kadar.jpgA negyven éves kommunista diktatúra áldozatainak számát még mindig nem ismerjük pontosan, de nagyjából azért már lassan összeállnak az adatok. Több százezer idegenbe hurcolt, szintén több százezer megbélyegzett és kirekesztett, sok tízezer börtönbe zárt és meghurcolt ember. A sztálinista koncepciós perek és az '56-os megtorlás, illetve a sortüzek során meggyilkoltak száma is több ezerre rúg. A legborzalmasabb károk azonban nem az emberéletekben keletkeztek.

A halottakat elsirattuk, a végtisztességet megadtuk nekik. Az üldözöttek és mártírok nevéről lemostuk a hazug rágalmakat. Az ávós öklök által ütött sebek behegedtek, Az eltört állkapcsok és végtagok, a levert vesék, összezúzott májak begyógyultak. Csak a gerincünk nem forrt össze. Azt megtörték.

A kommunista diktatúra negyven évében nem a meggyilkoltak, és bebörtönzöttek sorsa a leghátborzongatóbb - hanem azoké, akik megúszták. És megtanultak egy életre kussolni. Beletörődni, ha megaláznak, legyinteni, ha kifosztanak. Hülyének nézni a hatalmat, és tűrni, hogy a hatalom hülyének nézzen minket. Titokban gyűlölni, nyilvánosan kiszolgálni a fejeseket. Mindegy, csak békén hagyjanak.

"Mindenkinek igaza van. Még a szar is le van szarva"

- ahogy a Megáll az idő című klasszikusban Őze Lajos megfogalmazta a magyar társadalom máig legfontosabb alap szentenciáját. 


Ezt a mázsás csendet megörökölték a gyermekek és az unokák is. Megörököltük. Ez a hallgatás a mi morális kelengyés ládánk.

A bolsevizmusnak Magyarországon tízmillió áldozata van. Nem volt - van. És a szerencsétlen Kovács Béla sorsa, akinek elhurcolása apropóján ma a többi áldozatról is megemlékezünk. ebben is szimbolikus. A meghurcolt, embertelen szenvedéseken átment ember '56 áprilisában szabadult. Októberben pár napig még miniszter is volt Nagy Imre kormányában. A szabadságharc vérbe fojtása után azonban képtelen volt újra vállalni a börtönt. A megtört, súlyosan beteg embernek a hatalom sátáni alkut ajánlott: mentesül a megtorlás alól, ha vállalja, hogy az egypárti parlamentben képviselő lesz, ezzel is legitimálva az "új kiegyezést", demonstrálva a diktatúra megbocsátó nagyvonalúságát. Kovács Béla, a kommunizmus áldozata, 1959. júniusában a kommunista Országgyűlés tagjaként halt meg.

A történelemnek ebben az iszonyú, cinikus grimaszában benne van minden, amit az 1989 előtti negyven évről tudni kell. Meg az azt követő huszonötről is. A lelkünk ma is ott fekszik a 301-es parcellában, hátra kötözött kézzel, arccal lefelé. A kommunizmusnak akkor lesz vége, ha legalább megfordulunk. Utána talán majd a gödörből is ki tudunk mászni...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr977217153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2015.02.25. 12:35:02

Az a döbbenetes hogy ahogy neten olvastam még mindig vannak olyanok akik szerint a kommunizmus jó dolog, csak rosszul csinálták meg. Jellemzően liberális, anarchista, feminista agyhalottak írnak ilyeneket.

caralho voador 2015.02.25. 13:26:51

A helyzet rosszabb. A gerincünket ugyanis nem megtörték - az tiszta ügy lenne, vagy összeforr vagy meghalsz.
Meghajlították. Az pedig a büdös életben többé nem lesz egyenes.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.25. 15:00:56

Azt hiszem itt arról van szó, hogy a szabadságharcaink kudarcai megtörték a magyar nemzet ellenállását és a társadalmi összetartozás érzését. Mindig idegen földről nyakunkba ültetett kollaboráns elitek uralkodtak fölöttünk, már el is felejtettük, amikor magyarok kormányoznak. Ennek következménye az mszp és a fidesz. Orbán Viktor személyében a magyarországi cigányság először adott miniszterelnököt Magyarországnak.

Ezzel párosult a zsidó térfoglalás a magyar gazdasági és szellemi életben, ami a magyar életérzést és lelkivilágot eltúlozta, kiforgatta, mellverdeső és zászlólengető fröcsögéssé változtatta, ezzel párhuzamosan pedig a liberális magyargyűlöletet képviselte. Hogyan lehet ez? egyszerű.

Ha meg akarsz támadni és le akarsz rombolni egy érzelmi töltetű fogalmat, akkor szélsőségesítsed azt, így téve nevetségessé és károssá.

tehát: magyarnak lenni eszerint csakis a legszélsőnacionalistább idegengyűlölő, zászlólengetésben és mellverdesésben jeleskedő viselkedést jelenthette. És a budapesti sajtó ezt, pontosan ezt csinálta az első világháború előtt. Aztán persze a nagy hazafi zsidók az első füttyre szélsőkommunisták lettek a tanácsköztársaság alatt, az átlagmagyar meg nézett mint Jani moziban hogy mi történt.

A magyar érdek 1526 óta háttérbe van szorítva. a magyarságból származó vezetők vereséget szenvedtek és vérpadon vagy száműzetésben végezték. Voltak jó pillanatok is, pl. a Bocskai-felkelés sikeres volt.

@caralho voador: a történelem arra tanít hogy semmi sem végleges. Még a hajlott gerinc sem.

Toportyán Zsóti 2015.02.25. 16:31:05

NKVD magyar hálózata örökké a nyakunkon marad úgy tünik,sikeresen zsebrevágta az egész jobber nemzeti keresztény bagázst némi gazprom baksissal.Érdekes érzés lehet mikor átmegy a bucitokon hogy moszkovita hazaárulók vagytok valójában.

Toportyán Zsóti 2015.02.25. 16:33:33

@Nemzetstratégia: Zsidrákfóbia az egyik leghülyébb hagyománya a nemzeti elitünknek,kár ezzel égetned magad.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.02.25. 19:17:51

@Toportyán Zsóti: Ha nemzeti elit alatt a Fideszt (meg annak vezetőit)érted, akkor elég súlyosat tévedsz. Ki rendezett holoemlékévet? A Fidesz. Ki emlékezik meg mindig a "legszörnyűbb tragédiáról" az összes lehetséges évfordulón? a fidesz.

A fidesz az itteni zsidóság egyik legnagyobb barátja.

Szabványok 2015.02.25. 21:11:39

@zriff: A 'kommunizmus' valóban jó dolog lenne, ha nem emberek, hanem angyalok, vagy méhecskék lennénk.
De mivel emberek vagyunk, ezért a 'kommunizmus' _nevében_ diktatúrákat valósítottak meg, magukat kommunistának mondó, de többségében egyszerűen karrierista emberek.
Antiliberális, paternalista, atyáskodó, szocialista diktatúrákat. Ezért nevezték azt a rendszert "szocializmusnak".

A legnagyobb bűne a 'kommunisták' által megvalósított 'szocializmusnak', hogy az embereket félreszocializálták. Mindent felülről, az államtól váró, de mindenben a kiskaput kereső, irigy, önző, álszenteskedő, tetszőleges hazugságot meghallgató embereket nevelt a szocializmus.
Legjobban a 'devizehiteleseken' lehet lemérni a szocializmus jellemrombolását, téves szocializálását. "Nekem a munkához szükségem volt az autóra". "Nekem jár(?) az összkomfortos családi ház!". "Ha engedi az állam, akkor biztos jó."
Minden gondolkodást kiölt az emberekből a szocializmus atyáskodó 40 éve!

A másik bűne a szocializmusnak az antiliberális, antikapitalista erkölcs normává tétele. "Csak az a pénz tisztességes, amit esztergálással keresnek. Abból élni, hogy valakinek gyára, vállalatai vannak? 'A tulajdon lopás!' mondta Marx."
A magántulajdon nem szent ezeknek az embereknek. 40 év szocializmus alatt megszokták, hogy a cégtől, az államtól lopni szabad. Gazdagtól lopni szabad.

Hosszú és keserves utat kell megtennie a magyar társadalomnak ahhoz, hogy ezeket csapásokat kiheverje az életképes, kapitalista, piaci, liberális eszme!
Amikor majd, ha lát egy Audi S8-t az egyszerű állampolgár és elismerően csettint: "Ez az ürge tudott valamit!", akkor mondom, hogy vége a szocialista erkölcsnek.
+Kapitalizmus (liberális piacgazdaság) szeretlek!
-Szocializmus (antiliberális, paternalista, szociális) rendszer: tönkreteszi a társadalmat.

Szelid sunmalac 2015.02.25. 23:57:18

@Nemzetstratégia: Ti meg vallaltan a kgbs komcsik legnagyobb baratai vagytok, akiknek az aldozatairol epp ma emlekztek meg. En a helyedben melyen kussolnek ma budos komcsiberenc.

na4 2015.02.26. 03:54:57

Döbbenten olvastam, hogy Péter Gábor békésen éldegélt egészen a 90-es évekig. Hogy lehet, hogy ezt a szdista moslékot nem verték agyon? Föleg a rendszerváltás után. Antall óriási hibát követett el akkor.

kvadrillio 2015.02.26. 04:50:14

De hogyan csalhattak a Buda-Cashnél? Kering pár elmélet
SzkB
SzkB követés
2015.02.25. 08:32 Módosítva: 2015-02-25 09:00:40
Előzmény (1)

Beragadt a pénze a Buda-Cashben? Erre készüljön

Kapcsolódó cikkek (5)

Brókerek, tojás, vetőmag, kínai pálinkagyár és egy alpesi szálloda
A rendőrség házkutatott és lefoglalt
Takarékokból nőttek ki a Buda-Cash bankjai

Na jó, de mi az a brókercég?
A Norbi-részvényeket is megrázta a Buda-Cash bezárása

Egyelőre elég sok érthetetlen részlete van a Buda-Cash-botránynak. Az egyik, amit az MNB-alelnök Windisch László nem tisztázott tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy a felügyelet nagyvonalakban milyen bűncselekmények elkövetésére gyanakszik.

A sikkasztásokra és engedély nélküli üzleti tevékenységekre szakosodott felügyeleti főosztály (illetve a rendőrség) bevonása az ügybe mindenképpen valamiféle keményebb csalásra utal, nem csupán prudenciális problémákra.

HOGYAN CSALT ???....AHOGY A MADOFF CSALT 60 ÉVIG ÁMERIKÁBAN !!!!!

sedi 2015.02.26. 06:39:23

@Szabványok: "Audi S8-t az egyszerű állampolgár és elismerően csettint"

Eddig Audi S8-t általában azoknak sikerült venni, akik:

-1 forintért privatizáltak valami csekélységet
-Uzsorás tetovált (fehér vagy fekete) cigányok

Az egyszerű állampolgár alatt pedig gondolom a "the rest" értendő.

bontottcsirke 2015.02.26. 07:01:13

@Toportyán Zsóti: VAlójában, ha fejedet kivennéd a seggedből akkor látnád azt, amit a munkásőr nagypapa nem mesélt el. Történetesen azt, hogy ez nem egy fidesz propaganda lap, hanem pusztán jobboldali. Nemzeti, stb.

bontottcsirke 2015.02.26. 07:04:32

@bontottcsirke: Amit meg a fajgyűlöletről tudni kell az az, hogy valaki(k) gondoskodnak róla, hogy kialakuljon. Tehát a célcsoportnak tennie kell azért.

Csak mert nem szoktak embereket utálni, hiszen még lehetnének jó fejek is, de nem azok.

bekerült 2015.02.26. 08:48:39

A jelenlegi helyzet az, hogy fog be a pofádat, ha élni akarsz !
Akkor mi változott ?

