerintem válaszul agyon kéne verni a szerb nagykövetet és ámen.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.03.18. 07:31:50

minden egyes ilyen esetben, egy-egy fiatal eleteert cserebe 10 rohadekot kene felakasztani!

5 szerb nacionalistat, 5 magyar fasisztat.

aztan kuss lenne.

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.03.18. 07:38:22

jah, es te kis sunyi popsztolo! kmondhatnam, hogy jellemzo az oldaladra ez a sunyi szarkeveres, de nem tehetem, mert amikor miferencunk videjot posztol a hofuvas kozepen a patasordognek, ahelyett hogy az esedekes napi onlehuzzamagatatoaletten eloadast gyakorolna, akkor sajnos ra kell ebrednem, hogy ez a sunyi szarkeverosdi, ez nalunk oldalfuggetlen.
Ettol viszont ne erezd magad jobban, mert nem mentseg a szamodra, mert hanyadek, ahogy egy fiatal halalan rugozol.

val 2013.03.18. 07:38:33

@kerek négyszög: "Az ilyen támadások egyenes arányban állnak a magyarországi szélsőjobboldali, neomyilas mozgalom megerősödésével, akik egyre erősödő revízionista hangot ütnek meg. A határon túli magyarság legnagyobb ellenségei a magyar (mélymagyar)jobboldal, akik szinte kiprvokálják az ilyen támadásokat. Ez az ő malmukra hajtja a vizet. "

Mondd csak, te honnan bújtál elő? A szagod alapján valamely pöcegödörből.

Ott már akkor irtották a magyart, amikor te még meg sem születtél. Ennek a gyereknek meg még meg sem száradt a vére, te szerencsétlen. Menj és írogass a szombat.orgon a zsidóknak, hogy ők a hibásak minden meggyilkolt zsidóért!

Most pedig nagy levegő és bújj vissza abba vörös szarba, ahonnan jöttél!

csavari 2013.03.18. 07:49:23

@EddieCivic4g:

Minden esetben Magyarságáért gyilkolták verték a Magyarokat az összes elrabolt területen! Nagy kár, hogy te nem kerültél oda, hogy saját bőrödön érezd a internacionalista söpredéket!

Én is itt vagyok 2013.03.18. 08:01:19

Na, a Nácik megint tesznek egy kicsit a tűzre. Ettől még jobban fogják utálni az ottani magyarokat.
Egyébként bizonyított már, hogy etnikai alapu volt az indíték?
S ha mondjuk, horvát, szerb, roma lett volna akkor is ekkora lenne a felháborodás? Vagy azokat lehet ölni szabadon? És amikor a magyarbűnözők, egy sima kocsmai verekedésben leszúrnak egy másik magyart bivalybasznád-alsón?

WhyCantITouchIt? 2013.03.18. 08:15:43

A konkrét válaszlépés elmaradása ez esetben még nem is olyan aggályos (és talán még a helyzeten is rontana), az sokkal inkább hogy egy darab hír nincs róla sehol.
A magyar sajtó egy szégyen...

2013.03.18. 08:22:22

@Madibainges:

Aha, egy magyar meggyilkolása egyenlő azzal, hogy "szlovák ver lengyelt".

Ebből is látszik, hogy mennyire vagytok magyarok te baromarcú. Semennyire.

VéKá 2013.03.18. 08:22:23

Itthon orrba szájba gyapálják a félnégerek a magyarokat. az sem érdekel senkit.
Amúgy meg minek kellett fltépni a Trianont, talán most nem gyűlölne minket mindenki.

Saliko 2013.03.18. 08:24:43

Ugye senkit nem zavar, hogy a Fidesz Újvidék ügyében hallgat, mint szar a fűben? Persze, onnan alig jön szavazat, nem úgy mint Erdélyből, ahol délceg gárdahadnagyunk lovon vonul be márc. 15 alkalmából.

És éppen TGM írt nyílt levelet a szerb miniszterelnöknek - tessék utánanézni, ha valakit a tények nem zavarnak nagyon.

2013.03.18. 08:26:46

Kiváló poszt.

A haladó baloldali demokraták ilyenkor lapítanak mint szar a fűben, mert nekik csak az fáj, ha egy szellem rátüsszent schweitzer rabbira.

$pi$ 2013.03.18. 08:27:10

@DR. DR. DR. rasztaparaszt: "minden egyes ilyen esetben, egy-egy fiatal eleteert cserebe 10 rohadekot kene felakasztani!

5 szerb nacionalistat, 5 magyar fasisztat."

És mond csak te mennyivel vagy külömb mint az az "5 magyar fasiszta"? Véletlenszerű akasztásokat követelsz, de gondolom a lelkedben belül meg vagy győződve, hogy te mennyivel különb vagy, ugye?

És mond csak, ha megfognák a grabancodat, hogy "ez itt akasztásokat követelt, fasiszta, legyen ő a negyedik!" és elkezdenének rángatni a lámpavas felé, akkor gondolom fel lennél háborodva, ugye?

És végül, de nem utolsósorban hány "magyar fasisztát" tudnál felsorolni, akik gyilkoltak? Nehogy a cigánygyilkosságokkal gyere, fasiszták nem töltenek éveket kibucban, azt nem veszi be senki. Nah? Nincs ilyen? Akkor csak azért akasztanál fel párat, mert más a politikai nézetük mint a tied?

Ez a rohadt nagy helyzet! Olyan ma a világ, hogy az antifasiszták állandóan akasztanának, a "fasiszták" meg nem. Kifordult világ? Mindig is így volt? Talán soha nem tudom meg.

rkg 2013.03.18. 08:31:08

gondolom a poszter sem szervezett tüntetést, fogalmazott meg petíciót vagy fordult felsőbb fórumokhoz. nem az áldozat érdekli őt valójában, az csak apropo. a lényeg hogy TGM-re, Hellerle, Mesterházyra, stb onanizáljon egy jó nagyot - persze ő jobb kézzel. mert az a lényeg.

regress 2013.03.18. 08:34:33

@libbancs: te mit olvastál?pont a balosok tiltakoztak.mocskos szájú kommunista kövér lapít,onnan nem nagyon számítanak szavazatra,a délvidék le van szarva

Llee 2013.03.18. 08:41:02

Egy nagyon rövid történet:

Volt egyszer egy délszláv háború. Egy magyarul is beszélő horvát nemzetiségű ismerősöm részt vett benne. Kiképzett usztasaként a szerbek ellen harcolt, eredményesen, hiszen életben maradt.

Történt egy napon, hogy három másik katonával együtt elege lett az egész gyilkolászásból, és úgy döntöttek, dezertálnak Magyarországra. Átszöktek a határon, a határátkelő őrsparancsnoknak leadták a fegyvereiket, majd menedékjogot kértek.

A négy katona, újra kezdhette az életét. Volt, aki Magyarországon, volt, aki tovább ment más országba, volt, aki haza ment a háború vége után.

A négy katona közül az egyik horvát, a másik bosnyák, a harmadik szerb s a negyedik magyar volt...

Ennyi.

Reszelő Aladár 2013.03.18. 08:41:02

@Madibainges:
Ecsém, járj arrafele egyszer záróra után, és beszélj magyarul. Bunyó közben meg lobogtasd az útleveled, hogy te nem is szerb állampolgár vagy.
Miután reggelre ellátták a sérüléseidet, üzenhetsz haza, hogy ott is tiporják a hallgatók jogait.

Valahol emberek halnak meg azért, aminek születtek, te meg a család definícióján kattogsz? Felőlem mehetsz Norvégiába orvonak, csak létszi had ne nekem kelljen ezt kifizetnem. (KB annyi adüt fizetek mint a te képzésed). Te meg a diákhitelem kicsit sok lennétek.

WhyCantITouchIt? 2013.03.18. 08:43:41

@regress: "A mese azonban itt véget ért."

WhyCantITouchIt? 2013.03.18. 08:49:47

@Madibainges: Embereket ölnek a származásuk miatt? Szar ügy. Jah.
És még ti papoltok itt másoknak az emberi jogokról?
Nagyon el vagytok tévedve srácok.

gabesz7004 2013.03.18. 08:54:07

Na most tényleg menjen az összes libsi a jókurvaanyjába innen! Igen, szerbek vertek magyart, ahogy minden hétvégén ez megy Óbecsén, Temerinben és lassan az egész Délvidéken! Amennyiben néha visszaütnek a magyarok mert védekezni próbálnak, akkor azonnal elviszik őket etnikai feszültségkeltésért! A rácokat soha, mindig csak a magyarokat, pedig az elég hihetetlen hogy 1-2-3 magyar támad rá 8-10-15 rácra! A bíróság pedig olyan szinten elfogult, hogy az Enszből kellene kitiltani szerbiát!

