nem alkuszunk.jpgAz ETO vezetése kitiltotta a szerdai Győr-Maccabi mérkőzésről a Nagy-Magyarországot ábrázoló és Árpád-sávos zászlókat, illetve drapériákat. Ezen felül minden szektorban két, kifejezetten csak erre a célra alkalmazott, kamerával is felszerelt (!) antirasszista komisszár fogja árgus szemekkel figyelni az „antiszemita megnyilvánulásokat”. A klub ezt a padból majd’ kiesve jelentkező eminens diákként külön közleményben, büszkén tudatta a nyilvánossággal. Egy normális országban a föld megnyílna alattuk szégyenükben. Ami ugyanis a Rába partján történik az nem egyszerűen csak nettó nemzetgyalázás, hanem a jogállamiság normáinak nyílt, pofátlan semmibe vétele is.

Jogállamban ugyanis alaptétel, hogy mindent szabad, amit a törvény betűje nem tilt. Márpedig az érvényes jogszabályok szerint nem, hogy a történelmi Magyarország, vagy az Árpád-sávos zászló nem büntetendő – de még a nyílt, valóban otromba antiszemita véleménynyilvánítás sem. Ahogyan a csípős pesti humor már fel is hívta rá a figyelmet: a holokausztot tagadni tilos, de helyeselni nem. Vagyis zsidózni valóban nem illik, de a törvény nem tiltja. Innentől kezdve igenis mindenkinek, minden nyilvános és nem nyilvános fórumon joga van ebben a kérdésben azt mondani, amit csak akar. Egyetlen csoport, vagy társadalmi réteg „érzékenysége”sem írhatja felül a jogszabályokat.

Már csak azért sem, mert ez egy olyan lejtő, amin nincs megállás. Maholnap bármi, bárhol meg-és kitiltható lesz, ami valakinek, vagy valakiknek nem tetszik. Ezeket a megkötéseket most a „rendteremtés” hangzatos jelszavával vezetik be, ám ez az út valójában a különböző csoportos és egyéni paranoiák káoszához vezet.

Hogy mennyire így van, azt kiválóan mutatja, hogy a nagy antirasszista harcnak áldozatul esett az Árpád-sávos zászló, sőt a történelmi Magyarország is. Ép ésszel nehezen felfogható, hogy milyen félelmeket és szorongásokat ébreszthetnek egy zsidó emberben az ezeréves határok körvonalai. Ilyen alapon kicsavarhatnák a szurkolók kezéből a piros-fehér-zöld trikolórt is. (Ja, nem is kell feltételes módban beszélnünk: februárban a Szolnoki Olaj - Hapoel Holon kosármeccsen egy buzgómocsing biztonsági vezető a nemzeti zászlókat is leszedette.)

És ez az a pont, ahol egy percre érdemes megállni. Mert itt már sokkal többről van szó, mint az ETO-sok kellemetlenségéről. A tét most már az: ki van itthon? Az izraeli vendégcsapat, vagy mi, magyarok? A kérdés pedig mindannyiunkhoz szól. Fradistákhoz, újpestiekhez, kispestiekhez, Hali, Loki, Vidi, és Diósgyőr szurkolókhoz, vagy épp MTK-sokhoz (bár az ő táborukban több izraeli zászlót látni, mint magyart, de ez legyen az ő privát identitás-válságuk). Futball-őrültekhez, kosár-rajongókhoz, vízilabdásokhoz, kézisekhez, sakkozókhoz és elvi alapon sportkerülőkhöz. És csak együtt tudunk rá válaszolni.

Első lépésben azzal, hogy nem asszisztálunk ehhez az egészhez. Nem fogunk ökölbe szorított kézzel, fogcsikorgatva lehajtott fejjel, betiltott jelképeinket a kapunk kívül hagyva bevonulni a saját stadionjainkba. Ha magyarként nem szurkolhatunk, akkor ne szurkoljunk sehogy! Ahogy Nagy Feró odaköpte a komcsiknak ’80-ban: „Értsd meg végre, nem kell! Tőled nem kell semmi!”

Még a gólöröm csodája sem, az együtt szurkolás mámora sem, a sálak, zászlók és drapik felemelő erdeje sem. Nem kell! Ha beledöglünk majd, hogy az imádott szentély helyett a tévé előtt kell dekkolni, akkor sem kell! Ezektől, így, ilyen áron nem!