Ma is vannak besúgók, akik nem a kommunistáknak jelentenek, hanem a főnöknek, vagy a polgármesternek, vagy a mamelukjainak.

Utána rághatjátok a küszöböt, vagy ki lehet menni külföldre !

Ehhez képest a szocialista KMK azért humánusabb volt.

Hiába, minden rendszer kialakítja a maga seggnyaló arisztokráciáját és azokat, akik csak szívnak mint a torkosborz.

A seggnyalókból lesznek a polgárok és a tekintetes urak, asszonyok, a többiből a cselédek és a szolgák !

A perspektíva remek és előre mutató.
Most már csak az a kérdés, hogy mai áldozatokról mikor neveznek el utcákat és tereket és mikor jönnek haza azok a hősök, akik kénytelenek voltak elmenni !

Ja és mi is változott tulajdonképpen ?

Toportyán Zsóti 2015.02.26. 10:08:13

@Nemzetstratégia: Gyenge terelés,persze ennyire futja csak a moszkovitáknak.

Toportyán Zsóti 2015.02.26. 10:11:19

@bontottcsirke: Fejed neked szorult be putinka ánuszába,nehéz megállni röhögés nélkül mikor másokat vádoltok ezredannyi "bűnnel".Saját portán kéne kezdeni míg marad valami hiteletek moszkoviták.

bontottcsirke 2015.02.26. 10:21:29

@Toportyán Zsóti: Egyébként fel szoktál lépni valami stand-up comedyben is?

Toportyán Zsóti 2015.02.26. 13:48:09

@bontottcsirke: Csak nézni szoktam ahogy a jobberek tülekednek putin sliccénél.

2015.02.27. 13:03:29

Toportyán Zsóti

vagy ki, a több tucatnyi hasonló mentalitású, klónnozott kölök közül, mint pl. az igazi pisi, és még sokan mások, egy szektás mantrázó, ha azt hiszi, hogy mindenki odavan az imádott hős és anno győztes Szovjetuniója ballibbantak által Jelcinnél méltatlanabbnak bizonyult továbbvivőjéért. Pedig egy percig se hiszem, pl. én, hogy az a fazon megmenti az országunkat BÁRMITŐL IS.

Vagy ha egész életében azt a maszlagot szopkodja, miszerint jobbik, fityesz vagy putyin egykutya. Csak épp azt nem látja be, hogy ezt nem is oly régóta kell az ő háza táján hinni.

De ő az, akinek a kommuninzmus százmillió halottja, és tízszer ennyi egyéb módon a vörös hatalmat elszenvedettje lepkefing, minden más, az ő fejébe sulykolt rettegtető rémképek közül.

A Zsóti nagyon úgy néz ki innen, egy romkocsmában kiképzett röhögő, pattanásos fikatroll, akiknek álmában is végtelenre állítva forog az orbánytaposás, minden lehetséges magyar, nemzeti elemmel, vagy jelzéssel összekötve, tök mindegy, hogy igaz-e, vagy sem. Neki oly mindegy, holott orbány a legnagyobb trágyák egyike, aki valaha is az ország élén állott, talán csak a gyurmánnyal lenne egyedül összepároztatható, annak legméltóbb jóbarátjaként.

Hiába lehet Zsótikával néha emberibb hangot is találni ...

Jut is eszembe, s itt már konkrétan neked szólok: ha már ez a felsőbbrendő, világura kiművelt és kifinomult, bölcs és művész-fílosz néped stílusa, hát te meg neszójjábe az obama, meg a bibi, sőt az ilan mor slicce mellől, ahová a teféléd népe járul ... :) Mintha pl. én is imádnám a putyint, aki, csak nézd meg, MIFÉLE SÍROKNÁL IS KOSZORÚZOTT ITT A LEGUTÓBB, ahelyett, hogy annak rendje-módja szerint inkább a 301-es parcellában bocsánatkérőleg fejet hajtott volna ...

Legalább ezért gondolnád már meg, hogy mit beszélsz.
süti beállítások módosítása