$pi$ 2013.03.18. 08:55:55

@Llee:
"A négy katona közül az egyik horvát, a másik bosnyák, a harmadik szerb s a negyedik magyar volt..."

Klasszikus humbug történet. Nem azért, mert lehetetlen, hanem azért, mert süt róla, hogy a dolgok nem így szoktak történni. A kitalált történetek mindig szépek, kerekek, tanulságosak és egyetlen zavaró tényező, egyetlen felesleges elem sincsen benne.

"Átszöktek a határon, a határátkelő őrsparancsnoknak leadták a fegyvereiket, majd menedékjogot kértek."

Aha! Odasétáltak fegyveresen, ittak egy kávét, kedélyesen elbeszélgettek és átadták a fegyverüket. A határőrök meg szabadkoztak, mondták, hogy "ugyan béláim, vigyétek csak nyugodtan magatokkal", de ők leadták, mert már nem volt rá szükségük. Nem is fektették volna meg őket a határon mielőtt megszólaltak volna, a világért sem. Meg annyi eszük sem volt, hogy a zöldhatáron eldobálják a fegyvereket, semmi esetre sem.

okostojgli (törölt) 2013.03.18. 08:56:25

"tehát a gyilkosság hátterében etnikai indíttatás is állhatott."

Viszont BIZTOS, hogy magyarok fagytak halálra OTTHONUKBAN a hétvégén.
A rezsicsökkentés zászlaja alatt.

Mész te a káanyádba, tetves provokátor.

$pi$ 2013.03.18. 09:02:09

@okostojgli: "Viszont BIZTOS, hogy magyarok fagytak halálra OTTHONUKBAN a hétvégén."

Én nem hallottam olyat, hogy valaki az othonában fagyott volna halálra. Amiről hallottam, az az udvaron történt. Nyilván rosszul lett vagy ilyesmi.

Ha te mást hallottál belinkelhetnéd, igazán kíváncsi vagyok rá.

Le_Penseur 2013.03.18. 09:04:52

Az üggyel kapcsolatosan:

- Áder János elnök telefonon kereste meg a szerb elnököt hogy tájékoztatást kérjen a konkrét esetről.

- Orbán Viktor kormányfő levelet írt Ivica Dacic szerb miniszterelnöknek, hogy tájékoztatást kérjen a konkrét esetről.

- Dr Pintér Sándor belügyminiszter levelet írt a szerb belügyminiszternek, hogy tájékoztatást kérjen a konkrét esetről.

- Dr Semlyén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes bocskaiban ülte meg a lovat, így vonult be Kézdivásárhelyre, itt rövid beszédben ítélte el a sajnálatos etnikai alapú gyilkosságot.

- Gíró-Szász András és Selmeczi Gabriella szóvivők éles hangú nyilatkozatban ítélték el a sajnálatos etnikai alapú gyilkosságot.

- A CÖF és a Professzorok Batthyány Köre nyilatkozatban ítélték el a sajnálatos etnikai alapú gyilkosságot.

Vagy nem jól emlékszem?

A srác halála tragédia. A szerbek magyar ellenessége nyilvánvaló.

A srác halálát felhasználni egy kis libsizésre, zsidózásra: méltatlan.

Llee 2013.03.18. 09:14:51

@$pi$:

Két megjegyzés:

1. Nem humbug, hanem humbuk.

2. Lehetett volna részletezni, pl. hogyan verték ki az összes fogát, amikor elkapták, hogyan tizedelték meg a falujukat, hogyan ölte ő az ellenséget, mit érzett, amikor ölt, mit gondolt a háború elején, mit amikor lelépett etc. Nem teszem, mert a történet lényege nem ez, hanem a vége, ami elárulja a konfliktusba kényszerített emberek milyen következtetést vontak le ebben az esetben.

Bár két megjegyzést ígértem, de közben eszembe jutott egy harmadik is.

3. Remélem, ismétlem, remélem, te is megérted a lényeget, s rájössz, hová vezet a gyűlölet, mindegy ki kit gyűlöl. Hidd el az a Jézus névvel bíró emberke nem hülyeségeket beszélt, sőt mások sem, akik a szeretetről blabláznak...

$pi$ 2013.03.18. 09:18:13

@Le_Penseur: "A srác halálát felhasználni egy kis libsizésre, zsidózásra: méltatlan."

Jah, fáj az igazság... :)

Az áldozatok méltatlankodása mindig méltatlan. Amikor belerúgnak a magyarba, gyilkolják a magyar és valaki felemeli a szavát, akkor az mindig méltatlan, meg ízléstelen, meg helytelen. Amikor a tudjukkik nyavajognak az ősi sérelmeiken, akkor az mindig méltó és helyénvaló.

$pi$ 2013.03.18. 09:25:06

@Llee: "1. Nem humbug, hanem humbuk."

Dehogynem humbug. Felénk így mondják, és ez egy magyar szó. Lást wikipédia például:

"A humbug az angolból érkezett csalást, szemfényvesztést, szélhámosságot jelölő szó. Jelent még buta beszédet vagy írást, vagy megtévesztő szándékú írásbeli vagy szóbeli közlést."

"3. Remélem, ismétlem, remélem, te is megérted a lényeget, s rájössz, hová vezet a gyűlölet, mindegy ki kit gyűlöl. Hidd el az a Jézus névvel bíró emberke nem hülyeségeket beszélt, sőt mások sem, akik a szeretetről blabláznak..."

Nem az a kérdés, hogy mi a tanulság, hanem az, hogy benyomtál egy kitalált történetet megpróbálva eladni megtörtént esetnek. Most meg egy kitalált személyre hivatkozol.

Beszélhetsz nekem szeretetről, de én az igazságot mindennél többre tartom. Ha azt akarod, hogy halgassanak rád, akkor mondj igazat, ne próbálj meg meséket igazságnak eladni.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.18. 09:25:21

Igaza van a posztolónak.

Ballib tetveink saját kezűleg fogalmaznak hazánkat érintő szankciókat az EU-ban, bérrettegnek szüntelenül, és a magyarok nyílt kiirtását célzó határontúli attrocitások kapcsán mély kussban vannak.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.18. 09:35:27

@SingleSide: A kérdés mi a cél. A viszályszítás anélkül, hogy a konkrétumok ismertek lennének?

Pedig most még csak azt sem lehet mondani, hogy a média nem jobboldali.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.18. 09:42:48

@pocakos focista:
Ezen a baromságon mindig sokat röhögök..
Nézd már meg az index főcímoldalát szerencsétlen.
Minden 10 kormánykritikára, jut 1 darab ellenzék ostorozás.
És ezek a majmok panaszkodnak szólásszabadságról..
Röhej !

indapass90210 2013.03.18. 09:49:19

@Le_Penseur: "A szerbek magyar ellenessége nyilvánvaló."

Ez marhaság. Sokakat ismerek, akik dolgoztak szerbekkel, vagy sokat jártak oda, mindenki szerint sokkal normálisabbak mint pl a horvátok.

Annyi történik mindösszesen, hogy sokan bedőlnek a propagandának, vagy csak alapból keresik a balhét.

Ha a mikrokörnyezetet nézzük, Magyarországon is vannak olyanok, akik csak azért kiverik a szart másikból, mert a szomszéd faluból jött át a bálba.

Ez egy sajnálatos tragédia, de következtetést levonni belőle egy nemzet egészére nézve nem lehet.

Avenar 2013.03.18. 09:55:51

Engem is meglep, hogy nem szerepel a hírek között. Se a nol-on, se az mno-on, se a magyarhirlap-on.

Viszont, hogy bárkinek is tüntetnie kellene, azt nem hinném. Egyelőre túl kevés az információ.

pástétom 2013.03.18. 10:18:50

@$pi$: Márpedig fűtetlen lakásukban is hallnak meg rendszeresen emberek, mert nincs pénzük fűtésre. Tessék olvasni sokat.