Tudom, sokan úgy éreznék, ezzel cserbenhagyják a csapatot, cserbenhagyják a magyar futballt. Csakhogy magyar futball csak akkor lesz a jövőben, ha lesz még Magyarország. Ami itt készül, az egy magyarok nélküli foci egy magyarok nélküli országban. És erre kell jó hangosan a fejesek pofájába ordítani: „Értsd meg végre, nem kell!”

Hátha megértik…Ha nem, akkor majd szépen felgyúrjuk az ingujjat, és visszavesszük a stadionjainkat, visszavesszük a hazánkat. Nem először írom le, nem az első téma kapcsán: urak, nem kellene megvárni...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr605402041

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Értsd meg végre, nem kell! 2013.07.12. 16:52:01

Ahogyan a csípős pesti humor már fel is hívta rá a figyelmet: a holokausztot tagadni tilos, de helyeselni nem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lord Viktor 2013.07.12. 15:52:53

A törvényesség itt nem számít. A stadion a klub magánterülete, aki ezért ott olyan szabályokat hozhat, amilyet akar (nyilván bizonyos keretek közt). Tehát nyugodtan megtilthatja a különböző jelképek bevitelét. Az már külön kérdés, hogy okos dolog-e, ugyanis normális nemzettudattal élő ETO-szurkoló ilyen körülmények között nem menne ki erre a meccsre. Még ha nincs is neki az említett zászlókból. Ugyanis a Nagy-Magyarország és az árpádsávos zászlóknak az égvilágon semmi közük az antiszemitizmushoz és a zsidókhoz. Az ETO vezetése gyakorlatilag a szélsőjobbot kívánta kitiltani, ami politikai jellegű döntés, így nem elegáns, hisz mi köze ahhoz egy klubnak, hogy a szurkolója milyen politikai nézeteket vall? Semmi. Az említett zászlók pedig nem sérthetik senki "emberi méltóságát", különösen az izraeliekét nem, hisz ezek a történelmünk egy (egyébként jelentős) részéről emlékeznek meg. Szóval ez egy politikai döntés, amitől tartózkodni kéne. Remélem kevesen lesznek kinn, és a klubvezetés magába néz majd.

Veridicus76 2013.07.12. 18:05:51

Magánerületen sem lehet az alaptörvényben rögzített alapjogokat és úgy általában a törvényeket felfüggeszteni. Nagyon kellene egy próbaper az efféle gusztustalanságok ellen. Rohadt cionistabérenc hazaárulók.

SPYD3RM4N 2013.07.12. 18:49:25

"Ami ugyanis a Rába partján történik az nem egyszerűen csak nettó nemzetgyalázás, hanem a jogállamiság normáinak nyílt, pofátlan semmibe vétele is. Jogállamban ugyanis alaptétel, hogy mindent szabad, amit a törvény betűje nem tilt."

Nyithatsz olyan kávézót, ahonnan száműzöd az alkoholt. Nyithatsz olyan fodrászatot, ahol nem vágsz punktarajat. Tarthatsz olyan bulit, ahová csak talpig fehér ruhában lehet belépni. Úgyhogy jogtiprásról beszélni hülyeség.

Amellett, hogy annyira tipikus magyarosch jelenség ez a Nagy-Magyarországos matrica és árpád-sáv összetévesztése a náci huligánokkal, értitek, hogy ez az egész honnan ered? Tehát hogy miért mossák össze az emberek ezeket a dolgokat? Hogy honnan ered ez az egész?

Én remélem, hogy igen, mert csak ti, jobbosok tudtok ezen a jelenségen változtatni szvsz. Ha nem minden NÁCI és NYILAS zenekar hirdetné magát "nemzeti rockként", hanem nem "nemzeti" fedőnév alatt futna az összes NÁCI és NYILAS szenny szervezet, ha nem Nagy-Magyarországos, kettőskeresztes, árpádsávos emblémák százait lehetne látni rendszeresen, évtizedek óta akkor, amikor SZKINHEDEK tömeges BŰNCSELEKMÉNYEKET követnek el, akkor talán nem lennének olyan hülyék "a másik oldalon" sem tömegével, hogy összemossák a kettőt akkor is, amikor pedig nem kéne. Ugyan nem lenne szükségszerű, hogy a zsidózásnak, cigányozásnak bármi köze legyen a magyar nemzeti jelképekhez, valahogy mégis az a helyzet, hogy 1000-ből 1000 alkalommal, ahol zsidózás hallatszik, ott árpád-sáv leng és Nagy-Magyarország van kitűzve. Ez a tapasztalat.

