baggio_tizenegyes.jpgA múlt vasárnapi devecseri tüntetés, ha másra nem, arra mindenképpen jó volt, hogy megmutassa: miért van szükség a radikális fellépésre, és hogyan lehet elcseszni.

Az ügy előzménye, hogy a településen egy cigánybűnöző banda megfenyegetett, majd meg is támadott egy magyar családot, akik elkövették azt a súlyos hibát, hogy védekezni mertek. Ady óta tudjuk, hogy Árpád hazájában jaj annak, aki nem úr és nem bitang, s bár a vérbajos zseni politikailag tökéletesen analfabéta volt, ezt a sorát az elmúlt évszázadban sajnos sok ezerszer igazolta a mindenkori hatalom. Nem volt ez másként most sem. A zsaruk rendkívüli elánnal kiszálltak a helyszínre, és azonnal házkutatást, majd előállítást foganatosítottak - a megtámadott családdal szemben.

Ez az a pont, ahol az egyszerű állampolgár levonja azt a rövid, de velős konklúziót, hogy "akkor b...átok meg", és keres valakit, aki az adóforintjaiból fizetett rendőrök helyett megvédi. Jelen esetben erre a feladatra a Jobbik és a Szebb Jövőért Polgárőrség jelentkezett - és nagyon jól tette.

A radikálisok múlt vasárnapra demonstrációt hirdettek Devecserre a cigányterror ellen - nagyon helyesen. A helyi cigányok körében ez állítólag komoly félelmet idézett elő - s, ha a hír igaz, akkor ezt is csak üdvözölni tudjuk. Néha egy kicsit ők is parázhatnak, ha már esztendők óta rettegésben tartják az egész környéket.

A kihagyott tizenegyes

A történet tehát vegytisztán arról szólt, hogy tombol a cigánybűnözés, a hatóságok nem nyújtanak védelmet, sőt az önvédelmet gyakorlók ellen lépnek fel - tehát égetően nagy szükség van a radikálisokra, akik egyrészt megteszik azt, amit a hatalom nem tud, vagy nem akar, másrészt felhívják a figyelmet az egyre aggasztóbb helyzetre. Az elmúlt hetek botrányai nyomán alaposan megrángatott Jobbik a legjobbkor kapott egy ajándék tizenegyest. Ám ezt sikerült olyan csodával határos módon kihagyni, amit Robi Baggio is megirigyelhetett volna.

Az már a tüntetést meghirdető plakátról sejthető volt, hogy valami gebasz készül. A felszólalók között ugyanis ott díszelgett a Betyársereg vezérének, Tyirityán Zsoltnak a neve is, aki a Magyar Szigeten tavaly már bizonyította, hogy lényegesen gyorsabban jár a szája, mint az esze. Amivel önmagában nem is lenne semmi baj, hiszen rajta az égvilágon senki sem kérheti számon, mint mondott és miért. A Jobbikon viszont igen...Az már csak citromkarika  a koktélpohár oldalán, hogy fenti úriember tavaly ősszel egy rendezvényen bemosott egyett Novák Elődnek, akit lehet szeretni, meg lehet utálni is - de, hát mégis csak a párt alelnöke. E logika mentén bármelyikünk felszólalhat egy jobbikos rendezvényen, ha előtte lefejeli Balczó Zoltánt, vagy Volner Jánost.

Szóval lehetett sejteni, hogy nem lesz ez egyszerű menet. Nem is lett. És a legszomorúbb, hogy elsősorban nem is Tyirityán miatt. Pedig azért ő is kitett magáért. Rövid beszédének már az elején sietett leszögezni, hogy ő bizony rasszista, és pont. És mellette szépen ott lengette a szél a jobbikos zászlókat, az elkeseredett, minden földi hatalom által magukra hagyott devecseriek meg tapsoltak szegények, mert hallottak valami jó keményet. És nem volt sem akkor, sem azóta egyetlen vezetője, vagy képviselője a pártnak, aki elmondta volna: lehet, hogy te rasszista vagy Zsolt, de mi magasról szarunk mindenféle faji hókuszpókuszra, meg genetikára -  nekünk csak szimplán elegünk van abból, hogy vérengző vadállatokkal, primitív cigánybűnöző hordákkal kell együtt élnünk, és senki nem véd meg minket.

Látja? Nem látja? Na, látja!

De a hírek végül mégsem a betyárvezér cicerói szónoklatáról szóltak. Hanem arról, hogy valaki fejbe dobta Ferenczi Gábort, a Jobbik képviselőjét. A radikális média összes létező orgánuma egyből világgá repítette, hogy az elkövetők helyi cigányok voltak. Aztán kiderült, hogy mégsem, a követ a tüntető tömegből hajította el valaki. Tévedni persze emberi dolog - a történetben az a kellemetlen hogy ezt a hitgyülis SzektATV leplezte le. Az meg egyenesen vérciki, hogy míg Ferenczi az első pillanatban megmondta, hogy a "mieink dobtak fejbe", addig a Jobbik megyei alelnöke sietve leszögezte az MTI-nek: ő úgy látta, egy út menti, cigányok lakta házból érkezett a kő.

Így aztán most jó, hangos gurgulázós röhögéstől hangos az összes pesti romkocsma: "a hülye nácikok egymást b...ák fejbe, oszt' most össze-vissza hazudnak." A nyomorban és rettegésben élő vidéki Átlag Béla meg  nézi a tévét, keserűen kortyol egyet a söréből, odafordul az asszonyhoz, és azt mondja: "bohócok ezek is, anyukám".

És ez az igazi baj. Mert Átlag Béla amúgy nagyon szeretne hinni abban, hogy lehet neki, vagy legalább a gyerekeinek még emberhez méltó élete, és, hogy van olyan politikai erő, amely ezt képes megteremteni. Nem kéne kiábrándítani...

Balogh Gábor

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr114706335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása