karpatalja.jpgTegnap este elszabadult a pokol Kijevben. A tüntetők és a rendfenntartó alakulatok ismét összecsaptak, ám ezúttal minden eddiginél véresebb küzdelem bontakozott ki. Követni is nehéz a veszteségeket, szinte óránként meghal valaki a lángba borult ukrán fővárosban. Az ellenzék keménymagja már szó szerint fegyverbe szólította híveit, a kormány pedig 500 ejtőernyőst irányít Kijevbe. Ezeket az elit alakulatokat rendszerint csak akkor vetik be, amikor a hatalom már a legkeményebb eszközök használatára készül. A hadügyminiszter kitérő választ adott arra, hogy lőni fognak-e a zavargásokban részt vevőkre. Vagyis: fognak. És innentől kezdve már világos, hogy sem konszolidáció, sem forradalom nem lesz – polgárháború lesz.

Kárpátaljai ismerőseimtől tudom: a fiatal magyar férfiaknak már elkezdték kézbesíteni a behívókat. A délszláv háború iszonyatos emléke kísért: magyarok vérezhetnek egy olyan háborúban, amelyhez az égvilágon semmi közük, amelynek érintettjeivé is csak a trianoni téboly tette őket. Ez az a pont, ahol mindazt, amit eddig gondoltunk az ukrán helyzetről, el kell felejtenünk. Hetek óta fotelből figyeljük az eseményeket és politikai vagy egyéb szimpátiánk alapján szurkolunk a „nyugatbarát, demokrata” tüntetőknek, vagy a „Brüsszelnek beintő, tökös Putyinnak” és haverjának, Janukovics elnöknek. Mostantól ez már mind lényegtelen. Engem mától nem érdekel a Majdan, nem érdekel az ukrán demokrácia, de teszek Moszkvára, Brüsszelre, Washingtonra és a Nyugat vs. Kelet évszázados szkander meccs újabb fejezetére is. Engem most csak és kizárólag Kárpátalja érdekel, semmi más. 

Ahol 150.000 testvérünk retteg a holnapért. 150.000 magyar figyel összeszorult szívvel, görcsbe rándult gyomorral Kijev felé - és tekint várakozással, reménykedéssel Budapestre. Nekik csak mi maradtunk. Ez nem az ő küzdelmük, számukra idegen a kormánypártok korrupt, rothadt bizáncisága, az ellenzék ukrán sovinizmusa pedig egyenesen életveszélyes. És ha ezek az erők fegyveresen is egymásnak esnek, akkor ők az üllő és a kalapács közé kerülnek majd. Ha kifejezetten nem is lesznek célkeresztben, a számukra teljesen értelmetlen vérontásban való részvétel kényszerétől így is tömegesen menekülhetnek át a határon. És éppen Délvidék szörnyű példája bizonyítja: akit elüldöznek a szülőföldjéről, annak a nagy része sosem tér vissza. Több tízezer életerős, fiatal férfiember eltűnése halálos sebet ejthet a Trianont, a csehszlovák elnyomást és a kommunista terrort is átvészelő kárpátaljai magyarságon.

És ezt nem engedhetjük. Mától a trafikmutyi, Paks, Simon 200 milliója és az egész választási kampánycirkusz harmadrendű kérdés csupán. Most csak Kárpátalja létezik, semmi más. Most mindenkinek a lehető legnagyobb alázattal kell szolgálnia ezt az ügyet. Félre kell tenni az Euromajdanért való hippi rajongást, a Putyin cár iránti jobbos rokonszenveket, de a kardcsörtető irredenta hangoskodást is. Itt és most nem Kárpátalja visszacsatolása a cél – hanem a megvédése. Az viszont elemi kötelességünk. És aki ez alól bármilyen kifogással, bármilyen reálpolitikusi érvelésbe csomagolt restséggel vagy gyávasággal takarózva kibújik, az szar ember.

Nem lapul zsebemben a bölcsek köve, én magam sem tudom pontosan, mi lenne most a leghatásosabb fellépés. De ha van értelme adóforintjainkból fizetni a kormányzatot és politikusainkat, akkor az az, hogy ilyen helyzetekben minden hatalomfétist és minden egymás közti utálkozást félre téve ezen dolgozzanak 0-24-ben. Ha pedig van értelme magyarnak lenni, akkor az az, hogy erre minden erőnkkel rászorítsuk őket.

Eddig mindig homokba dugtuk a fejünket. Kussoltunk a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom idején, nem tettünk semmit Csehszlovákia és a Szovjetunió széthullása idején, és a„ béke és stabilitás szigetének” hazug, gyáva illúziójával lőttük be magunkat akkor is, amikor Szentlászlót pusztították a csetnik hordák. Kiragaszthatjuk a nagymaós matricát az autóra, osztogathatjuk a pénzeket határon túli haverjainknak és üzlettársainknak, beleugathatunk Pestről, hogyan kell ott magyarnak lenni – de ha ilyen helyzetekben cserben hagyjuk a saját véreinket, akkor nem érdemeljük meg az anyaország nevet.

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr875822337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Most csak Kárpátalja van 2014.02.20. 15:00:02

Ha ilyen helyzetekben cserben hagyjuk a saját véreinket, akkor nem érdemeljük meg az anyaország nevet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turbocat 2014.02.19. 14:29:33

jó, és akkor most hogy? megszálljuk kárpátalját ?

Sturmabteilungsmann 2014.02.19. 14:50:26

Remek írás!

DE: Hogyan "védjuk meg" Kárpátalját? Én csak egyre tudok gondolni: be kell érte jelentkezni,és nem másnál,mint Putyinnál.Egy esetleges fuggetlen Nyugat-Ukrajnából ki lehet "szakítani" a mi Kárpátaljánkat,és ez a ruszkik érdeke is. Szóval ez nem "kardcsorteto hangoskodás",hanem ésszeru,bátor hazafiság. Megoldási javaslat nélkul a cikk pedig céltalan okoskodás.