Madibainges 2013.03.18. 10:20:54

Az etnikai villongások nem az integrált oktatás cáfolatai, hanem okai. Azért van rá szükség, mert ilyen feszültségek vannak. Magyarázhatnék szociálpszichológiáról, in- és out-groupokról meg az önbeteljesítő jóslat jelenségéről, de az úgysem ér semmit, hiszen csak a mérnökök bírnak hasznos tudással...

Mindenesetre ha érdekel valakit, olvasson utána a bicskei iskolának, ami az egyik pozitív magyar példa, meg Aronsonnak, aki fekete-fehér vegyes osztályokon tesztelte a mozaik oktatási módszert, szintén sikerrel. A borsodi településeken nem működik integrált oktatás, már csak azért sem, mert a lakosság egyre jobban szétválik, s 100%-os cigány falvak alakulnak ki. Ha együtt élnek az emberek, és kénytelenek közösen megoldani a problémáikat, jóval empatikusabbak egymással. Egy szerb sem fogja agyonbunkósbotozni azt a magyart, akinek a kislánya az ő kisfiával játszik a homokozóban. (Persze ez ennél összetettebb folyamat, de alapvetően ez a helyes irány).

Viszont kérlek, ne fröcsögjetek, megint előjön, hogy nem vagyok magyar, viszont zsidó az biztos, balos meg libsi az abszolút. Én nem provokátorozok senkit, kérlek becsüljetek meg annyira, hogy nem követtek el el alapvető attrubúciós hibákat. Azt viszont kérlek tételezzétek fel rólam, hogy nem vagyok teljesen hülye, és nem hazudok. Ennek megfelelően azt is higyjétek el, hogy igenis érdekelnek a délvidéki, határontúli magyarok problémái, vannak délvidéki ismerőseim, vannak szlovákiai magyar HaHások, a szüleim meg romániai magyarok, meglehetősen érzékeny vagyok a kérdésben.

Jézus megbecsülésről és elfogadásról szóló tanításai a személyének lététől igazak, sőt mi több, beválnak. Abból ritkán lesz működőképes közösség, hogy a hadsereget cibáljuk elő, vagy nacionalistákat akasztunk fel. Nem hippie flower peace happinessről van szó, csak konszenzus-keresésről az erőszakos versengés helyett. Emlékeztek arra az egy-két évre a világháború után amikor éppen nem üldöztek senkit? Egészen jó volt, úgy viszonyítva, nem?

kifordított nagyanyó 2013.03.18. 10:26:41

Egy idő után gyanús lett az írás.:))

Sárga Király 2013.03.18. 10:31:34

Méltatlan egy délvidéki fiú halálát kihasználva valamelyik hazai politikai oldalt ekézni, Nem mintha védeni kellene bármelyiket is, de ez szánalmas. Mér' nem tüntet a Bajnai? Apropó, miért nem tüntettek ti sem?

Az pedig, hogy a cikk szerzője - érezhető ellenszenvvel - zsigerből zsidózik, cigányozik is egyet, az ocsmány. Ha szereti a hányása melegét, feküdjön bele otthon, de nem kell megosztani az élményt mindenkivel.

Madibainges 2013.03.18. 10:32:47

Alapvetően ilyen problémáink vannak:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/dobbenetes_adatok_masfelmillio_magyar_fazik_ketmillio_megcsuszott_a_rezsivel.547356.html

Ilyen körülmények között nehéz felvilágosultan élni. Nehéz megőrizni a békénket. Az elkeseredés etnikai színezetet ölt, elkezdjük utálni a szerbeket, a szerbek meg a magyarokat (hogy az untig emlegetett cigányokról ne is beszéljek), és az alapvetően megélheteséi problémáink felelősségét (szó szerint) rálőcsöljuk másra.

Pedig ezt a helyzetet nem lehet szimplán könyörgéssel vagy utálkozással megoldani. Nem lehet várni a megváltást a kormánytól (mert inkompetens), a ballibtől (akik ez ellen bezzeg nem), Bajnaitól (akinek kilóg a seggéből Puch László), Szanyitól, aki nem látja a hótól a traktort, vagy Novák Elődtől, aki majd eléget egy zászlót és jó lesz.

Ezeket a problémákat közösségként lehet kezelni. Ha egyszer összegyűlünk, és nekiduráljuk magunkat, bizony elég könnyen meg tudjuk érteni egymást - lám, még egy brutál katasztrófavédelmi akciót is végre tudunk hajtani (hivatásosok és nem hivatásosok együtt, míg Orbán Pintérrel kocsikázik). Ugyanígy meg tudnánk beszélni ezeket a kérdéseket is, hatékony megoldásokat találni, ami a mi feladatunk, azt végrehajtani, ami meg nem a miénk, azt kikényszeríteni a kormányból.

Lehet, hogy ez rögös út, és sok nehézség van benne (például a sok cinikus pofa, aki mindezt, ahelyett, hogy megpróbálná, szivárványnak hívja és legyint), de még mindig jobb megoldás, mint blogposztokat írogatni a köcsög hahaoháról.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.18. 10:33:54

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Te süttyő! Mekkora ló vagy már? MTVA, mond valamit? Országos rádiók, hm? Hányan olvassák az idenxet? Mondjuk 100 ezren? Persze a legokosabb 100 ezer, meg az ideküldött pár fidesztroll, de akkor is. Az országos TV-ket milliók nézik és ott bizony lobog a narancs zászló rendesen.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.18. 10:37:04

szerintem alljatok ossze negyen es verjetek agyon egy szerbet bosszubol, marhak...

lobster thermidor 2013.03.18. 10:44:41

Te Széljegyző!
Valójában mit is szeretnél?

fludd 2013.03.18. 10:45:13

Miert nem lehet a magyarveresek, es mostmar, gyilkossag elkovetoit elkapni es erdemeik szerint jol helzbenhagyni? A moszadnak lehet hasonlo akciokhoz joga, akkor nekunk is. Lathato, hogy a szomszed allamok semmit nem tesznek ellene. Az o erdekuk a magyarsag eluldozese, es annak ez egy eszkoze. Hat akkor a magyar titkosszolgalatnak kene megbuntetni a tetteseket olyan modon, hogy masnak e legyen kedve magyart verni!

Dzsentrisvihák 2013.03.18. 10:48:00

@BitPork:

Ha egyszeri, kirívó esetről lenne szó, akkor sem az a megoldás, hogy lapítunk, mint szar a gazban, de ráadásul itt folytatólagos, etnikai alapú tisztogatás zajlik.
Kicsit más tészta, és minimum a magyar külügy legkeményebb fellépését követelné meg.
Én személy szerint nem várom a baloldali hazaárulóktól, és a magyarellenes zsidóktól, hogy kiálljanak egy magyarért is, mert a békáktól se várom, hogy repüljenek...

@Llee:

Ez szép és jó, de mi a franc köze van a fenti bejegyzéshez?

@Dövan:

Aha, és ha akkora nagy a szeretet, a srác nyilván magát verte agyon...

@Madibainges:

"mert a lakosság egyre jobban szétválik, s 100%-os cigány falvak alakulnak ki" - Ez is a szemét nácifasiszta magyarok hibája, bizony, mert el mernek költözni a faluból, és nem viszik magukkal szegény cigányokat... Vagy roppant rasszista módon meg merészelnek dögölni (utóbbinak közkedvelt módja, hogy addig verik a fejüket a szegény romák öklébe/lábfejébe, amíg be nem áll a halál, de népszerű még, hogy belevetik magukat szegény cigányok szúró-vágó eszközeibe, csak hogy fasiszta mód lejárassák a drága, becsületes dolgozni és beilleszkedni vágyó honfitársainkat...).

"vannak szlovákiai magyar HaHások" - Ezen sírva röhögtem.

A jelen helyzetben nincs lehetőség a konszenzusra, meg az ilyen idealista, károlyista faszságokra, mert a környező államok kegyetlenül leszarják, hogy te miket fantáziálsz össze a békés együttélésről, meg a krisztusi szeretetről.
Származhatsz akárhonnét, ha nem veszed észre, hogy amiről írsz, köszönőviszonyban sincs a valósággal, akkor egyszerűen hülye vagy, és kész.

Rive 2013.03.18. 10:57:43

Hümm.

Talán nem kellett volna elvaditani magunktól mindenkit, aki némi tényleges nyomásgyakorlással segithetett volna: talán nem kellett volna addig piszkálni a környező magyar kisebbségek körül a parazsat, amig lángra nem kap.

