megbelyegzes.jpgAz országon végigsöprő (mire ezt olvasod, talán mát ár is vonult) ítéletidő könnyű, lágy nyári szellő ahhoz a viharhoz képest, ami a magyar internet kicsiny bilijében kavart a Punnany Massif egyik tagjának Facebook-os megosztása. Az egész balhé szánalmasan kisszerű, de egyre legalább jó: hogy szembenézzünk azzal, hogyan tesszük lassan, de biztosan élhetetlenné ezt az országot. 

Wolfie, a népszerű előadó, a fesztiválok tini, és tinikorukban ragadt népének kedvence a Carpe Diem vallás felszentelt papja egy forró hétfői napon 11 óra 59 perckor kiiratkozott a menő arcok sorából. Elkövette ugyanis azt, amit egy menő arc soha, de soha nem követhet el: kételyét fejezte ki fennálló világrendünk nagyszerűségének kapcsán. Botlását főbenjáró bűnné az tette, hogy kérdéseit a Világpanoráma egyik adásához kapcsolódva tette fel. Társadalmunk békéjére pedig akkor vált különösen veszélyessé, amikor a poszthoz Tóth Vera is helyeslően szólt hozzá. 

Amit ezután Wolfie kapott, az három Pataky Attilának is sok lenne. A tüzet a hazai online média egyszemélyes saria-törvényszéke, Szily László nyitotta meg, alig egy óra múlva a beolajozott protokollnak megfelelően megszólaltak a 444 ütegei is. Mindkét cikknek már a címkézéséből kiderül, hogy "idiótákkal", sőt "idióta rekordokkal" van dolgunk. A harc hevében Horváth Bence két mondat alatt a kortárs popzene szakértőjévé háborodta fel magát, s kíméletlen szakmai kritikával állapította meg, hogy Punnany Massif "pszeudoértelmiségi slamrémség. Hiszen aki gondolatbűnt követ el, az nem menő, aki nem menő, az jó zenét sem csinálhat.

A leggyomorforgatóbb Szily keddi győzelmi mámora volt, Wolfie Canossa-járása és a kötelező "nem vagyok antiszemita..." kezdetű litánia eléneklése után: 

" (...) jól látni, Farkas mikor értesült arról, hogy posztot írtam a Tóth Verával való nyilvános online társalgásukról, illetve hogy idővel hogyan esett le neki, hogy Szaniszló-fannak lenni gáz."

Ha  Szily külön fontosnak tartja megjegyezni, hogy gusztustalan alázós cikkével ő nyitotta fel szegény, sutyernyák Wolfie szemét - akkor Szily Lászlónak lenni sokkal, de sokkal cikibb, mint Szaniszló-fannak. 

Miután a történet még véletlenül sem Szaniszló Ferencről szólt, őt ezúttal intézzük el három egyszerű mondatban:

1. Szaniszló nagyon fontos kérdéseket feszeget, olyanokat, amiket sajnos rajta kívűl a hazai fősodratú médiában szinte senki nem mer még a szájára sem venni. 

2. E fontos kérdésekre adható válaszok keresése közben gyakran téved a dark fantasy és a apokaliptikus sci-fi határvidékére.

3. Szaniszló Ferenc nem elmebeteg, aki a műsorát nézi, akit a kérdései elgondolkodtatnak, és ennek horribile dictu még hangot is ad, az meg pláne nem. 

Célkeresztben

A Cinknél, a 444-nél és a többi médiahadbíróságon viszont úgy érzik, ők ráüthetik ezt a pecsétet. A világon bárkire. Egyetlen szerintük rossz mondat, szerintük vállalhatatlan Facebook-poszt, vagy szerintük ízléstelen vicc miatt. Ugyan mi a francot tudtak ezek az arcok Farkas Rolandról, mielőtt egy harminc mondatos látlelettel zárt osztályra küldték? Akartak tudni róla bármit is? Érdekli ütközet közben a mesterlövészt, hogy ki tévedt a célkeresztjébe? Leszarja. Civileknek semmi keresnivalójuk a frontvonalban, és ha odatévedtek, hát magukra vessenek!

Mert háború van, és a saját privát Facebook adatlapod is hadműveleti terület. Ez az, amit Wolfie nem tudott. Azt hitte, hogy csak úgy szaladgálhat össze-vissza a neten, a fegyverek máshol ropognak. Tévedett: az egész ország egyetlen, véres csatatér. A média könyörtelen sniperei pedig nem irgalmaznak senkinek. 