RoyalGast 2014.02.19. 15:12:36

Tökéletesen egyetértek az előttem szólók kommentjeivel!
Az írás remek, minden szavával egyet tudok érteni, csak éppen én is az érdemi javaslatokat hiányolom belőle: HOGYAN tudjuk MI megvédeni Kárpátalját? MIT tudunk mi (vagy akár politikusaink) innen, Budapestről tenni?
Ezt nem kötekedésből kérdem, komolyan érdekelne, hogy a cikk írója konkrétan mire gondolt?

Bí Dzsí 2014.02.19. 15:30:22

A mi dolgunk (már amennyiben a "mezei" választópolgárokat értjük a többes szám első személyen) mindenekelőtt a nyomásgyakorlás. Mégpedig azért, hogy a hazai politikai és értelmiségi elit ne Kijevre figyeljen már végre, hanem Kárpátaljára. Ez a kezdő lépés, először ezt kell megtenni.

toportyánzsóti 2014.02.19. 15:40:18

Pár szemet kilőttek már azelőtt hogy gyilkolni kezdtek volna a moszkovityák,mégis csendben maradtál ellőtt jobbhere.

Khonsu 2014.02.19. 17:00:27

Annyit tehetünk, hogy felkészülünk a menekültek befogadására. Egyben megnyugtatjuk az ottani magyarokat, hogy számíthatnak ránk, és ne lövessék le magukat egy olyan harcban ami nem az övék, inkább jöjjenek haza.

Attila691012 2014.02.19. 17:09:42

Te Bí Dzsí ! Miért nem akkor keménykedtél amikor sorkatonának kellett lenni ?
Tudod rengeteg morális tartozásom van nekem is a múltammal kapcsolatban de én leszolgáltam 12 évet ( a sor kötelezettségemmel együtt) és eszem ágában nincs másokat uszítani. Természetesen én is aggódva figyelem az eseményeket,és fáj ami történik, de tőled aki nap allergiára hivatkozva elmenekültél a sorkötelezettségből ( ráadásul az utolsók között voltál ) borzasztó hiteltelen ez a fellépés. Kíváncsi volnék mit tennél ha kimehetnél zsoldosnak . Talán csak este harcolnál ? Tudod mi ezt csináltuk nappal is ...

Vipera01 2014.02.19. 17:25:22

Egyetértek a cikkíróval, de egyetlen rövid és velős kérdésem lenne:

HOGYAN?

A nyomásgyakorlást hogyan tegyük meg? Hogyan tudjuk megvédeni katonai beavatkozás nélkül kárpátaljai véreinket?

2014.02.19. 17:28:19

Hmmm, ha van eszük a magyar srácoknak, már most idemenekülnek.

Bí Dzsí 2014.02.19. 17:57:19

"tőled aki nap allergiára hivatkozva elmenekültél a sorkötelezettségből ráadásul az utolsók között voltál"

Mesélj már erről, komám, mert a nap allergiámról még én sem tudok. :D Gerincferdülést megállapított a sorozó orvos, de azzal az "éppen alkalmas" kategóriába kerültem. Akkor már világos volt, hogy, aki egyetemre jár, az nem lesz katona, mert addigra megszüntetik a sorozást. Szóval vagy nagyot hazudsz, barátom, vagy nagyot tévedsz. :)

Másrészt meg véletlenül sem katonai akcióra buzdítok, a Hobvédség jelenjeli állapotában puskalövés nélkül is nehezen vennénk vissza Kárpátalját. De a mély hallgatás, és a "menekültek érkezésére való felkészülés" (by Martonyi) és a tankba pattanás között azért van még némi politikai-diplomáciai mozgástér. Ezt kellene kihasználni.

Attila Bihary 2014.02.19. 18:12:25

@Övönaluli Lali: Kárpátalján élő Magyar vagyok.Köszi mindent,az anyaországra eddig sem számíthattunk most se fogunk,ezt már megszokhattuk az évtizedek folyamán.Menekülni eddig sem menekültek Kárpátaljáról a kettős államporgárság megadása után sem mint ahogy féltek az "othoniak" a bevándorlási rohamtól.Ezek után sem fogunk menekülni senkihez!!!!!!! Nekünk Kárpátalja Magyarország!!!!!!

Quintus Pontius Pilatus 2014.02.19. 18:12:44

Martonyi (és Orbán is) egy beszari féreg, Gyurcsány meg eleve magyarellenes, úgyhogy mindegyik szépen el fog kampányolgatni, és le fogják szarni, mi történik Kárpátalján.

EddieCivic4g 2014.02.19. 18:12:45

"Mától a trafikmutyi, Paks, Simon 200 milliója és az egész választási kampánycirkusz harmadrendű kérdés csupán. Most csak Kárpátalja létezik, semmi más. "
Szóval szarjuk le a saját országunkat, és inkább pofázzunk bele egy másik ország belügyeibe. Esetleg van még más hasonlóan értelmes ötleted is, vagy csak hirtelen felindulásból írtad ezt a posztot?

Quintus Pontius Pilatus 2014.02.19. 18:18:31

@EddieCivic4g: Tudod mit, te inkább gyorsan szaladj el a teszkóba parizerért, és vegyél még egy plazmatévét hitelre, szarházi proli.

zsg? 2014.02.19. 18:26:03

Nekünk nem kell Kárpátalját megvédenünk. Ugyanis Kárpátalja egy Ukrajna nevű szuverén állam területe, ahol nekünk semmi keresnivalónk. Pláne nem kell zavaros ideológiai alapon álló "megvédésbe" bocsátkoznunk. Mert esetleg ők is aggódni kezdenek és "megvédik" a Magyarországon élő ruszinokat, amitől mi - tekintve a magyar operetthadsereg állapotát - eléggé kétségbe esnénk.

Ellenben a Kárpátalján élő magyarokat meg kell védeni, helyesebben ha olyanokká alakulnak a körülmények, amely egyéni vagy közösségi szinten veszélyezteti őket, akkor szinte kötelező nekik mentőhálót biztosítanunk. Ami lehet letelepedési segítség, gyorsított állampolgárság megszerzése, stb.

Szóval villámgyorsan hűtsétek le a hazafias felbuzdulást, felejtsétek el a beavatkozás legjelentéktelenebb formájáról szőtt hagymázos álmokat is, mert nagyon megfájdulna a fejünk a következményektől.

zsg? 2014.02.19. 18:28:50

Amúgy most olvasom Bihari Attila hozzászólását, hét ez nagy büdös valóság, kedves feleim.

Ugyanez székelyre lefordítva: otthon bozgor vagyok, Magyarországon oláh, Németországban meg cigány.

citrix 2014.02.19. 18:33:45

@zsg?: Pontosan így gondolom én is.A kárpátaljai fiatalok részére javaslom a behívó átvételének megtagadását a címzett ismeretlen helyen tartózkodik indokkal.Semmiképpen ne vegyenek részt önszántukon kívül egy véres és mocskos polgárháborúban.Magyarország diplomáciai úton léphet,más lehetősége nincs egy független és szuverén (nem kicsi) országgal kapcsolatban.Mert ugye idézve a békemenetet:nem leszünk gyarmat.Ők sem.

popeyee 2014.02.19. 18:38:28

Nagyon korrekt írás,teljesen egyetértek, mindössze az szúrt szemet, hogy az “anyaország” megnevezést használtad a csonkaország helyett. Nem kötekedni szeretnék, csupán szólok, hogy a kettő nem ugyanaz!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.19. 19:11:58

Sajnos lőni kell, ők kezdték. A fasiszta huligánok nem értenek a szép szóból. Adolf Klicsko öngyilkos lesz bunkerében, mint nagy példaképe 1945-ben.

surja 2014.02.19. 19:52:49

@Sturmabteilungsmann: Álmodik a nyomor..Ukrajna megcsinálna minket,mint a leckét

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.19. 20:38:49

1) Kárpátalja 1000 évig Magyarország része volt. Ez önmagában Casus Belli és területi igény.

2) Jellemző sok ember ostobaságára, hogy "akkor szálljunk harcba Ukrajnával"?

Nem, hanem meg kell várni, amíg a központi kormányzat, értsd államhatalom összeomlik, vagyis anarchia lesz. akkor pedig aki kapja marja.

Egyetértek, a cikkíróval,meg kell védenünk Kárpátalját, más kérdés hogy mostani tökéletesen kollaboráns kormánytól mit lehet várni: semmit. Pedig minden egyes négyzetméter visszaszerzett magyar föld hatalmas nemzeti reakciót váltana ki végre, jelezné, hogy trianon átka végre megtöretett.

Ezét félnek, nyüszítenek, őrjöngenek itt a balliberális hazaáruló köpedékek: félnek hogy már nem az ő huszadrangú problémácskáik lesznek mindennek alfája és omegája.

Aki magyar, az Kárpátalja visszaszerzése mellett van.

A mostani polgárháborúból kikerülő Ukrajna, különösen a ha kétfelé szakad, mindenképp gyengébb lesz mint volt. Kárpátalján erős volt a Régiók Pártja, ami szakadár törekvéseket tükröz. Okos politikával létre lehetne hozni egy szecesszionista Kárpátaljai szövetséget a magyarok és ruszinok között.

A magyarok és ruszinok barátsága legendás. Rákóczi fejedelem is meleg szívvel emlékeik róluk emlékirataiban. a ruszinoknak amúgy is elegük az ukránosításból. Többségük görögkatolikus hagyományosan, a vallási ellentét is megvan. Minden esély adott.

A liberális urbánus gettószármazék hisztériakeltő propagandának nem kell felülni. A politikai igenis az adott helyzet minél tejesebb kihasználásáról szokott szólni, nem pedig arról hogy "maradj kussba, fogd be a pofádat és kuporodj be a sarokba", mint amit a baloldaliak, liberálisok, és egyéb szellemi-lelki nyomorékok próbálnak sejtetni.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.19. 20:41:47

@surja: a te nyomorodat próbálod másra kivetíteni, csak ugye hiába.

Mi van, az összes zsindexes fogyatékos idejön megint?

Mondjuk igaz, régen tapostam már férget.

objekt678 2014.02.19. 20:46:01

@zsg?:
Kb. ez a helyes gondolkodás.
Kötelességünk menedéket nyújtani ( kínálni is !)a mi fajtánknak. A "területvisszafoglalás" egy hagymázas eszemenés.

objekt678 2014.02.19. 20:53:11

@Nemzetstratégia:
Elég jól ismerlek benneteket. Ötezer akárhányszáz éve bomlasztotok.
A zsidó mindig destruál. A génjeiben van.

objekt678 2014.02.19. 20:56:24

@Nemzetstratégia:
Nektek bibsikek az a fixa ideátok, hogy ti értelmesek vagytok.
Holnap a haverommal utánad nyomozok.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.19. 21:11:19

@objekt678: Amit mondtam pont hogy egyesítő, nem pedig bomlasztó.

"Holnap a haverommal utánad nyomozok."

Ilyen egy amikor egy zsidó fenyegetni próbál?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.19. 21:14:13

@objekt678: "A "területvisszafoglalás" egy hagymázas eszemenés."

1000 évig, de még előtte is a miénk volt. Aki azt mondja hogy mondjunk le erről, az 1) nem ismeri a történelmet 2) nem magyar, lélekben bizonyosan nem.

dixidixi 2014.02.19. 21:18:50

"Kárpátaljai ismerőseimtől tudom: a fiatal magyar férfiaknak már elkezdték kézbesíteni a behívókat."
Cseréld le ezeket az ismerőseidet, mert ez pl. hazugság.

beavereater 2014.02.19. 21:20:47

Halihó, akkor is így tépted a szád, amikor "szóra sem érdemes módon" viktorka eladta csonkaországot fruttiért Putyin cárnak? Az mintha kissé fajsúlyosabb dolog lenne. Másrészt itt is polgárháború van, csak éppen jogi eszközökkel vívják a NERnyenyisták, kérdezd csak meg a nem fideszseggnyaló közszolgákat/köztisztviselőket. Plusz kb. 500e "értékes magyar " (copyright by Mr. Kuszaszem) menekült el magyarisztánból, mert látta hogy viktorovics népe teljesen életképtelen.
Szerinted visszajönnek majd, miután jól szétnéztek a hanyatló Nyugaton?:-)

Max. respect az ukránoknak, aki meg elmegy janukovics behívójára, és nem a barikádokra, az már meghozott egy döntést, amivel elsősorban saját magának kell elszámolnia. Gyáva népnek nincs hazája ugyanis, élő példa kishazánk.

objekt678 2014.02.19. 21:32:31

Nem kell elborulni.Te zsidó vagy. Élősködsz egypicit , oszt kész.
A büdös élősködő zsidók nagyon hosszú ideje feszítenek mocskos zsidók.

sztd 2014.02.19. 22:22:56

A dolog egyértelműen megoldható. Ha Magyarország és Lengyelország egyértelműen fellép, hogy a magyar és lengyel nemzetiségűeket ne hívják be katonának (vagy küldjék haza azt, akit már behívtak), arra esetleg hallgathatnak. Ukrajnának egyáltalán nem, és a kelleténél jobban Oroszországnak sem érdeke összebalhézni velünk, és a kérés, hogy minket hagyjanak ki, nagyon könnyen teljesíthető, és szerintem meg is teszik, ha kellően sokan toporzékolnak.

Ha ezért (és csak ezért, a területek hovatartozását mélyen elfelejtve) a Jobbik (vagy bárki más) tüntetést vagy tüntetéssort szervez, arra én biztos elmegyek. Nem szabad túlbonyolítani a dolgot, végkép nem szabad területeket követelni, csak ennyit kell kérni, de ezt nyomatékosan.
(Minden más esetben - hátsó szándékok esetén különösen, vagy egyik, vagy másik, peches esetben mindkettő fél megorrolhat, és akkor a magyarok tényleg két tűz közé szorulnak, Magyarországnak pedig nincs katonai ereje még a határ mentén sem beavatkozni a védelmükben.)

Elvben össze lehet még fogni a lengyelekkel, hisz ott lengyel kisebbségek is vannak, de sajnos a lengyelek eléggé beleszóltak az eseményekbe már, így kérdéses, hogy rájuk mit reagálnának. Előnyük a méretük, hátrányuk az, hogy nehéz elképzelni, hogy megelégednének ennyi beleszólással.

Zolcsi67 2014.02.19. 22:35:20

@beavereater: Tettél-e már az ellen, hogy téged ne a "gyáva nép" közt emlegessenek? Mert általában az vonyít a legjobban, aki arra vár, hogy "majd a másik".

pytty 2014.02.19. 23:13:42

Tanácstalan vagyok, most csőcselékezik a forradalmárokat az Echotv-n a hozzáértők

Szúnyog 2014.02.20. 00:07:37

Az első feladat a félhivatalos kapcsolatfelvétel a ruszinokkal. Meg kell nekik mondani, számíthatnak Magyarországra. Nyilvánosan ki kell mondani, ha létrejön Nyugat-Ukrajna, abban is lesznek nemzeti kisebbségek, lengyelek, ruszinok, magyarok, szlovákok, románok, s nem engedhető meg, hogy ők azt a kevés jogukat is elvesszék, ami a Ukrajnában meg van/volt nekik.
Kárpátalja nem nagy, lehetne egy valamilyen autonómiával rendelkező régió is, s nem csupán ukrán keretek között. Ez az autonómia minta is lehetne másoknak.....

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2014.02.20. 01:51:51

Kérdem én: a kárpátaljában élő nem magyarok nem emberek? Ők nyugodtan meghalhatnak, csak mert a hatalom megkéri őket?

És hogy jönnek ide a zsidók? :)

Veridicus76 2014.02.20. 02:07:00

A vérengzést az atlantista-cionista hatalom által uszított, pénzelt és felfegyverzett puccsisták kezdték el (Janukovics elnök minden gesztusa,, többek között több száz puccsista vádejtés melletti kiengedése ellenére.)Egyértelmű és világos, hogy az atlantista-cionista hatalom mindenáron polgárháborút akar, hogy kettészakítsa Ukrajnát.
Ebben a helyzetben valóban az a követendő út magyarként, amit a bejegyzés (és nem poszt, azt a Buckingham-palota előtt kell keresni) szerzője ír. Nagyon remélem, hogy van olyan diplomatánk (a Bem rakparti galeri szóba se jön), aki Moszkvában és nyugaton is már megtette a szükséges lépéseket.

Veridicus76 2014.02.20. 02:10:02

@pytty: "forradalmárokat"

Úgy érted, azt a pár tízezer embert (a Majdanon húszezret mond a nyugati cionista média, tehát a fele lehet, az egész 46 milliós országban összesen mondjuk 50 ezer), akiket nyugatról uszítanak, pénzelnek és fegyvereznek föl lőfegyverekkel, és akik mindenáron polgárháborút akarnak?
A 25 körüli halottból vagy 10 rendőr, akiket a puccsisták lőttek le.
Miről beszélünk?
Ideje, hogy Janukovics felhagyjon a töketlenkedéssel, és felszámolja a puccsot.

mel gibson 2014.02.20. 08:08:46

ha én ott élő magyar volnék,biztos,hogy jönnék ide addig,amíg tart ez a baromság.ha vége,hazamegyek.
anyátokat behívó,mi közöm a ti nyomorotokhoz??
innen nem tudnának besorozni.
cshá.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 10:35:20

@Nemzetstratégia:
A ruszinok nem Magyarországhoz szeretnének tartozni, hanem autonómiát szeretnének Ukrajnán belül, amit amúgy korábban beígértek nekik. Nyilván felmerülhet a kérdés, hogy ha mi magyarok ajánlanánk nekik ugyanezt, akkor csatlakoznának-e.

Azonban az a baj az egésszel, hogy az egész irreális alapokra épül, mert sem a kárpátaljai ruszinok, sem a kárpátaljai magyarok, sem Magyarország nem rúg labdába ebben az ügyben, még akkor sem, ha anarchia lesz. Egyszerűen akkora aránybeli különbség van mind lakosság számban, mind katonai erőben Ukrajna és Magyarország között, hogy még az anarchia sem segít, az ukrán haderő igen kis töredéke elég lenne ahhoz, hogy elsöpörjön minket. A külpolitikai, külgazdasági következményekről nem is beszélve, ebből a szempontból csak akkor lehetne bármi is, ha már a kárpátaljai lakosság negyedét már lemészárolták az ellentétes felek ott, és a magyar katonák életeket menteni mennének.

Narancskommunista (törölt) 2014.02.20. 10:38:59

@Nemzetstratégia:
Egyébként te hogy gondolod, Kárpátalja esetleges visszaszerzéséért nekünk magyaroknak melyik ukrán politikai oldalt lenne érdemesebb támogatni, és inkább az oroszokkal kellene jóban lenni, vagy az EU-val?

egy hülyemagyar 2014.02.20. 11:30:43

Ugyan kérem a cikkíró felfújja az egészet,semmilyen veszély nem fenyegeti a kárpátaljai magyarokat,legalább is nem több mint ami eddig is fenyegette.Janukovics és kormánya demokratikus választás útján került hatalomra és ezt még az Unió is tiszteletbe kéne tartsa és nem az anarchiát támogatni.Bezzeg 2006-ban az Unió hallgatott mint a szar a fűben a magyar rendőrség és az akkori kormány túlkapásai idején.Klicskó fel akar jutni a csúcsra mint ahogy a ringbe tette.A röhely az lenne ha egy előrehozott választás eredményeképpen újra Janukovicsék kerülnének hatalomra.Ne felejtsük el hogy a Janukovics kormánya törölt el több Timosenkó által hozott magyarellenes törvényt és alkottak a magyarságnak kedvező törvényt.Mi ezt kell szem előtt tartsuk.

egy hülyemagyar 2014.02.20. 11:38:03

Álmodozni lehet,ilyen szép álom pl.hogy a 15 millió orosz lakosú keletukrajnát csatolják Oroszországhoz és kárpátalját Magyarországhoz.A ruszinok ugyanúgy örülnének ennek mint a kárpátaljai magyarok hisz őket még jobban elnyomják az ukránok mint a magyarokat.

Meyrez 2014.02.20. 11:47:15

Egyetértek a poszt tartalmával!

Érdekes helyzet kezd előállni Ukrajnában. Két fő dolog van, amit tenni kell:

1. legelsősorban meg kell védeni az ottani magyarokat a sorozástól diplomáciai nyomásgyakorlással
2. a jelenlegi és még inkább a közeljövőben alkuló helyzetben mindent megtenni, ami Kárpátalja autonómiájának erősítéséhez vezet, legyen az bármilyen állam keretein belül.
Nagy mozgástér nyílik most ki kellene használni.

Csak remélni merem, hogy a magyar külpolitika fatökű és impotens irányítói végre összeszedik magukat, és legalább egy olyan helyzetben, amikor tényleg lehet, végre cselekednek is....
Ehhez pedig nem árt a nyomásgyakorlás.

egy hülyemagyar 2014.02.20. 11:47:36

@Narancskommunista: Értelmes hozzászólás.A mai világban azonban minden határmódosítást csak békés úton lehet elérni.Mint ahogy az eddigi területvesztéseink is békésen történtek nagyhatalmi érdekek mentén,amit végre kellet hajtani.Ukrajna határainak megváltoztatása is csak nagyhatalmak döntése alapján történhetne.Ebben az oroszoknak lehetne döntő szavuk.

egy hülyemagyar 2014.02.20. 11:50:30

@Meyrez: Ezzel teljes egészében egyetértek.

elestem, de nem sírtam. 2014.02.20. 11:50:34

@Attila691012: az most hogy jön ide, hogy te 12 évig vakartad a padlót fogkefével?

meleg ez a téma, nem hagyja az EU, hogy eszkalálódjon. amikor elkezdődnek janukovicsékkal szemben a gazdasági szigorítások, akkor kell, hogy a magyar diplomáciának életében először f.sza legyen, és a feltételek közé bevetesse a kettős állampolgárságúak sorozásának tiltását. akinek nincs kettős állampolgársága, az passz.

egy hülyemagyar 2014.02.20. 12:00:33

@Nemzetstratégia: Végre valaki kimondta a telyes igazságot.Kösz.

zeta62 2014.02.20. 12:09:31

@toportyánzsóti: A helyedben nem feszegetném, kik is kezdtek gyilkolászni Kiev-ben...Pár szabadnapos rendőr hátulról való fejbelövése az otthona előtt, egy-két bíró hasonló lemészárlása ugyebár nem jelent meg a sajtóban, akkor az nincs is? Mielőtt a rendfenntartók visszalőttek, kilenc halottjuk volt, lőfegyvertől, és 35 feküdt lőtt sebbel kórházban. Szerinted akkor hagyni kellene annyiban? Bemásolok egy mainstream médiától független újságírói munkából részletet: "Az ukrán ellenzéki pártok továbbra is követelik az államfő lemondását. Orosz hírügynökségek helyszíni tudósítói azonban megpróbálták kideríteni a feldühödött emberek céljait, követeléseit. Mint a megkérdezésekből kiderült, a rendőrökkel mostanra több helyen is tűzharcot folytató felforgatóknak nincsenek követeléseik. Semmilyen határozott célt vagy követelést nem tudtak válaszként megfogalmazni arra a kérdésre, hogy miért vannak az utcákon. A megkérdezettek egyike viszont úgy fogalmazott, "ez szervezett katonai konfliktus".

Egy kérdés maradt csak: hogy a riporter egy a nemzeti radikálisokhoz sorolható "hasznos idiótát" kérdezett meg Kijev utcáin, vagy egy nem hivatalosan Ukrajnába küldött nyugati katonát? " Saját véleményem szerint az utóbbi, pont ahogy Szíriában is. Két éve 200 idegenlégiós "franciát" fogtak el a szír katonák, nagy részük mesterlövészként lövöldözött, növelve a káoszt, és a "forradalmi" hangulatot.

egy hülyemagyar 2014.02.20. 12:18:55

Megtörtént.Kárpátalján autózva az egyik falúban megálltunk és egy nőtől megkérdeztük hogy miért nincs kiírva magyarul is a helységnév.Válasz:mert ebben a falúban csak ruszinok laknak.Kérdem:akkor hogy tud ilyen jól magyarul?Válasz:ebben a falúban mindenki tud magyarul.Hát így tekintsünk mi magyarok a ruszinokra mint testvéreinkre.Az egyetlen nemzetiség a kárpátmedencében amelyik nem gyűlöl minket.

Bicepsz Elek 2014.02.20. 12:28:43

www.rferl.org/content/ukraine-crimea-rising-separatism/25268303.html

A Krími Autonóm Köztársaság házelnöke arról beszélt, hogy az elszakadást sem tartják kizártnak. „Megvan a lehetősége, hogy szétszakad az ország. Erre tartanak a dolgok" – mondta az Interfaxnak.

zeta62 2014.02.20. 12:38:04

@Bicepsz Elek: A Krím félszigetért bejelentkezett erdogan Putyinnál vagy fél éve. Ahogy a lengyelek és a románok is területi követeléseket fogalmaztak meg Ukrajnával szemben. Majd ezekre, a nemzeti kisebbségek védelmére hivatkozva szeretnének beavatkozni a cionék, elszakítva nem csak Kárpátalját, de elsősorban azt, hogy így rátenyereljenek a gázvezetékekre. Azok felügyeletét már ki is "osztották" a román állami olajcégnek.

zeta62 2014.02.20. 13:35:25

Nem szeretem az idézett oldalt, de néha "érdekes" híreket tudnak közölni: kuruc.info/r/4/124117/

XcuseMe 2014.02.20. 13:56:15

@Attila691012: Egyrészt miből gondolod te sz@rfaszú köcsög , hogy nem volt katona...? Másrészt én pontosan tisztában vagyok vele , mit jelentett az utóbbi 40 évben "katonának" lenni...Ha csak nem valami speciális egységben szolgáltál , akkor néhány kör futás , fekvőtámasz és alakizással összekötött , biztonsági őrködés , matázással összekötve...Senki nem mondta , hogy be kell szállnunk az ukrajnai polgárháborúba , csupán arról van szó , hogy ne a magyarokat küldjék a sajátjaik ellen és a Magyar állam tegye meg azt amire lehetősége van.Például a menekülteket befogadni míg rendeződik a helyzet.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2014.02.20. 14:36:34

@maxval a gondolkodó birca:

Mond téged moszkva pénzzel? Lehet a jobbiknak a moszkovita kémeket kellene listáznia...

De meséld már el te magyarnak vagy orosznak tartod magad? Mert olyan hévvel támogatsz mindent ami orosz, vagy orosz párti. Szerintem jól tennéd ha felvennéd az orosz állampolgárságot és kiköltöznél, úgy közelebb lehetnél az imádatod tárgyához Diktátor (nem pártfőtitkár, de valójában az) Putyinhoz (már nem elvtárs, de valaha nagyon az).

Másrészt azon ujjongani és annak szurkolni, hogy tömegbe fognak lövetni valahol, hát igencsak torz jelemre vall....

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.02.20. 14:37:13

@Narancskommunista: a kárpátaljaiak nyilván alternatíva híján támogatják Janukovicsot, nem pedig azért mintha olyan nagy oroszbarátok lennének.

Ha a magyar politika (bármely politikai erő)kinyújtaná feléjük segítő kezét, akkor valószínűleg létre lehetne hozni egy szakadár Kárpátaljáért küzdő pártot. Ami pedig az ukrán haderőt akármilyen töredékét illeti: a Kárpátok hágóin nem olyan önnyű átjönni, ha megfelelően vannak védve.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.20. 14:57:18

@Nikosi:

Akinek nem tetszik Orbán, az meg emigráljon, ügye?

___________________ (törölt) 2014.02.20. 16:05:51

Egy dolog hiányzik csak a cikkből: a konkrétumok. MI a Kárpátalja érdeke, vagy legalább mik a szempontjai? Miféle nyomást gyakoroljunk a kormányha, ha még körvonalakban sem beszéltük meg, hogy mi is lenne jó?

Akkor megpróbálok legalább egy szempontlistát összerakni:

- A Majdan nagyrészt Nyugat-Ukrajnai ukrán, oroszellenes nacionalistákból áll. Ez nem jó. Nem kell a Kárpátaljának Nyugat-Ukrán nacionalizmus.