A sokat ócsárolt EU mindenesetre még igy is sokkal többet fog tenni ebben az ügyben, mint amennyit a magyar 'jobboldal' valaha is elért.

Pláne, hogy a magyar 'jobboldal' erőfeszitései főleg a helyzet rontására irányultak eddig...

Fejesrob 2013.03.18. 11:03:58

Ha nem magyar lett volna, talán meg is védte volna a számtalan liberális érdekvédelmi szervezet. Pedig mekkora arcuk van ezeknek a médiában.

Innen látszik, hogy ezek mind a háttérből pénzeltek és elsődleges feladatuk a politika befolyásolása érdekvédelem címén.

indapass90210 2013.03.18. 11:05:24

@Dzsentrisvihák: nyilván senki sem várja el tőled, hogy tudjál különbséget tenni, vagy akár gondolkodni!

Fejesrob 2013.03.18. 11:05:39

@Rive: Ez azért baromság, mert pld. Malina Hedvig esete és számtalan más eset a Vajdaságban a Gyurcsány kormány alatt történt.

Valahol jellemző, hogy neked erről is az jut az eszedbe.

Rive 2013.03.18. 11:11:00

@Fejesrob: Azt akarod ezzel mondani, hogy az elmúlnyolcévben nem volt magyar jobboldal? Marha.

Amúgy tényleg nem volt, ma sincs, csak valami bolsevik-nacionalista csürhe, narancsba öltözve.

csárli hárper 2013.03.18. 11:13:30

tessék mondani, azért egy békemenetet összerántanak az elvtársak az elhunyt srác emlékére?

Danubius 2013.03.18. 11:20:09

Apropó kettős mérce
Mennyi ideig hordja magában a szart egy magyar nő?
Dehát ugye magyarokról lehet ilyet...

Thyb 2013.03.18. 12:01:50

@Fejesrob: Sajnos ellent kell mondanom, mert az ilyen esetek többsége már, 45 óta történnek a délvidéken. Nagyapám Kőbányán született, így neki ebben nem volt része, apám beszaribb volt annál, hogy belemenjen, de nekem kijutott 85-93 között. Nem is a szerbek mint inkább a Montenegróiak akik ellenségesek, persze mindkét nemzetségben vannak különbségek. Ám; amennyiben nem ők, akkor mi kezdeményeztünk. Volt, hogy adtunk s volt, hogy kaptunk. Lent ilyen az élet. Ahhoz, hogy legyen szórakozóhely, ahová kijárhatsz szabadon, beszélhess magyarul meg kellett küzdeni. Attól még nem mentesültek a más helységből átjáró magyarok, mert Ők is kaptak, s mi/én is kaptunk, ha átmentünk diszkóba vagy csajozni. Semmi nem változott, csak páran próbálnak fontoskodni, média toppra jutni a híreikkel/beszámolóikkal. Aki lent kicsit is gyakorlott, az idegen vagy veszélyes területen min. 2-3 fő kíséretében jár.
Szóval mindez nem új keletű dolog, csak a net segítségével most már fel lehet fújni a dolgot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sajnálom a srácot, vagy nem ugrik görcsbe a gyomrom a hír olvasatán, de ez is csak azt bizonyítja, hogy lent egyre kevésbé összefogó a magyarság. :(

Madibainges 2013.03.18. 12:24:35

@Dzsentrisvihák: Megint szavakat adsz a számba. Kérlek, gondolkozz el: mikor mondtam/sejtettem azokat a mondanivalókat, amiket te ecsetelsz? Ne spórold meg a töprengést, vagy ha nem tiszta valami, kérdezd meg, hogy mit gondoltam amikor ezt meg ezt írtam.

Én nem bűnösöket keresek (szegregáció okán sem), hanem megoldást. Nem kell Károlyit előrángatni, hogy hasonló gondolkodású embereket találjunk, akik mácsó emberkedés helyett megegyezésre törekednek.

Kíváncsi vagyok viszont a te megoldási javaslatodra. Azt csak nem szeretnéd, hogy menjünk oda és verjünk össze pár szerbet? Tüntetni meg annyi értelme lenne mint a sárgacsillagos bohóckodásoknak. Ez esetben mit kell tenni?

Gyurcsany F. 2013.03.18. 12:49:21

A szerbiaban egyertelmuen a magyarorszagi fasizmus miatt van magyar elleneseg. Es azert bizony, a fasiszta miniszterelnok Orban Viktor, meg a fasiszta fidesz a hibas.
Holnap reggel rendezunk is egy antifasiszta tuntetest az orszaghaz elott.

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2013.03.18. 13:01:45

@Madibainges: Mint a HaHa aktivistája, ezt írod egy magyar fiú halála kapcsán:

"Az általad említett hír egy sajnálatos, ám mindennapos (emiatt még sajnálatosabb) utcai támadásról szól, amelyről te feltételezed, hogy etnikai indíttatású. Ha így van, tényleg szar ügy."

A kommunikációt ne te vidd a gittegyleteteknél.

galileo dr. 2013.03.18. 13:02:01

Az a jó bennetek jobberekben hogy nem bírjátok levetkőzni az állandó zsidózást és ballibsizést :) Egész vicces hogy magatokat objektív pártválasztóknak gondoljátok. Pedig csak arra az oldalra álltok amelyik többet tolja a turbómagyar dumát :)

galileo dr. 2013.03.18. 13:06:12

Egyébként annyi eszetek sincs hogy megnézzétek a linket, amiben le van írva hogy nem, nem etnikai alapon történt a verekedés.
Emlékeztek mennyire utáljátok ha a köcsög libsik mindig rasszizmust kiálltanak ha egy cigány leesik a lépcsőn? Na ti ugyanezt csináljátok csak a határontúli magyarokkal. Elképesztő az ostobaságotok.

Kakimaki0123456789 2013.03.18. 13:12:35

O... namarmost miert is rontasz neki a magyar "baloldalnak" amikor a magyar "jobboldal" is konkretan leszarja a szerbiai magyarokat???
Se a "hivatalos" media, se a korman nem foglalkozik se a szerbiai atrocitasokkal, se az erdelyi magyar nyelvu oktatas felszamolasaval... ha mar jobbosnak tekinted magad, miert nem a sajat jobbos vezetoiden kered elszor szamon hogy mit tesznek?
Arrol hogy mi lenne a megoldas pedig semmit sem hallani; de ha TI tuntettek, az legalabb valami lenne - ne TGM-re varjatok, tegyetek ti is valamit!

Dzsentrisvihák 2013.03.18. 13:13:25

@Dövan:

Mint írtam, nem egyedi esetről van szó. Ergo az sem megoldás, hogy tagadjuk a probléma létezését, és az etnikai indíttatást. Nem egy tragédia alapján vonok le következtetést, ez egy világos tendencia.
Ennek tükrében (nomeg némi történelmi ismeret, ill. személyes tapasztalat birtokában) nyugodtan kijelenthető, hogy a szerbek többsége bizony soviniszta magyargyűlölő seggfej. Az, hogy vannak kivételek is, csak a szabályt erősíti.

@Madibainges:

Amit leírtál, annak ez az értelme, ez deriválható le belőle. Ja, hogy így már annyira nem tetszik? Akkor ne írj hülyeségeket.

Károlyi eklatáns példája, hogy mi lesz az eredménye, amikor valaki ilyen lilaködös "megoldásokkal" áll elő, és ne adj Isten, még olyan pozícióba is kerül, hogy valóra válthatja azokat. Miatta, és a hozzá hasonló "megegyezésre" törekvő emberek miatt veszítettük el az elcsatolt területeket, és szalasztottunk el számos lehetőséget visszaszerzésükre.
Ne félj, a Kisantant egy politikusa, de még csak sima állampolgára sem olyan elmebeteg idióta, hogy ne tudná, ez csak és kizárólag az erőről szól. Erővel (és ésszel) vették el a földjeinket, s azzal is tartják meg. Az lehet, hogy szavakban ők a békés együttélés legnagyobb képviselői (ez mutatja, hogy tudnak gondolkodni), de tettekben ott tesznek keresztbe, ahol csak lehet, a lelkük mélyén pedig rettegnek tőlünk, és gyűlölnek minket. Mert tudják, ez a meccs csak erről szól, és csak így nyerhető meg.