Kettőn áll a vásár, és az én véleményem az, hogy a ti oldalatokon pattog a labda. Ha a normál jobbosok nem rekesztik ki maguk közül minden szinten a magyar jelképeket bitorló NÁCIKAT és NYILASOKAT, nem számíthattok arra, hogy a kívülálló felületes szemlélő el tudja különíteni egymástól a kettőt.

Nekem sajnos az a tapasztalatom, hogy a jobbosoknak eszük ágában sincs kirekeszteni maguk közül a közös magyar jelképeket bitorló nácikat, nyilasokat.

AbuBakr 2013.07.12. 19:00:41

ez a "magánterület, azt enged be akit akar" duma elég jól hangzik
...addig a pontig, míg valamelyik szórakozóhelyre nem engednek be cigányt, mert akkor akik most a magánterület szentségéről papolnak egyből térfelet váltanak...

bízom benne hogy az eto szurkolótábora bojkottálja a meccset

SPYD3RM4N 2013.07.13. 00:37:05

@AbuBakr: Szerinted tök ugyanaz, hogy "magyaroknak tilos a bemenet", mint az, hogy "a rendezvény területére tilos szúró-vágóeszközt behozni"?

Libatolvaj takarodj 2013.07.13. 05:20:23

"Nyithatsz olyan kávézót, ahonnan száműzöd az alkoholt. Nyithatsz olyan fodrászatot, ahol nem vágsz punktarajat. "

Válaszolnál arra a kérdésre, hogy ha erre a sok "legális" magánterületi szabályzatokra úgy válaszolna néhány ezer szurkoló hogy valóban elkezdi éltetni a holokausztot? Vagy bármi más ami szintén jogszerű, de beletapos a szélsőrasszista ETO koncepciójába?

Palesztin zászlóerdő, meggyilkolt palesztin gyermekek képei, nevei transzparensen, az izrael által lemészárolt 9 török fényképe arról a hajóról, amiért nemrég kértek alázatosan bocsánatot a zsidó vezetők, stb. A lehetőségek tárháza végtelen.

Lajosforras 2013.07.13. 10:12:54

@SPYD3RM4N: én kérek elnézést,de a liberális oldal elkötelezettjei között igen szép számmal akad,aki ugyan nem lenget árpád-sávos zászlót,e ellenben a megnyilvánulásai alapján ugyanazokat az eszméket ajnározza, mint amiket kiirtani kíván. épp csak ellenkező előjellel.

innentől kezdve megállja a helyét a liberális és balos szenny kifejezés a nácival és nyilassal kiegészítve, ergo maga a hivatkozási alap ha nem is szűnt meg, de minimum kiegyenlítődött.

egyébként meg az eto-sok helyében beruháznék tíz sor piros és tíz sor fehér pólóra és mehet a seggbe mindenki.:)

deeed 2013.07.13. 17:42:52

Kedves ETO szurkolók ! Ne menjetek ki, szarjátok le az egészet, a bibsik meg menjenek el a metéltfarkú anyjuk picsájába....

gabesz7004 2013.07.13. 21:31:22

Az mondjuk érdekes, hogy a Nagy Magyarország szimbólum sérti őket, pedig mintha a Monarchia idején fogadtuk volna be a galiciai jöttmenteket! BOJKOTT!

Dolgozónép 2013.07.14. 09:57:29

Folytatódik az interjú T. F.-el, egy magyar NB1-es középcsapat középpályásával. (A monogramot a játékos kérésére megváltoztattuk, tehát nem a valódi kezdőbetűket tartalmazza)

K.G.: Ti szoktatok fogadni a saját mérkőzéseitekre?

T.F.: Személyesen soha.

K.G.: És áttételesen?

T.F.: A haverokkal „áttekintjük” a helyzetet.

K.G.: Ez hogyan történik?

T.F.: Például megkérdezik, rendbejött-e az izomsérülésem. Ha azt válaszolom, hogy minden oké, akkor nyerünk a hétvégén. Ha azt mondom, majdnem jó, de még pihentetni kell egy kicsit, akkor x-re veszik a meccset. Ha pedig panaszkodom, akkor tudják, hogy vereségre játszunk.

K.G.: És az ellenfél honnan tudja, milyen eredményt kell „előállítani”?