- Ha a Majdan EU tag akar lenni, tiszteletben kell tartania kisebbségi jogokat. Ez jó.

- Putyint nem nagyon érdeklik a kisebbségek. Ez nem jó.

- Putyinnak és a Kelet-Ukrajnai oroszoknak jól jöhet egy magyar szövetséges a Nyugat-Ukrajnai ukrán nacionalisták hátában. De ugyanakkor ez veszélyes is, kvázi a csali szerepét betölteni a csapdában. Ez lehet jó, de inkább nem jó. Ezeknem a dolgoknak nem szokott jó vége lenni. Simán van olyan scenario, hogy ukrán nacionalisták felhergelése, vérengzés Kárpátalján, majd Putyin fehér lovon bevonul mint a humánum és rend helyreállítója. Ez nem jó. Alapvetően nem kéne nagyon összeveszni az ukrán nacionalistákkal.

- Putyin ideológiája Dugin Eurázsiaizmusa. en.wikipedia.org/wiki/Foundations_of_Geopolitics Alapvetően neki nem nagyon kellenek a nem orosz ajkú területek, olyannyira, hogy német szövetséget javasol, elfogadja Németország kelet-középeurópai vezető szerepét, olyannyira, hogy még Kalinyingrádot is visszaadná nekik. A magyarságról többnyire mindenkinek az a véleménye, hogy hagyományosan jóban van a németekkel, Putyinnak emiatt lehet érdeke jóban lenni a magyarokkal, ez lehet óvatosan jó.

Hát, egyelőre 50-50.

ikszel 2014.02.20. 16:20:11

@Sturmabteilungsmann: "Hogyan "védjuk meg" Kárpátalját? Én csak egyre tudok gondolni: be kell érte jelentkezni"

Aztán mi lenne a jogalapja? Az, hogy az 1.2 milliós lakosságból 150 ezer magyar? Nem lehetne, hogy békén hagyjuk őket? Most még békében együtt tudnak élni az ottani magyarok a többséggel, nem utálják őket. Egy ilyen "bejelentkezés" után vajon ez így is maradna? Éltetek ott, van fogalmatok arról, hogy milyen viszonyok között éli az ottani magyarság a mindennapjait? Ha jót akar azoknak az embereknek a magyar kormány, akkor egyszerűen csenben marad, ezzel tehet a legtöbbet értük. Minden más csak a nemzeti ellentéteket fokozná.

Corporate Soldier 2014.02.20. 16:29:53

@ikszel: Merjünk kicsik lenni, így van.

(Egész Kárpátaljáért "bejelentkezni" egyébként marhaság lenne, a maximum, amit el lehetne érni, az a népszavazás - ha él még a ruszin identitás, akkor lehet esetleg rdélyünk Kárpátalja egészével, nem hinném - de a határközeli, színmagyar területeken igenis lehet keresnivalónk.)

ikszel 2014.02.20. 16:43:34

@Corporate Soldier:
"Merjünk kicsik lenni, így van."

Könnyű pofázni a klaviatúra mögül, ha számodra nincs tétje. Kicsit más aspektusból látnád a dolgokat, ha ott kellene élned és azt szertnéd, hogy a gyerekeidnek nyugodt gyerekkora és jövője is legyen, lehetőleg helyben.

Bloodscalp 2014.02.20. 16:49:32

@maxval a gondolkodó birca: írtál már jópár hülyeséget, de ez aztán viszi:)!

@Bí Dzsí: ha csak egyszerű aggitálásra futja bidzsi, inkább maradj csöndben!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.20. 20:46:11

hol vannak a nagyobb színmagyar területek? nem találok erre felmérést

Mort aux cons 2014.02.20. 22:34:20

@zeta62:

"Két éve 200 idegenlégiós "franciát" fogtak el a szír katonák, nagy részük mesterlövészként lövöldözött, növelve a káoszt, és a "forradalmi" hangulatot. "

Hülyeség!

zeta62 2014.02.20. 23:07:23

@Mort aux cons: Szerinted. Több oldal lehozta akkoriban, na persze nem a zsindex, külön alku keretében engedte haza őket Assad, sárközy ebbe is bukott bele. Amiről nem tudsz, az attól még igaz :)

Mort aux cons 2014.02.20. 23:27:57

@zeta62:

És ez a több oldal nem írta, hogy melyik ezredből is voltak? Hogy a bajtársaiknak hogy nem tűnt fel, hogy kétszázat csak úgy közülük ismeretlen helyen bevetnek? Hogy hogyan tudták ezt mind egyszerre elfogni?

A légióban összesen van kb. 200 aktív mesterlövész (TP és TE), ha ezeket elvitték volna, kiürül a komplett fegyvernem.

penzelp 2014.02.21. 00:33:41

@Bí Dzsí: Kedves Bi Dzsi: én kárpátaljai származású vagyok, és a hír, hogy behívokat kézbesítenek - nem igaz.