Dredd bírók

Mielőtt az egész jelenséget rákennénk a libsikre, sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy ez a fajta elcseszett kiválasztottságtudatból eredő könyörtelenség oldaltól és világnézettől függetlenül átitatja az egész magyar sajtót. Bayer Zsolt és Bencsik András kezében éppen úgy ott van a bélyegző, mint Szily László, vagy Horváth Bence íróasztalán. A kurucinfó ugyanúgy három bekezdésben, 10 perc alatt dönti el rólad, mennyit érsz, mint a 444. Hogy az ítélet "aberrált"  "féreg", "patkány, "retek" "kisköcsög", vagy  "idióta" "félkegyelmű", "futóbolond" "seggnyaló"  esetleg "náci söpredék" - az a lényeget tekintve mindegy is.

Ugyanolyan szar annak, aki a bélyeget kapja a homlokára, és ugyanolyan perverz öröm annak, aki osztja. És ami a legfontosabb: ugyanúgy mérgezi a lelkünket. Mert bár sokszor vonzó azt hinni, de a média Dredd bírói nem helyettünk mondják ki, amit érzünk. A saját kétbites világképüket adják el "normalitásnak", és minden, ami ezen kívül esik, az "abnormális". Ezzel a faék egyszerűségű rutineljárással remekül lehet leplezni, hogy se igényük, se képességük nincs arra, hogy saját véleményüket alátámasszák, pláne, hogy másokat meggyőzzenek.

Holott az igazi normalitás itt kezdődne. Ettől kerültünk ezen a héten is eggyel messzebb...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr327610108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2015.07.08. 17:38:46

Most megnéztem ki a fasz ez a szili lacika. A szélsőséges aberráció süt belőle, gondolom verték oviban így hát most kiéli önjelölt megmondóember szerepét.
Hasonszőrű társa Bayer, akit gondolom a pöszesége miatt basztattak, de ő legalább a komcsik idejében vicces dolgokat tudott mondani. Sajnos amióta kiderült, hogy ők is ugyanolyan balfaszok ezt már nem lehet elmondani róla.

Veridicus76 2015.07.08. 19:40:40

Tiszteletlen, korlátolt kretén köcsögökkel van tele a ballib netes sajtó. Elég megnézni, milyen öltözékben arcoskodnak pl. az Országházban. gyerekkorukban sajnos elmaradt pár fontos, irányt adó szülői pofon.

Sir Galád (már foglalt) 2015.07.08. 20:58:15

Úhhh, hát ez most nagyon mellé. Szaniszló konkrétan zsidó összeesküvésekről beszél, aki szerint ez gondolkodatató, annak valami problémája van a zsidókkal. Vagyis aki kurvának áll ne csodálkozon, ha ....

Sir Galád (már foglalt) 2015.07.08. 21:46:31

@Sir Galád (már foglalt): Ok, utánanéztem miről is van szó. Én tévedtem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.07.08. 22:00:33

a moszkvában végzett szaniszló a rendszer embere.
nem véletlenül van a posztkommunista milliomos hazaáruló káder tévéjében.

kérdés csupán az, miért jár szaniszló jobbikos dolgokra? miért védi be vona ezt a félhülyét?

mert a jobbik is a rendszer embere? egy álellenzék, ahogy az szdsz, ahogy az mdf, ahogy a fidesz?

"Wolfie, kételyét fejezte ki fennálló világrendünk nagyszerűségének kapcsán. "

és? mit mondott? miért kell ilyen hülyén, ostobán írni?

MIT MONDOTT?

utálom az ilyen dagályos szöveget. ha írsz róla, AKKOR ÍRD LE TELJESEN!

NEM, NEM ÍRSZ SEM POÉNOSAN, SEM SZELLEMESEN, vedd vissza az arcod, és próbálj meg értelmesen írni, lényegretörően, ha humoros szépirodalmat akarok, lekapok egy jókait, mikszáthot a polcról.

"Társadalmunk békéjére pedig akkor vált különösen veszélyessé, amikor a poszthoz Tóth Vera is helyeslően szólt hozzá.

Amit ezután Wolfie kapott"

nem nem "mit kapott wolfi", ki az a tóth vera? az énekes? mit mondott a mit mondottra??

K-ra idegesítesz b+, nem tudsz írni.

444? horváth bence? a retardált punami masszív?

K-ra idegesítesz b+, nem tudsz írni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.07.08. 22:02:27

@Sir Galád (már foglalt): ja végülis tök véletlen, hogy amerikában és európában is mindenki filoszemita.