A megoldás pedig roppant egyszerű: Diplomácia. Azt ugyanis erre találták ki. (Érdekes, a macsó emberkedés, meg a "verjünkösszenéhányszerbet" többnyire csak nektek jut eszetekbe, csak ti tudtok ennyit felkínálni, vagy "érvként" a szánkba adni...)
Persze a valódi külképviselet nem azt jelenti, amit itt hasonló címszóval műveltek az elmúlt 23 évben. Nem a meghunyászkodó "bocshogyélünk" mentalitást, hanem szankciókat, minimum a rác nagykövet raportra hívását, beakasztást az uniós csatlakozási folyamat terén, és határozott követelések megfogalmazását.
Hogy a liberális hisztigépek kedvenc eszközét, az Unióhoz, a világsajtóhoz, a jóég tudja kihez való szaladgálást már ne is említsük. Mert azt se csak a zsidók, cigányok, buzik... stb. miatt lehetne ám.

A tüntetés emellett is indokolt lenne, ezek hiányában egyenesen kötelező. Mert igenis van értelme, attól még, hogy te ezt nem fogod föl: Üzen az ottaniaknak, hogy nincsenek egyedül, hogy ránk számíthatnak a bajban.
Persze értem, hogy szerinted csak Jeruzsálemért lehet együtt tüntetni, részedről az nyilván nem értelmetlen, de engem ez valahogy nem tud meghatni...

Kakimaki0123456789 2013.03.18. 13:14:49

Na de tenyleg. Attol hogy valaki "vedi" a magyarokat, miert ugrik rogton a baloldalnak? Azt hiszi talan hogy a hataron tul nem elnek baloldali magyarok? Vagy hogy a baloldal megtamadasaval a hataron tuliakat vedi? Miert nem a szerbeket, romanokat - pontosabban a szerb, roman nacionalistakat - hibaztatja, miert nem ellenuk tesz valamit???

2013.03.18. 13:16:48

Amiről nem emlékezett meg a cionista nyugati média: tíz éve halt hősi halált Rachel Corrie

kuruc.info/r/39/109435/

Kakimaki0123456789 2013.03.18. 13:23:36

@Dzsentrisvihák: " Miatta, és a hozzá hasonló "megegyezésre" törekvő emberek miatt veszítettük el az elcsatolt területeket, és szalasztottunk el számos lehetőséget visszaszerzésükre."

Belemehetunk a tortenelmi on-igazolasaitokba... azert szabdaltak szejjel (elsosorban a franciak) a Monarchiat hogy ne legyen Kozep-europai gazdasagi-politikai tamasza a nemeteknek, a nemet hegemoia ellen akartak igy fellepni. Szandekosan gyengitettek a terseg gazdasagait nem azert mert Karolyi volt eppen akkor a miniszterelnok.

Mondhatod hogy nem igaz mert mi lett volna ha... de a nagyhatalmi politikaba szerintem nem nagyon szolhattunk volna bele fegyverrel. Nemetorszaggal is csunyal elbantak; kesobb ezek a dontesek inkabb ellentetes hatast ertek el, visszautottek, lsd II Vilaghaboru.

Eleve a soknemzetisegu Monarchia is tele volt belviszalyokkal, nem volt igazan eletkepes csak a nemzetisegi problemakat akkor is es azota is inkabb elnyomassal kezeltek, nem egyenjogusaggal.

bgp 2013.03.18. 13:32:25

@galileo dr.: Ha szerbiában meghal egy magyar az mindenképp etnikai alapú (szerbiában a magyar etnikum).
És ha a HAHA-sok (+Bajnai) nem ugranak ki az ágyból reggel 6-kor, hogy elítéljenek egy ilyen esetet, akkor nyilván hazaárulók.
Kérdés, hogy a posztoló ott volt-e a szerb követség előtt papírt (vagy kockakövet) lobogtatva. Mert ha nem, akkor éghet a pofája neki is.

Csucsundra 2013.03.18. 13:38:53

@Alonee: Pont azt hangsúlyozzátok a hozzáállásotokkal,amiről tk. szól a poszt: hogy ugyanezzel a vehemenciával nem mondtátok,pl 2005ben,hogy a tények ismerete nélkül hogy mondhatja egy tgm az egész országra,hogy fasiszta, miért szerveznek olyan szimpátiatüntetést a jauzsikáért(akinek mellesleg a támadójáról kiderült:szintén cigány, róla meg hogy egy késelésért,zsarolásért,stb eljárás alatt álló bűnöző) , ami nagyrészt a rohadék magyarok nácizmusának elítéléséről szól,stb...Olyankor soha nincs ez a feddő hangvétel,hogy hát hogy s képzelitek,várjatok az eredményekre,tényekre,stb.... hát ennyit a kettős mércéről...

tovabb a jezsovi uton 2013.03.18. 14:02:57

a legjobb lenne, ha a magyarok visszahuznának mongoliába kumiszt vedelni.

flamer 2013.03.18. 14:11:27

Az eredeti hírből:

Frissítés 5: Új, nem megerősített információk szerint a leszámolás mögött párkapcsolati ügyek álltak, és egy nő miatt támadtak rá a srácra.

delhir.com/cimlap/friss-hireink/5430-brutalis-gyilkossag-negyen-vertek-agyon-egy-magyar-fiatalembert-obecsen

Én is itt vagyok 2013.03.18. 14:13:26

Kedves Jobbegy!
Te olyan bunkó vagy mint a kapanyél. Ha elültetnének kikelnél.
Ha jobban utánanéztél volna, akkor kiderült volna, hogy a Nagy-Szerbia újnáci párt szimpatizánsai volt a négy fiatal. Mint ilyen, nekünk a testvérpártunk.
Sajnos a fegyelmezésből halál lett és ez sajnálatos.
Valósz
ínüleg egy ottani balos/libsi fiatallal akadtak össze aki nem volt elég tájékozott és felült a zsidó médiának, mellesleg magyarul beszélt.

Madibainges 2013.03.18. 14:42:59

@Dzsentrisvihák: Fingom nincs miért kéne Jeruzsálemért tüntetni, te biztosan.

nem "ez deriválható le belőle," te vonod le ezt belőle, lényeges különbség. Én csak szimplán megállapítottam, hogy ez a helyzet, így alakult.

A diplomáciai út (mint ahogy amúgy a szimpátiatüntetés is) elviekben jó eszköz, ezt nem vitatom, csak úgy gondolom Szerbiában dettó ugyanaz lenne a hatása, mint Magyarországon: ellenségképet adna a nacionalista szerbeknek, és még azokat is ehhez a táborhoz rántaná, akik nem voltak annyira elkötelezettek. (Lám, ha valaki diplomáciai úton keres orvoslatot a sérelmeire, az Magyarországon is gyáva EU-hoz szaladgáló féreg.) Az indoklásod magában foglalja az akadályt: ugyanazzal jönnének az elborultabb szerbek, amivel a liberális hisztigépeket szidod, s így csak elmélyítené a konfliktust. Nehéz így az EU-nak és a világsajtónak "rendet tenni" - a szerb, pont úgy mint a magyar rögtön világösszeesküvést vizionál.

Amúgy a közbeszéd szelídítése tényleg nem rossz eszköz (sajtó telekürtölése), ha elég sokszor beszélünk erről a problémáról, de úgy, hogy megoldási javaslatokat is felvetünk, diskurzus alakul ki, stb, az vezethet valahova. Például meg lehetne keresni azokat a nem elborult szerbeket akiket ugyanúgy bánt ez a probléma, és valami közös platformot alakítani.

Csak azt nem értem, hogy Hellertrotty baszogatása hogyan viszi előre az ügyet.

willdataa 2013.03.18. 14:45:42

A magyarországi balliberálisok nagyrészt zsidók, kisebbrészt elzsidósodott gójok, akik számára a délvidéki magyarok idegenek, tehát őket nem érdekli hogy azokkal mi történik.