Bicepsz Elek 2014.02.21. 03:51:48

@Nikosi: Itt nem az oroszok pro vagy kontra!!! Az oroszok "leadtak" Kelet-Europat 1989-ben a nyugati iparilag fejlett orszagoknak, mint olyan gyarmatot, amivel ok nem tudnak mit kezdeni(a kizsakmanyolast max. primitiv modon muveltek. Viszont ledozeroltak a gazdasagokat (dömpingaruval stb.). Most ujabb teruletek kellenek a Nyugatnak (az IMF nek hitelkihelyezes, az USA-nak fegyvereladas, az europai orszagoknak vammentes piacok+ olcso munkaero ea ideologiai terjeszkedes). Irak, Libia, Egyiptom(ott az elnokot akadalyoztak a leveresben kesobb mikor lattak, hogy nem a eukomform ellenzek a nyero, visszakoztak-diktatort fiatalitottak).Libia(nyugati beavatkozas nelkul Kaddhafi meg a helyen ulne), Sziria. Most Ukrajna van soron. A tuntetok koze ment egy rakas gruz, oroszellenes lengyel stb. A hatalom is hibas volt egyreszt mert egy korrupt sz.r banda, masreszt tobbszor is visszakozott, ami a gyengeseg jele. Janukovicsnak persze valasztast kellett volna kiirnia es politikailag megnyerte volna a dolgot.
A mainstream media nagyon okosan manipulal!! A tuntetok meg felre vannak vezetve. Azt hiszik, hogy EU tagsag=Kànaàn, holott csak vamunio var rajuk. A magyar kisebbsegnek meg a tobbivel kell tartania, kulonben bedaraljak, mint a Delvideken(betelepites, magyarveresek stb stb.) A Regiok Partja a kisebbik rossz!!

zeta62 2014.02.21. 11:07:06

@Mort aux cons: Nem, nem írta. Igaz, egy kissé pontatlanul fogalmaztam, az elfogottak közül nem mind mesterlövész. Hogy a többiek tudták e? Hát persze, hiszen nem csak ők, hanem brit, szaudi, katari és más francia különleges egységek is ott voltak. Ahogy az iráni, és orosz egységek is.
Egy kis adalék az itthon "elfelejtett", el nem mondott információk közül.

jovonk.info/2012/02/29/lukra-futottak-franciak-sziriaban-es-az-egesz-nato

prick 2014.02.21. 14:57:11

@Nemzetstratégia:objekt678: Ha nemzetiségi kérdésről van szó pár retardált kurucinfó szökevény mindig elkezd zsidózni, ahogy kenyéradó gazdái az agyába táplálták, de olyat még nem láttam, hogy két vadbarom vérnáci egymást zsidózgassa...Van még ettől lejjebb komák?

Kovács Hajnalka 2014.02.21. 17:39:53

Kárpátalján született Magyarként, meg köszönöm, hogy volt olyan Pesten élő Magyar, aki így magáénak érzi a Kárpátalján élő emberek sorsát. Köszönöm, hogy ilyen nyíltan és őszintén leírtad a gondolatodat, már csak abban reménykedem, hogy talán ugyan ez eszébe jut egy olyan felsőbb vezetésű embernek is, aki tényleg tud is ebben segíteni, mert, ha végül tényleg az ellenzék fog nyerni a magyar szót ki sem ejthetjük majd a szánkon. Nem lesz magyar nyelvű iskola, a magyar gyerekekben csírájában elfojtják majd a magyarságot.

Kovács Hajnalka 2014.02.21. 18:07:46

Én Kárpátalján született magyar vagyok és elhiheted nekem, hogy most sincs jobb dolguk az ott élő magyaroknak. Jelenleg is tüntetnek érte, hogy tűnjünk el onnan, korcsoknak hívnak minket és betolakodóknak, holott ez fordítva lenne igaz.Most is rossz szemmel néznek ott ránk. Ott azt mondják magyarok vagyunk, Magyarországon pedig sokan azt jelentik ki, hogy Ukránok vagyunk. Kérdem én. Akkor hol a fenében éljünk, hová menjünk , ahol végre nyugodtan élhetnénk. Ha már a magyar ember sem áll ki mellettünk, akkor ki fog? Miért felejti el mindenki, hogy ott is ugyan az a lelkületű, gondolkodású emberek élnek mint itt Budapesten vagy bárhol Magyarország területén. Miért felejti el mindenki, hogy egykor Kárpátalja is Magyarországhoz tartozott? El kellene gondolkodni minden embernek azon itt Magyarországban, hogy vajon a kint élő magyarok is ugyan így tennének? Cserben hagynák a magyarokat? Kezdem azt hinni, hogy ahol én születtem jobb lelkületű, erősebb magyar érzelmű emberek élnek mint itt, hisz mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a magyarságot megvédjük Ukrajnában, hogy a magyarokat ne bántsák, ne szidják.

Mezey Adriána Miklovicz Károly 2014.02.22. 02:06:42

@@Kovács Hajnalka: Ne haragudj, de erről szó sincs!!!! Magyar nyelvű iskola még a Szovjetúnió ideje alatt is volt!!! Az ukránok már régóta nem tüntettnek a magyarok ellen! Megtanultak velünk eggyütt élni!Főleg Kárpátalján!!! Ugyan miért lenne rossz az ellenzék politikája???, mert jobb jövöt akar ((( Ne talán a mostani vezetőség jó... nem az RTL klubbot/TV-2-tőt javasolnám a figyelmedbe, hanem a 24 órás, élő, Online ukrán (!) tv-csatornát: "5" chanal! A Facebookon megtalálható!

Mort aux cons 2014.02.24. 00:56:58

@zeta62:

OFF

Már maga a cikk fogalmaz pongyolán, amikor az idegenlégióst zsoldos értelemben használja.

Azt tudja mindenki, hogy egy rakás ország képviselteti magát Szíriában különlegesekkel, titkosszolgákkal meg katonai magáncégekkel. De ez nem egyenlő az Idegenlégióval. Annak nagy részét nem is ilyenre alkalmazzák, a maradék kis részt meg nem fognák el egyszerre.

A jovo.info orosz forrásait nem kell készpénznek venni, írtak már azok máskor is hülyeséget.

ON

Kovács Hajnalka 2014.02.25. 06:38:02

@Mezey Adriána Miklovicz Károly:
Kint élek, csak tudom mi volt, mi van kint Ukrajnában. Egy szóval nem írtam olyat, hogy jobb a jelenlegi, mint az ellenzék, egyik sem jobb a másiknál.
süti beállítások módosítása