T.F.: Erre rengeteg megoldás van. Példának egy: a játékosok szinte kivétel nélkül egymás ismerősei a fészbúkon, az első osztályban szereplő magyarok mindenképpen. Vannak egyezményes jelek, pl. ha valaki bizonyos képeket kiposztol, az azt jelenti, hogy el akarják veszíteni a következő meccset. Ha ezt a megfelelő csapatból a megfelelő ember lájkolja, akkor oké. Ha ír egy kommentet, hogy hú, de vicces, akkor nem mennek bele.

K.G.: Hány meccs van így megbeszélve?

T.F.: Az összes. A futballisták is pénzből élnek, nem hagyják ki, ha kereseti lehetőség mutatkozik.

K.G.: És mit szólnak ehhez az az edzők, a klubtulajdonosok?

T.F.: Fogalmazzunk úgy, hogy ők is szeretnek pénzhez jutni. Tavalyelőtt az egyik neves csapat nagyon idős edzője igencsak a szívére vette, hogy sorozatban „átadták” a meccseket, a végén meg még ki is estek. Aztán megvigasztalták, és vissza is jutottak.

K.G.: Mi a véleményed a bundabotrányról, a letartóztatásokról?

T.F.: Ott kívülről próbáltak beavatkozni a „rendszerbe”, ezzel megzavarták a dolgokat. Ráadásul meg kellett beszélni sokmindent, így bizonyítékot szolgáltattak. Le is vadászták őket, mert sokaknak szálka volt a szemében a szervezkedésük.

K.G.: A bírókkal mi a helyzet?

T.F.: Ők is megcsinálják a saját kis bizniszüket. Ha észnél vannak, akkor előre tájékozódnak a várható eredményről, és nem zavarnak be. Megelégednek a jól időzített kiállításokkal meg tizenegyesekkel. Ha felül akarják írni az egészet a saját érdekük szerint, akkor persze balhé van.

Folyt. köv.

tuddmegajovot.weebly.com/index.html

SPYD3RM4N 2013.07.14. 13:34:41

@Lajosforras: Figyi, nekem igazából édesmindegy, hogy ki mit asszociál a Nagy-Magyarországos emblémára meg az árpád-sávra. Csak leírtam, hogy a cikkben írt nevetséges tiltás minek a következménye, hogy miért asszociálnak emberek milliói Magyarországon náci, nyilas, szkinhed dolgokat a Nagy-Magyarországos és árpád-sávos szimbólumokhoz. Nem, nem a balos-liberális-zsidó-nemzetvesztő-cigányfajvédő-stb média ármánykodása miatt, hanem azért, mert ahol náculás van, ott kivétel nélkül mindig megjelennek ezek a szimbólumok. Ezt a helyzetet vagy lekezeli a jobbosok normális része, vagy nem. És ha nem, akkor továbbra is ilyenekre kell számítani, mint ennél a hülye ETO-s előírásnál.

cskraoly 2013.07.16. 12:14:19

ETO drukker vagyok, nem megyek ki. Nem az ETO vezetést hibáztatom érte - szerintem nekik nem sok lapot osztottak -, hanem a mai közállapotokat. Hánynom kell.

Remélem nyerünk, bár a számban lévő epe ízét az sem fogja elvenni...

Mort aux cons 2013.07.17. 12:56:15

@SPYD3RM4N:
" mert ahol náculás van, ott kivétel nélkül mindig megjelennek ezek a szimbólumok. "

Ahol meg rablógyilkosság van, ott általában van cigány is. Ha meg mosdatni kell őket, akkor zsidó. Úgyhogy nem kell csodálkozni, hogy róluk meg erre asszociálnak.

SPYD3RM4N 2013.07.17. 15:44:53

@Mort aux cons: Pontosan. És PONTOSAN annyira van köze a cigányság többségének a rablógyilkosságokhoz, mint a történelmi Magyarországnak a szkinhedekhez.

Jéééé.....

Mort aux cons 2013.07.18. 00:02:39

@SPYD3RM4N:

Fenét.
Mindkettő szerves része az adott kultúrának.

SPYD3RM4N 2013.07.18. 21:09:55

@Mort aux cons: Amennyiben egy adott kultúra részeinek tekintjük a deviáns, bűncselekményekhez kötődő, kitaszítandó kisebbségeket, akkor igen. (Simán el tudok képzelni ilyen jellegű definíciót a kultúrára, ami "a férgesét" is tartalmazza.)
süti beállítások módosítása