Torkosborz 2013.03.18. 15:33:17

Kisstílű emberek, ha én lennék most a "diktátor" a hozzászólásaitokat az első 100 vélemény után automatikusan zárolnám.
Az emberi humánum nevében és mehetnétek az ombudsmantrához, meg az alkotmánybizottsághoz.
Az lenne a demokratikuss nektek.
Csak!!! mert azt hiszitek, hogy megtanultatok írni és olvasni.

yatumux 2013.03.18. 16:06:33

Olvasva a posztokat egyértelmű, hogy vannak olyan honfitársaink akikben erre a hírre sem ébred fel a hazaszeretet és az összetartozás. 45 óta verik, alázzák a magyarokat. Ez amiatt történhet meg, hogy akár nemzetközi fórumokon nem védjük meg őket. Gondoljunk arra, hogy mi történne, ha minden nap vernék a magyarok a svábokat. Németország, de Ausztria is tiltakozna. Vagy szlovákokat, vagy románokat Gyulán... Szégyen. Hál Isten kevesen vagytok 90% Budapesten. Na ezért hazaárulóznak le titeket. És ezt ott belül érzitek is. Nem tartoztok hozzánk.

Pas de probleme 2013.03.18. 16:07:16

Undorító a poszt, már ne haragudjon a kedves blogger.

Semmit se tud semmiről, de azonnal vádaskodik. És rögvest igazolva látja az összes náci-onalista előítéletét, kifelé és befelé.

Igazán címlapot ért.

yatumux 2013.03.18. 16:09:42

@galileo dr.: ne haragudj, de éltél külföldön nyugaton ? Úgy értem nem mosogattál, bevándorlókkal együtt kocsmáztál hanem a helyiek közé betagozódva.

yatumux 2013.03.18. 16:28:54

@Pas de probleme: szerintem a poszt telitalálat. Azt ha valaki hazafi az erény. Csak egy félrenevelt keveri össze ezt a fasizmussal. Nekem elég sok zsidó barátom van. Ők megvédik egymást, kiállnak egymásért. Ti prolik a saját szeretteitekre sem vigyáztok. Ezt a posztot minden izraeli zsidó értené és egyetértenének. Amúgy a két nép történelme között sok a hasonlóság.

2inka 2013.03.18. 16:41:07

Mig ilyen elnézőek,addig ez is lesz,ill.sulyosbodhat.Sajna.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.18. 17:10:17

@Madibainges: Gondolod, hogy elolvassa? Gondolod, hogy megérti?

Punxsutawney Mormota 2013.03.18. 17:16:00

Lehet, hogy nem leszek túlzottan népszerű az alább leírtakkal, de a legutóbbi értesülések szerint nem etnikai konfliktus áll az ügy hátterében, hanem szerelemféltés.
Az ügy roppant módon sajnálatos, egy 17 éves kölyök előtt ott volt még az egész világ, bármi lehetett volna... Rohadjon az elkövetőkre a műanyag lakat, ezt kívánom, de nem kellene politikát csinálni egy olyan ügyből, aminek nem volt politikai felhangja a megtörténtekor.

hal1fan 2013.03.18. 17:17:40

Muszáj megszólalni.... De komolyan... A magyar-verésekért, a magyar-ölésekért, a havazásért, a télért, az elmaradt futballmeccsekért mind-mind, meg egyébként is kizárólag Azor-bán a felelős!
Mennyire elegem van mindebből.... no meg a fasizmusból (?????!), az antiszemitizmusból (?????!), a visszaköszönő zsidózásból, Azor-bán és a kormány magyarellenességéből (?????!) a cigányozásból... Ezek az ostobaságok sosem érnek véget.
Blogolgassunk csak tovább, hujjjj de jó...

Punxsutawney Mormota 2013.03.18. 17:18:38

@willdataa: Szerinted melyik délvidéki magyart vagy magyar szervezetet érdekli, hogy Veled mi történik? Ők is a mindennapi megélhetésért küzdenek, szeretnének előre jutni, gyarapodni - fütyülnek arra, hogy Te mit nemzetieskedsz egy fórumon.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.18. 17:28:24

@$pi$: Van egy kormányunk. Hagyjuk meg nekik azt a jogot, hogy ők intézkedjenek.

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.03.18. 17:30:27

@Avenar: A Kossuth Rádióban reggel elég sokat (és eléggé horrorisztikusan) foglalkoztak vele. De még ott sem merték kijelenteni, hogy etnikai alapú lett volna a gyilkosság.

Llee 2013.03.18. 18:00:35

@$pi$:
Nos a történet nem kitalált, te pedig higgy, amit akarsz. Ennyi.

Részemről ezzel lezártnak tekintem ezt a vitát.

Engedj meg még egy megjegyzést, ha úgy teszek, mint más gyűlölködő, akkor egyrészt olyanná válok, mint ő, legyen az bármelyik náció tagja, másrészt pazarlom az energiáimat.
Ám sem olyan nem akarok lenni, s az energiám is kell másra.

Szép estét, s napokat.

Dzsentrisvihák 2013.03.18. 20:07:37

@Kakimaki0123456789:

Látom neked még igen sokat kellene olvasnod ebben a témakörben ahhoz, hogy komolyan vehető legyél... Nem fogok nekiállni töritanárt játszani, vagy utánanézel magadtól, vagy nem, hidegen hagy, a lényeg, hogy alulinformált vagy a kérdésben.

@Madibainges:

Jaja, persze, te aztán nem tudod :) Mást etess ezzel...

Aki a saját hazáját az EU-nál mószerolja, az egy aljas hazaáruló gennyzsák. Nem én tehetek róla, hogy kedves liberálisaink azok.

A hatékony diplomácia azt jelenti, hogy a szerbeket rákényszerítjük, hogy ők lépjenek föl az ilyen esetek ellen, különben mondjuk ugrott az EU-csatlakozásuk (bár ezzel kifejezetten jót tennénk nekik, amit ők egyelőre nem tudnak...).
Tehát olyan helyzetet kell teremteni, amiben Belgrád csap az ilyen elkövetőkre olyat, hogy megkukulnak, és eszükbe se jut többé magyart verni.

Az nem megoldás, hogy fosunk megszólalni, mert jaj, mi lesz akkor... Eddig pontosan ezt csinálta az összes kormány, itt az eredménye: magyar ellen a Kárpát-medencében bárkinek, bármikor, bárhol, bármit szabad (lassan pedig kötelező).

Megoldási alternatíva egy van: délvidéki autonómia. Ezt pedig csak erővel lehet elérni. Ahogy írtam, ez a játék erről szól, akkor is ha mi nem így játsszuk (meg a széplelkeknek nem tetszik).
A szerbek is nagyon jól tudják ezt, nem is lacafacáznak sokat, és amíg a magyar külügy egy tökön lőtt lajhár effektivitásával üzemel, addig mindezt gond nélkül meg is tehetik.

"Például meg lehetne keresni azokat a nem elborult szerbeket akiket ugyanúgy bánt ez a probléma, és valami közös platformot alakítani." - Bizony, kicsit támogatni kéne a Kisantant liberális pártjait. Ha csak feleakkora hazaárulók vannak a soraikban, mint nálunk, már nyert ügyünk lenne.

És tök jogos a baloldal basztatása ebben az esetben.
Gondolatkísérlet: Cseréljük ki a hírben a magyar szót zsidóra, a szerbet magyarra, a helyszínt Budapestre. Szerinted mekkora össznépi rinyaverkli lenne a posztban említett emberek/szervezetek részéről? Hmm?
Ehhez képest most mélységes kuss van, de ha egy zsidónak csak _állítólag_ beszól valaki, egyből összeszaladnak a rettegők nácizni egy vaskosat (lehetőleg ország-világ, de főleg a világ előtt, mert soha nem lehet eléggé széles fórumon mocskolni a magyarságot).

@Punxsutawney Mormota:

Ezt egy olyan hazátlan retek, mint te soha sem érheti föl ésszel, vagy szívvel. Elhiheted, az tényleg nem érdekel senkit, hogy a hozzád hasonló nyomorult férgek mit fröcsögnek.

Punxsutawney Mormota 2013.03.18. 21:37:33

@Dzsentrisvihák: Te, szerencsétlen militáns majom, Te! Ha neked erre áll fel, akkor tessék. A hozzád hasonló "hazafiakkal" csak egyetlen gond van - hajtogatjátok a magatok baromságai. Ha bárkinek más véleménye van, az rögtön:
a) féreg,
b) fröcsögő féreg,
c) idegenszívű,
d) zsidó,
e) libsi
f) ezek keverékei

Itt téped a szádat, aztán csodálkozol és örülsz, hogy lecsót ehetsz gatyában. Esetleg, ha már nagyon nincs mit enned, akkor elsunnyogsz Londonba és rácsodálkozol azon, hogy csak egy pakisztáni fűszeres adna munkát... Na de neked dolgozni büdös, főleg egy olyan alsóbbrendű fajnak, akinek nem fehér a bőre és párthusok a felmenői!