Krisz11 2015.07.08. 23:27:11

"egy menő arc soha, de soha nem követhet el: kételyét fejezte ki fennálló világrendünk nagyszerűségének kapcsán. "

A liberalizmust megkérdőjelezni olyan fokú bűn, mint annak idején megkérdőjelezni a tudományos szocializmust. Ha tehetnék felakasztanák.

"A kurucinfó ugyanúgy három bekezdésben, 10 perc alatt dönti el rólad, mennyit érsz,"

Gondolom muszáj volt belerúgni egyet a nemzeti oldalba a néppártosodás jegyében, ez mostmár úgy tűnik minden bejegyzésben kötelező a Jobbegyenesnél.
Pedig az elején még az volt (jogosan) a probléma, hogy Farkas a ballib világ ünnepelt celebje volt, akitől egyetlen félrement gondolata miatt fordultak el undorral, és támadt rá minden ballib médium. Tehát az elforduláson és rátámadáson volt a hangsúly, nem a bekategorizáláson. Felesleges volt kurucinfózni, csak hogy az új elvárásoknak elvtelenül megfelelj.

bontottcsirke 2015.07.09. 06:58:33

@Krisz11: Igen. A kurucnál sosem az igazságtartalommal , hanem a stílussal volt a gond.

Ahol hiányzik a humor, ott sajnos sok mindenre képesek. De ahogy elnézem a kuruc is kezd most már mérsékelten vicces lenni, gondolom a néppártosodás jegyében...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.07.09. 09:22:23

Kedves Balogh Gábor, az egy liberális tévedés hogy "mindent meg lehet beszélni", mert van amit nem lehet.
az alpári stílus a 90-es évek elejének gettóértelmisége révén szivárgott be a köztudatba és lett elfogadott. Tehát ők a probléma forrása és jelenlegi hordozói is. nem a kuruc.info.

@Krisz11:

BG már régebben is osztotta a kurucot. Most nem tudom megmondani melyik cikkben és pontosan hogyan, de ha jól emlékszem a "közönséges stílusukkal" volt baja.

Amint egyébként átlép egy ingerküszöböt a kuruckritka, akkor a kuruc fogja szépen magát és nekimegy vagy a jobbiknak, vagy pedig a kuruckritizáló jobbikosoknak. És lesz itt haddelhadd meg nemulass. Vona ezzel tisztában van, ezért ezt soha nem fogja megtenni, legalábbis amíg kormányon nincs. Hogy utána mi lesz, kérdőjel.

Lényeg a lényeg, ha a kuruc nekimegy a Jobbiknak, abba a jobbik vagy belebukik, vagy nagyon mély sebet szerez.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.07.09. 09:23:29

@bontottcsirke: "Ahol hiányzik a humor, ott sajnos sok mindenre képesek. De ahogy elnézem a kuruc is kezd most már mérsékelten vicces lenni, gondolom a néppártosodás jegyében... "

Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Miből szűrted le hogy kuruc már kevésbé vicces?

bontottcsirke 2015.07.09. 11:23:37

Nem azt mondom, hogy veszít a humorértékéből, hanem hogy kezd megjönni neki. Erre mondtam a mérsékeltet. Hogy a 0-ról kezd feljönni a valami felé. Mármint humorban. Igazságban 99%-os.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.07.09. 12:58:43

@bontottcsirke: Jó, rendben, de sztem ennek vajmi kevés köze van a néppártosodáshoz. Ahhoz van inkább köze hogy egyrészt az alexa netforgalommérőt megbuherálták hogy kisebb oldalaknál forgalomesést "mérjen", így kurucnál azt hitték hogy esik a látogatók száma, ezért följebb kapcsolták a fokozatot.

Meg ugye a "Zsidókórság" c könyv folyamatos reklámja sem néppártosodás jeleit mutatja... :))))

Én beleolvastam Kiss Sándor műveibe, amit az mtda portálon található. Elég egyértelmű az üzenete, ha érted mire gondolok.

mtda.hu/kiss_sandor.html

Krisz11 2015.07.09. 19:09:32

@bontottcsirke: "sosem az igazságtartalommal , hanem a stílussal volt a gond. "
A stílusról lehet vitatkozni, de a stílus dolog sehogy nem kapcsolódik a cikk témájához. Önmagában nem volt értelme kurucinfózni, hacsak nem megfelelési kényszerből.

"kezd most már mérsékelten vicces lenni, gondolom a néppártosodás jegyében..."

Én inkább azt látom, mint "Nemzetstratégia". Ideig-óráig eltűrik a hazafiak megalázását (mint pl: Kulcsár Gergely esete), de fogy a cérna.