Sértegethetsz, leszarom. Magadat minősíted.

Dzsentrisvihák 2013.03.19. 11:45:17

@Punxsutawney Mormota:

Mi az morci, felhúztad magad :D
A munka legfeljebb neked büdös, komám, számomra szent dolog, aminek komolyabb becsülete van, mint a hozzád hasonló huhogóknak.
(Ja, és csak, hogy még véletlenül se legyen félreértés, nem vagyok se fehér szupremáciát hirdető, se militáns, majom pedig pláne.)

Punxsutawney Mormota 2013.03.19. 12:56:45

Ja persze, szent dolog. Ez azt jelenti ugye, hogy a közelébe sem mész, mint a Szent Jobbnak?
És te találtad fel a kohót és a sorban állást is, ugye?

Dzsentrisvihák 2013.03.19. 13:08:09

@Punxsutawney Mormota:

Nyilván nem. De most minek kezdjek magyarázni egy ilyen alaktalan idiótának, mint te? Játssz tovább magaddal, kispajtás, ahhoz talán még te is értesz... ;)

Kakimaki0123456789 2013.03.19. 17:16:10

Ez volt mar?
index.hu/kulfold/2013/03/19/negyen_verhettek_agyon_az_obecsei_fiatalt/

"Időközben sok óbecsei lakos hangoztatta a közösségi portálokon, hogy nem nemzeti gyűlölet miatt történt a gyilkosság, és kérték a médiát, ne terjesszen ilyen híreket, írja a VajdaságMa."

Kakimaki0123456789 2013.03.19. 17:30:50

Az is erdekelne hogy a magyarorszagi politikanak sikerult-e mar elorelepest elernie a kulfoldi magyarok erdekeben?
Es mik a konkret terveik?
Azon kivul hogy a szavazati joggal olyan mely arkot asnak Erdely es a magyarorszagi nem-orbanista politikai erok koze amit soha tobbet nem lehet majd athidalni.

Dzsentrisvihák 2013.03.19. 20:30:00

@Kakimaki0123456789:

Aha, megírta az Index (vagy pestiesen, "az újság"), biztos igaz, ők sosem hazudnak, és nagyon képben vannak határon túl (értsd a Dob utcán kívül)...

A mai impotens kormányzatnak sajnos vajmi keveset, ez tény.
Mondjuk a választójog megadásával pont hogy felnőttként óhajtották kezelni a magyarságot. Arról már nem kizárólag csak ők tehetnek, hogy a többség óvodai szinten van, és minden szarom úgy duzzog, mintha muszáj volna...

csárli hárper 2013.03.20. 08:49:06

a legfrissebb délvidéki hírek szerint a srácot egy lány miatt verték agyon, a lány rokonai...

Dzsentrisvihák 2013.03.20. 09:36:10

@csárli hárper:

Ja, akkor már minden oké, egyből rózsás lett a délvidéki magyarság helyzete, mindenkihepi, táncoljbudapestparádé...

csárli hárper 2013.03.20. 09:55:26

@Dzsentrisvihák: lehet cinikusan "táncoljbudapestparádézni" de senki nem mondta, hogy rózsás a helyzet, sőt...

Dzsentrisvihák 2013.03.20. 10:50:36

@csárli hárper:

Akkor nem kéne asszisztálni az ipari méretű bagatellizáláshoz, és tereléshez.
(Mert most az megy, ismerjük már a nótát: Ez csak egy magánügy, kuss legyen, és ne tessék magyarkodni, nincs itt semmi etnikai látnivaló, majd ha cigányt ölnek, vagy beszólnak egy zsidónak, akkor...)

csárli hárper 2013.03.20. 11:03:08

@Dzsentrisvihák: az miért terelés, hogy lassan kiderül, egy nő miatt álltak bosszút a rokonok, lehet, hogy cigány családokról van szó? az lenne igazán pikáns...

Dzsentrisvihák 2013.03.20. 11:17:33

@csárli hárper:

Mert egyesek ezzel akarják elütni a dolog élét, pontosabban azt, hogy ez már a sokadik eset ami bizonyítja, hogy a Délvidéken nincsenek biztonságban a magyarok, és bárki, bármilyen indíttatásból akár meg is ölheti őket, hisz úgyse lesz retorzió.
És itt most hót irreleváns, hogy mi volt az indok, a magyar államnak , és közvéleménynek akkor is a leghatározottabban ki kellene állnia az áldozat mellett (az, hogy ez nem egyértelmű sokaknak, már önmagában is lesújtóan siralmas...).
Ha a szerbek határozottan fölléptek volna a magyarellenes erőszakkal szemben, példásan megbüntetik az ilyen jellegű lincselések/pogromok elkövetőit, akkor eszükbe sem jutott volna ezeknek az emberalatti véglényeknek, hogy így vegyenek elégtételt.
De mivel Belgrád még bátorította is az ilyen jellegű erőszakot, a sok barom úgy értelmezte, hogy akkor mostantól ez a dolgok elintézésének természetes módja.
(Amúgy nem lenne akkora csoda, ha kiderülne, hogy cigók az elkövetők, a Vajdaságba évek óta tervszerűen telepítik a gomákat, hogy ezzel is megváltoztassák az etnikai arányokat...)

Le_Penseur 2013.03.20. 21:30:40

@Dzsentrisvihák:
Egy szerencsétlen 17 éves Délvidéken élő magyar anyanyelvű cigány srácot agyonvert négy vadállat. Mindezt azért, mert nem akarták, hogy a rokonságukban álló lányt feleségül vegye. Jelen esetben a srác legkisebb baja volt az anyanyelve...

Olvasnivalók:
bozokiantal.blogspot.hu/2013/03/azonositottak-bilicki-ervin-gyilkosait.html
index.hu/bloghu/srbija/2013/03/20/beugrott_a_fia_sirjaba_az_obecsen_agyonvert_tinedzser_apja

TamasGM 2013.03.20. 22:49:07

Enyhén szólva nem helytálló az az állítás, hogy a baloldalról senki nem tiltakozott a vajdasági magyarellenes atrocitások ellen. Ezt én magam megtettem az Ivica Dačić szerb miniszterelnökhöz intézett nyílt levelemben (még a szörnyű óbecsei eset előtt), amely több helyen is megjelent:
nol.hu/velemeny/20130308-level_a_szerb_miniszterelnoknek
www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/87096
tgm.transindex.ro/?cikk=994
www.magyarszo.com/hu/1906/velemeny_allaspont/93355/Lev%C3%A9l-a-szerb-minisztereln%C3%B6knek.htm
És ami a legfontosabb, szerbül, a Peščanik portálon:
pescanik.net/2013/03/pismo-predsedniku-vlade-republike-srbije/
Sajnálom, hogy azok, akik a baloldaliakat - és különösen engem - bíráltak ebben az ügyben, nem olvasnak újságot. persze ebben a dologban nem az én nyílt levelem a fontos, hanem ezek a pokoli támadások, különösen ez a legutóbbi. Részvétem az áldozat családjának és a helyi közösségnek.
Tamás Gáspár Miklós

Naaaa! 2013.03.20. 22:54:37

Most, hogy kiderült, hogy cigány volt az agyonvert magyar gyerek, már nem is annyira nagy baj, hogy nem tiltakozott Tamás Gáspár Miklós meg Heller Ágnes, ugye?

Ha tiltakozott volna, akkor most azzal állnátok elő, hogy megint a cigányokat védik, ugye?

DR. DR. DR. rasztaparaszt 2013.03.20. 22:59:13

ezt beszoptak a kedves jobberkek :)
cumi cumi cumi! :)

Dzsentrisvihák 2013.03.21. 09:03:08

@Le_Penseur:

A jelenséggel van a baj, azzal, hogy a magyar identitásúak/származásúak ellen elkövetett brutális erőszak tendencia. Ha ezt nem vagy képes fölfogni, javaslom, ne akarj politizálni, vagy közélettel foglalkozni.

@Naaaa!, @DR. DR. DR. rasztaparaszt: :

Ki nem szarja le, hogy cigány származású volt? Magyar volt az anyanyelve, magyar nevet adtak neki a szülei? Magyar identitású volt? Akkor igenis, érte is fontos kiállni (hihetetlen, hogy a hozzátok hasonló emberek mi energiákat megmozgatnak, hogy ez még véletlenül se történjen meg... és még ti volnátok a humánum kurva nagy bajnokai, gratulálok...)!
Lehet, hogy ezt ti, retardált seggfejek nem így látjátok, de ez csak titeket minősít.

Amúgy a cigány emberekért való kiállásról, a szilveszteri késelés kapcsán már volt ezen a blogon egy komoly vita, ahol mind a kommentelők, mind a szerzők amellett tették le a garast, hogy a normális, az együttélés szabályait betartó cigányok mellett ugyanúgy ott kell állnia egy nemzeti radikálisnak, ahogy bármelyik törvénytisztelő honfitársa mellett. Úgyhogy nektek van oltári cumi, gyerekek (főleg ha azt vártátok, hogy itt majd mindenki habzó szájjal cigányozni kezd) ;)

@TamasGM:

Nohát-nohát, minő (részleges) pálfordulás ez az ön részéről (ha csakugyan azt takarja a nick, akinek látszani óhajt), aki 2006-ban pl. még bevándorlóknak titulálta az erdélyi magyarokat a saját földjükön... Méltányolandó fejlődés. De csak némileg. (Bocsássa meg nekem a világ, és ön is, hogy úgy általában nem tudok egy platformra helyezkedni "a szerb nép őszinte, internacionalista barátjával"...)

Le_Penseur 2013.03.21. 10:26:16

@Dzsentrisvihák:
A probléma azzal van, hogy a Jobbegyenes lehozott Széljegyző billentyűzetéből egy cikket, ami egy 17 éves srác halála okán ekéz embereket, szervezeteket. A hozzászólók már azokat is nemzetellenesnek titulálják, akik halkan megkérdezik, hogy biztosan amiatt bántották-e azt a szerencsétlent, mert magyar. Aztán jön az egyik név szerint említett és kritizált ember (TGM), aki többször, több helyen szólalt meg a magyarellenes atrocitások ellen, mint az itt kommentelők összességében, erre te azt válaszolod neki, hogy "minő (részleges) pálfordulás ez az ön részéről ".

Ha ezt nem vagy képes fölfogni, javaslom, ne akarj politizálni, vagy közélettel foglalkozni.

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 13:01:36

@Dzsentrisvihák: Akkor most elnezest kersz az indextol meg az egesz Don utcatol hogy hazugsaggal gyanusitottad oket? Mert ezt kivanja a magyar becsuleted?
"Az áldozat és az őrizetbe vett gyanúsított is magyar nemzetiségű a vajdasági Óbecsén vasárnap virradóra holtan talált B. Ervin ügyében - jelentette csütörtökön a Kurir című szerb napilap."

Kakimaki0123456789 2013.03.21. 13:03:06

Ja es minket is felrevezetett a poszt.

Hullamosó Papagáj 2013.03.21. 13:03:37

index.hu/kulfold/2013/03/21/magyar_vert_magyart_obecsen/

két részeg harczos összeverekedett a kocsma előtt és az egyik belefulladt a pocsolyába. oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2013.03.21. 13:30:45

@Hullamosó Papagáj: es ennyi:-)

mindig ez a nemzeti paranoia, baszki..

aztan csodalkoznak, amikor seggberugjak oket, mert hisztiznek es vonyitanak agyatlanul...
@Dzsentrisvihák:
ez nem palfordulas. tisztesseges ember minden csoportert kiall az agresszorokkal szemben. ha ciganyokat basztatnak magyarok, akkor a ciganyok mellett, ha romanok basztatnak magyarokat, akkor a magyarok mellett.

a problema az, hogy ti agresszorok vagytok es a szarmazasotok moge akartok bujni, ugymond nemzeti attitudkent feltuntteve a gyulolkodest, paranoiat, rasszizmust, sovinizmust.

Dzsentrisvihák 2013.03.21. 17:04:27

Jaj, de nagyon okosak lettünk hirtelen :)

Bizony, ha tényleg magyar ölt magyart Óbecsén annak se örülök jobban, mintha szerbnek sikerült volna elkövetnie ugyanezt.
A funkcionális analfabéták kedvéért újra leírom (csak hogy az amőbák is megértsék): a szerb állam (és a magyar kormányok) felelőssége, hogy a magyarverések szó nélkül hagyásával szabad utat engedett az erőszaknak a Délvidéken (ergo teljesen érthető, ha az ember etnikai villongást valószínűsít, mert ez arrafelé tendenciózus; mintha ezt TGM is említené, ugye).
Az, hogy egyes magyarok is azt hiszik, hogy ez a dolgok elintézésének módja, különösen elszomorít, és ugyanúgy, vagy még jobban elítélem (legalább nekünk lehetne annyi eszünk, hogy nem művelünk ilyet).

De! Ez továbbra sem jelenti azt, hogy minden oké, vagy hogy egyenesen örömködni kéne...
Azt pedig pláne nem cáfolja, hogy nemzetiségi feszültség van Délvidéken, ha belátják ezt a pacifista széplelkek, ha nem (kíváncsi vagyok, hol lesztek, ha a szerbek legközelebb újra magyart vernek. Remélem akkor is ilyen intenzitással csépelitek majd a tamtamot, hogy az nem úgy volt, meg hogy mi csúnyarasszistákok vagyunk...).

TGM kapcsán személyesen hallottam, amikor fitymálta, és igaztalan történelmi/társadalmi pozícióba helyezte az erdélyi magyarságot.
Nem egyedi volt az eset, és valószínűleg nem is az utolsó (plusz szárad elég mulasztás az ő lelkén; rengeteg eset volt, amikor ő, és kedves elvtársai is némák maradtak, vagy ami undorítóbb, nem a megfelelő érdekekért szálltak síkra).
Az, hogy most (meglehetősen sajátos módon) kiállt a délvidéki magyarokért, nem teszi meg nem történtté eddigi bűnlajstromát. Mondhatnám úgy is, hogy egy porszemmel több kerül a mérleg pozitív serpenyőjébe, míg a másik mázsás sziklák alatt nyög...
Viszont annak ellenére, hogy ezt elismertem, ugye még nem kötelező mindenben egyetértenem vele? Vagy igen?

(Az Index, a többi szarrágó médiummal együtt pedig gond nélkül elmehet melegebb égtájakra, azokkal karöltve akik most arra hegyezik pár napig a cerkát, hogy "a jobboldal lyukra futott". Teszem hozzá, pont azok, akik itt mindenféle "méltatlansággal" jöttek amikor még szó se volt magyar elkövetőről...)

@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Neked külön kérdések: Ki akart itt a származása mögé bújni (az egész mások szokása)? Egyáltalán, mit értesz ez alatt? Plusz ki a franc agresszorkodott itt neked? Ha jól emlékszem, max. valamelyik cimborád fejtegette, hogy mi biztos le akarunk oda ruccanni, szerbet ölni, mert mi olyanok vagyunk (úúú, az előítéletek :D). Nem világos, honnét szeditek ezt az agresszió maszlagot (én személy szerint pl. végig a diplomáciai megoldás mellett voltam, és vagyok most is).

Cpt. Flint 2013.03.21. 19:22:44

Jól látom, hogy ez az eset úgy be lett szopva jobbról, mint hozzászólásokban említett szamurájkardos-késelős eset anno balról?
Látjátok baszki, ez a baj a prekoncepciókkal. Lehet örömködni; ismét tettetek a valamit magyar-szerb kapcsolat javulása... ellen.

Dzsentrisvihák 2013.03.22. 18:43:07

Ja, és roppant sajnálatos, hogy a súlyosabb ügy mellett ez elsikkadt, pedig legalább olyan aggasztó. Persze nyilván itt is mi, hülye jobboldali nácik lihegjük túl, és az ukrán soviniszták valójában virágszirmokkal halmozták el, majd baráti ölelésben részesítették a diákokat:

alfahir.hu/leteptek_a_csonka_magyarorszagi_iskolasok_kokardait

UI.: Tisztelt Tamás Gáspár Miklós! Remélem már keresi az illetékes ukrán politikusok postacímét, oda is mehet levél ;)

2014.05.09. 08:53:59

@Dzsentrisvihák:

"aki 2006-ban pl. még bevándorlóknak titulálta az erdélyi magyarokat a saját földjükön"

Hol vannak a bizonyítékok, te rágalomkirály?
süti beállítások módosítása